Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)
1979-09-09 / 247. szám
1979. SZEPTEMBER 9. KULTÚRA DN HÉTVÉGE 9. A nagyhorsányi szoborpark Fotó: Cseri Arccal a közterek felé A „betonprogram” második éve Népművelőkkel, őszintén A kultúra munkásairól A siklósi nemzetközi szobrász szimpozion nagyhorsányi szabadtéri szobormúzeumában járva az utóbbi időben egyre többször jutnak eszmbe a tíz évvel ezelőtti képek. Amikor még csak néhány szobor állt itt és nem volt nehéz egy-egy újszülött műalkotásnak helyet keresni, mint manapság. Amikor még nem gondoltuk volna, hogy valaha is megtelhet ez a völgykaréj. A kőbánya felé menet, a szőlődombokon és a mezőkön látható serény tevékenység „hangulata" után — a szobrászok körébe érkezve — egy másfajta hangulat uralkodik el az emberen. Arra gondol, hogy mindkét helyen társadalmi érték teremtődik: ott termelési érték, itt pedig művészi érték. A kettőnek látszatra nincs köze egymáshoz, pedig nagyon is van. A kétféle érték elválaszthatatlan egymástól. A művésztelepi, a művészeti tevékenység anyagi alapjait ugyanis ott teremtik meg valahol, ahol a termelési értéket létrehozzák. A művészeti érték pedig társadalmilag akkor tekinthető igazi értéknek, ha formálja, fejleszti a termelési értéket létrehozók tudatát. Néha — megállva a szoborpark, szobormúzeum, szabadtéri műterem bejáratánál A Pécsi Galéria Színház téri helyiségében láthotó finn, lengyel, német és jugoszláv művészek azt a Közép- kelet-Európát képviselik, ahová mi is tartozunk, ezért a miénkkel sok hasonló élményanyag művészeti tükröződése, problémái számunkra különösen érdekesek. A kiállítók között a három lengyel résztvevő szereplése — úgy véljük — e művészeti együttesben a lengyel grafika korszerűségét és értékét elismerő állásfoglalás. A grafikának a kortárs képzőművészetben elfoglalt reprezentatív szerepe ismét igazolódik. A korábbi pécsi kiállításokról már ismert Szmuc- Pamula (Krakkó) festői finomságú rézkarcain a szürrealizmus képzettérsításos képépítéséből fejlesztett megoldásokkal tárgyegyüttesek, állatok megejtően hiteles képével vall emlékekről, érzésekről, szituációkról. Fotómontázsokból redukált szitanyomotán a hi- perrealizmus jelentkezik. Ewa Gologorska — Kucia Ház-sorzatának vegyes technikájú lapjain az akvatintával festőién kezelt rézkarc és már-már fölmerül bennem a babitsi kérdés: mindez a sok szépség mire való? Rossz kérdés ez, tudom, hiszen sokezer látogató jár ide évente és művelődik, épül a látottakon. Sok úgynevezett világutazó vendég jegyezte meg már ezek között az érdes kőfalak között, hogy ilyent bizony még nem látott,.. Mégis: én ezt a formát már régóta merevnek érzem. A szobrok itteni „felhalmozása" helyett, vagy mellett jónak tartanám, ha azok közül néhány elkerülne innen és még több ember örömére, vagy vitázó kedvének serkentésére nagyobb településeink közterein helyeznék el őket. így kerülhetne vissza a szó köznapi értelmében is a legkézenfoghatób- ban a műalkotás, a művészi érték oda, ahol annak anyagi alapjait megteremtették. így lenne teljesen zárt az a kör, amit társadalmunkban egyébként sem érdemes és nem is lehet megkerülni. Ennek a gondolatnak a megvalósítását látom az úgynevezett „betonprogram" vonzó törekvéseiben, amelyek eredményeképpen Pécs városa a tavalyi évben Issei Amemiya japán és Kígyós Sándor magyar szobrász egy-egy művével gazdagodott. A „betonprogram" lényege az, hogy a művészlitográfia rajzos és festői elemei historizáló részletekkel —, bútorok mereven kiemelt, szimmetrikus szerepeltetésével —a múltba forduló, a régi tárgyakat gyűjtő nosztalgiák, életérzésének ironikus megjelenítői. A