Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-18 / 286. szám
Búcsú az Európa-bajnokságtól Magyarország—Finnország 3:1 (2:0) A görögök bejutottak a nyolcas döntőbe Debrecen, 18 ezer néző. Vezette: Corver (holland). Góllövők: Fekete (2), Tatár, illetve Toivola. Szerdán délután Debrecenben került sor a magyar labdarúgó válogatott 536. hivatalos országok közötti mérkőzésére, az Európa-bajnoki nyolcas döntőbe jutásra még esélyes Finnország ellen. Változatlan bizakodtak a finnek még a mérkőzés előtti percekben is, a játék előtt tartott sajtóértekezleten Esko Maim finn szövetségi kapitány újólag kijelentette: „Tudom, hogy bravúrokra van szükség, hogy továbbjussunk az Európa-bajnoksógon, megpróbáljuk és reménykedünk az utolsó sípszóig ...” Dr. Lakat Károly magyar szövetségi kapitány is bizakodó volt, a sajtóértekezleten hangoztatta: ,,Már egy döntetlen is nagy csalódást jelentene". A szép, nyárias időben csaknem zsúfolásig megtelt a debreceni stadion, 18 ezer néző előtt futottak ki a gályára a csapatok, a már kedden közölt összeállításban. A holland Corver bíró sípjelére a két csapat az alábbi összeállításban kezdett: Magyarország: Zsiborás — Szántó, Salamon, Kutasi — Tatár, Póczik — Borostyán, Kiss, Weimper, Kuti, Fekete. Finnország: Sairanen — Lampi, Tolsa, Houtsonen, Ranta — Ratiainek, Pyykkö, Toivola — Haaskivi, Ismail, Suhonen. A közönség hangorkánja közepette a magyar csapat kezdte a játékot. A 22. percben megszületett a magyar vezető gól. Kiss jó cselek után kitűnő labdát adott Feketének, * az ezüstcipős csatár lövése először kipattant a kapusról, másodszorra Fekete az alapvonal közeléből a kapuba vágta a labdát (1:0). A 42. percben bravúros Kiss-alakítás után nőtt a magyarok előnye. A Vasas csatára három védőt kicselezett, becsapta a kimozduló kapust is, pontosan emelt középre az alapvonal elől és Fekete 6 m-ről egyből az üres kapuba továbbított (2:0). Újabb veszélyes magyar támadások futottak, a lefújás előtt Póczik 20 méteres óriási lövése alig zúgott el a jobb felső sarok mellett. A második félidőre Borostyán helyett Bodonyi jött a pályára, a magyar válogatott tehát újabb újoncot avatott. Hórom perc alatt két gól született, és akkor még senki nem gonr dolta, hogy nyomban kialakul a végeredmény. A 47. percben szöglethez jutottak a finnek, a beívelést Zsiborás röviden ütötte ki, és a jókor érkező Toivola a kint álló kapus fölött a léc alá fejelte a labdát (2:1). Két perc múlva Póczik 20 méteres nogy lövése kipattant a kapusról, Weimper jókor érkezett, középre emelt és Tatárnak már nem volt nehéz dolga, hogy 5 Szabóné (8-as számú mezben), a lepattanó labdáért küzd az MTK-VM palánkja alatt Arató László felvétele MTK-VM—PVSK 69:56 (32:34). NB I. női mérkőzés, Pécs, városi sportcsarnok, v.: Varga J., Major. PVSK: Hollós (—), Bun- dászné (14), Csankó (—), No- taisz (8), Verbőcziné (16). Csere: Szabóné (10), Russainé (8). Edző: Horváth Imre. A második félidő közepétől elhúzott a fővárosi csapat, melynek legjobb dobói Kárász (29), és Szabó (16) voltak. Labdarúgás: MNK- és edzőmérkőzés MNK-mérkőzések. „A” csoport: Sellye—Boly 3:0 (3:0), Szigetvár—Komló 0:3 (0:2). „B" csoport: Zsolnay—Siklós 3:2 (1:1), Újpetre—MVTE 1:5 (0:2), Vajszló—PBTC 2:2 (0:0). Edzőmérkőzés: PMSC—P. Kesztyűgyár 12:2 (4:1). Újme- csekalja, v.: Miseta. PMSC: Bodnár — Tapaszti, Schulteisz, Pál (Réfi), Kincses — Lutz. Dárdai, Lőrincz — Nagy, Dobány, Varga (Megyeri). Góllövők: Dobány (4), Réfi (3), Lutz (2), Lőrincz, Nagy, Varga, ill. Varga, Szabina. Jegyelővétel A szombati PVSK—Ferencváros NB l-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésre jegyek elővételben a