Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)

1979-09-08 / 246. szám

1979. szeptember 8., szombat Dunántúli napló 5 Diplomakiosztó ünnepség a Politikai Főiskolán Pénteken diplomakiosztó ün­nepséget tartottak az MSZMP KB Politikai Főiskoláján. Részt vett az ünnepségen és beszé­det mondott Benke Valéria, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Társadalmi Szemle szerkesztő bizottságá­nak elnöke. Bevezetőben emlékeztetett arra, hogy most három évtize­de — a munkásosztály hatal­mának megteremtését követő­en, 1949 őszén — munkáját szélesebb alapokra helyezve kezdte meg működését pártunk főiskolája. Elmondta: az el­telt időszakban átalakult a tár­sadalom: és noha ma sem kevés a gondunk, mégis sokkal jobb körülmények között élünk. — A párt legmagasabb fo­kú oktatási intézményében is fejlődött az oktató, nevelő, ku­tatómunka, egyetemi rangot ka­pott az iskola. A vele szemben támasztott igények azonban ez­után is növekednek. A végző­sökre váró teendők sem lettek könnyebbek, Az előttük álló fel­adatok tudást és áldozatkész­séget, nagy erkölcsi erőt köve­telnek mindannyiunktól. A továbbiakban hangoztatta: — Főiskolánk a magyar szel­lemi élet fontos alkotóeleme. Pártunk azt várja a főiskolától, hogy magas színvonalon oktas­sa és művelje a marxista—le­ninista elméletet, hogy keressen és találjon mélyreható válaszo­kat az élet bonyolult kérdései­re, tartson eleven kapcsola­tot a pártmunka gyakorlatá­val — s mindezzel járuljon hoz. zá a párt ideológiai és politi­kai egységének napról napra való újrateremtéséhez, szilárdí­tásához. A Politikai Bizottság tagja a gazdasági építőmunka politi­kai és gyakorlati kérdéseire, teendőire irányította rá a fi­gyelmet, kiemelve, hogy végső soron a dolgozók millióinak munkája dönti el, mi történik a gazdaságban. Hangoztatta: a dolgozó tömegek célirányos, eredményes cselekvéséhez ma minden korábbinál nagyobb szükség van a tudatosságra, s arra, hogy megértessük egy- egy döntésnek, vagy valamely döntés elmulasztásának, egy- egy magatartásformának milyen hatása van gazdasági haladá­sunkra. Ebben a tudatformálás, az agitáció és az érdekeltség­teremtés eszközeit együttesen kell. felhasználnunk. A továbbiakban Benke Valé­ria leszögezte: — a program- nyilatkozatban megjelölt úton haladunk, s mindent megte­szünk azért, hogy elhárítsuk magunk elől az akadályokat, hogy kiegyensúlyozottan, biz­tosan közeledjünk távlati cél­jainkhoz is. — Pártunk — méltóan for­radalmi múltjához és történel­mi hivatásához — mozgósítja népünk teljes alkotó erejét azoknak a teendőknek az el­végzésére, amelyek nagy nem­zeti programunk, a fejlett szo­cialista társadalom felépítésé­ben ma előttünk állnak. Ehhez a kommunistáknak, a párt tagjainak tudatosabb, szilár­dabb helytállására, a vezetők fokozott felelősségvállalására van szükség. A Politikai Főiskola nappali, levelező és kiegészítő tagoza­tán az idén összesen 237-en végeztek, 23-an kaptak egye­temi doktori címet politikai ta­nulmányokból. A diplomákat és doktori okleveleket Szabó József rektor adta át. Az ünnep­ségen jelen volt Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára is. Svédországban utolsó napjaihoz közeleg a választási kampány. Képünkön: Olof Palme volt kormányfő, a szociáldemokraták vezetője a választók között. Folytatódnak a harcok Mozambikban Pusztítanak, legyilkolják a polgári lakosságot a rhodesiai támadók Folytatódnak a harcok a mozambiki népi felszabadítási fegyveres