Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-07 / 275. szám
DN HÉTVÉGE 10. HAGYOMÁNY 1979. OKTÓBER 7. Newton-alma Amire majd a földre ér a pirossága elröpül De most még Ég és föld között lebeg Még Nem törvény is lehetne tán Szép vagy szép vagy — sirasd el alma Lent már olyan igaz leszel (Páskándi Géza) Van-e siratnivalója az almának? Miért röpül el pirossága, múlik szépsége, ha igaz lesz, törvény lesz? Jobb-e, szebb-e ég és föld között nem-törvénnyé lehetni, mint igaz törvénnyé a földön? Ezek a kérdések merülnek fel Páskándi szép verse olvastán. A fizikus olvasó nem érzi a szépség és a törvény ellentmondását. Szép a felismerés, a megértés, a törvény megsejtésének pillanata és szép maga a törvény. Hosszú munka után egyszerű formát ölt, a korábban felismert részigazságok, mozaikok hirtelen képpé állnak össze. A természetet leíró fizikai törvények egyszerűségükben szépek, de a néhány szimbólumot tartalmazó formulák mély tartalommal rendelkeznek, az elegáns matematikai forma szépsége mögött felsejlik a tartalom sokszínűsége. A tör. vényből levonható következtetések ellenőrzése, kísérleti igazolása — az igazság pillanat is szép. Az igaz törvény alkalmazásai tovább motiválják a tartalmat: Newton égi mechanikájának klasszikus törvényei nélkül nem lenne űrhajózás, az elektrodinamika Maxwell-egyenleteinek felismerése nélkül televízió. Newton igaz törvényei nem kevésbé szépek, mint a piros Newton-alma, nincs siratnivalója az almának. „A Szép: igaz s az Igaz: szép!” — nincs főbb bölcsesség, írta a görög vázához írt ódájában Keats. Az igaz: szép, a tudomány igazságai, a fizika törvényei azonban hidegnek, embertelennek, el- vont-távolinak tűnnek. Edgár Poe azon kesergett, hogy a tudomány kifosztja a költő szívét: Tudomány, te a vén idő szülötte, Ha mire nézel, más lesz az, sötét Szárnyad a zord való, mordképű ölyv te, Miért fosztod ki a költő szivét? Hogyan becsüljön téged, hogy szeressen, Ha nem hagyod, hogy bolygva a merő Ékköves égen, kincseket keressen? Hisz oly bátran szállt az egekre ől Nem szállítottad földre Dianát, Nem verted fák közül ki a driádat, Hogy költözzön egy jobb csillagra át? Nem a habok közül a szép najádot, A pázsitról a tündért s magamat Az álmaimból nyári fák alatt? (Komlós Aladár fordítása) A najádokat valóban mesz- sze űzte a tudomány, de nem fosztotta ki a költő szívét, új világot, új kincseket adott an. nak, aki bátran akar az egekre szállni. Új, igazabb, izgalmasabb és szebb világot. Az ősrobbanás, az elemi részecskék, az atommagok és elektronok világát, a DNS világát és a sejtekét. Ez a világ is a költőé, legteljesebben talán Juhász Ferenc tette a magáévá, Juhász atomjai, elektronjai boldogok. Ezt az örökmozgó világot szigorú törvények szabályozzák. Törvények és nem emberi érzelmek, indulatok. Kezdetben volt az egy-álmú anyag a vágy, amely nem ismerte még magát se csak egy célja volt, hogy anyagát szeresse, idegen volt a forma, a rend, csak a vágy volt, hogy benépesítse a létével kitöltött végtelent, önmagát megváltva, megosztva, elemmé, dolgokká sokszorozva, azonos képletek, azonos szerkezetek, azonos űrök, közelségek és kövületek, azonos sejt, atom és csillag-kör épületek egy-törvénye szerint Törvény szerint, mely meg-nem-bontható, beteljesedő, amely irgalmatlanul szelíd és nem tudja élni csak a saját életét, de illatos, mint a csecsemők bőre és szép, mint az ezer-mellbimbójú, köldökü, meztelen, fiatal nyári rét. . A költő kimondta: a meg- nem bonthotó törvény szép, ezerszeresen szép, mint ezer mellbimbó. A saját életét élő — élni kénytelen — törvény élete teljes élet. A törvény ártatlan, mint az illatos csecsemők, nem jó és nem rossz, egyszerűen igaz. A radioaktív bomlás, a maghasadás törvénye is igaz, nem áldás és nem átok, törvény. Áldássá vagy átokká mi tesszük fürge agyunkkal és tompa ujjainkkal. Heisenberg megkísérelte