Konzum Áruházban vásárolhatók. győzelemmel m-ről az üres kapuba lője a labdát (3:1). A 70. percben teljesült a debreceni közönség kívánsága is, Kiss jános lépett pályára Kutasi helyett, Szántó lett a balhátvéd, Kiss J. pedig a jobboldali védő. A finnek fokozatosan elfáradtak, fel is adták a küzdelmet. A mérkőzés eredménye után mór végleges, hogy ebből az EB selejtező csoportból Görögország jutott az olaszországi nyolcas döntőbe. Az eddigi sereghajtó magyar válogatott a második helyre lépett. A csoport állása a befejező Szovjetunió—Finnország mérkőzés előtt: 1. Görögország 2. Magyarország 3. Finnország4. Szovjetunió 6 3 1 2 13- 7 7 6 2 2 2 9- 9 6 5 2 1 2 8-13 5 5 1 2 2 5- 6 4 Ezüstgerely-pályázat sport tárgyú művészi alkotásokra Az OTSH 1963 óta rendszeresen meghirdeti az ezüstgerely pályázatot a sport és a művészet közötti kapcsolat ápolására. A pályázatot most újra kiírták a képzőművészet, az iparművészet, az irodalom, a fotó és a film kategóriákban művészi alkotásokra kitűzött díjak elnyerésére. A pályázathoz a három utóbbi kategóriában az Országos Egészségnevelési Intézet is csatlakozik. Pályázni lehet az 1978. március 31. óta készült a) minden olyan képzőművészeti alkotással (szobor, festmény, kisplasztika, grafika, plakát stb.), amely témáját a testnevelés és sport köréből meríti; b) minden olyan iparművészeti alkotással (serleg, jelvény, érem, plakett és más ötvösművészeti tárgy), amely a testnevelés és sport témájával kapcsolatos; c) minden olyan sporttárgyú könyvvel, irodalmi alkotásokkal, vagy megírt, de kiadatlan kézirattal (minimálisan 30 gépelt oldal terjedelemben) , amely a tömegsportot választja témául és a sportot mint hasznos szabadidő- és egészségvédő tevékenységet népszerűsíti, egy-egy sportág szakmai, oktatási, nevelési céljait szolgálja, emlékezetes sport- eseményt örökít meg. valamely kiváló sportoló pályafutásával foglalkozik; d) minden olyan sportfotóval, fotósorozattal, amely művészi színvonalú és ^ témáját a versenysport, az utánpótlás-nevelés, az iskolai sportélet, a tömegsport, a kötetlen, egészségvédő, szórakoztató, öntevékeny testedzés és sportolás, valamint a turizmus köréből meríti; e) minden olyan sportfilmmel, amely versenysportot, szabadidős öntevékeny testedzést, turizmust művészi színvonalon népszerűsít, dokumen- táj, hazai vagy külföldi sporteseményekről tudósít, sportszakmai, oktatási, nevelési vagy tudományos témát dolgoz fel, az egész sport vagy egy adott sportág fejlődésével, fejlesztésének kérdéseivel foglalkozik. A pályaműveket 1980. március 24.— április 11. között naponta 10—16 óra között a Testnevelési és Sportmúzeum hivatali helyiségében (1143 Budapest, Dózsa György út 1—3. sz., szakszövetségek székháza) személyesen — a fotókat ajánlott küldeményben, postán — kell benyújtani. A pályaművek elbírálására az Országos Testnevelési és Sporthivatal kategóriánként bíráló szakbizottságot kér fel. A pályaművek díjazása Képzőművészet 1. díj ezüstgerely plakett és 20 000 Ft II. díj 10 000 Ft III. díj 5 000 Ft Iparművészet 1. díj ezüstgerely plakett és 10 000 Ft II. díj 5 000 Ft III. díj 5 000 Ft Irodalom I. díj ezüstgerely plakett és . 