erők és a törvényte­len rhodesiai rezsim deszant- egységei között a Limpopo folyó völgyében, a Mozambiki Népi Köztársaság területén. A támadók „Mirage” típusú va- dószbombázói támadást intéz­tek a rhodesiai határtól 40 km-re fekvő Mapai ellen, de- szant egységei pedig megkí­sérelték elfoglalni a határtól 110 km-re levő Guija városát és felrobbantották a várost az ország fontos gazdasági köz­pontjával, Chonguene-vel ösz- szekötő hidat. A mozambiki rádió jelentése szerint a betolakodók meg­semmisítik a mezőgazdasági gépparkot, öntözőhálózatot, felégetik az iskolákat, kórhá­zakat, lakóházakat és legyil­kolják a polgári lakosságot. A népi felszabadítási fegyve­res erők a népi milíciával és önkéntesekkel szoros együtt­működésben verik vissza az agresszorökat. Mint már jelentettük, a Mo- zambik elleni rhodesiai táma­dás szerdán kezdődött. Abel Muzorewa, a törvény­telen rhodesiai kormány mi­niszterelnöke pénteken, Lon­donba történt elutazása előtt a támadást „megelőző jelle­gűnek" nevezte és a hadmű­veleteket „nagyon sikeresnek” minősítette. Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkára Párizsba érkezett. A repülőtéren Giscard d’Estaing francia elnök fogadta. Olasz repülőgép eltérítése Pénteken délután kurd fegy­veresek Ciprus légterében ha­talmukba kerítették az Alitalia olasz légitársaság egyik DC—8 típusú utasszállító repülőgépét, amely Bejrútból Róma felé tar­tott. A repülőgép ' nem sokkal később leszállt Róma Leonardo da Vinci repülőterén, miután a francia hatóságok megtagad­ták tőle az engedélyt, hogy Nizzában landoljon. A repülőgép kizárólag azért kapott engedélyt a római le­szállásra, mert az olasz légi- társasághoz tartozik. A gépet leszállása után azonnal körül­vették az antiterrorista külön­leges osztagok, a repülőtér környékén pedig útellenőrző torlaszokat állítottak fel. A gépeltérítők hozzájárultak ahhoz, hogy a gép 175 utasá­ból 140-et szabadon engedje­nek, s az utasok 5—6 fős cso­portokban elkezdték a kiszál­lást a gépből. Közben meg­kezdték a gép feltöltését üzem­anyaggal. A gép utasaival és 11 főnyi személyzettel Teheránból in­dult és Bejrút érintésével Ró­mába tartott. A gépeltérítők a hírügynökségek egybehangzó jelentései szerint délelőtt kerí­tették hatalmukba a DC—8-ast, s azt nizzai üzemanyagfelvétel után Kubába akarták irányíta­ni. Az volt a céljuk, hogy az el nem kötelezett országok Ha­vannában folyó csúcsértekez­letén az ajatollah politikája ellen tiltakozzanak. + BEJRÚT: A dél-libanoni jobboldali milíciák — Szaad Maddad őrnagy fegyveresei — péntekre virradó éjjel — a ti­zenegy napig tartott tűzszüne­tet megtörve — újabb tüzér­ségi támadást intéztek a kör­zetben állomásozó ENSZ-erők (UNIFIL) alakulatai ellen — közölte pénteken egy ENSZ- szóvivő. A milicisták nehéztü­zérséggel és aknavetőkkel lőt­ték a norvég, holland és ír kéksisakosok ellenőrzése alatt álló körzeteket. Pénteken a délelőtti órákban a jobboldali­ak új/a kezdték a lövöldözést, főként Dél-Libanon középső szakaszát véve célba. + ESZÉK: A szlavóniai Li- povljanin pénteken megkezdő­dött a jugoszláviai magyar, cseh, szlovák, olasz, ruszin és lengyel nemzetiségek három­napos kulturális-művészeti ta­lálkozója, amelyen a Magyar- országi Délszlávok Demokrati­kus Szövetsége és az Ausztriai Horvátok Egyesületének kül­döttsége is részt vesz. A mű­sorban a többi között népi ének- és táncegyüttesek lép­nek fel, köztük a Horvátor­szági Magyarok Szövetségének Központi