Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)

1979-10-21 / 289. szám

1979. OKTÓBER 21. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. Pécs első számú műemléke maga a belváros Minden esztendő októberé­ben a szokottnál többet beszé­lünk a műemlékekről, önkriti­kusabban nézünk szembe múl­tunk emlékeivel, őzt vizsgálva, hogy vajon jól sáfárkodunk-e azzal, amit a századok ránk hagytok? Ilyenkor hangzanak el nyilatkozatok arról, hogy mily sokat áldozunk műemlékeinkre, s arról, hogy a vandalizmus­nak és a természet nem válo­gató erőinek köszönhetően mily nagy károk keletkeznek ben­nük. Gyakorta halljuk: mi ez a nagy erőlködés itt Pécsett o műemlékekkel, hiszen a dzsá­min, a székesegyházon és még néhány Objektumon kívül nincs is olyan igazi, mutatós műem­léke a városnak. Szerencsére nem ilyen rövid a sor. Első számú műemlékünk ma­ga a belváros, amelynek szer­kezete a középkor óto alig vál­tozott, s amelynek mint egy­ségnek a védelme kötelessé­günk. Országos viszonylatban is számottevő műemlékünk lesz a több mint egy negyed évez­redig udvarok mélyén rejtőz­ködött középkori városfal. So­roljuk tovább? Nem szükséges. Sokkal szükségesebb ózonban arról beszélni, hogyan viszony- lünk műemlékeinkhez. A múzeumi és műemléki hó­nap adta az alkalmat, hogy a műemlékvédelem különleges pécsi feladatairól beszélges­sünk Gömöry János városi fő­építésszel, Bezerédy Győző hely- történésszel, Szilágyi Domo­kossal, a városi építési osztály városrendezési csoportvezetőjé­vel és Kistelegdy István épí­tésszel, a Dél-dunántúli Ter­vező Vállalat belvárosi re­konstrukcióval foglalkozó kol- lektívájának vezetőjével.- Pécs és műemlék. Mit jelent nekünk e két foga­lom együtt említése? Gömöry János: — Egy nemzet vagy te­lepülés életében kul­turális és gazdaságtörténeti értelemben abból is kiindulha­tunk, hogy ami megvan, orra nyugodtan mondhatjuk, hogy a múltat tükrözi. Ennek a tükrö­zésnek a csúcsa a műemlék. De abból a tömegből, ami megmaradt, mondjuk három nagy értékű épület nem ugyan­annyi, mint száz kicsi. Egy tör­téneti belváros a maga tradi­cionális értékével több mint egyetlen csodás épület, ami csak egy ember vagy egy csa­lád életét tükrözi. A mi múl­tunkat az egész együttes tük­rözi, ennek pedig közismerten nagy az értéke. Nincs túl sok nagy értékű egyedi műemlé­künk, de az együttes maga egyedülálló érték. Ez az együt­tes a kontinuitást, a különbö­ző stílusok egymásmellettiségét dokumentálja, azt a történeti­séget, amit tovább kell adnunk a jövőnek. Bezerédy Győző: — Pécs szegény város volt a múlt században is. Nem voltak olyan pécsiek, akik pa­lotákat építettek volna. Egy­szerű kis épületek létesültek, s ez jellemző még az egyhá­ziakra is. De a fellendülés el­érte Pécset is a Századforduló körül. Akkor került a régi vá­rosháza helyére a mostani, a két régi, szép — Cséby és a Czindery — ház helyére a monstruózus takarékpénztár — a mostani megyei tanács — épülete. Aztán néhány ház a Kossuth Lajos utcában, pl. a zálogház épülete .. . Ezek is mutatják, milyenné lett volna a belváros egy mindent elsöp­rő átépítés következtében. Ta­lán szerencse is, hogy ez az át­építési hullám idejében el­akadt.- Megbecsüljük-e eléggé a műemlékeinket? Gömöry János: — E tekintetben sok múlik a befogadó lakosságon, amely potenciálisan megvan nálunk is. De a dolog mégsem ilyen egyszerű. Van lehetőségünk a helyi védelem kiterjesztésére. Amit megtalálunk, és arra ér­demesnek tartunk, azt véde­lemben részesítjük. De lehet, hogy éppen magántulajdonú épületről von szó és akkor kezdődnek a gondok. Igaz, hogy a tulajdon értéke jelen­tékenyen nő a műemléki hely­reállítás révén, de vállalja-e egy magánszemély az ezzel járó tetemes többletköltséget? Más az állami ház, a PIK-nek van erre forrása. A magántu­lajdonú műemlékek helyreállí­tása támogatásának a módját meg