Dunántúli Napló, 1979. november (36. évfolyam, 300-328. szám)
1979-11-12 / 310. szám
Jó ízlés, fantázia Á szennai fazekas Jó ideig mindenki csak a kommersz gyári kerámiákat vitte emlékbe a szennai falumúzeumból. Nemigen tetszett ez Cse- pinszky Mária gondnoknőnek, s elhatározta, fazekast szerez a községbe. így került a fiatal, szakállas Burucz András Szennára, miután elvégezte a kaposvári Munkácsy Gimnáziumot, kitanulta a keramikus szakmát, és leszolgálta katona, idejét. Berendezte műhelyét, egy rozoga kis házban, Varjasszomszéd önzetlen segítségével kemencét épített, s megkezdte a népi ihletési cseréptárgyak korongolását, égetését. Az esküvőjét is Szennán tartotta, de a feleség kaposvári iskolához kötött — fárasztó volna a bejárás — így András ingázik naponta. Egy kicsit röstellkedve mondja, hogy tulajdonképpen maszek kisiparosnak számít. De amit csinál, valóban több, mint egyszerű kézművesség. Jó ízlésre, gazdag fantáziára vallanak munkái, a mértéktartóan díszített használati tárgyak. — Azt mondták, hogy Somogybán nem dívott a fazekasság — mormolja a korong fölött — de kimentem Hedre- helyre, és rengeteg népi cseréptárgyat gyűjtöttem. Igenis van itt hagyománya ennek a mesterségnek. Sokat tanultam a Töröcskén dolgozó, Pozsár Lajos népi Iparművésztől is. Andrásnak nincsenek nagy tervei. Egyszerűen ő a szennai fazekas, aki rájött, hogy a múlt racionális tárgyait ma is fel lehet használni, készítőik alkotószellemét, a természet iránti nyitottságát meg lehet és meg is kell őrizni. A szakmájának mestere akar lenni, s ezt a törekvését már a most készített kerámiái is elárulják. — hav — A konfekcióipar „mostohagyerekei” .......v.vir.vw.v.-.v.v.v.v.v.v/X\v!vX\v>Xv//X\vXv//.vXv//XvXv!\\v v/XvXvXvXv! Gyermekruhák Szép modellek a Magyar Divat Intézetben rendezett kiállításon Ki gyártsa az újdonságokat? Kamaszfiúk szülei panaszkodtak, hogy a tíz-tizenöt évesek a konfekcióipar mostoha gyerekei, mert a nekik való felsőruhák kínálata szegényes, s ha netán valaki ünnepi alkalmakra öltönyt is szeretne vásárolni nekik, hát szinte lehetetlen. Jómagam is augusztus közepétől október végéig jártam az üzleteket, kamaszöltöny-vá- sárlás céljából. Ám hiába vártam, nem lett bővebb a választék. Ezen időszak alatt Pécs valamennyi boltjában — kezdve az Ifjúsági Áruháztól a Mecsek Áruházig — összesen egy féle kamaszméretű öltönyt kínáltak, és mindenhol ugyanazt. Még ez se lenne baj, de ez az öltöny unalmas, fantáziátlan, sehol egy tűzés, egy-egy köny- nyedebb megoldás, ami mutatná, hogy viselője, ha hosszú- ranőtt lakli is azért még tizen- éveinek az elején jár. (Nem csodálkozom, ha a fiatalok szívesebben mennek mindenhova farmerben és pulóverben.) Bármennyire ellentmondásos, ezen öltönyök gyártóját, a Zalaegerszegi Ruhagyárat mégis dicséret illeti, mert egyáltalán» gyárt valamilyent, egyáltalán hajlandó foglalkozni ezzel a korosztállyal. Mert Magyarországon a kamaszkonfekciónak nincs igazi gazdája. 1975-ben a Minisztertanács rendelete alapján kezdődött egy olyan ötéves program, mely megpróbált segíteni a csecsemő és gyermekruházkodás gondjain. A gyártó vállalatok segítségével, a legmagasabb haszonkulcs alkalmazásával elérték, hogy mamár a csecsemők és a 2—10-ig korosztály kielégítően ellátott megfelelő konfekcióval. Most a következő évek törekvése, hogy a 10—15 évesek ruházkodási gondjain segítsenek. Ám úgy tűnik, nem lesz könnyű feladat. Különböző bemutatókon, Pécsi Ipari Vásáron, BNV-n, a gyárak által e témakörben felvonultatott nagy igénycsségű kollekciók azt bizonyítják, hogy gyáraink képesek korszerű termékek gyártására. Ezt igazolta az a gyermekruha-kiállítás is, amelyet a Könnyűipari Minisztérium termékfejlesztő pályázatára beérkezett ruhadarabokból rendezett meg, a közelmúltban a Magyar Divat Intézet. A képességgel tehát nincs baj. Baj van viszont a hozzáállással. Mert hiába visz egy gyár a bemutatókra csodatermékeket, ha a gyártása elől elzárkóznak — vagy mert csak exportra termelnek, vagy mert