mai technikai szintről a kezdetekre visszatekintő nosztalgia naiv játékosságával jelennek meg civilizációnk hőskorának gépei, közlekedő eszközei A mi csodálatos konstrukciónk-sorozat lapjain. A színekkel épített térben megjelenő tervrajzok a játékosnak, a groteszknek korunkban megnőtt értékét jelzik. A századforduló túlburjánzó omamentikájú kapuinak képe a lipcsei Günter Richter rézkarcain Gologorskához hasonló értelmezéssel kerülnek fel- használásra. Richter bravúros technikai tudásra valló grafikáin a mágikus realizmus, a metafizikus festészet hagyományaiból kinőtt új realitás jelentkezik. Főként a múló idő, az enyészet témaköreihez kapcsolódóan. Egyes lapjai, mint telep tíz év alatt felhalmozott tapasztalatanyaga alapján kilépjen viszonylag zárt köreiből és bekapcsolódjon településeink arculatának formálásába. Az elmúlt év — mint arról a siklósi alkotótelepek vezetői tájékoztattak — kísérleti jellegű volt. Sikerült a japán szobrász által alkalmazott technológiát úgymond: meghonosítani. A tavalyi eredmények alapján — az esztétikai és technológiai tanulságokat levonva — idén tovább léptek és minden részletében tökéletesítették az eljárást, amelynek eredményes alkalmazása esetén tetszetős és aránylag nem túl nagy költséggel előállítható monumentális köztéri plasztikák jelenhetnek meg modern lakótelepeinken. Az esztétikai törekvések közül a legkézenfekvőbb azt az irányvonalat kiemelni, amely a korszerű építészet és a betonszobrászat közelítését, egymással való összeegyeztetését tűzte ki célul. Ennek fontosságáról beszélgettem Gettó József építésszel, aki ebben a szezonban maga is részt vett a szobrász szimpozion munkájában. Gettó József szerint is nagy jövőjük lehet ezeknek a mindenképpen üdvözlendő törekvéseknek, hiszen már maga — a művészek által felhasznált — anyag, azaz a beton jellegzenemzeti hagyományt még egy távolabbi örökséget is sejtetnek. Az Egy öreg bálterem gerendái című litográfia villámfényes háttere, a Horgony és horgászó matróz holdfényes tája, világítási effektusai Caspar David Friedrichet, a német romantika legfestőibb, a furcsa, a különleges iránti vonzódásával a szürrealistákat inspiráló festőjét idézheti emlékezetünkbe. Az élet drámai eseményeire fogékony finn festészeti hagyó, mány folytatója a fiatal Helga 'Riskula (Lahti) linómetszetein. A drámai helyett azonban a szenvtelen leírás és dekoratív részletképzés iránt árul el nagyobb érzéket. A festészet kissé lemarad itt a grafika-korhoz kötöttebb, meggyőzőbb jellege mellett. Sczerbánál (Opole) a sok fak- turális szépséggel és festői finomsággal dekoratívvá szelídült gesztusfestészet késői hajtását (Plazma, Maszka, Skiad) a természet mikrovilágára, organikus képzetekre, színritmusra épített kommerszebb nonfi- gurativitás váltja. tesen XX. századi termék. Az olasz építész, Nervi munkássága óta pedig visszavonhatatlanul jelen van a modern városépítészetben, téralakításban. Emellett a beton olcsó, köny- nyen alakítható, időtálló. A „betonprogramban" dolgozó művészeknek természetszerűleg közeledniök kell a mérnöki szemlélethez, gondolkodásmódhoz, magyarán: az építészethez, ugyanakkor az építészetnek is számolni kell az itt megteremtődő újabb és újabb lehetőségekkel. A betonszobrászat mindemellett kivezető utat jelent az „emlékműszobrászat" gyakorta közhelyesnek, sablonosnak mondott világából. Az építészek és a szobrászok így óhatatlanul kénytelenek „átnyúlni” egymás területeire, hogy megtalálhassák az együttműködés tényleges érintkezési pontjait, az együtt-cselekvés lehetőségeit. * A „betonprogramban” érdekelt szervek idei döntése alapján — a pécsi és a barcsi