Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-24 / 292. szám
e Dunántúli napló 1979. október 24., szerda A kontinens első föld alatt közlekedő vasútja A metrónak nevezett földalatti vasút első keletnyugati vonalát összekötő szakaszát 1970-ben, teljes hosszában pedig 1972-ben adták át a forgalomnak. A tömeg- közlekedés korszerűségét jelentő földalatti vasút azonban nem ilyen rövid múltra tekint vissza hazánkban. A millennium évében, 1896 májusában Ferenc József látogatása idején nyitották meg a Budapesti Földalatti Villamos Vasutat a Gizella (ma Vörösmarty) téri végállomástól az Állatkert megállóig. Az ezred- évi ünnepségeken részt vevő uralkodó „királyi kocsin” utazva megtekintette a földalatti vasutat, s ebből az alkalomból „legkegyelmesebben megengedte", hogy a korábbi elnevezés helyett fölvegyék a Ferenc József Földalatti Villamos Vasút Rt. nevet. Lassan száz éve már, hogy fölavatták a kontinens első föld alatt közlekedő vasútját, amelyet „csak" azért építettek, hogy az „elegáns Sugár utat” (ma Népköztársaság útja) ne „csúfítsák el" sínekkel. A földalatti vasút építésének ötlete Balázs Mórtól származott. Munkásságáért nemesi rangot is kapott, s címerpajzsára a Villamosjeggyel - múzeumba földalatti villamos stilizált motívuma került. Feltehetően az egyetlen olyan címer a világon, amelyben a villamosság jelképe látható. A vasút építésére, fölszerelésére mindössze 20 hónap állt rendelkezésre. Az engedélyezést ugyanis föltételhez kötötték: a vasútnak el kell készülnie a millenniumi kiállításra. Ennek érdekében az akkor legkorszerűbb gépeket használták az építésnél, minden erőt megmozgattak, hogy időben befejezzék a nagy munkát, s így az ünnepségekre látogatók szállítását is megoldhassák. Mindez immár egy évszázada történt, a földalatti vasút azóta is — korszerűsítve, fölújítva, hosszabb pályán — üzemel, fontos része a tömegközlekedésnek. A múlt, jelen, s a jövő jelképesen is találkozik a földalatti vasutak Deák téri csomópontján. Képzeletbeli, ugyanakkor valóságos kis földalatti utazásra csábítja az embert a modern aluljáróban található Földalatti Vasúti Múzeum. A múlt század végi Budapest hangulata árad a metszetek, a színes térkép, a korabeli könyvek, levelezőlapok, fotók láttán. Az akkori Budapest közlekedésébe enged betekintést az állandó kiállítás, amely természetesen keretül szolgál a földalatti vasutak múltjához, jelenéhez és jövőjéhez. A földalatti vasút építésének idején készült fényképek, majd az üzemeltetéskor használt különféle tárgyak, dokumentumok, ikülönböző emlékek, modellek teszik érdekessé, szemléletessé a kiállítást. Ostor, omnibuszlámpa, villamoscsengő, az utazásra jogosító szakaszjegy, bérletjegyek, a közlekedésben dolgozók használati tárgyai idézik föl a múlt század végi földalatti közlekedést. A metró építését is nyomon követheti a látogató. A kiállításnak ez a része folyamatosan kiegészül, bemutatva a metró építésének újabb állomásait, eredményeit. Az „apróságokon” kívül eredetiben látható az 1896—1973 között közlekedő motorkocsik egy-egy típusa is. A metró építése miatt korábban szükségessé vált a földalatti vasút vonalkorrekciója, ezért választották le egyíves alagútszakaszát. A Deák téri aluljáró építésekor pedig — a Közlekedési Múzeum javaslatára — a 60 méter hosszú alagútszakaszt múzeummá alakították ki. Hogyan került Európába? Pipázás - dohány nélkül Hamis nyomdahelyek Totók a Földalatti Múzeumból H a az olvasó kezébe vesz egy könyvet, fel sem tételezi, hogy nem abban a városban jelent meg, amit a címlap feltüntet. Pedig ez az eset egyáltalában nem ritka. Egy német bibliográfus, Emil Weller a múlt század közepén összeállította a meghamisított és költött helyen megjelent könyvek jegyzékét. Csak a latin, német és francia könyveket vette számba, felsorolásuk mégis két, együttesen több mint 600 lap terjedelmű kötetet töltött meg. A hamis nyomdahelyek használatának okai nagyon különbözőek. Sokan