alapanyag- hiányra és a nem gazdaságosságra hivatkoznak — ezek a kollekciófelvonultatások értelmüket vesztik. Ahogyan Gyulai Irén, a Magyar Divat Intézet gyermekruha osztályának tervezője és a kiállítás egyik fő szervezője is elmondta, a gyártó vállalatoknak bátrabban kellene alkalmazni a tervezésben és a kivitelezésben egyaránt a könnyed megoldásokat. E korosztályok számára készült ruháknál például el lehetne hagyni bizonyos munkafázisokat (zakóknál, kabátoknál vastag vászonozást, bélelést), amivel máris hatékonyabbá válhatna az előállítás. Valóban, exporttevékenységet végző gyáraknak a feladataik elvégzése mellett gondot jelentene egy ilyen tevékenység bevezetése, de bérmunkával foglalkozó vállalatoknál jól megférne a kettő egymás mellett. A bérmunkát végeztető nyugati cégek olyan rugalmas megoldásokat alkalmaznak, és olyan munkavégzéshez ragaszkodnak, ahol nincs egy felesleges mozdulat, egy felesleges öltés sem. Ha tanulnának belőle, s ha ezt a gyermekruháknál alkalmaznák, már nem lenne gazdaságtalan. Bízzunk benne, hogy a Divat Intézet a Könnyűipari és a Belkereskedelmi Minisztérium erőfeszítései nem hiábavalók, s megtalálják majd a megoldást e korosztály öltözködési igényeinek kielégítésére is. Sarok Zsuzsa A csábító semmi Mi található a reklám mögött? LJ a — ez persze csak pél- ■ * da — olyan reklámot olvasnánk — látnánk, hogy friss áfonyabogyó korlátlan mennyiségben, X helyen beszerezhető, minden bizonynyal kapnánk a telefont. Nem csak a jó reklám kedvéért, hanem azért is, mert az áfonyabogyó nálunk ugyancsak ritka. Kiderül azonban, hogy kökényről, esetleg hecsedli- ről van szó. Ezeket meg min. denki ismeri, nem is érdeklődik felőle. Nos, ha az áfonya túlzás is, azt sokan tapasztalhatták már, hogy a reklámok mögött néha nincs valós teljesítmény, fedezet. Közismert az olyan eset, amikor kellő időben elkezdtek egy új árut reklámozni, ám amikorra a piac. ra kellett volna kerülnie — nyoma veszett. Pedig — véli egy hirdetési szakember — a jó reklám alfája és ómegája a pontos, a nem megtévesztő közlés. íme, egy friss példa. Ezekben a napokban gyakran találkozhattunk a reklámmal: A Pécsi Bútorgyár kárpitosipari javítást és szolgáltatást rövid határidőre vállal. Szükség van ilyen segítségre, szó se róla. Ráadásul a vállalatnál a legképzettebb kárpitosokat állították erre a munkára. Egy valamire azonban ők sem számítottak. Hogy a tömör szövegű reklámnak ekkora sikere lesz. Hamarosan olyan tömegű megrendelővel kellett farkasszemet néz. niük, hogy a „rövid határidő” legfeljebb csak álomnak tekinthető. Az eredetileg számított két hét helyett most már csak egy-másfél hónapra vállalnak ilyen munkákat. Ha vállalnak... Mert mint a termelési osztályon megtudtuk, ha a cég érdeke az, hogy a szóban forgó kárpitosokat a szériamunka szükségletei szerint a gépek mellé osszák be, akkor a „javítás és szolgáltatás” el lesz feledve. Fontosabb az előbbi, és ez érthető is. öt kárpitos végzi a lakossági szolgáltatást, ők — ahogy a gyárban fogalmazzák — a jókerek, ám hogy „kinek osztják ki” őket, azt már az üzleti érdekek határozzák meg. így a szolgáltatás — elúszik ... A másik hirdetést — „Férfi félcipők — magas minőségű — tőkés importpótló — puha bőrből készült — gazdag színválasztékban — ..." eb. ben — és ebben a boltban kaphatók — a Cipőnagykereskedelmi Vállalat adta fel. Hogy a reklám nem a legszerencsésebb, arra talán bi. zonyíték a bizonytalanság: mit takarhat a sok, láthatóan dicsérő jelző? Magas minőség? Nos, mint kiderült: minden, „ami csak a cipőn van”, az bőrből készült... Nem mondom, ez tényleg meglepő. De hogy mi a tőkés importpótló, itt már némi tanácstalanságot árul el infor. mátorom: — Tudja mit, — mondja a kellemes hangú hölgy — majd visszahívja a főnököm .. Egyébként a „gazdag szín- választék” jelző négy színt — a sárgát, a bordót, a csaut és a feketét — takar, amiből ugyebár nem lehet a szi. várványt kirakni. De a fazonok esetében Is csak nyolc féle között válogathat a csábító