Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-18 / 286. szám
e Dunántúlt Tlaplo 1979. október 18., csütörtök it pécsi közönség felesre vizsgázott Báb: fesztivál után Merre halad a közönség és a bábszínház kapcsolata? Hogyan alakul a bábjáték fejlődése Európa országaiban és itthon? Lesz-e közönsége a továbbfejlesztett formákban megjelenő bábszínháznak? Sikerül-e ezekben a formákban élményt adni és megteremteni azt az intenzív kapcsolatot a közönséggel, amelyik a hajdani vásári bábjátszás műfaji természetéből eleve, spontán módon kisugárzott? Nagyjából ezeket a fő kérdéseket vetette fel a napok, ban befejeződött pécsi V. nemzetközi felnőtt-bábfesztivál, amelyen a vendéglátókkal együtt 11 ország 19 bábszínháza és báb. együttese összesen húsz produkciót mutatott be négy helyszínen. Pécsett 36 alkalommal, vi. déken öt alkalommal. A produkciókat mintegy tízezren tekintették meg. A fenti kérdésekre sokféle — nem végleges — válasz született az előadások után. a két szakmai vitán és a vasárnapi záró értékelésen. Abban ritka kivétellel mindenki egyetértett, hogy a ,,lesz-e közönség?" — mint minden színházban — a bábszínházban is alapkérdés. Hiszen mindenfajta színházi kísérlet: ötlet, eszköz, forma, stílus, technikai újítás stb. valamilyen jövőbeli kiforrottság, szintézisre, ményében hökkent meg bennünket és mindig azzal a titkolt vagy bevallott vágyakozással, hogy a közönség figyeljen oda . De bármerre is kanyarog a bábjáték útja, a végső szót itt sem a zsűri mondja ki. Ehhez járul nálunk még egy ma. gyár sajátosság is. Nálunk nem. csak a közönségről van szó a jövőt illetően. Arról is, és elsősorban arról: lesz-e rendszeres felnőtt bábjáték, lesznek-e további bábszínházak. Ugyanis amíg — két közeli példával — Bulgáriában 14; Romániában több, mint 20 állami bábszínház tart rendszeresen gyermek- és fel- nőttelőadásokot, Magyarországon az Állami Bábszínház kivételével csak amatőr együttesek működnek. Eltérő, de legalább 10 városban az európai fesztiválok próbáján is helytálló szín. vonalon. Van tehát tehetség, eszköz, olykor önálló hely is, a produkciók többsége azonban „dobozban marad” 1—2 előadás után, noha jobb sorsra érett De ez már egy másik kér dés. Az alapkérdésben Pécs letette a garast. Ahogyan a zsűri elnöke is kiemelte, általános vélemény szerint a pécsi közönség jelesre vizsgázott. És nemcsak a zsúfolt házak okán. A magam benyomásai, megfigyelései sze. rint is kivételes érzékkel tapintott rá az értékekre, jól „vette a lapot". Igyekezett érteni és élvezni a produkciókat. S ha ez nem sikerült, azt is tünelmeA moszkvai Állami Központi Bábszínház, a Don Juan ’79 című produkcióját adta elő Proksza László felvétele sen, és fegyelmezetten konstatál, ta. Mindebből az következik, hogy itt, a bábfesztiválokon és a nyári színházak alatt értő közönség nőtt fel, amely a modern balett mellett a modern bábjátszás értékeire, új törek. véseire is rendkívül fogékony. De önmagában véve is: négy — a moszkvaiak három nagyszínházbeli előadásával öt — helyszín zsúfolt házai számarányokban is meglepően széleskörű igényeket jeleznek Pécsett. Ez a közönség kérdezés nélkül is igent mondott a „legyen-e bábszínház?” kérdésére, hiszen ez a tízezres tömeg a jelenlétével ott dörömböl azon az ajtón, amelyik előtt évek óta a küszö. bőn áll a pécsi Bóbita hivatásos bábszínházzá fejlesztése, A húsz bemutatott produkció, akárcsak a legfontosabbak elemzése itt képtelenség, hisz minden értékes előadás a meg. szokott színházi kritikák terjedelmét