Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)

1979-11-14 / 312. szám

V»HfISC uersenyzök sikere A pécsi kerékpárosok egy éve Tehetséges sportiskolások Ötödik hely a szak­osztályok rangsorában A kerékpárossport barátai a közelmúltban megnyugvás­sal értesültek a PMSC elnök­ségi ülésen elhangzottakról. A pécsi kerékpárosok jó úton járnak, országos viszonylatban az egyesületek rangsorában az olimpiai pontversenyben az ötödik helyen végeztek. Minő­sítések terén is előreléptek, Szabó László, Ferk Zoltán, Ló­ki Zoltán, Illés István I. osz­tályú minősítést szereztek. Vá­mos Attila, Hirth József, Szlis Tibor, Karácsony István, Ber- náth Gábor aranyjelvényes mi­nősítést értek el. Huszonhat hazai és 11 kül­földi versenyen indultak. Ezek kétségtelenül szép számok, ha­zai pályákon azonban Hirth István, a szakosztály vezető edzője még több versenyen szerette volna elindítani ver­senyzőit, mert az évközi ver­senyek jól szolgálják a baj­nokságokra való felkészülést. Különböző okok miatt azonban ki kellett hagyniuk olyan ver­senyeket, mint a dunántúli és a tiszántúli körverseny, a Haj­dú Kupa, a Csepel Kupa. Hirth István a kemény mun­ka híve. Az egyesületi edzé­sek mennyiségi színvonala lé­nyegesen meg növekedett. A szakmai, egyesületi edzések terjedelme 12 ezer kilométerről 14 ezer kilométerre nőtt, de a versenykilométerek, amit a pé­csiek év közben -megtettek, csók az ifjúságiaknál volt el­fogadható (3280 kilométer). Legtöbb versenykilométert Vá­mos Attila hajtott (4030), fel­nőtt versenyzőknél ez kevés. Az ideális 7500—8000 kilomé­ter körül lenne. A mongoljai IBV-re kiutazott magyar ifjúsági válogatottal két pécsi kerékpáros, Vámos és Ferk is. Vámos tagja volt a 4. helyen végzett magyar együttesnek, melynél az edzői teendőket Hirth István látta el. A nagyon várt nemzetközi pontot ebben az évben sike­rült megszerezni. A PMSC utánpótlása biztató, a jövő évi IBV-n, melyet Magyarországon rendeznek, három pécsi ver­senyzőnek is van esélye a részvételre. A kerékpáros sport utánpótlása Pécsett közelebb kerüli o nemzetközi élmezőny­höz. A pécsiek négy magyar bajnokságot nyertek ebben az évben, négy ezüst- és három bronzérmet, öt negyedik, há­rom ötödik és öt hatodik he­lyezést szerezték. Az országúti versenyék mellett pályaverse­nyeken is indultak, bár spe­ciális pályaedzésekkel nem rendelkeztek, mégis 17 olim­piai pontot szereztek a Mille­nárison. A szakosztály „B" ka­tegóriás besorolása reális volt. A PMSC és a Sportiskola kerékpáros szakosztálya szoro­san együttműködve dolgozik. A versenyzőkkel három főfoglal­kozású edző, Varga István, Ko­vácsi k Géza és a vezető edző Hirth István mellett egy mel­lékfoglalkozású edző, Tóth László dolgozik. A PMSC kerékpáros szak­osztályát a PIK patronálja. A szakosztály elnöki teendőit Badó János látja el, a szak­osztályvezetői munkakörben Gelencsér Gyula dolgozik. A bázis PÍK Vállalat messzeme­nően figyelembe vette és biz­tosította a versenyzőknek a sportoláshoz szükséges munka feltételeit. A pécsújhegyi sport­pályán szerelőműhely, öltöző és füidő áll rendelkezésükre, a tornatermi edzéseket a gyár­városi általános iskolában tart­ják. A szakosztály szállítási gondjain igen sokat enyhítene egy saját használatú gépkocsi beszerzése. * A PMSC kerékpárosai o szak­osztály fennállása óta a leg­eredményesebb évet zárták. Az elkövetkezendő évékre azon­ban még jobb eredmények el­érését tűzték célul. Elsősorban az ismét komolyan és céltuda­tosan készülő Maul Pétertől, Lóki Zoltántól és Szabó Lász­lótól várnak jó eredményeket a szakosztály vezetői, de Ber- náthtól, Illéstől, Karácsonytól, Ferktől, Vámostól, Hirthtől is további előrelépést remélnek a szakosztály vezetői. Hegyi István Autó Labdarúgás Old boy találkozó A