Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-28 / 296. szám
1979. OKTÓBER 28. IRODALOM-MŰVÉSZET DN HÉTVÉGE 9. Kende Sándor A szürke ember A siklósi kerámiák tíz éve K ollégái' már mind hazamentek. Brenner Dénes tehát nem kezdett újabb telefonálásokba, hisz a titkárnőjének már délben megígérte, hogy hamarosan elengedi. Erre számítva, a szőke hölgy el is rámolt mindent az íróasztalról, türelmetlenül és tüntetőén harmadszor is elővette a kézitükrét, aztán újból és újból húzott egyet a kis pirosító rúddal, és szemrehányóan a karóraszíját igazgatta — amikor kopogtatott valaki. Szinte belopózott az ajtón, és ott mindjárt meg is állt. Szürke. A kabátja, a kesztyűje, a kalapja is szürke, a cipője poros. De ő maga is, mint az előszobái félhomály. Csak a szeme — az nem szürke; a színét ugyan nem lehetett abból a messzeségből megállapítani, de olyan, hogy ... szóval, abba bele kellett nézni.' És megszólalt; — ügyvéd úr... Jó. estét kívánok ... — De kérem! — tiltakozott dr. Brepner gépiesen, azt azonban mégse tudta mondani, hogy a hivatalos idő letelt, mert olyan szerencsétlenül állt ott az ajtóban az a szürke ember. Ebben a pillanatban a telefon is megszólalt. A titkárnő ingerülten kapott a kagylóért, előbb azonban jó hangosan visszacsapta kesztyűjét a táskájába, aztán hallózott, majd indulatosan átadta: — Tessék! Rövid, másfél perces beszélgetés, hivatalos, emelt hangon. Aztán az ügyvéd a most ""főtt emberhez fordult,-— A kliensek, kérem. Elnézést. Csak egyetlen perccel maradjon az ember tovább, már elveszett! Se vége, se hossza. Ez kegyetlen célzás volt, eny- nyire meg sem érdemelte, akinek szólt. — Csak... csak mert kint a tábla — hebegett közben a megrémült ember —, hogy ügyvédi munkaközösség ... — Az! Igen! Munkaközösség! — tárta dr. Brenner égnek a kórját, s ráripakodott a titkárnőre: — Rakodjon el kérem, és hagyja már a telefont a fenébe! Nem vagyok itt. Senkinek! Az ajtót lesz szíves... — Akkor én talán majd holnap ... — mentegetőzött az ügyfél. — Igen, jó, holnap nagyon szívesen — koppantak a szavak elutasítón, de közben ösz- szetévedt a két ember tekintete, és dr. Brenner fáradtan, megadó szusszanással visszaeresz. kedett a körforgás székbe. — Azaz, ha már itt van ... tessék, kérem. Mindegy. A kisasszonynak pedig: — Jó, kérem, menjen csak. Jó estét. És egy tiszta ív fehér papíros a mappájára. Az ember addigra már az íróasztal előtt állt (hoayan került az ajtótól odáig?), olyan csöndesen, hogy észre se lehetett venni, ült is volna éppen le, de gyorsan visszaegyenesedett — Ne, azt kérem, ne! — Hogyan?... Doktor Brenner Dénes vagyok. Parancsol? — Igen. Azaz... — bólintott ő, s gyorsan, mellékesen mondta csak: — Novák Péter vagyok. Majd a papírlap felé nyúlt Ezt a mozdulatát azonban félreértette az ügyvéd, és kezet fo. gott vele. — Tehát? — Azt ne .., — Nem értem. — A papír. . . —■ Tényállás. Ahogy ön előadja. — Csakhogy ha a doktor jir, az ügyvéd kartárs írni tetszik, akkor én nem tudok, izé, előadni ... Mert én csak kérni szeretnék. Jó. Doktor Brenner Dénes letette hát a tollat, s a papírlapot szépen a mappa alá csúsztatta. És várt. Novák Péter pedig leült végre. S ki is mondta azonnal: — A -lányomat szeretném én vissza. Csak a kislányomat Egy ügyvéd sohase lepődhet meg. Mozdulatlan arccal és hi- vatalos-komolyan kell