Dunántúli Napló, 1979. október (36. évfolyam, 269-299. szám)
1979-10-15 / 283. szám
Az új világsztárok neve: Cars Milyen tapasztalatokkal zárult külföldön a rockzenei nyár? — Alapkérdés ez a szórakoztató muzsika életében, hiszen az ifjú közönség ilyenkor, a nagy szünidőben ér rá legjobban és ilyenkor lehet a legnagyobb tömegeket befogadó szabadtéri koncerteket megrendezni, Nos, az idei nyárnak két fontos eseménye volt. Az egyik: a sorra születő új hullámok sodrából végre határozottan kiemelkedett egyetlen zenekar, a Cors-együttes. Mind művészi színvonal, mind technikai kidolgozás tekintetében kiváló az a két nagylemez, amit eddig kiadtak. Ebben persze nagy szerepe van a Queen-együttes producerének, Roy Thomas Bo kérnék is, aki most felvállalta Isten veled, disco! Hadüzenet egy zenei mozgalomnak a Cars-t. Roy Thomas Baker ugyanis mindemellett kiváló zenei rendező. De hogyan lehet röviden jellemezni a rockzenei új hullám legmarkánsabb zenekarának, a Cars- nak a muzsikáját? — Jellemzője, hogy erősen támaszkodik az énekhangokra. Tulajdonképpen ennek a rendkívül magas színvonalával kerültek az élre. Első lemezük arany-, majd platinaalbum lett 4 millió példánnyal. A másik nyári tapasztalat: megindult a disco-ellenes mozgalom. Az évtizedek óta híres szórakoztatózenei állomás, a Radio Luxembourg indította el. Olyan muzsikát sugároz, amely a hardrock híveinek és nem a discozene kedvelőinek szól. A disco lagymatag — nyilatkozott a Radio Luxembourg zenei vezetője. Vajon mikor ér el ez a mozgalom MagyarországSzázával várták a kézjegyét Az érzelmek kora kezdődik a zenében Pécsi interjú Carelli Gáborral A régi pesti pepita füzet sarka kicsit már fölpördült. Föl - pördítette egy világháború, egy atlanti-óceáni hajóút, de leginkább az évek. Átutazott azért New Yorkba, és most nagy becsben őrzik Carelli Gábor ottani lakásán. Könyv is lett belőle, pedig a legkevésbé irodalmi — vagy talán az egyik legszebb — irodalmi mondat áll benne, legeslegelöl: „Gábor fiam először énekeit egy iskolai ünnepségen, 1929." Magnószalagok tömkelegé mellett ez a kis pepita füzet lett a nagysikerű Carelli-kötet, az „Utam a Metropolitanbe” egyik forrásmunkája. Édesanyja írta be, amíg élt, a nagy tenorista min. den lényeges pályaállomását. Itt ütöttem fel a kötetet, miközben tisztelettel álltunk a pécsi Jókai téren, csütörtökön délután, ahogy a tömeg négyes sorokban, zárt rendben, százával állt türelmesen, hogy a könyvekbe Carelli Gábor oda. kanyarítsa a nevét. Deaikáció?! — Mit is ér az ilyesmi? Az alá- iró kéz testközelségének emlékét, a lélekközeli művészet mellé. Idebent Carelli Gáborral a könyvraktár tekintélyes polcai között beszélgettünk. A Carelli nevet Gigli adta neki, egy Gigli-film szerepneve alapján. A húszévesek fürgeségével, a negyvenesek eleganciájával érkezett és a hatvanon felüliek bölcsességével felelgetett. Lemezek, tapsviharok, most már New York-i egyetemi katedra évtizedeinek sok tapasztalatával. — Meddig marad az opera a kevesek művészete? — A kevesek művészete? Ez attól függ, melyik országról beszélünk. Itáliában a század- fordulótól a 30-as évek közepéig ez volt a főművészet. Az operaáriák szövegét és dallamát úgy ismerte a lakosság, mint a tóncdalokét, s éppen a táncdalokat nézték olcsó valaminek. De az opera máshol sem annyira a kevesek művészete. Az, hogy a háború után a helyzet megfordult — természetes. Az emberek a sok