kellene találni. Szilágyi Domokos: — Meg kell küzdenünk a közö­nyösséggel, a sokszor felháborí­tó nemtörődömséggel is. Uta­zunk, bejárjuk fél Európát, megcsodáljuk mindenütt a műemlékeket, az itthoniakkal pedig, amikkel együtt élünk, szinte nem is törődünk. Sokszor inkább az a hozzáállás, hogy „nosza, döntsük össze . . .” Gömöry János: — De miért? Csakis azért, hogy ne kelljen ilyen színvo­nalon beavatkozni. Szilágyi Domokos: — De ha már beavatkozunk, okkor olyan belvárosi felújítás­ra van szükség, hogy szívesen lakjon itt az, aki ezt szereti. Kistelegdy István: — Ez viszont már lakáspoli­tika is lehet. A lakásokat olya­nok kapják, akikre a városnak szüksége von, s akik révén megteremtődhet az a fajta használat, ami megóvja a hely­reállított együttest. A múltbeli emlékeket mai szemlélettel akarjuk helyreállítani, s ezt tu­domásul kell venniök a hasz­nálóknak is, különben új, ve­szélyes leromlást okozhatnak. Szilágyi Domokos: — Ezért nincs Pécsett műem­lékvédelem rehabilitáció nél­kül. Csak úgy tarthatunk meg bármit is, ha egyúttal élővé is tesszük. Gömöry János: — A tömbrekonstrukció ép­pen az együttes értékét akarja kibontakoztatni.- Több mint egy évtize­de beszélünk a tömbre­konstrukcióról, de még most is csak az előkészületeknél tartunk, sőt a közelmúltban éppen arról hallottunk, hogy a tényleges munka a hete­dik ötéves tervidőszakban indulhat. Kistelegdy István: — A belváros épületállomá­nyának mintegy 20 százaléka műemlék vagy műemlékjellegű, s ezek szétszórtan helyezked­nek el. A védelemnek a terü­leti egységeket kell összefog­nia. Nemcsak a kiemelt, ha­nem minden egyes épületnél a harmonikus egység, a megfe­lelő színvonal létréhozására kell törekedni. Ebben bizonyos különbségek lehetnek, de sem­miesetre sem jöhet létre olyan kontraszt, ami a használót a felelőtlenségre, a rongálásra ösztönözheti. Az előkészítésnél szükség lenne egy olyan szo­ciológiai vizsgálatra is, ami azt tisztázná, hogy az itt élő la­kosság mely része kívánkozik el innen, s kiket lehet ide­hozni. Arra természetesen na­gyon kell vigyázni, nehogy bi­zonyos társadalmi rétegek re­zervátuma jöjjön létre. Gömöry János: — A belvárosban kétezernél több bérlemény van .. . Bezerédy Győző: — Rengeteg a szükséglakás. Sőt, lakásnak egyáltalán nem mondható helyiségekben élnek családok. Szilágyi Domokos: — Ez egy régebbi minősítés­nek is köszönhető. Súlyos mu­lasztás volt a valódi helyzet kozmetikázása. Ma már látjuk, hogy azok a városok, amelyek a tényleges helyzetre alapoz­tak és nem minősítették lakás­nak a szükséglakásként 'hasz­nált helyiségeket, több új lakás építésének lehetőségéhez ju­tottak.- Lesz e tömbrekonstruk­ció? Szilágyi Domokos: — Mi csak az előkészítésén dolgozunk. De nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a rendkívül összetett feltételrend­szer egyetlen elemének kiesé­se mindent meghiúsíthat. Bezerédy Győző: — Én a gyakran elhamarko­dott, idő előtti kiköltöztetése­ket tartom tragikusnak. Sok példánk van már rá (sajnos), hogy azok az épületek, ame­lyek kiürülnek, rohamos pusz­tulásnak indulnak, ha nyom­ban nem nyúlnak hozzá. így járt az elefántos ház is, amit én nagyon féltek. Szilágyi Domokos: Egységes akarat nélkül alig­ha beszélhetünk a belváros re­habilitációjáról. — Úgy véljük, a belvá­ros védelméhez tartozik az is: le van-e valahol fektet­ve, meddig közelítheti meg a történelmi városközpontot a paneles építkezés? Gömöry János: — Nincs ... Szilágyi Domokos: — Illetve csak annyi, hogy melyik az az utcahálózat, amely már alkalmatlan a pa­nel fogadására. Ez a határ nyugaton a Petőfi utca, észa­kon a városfalat övező terü­let .. . — De azért a Kodály Zoltán útra bejött a panel... Szilágyi Domokos: — ... keleten pedig a Far­kas István utca. Kistelegdy István: — A város általános rende­zési terve lenne hivatott meg­állapítani azt a