néznie, hogy a tárgyaló fél azt higgye, valóban érdekli az ügy, A tényállás. — Azért jöttem csak ide, mert akkor is, a válást is az ügyvéd kartárs végezte, akkor ugyan még nem itt volt, a közösségben, de hát én azért már csak megkerestem. Nem emlékszik rám, persze hogy nem, ezer az ember, nagy a város, sok a baj, az mindig sok... A válásom... De arra tetszik emlékezni, hogy ő húsz évvel fiatalabb nálam. Tessék mondani : nagy szégyene az egy férfinak, ha ennyivel öregebb? ... Elváltunk. Három éve. Nem kell rá emlékeznie ... Férjhez ment, hogyne, harminc is alia múlt akkor, — Emlékszem. — Ó, mégis! Milyen kedves a doktor kactárs. Én a kislányomat szeretném vissza, ahogy mondtam, a Zsuzsikámat. Brenner Dénes nem tehetett egyebet, mindkét tenyerével véqigsimított maqa előtt az íróasztalon, és olyan mereven nézett maga elé, mintha egyedül és csakis az ügyfél érdekelné. akit meg kell ayőznie a paragrafusok irgalmasságáról. — Az a ténykörülmény, hogy a leánygyermek anyja újból házassáara lép — sóhajtotta —, egymagában nem indokolja a jogerős bírósági végzés megváltoztatását. — De kérem, nemcsak házasságra lépett, hanem elmpnt, elmentek! — próbálkozott Novák Péter higgadtan. — így mondják, ugye: ismeretlen helyre, bocsánat, külföldre, én tudom, kérem, biztosan tudom. — Miért? Elveszítette a munkáját? A szürke Novák Péter beledörzsölt mindkét szemébe. Ahogy az ablakon túl egyre sötétedett, most látszott a lóm- pafényben, hogy a haja is szürkül. Két ujjával a két szeme fölött lüktető ereket próbálta volna leszorítani, és szinte csak a padlónak beszélt, mintha nem is akarná, hogy hallja valaki: — Jól dolgozott, ez az igazság, ő is, a férje is. Nem veszítette el a munkáját. Ö nem. Ők nem. — ők?! — Elég, ha én .. És sietve belekapott a szóba, nehogy az ügyvéd nagyon csodálkozzék: — Mert ilyenkor, leépítéskor vagy bármikor, ugyebár mindig számba veszik, hogy kinek van családja. Ez az igazság, így van rendjén, be is kell látni. Én egyedül élek, azt mondták, nincs senkim. így hát én, igen ... — Talán inkább azért... kérem, ne vegye sértésnek ... mert ilyen állapotban nem dolgozott rendesen, esetleg nem is tudott... Na, de bocsásson meg, mindegy. Szóval, most visszakérné a Zsuzsikáját? — Azt, igen. Nagyon kérem. Brenner Dénes megfeledkezett egy percre arról, hogy az ügy hivatalos — nem is vélemény tehát, csak egy zsúfolt nap utáni sóhaj volt ez a pár szó: — Még ha maga ment volna el... — Azt ne tessék mondani, doktor kartárs, az egyáltalában ném lehetséges! Más az, hogy ők .. . ők fiatalok. Én még azt tanultam, de hiszen ügyvéd úr is, mi még abban nőttünk föl, hogy légy híve ... és ugye, hazáról meg családról tanultunk, nekünk az ősz Hunyadi vezér és Széchenyi egészen más volt; eh, de minek erről beszélni, öregek vagyunk, de kérem, így van. Ők meg valahogy nem jól tanultak ezekről a dolgokról, nem tudta idekötni őket a munka sem. Hiszen tetszik látni. Hogy miért... miért nem? ... Bocsásson meg, nem munkaviszony kérdése ez. így hát én itt vagyok, ők meg ... És ezért talán visszakaphatnám most a Zsuzsikámat, akit nekik ítélt a bíróság. A nagymamájánál hagyták, de ott is: mi lesz vele? — Hogy a jogszokás alapján miképpen dönthető ... — tárta szélesre a karját doktor Brenner, s inkább be se fejezte a mondatot. — De ön most, kérem, elnézést, jövedelem