szenvedés után könnyebb szórakozásra vágytak. De mostanában a New York-i és a San Fran□tiétföi ciscó-i operaházban dolgozom, és így azok közönségét figyelem. Az utóbbi években a közönség megnőtt és megfiatalodott. Operaesteken és hangversenyeken egyaránt. A New York-i Filharmonikus Zenekar Jiangversenyein, ahol azelőtt finom öreg,urak és hölgyek ültek és rendkívül finoman aludtak, most a helyükön inkább lelkes fiatalok vannak. A népszerű nyári klasszikus zenekari koncerteken, például a londoni Albert Hall-ban láttam, amint a fiúk és lányok félreteszik a széket és a padlóra ülnek, órák hosszat, mint egy rockkoncer ten, a legnehezebb klasszikuszenei műsorok alatt. — Hogyan lehet valaki egyszerre jó énekes és jó színész? — Az éneknek vannak olyan követelményei, amelyek lehetetlenné teszik a jó színészetet. Ez az ütközés különösen manapság fordul elő, amikor egyre több film- és prózai rendező, dolgozik zenés színpadokon. Ezek az urak nagyszerűek a maguk műfajában, de nem tudják a zenés színház kívánalmait. Sokszor még azt sem, hogy az énekesnek vagy énekes színésznek néha a karmestert látni is kell, s háttal állítják őt a zenekarnak, mert úgy jobb a színpadkép. Ezeknek a rendezőknek semmi közük az operához, s általában a zenés színházhoz. Ismerni kell a határt: mennyire lehet egy operában színésznek lenni. Ezt a zene szabja meg és hozzá mérten az énekes muzikalitása. Hogy kell-e neki a karmesterre lesni, vagy érzi a ritmust, a tempót anélkül is hogy meglesné, mikor jön le a karmesteri pálca. — így tehát a jó énekes időt takaríthat meg a játékra? — Ez is furcsa szó, hogy játék. Nem lehet játszani. Vagy átéli a szerepet, vagy nem! Csak az a jó, amit abban a pillanatban őszintén érez. Rendkívül ellensége vagyok az olyan színpadi játéknak az operában, amit a rendező túlságosan mérnökien kijelöl. Az képtelenség. . — Merre halad az élő operairodalom? — Nem nagyon halad. Sok év óta nem írtak maradandó operát. Ez annak az eredménye, hogy melódiát írni az utóbbi pár évtizedben szégyen volt. A szép és melodikus zene nem számított jónak és modernnek. Ennek azonban látom az egész világ zenei életében az ellenhatását. Nemcsak operában, operettben is. Egyszerre előjön, nek Amerikában a klasszikus operettek és óriási, hozzá fiatal közönség előtt játsszák valamennyit. Megunják azt a sznobságot, hogy „Én ugyan nem értem, de biztos nagyon jó!” Vagyis az úgynevezett modern zenét. Megint mindenki kissé romantikusabban érez, gondolkodik, és ilyen zenét szeret. — Mi az énekpedagógia alapelve? — Néhány jó értelemben dogmatikus kijelentés, amit olyan emberektől hallottam, mint Gigli. Szerinte az éneklés ne legyen más, mint beszélni egy melodikus vonal mentén, egy melódián keresztül, amit a komponista véletlenül leírt. A véletlen szón van a hangsúly. Mondanom kell egy gondolatot azzal a melódiával, amit a komponista, adott alkotói pillanatban, véletlenül, leírt. A másik alapelvet Salja- pin mondta ki: Az énekben a szív indulatának, a gondolat logikájának a hangokon kérész, tül benne kell lennie. Földessy Dénes fi; nyila spuc cs. 35. ; évfordulóján Fanatikus, hatalomvágyé fővádlott Korbacsics: — Miben látja ön az október 15-én beolvasott kormányzói proklamáció népellenes és nemzetellenes jellegét? Szálasi: — Nekem határozottan az volt a meggyőződésem, hogy a volt kormányzó ezzel a lépésével a legteljesebben lehetetlenné teszi a nemzet