városi tanács anyagi támogatásával — ebben az évben Kér- tészffy Ágnes és Rádóczy László műveit Barcson, Buczkó György térplasztikáját pedig Pécsett állítják fel. A Zrenjaninban dolgozó Mandic egy tájegység, a Vajdaság hangulati karakterének közvetítője. A télies kopársá- gában ábrázolt síkság ködös atmoszférájába burkolt néhány motívum — fák, tökök — lágy átmenettel elősejlő formái, a képek tartalmi szegénysége, hangulati telítettsége impresszionisztikus. A színek redukálásának mértéke, a tárgyat sokszor teljesen felszívó atmoszféra finoman modulált színfelülete a monochrom festészeti törekvéshez közelíti e képeit. Éppen a szürkék óvják meg az érzelmesség és édeskésség felé történő kisiklástól. Mandic nem az élettelenre állított fényképfelvételek lágy szürkeségéből kiinduló nyugatnémet Gerhard Richter tudatosságával dolgozik, aki a szürkét mint minden szín összegezését, a meghatározatlanság, semlegesség, alaktalonság meg jelen ítőjeként spekulatívon alkalmazza, hanem Kelet-Európábán otthonos, számunkra is ismerős természeti élményvalósághoz kötött ösztönösséggel. Mendöl Zsuzsa Kezdetben volt a néptanító. Személye, — maga a szó — egykor fogalom. Oktatott, nevelt, intézte a falusi emberek ügyes-bajos tjolgait, s közben természetszerűleg irányította, szervezte a falu közművelődését, a közösségi életet az akkori eszközök, igények, lehetőségek, elvárások szerint. (Milyen kár, hogy lassan mind eltűnnek, nyugállományba kerülnek . . .) Ma ez a funkció elsősorban a közművelődési intézmények feladata lehetne más formában és tartalommal. A felgyorsult élet, a társadalmi átrétegező- dés, a megváltozott életmód, a mai igények és föltételek összességéhez igazodva. Ez ma még nem megy. Az intézmények közművelődési feladatkörben működnek ugyan, de mindenütt személyi és tárgyi ellátottságuktól, kapcsolataik, presztízsük mértékétől, kínálatuk tartalmától függő intenzitással, illetve hatékonysággal. Ebben a folyamatban kulcsfontosságú a népművelő személye, társadalmi kapcsolatrendszere, munkája. Baranyai népművelőkkel beszélgettem erről a minap. Őszinte eszmecserére kértem őket munkájukról, helyzetükről, gondjaikról, figyelembe véve bizonyos objektív körülményeket. Köztudott ugyanis, hogy a jövőben a művelődésre kevesebb pénz jut az állami erőforrásokból. Tehát nem „panasznapot" tartottunk a kultúra munkásaival, hanem felelősséggel mérlegre tettük azt, ami van és ami előttünk áll a jövőben. Nem mutatom be őket személyesen, mert nem helyi problémákról, hanem általánosan jellemző gondokról van szó. Ugyanis a feladatok, a felelősség komoly és tudatos vállalása a mostani nehezebb helyzetben — ahogyan ők teszik — még nem általános. Példájukra egyszer majd a helyszíneken is visszatérünk. Egyelőre annyit, hogy beszélgető társaim közül egyikük idősebb, hárman fiatalok, huszonévesek, és mindannyian vidéken működnek. Más-más föltételek között. A közművelődés a gazdasági feladatok mellett a társadalom életének homlokterébe került a hetvenes években. Utóbb a népművelő helyzete is sok tekintetben javult a korábbiakhoz képest. Ma már a népművelő a pedagógusokéval azonos kedvezményekben részesül (pl. étkeztetés, lakásépítési, gépkocsivósárlási kölcsön): társadalmi megbecsülése, elismerése azonban esetenként változó és sok mindentől függ. Valamelyest ez is javult, helyzete nem kilátástalan. A javuló tendenciák ellenére is azonban igen sok, törekvései ellenében ható körülménnyel, helyzettel és jelenséggel kénytelen szembetalálkozni, megküzdeni. Ezt nem mindenki vállalja. A nagymérvű fluktuáció részben ebből is adódik. Eléggé közismert, hogy a növekvő anyagi jóléttel