nélkül ... — Ez nem döntő, ügyvéd kartárs, mondtam már. Mi már éltünk nehéz napokat máskor is. Sokkal nehezebbeket... Az ügyvédi meghatalmazást talán aláírhatnám, anélkül ugye nem lehet... Végül azt a fehér papírlapot tehát mégis elő kellett venni. Gondolkoztak-e már. azon olvasóink, hogy megszokott környezetük jellegzetességeit hogyan és mennyire veszik észre? Azon már bizonyára nem cső. dálkoznak el, hogy egy-egy utazás élményeiben és évekig tartó emlékeiben mennyi szerepe volt, lehet és van éppen annak, hogy mást látnok, mint naponta „otthon” — és ez a „valami más” éppen akkor fogalmazódik meg maradandó emlékké, amikor újra otthon vannak — és összehasonlítanak. Ilyenkor végleges formát öltenek a másutt nagyon éles kontúrral kirajzolódott formák, hangulatok, események. A siklósiak, és a környékbeliek bizonyára megszokták már évek óta a várban és a mellette, az egykori ferences kolostorban nyaranta dolgozgató keramikusokat — és tolán szökat- lanságukkal együtt elfogadták évente közszemlére bocsátott alkotásaikat is. De azt hiszem közel járok az igazsághoz, ha ezeknek a kerámiaműveknek a szemlélésekor keletkező érzéseiket mégis az előbb említett „utazási élmények” hangulatához hasonlítom. A „másság” élményéhez. Október elején szolid találkozót hívott össze a kerámiatelep vezetősége, hogy megemlékezzenek és eredményeket ösz- szegezzenek a kerámiatelep létrejöttének 10. évfordulója alkalmából. Az alkalomra rendezett kiállítás és az évek óta összegyűlt kerámiaművek most már valóban mérhető összessége után időszerű a szakmai mérlegelés is. 10 év kellett úgy látszik ahhoz, hogy a kézműves iparművészet egyik ősi, hazai hagyományokban is gazdag műfajának ez a siklósi kísérleti műhelye gyökeret verhessen. Ugyancsak ez alott a 10 év alatt, és éppen a siklósi kerámiaműhely úttörő tapasztalatai nyomán bontakozott ki eqy teljesen mai művészeti gondolat — ez pedig az alkotások és az együtt-alkotás közben létrejövő nemzetközi művész- és kuítúr. kapcsolatok új formája. A szim. pozion-mozgalom, mely ozóta, hogy 1969-ben Siklóson az első lépéseket megtették a keramikusok, Magyarországon is országos mozgalommá fejlődött — más művészeti műfajokban is. Tehát 10 év mérlegét a szakmai körök bizonyára nagyon pozitívon értékelhetik, mert a művészeti gyakorlat merőben új formái mellett többek között a művészet országos mecéná- lásának is új kereteket kínáltok ezek a kizárólag vidéken létrejött újfajta művésztelepek. Mindegyik, sajátosan mesterségbeli gyakorlottsághoz szorosan kötődő szakmánok jellemzője a folytonos változás. Nyilván így van ez a kerámio- művességben is. Tíz évnyi műtárgykiállítás tükrében ismét csak azt mondhatjuk, hogy ez a változékonyság nemcsak hogy követelménye a mesterségek művészi gyakorlatának, de nélküle nem volna fejlődés. így a művészettörténész mérlegelése szerint a siklósi kerá- mioszimpózium értékei többré- tűek. Az alkotáshoz oly nélkülözhetetlen szellemi kikapcsolódást, a „másság” megélésének élményét nyújtotta minden erre érzékeny résztvevőjének ez a műhely. Fokozta ezt a lehetőséget azzal, hogy merőben más nemzeti karakterű, hagyományú és technikájú művészek munkáival kölcsönhatásban lehetett a sajátosan egyéni hazai élményeket megmérni. Azután az azonos műhelyfeltételek közötti szellemi képességek értékei is — akárcsak