hősi erőfeszítését. Korbacsics: —- Abban az időben kevés kivétellel minden magyar meg volt győződve arról, hogy ki fogja megnyerni ezt a háborút. Mindenki, aki ezt a magatartást elnyomta, népellenes magatartást fejtett ki, a népnek az árulója volt. önök feláldozták a nemzetet a németek érdekében azért, hogy Hitler uralmát pár hónappal meg tudják hosszabbítani. (Helyeslés és nagy taps a hallgatóság körében.) Szálasi Ferenc és hat társa bűnügyének népbírósági perén rögzítette az előbbieket a jegyzőkönyv. Ma 35 esztendeje, 1944. október 15-én zajlottak le azok az események, amelyek a magyár nemzet számára meghosszabbították a háborút és emberek tízezreit hajtották a halóiba. Ezekért a bűneikért feleltek a nép bírósága előtt Szálasiék. Az évforduló alkalmából kerestük fel a népbiróság egyetlen, még élő tagját: Korbacsics Pált. A hetven esztendős Korbacsics Pál ma nyugdíjas, az elmúlt évtizedekben különböző fontos diplomáciai posztokon tevékenykedett, Ausztriában, Ausztráliában, Svájcban és Svédországban. — Hogyan lett népbíró az illegális pártmunkásból? — 1931 óta vagyok tagja a Kommunista Pártnak. Átküz- döttem, átszenvedtem a Hor- thy-korszak és a Szálasi-rém- uralom időszakát. Megjártam börtöneiket. Utoljára pont azon a napon — 1944. október 15-én — tartóztatott le a politikai rendőrség, amikor a nyilasok hatalomra kerültek. A héttagú büntetőtanácsot úgy állították össze, hogy abban valamennyi működő párt, valamint a szakszervezeti központ képviselve legyen. Én a Kommunista Párttól kaptam a megbízást erre a feladatra. — Hogyan tudta megtartani a bírói ellogulatlanság követelményét azzal az emberrel szemben, aki a poklokat zúdította a nemzetre? — Ogy hiszem, hogy bírótársaimmal együtt nekem is sokszor meg kellett markolnom a szék karfáját Szálasi demagógiáját hallgatva. Annak ellenére, hogy minden józan ember előtt nyilvánvaló volt a vádlottak bűnössége, mégis egyenként és pontról pontra be kellett ezt bizonyítani. A tárgyalás — mint ezt a külföldi sajtó is megállapította — igen szakszerűen folyt, Jankó Péter, a bíróság elnöke páratlan szakértelemmel vezette. Éppen a bizonyítási eljárás részletessége, alapossága miatt húzódott több mint egy hónapig a tárgyalás. Számos tanút kihallgattunk, közöttük Edmund Veesenmayer volt birodalmi követ és Otto Wink- kelmannt, Budapest volt Ges- tapo-főnökét. Mindkettejük vallomása nagyban hozzájárult a tények feltárásához, Veesenmayertől megkérdeztük, hogy az ittlévp német csapatok elengendöek lettek volna-e a magyar csapatok leverésére, ha azok a kormányzói felhívás nyomán szembeszáll- nak velük. A tanú kijelentette, hogy nézete szerint nem. Veesenmayer azt is előadta, hogy 1944. október 15-én a háborút a maga részéről már elveszettnek tekintette. — Milyennek látta a per 16- vádlottját? — Szálasi az első perctől kezdve meglehetősen magabiztoson viselkedett és hangoztatta, hogy változatlanul az ország nemzetvezetőjének tekinti magát és felette ez a bíróság nem ítélkezhet. Nem volt bolond. Megszállott volt. Elvadult, fanatikus, akinek életében a legfőbb vágy a hatalom mindenáron való megszerzése és megtartása volt. A tárgyalás folyamán szabadon fejthette ki nézeteit, az utolsó szó jogán négyórás beszédben ecsetelte megalomániás, demagóg, rögeszmés tanait. Meg kell mondani, hogy ő volt a vádlottak közül az egyedüli, aki a legkövetkezetesebben vállalta viselt dolgait. Ennek oka