nyereségvágyból vetemedtek hamisításra. A XVI. század elején egész Európában nagyra értékelték az Aldus Manutius velencei nyomdász műhelyéből kikerült klasz- szikusokat. Ezt a keresletet használta ki néhány lyoni és más városbeli nyomdász. Kiadványaikat velencei gyanánt jelentették meg, és a címlapra rányomták Aldus kiadói jelvényét is, a horgony köré csavarodó delfint. Az 1600 körüli években hasonló okból a hollandiai Elzevir nyomdák telephelyét és nevét hamisították. Egyes kiadók és a jobb kelendőség érdekében távoli és néha a könyvek tartalmával valami összefüggésben álló városokat nyomattak ki megjelenési helynek, Tróját, Bagdadot, Bethániát. Egy 1714-ben szírből németre fordított anekdotagyűjtemény „Jeruzsálemében jelent meg, „Heródes király nyomdájában". 1630-ban egy ismeretlen nyomda „Nagyszeben" megjelöléssel látta el egy erdélyi prófétának állítólagos jövendöléseit. A költött nyomdahelyek egy másik csoportjának a jókedv, a tréfálkozás vagy a gúnyolódás a szülőanyja. Ilyen nevek: Utópia, Scherzfeld (Tréfamező), Curiosenburg (Kuriózumvár). Egy a Walpurgis éjszakáról szóló 1728-as mű adatai egyenesen hátborzongatók, mert — a címlap szerint — „Az elözvegyült boszorkány asszonyság" nyomatta „a boszorkányvölgyi Boszorkányházban, nem messze a Boszorkányudvartól". Kellemesebb megjelenési helye volt egy 1798-ban kiadott, szerelmes történeteket tartalmazó könyvecskének, mert „Árkádiában nyomták Babrik Gáspár Amor örököseinél”. A költött nyomdahelyek közül azonban a következő nemesen egyszerű városka viszi el a pálmát: „Uchusahoanchtitomalakitopo- lis”. A fenti csoportba tartozik az irodalomtörténetünk által jól ismert „Dicshalom” is. Ezt nyomták a Veszprémben 1813-ban kiadott „Mondolat” címlapjára, s a szerző. Somogyi Gedeon ezzel is nevetségessé igyekezett tenni Kazinczy Ferencet, aki lakóhelyét, Bányács- kát Széphalomra keresztelte át. A hamis megjelenési helyek használatára leggyakrabban az egyházak bírálata, a feudalizmus és kapitalizmus elleni küzdelem, a szabadságért folytatott harc adott okot. Az ilyen tartalmú könyvek jelentős részén, hogy elejét vegyék a vallási, politikai üldözésnek, nem a valódi nyomdahelyet tüntették fel. Rendesen valamelyik távoli vagy külföldi várost választották, így a németeknél sokáig Amsterdam, Róma, Philadelphia, Köln nevét. A nagy A dohánnyal először Kolumbusz találkozott Amerikában: 1492-ben a guanahani bennszülöttek dohányzásáról számolt be. összesodort dohány- lévelet kukoricalevélbe burkoltak és ezt szívták. Két évvel később egyik kísérője, Pane Romon atya azt írta, hogy Santo Domingo szigetén a dohányleveleket csőalakúra formálják, majd egyforma kisebb darabokra vágják és ezeket meggyújtják, a keletkező füstót pedig moszkitók elűzésére használják. [me, az első szivarok, omelyek még nem okoztak élvezetet, csupán a rovarok elleni védekezést szolgálták. Az egyház tiltakozása A pipázás is Amerikából szármozik. Az ottani indiánok az edényben égetett dohány füstjét hosszú toliakkal díszített nádszálakon át élvezték. Az egykor olyan népszerű indián regényekben is szerepel ez c pipázási módszer, a „békepipa", melyet vendégeikkel együtt szívtak. Európában Menordes spanyol orvos kezdte meg először a dohánytermesztést, de mégsem róla kopta a dohány hatóanyaga a nevét, hanem Jean Nicot diplomatáról, oki mint II. Ferenc francia király lisszaboni követe Floridából kapott do- hánypalántókat és kertjében elültette, majd másoknak elajándékozta. Az ő neve után hívják a dohány alkaloidáját nikotin- nok. A dohány élvezetének középpontja Anglia, Franciaország, Hollandia volt. Londonban jegyezték fel az 1600-as években ezt a kis történetet. Az egyik londoni kóvémérésben, mely a hajósok gyülekezőhelye volt, egy tengerészkapitány meaivott egy kupa rumot, mojd elővett zsebéből egy furcsa szerszámot, teletömte száraz, barna fűvel, és meggyújtotta. A füstöt maga elé fúita. és nem válaszolt ez érdeklődő