a sportpályákon - nyilvánvaló és igazságos értékrend kiplokulását teremtették meg. A tehetséges és invenció- zus alkotók és a kismesterek együttéléséből viszont mindkettő jól profitálhatott — hiszen eqyüttmunkálkodásuk során a legjobbak már műveik hatását is lemérhették, amire egyébként a műtermi művészeti gyakorlatban soha sem nyílik lehetőségük. A kerámiaművészet eredményeihez úgy kapcsolódott a siklósi műhely évtizednyi termése, mint ahoqv napjaink sokat emlegetett felgyorsult információ- cseréjében ez természetes is: megrövidült az értékek cseréjének ideje. Itt azonban már a szűkebb szakma és a közönség kapcsolatára is értendő ez. Amíg a keramikusok mélyen szakmájuk gondjaiba ágyazva dolgoztak, észrevétlenül, de nagyon is közvetlenül hatást gyakoroltak a mindennapi környezetükben élő emberekre és a kedvükért idelátogató nézőkre egyaránt. Nem napilapba való fejtegetés a keramikus szakmák speciális gondjainak részletezése — de eddigi vázolásuk alapján is érthető lehet, hogy a közönségre való hatásuk is egy merőben másfajta viszonyt teremtett meg: a müvek és a hétköznapok közelebb kerültek egymáshoz. Azok az emberek, akik pihenőidejükben megmeglátogatták a műhelyt vagy a kiállítást, észrevétlenül maguk is kortársai lettek a születő újnak. Tíz év alatt annyiféle művészi gondolat és mesterségbeli ismeret halmozódott fel Siklóson, hogy most már érdemes a kerámiamesterség történeti és esztétikai értékelésében is tájékozódást keresni. A folyomatosan meg-megúju- ló művek között csak elvétve találni a hazai kerámiaműves- ség elmúlt évtizedeinek üzleti árukínálatából ismert tárgyakat. Ennek a siklósi kerámiaműhelynek egyelőre változatlanul a szobrászi önálló értékteremtés maradt a vezérlő vonulata. De ezen belül a mázat- lan, a mázzal csorgatott, a festett, és gyúrt, épített és metszett, mintázott és eszközökkel szabdalt; durva és gracilis, sa- mottos és lágy agyaqú kerámiák változatossága olyan szellemi és mesterségbeli élményt és gazdagodást kínál, melyben néző és a mesterséget gyakorió egyaránt gyarapodva kalandozhat. A siklósi műhely jelene és jövője nem mentes a gondoktól. De ezek javítása-irányítása — folyamatosan magasabb szintre emelése — szakmai és szervezési belső ügy. Magának a műhelynek a létezése és évtizednyi eredménye mindenképpen a magyar kortárs művészet- történet része lett — közönsége pedig a mű létrejöttének és meqszenvedésének élvezője lehet, ha vállalja a szellemi-mesterségbeli megértés rokonszenves fáradozását. Siklós, a Boranya megyei kisváros egy évtized alott, a kerámiaműhely nehézségei és sikerei közepette részese lett a kor- társ nemzetközi művészeti életnek is. A tízéves jubileum alkalmából rendezett megemlékezés alapján a szimpozion történetét összefoglaló beszámoló mellett ennek a ténynek a jelentőségét sem árt o maga helyén megbecsülni. Dvorszky Hedvig Filmgyár Foton Az 1960-as évek elején, amikor a magyar játékfilmművészet emlékezetes fénykorát élte, hazánkba látogatott Wiíkeing professzor, az N DK - beli DEFA Filmgyár akkori igazgatója. Felkereste a Lumumba utcai filmgyárat is. A vendéglátók végigkalauzolták a stúdió épületeiben. A körséta végén a profesz- szor ezt — az azóta már legendássá vált, s gyakran idézett — kérdést tette fel: „Nagyon érdekes volt ez a filmgyár-múzeum, amit láttam, de hol