Táncegyüttese. Lipovl- jani község lakosságát 16 kü­lönböző nemzetiség alkotja. + SKOPJE: Nyugat-Macedá- niában az utóbbi napokban vá­ratlanul lehűlt a levegő és a Sar-hegység magasabb része­in csütörtökön havazott, az alacsonyabb vidékeken pedig havaseső és eső esett, ami ritka az évnek ebben a sza­kában. A hó megnehezíti a birkanyájak legeltetését, az eső pedig a szüretet. + SANTO DOMINGO: Do­minikában legkevesebb 1200 személy vesztette életét, 400 személy eltűnt és 3000 körül jár a sebesültek száma a Da­vid, illetve a Frederick hurri­kán pusztítása nyomán. Az anyagi kár a mezőgozdaság- ban a legnagyobb: mintegy 350 millió dollár értékű. Az áramtermelés és a vezetékek 70 százaléka megsemmisült, így az ipar nem tud termelni. Élelmiszerhiány is fellépett. + TOKIÓ: A japán parla­ment rendkívüli ülésszakának pénteki ülésén Ohira Maszajo- si kormányfő pénteken este — a már korábban kinyilvánított szándékának megfelelően — bejelentette a képviselőház idő előtti feloszlatását azzal a céllal, hogy október 7-re ki­írathassák az általános vá­lasztásokat. A törvényhozók megbízatása csak a jövő év decemberében járt volna le. A választások hivatalos meg­hirdetésére szeptember 17-én kerül sor. Ohira azzal indo­kolta döntését, hogy a kabi­net megnövekedett bel- és külpolitikai tennivalóinak el­végzéséhez a mostaninál szi­lárdabb liberális demokrata többségre van szükség. + VARSÓ: Péntekre virra­dóra súlyos vasúti szerencsét­lenség történt Lengyelország­ban: a Lipsk és Przemysl kö­zött közlekedő gyorsvonat Stra- zow állomáson belerohont egy tehervonatba. A katasztrófának tíz halálos áldozata van, hat sebesültet kórházba szál­lítottak. A szerencsétlenség okánok és körülményeinek ki­vizsgálását azonnal megindí­tották. Az áldozatok között nincs magyar állampolgár. Ohira titkos adui Kommentar A jopán politikai krízis újabb fontos szakaszába lé­pett. Az ellenzék bizalmat­lansági indítványt nyújtott be, s Ohira Moszajosi mi­niszterelnök számára nem kínálkozott más megoldás, mint a parlament feloszlatá­sa és az idő előtti válasz­tások kiírása. Az alkotmány szerint négy évre választott alsóház mandátuma csak jövőre járt volna le (a felsőházat hat évre választják). Előrelátha­tólag október 7-én voksol­nak majd a szigetország­ban, s mindezt csupán azért, hogy a kormányzó Liberális Demokrata Pórt lehetőséget kapjon a megújhodásra. Legalábbis így magyaráz­zák Ohira döntését a tokiói megfigyelők, akik őzt a vé­leményüket sem rejtik véka alá, hogy az LDP tekintélye az utóbbi években szemlá­tomást megcsappant. Hogy miért? A válasz ösz- szetett. Hozzájárult kétség­telenül a párt néhány ve­zető politikusának homá­lyos — gyakran pedig egy­értelmű — megvesztegetési ügye. Annak idején a világ­sajtót bejárta az amerikoi Lockheed repülőgépgyár ja­pán zsebekbe vándorolt bo­rítékainak az esete, amely végül is egy kabinet sorsát döntötte el. Az sem közöm­bös a kormányon levő párt számára, hogy Japánban túlontúl sokat beszélnek újabban az építőipar mono­póliumai és a párt néhány vezetője között létrejött szu­pertitkos megállapodásról. Az egyezség értelmében a trösztök jelentős állami szubvenciót és még tekin­télyesebb állami megrende­léseket kapnak. Persze nem ellenszolgáltatás nélkül. Cserében csendes kényszert alkalmaznak munkásaikra és tisztviselőikre, hogy lépjenek az LDP tagjai sorába, Egyszerű a recept, s al­kalmasint arra is jó, hogy a kormánypártból igazi „nép­pártot" szervezzenek. Olyant, amilyennek