vendégeknek, hogy mit csinál. Amikor látta, hogy milyen figyelmet keltett, mosolyogva az orrán keresztül eregette o füstöt. A kávézó tulajdonosa figyelte a kapitányt, és ekkor egy vödör vízzel öntötte le. mert azt hitte, hogy o megivott rum gyulladt meg benne... Bár Európa-szerte tiltotta az egyház és sok állam a dohányzást, mégis mind nagyobb mértékben terjedt. Törökország, francia forradalmat előkészítő íróknak, Voltaire-nek, Diderot- nak, Rousseau-nak, Mirabeau- nak Párizsban készült könyvei London, Köln, Amsterdam stb. jelöléssel kerültek forgalomba. A Laibachból Thüringiába menekült Primus Trüber prédikátor közel két tucat protestáns szellemű teológiai munkát jelentetett meg, valamennyit álnéven, hamis nyomdahellyel. Két 1551-ben kiadott katekizmusának címlapjára Siebenbürgen! (Erdélyt) írt. 1569-ben „Comedia Balassa Menyhárt áruitatásáról" címmel érdekes munka látott napvilágot. A párbeszédes formájú szatíra gyilkos gúnnyal mutatja be, hogy főuraink, főpapjaink mikért bocsátották áruba hazájukat, vallásukat, becsületüket. Címlapja szerint Abrud- bányán készült, ott azonban nem működött nyomda. Az ismeretlenség homályában megbúvó szerző és nyomdász (esetleg a kettő Bornemissza személyében ugyanaz?) tartott a hatalmas Balassa család bosszújától és ezért írta a könyvre Gyulafehérvár vagy Kolozsvár helyett ezt a hamis nevet. Manlius Jánost Laibacshból kiutasították, mert protestáns szellemű munkákat adott ki. Műhelyével Németújvárra költözött. Itt első kiadványa BeyEgyiptom, Kelet-lndia is szívesen hódolt oz új szenvedélynek. Az utóbbi helyen 1634-ben elrendelték, hogy a dohányzáson tetten értek orrát le kell vágni. Ez sem tudta azonban elejét venni továbbterjedésének. Európában a pipázás mellett a tubák is népszerűvé vált. Vili. Orbán pápa egyházi átokkal sújtotta az „ördögi" szenvedély űzőit. A korból fennmaradt díszes, legtöbbször nemesfémből készített szelencék művészi kivitelezése mutatja a tubák megbecsülését. (A tubák = dohánypor, melyet még külön is illatosítottak, és az orrba szippantva, tüsszentést, majd felfrissülést okoz.) A dohányt Bornemissza Pál püspök 1568-ban ismertette meg Erdély népével. A dohányra és annak élvezetére vonatkozó későbbi kutatások során megállapították, hogy a pipázást már a dohány felfedezése előtt is ismerték. Plinius például azt írja, hogy ez ökörfarkkórót a legjobb pipában elszívni, mert ennek füstje sok betegséget meggyógyít. (Érdekes, hogy az észak-amerikai indiánok o dohányfüstöt eleinte szintén gyógyításra használták.) A dohány felfedezése előtt A későbbi kutatások, főleg századunk elején, igazolták, hogy az ókori Rómában sem volt ismeretlen a pipázás. 1902- ben Halternben egy erőd maradványai között 50 db (!) nagyrészt még ép ogyagpipát leltek a réqés.ek. Ezek 8 méter mélységben, rétegesen helyezkedtek el, és az egymás után következő korok pipáinak kivitelezése, díszítése fokozatos fejlődést mutatott. A legfelső rétegből kiemelt pipák díszesek, rajtuk a készítők neveivel. Svájcban is előkerültek hasonló leletek: fából, vasból, bronzból készült pipák, melyek közül egyeseken fellelhetők voltak a kupakok nyomai is, set a sarokpántok helye is meglátszott még eqyiken-másikon. A pipqszár rövid fa- vagy fémnyél volt, de e célra nádat is használtak. Az ásatások azt igazolták, hogy másfél ezer évvel Kolumbusz útja előtt is ismerték a pipát Európában és a világ egyéb tészein, tehát a pipázás nem a dohány felfedezése után kezdődött. Rudnay János the István prédikátor katekizmusa volt. Tartott azonban attól, hogy a bécsi kormány új helyéről is elkergeti és ezért hamis impresszumot használt: „Nyomtatott Velágos várat." Világoson azonban akkor a török uralkodott és a szultán halálbüntetés terhe mellett megtiltotta, hogy birodalmában nyomdát állítsanak fel. Táncsics Mihály „Sajtószabadságról nézetei egy rabnak” című könyvére itthon nem talált kiadót. Egy lipcsei cég vállalta a kinyomtatást, de csak azzal