készülnek most azok a nagyszerű magyar játékfilmek?" Alig akarta elhinni, hogy ugyanott, a múzeumnak vélt, öreg műtermekben ... Azóta persze változott a helyzet. Állami támogatással és — kisebb részben — az itt készült külföldi bérmunkafilmek anyagi hasznából sikerült új felvevőgépeket, reflektorokat és egyéb gépi berendezéseket vásárolni. Felépült az új, minden igényt kielégítő, korszerű zeneterem is. Az egyre szorítóbb helyhiányon azonban a közelmúltig nem lehetett segíteni, mert a Lumumba utcai, a Köny-, vés Kálmán körúti és a pasaréti filmgyár bővítésére — a környező épületek sokasága miatt — nem volt lehetőség. Ezért a filmgyár vezetői körülnéztek Budapest környékén. Hosszas keresgélés után rátaláltak Pótra. Itt viszonylag nagy kiterjedésű, mezőgazdasági művelésre már alkalmatlan területre bukkantak. Ebből a fóti tanács segítségével először hét hektárt vásároltak, majd a területet később újabb tizenkilenc hektárral bővítették. Ez a huszonhat hektár igen jelentős, főként, ha azt vesszük, hogy a Lumumba utcai telep mindössze hat, a francia televízió új filmgyára huszonöt, a hamburgi filmgyár tizenöt hektáron terül el, és az angliai filmgyárak átlagos nagysága sem haladja meg a harminc hektárt. Nemrégiben megkezdődtek az építkezések is. Már elkészült a központi kelléktár, a bútorraktár, valamint egy 1100 négyzetméter alapterületű csarnok filmforgatás céljaira. 1980 végéig megépül a második, kétezer négyzet- méteres filmstúdió, a kazánház, a produkciós és szociális épület, majd o későbbiekben — fokozatosan újabb épületekkel gazdagodik a fóti telep. Ami a legjelentősebb: az erdőkkel, ligetekkel tarkított területen nagy kiterjedésű díszletvárosökat lehet felépíteni, s azokat nemcsak egy, de több filmben is felhasználhatják, kisebb-aagyobb átalakításokkal. íqy máris jó néhány film külső felvételeinek színhelye volt az a díszlet-város, amely az eredetileg Foton forgatott „Manón Lescaut” című francia tévéfilm számára készült. A későbbiek során újabb díszlet-komplexumok emelkednek majd a fóti telepen. Ha szükség lesz rá, úgy sor kerülhet vízmedence építésére is, amelyben akár tengeri csatákat is rendezhetnek (persze, megfelelő trükk-eljá- rások segítségével). Ezeket a díszlet-együtteseket úgy építik fel, hogy beilleszkedjenek a tájba. Az operatőröknek sem kell ügyeskedniük, hogy kikerüljenek a képből a távoli házsorok, gyárkéményék, elektromos vezetékek, mert Dunakeszi felé szabad horizont tárul a kamerák elé. A fóti telep valamennyi épülete, a fejlesztés minden egyes lépcsője figyelembe veszi a távlati elképzeléseket, s így bizonyára megfelel majd nemcsak a mai, de az évtizedekkel későbbi igényeknek is. Szükség is van erre az előrelátásra, mert a fóti telep nemcsak a magyar játékfilmek otthona lesz, de a mind nagyobb számban készülő tévé-filmeké és a külföldi bérmunkában forgatott nemzetközi produkcióké is. E mellett továbbra sem bontják le azt a hatalmas várat, amely annakidején Pilisborosjenő határában épült, az Egri csillagok külső felvételeihez. Ez a díszlet- komplexum olyan szilárd, hogy négy millió forintba kerülne a lebontása. Nincs is szó erről, mert állja az idők viszontagságait. A mai napig is már jó néhány újabb tévé-filmnek és játékfilmnek adott — kisebb átalakításokkal — látványos, illúziót keltő színhelyet. Garai Tamás