Főtaxi SE autósport szak­osztálya november 25-én, vasár­nap rendezi meg a 3. old boy találkozót A mintegy 180 kilo­méteres titkos útvonal teljesíté­se után a rajt- és célhelyen, Budapesten, a Dózsa György úti felvonulási téren szlalom különpróbára is sor kerül. A kiírás szerint a különböző ka­tegóriákban azok indulhatnak, akik legalább 3 éve abbahagy­ták a versenyzést és 35. életévü­ket betöltötték. A jelenleg is aktív versenyzők közül viszont old boynak számít, aki már túl van 50. életévén. Az érdekes­nek ígérkező viadal rajtja 9 órakor lesz. Érdekesség, hogy volt mo­torversenyzők is indulhatnak — de csak személygépkocsival. Ezenkívül ott lehetnek a ver­senyen mindazok, akik a ma­gyar vagy nemzetközi autó­sportban bíróként tevékenyked. nek, továbbá újságírók, fotó- riporterek, filmesek, szakosz­tályvezetők, edzők és szerelők. Téli edzés sátor alatt Sportolók, elsősorban a fu­tók téli edzésére szolgáló fo­lyosószerű sátor gyártását kezdték meg o Kenderfonó- és Szövőipari Vállalat szegedi konfekciógyárában, ahol már sorozatban készülnek a rak­tárnak, kiállítási és sportcsar­noknak is alkalmas légtartós és egyéb ponyvasátrak. Az új­donságot — a négyszáz mé­ter hosszú sátrat — a sport­pályán körgyűrűszerűen állít­ják fel. Egymás mellett hat- nyolc sportoló futhat. Két EB-selejtező A héten két Európo-bajnoki selejtező csoportban is eldől, hogy mely együttesek utaznak jövőre az olaszországi döntőre... Szerdán Jugoszlávia—Ciprus mérkőzés lesz a 3. csoportban, majd vasárnap o Románia-Cip- rus tolálkozót bonyolítják le. Ju­goszlávia győzelme esetén meg­előzi a jelenleg első helyezett Spanyolországot, de Kubaia László csapatának még hátra­von a december 9-i Ciprus el­leni találkozó Nicosiában és oz nem lehet kétséges, hogy az ott szerzett pontokkal ismét az él­re tör, EB-döntős lesz. Románia legfeljebb pontjai számát gya­rapíthatja. November 17-én, szombaton Párizsban o Pare Des Princes stadionban 20.30 órakor kezdő­dik a Franciaország-Csehszlo- vákia találkozó. Különösebb je­lentősége ennek a 90 percnek sincs már, körülbelül hasonló a helyzet, mint a 3. csoportban. Ha Franciaország győz, meg­előzi a vezető Csehszlovákiát, északi szomszédaink azonban november 24-én Luxemburgot fogadják és az ott szerzett pon­tokkal megerősíthetik elsőségü­ket. A 3. csoport jelenlogi állása: Az 5. csoport állása: 1. Spanyolország 2. Jugoszlávia 3. Románia 4. Ciprus 5 3 1 1 10-4 7 5 3 — 2 9-6 6 5 1 2 2 7-8 4 3 — 1 2 1-9 1 1. Csehszlovákia 2. Franciaország 3. Svédország 4. Luxemburg 4 4--------12- 2 8 5 3 1 1 11- 6 7 6 1 2 3 9-13 4 5 — 1 4 2-13 1 * Nyolc diósgyőri labdarúgó az olimpiai válogatottban Mindkét csapot, a magyar és a lengyel is edzett kedden a szerdai diósgyőri olimpiai lab­darúgó selejtező előtt. Az együttesben egyébként nyolc DVTK labdarúgó játszik majd, csak Baranyi, volamint a másik Videoton-labdarúgó, Karsai és a Vasasból Kiss a vendég a „diósgyőri válogatottban” ... Szerdán a következő magyar csapat kezdi a visszavágót: Ve­réb (Diósgyőr) - Szántó (Diós­győr), Salamon (Diósgyőr), Ba­ranyi (Videoton), Kutasi (Diós­győr) — Oláh (Diósgyőr), Tatár (Diósgyőr), Karsai (Videoton) — Borostyán (Diósgyőr), Kiss (Vasas), Fekete (Diósgyőr). A tartalék: Zsiborás (Ferencvá­ros), Nagy A. (Bp. Honvéd), Fü- kő (Diósgyőr), Fekete (Ú. Dó­zsa), Pogány (Ferencváros). — Két helyen volt kérdéses a csapot-összeállítás — mondta dr. Lakat Károly. - A kapuban Katzirz sérülése után azért esett a választásom Verébre, mert ő sokkal jobban ismeri a klubtárs hátvédeket, mint Zsi­borás ... A bal szélen a két "Fe­kete közül kellett választanom, s szintén a csopategység érdé. kében döntöttem a diósgyőri labdarúgó mellett.