párhuzamosan (különösen falun) kevesebb lett a közösségi alkalom, nehezebb az embereket „összehozni” valamilyen rendezvényre, klubba, szakkörbe stb. Az is, hogy a falusi értelmiség — elsősorban a pedagógusok — nem mindenütt (többnyire nem) kapcsolódnak bele a közművelődés folyamataiba elég intenzíven és arányban. De ellenpélda is akad. Egy viszonylag kis falu (körzeti székhely) népművelője, aki mellesleg párttitkár is, súllyal a környék tsz-einek 18 szocialista brigádjára alapozta a munkáját. A tagközségekber» klubokat is szervezett és ehher a falu tantestületétől messzemenő segítséget kap. Hozzá kell tenni, hogy odavalósi, jót ismerik. Ez általában mindenütt nagy előny, ha a népművelő szót is tud érteni a lakossággal és a különböző szervekkel egyaránt. Ezekben az emberi kapcsolatokban, például a különböző azonos érdeklődésű emberek „hobbys" csoportokká, közösségekké szervezésében messzebbre is lehet jutni a kulturális igények fölkeltésében. Egyfajta járható út ez is, amí függ a kínálattól, a kapcsolatok mértékétől, a népművelő elismertetésétől. Magyarán szólva a népművelőnek el kell fogadtatnia magát. Hadd említsek itt két sajátos példát. Az egyik nagyközség fiatal népművelője — élénk, tevékeny alkatú fiatal lány — 1977-ben végzett a főiskolán magyar-angolszakos tanárként. Társadalmi presztíszét eleve biztosítottnak érzi kezdettől. Nagy örömmel fogadták. Mindenütt előlegezett bizalommal, segítőkészséggel találkozott; a falu veze. tő rétegéhez tartozó értelmiséginek tekintik. Tekintélye van, elismerik, jóllehet érzi,' ma is az útkeresés stádiumában dolgozik. Szélesebb lakosságrétegek művelődésének orientálásáig még neki sem sikerült eljutnia. Egy hasonló méretű nagyközség népművelője — huszonéves fiatalember — sima érettségivel ugyanezt hosszabb ideje, a művelődésben elért szélesebb körű eredményei ellenére sem tudta elérni. Nem arról van szó, hogy kapcsolataiban a többi értelmiségi réteg „kinézi". De el sem fogadja, néhány kivételével. Pedig bizonyított már. Alkalmasságához, rátermettségéhez kétség nem férhet, fölöttesei elégedettek vele és bíznak benne. Mi a teendő itt? Végzettséget szerezni. A fiatalember szeretne és tudna is tovább tanulni. Ám a szombathelyi népművelés szakra bejutni? Könnyebb a tevének a tű fokán . . . Ugyanis mindenütt hasonlóak az igények, a szükségletek, de szűk a keretszám: a jelentkezők túlnyomó többségét nem veszik fel. Ugyanakkor a szakképzetlen népművelőnek három éven belül meq kellene kezdenie tanulmányait. Ezzel szerződtetik: oklevelet kell sze. reznie. Megyeszerte sok a szakképzetlen népművelő. Általános ez a probléma nálunk is, így ahogyan telnek az évek, mind sürgetőbben vetődik fel a pécsi népművelő-képzés levelező formájának szükségessége. Egyáltalán a népművelő-képzés átszervezése a tényleges társadalmi szükségletek és konkrét igények szerint. Annyi az utóbbi évtizedben már világossá vált, hogy az önművelés igényét fölkelteni, a közösségi művelődési formákat kialakítani a kultúra munkásai, a népművelő személye nélkül nem megy. Szakképzett népművelőhöz jutni viszont az üres vagy megüresedő helyeken — s itt elsősorban a községekre, a körzeti központokra gondolok -— nagyon nehéz, a fenti okokból. Szakképzésük feltételeit mielőbb ki kellene alakítani, a jelenleginél jóval szélesebb körben. Hiszen a jelenlegi formában az egyetemet, főiskolát végzett népművelőket elsősorban a kiemelt művelődési központok szippantják fel. A derékhad pedig, amelyik az első vonalban dolgozik, változatlanul küszködik a maga problémáival. Az évek pedig múlnak .. Wallinger Endre Bebesi Károly Külföldi művészek kiállítása