igényelné. így néhány legsikeresebb, legérdekesebb előadás említésére szorítkozha- tom csupán. A magyar amatőr produkciók közül a legtöbb el. ismerő vélemény a debreceni Vojtina Bábegyüttes tiszta, szép, értékes, melegséget sugárzó 7o/d/-produkcióját illette. Az Orfeo-előadásnak a képzőművészeti értékeit; a kecskemétiek bemutatójának a mozgalmasságát, szatirikus készségét dicsérték. A külföldi magán, bábszínházak közül a legmélyebb művészi tudatossággal megkomponált produkció két. ségtelenül a franciáké (Brunoy) volt, A kis Gargantua címmel. Kirobbanó szakmai és közönség- sikerük egyértelmű állásfoglalás az avantgárd értékes, átgondolt, élményt adó irányzatai mellett. Körülbelül ugyanezt mondhatom el a londoni Barry Smith's Theatre of Puppets Emberi változatok előadásáról, amely a bábmozgatás, a bábbal való játék technikájában, a stíluselemek harmóniájában egyaránt ragyogó példát adott (Pierott öt arca; a Beckett-darab; Mrs. Johns mindent megeszik). A nyugat-berlini Die Bühne két személyes bábszínházát főleg a közönséggel való kapcsolattartás szempontjából emlegették okkal, példaként. (Kór, hogy a tolmácsolásból semmit nem lehetett érteni.) Három nagy ap. parátussal működő állami színház is jelen volt. A mieink Háry Jánosáról már szóltunk. A ruszei Állami Bábszínház (Bulgária) „A csend világa... és mi" című produkciója izig-vérig mai problematikájú szatíra, amely kitűnő rendezésben, nagyszerű bábokkal (és szép magyar szöveggel) a politikai kabarékon nevelkedett közönség előtt méltán kirobbanó sikert aratott Külön hadd szóljunk egy-két szót a moszkvai Központi Bábszínház Szergej Obrazcov rendezte Don Jüanjáról. A kísér letes irányzatú produkciók áradatában üde színfoltként hatott ez a hagyományos bábjáték — ezen a színvonalon!... Iróniából és öniróniából szőtt, s mindvégig sziporkázni tudó musical-paródiát láthattunk. Rit. ka élmény volt. Ha nem tudnánk, itt érezhettük, hogy ebben a műfajban lassan fél évszázada Obrazcov a legnagyobb művész a világon. Végezetül, csupán megjelölve: milyen negatív tendenciák jelentkeztek ezen a fesztiválon? Előtérbe került, kissé túlhang- súlyozottá vált a kísérleti báb- játszás. Nem egyszer a bábbal való játék (technikailag: a bábmozgatás) rovására. Sőt helyenként maga a báb szinte el is tűnt... Kiemelték: az avantgárd játékhoz előbb a mesterséget kellene alaposan megtanulni. Amatőr fiataljaink viszont sokszor türelmetlenek . . . Gyakran fölmerült ennek kapcsán a „kinek játszunk?” kérdése is: magunknak-e, vagy a közönségnek? A kapcsolatterem, tés, a kontaktus a közönséggel ebben a művészeti ágban sem iktatható ki. Az avantgárd irányzatok nagyon fontosak, a jövő ezekből épül. De el kell érni itt is, hogy a közönség társalkotó lehessen. Merre halad ez a fajta kapcsolat? Attól függ, hogy az említett negatív és pozitív tendenciák milyen arányban érvényesülnek. Erre pedig — tekintve, hogy Európában egyedül itt folyik összegző szakmai véleménycse. re — ismét csak Pécs tud választ adni. Három év múlva, 1982-ben. Wallinger Endre Több ezer adat 700 oldalon Pécs-belváros telkei és házai A pécsi őstörténet kutatása során, majd a különböző építkezések nyomán számos helyen tárulnak fel a felszín alatt rejtőzködő értékek, eddig nem ismert vagy csak feltételezett építmények. Különösen a pincék és vízjáraípk helyzete érdekes, de ezek sem vonatkoztathatók el Pécs felszín alatti részeinek általános ismeretétől. A földtani és mélyépítés- tani vizsgálódások mellett e téren nagy segítséget nyújtanak azok