a feltétellel, hogy a címlapra azt írhatja, „készült Párizsban Myothnól”. Két évvel később a második kiadás ugyanitt jelent meg, de a kiadási hely még messzebbre tolódott, Londonba. A kiadás történetét Táncsics maga mondja el önéletrajzában. Más könyveknél az író vagy a kiadó barátai, ismerősei, a használt betűtípusok, nyomdai díszek, a papir vízjele árulja el nekünk a hamis nyomdahely titkát. A könyvek egy másik, ta'- lán az elsőnél nagyobb számú csoportjánál azonban sohasem derűt fény a nyomás valódi helyére és bibliográfus, könyv- és irodalomtörténész, historikus és olvasó egyaránt valósnak veszi a könyvön olvasható koholt adatot. Vértessy Miklós Olvastuk, hallottuk Baranyáról Csendes örömök Kossuth- bányán. Varga László adta ezt a címet a Magyar Ifjúságbon megjelent kétoldalas riportjának. Egyebek közt elmondták a bányászok, hogy vállalásuk szerint augusztus 1-től az esztendő végéig, terven felül ötezer tonna szenet adnak a népgazdaságnak. Ez akkor értékelhető jelentős felajánlásnak, ha az is tudott, milyen körülmények között kerül kitermelésre ez a pluszmennyiség. A mecseki szénmedencében úttörőmunkára vállalkoztak. Hosszas kísérleti időszak után, augusztus elsejétől üzemszerűen bekapcsolódott termelésükbe egy új technológia. A SOW—50 elnevezésű lengyel fejtésbiztosító berendezést egy szovjet marótárcsás jövesztő- géppel kombinálták és már dolgozik is egyik frontfejtésükben. És most olvassuk a „statisztikájukat”. A bánya éves termelési terve 656 ezer tonna szén, s ezt félévkor időarányosan 103,6 százalékra teljesítették. Vágathajtásuk is terven felüli. Ebben az esztendőben hét és fél kilométerrel kell meghosszabbítani a bányát és félévkor 102,7 százaléknál tartottak. Tehát szerény örömökről beszélhetünk, mert a takarékos- sági törekvések következtében jelentősen csökkent oz önköltség. Elsősorban a sűrített levegő- és villamosenergia-fel- használássol gazdálkodtak takarékosan. A korábbi 50 százalékos sűrített levegő szökését 30 százalékra sikerült csökkenteni : elsősorban a rendszeres karbantartási munkákkal, ellenőrzésekkel. Aki kicsit is ko- nyít a bányamunkához, nagyon fontosnak tartja, hogy baleseti statisztikájuk gyakorisága és súlyossága is csökkent. Sásdi Sándor régi falujáról emlékezik a Népszabadságbon. Varga községről van szó, ahol az író idejében a legtöbb házban olajmécsest égettek, a vendégmarasztaló sárban csak csizmás férfiak tudták elvinni a tejet a csarnokba, s ha őrletni való búzával indultak a malomba, tengelyig süllyedt a kerék. Gundi Miklós plébános egy ilyen leragadt szekéren lelte halálát szívszélhüdésben, miközben gyóntatni igyekezett egy haldoklóhoz. Még lenne több a nyomor rúság bemutatására, de már ennyi is lidérces álomba kergeti oz embert. Nézzük talán hogyan élnek ma a vargaiak? Országút szeli át a falut, villanyvilágítás, gyalogjárda szolgálja a kényelmet. Ma a faluban némely család udvarán két személyautó áll. A régin o mezőről szállítják haza a takarmánytököt, kukoricát. Baranyában 45 ezer iskolás fogászati ellátása okoz gondot és az, hogy egy rendelési órára 755 lakos jut, de a területi szóródás aránytalanságai még bonyolultabbá teszik a fogászati ellátás összképét. A fogorvosok, különösen Siklós és a pécsi járás környékén — sokat panaszkodtak a fogtechnikai ellátottságra. Még a pécsi fogtechnikái laboratórium sem dolgozik az igényeknek megfelelő munkakörülmények között. Legkedvezőbb a helyzetük az üzemi fogászatoknak, de kihasználtsági fokuk rendkívül alacsony. Talán azokat is be lehetne kapcsolni q helyi lakosság ellátásába. Szükségmegoldásról van szó, mert jövő év végén átadásra kerül az új laboratórium, amely a I a pte rü I etébe n h árom szorosa lesz a jelenleginek, így több fogtechnikust tud majd foglalkoztatni. Az elképzelések szerint a következő tervidőszakban tíz új fogorvosi körzetet hoznak létre Baranyában, s fejlesztik a qyermek- és iskolafogászati ellátást is. Lipóczki József