15 000 Ft II. díj 8 000 Ft III. díj 4 000 Ft Fotó 1. díj ezüstgerely plakett és 6 000 Ft II. díj 4 000 Ft III.díj 2 000 Ft Film 1. díj ezüstgerely plakett és 20 000 Ft II. díj 10 000 Ft III. díj 5 000 Ft Különdíjban részesülhetnek ezenkívül a sportdíjazásra legjobban felhasználható képzőművészeti (5000— 5000 forint), iparművészeti (3000— 3000 Ft) tárgyak, valamint az egészséges életmódot legjobban népszerűsítő sportfotók (1500—1500 Ft). A szakzsüri fenntartja magának a jogot, hogy a színvonaltól függően a pályadijakat megossza, vagy ne adja ki. A szakzsüri által kiválasztott művek nyilvános kiállításra kerülnek, amit a pályázók pályázatuk benyújtása alkalmával vesznek tudomásul. A pályázni szándékozóknak bővebb felvilágosítást az OTSH sajtó és tájékoztatási önálló csoportja, a Test- nevelési és Sportmúzeum, valamint a^ testnevelési és sportfeladatokat ellátó tanácsi szakigazgatási szervek adnak. Moszkva készül az olimpiára Kevesebb, mint egy évvel a 22. nyári olimpiai játékok kezdete előtt, újabb ülést tartott a szervező bizottság. A megbeszéléseken megtárgyalták a hivatalos személyek, sportolók és újságírók akkreditálásával kapcsolatos kérdéseket és ismét foglalkoztak oz olimpiai attasék munkájával. Szóba került a versenyek és kultúrprog- ramok belépőjegyeinek szétosztása is és megállapították, hogy jó néhány ezret, már szétküldtek a különböző nemzeti olimpiai bizottságok számára, de folyamatban van a még meglévők szétosztása is. Az olimpiaKjátékokon egyidejűleg 207 ezer külföldi és szovjet vendéget várnak Moszkvába és az egyéb versenyszínhelyek városaiba. A már eladott jegyekből arra lehet következtetni, hogy a legnépszerűbbek a következő sportágak lesznek: tor- no, kosárlabda, úszás, műugrás, ökölvívás, atlétika és labdarúgás. 1. Dorog—Komló 2. Várpalota—Bauxitb. 3. Körmend—Pét 4. Bem SE—Bp. Vasas 5. Kossuth KFSE—Kecskemét 6. Szolnok—Szabó L SE 7. Bologna—Fiorentina 8. Catanzaro—Intemazionale 9. Napoli—Perugia 10. Pescara—Avelllno 11. Torino—Juventus 12. Udinese—Roma 13. Pistáiese—Genoa 4-i 14. Spal—Lanerossi Népsport Képes Sport D. N. x 2 X 2 X 2 1 1 1 2 1x2 2 1 1 x 2 2 1 1 X x 2 1 X 1 1 1 1 X X X 1 2 x 2 X X 2 1 X 1 X X X 1 X 1 1 2 X 2 1 2 X 1 x 1 X 1 X x 1 1 X 1 X 1 1 1 Ót a világbajnokságig „Dávidkára gondoltam..." Mindebben szilárd és körültekintő volt Kocsis Ferenc. Csak éppen az eredmények nem akartak jönni. Itthon már vitathatatlannak tűnt, hogy ő a jövő reménysége. És 1973-ban már a felnőtt magyar bajnoki cím birtokában — mégis elbukott. Eredménytelen lett a VB-n és az EB-n is. Újra az öreg harcost, a nagy ellenfelet, Torna Mihályt küldték csatasorba a világversenyen. Bíztak persze Kocsisban is. De aki nincs ott az igazi rangot adó viadalon, az nem válhat rangossá. öldöklő volt a csata. Torna Mihály lett a felnőtt bajnok és a VB negyedik helyezettje. S Kocsis hiába nyert 1975-ben újra felnőtt bajnokságot, a VB-n és EB-n Torna Mihály indult. Sikeresen! Világbajnoki bronzérem és EB negyedik helyezés ... Más ilyenkor már elgyengül. Ha pillanatra is, de feladja, hogy újult erővel újra kezdje. Kocsisnak a lélegzetvételnyi szünet sem kellett. Tovább ostromolta a csúcsokat: „világbajnok leszek! Olimpiát nyerek!" Nem jutott ki az olimpiára. Az 1976-os EB-n újra gyengélkedett, noha felnőtt magyar bajnok lett ismét. — Igazságtalanság — fakadt ki Kocsis! — Az EB-n fájt a bordám. Én vagyok a hazai bajnok. Világéletemben sportszerűen éltem. És tovább készült. S most már nem is egyedül küzdött. Feleségét jól ismerte a birkózó világ. Ott szurkolt már évek óta a szőnyegek körül. Jól tudta hát, hogy milyen félelmetes nagy összecsapásokra kell felkészülnie a férjének. Senki szuggesrtívebben nem tudta mondani, mint Éva: „Ferikém, Európa-bajnok, világbajnok és olimpiai bajnok leszel!" Hány feleség bosszankodik: „már megint elmész? Már megint nem megyünk együtt sehova szombat—vasárnap?!" Ökegyütt mentek. Éva asszony ott ült a szőnyegek mellett és tenyerébe vájta a körmeit. Izgult és örült, biztatott és korholt. Végre világbajnokságI Göteborg. Csúnya bírói melléfogás. Mácha lett az aranyérmes. Feri arca pedig megkeményedett. „Hát