a dokumentáció-feltárások, amelyek útján a házak helye, építésének, tulajdonosainak neve, szerepe válik ismertté. A pécsi Janus Pannonius Múzeum és a Baranya megyei Levéltár gazdag anyaga tette lehetővé, hogy Madas József oki. bányamérnök, a Mecseki Szénbányák ma már nyugdíjas osztályvezetője hosszú évek kitartó és rendkívül aprólékos munkájával feltárja az úgynevezett történelmi városmag telkeinek, házainak dokumentumait. Madas József példás rendben sorakoztatja a több ezer adatat több, mint hétszáz .oldalas könyvében, amely szerényen az Adatgyűjtemény alcímet viseli. Hasznos és érdekes munkáját két tér kép egészíti ki, amely az 1722-ben és az 1960- ban készült változásokat rögzíti az olvasó számára. Krisztián Béla Ösztönöz-e az ösztöndíj? Szegény diák, gazdag diák Rendet teremteni a jövedelemigazolások körül Egy diákjóléti ügyekkel foglalkozó KISZ-vezetőt kérdeztem meg a közelmúltban, tud-e olyan egyetemistáról, akinek autója van. — Például nekem — válaszolta. Megrökönyödésemet látva még hozzátette: Ötödik kategóriás vagyok, és kollégista. Sokan összesúgnak, amikor behajtok a kapun: na, ennek sincs bőr a képén. Kollégiumban lakik és autón jár. Csakhogy, azt már nem tudják, hogy a kocsi nem az enyém, hanem a szüleim vették, s a családban egyedül nekem van jogosítványom. Egyébként a kollégisták nyolcvan százalékának autós szülei vannak. Ezt különösen a beköltözéskor lehet látni, mert a gyerekek nem busszal vagy vonattal jönnek, hanem a papa kocsiján. Csak, ugye, az kevésbé feltűnő . . . Elgondolkodtam. Valóban, miért tekintenénk az autót botránykőnek a diákok anyagi ügyeit illetően? Hiszen már nálunk is bebizonyosodott, hogy nem luxuscikk, hanem közlekedési eszköz. Igaz, az ára még ma is sokak számára megfizethetetlen, egy diák a saját zsebéből aligha volna képes megvenni még egy Trabantot is. Persze, az ösztöndíj nem arra való, hogy autót vegyenek belőle. Ruházkodni sem lehet belőle — ezt általában a szülők finanszírozzák. Az utazgatás, világjárás költségeit gyakran már maguk a diákok teremtik elő. Mire megy el akkor az ösztöndíj? — Általában fölélik — mondta az említett KISZ-vezető. — Sokszor napok alatt elfogy, amin persze nem is igen lehet csodálkozni, ha figyelembe vesszük, hogy az átlagdiák havonta 3—400 forintot kap az egyetemről. A szállás és rendszeres étkezés költségeit sem lehet már ebből fedezni. Egy hatodik kategóriás hallgató például 940 forintot fizet azért a juttatásért, amit az első kategóriás gyakorlatilag ingyen kap. Igaz, az ő szülei tehetősebbek. Azaz — a jövedelemigazolás szerint^. . A felsőoktatási intézmények tanulmányi osztályaira érkező igazoló lapokra elvben ugyanis minden jövedelmet rá kell vezetni s a tanáccsal igazoltatni. Ám az esetek többségében az adatok enyhén szólva koz- metikázottak. Szélsőséges példaként aztán olyan történetek forognak közszájon, hogy a Váci utcai nyugdíjas maszek cipész fiát az I. kategóriába sorolták, s hogy a falusi őstermelő vagy kiadós háztáji jövedelemmel rendelkező tsz-tag leánykája a rendkívüli szociális segély kézhezvételét követően vadonatúj Zsigulijával hajtott el az egyetemről. És még hányán vannak, akik az alacsony kategória megtartása végett eltitkolják a jövedelmi változásokat, s legalább a délelőtti tanórák idején fölfüggesztik a „reprezentációt". Természetesen tudomásul kell vennünk, hogy az általános életszínvonal-emelkedés nem rekedt kívül a kollégiumok kapuján. Évről évre csökken az alacsony kategóriájú hallgatók száma, ami azt jelenti, hogy