- Nagyon érdekes mérkőzés lesz a szerdai — folytatta nyilat­kozatát dr. Lakat Károly. — A lengyeleknek a csehszlovákok­tól elszenvedett két vereség, s az ellenünk elért wroclawi győ­zelem után csak egy újabb győzelem jelentene továbbra is reményt a versenyben maradás­ra. Nekünk is nyernünk kell, hogy utána a csehszlovákokkal szem­ben esetleg még három pontot szerezve továbbjussunk. A téli idény nagy versenyei­re készülődik a Regőczy—Sallai páros. A téli olimpiai játéko­kon a legutóbbi idényben nagyszerűen szerepelt magyar jégtánckettőstől jó eredményt várnak a szakemberek. Harminc év - harminchat aranyérem A BVSC vívó- szakosztályának jubileuma A magyar vívósport történeté­ben ritka jubileumot ünnepelt ebben az esztendőben a BVSC szakosztálya. Harminc évvel ez­előtt alakult meg a fővárosi vasutasok reprezentatív egyesü­letében a vívórészleg, amely azóta szinte megszakítás nél­kül adja a jobbnál jobb ver­senyzőket, olimpiai és világ­bajnokokat. A Szőnyi útiak nem feledkeztek el az évfordulóról, többek között a 30. születésnap, ra kapták meg a sportkombi­nátban az új, korszerű vívó­csarnokot, s a jubileum jegyé­ben bonyolítják le december elején a már hagyományos To­kaj expressz nemzetközi egyéni párbajtőrversenyt. A szakosztály születéséről Elek Ilona, a volt olimpiai és világbajnoknő, aki egyik ala­pítónak számít, így nyilatkozott: — Abban az időszakban szin­te rohamléptekkel terebélyese­dett, fejlődött a magyar vívó­sport, s nem is tudom, kinek az ötlete volt a válogatottak közül, hogy kellene egy új, reprezentatív szakosztályt létre­hozni — mondta. — A vasutas sportklubot „vettük célba”, s bennünket jelentkezőket nagy örömmel fogadtak. Húgommal együtt az első versenyzői vol­tunk az egyesületnek, itt vívott velünk Székelyné Marvalits Györgyi, Kis Kató, dr. Baltha- zár Lajos, Rerrich Béla, s aztán jöttek az újak, egészen napjain­kig. Soha nem felejtem el az első hónapokat. meg kellett küzdenünk a nehézségekkel, az akadályokkal. De az is igaz, hogy a vasúti szervektől olyan támogatást kaptunk, amelyről nem is álmodtunk ... Elek Ilona volt az első szak­osztályvezető, tőle dr. Nedeczky László vette át a „stafétabotot", s ma is fáradhatatlan irányító­ja, lelkes szervezője a vasutas vívók nagy családjának. Híres mesterek tevékenykedtek ebben a Szakosztályban, mint dr. Bay Béla, dr. Duronelly László és Nagy Árpád, akinek különlege­sen nagyok az érdgmei. Ő volt az egyik szervezője annak, hogy a vívásoktatást már egé­szen kis, gyermekkorban meg kell kezdeni. S később szinte megszámlálhatatlanul sok ügyes tanítványa mozgott a pástokon, ért el sikert a BVSC kék-fehér színeinek. Újak jöttek, új reménységek, új bajnokje­löltek. Az egyesület dicsőség­tábláján olvasható többek kö­zött Kovácsné Nyári Magda, Bó- bis Ildikó, Maros Magda, a Ka- muti fivérek dr Fenyvesi Csa­ba, Erdős Sándor, Papp Jenő és Gerevich Pál neve, akik te­kintélyes éremgyűjteménnyel já­rultak ahhoz, hogy a 30 év alatt mindig volt mit kitenni a „kirakatba". összesen nyolc olimpiai és 28 világbajnoki egyéni és csa­pat aranyérmet szereztek a fő­városi klub vívói, ehhez csat­lakozik négy ifjúsági világbaj­noki győzelem, s három Európa Kupa elsőség, a párbajtőr baj­nokcsapatok tornáján. Eddig 29 egyéni és 31 magyar csa­patbajnokságot nyertek a vas­utasok a vívók legnagyobb ha­zai seregszemléjén. Érthető te­hát, hogy van mit ünnepelni, s bár az idén — micsoda vé­letlen, éppen a jubileumi év­ben! — nem jutott bajnoki cím a Szőnvi útiaknak, a jövő to­vábbi sikereiket ígéri. Röviden Kosárlabda. NB II. mérkőzés: Komlói Bányász—Győri Tanár­képző 78:48, női csapatok, Komló. Sakk. OB II. mérkőzés: Kom­lói Bányász—Láng Vasas 7:6. Egy játszma függőben maradt. Sportvezetők jutalmazása. Komlón a hagyományokhoz hí­ven, ebben az évben is meg­jutalmazták