határt, ame­lyen belül a meglevő térfalakat meg kell tartani, nehogy a tör­ténelmi városközpont sziget­ként jelenjen meg az új város­részek gyűrűjében. Az elen­gedhetetlen átmenetet biztosí­tani kell. — Mindig csak a törté­nelmi belvárosról beszélünk. Ezen kívül is vannak érté­kes területeink .. . Szilágyi Domokos: — Most folyik a Tettye-völgy helyi védettségének előkészíté­se, csatlakoztatva a tettyei ro­mokhoz és a Havihegyhez. A terület feltárását a Műszaki Főiskola végzi, s készít fel­használási javaslatot is. Kistelegdy István: — Nem tudjuk azonban, hogy mi van a Tettye alatt . . . Szilágyi Domokos: — Valóban, ez a terület volt a középkori Pécs ipari háttere és alig tudunk róla valamit. Pécs maga kultikus hely volt, de ez a „történelmi külváros” vele egyenrangú értékeket tar­togathat még számunkra. Gömöry János: — Területi problémát jelent még pl. a középkori település- szerkezetet őrző Patacs és Ma- gyarürög is és most már mű­emlékvédelmi szempontból a városkörnyék is. Szilágyi Domokos: — Nem feledkezhetünk meg a Mecsek-oldal védettséget ér­demlő pincéiről, vincellérházai­ról — persze azokról, amelyek még megvannak, rácvárosi ka­pukról . . . Bezerédy Győző: — És Vasas izgalmas, érde­kes épületeiről sem, a többi bányásztelepülésről, a kolóni­ákról ... * Pécs műemlékvédelmében ma a legsúlyosabb gondot a tömbrekonstrukció jelenti. Fé­lő, hogy a lassú előrehaladás helyrehozhatatlan kórokat okoz vagy hallatlanul növeli majd a költségeket. Az akarat egysége óriási erőt jelenthet. Hársfai István Technika az iskolában Egy emberöltővel ezelőtt ha­zánk gyengén fejlett agráror­szág volt, ezért akkor a lakos­ságnak csak töredéke kerülhe­tett a korszerű technika közelé­be. Ma már a gépek átfogják mindennapi életünket, öregekét és fiatalokét egyaránt, a ta­nyán éppúgy, mint a városban, hiszen a tudományos-technikai forradalom korában élünk. Mégsem mondhatjuk, hogy technikai műveltségünk korsze­rű lenne. Műszaki szakemberek és társadalomkutatók egyönte­tűen állítják, a tanulmányaikat befejező fiatalok még ma is úgy lépnek be a termelésbe, hogy a családból és az iskolá­ból hozott műszaki műveltségük szegényes, technikai szemléletük avitt, semmiképpen' sem felel meg a modern követelmények­nek. Mivel az iskola hű tükörképe a társadalomnak, az elmondott tokból logikusan következik, hogy a technikai műveltség és szemlélet társadalmi elmara­dottságától az oktatás sem tudta függetleníteni magát. Igaz, a felszabadulás előtti kor­szak iskoláinak kézimunka-órái­hoz képest nagy előrelépést je­lentett az általános és a közép­iskolákban három évtizede be­vezetett gyakorlati foglalkozás, de csak rövid időre, mivel nem tudott lépést tartani a társadal­mi-gazdasági fejlődéssel. Most, az 1978-ban kialakított új tan­tervek lépcsőzetes bevezetésé­vel a gyakorlati foglalkozást új tantárgy, a technika váltja fel. Társadalmi ellenszenv kísérte Izgalmas fordulatokban bő. velkedik a gyakorlati foglalko­zás harmincegynéhány éve. A tantárgy körül sohasem ültek el a viták, még a hatvanas évek elején sem, amikor pedig a tan­tervi reform a középiskolákban hetente egy teljes napot szánt rá. Néhány év múlva viszont — a reform elsietettségének nyíl1 vánvalóvá válásával — megkez­dődött a „politechnika" látvá­nyos hanyatlása, gyors vissza­fejlesztése, némely helyütt tuda­tos elsorvasztása. Oktatáspoli­tikai hiba történt volna? Aligha. A magyarázat az: a gyakor­lati foglalkozást némi társadalmi ellenszenv kísérte, s félő volt, hogy fölébred majd a technika iránt is. Az emberek látszólag a túlterheléstől féltik a gyere­keket, valójában az a maradi nézet lappang még ma is a fenntartás mögött, amely az ál­talános műveltségből szeretné kirekeszteni a technikai ismere. teket. Ezzel függ össze, hogy a technikai nevelés idegen a megmerevedett, intellektualista iskolai hagyományoktól