még ennél is több kell? Akkor még jobban felkészülök!” Megtette. Oslóban, az 1978. évi £B-n veretlenül első. Újabb VB. Mexikóváros. Kocsis diadalútja töretlen. Egészen a döntő utolsó mérkőzésig. — Kitoltak velem. De ha nem is volt ez szép dolog, a szabályokat végül is nem sértették meg. Ennyi szubjektivitást elbírnak a paragrafusok. Úgy kell hát készülnöm, hogy egy lehetőség se maradjon a bírói mesterkedésre — mondta hazaérkezése után Kocsis. S amikor már mindenki azt hitte, hogy az eddigi félelmetes mennyiségű edzésadagot már nem lehet fokozni, ő megtette. Újabb két segítője akadt. Dá- vidka, a kisfia. Akinek pár hetes korában megígérte: „ne félj. olimpiai aranyat hozok egyszer neked, meg világbajnoki aranyérmet!” A másik segítő Hegedűs Csaba, az új szövetségi kapitány. Ez nagy találkozás volt. Feri a vezető hitét erősítette, Csaba a versenyző önbizalmát. Kellett is. Hiába élt Kocsis továbbra is sportszerűen, hiába edzett mindenkinél többet, hiába volt minden korábbinál nagyobb akarata. Elég volt egy pillanat. Egy másodpercnyi kihagyás, és Kocsis kétvállra kerüít. Az első mérkőzésen. És Európa-bajnok lett. Ámult a sportvilág. Megbabonázva álltunk és megkérdeztük Kocsis Ferencet, hogy volt ehhez ereje? Gondolkodás után vágta rá. — A legnehezebb pillanatokban Dávidkára gondoltam, a kisfiámra. Még keményebb edzések következtek. Hiszen Kocsis rájött, hogy tőle félnek az ellenfelek. Vele szemben mindenki passzív. És ha nem történik akció, bizony mindkettőjüket intik. Ami kedvező a gyengébbnek, kegyetlen büntetés a jobbnak. Mégis így van. Utolsó hetek az idei világbajnokság előtt. Kocsis megsérült. Kegyetlen kínok gyötörték, de edzett. Míg végül is ősz. sze nem rogyott a fájdalomtól. Kórházi kezelés. Lábadozás. A repülőtéren így búcsúzott: „Nyerni megyek, nyernem kell! S ha nem sikerül? Erre nem tudok gondolni." Nem is lett volna érdemes. Sikerült! Kaszás Sándor Sakk Rio de Janeiróban, a sakkvilágbajnoki zónaközi döntőkön folytatódtak a versenyek. A fér fiák a 17. fordulóban ültekasz- talhoz. A magyarok közül Por- tisch Lojos a sötét bábukat vezette, legyőzte az argentin Luis Bronsteint, Sax Gyula pedig világossal játszott, a kubai Garcia elleni partija függőben maradt. Portisch a szovjet Pet- roszjonnal holtversenyben a 2. helyen áll, Sax Gyula pedig az ötödik. Az élcsoport sorrendje: Hübner 10,5 p. (1), Portisch és Petroszjan 10—10, Timman 9 Í3), Sax 8 (1), Vágányán és Torre 8—8, Ivkov 7,5 (4). A női mezőny a 16. fordulóban mérte össze tudását. Verő- ci Zsuzsa — sötéttel leqyőzte az cmerikoi Crottot, az éllovas 17 éves szovjet Joszeliani pedig Carvajal (kubai) ellen nyert. A sorrend az élen: Joszeliani 14 p., Verőd 11,5, Lazarevics és Alekszandria 9,5—9,5 (1—1), Kozlovszkaja 9,5. Szolnoki MÁV MTE—Pécsi Gáz 5:3. NB I. férfi mérkőzés, Szolnok. Pécsi pontszerzők: Berta 868, Fenyősi 910, Budai 891. Mai sportműsor KÉZILABDA. NB I. férfiok: Bp. Spartacus—PMSC, Budapest, 17.00. Dunántúlt ncroio Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling Jóxsef és Hallatna Erzsébet Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-0$3, 20 óra után 15*726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs. Pf.: 134. Hunyadi út 11. 7601 Telefon: 15-000. 15-762. 15-852, 15-245. 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex; 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda Pécs, Engel János u. 8. 7630 Tel.: 13-177. 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Szendrői OySrgf Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hóra 30.- Ft negyedévre 90,— Ft. egv évre 360.— Ft Indexszám: 25 054 Kosárlabda NB I. mérkőzés