pedig az volt, hogy — az erkölcsi érzék teljes hiánya miatt — egyetlen tettét sem érezte bűnnek. Nem hitt abban, hogy öt ez a bíróság elítéli. Csupán a per végén vesztette el- hiú gőgjét. Mikor Jankó Péter kimondta, hogy Szálasi Ferencet a bíróság kötél általi halálra ítéli, akkor tért csak magához. Fantasztikus volt az a változás, amit megfigyelhettem. A vér feltódult az arcába, Szálasi összegörnyedt. Akkor értette meg tulajdonképpen, hogy mi történt vele és döbbent rá, hogy rém áll a törvények felett. Csak egy halk igent tudott kinyögni, amikor a tanács elnöke megkérdezte, hogy kér-e kegyelmet. — Milyen volt a tárgyalóterem hangulata? — A Zeneakadémia nagytermében folyt a per. Kegyetlen hideg volt, mindenki nagykabátot — aki tehette — csizmát viselt. Ennek ellenére mindennap zsúfolásig megtelt a terem. A farkasordító hideg ellenére át- és átforrósodott a hangulat és a hallgatóság egyáltalán nem szenvtelenü! figyelte a per eseményeit. A magyar történelemben ez volt az első politikai bűnper, amikor a nép népbírái útján államfői hatalommal rendelkező személy felett ítélkezett. Valamennyien éreztük, hogy egy nemzet akaratát vagyunk hivatva végrehajtani. A népügyész így fejezte be vádbeszédét: „Népbíró urak, önöknek egy hivatásuk lesz a tanácskozásra visszavonulva: Szálasi Ferenc és bűntársai ügyében szentesítsék azt az ítéletet, amelyet a magyar nép és a magyar történelem már meghozott." Ma már nem sértem meg a titoktartási kötelezettséget, amikor megmondom, hogy a népbíróság tagjai között nem volt vita az ítéletet meghozó tanácsülésen. — Az ítéletet 1946. március 12-én 15 óra 37 perckor végrehajtották. Ezzel véget ért számomra a népbírói megbízatás és pártmunkásként dolgoztam tovább. Erdős Ákos Főszerepekben a színpadon Az évforduló szabálytalan, nem kerek és ez benne a jó. November 24-én lesz egy esztendeje, hogy az egyik legnépszerűbb pécsi színésznő színházi balesetnél bokáját törte. A Viktória főpróbájáról majdnem szilánkokra tört bokával vitték a műtőasztalra. A narkózis akkor nemcsak a testi fájdalmat csillapította, hanem a lelkit is. Hiszen nem mondta senki, de gondoltt'rá mindenki: játszhat-e még Péter Gizi? Nos, felejtsük el az egészet — játszhat. Jövő héten, október 21-én este belép a színpadra Csárdáskirálynő címszerepében, és majd felváltva alakítja azt Labancz Borbálával. A majdnem kerek, rosszemlékű évfordulón már a régi Péter Gizi teszi karba kezét és nevet hol magas, hol gurgulázi • hangon, Péter Gizi ismét játszik Elsőként a Csárdáskirálynőben ahogy azt Péter Gizi tette mindig. — Aki újra szóba hozza, hát én megverem! — mondja. — Mert tudja-e, miket játszom? Először is a Csárdáskirálynőt, különben ebbe a sokszereposz- tásos darabba a premier óta sorra új kollégák is belépnek. Eddig Krasznai Klári alakított nagysikerű, egyéni Stázit és Kozma Pál énekelt Edwint, méghozzá nagy hangi fejlődéstN mutatva. Ezenkívül felújítjuk a Makrancos hölgyeket, Feydeau három komédiáját, ahol Pásztor Erzsi két szerepét veszem át, a sváb cselédlányt és a bábaasszonyt. Mind a kettő nagy komédiás szerep. Nógrádi Róbert igazgatóm végig nagyon gondot viselt rám, most sok szereppel tesz boldoggá, Illyés Gyula új vígjátékéban, a Homokvárban is főszerepet kaptam. Szóval három darabban egyszerre... Mondom, aki még egyszer szóba hozza a bo!- esetet, hát én úgy megverem ... F. D. Ilyennek látta Szálasit a kommunista népbíró