soho, még fény­korában sem mondhatta magát. Magától értetődik, hogy a tagtoborzás effajta - enyhén szólva — furcsa módszerét vissza is lehet utasítani. Csakhogy Japán­ban nőttön-nő a munkanév küliség, s a renitens alkal­mazottnak gyorsan ajtót mu­tatnak a munkáltatók. Ma még korai lenne az októberi választások esélyeit latolgatni. Az ellenzék két­ségtelenül egyre jelentősebb szerepet tölt be Japán, éle­tében, a liberális demokra­ták viszont választásról vá­lasztásra veszítenek befo­lyásukból. Mindez nem je­lenti azt, hogy Ohira párt­jának nincsenek titkos adui, amelyekkel — az idő előtti erőpróbára tartogotva — végül is megőrzik a hata­lom sáncait. Gyapay Dénes Kambodzsa helye betöltetlen Havannában Kudarccal végződött a Pe­king-barát véres Pol Pót-rend­szer megbízottjának az a kísér­lete, hogy a kambodzsai nép képviselőjeként szerepeljen az el nem kötelezett országok csúcsértekezletén. A csúcsérte­kezlet elnökségének Fidel Castro elnökletével megtartott ülésén olyan határozat szüle­tett, hogy Kambodzsa helye a jelenlegi értekezleten betöltet­len marad, és hogy a kambod­zsai képviselet kérdését leve­szik a csúcsértekezlet napirend­jéről. Az elnökség úgy döntött, hogy különleges bizottságot hoznak létre azzal a megbíza­tással, hogy készítsen átfogó jelentést a kambodzsai kérdés­ről és azt terjessze az el nem kötelezett országok külügymi­nisztereinek legközelebbi talál­kozója elé. Bulgária visszautasítja a koholmányokat Az iráni Kurdisztánban le­zajló legutóbbi eseményekkel kapcsolatban egyes iráni tö­megtájékoztatási eszközök olyan jelentéseket közöltek, amelyek a Bolgár Népköztár­saságot azzal vádolták, hogy fegyvereket szállít a kurd fel­kelőknek. A BTA-t felhatalmazták, hogy a leghatározottabban utasítsa vissza ezeket a légből kopott és megalapozatlan állításokat, s jelentse ki, hogy az ilyen állí­tások nem felelnek meg a két ország közötti egyenjogú és kölcsönösen előnyös kapcsola­toknak — amelyeknek meglété­re többször rámutattak Irán hi­vatalos képviselői. LAPZÁRTA A szerdai Magyarország- Csehszlovákia válogatott lab­darúgó-mérkőzésre véglegessé vált a két együttes programja. Lakat Károly szövetségi kapi­tány gárdája hétfőn a déli órákban rögtön edzést is tart a találkozó helyszínén. Veng- los kapitány legénysége ked­den foglalja el nyíregyházi szálláshelyét a Hotel Szabolcs­ban, amely egyúttal a magyar válogatott és a viadalról tu­dósitó újságírók főhadiszállása is lesz. A vendégek kedden tartják első edzésüket Nyír­egyházán. Ugyancsak edzés szerepel a magyarok kedd dél­előtti műsorában is. * Kimagasló tudományos tevé­kenysége alapján a Bolgár Tudományos Akadémia tiszte­letbeli tagjává választotta Szentágothai János akadémi­kust, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét. A tisztelet­beli tagságot tanúsító okleve­let, illetve a Bolgár Tudomá­nyos Akadémia kitüntető ér­mét és jelvényét Angel Balev- szki, a Bolgár Tudományos Akadémia elnöke pénteken adta át Szentágothai János­nak a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövetségén. * Az ENSZ Emberi Jogok Bi­zottságának egyik albizottsága pénteken üzenetben szólította föl az iráni kormányt a kur- dok ellen gyorsított eljárással hozott halálos ítéletek felfüg­gesztésére. Az Emberi Jogok Nemzetközi Szövetsége elne­vezésű párizsi székhelyű szer­vezet ugyanaznap sajtóérte­kezleten hívta föl a figyelmet az iráni politikai foglyok hely­zetére.

Next

/
Thumbnails
Contents