november 7-e alkal­mából a járás és a város sportja érdekében eredménye­sen tevékenykedő társadalmi aktívákat. Benczés József, a sportfelügyelőség vezetője adta át a jól megérdemelt jutalma­kat. Mai sportműsor Labdarúgás. Előkészületi mérkőzés. PMSC—Steinmetz SE. Ojmecsekalja, 13.30. MNK me­gyei selejtezője: Sellye—Szi­getvár, Sellye, 14.00, Mágocs— Komlói Bányász, Mágocs, 14.00. Boly—Mázaszászvár, Boly, 14.00. Zsolnay—Mohács-Vémén. di TE, Porcelángyári-pálya, 14.00 Újpetre—Vajszló, Üjpetre, 14.00. Siklós—PBTC, Siklós, 14.00. Asztalitenisz Nagyszerű volt a játék Csak a jugoszláv Sztipon- csics. Palatínus vegyespáros tudta megvédeni a magyar nemzetközi asztalitenisz bajnoki címét, a többi számban új győz­test ovattak. Kétségtelen, hogy ez volt az eddig legjobban si­került ilyen verseny, s Miskol­con Európa színe-java állt asz­talhoz. A férfiaknál a kontinens ranglistájának első 18 helye­zettje' kivétel nélkül jelen volt, a nőknél pedig csak ketten hiá. nyoztok. így aztán Hans Husi, a tavaszi berni Európa-bajnok- ság szervező bizottságának idelátogatott elnöke találóan jegyezte meg: „ez kis Európa- bajnokság volt, számunkra sok tapasztalattal, érdekességgel. S ami nem közömbös: nagyszerű volt a játék." Ezt egyébként „alátámasztot­ta” Jupp Schlaf, az Európoi Unió elnöke, amikor a követke­zőket mondta: — Néhány játékos máris olyan ragyogóan játszik, hogy az Európa-bajnokságra nehéz lesz fokozni a teljesítményeket, örvendetes sok fiatal előrelé­pése, a női győztes Perkucsin óriási tehetség. Az egyik legim­ponálóbb teljesítményt viszont Klampártól láthattuk, aki „ke­gyetlen" volt minden ellenfelé­vel szemben. A rendezés jól si­került, de ezt már megszoktuk a magyorországi versenyeken. Bérezik Zoltán a következőket mondta: — Csak Klampárt tudom fenntartás nélkül dicsérni, no meg Magos Juditot is, aki térd- műtéte után mindjárt első nagy versenyén döntőbe jutott. Igaz, a végső győzelem is a kezében volt, de sajnos oz kicsúszott... Magos mellett a többi női játé­kosra sem panaszkodhatom, megnyertük a csapatversenyt, az egyéniben is, párosban is helyezéshez jutottunk. Nem val­lottok szégyent a tehetséges fiatalok sem. A férfiaknál vi­szont sorozatban láthattunk nagyon mérsékelt játékot. Ger­gely, Jónyer és a többiek is adósak maradtak. + TILBURG: Az „Interpolis” néven is ismert tilburgi hagyo­mányos nemzetközi sak'kver- senyen Portisch Lajos a 9. for­dulóban legyőzte o dán Bent Larssent, s ezek után már a mezőnyt vezető hatos tagja. A másik magyar, Sax Gyula Portischhoz hasonlóan vilá­gossal játszott, döntetlent ért el az amerikai Kavalek ellen. A mezőnyt az 5,5 pontos So- sonko és Romanyisin vezeti, őket az 5 pontos Karpov kö­veti, akinek 1 függő játszmája is van, majd az 5 pontosok következnek, Larssen, Szpassz- kij és Portisch, közvetlenül utánuk pedig Sax 4,5 ponttal, 1 függővel. + GENOVA: Elio Vena, ge­novai futball-labda-készítő „kocka" labdával lepte meg a sportág rajongóit. Térfogata él súlya pontosan olyan mint a klasszikus labdáé, de állí­tólag az az előnye, hogy nagyszerűen fejleszti a játéko­sok reflexeit. A Fiat gyár amatőr csapata már ki is pró­bálta, és a játékosok elisme­rőleg nyilatkoztak róla. A ge­novai profi csapat technikai igazgatója a Gianni di Marzio véleménye szerint az új fut­ball-labda különösen az edzé­seken jól használható, nagy figyelmet követel meg a játé­kosoktól, és a labdaérzékük fejlesztésére kiválóan alkalmas. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői György Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető hírlapkézbesítS postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30,— Ft negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft Indexszám: 25 054

Next

/
Thumbnails
Contents