egy világtörvény felkutatását. Olyan törvényt keresett, amely számot ad az anyag legegyetemesebbnek ítélt tulajdonságairól. A laikusnak semmitmondó egyenletet Marx György a csillogóra csiszolt szonett lenyűgöző tömörségéhez hasonlította. A megoldást még nem találták meg, s kevesen hisznek ma abban, hogy az anyag kimeríthetetlen gazdagsága máris egyetlen egyenletbe tömöríthető. Erről az egyenletről írta Nagy László: „Heisenberg világegyenlete attól szép, hogy alóla rámragyognak a tűzcsiholók, tengerjárók, csillagfigyelők, de a véres tollazatú ikaru- szok, szén-ajkú eretnekek, szájbavert énekesek is.” Nagy igazságot mondott ki a költő. A törvény egy névhez kötődik, Newtonéhoz vagy Hei- senbergéhez, az övék volt a felismerés egyszeri pillanata, de a törvény megszületésé- ben-felismerésében benne van minden előd. Benne van. nak a tűzcsiholók és a szénajkú eretnekek. A törvény ragyogásában benne van a fizikusok kísérlete és a költők éneke. Talán egy később születendő törvényben mi is ben. ne leszünk, csillagfigyelők és szájbavert énekesek egyaránt. Jéki László A Pécsi Dalárda tagjai 1874-ben Az Aradi vértanúk útja és környéke a XIX. század végén Bezerédy Győző: Képek Pécs történetéből Ha olvasónaplószerűen számolnék be legfrissebb könyvélményemről, el kellene mondanom: csöndben ülök valahol egy szobában, fotókkal teli, vaskosnak éppen nem mondható kötetet lapozgatok. A könyv címe: Képek Pécs történetéből, írta Bezerédy Győző. Az oldalak zizzenése olyan, mintha kis kavicsokat dobálgatnék alvó víztükörre. Megmozdul, gyűrűket vet a csönd, a múlt, futó emléktöredékek csillámlanak, futnak át a felszínen. Amilyen gyorsan jöttek, mennek is: semmiből - semmivé. Ilyen volna a puszta emlékezet játéka, ha nem lennének külső tartópillérei, ha nem tudnánk ténylegesen létező képek, leírások fonalára fűzni őket. De puszta bozót, bejárhatatlan dzsungel maiadna a régi képek és iratok halmaza is az őket egységbe fogó — olykor játszi csalókaságú - emlékezet logikája nélkül. Mert mit érne a sok sárga műnyomat, fotó és irat, ha nem indítaná meg képzeletünket, ha nem ragadná és mozdítaná meg természetes múltbalátó- sunkat A Képek Pécs történetéből ilyen egészséges „középhelyzetet" teremtő mű. Lesimítja, a tényékhez közelíti és azok tiszteletére készteti a csapongó lokálpatrióta képzeletét, ugyanakkor föl is rázza az alvót: gondolj bele, hol élsz, mi volt itt egykoron ... És persze a lemerülő jelen is előttünk vibrál: mi lesz velünk? Mi marad belőlünk? Mert még csak egy fél em- beröltőnyivel ezelőtt is gyökeresen más volt ez a város. Vasárnap szülői vezényszóval indult a család: — Irány a Jancsi cukrászda! Csak úgy gyalog. Pedig akkoriban még villamos is zötykölődött arrafelé. Tágas peronján a párok legfeljebb egymáshoz simultak. Nyalakodni- falakodni nem illett rajta. És a teheneket legeltető Tettye környékéről elindultunk ... A Tety- tyén gyerekeskedni, tettyei srácnak lenni, bizony kétes értékű dolognak számított. Patacsról, Cupi-telepről bejárni? Erre olyasmiket mondtak az emberek: micsoda uraskodás... Az üdülő-szálló tájáról jól látszottak a mai Uránváros helyén húzódó reptéren sorakozó gépek. Az első utasszállító repülőgép Pécsett 1930. április 15-én Volt ott valamikor néhány roncs „Liberátor" is... Alkalmasint lovasok klappogtak a reptér vasúti pálya felé eső szélén. A „Dózsa” (ma POTE) laktanya előtt pedig katonai őrszemek álltak. Az alig 25—30 évvel ezelőtti gyermekkor sebtében elővillantott képeihez hozzátartozik néhány fogalom is. A városé. Az ipari városé, ahol bőrgyár van, Zsolnay Gyár van és ahol ott vannak a bányászok. Ahol ott van a „salakhegy”, a „villanytelep” ... És ahol a kis utcácskákban is rengeteg műhely, iparos volt. De ebben az időben alakulhatott ki a velem egyivásúakban a „kultúrcent- rum” fogalma is. Mert alig néhány évvel később fölfedeztük a három