hirdetésre hallgató vevő. ihetjük tehát az egyik * ■ oldalról, hogy elcsépeltek a reklámok: mire tudatosulnak bennünk, már felesleges is a reklámozott tevékenységet, árut keresni. Hihetnénk viszont a másik oldalról azt, hogy öreg, ütött- kopott reklám mögül már régen kihullott a valóság, a fedezet. Mint például ez: „Csak tárcsáznia kell a 14-587-es telelonszámot és kívánságára a 200 forinton felüli megrendelést díjmentesen házhoz szállítja Pécsett a 157. számú élelmiszerboltunk. Rákóczi út 50." Évek óta mossa az eső, koptatja a napfény a bolt elé támasztott reklámtáblát Nem is figyel rá senki, pedig... — Hármán-négyen igénylik ezt hetente — mondja a boltvezető. — Talán nem veszik komolyan ... — Évente — mondták a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat kereskedelmi osztályán — 6 millió forint értékben szállítunk házhoz árut. Ennyi telik az energiánkból ... Szó szerint: az energiából, amivel takarékoskodni kell. De hát ez mór egy másik rek. lámügy. — Mészáros — liem tudjak hol keressék.^? Talált tárgyak Ékszer, távcső, pénztárca Feledékenység vagy szóra, kozottság, nagy szerencsével párosítva — mi az? Egyre többen vágják rá a megfejtést: ha oz elhagyott értékünk megkerül. Mi minden vesz tőlünk búcsút végleg, vagy csak időlegesen egy-egy szórakozott pillanatunk miatt? Tipikus példa: egy női táska, amely a városi tanács pécsi, Kossuth téri talált tárgyak „lerakatánál” várja immár egy hónalja a tulajdonosát. Benne igazolványok, újdonatúj munkakönyv, szabaduló papír — egy év nyolc hónap szigorított büntetés után adták —, mely szerint a tulajdonos 2069 forinttal kezdhetett új életet október 3-án. Aztán egy zálogcédula 10-i dátummal, alig másfél száz forintról, de a táskában ott lapul a pénztárca is — október 11-én adták le — néhány csörgő forintnyi aprópénzzel. Nem tudni: a hölgy nem tud, vagy nem akar elmenni a holmijáért? Az értesítésre sem válaszolt. Leg. alább a válását jogerőre emelő ítéletét vinné él. Nézem a roskadozó terhű polcokat, lapozgatom a hivatalos jegyzőkönyveket és egyfajtában nem értem az egészet. Ennyire „serrrmiresevaló" a személyi igazolvány, a katonakönyv, a filmfelvevő, a távcső, a fényképezőgép, az a sok különböző típusú segéd- motorkerékpár, gyerek-, felnőtt- és kempingkerékpár, hogy itt árválkodjanak? Nem keresik, vagy nem tudják, hogy hol keressék? Akad itt még katona- tiszti sapka, ruhanemű új és használt kivitelben, tucatjával az esernyő, különböző kulcscsomók garmadája, pénztárcák, és mivel ősz van, gyűlnek a fél pár kesztyűk. Elhagyni egyszerű, kezelni, raktározni, jegyzőkönyvet kiállítani róla, értesítéseket küldeni — ha megvan a cím és a név — netán nyomozni már nagyon munkaigényes műveletsort követel meg az ügyintézőtől. A leadott pénztárcák tartalma csekken a Pénzügyminisztériumba jut, a jogos tu. lajdonos, ha igazolni is tudja, milyen erszényben mennyi és milyen címletű pénzt hagyott el, akkor visszakapja. Ami nem napi használati tárgy — drága magnó, oranyékszer stb. — az a megadott tárolási idő után a bizományiba vándorol, az értéktelenebb holmik egy év után végleg a találót illetik meg, ha az elvesztő tulajdonos addig nem jelentkezik. Havonta egyszer hirdetik, hogy mivel gazdagodott a gyűjteményük: ha szerencséjük van, sok holmi valóban a gazdájára talál, és kevés felháborodott reklamációt kell nyelniük, „akkor minek hirdették, ha nincs meg”?! Különbözőek vagyunk dől. gaink elhagyásában, mint ahogy holmijaink megkerülése fölötti örömünkben is. örülünk, hálálkodunk, von aki reklamál, „pénz is volt benne, hová tették?!”. A MÁV-nál és a Volánnál is értékes munkaidőt emészt fel az elhagyott, vagy az ottfelejtett dolgainkkal járó törődés. A talált tárgyakat kezelők nekünk, a szóra kozottabboknak segítenek. Cserébe csak azt kérik: ha elhagyunk, elveszítünk valamit, kutassuk, keressük, érdeklődjünk, vajon nem adta-e le egy becsületes megtaláló. Ha az elveszett tárgyunk mielőbb megkerül, az nemcsak nekünk öröm. Murányi László lietíoi □