a családokban az egy főre jutó kereset általában meghaladja az 1250 forintot. (Ez a harmadik kategória alsó határa.) A diákoknak is vannak igényeik, s ezeket az igényeket a szülők ma mór jobban ki tudják elégíteni. S éppen ezért kérdőjelezhető meg a jelenlegi ösztöndíjak ösztönző szerepe. Nagyon sokan gondolkodnak úgy, hogy nem érdemes a kitűnő címre pályázni, mert alig jár jobban az, aki megkapja az 1200 forintos népköztársasági ösztöndíjat, mint az, aki szerződést köt egy vállalattal, s az innen kapott 6—700 forint mellé még az egyetemi szociális és tanulmányi ösztöndíjat is hozzáragaszthatja. Az ösztöndíj „ázsióját" csökkenti az is, hogy akinek nagy tervei vannak, általában munkát vállal, pincérkedik, újságot hord, benzinkutasnak megy, s úgy keresi meg a pénzt. Az ösztöndíj pedig megmarad néhány kellemes emlékű este, vagy jobb esetben egy-két drágább könyv ellenértékének. Szegények vagy gazdagok tehát a diákok? A kérdést talán helyesebb volna úgy föltenni: rászorulnak-e az állami támogatásra vagy önellátóak? Azok kapják-e meg a szociális ellátást, akiknek a legnagyobb szükségük van rá? És az ösztöndíj: hogyan értékeljük ezt az összeget, ami — a jelenlegi elosztási mód szerint — több a semminél, de komoly segítséget ritkán jelent? Legelőször is a jövedelem- igazolások körül volna jó rendet teremteni. Talán ezután a fönti kérdésekre is könnyebb lenne a válasz. H. J. Kiváló pedagógusok Kövesi lózsefné A pedagógusiét életforma — így fogalmaz Kövesi Józsefné, a mohácsi Kisfaludy Gimnázium tanára. Negyvenkét év után idén vonulna nyugdíjba, de tovább dolgozik az iskolában, mivel ezt a munkát nem lehet csak úgy abbahagyni. Hiszen ez az életforma, a vérbeli pedagógusé, igen összetett is: nem lehet zárkózott, befelé forduló ember a pedagógus, nem vonulhat négy fal közé, íróasztal mögé. E munka lényege a fiatalokkal való állandó és közvetlen kontaktus. Szeretettel, sőt szenvedéllyel kell dolgozni ezen a pályán, az a bizonyos „furor pedago- gicus” kell, hogy hajtsa az embert mindvégig. Kövesi Józsefné Németh Lászlót tartj'a példaképének, és Apáczai Csere Jánost, aki arra szólított minden pedagógust: „Soha tudományi fegyveredet a kezedből le ne tedd” — hát én sem teszem le, amíg taníthatok — fűzi hozzá beszélgetés közben. Budapestről származik, ott végezte az egyetemet is. Nem volt könnyű megszoknia Mohácson negyven esztendővel ezelőtt. De aztán mindent megtett azért, hogy a város kulturális élete színesebb, elevenebb legyen. Az iskolán, a városon kívül legtöbbször irodalmi színpadok találkozóján, Helikonokon lehetett találkozni vele és diákjaival. Két évtizede mór, hogy saját indíttatásból kutatni kezdte az élő, a komplex irodalomtanítás lehetőségeit, a társművészetek közös megjelentetését — se kutatások eredményeit valósította meg az órákon és az irodalmi műsorokban. Természetes tehát, hogy az Országos Pedagógiai Intézet bevonta őt is az új tanterv kimunkálásába. Diákjai között van tehetséges fiatal színész —, aki Ica néni irodalmi színpadában kezdte —, van sok hivatásos pedagógus; rádióbemondó és van rengeteg kevésbé látványos életű, de boldog és sikeres ember, akik nem mulasztják el felkeresni volt tanárukat pár sorral a friss diploma, a friss szakmunkásoklevél kézhezvétele után. — Ezek a sikerek jelentik a pedagógus számára a legnagyobb örömet — vallja Kövesi Józsefné. Mint annak a fiatalasszonynak a sorai, aki azzal dicsekedett tanárának: én háromszáz forinttal többet keresek, mivel jó a helyesírásom. Gállos Orsolya