mozit: az Apollót, az Urániát és a Parkot. Fölfedeztük a színházat, megismertük a korzón fel-felbukkanó Szabó Samut, Bázsa Évát és később Péter Gizit... Ott éltek már „abban” a városban is az írók, festők, akiknek gyerekfejjel tudtuk a nevét. Bezerédy Győző bizonnyal megbocsátja nekem ezt a kis kitérőt, aminek megtételére éppen a Képek Pécs történetéből című könyv késztetett. Biztos vagyok abban, hogy könyve valamennyi olvasója bejárja ezt a — korosztálya megszabta — utat. Hogy aztán elcsodálkozzon: ilyen aránylag rövidnek számító idő alatt mennyire megváltozott ez a város. Szinte kicserélődött. Ugyanakkor mégis megmaradt a réginek. Az emlékezetben és a belvárosi utcák némelyikében. Ez a könyv persze nem csupán egy emberöltőnyi múltat idéz meg a maga sajátos eszközeivel, hanem ennél jóval többet. A török alól felszabadult város az első fejezet címe, ezt a feudalizmusbeli Pécs korképe követi. És ezzel már be is léptünk a képek világába. Megismerkedhetünk a korabeli metszetekkel és a metszetek ábrázolta város — regénybe illő sorozatos pusztulással és újjáéledéssel tarkított — kalandos sorsával. A régi iratok és rajzok világából a múlt század dereka utáni idők már fotóval is dokumentálható korszakába kalauzol bennünket a kötet, amely nemcsak azért mert közelmúltunkhoz és jelenünkhöz közeledünk, hanem a fotóknak köszönhetően — éppen itt válik a legizgalmasabbá. A kegyetlen, szelíd és kegyeletes fotó, az egyetlen pillanat megörökítője és közvetítője itt lép be a történelembe, mint megföllebbez- hetetlen informátor, beszéde^ tanú. Hogy aztán szinte egészen a napjainkig kísérje és őrizze a múltat. Az olyan képeket például, mint amik a Nemzeti Casino és a Hattyú épületéről, vagy a Pénzügyigazgatóság előtti kitérőben helyet cserélő villamosokról készültek, órákig el lehet nézegetni. Mert „rákerült” ezekre a képekre néhány pécsi polgár is. És onnan néz ránk, abból a pillanatból, amelyben a fényképész lekapta a lencséről a zárósapkát, vagy megnyomta az exponálógombot. Hol vannak már ezek az emberek, ezek o viseletek, ezek a pillanatok? Hol vannak a hajdan szép számú pécsi egyletek, a kitűnő pécsi kerékpárosok, a polgárasszonyok, zord katonák, a korabeli női divatot bemutató hölgyek? Hol van az a nyilván rangos társaság, amely I. Ferenc József körül seregük, amikor ő éppen felavatja a Tettyén a Városi Vízmüvet? Hol vannak a tisztek a „19-esektől” és hol vannak a „reptéren” 1930-ban felavatott vadonatúj pécsi repülőgépek? Már csak ezeken a fotókon. És ebben a könyvben. Bezerédy Győző a Janus Pannonius Múzeum helytörténeti osztályának igen gazdag képanyagából válogatta őket. Arra törekedett, hogy a viszonylag kevéssé ismerteket mutassa be. Mindehhez egy valóságos kis történelemkönyvet is írt, amiben csaknem négy évszázadot követhetünk nyomon a legfontosabb események tükrében — egészen 1948-ig. Ez azonban mégsem szokványos „történelemkönyv". Olvasmányosabb annál. Olvasmányosabb, de anélkül, hogy bármiféle elvtelen engedményt tenne az egyébként jogos kívánalomnak. Olyan mű, ami nem hagyja elveszni az embert a részletekben, de semmit nem mellőz, ami egv érdeklődő olvasónak fontos lehet. A Baranya megyei Idegenforgalmi Hivatal megbízásából készült kötet néhány szembetűnő hibáját a sajtóhibák képezik. Egy esetleges második kiadásnál— amire az eléqgé alacsony példányszám miatt nyilván — gondolni kell, érdemes volna ezt a kötetet a jelenleginél muta- tósabb borítóval ellátni. Olvasónaplószerű jegyzetemet nem -zárhatom másként, mint hogy eltűnődöm, kinek is lehetne ezt a könyvet olvasásra, tanulmányozásra ajánlani? A válasz könnyű és nehéz: mindenkinek, aki pécsi és aki szereti ezt a várost. Bebesi Károly A Kommunista Párt választási nagygyűlésén dr. Hajdú Gyula beszél 1945. augusztus 24-én Tildi Zoltán köztársasági elnök fogadása a pécsi főpályaudvaron 1946. december 12-én