is. Sietünk leírni, hogy a gyakor­lati foglalkozás — legalábbis heti kétórás formájában — vol­taképpen sohasem bukott meg, hiszen becsületesen teljesítette azt, amiért annak idején életre hívták. Elemi műszaki ismerete­ket nyújtva fejlesztette a tanu­lók kézügyességét, és hozzájá­rult a fizikai munka megszeret­tetéséhez. Az más kérdés, hogy szűkre szabott horizontjával ha­mar féloldalassá vált, elsősorban az elméleti jellegű technikai tudnivalók elhanyagolása miatt. Segít a pálya- választásban Egyebek közt a technika tan­tárgy abban különbözik előd­jétől, hogy távolabbi célt tűz maga elé: a XXI. századba át­lépő ember technikai műveltsé­gének megalapozására törek­szik mind az általános iskolá­ban, mind a gimnáziumban, annak figyelembevételével, hogy a technikai ismereteknek nem kizárólag az iskola a forrása. Az elméleti és a gyakorlati tud­nivalókat szorosan összekapcsol­va széles körű ipari, mezőgaz­dasági, ökológiai, valamint munka, és üzemszervezési is­mereteket nyújt, miközben fej­leszti a tanulók tárgyi cselekvő­készségét; a termelőmunka megbecsülésére, a fizikai dolgo­zók iránti tiszteletre neveli őket; megláttatja az anyag szerkeze, te és fölhasználása közötti ösz- szefüggést; hozzájárul termé­szettudományi ismereteik gyara­pításához. A szakmák közös technikai elemeinek tanítása minden bizonnyal segítséget ad a diákoknak későbbi pályavá­lasztásukhoz. Az új tantárgy tananyaga az általános iskola alsó tagozatán egységes, de — tekintettel a gazdasági és társadalmi igé­nyekre — a felső tagozatnak két változat készült ipari, illetve me- zőgqzdasági jelleggel; közös azonban bennük az általános technikai ismeretanyag. A fiúk és a lányok egészében véve ugyanazt tanulják; a háztartási ismereteket és a női kézimunkát a tanterv a szakköri foglalkozá­sok és a fakultatív órák kereté, be utalja. Tavaly szeptemberben meg­kezdődött a technika tanítása az általános iskola első osztá­lyában, s az idei tanévben már a másodikosok is tanulják ezt a tárgyat. Vessünk egy pillan­tást e két osztály tananyagára! Mindjárt szembetűnik, hogy a heti egyórás ismeretanyag alapozó jellegű: elsősorban a gyerekek érdeklődését kívánja fölkelteni a tantárgy iránt, fő­képpen közös munkavégzési for­mákkal. A technika elméleti ré­sze — ha egyáltalán beszélhe­tünk elméletről ebben az élet­korban — jobbára a gyerekek családi és iskolai környezetének megfigyelésével foglalkozik. Az első osztály tárgykörei a követ­kezők: képlékeny anyagok (agyag és gyurma); papírmun­kák; zsineg és fonal használata; hurkapálca elemi megmunkálá­sa. Másodikban ezekhez a fólia szabása és ragasztása csatla­kozik. A kezdet biztató Talán nem lesz érdektelen, ha befejezésül utalunk az első év tapasztalataira. Az új tan­tárgyat a pedagógusok és a gyerekek egyaránt rokonszenv- vel fogadják, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ne lett volna göröngyös a kezdő útsza­kasz. A tanítóknak több-keve­sebb gondot okozott az átállás, egész pontosan a technikai ne­velés új szemléletmódjának el­sajátítása. Viszont örültek an­nak, hogy a tanterv csak a ta­nulók által megtanulandó is­mereteket körvonalazza, a ta­nítási órák tárgyának megvá­lasztását a helyi körülmények, valamint a gyerekek teherbírá­sának figyelembevételével a pe­dagógusra bízza. Számos isko­lában amiatt panaszkodtak, hogy túlságosan eszközigényes az új tantárgy, több pénzt emészt föl, mint a régi gyakorlati fog­lalkozás, jóllehet a szükséges taneszközökből kevesebb jutott nekik az igényeltnél. Egyetlen esztendő munkájáról messzemenő következtetést nem szabad levonni, az értékelésnek különben sincs még itt az ide­je. Az eredményeket és a gon­dokat gyorsmérlegre téve azt állapíthatjuk meg, hogy a kez­det biztató. P. Kovács Imre Jól sáfárkodunk e örökségünkkel?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents