Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-07 / 275. szám
Gyűjtse össze a fáradtolajat és adja át az ÁFOR-nak! A kőolaj szállítása, feldolgozása és felhasználása során mind több, az élővilág egyensúlyát veszélyeztető anyag kerül a környezetbe. Az álló- vagy folyóvízbe engedett olaj, a víz felszínén szétterülve, megakadályozza a vízi élet elemi feltételének, az oxigénnek az utánpótlását. A talajba jutott olaj rontja a termőképességet, szennyezi a talajvizet, a rétegvizeket, és a kiöntés helyétől több kilométernyi távolságra is kifejtheti káros hatását. A szennyeződés hatása tartós, mert az ásványolaj természetes lebomlása igen hosszú ideig tartó folyamat. Az ÁFOR most országosan megszervezte a fáradtolaj begyűjtését. A közületeknél keletkező, nagyobb mennyiségű fáradtolajat — hordós tételekben — az alábbi telephelyeken vásárolja meg: radtolajat telephelyükről a saját tankautójával elszállítja. Kérjük azokat az olajfelhasználókat, akik élni kívánnak ezzel a lehetőséggel, úgy alakítsák ki a fáradtolaj-táro- lóhelyet, hogy az tankautóval megközelíthető és kiszívatható legyen. A nagyobb mennyiségű fáradt- olaj-készleteket a bejelentések alapján az ÁFOR nyilvántartásba veszi és a vállalatokat előzetesen kiértesíti, hogy a szállítójármű mikor érkezik a telephelyükre. A bejelentéseket a következő címen * vagy telefonszámon kérjük: Baranya megye területéről ÁFOR-bázistelep Mecsekalja-Cserkút Telefon: 13-911, 13-189 ÁFOR-KIRENDELTSÉG: MECSEKALJA-CSERKÚT ÉS BARCS. Október: färadtolajbegyüjtö hónap Értesítjük az olajfelhasználókat, hogy októberben az ÁFOR az 500 liternél nagyobb mennyiségű fáAzok az autótulajdonosok, akik házilag végzik el gépkocsijukban az olajcserét, a fáradtolajat leadhatják az ÁFOR éjjel-nappal nyitva tartó töltőállomásain. Az ÁFOR minden olajfelhasználót arra kér, hogy adja át a fáradtolajat. Ezzel nagy mennyiségű energiahordozó takarítható meg, ezenkívül a fáradtolaj összegyűjtése környezetünk védelmét is szolgálja. Elveszett: A KAPOSVÁRI SZARVASMARHA-TENYÉSZTŐ KÖZÖS VALLALAT hűtőgépszerelő szakmunkásokat Kesztyűgyár 7601 Pécs, Sörház u. 36. anyagbeszerzés MNB 240-04118 24 feliratú bélyegző Használata 1979. szept. 15-től érvénytelen FELTÉTEL: szakmunkás vagy betanított munkás bizonyitvány és legalább 2 éves hűtőgépszerelői gyakorlat. Jelentkezni lehet személyesen vagy írásban, a vállalat személyzeti vezetőjénél. (Kaposvár, Toponári út 1, Pf.: 56.) Pb-fogy aszták, tájékoztatása Az 1/1977. NIM rendelet előírja a tömlős bekapcsolású pébé gázberendezések 5 évenkénti felülvizsgálatát. Ezen időszakos ellenőrzés elvégzését a fogyasztónak kell kérnie a gázszolgáltató vállalattól. A bejelentés elmaradásáért és az abból eredő következményekért a fogyasztó a felelős. Az ellenőrzés végrehajtása népgazdasági érdek, mely elsősorban a fogyasztók egészsége, testi épsége és anyagi javainak megóvására irányul. Az ellenőrzés célja a biztonságos gázfelhasználás érdekében a gázfogyasztó berendezések műszaki és üzembiztonsági szempontból történő felülvizsgálata, ill. a szükséges karbantartás, javítás elvégzése. Fentiek végrehajtása érdekében felhívjuk Tisztelt Fogyasztóink szives figyelmét, hogy az ellenőrzést — PÉBÉ-UZEMUNKNÉL, PÉCS, TEL: 12-295; — SIKLÓS, GÁZCSERETELEP, TEL: 434; — KOMLÓ, GAZCSERETELEP. TEL: 82-615; — MOHÁCS, GÁZCSERETELEP, TEL: 446; — SZIGETVÁR, HÁRSFA U. 10., TEL: 509. szíveskedjenek megrendelni. Az ellenőrzést 8 napon belül vállalatunk elvégzi. Lakcím című Építkezik? Segítünk! clvenyt Hí sí Kerem címemre díjmentesen megküldeni a,.MELEGEN AJÁNLJUK" kiadványt