Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)

1979-09-27 / 265. szám

1979. szeptember 27., csütörtök Dunántúlt napló 5 Maróthy László látogatása Szabolcs-Szatmárban N AGYVI LAG BAN Oscar Fischer, az NDK és Hans-Dietrich Genscher, az NSZK kül­ügyminisztere New Yorkban tanácskozott egymással. A képen jobbra Fischer, balra Genscher. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára kétnapos látoga­tást tett Szabolcs-Szatmár me­gyében. Kedden Nyíregyházán részt vett a megyei párt-végre­hajtóbizottság ülésén. Tar Im­re, a megyei pártbizottság el­ső titkára tájékoztatta Maró­thy Lászlót az országrész gaz­dasági, politikai és kulturális életéről, a szabolcsi kommu­nisták kongresszusi felkészülé­séről. A KISZ KB első titkára délután találkozott az ifjúsági szövetség megyei bizottságá­nak tagjaival, meghallgatta a 41 ezer szabolcsi ifjúkommu- nistcg tevékenységéről, a moz­galmi élet megyei eredmé­nyeiről szóló beszámolót, majd látogatást tett az idén elké­szült nyíregyháza-sóstói ifjú­sági és úttörőtáborban. A Politikai Bizottság tagja szerdán Vajára, a helyi II. Rá­kóczi Ferenc Termelőszövetke­zetbe látogatott. A tavaly — termelési nagydíjban — része­sült gazdaság a gesztora a Andrej Gromiko, a Szovjet­unió Kommunista Pártja KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere, tárgyalásokat folytatott New Yorkban Marcelino Orejo Aguirre spanyol, Lord Carring­ton brit és Paavo Väyrynen finn külügyminiszterrel. A megbeszé­lések középpontjában a kétol­dalú kapcsolatok, illetve a nem­zetközi élet főbb kérdései áll­tak. Mindhárom külügyminiszte­ri találkozón részletesen foglal­koztak az ENSZ-közgyűlés je­lenlegi. 34. ülésszakának mun­kájával. Gromiko és Marcelino Oreja találkozóján a felek hangsúlyoz­ták a spanyol—szovjet politikai kapcsolatok fontosságát, és megvitatták az 1980-as madridi értekezlet előkészítését. Gromiko és Carrington meg­beszélésén a két fél érintette az Afrika déli részén kialakult hely. zetet. Ennek során Gromiko megismételte a Szovjetuniónak azt az álláspontját, hogy támo­gatja Namíbia, Zimbabwe és a Dél-Afrikai Köztársaság színes­bőrű lakosságának függetlensé­géért vívott igazságos harcát. * Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter levélben fordult „Nyírkert” gyümölcstermesz­tési rendszernek, mely évről évre szebb eredményeket éréi az almatermesztésben és -fel­dolgozásban. Maróthy László megtekintette a közelmúltban elkészült léüzemet, a nyírségi almafeldolgozó társulás új lé­tesítményét, amelyben napon­ta három műszakbon 32 va­gon ipari almát dolgoznak fel. Vajai programjának befejezé­seként a KISZ KB első titkára az Országos Úttörő Hagyo­mányőrző Múzeum és a Vary Adóm Múzeum gyűjteményeit tekintette meg. A látogatás következő ál­lomása Mátészalka volt. A Szamosmenti Állami Tangaz­daságban Maróthy Lászlót tájékoztatták hazánk legna­gyobb olmatermesztő gazda­ságának munkájáról. Ezt kö­vetően a Politikai Bizottság tagja felkereste a gazdaság egyik almáskertjét, s találko­zott a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatóival, akik a szüreti munkában segédkez­nek. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár- hoz, s kérte, hogy fontos és sür­gős kérdésként tűzzék az ENSZ- közgyűlés XXXIV. ülésszakának napirendjére a „hegemonizmus politikájának kizárását a nem­zetközi kapcsolatokból". — Tisztelt Főtitkár Úr — hangzik a szovjet külügyminisz­ter levele —, a Szovjetunió ja­vasolja, hogy fontos és sürgős kérdésként tűzzék az ENSZ-köz­gyűlés XXXIV. ülésszakának na. pirendjére a „hegemonizmus politikájának kizárását a nem­zetközi kapcsolatokból”. A békeszerető államoknak az utóbbi években sikerült elér­niük a nemzetközi feszültség lé­nyeges enyhülését, a nemzetkö­zi politikai légkör javulását, s ezáltal csökkenteni az új világ­háború kirobbanásának veszé­lyét. A levél ezután leszögezi, hogy az enyhülési folyamat el­mélyítése érdekében le kell küz­deni azoknak az erőknek az el­lenállását, amelyek a nemzet­közi kapcsolatok alakulásának visszafordítására törekszenek. Kérem önt. főtitkár úr, az ENSZ-közgyűlés ügyrendi sza­bályzata 20. szabálya értelmé­ben, tekintse levelem indoklás­nak és köröztesse az ENSZ-köz­gyűlés hivatalos okirataként. Hazánkba látogat a görög miniszterelnök Lázár Györgynek, a Magyar Népköztársaság Minisztertaná­csa elnökének meghívására Konsztantin Karamanlisz, a Gö­rög Köztársaság miniszterelnöke a közeli napokban hivatalos Iá. togatást tesz Magyarországon. ♦ + PÁRIZS: A hét legerősebb tőkésállam — USA, Kanada, Japán, NSZK, Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország — energiaügyi miniszterei szer­dán ültek össze Párizsban, hogy megvonják első mérlegét a hét államfő júniusi tokiói csúcstalálkozóján elhatározott energiatakarékossági intézke­déseknek. A tokiói csúcson az egyes országok különböző mértékű kőolaj-megtakarításo- kat Ígértek egymásnak, ezt azonban — legalábbis az ed­digi adatok szerint — nem lesznek képesek betartani. Ez mindenekelőtt az olyan gyors gazdasági növekedést felmu­tató országokra vonatkozik, mint Japán vagy az NSZK. + MOSZKVA: Szerdán a Szovjetunióban nyolc mestersé­ges holdat bocsátottak Föld körüli pályára: a Kozmoz 1130-at, az 1131-et, 1132-t, 1133-t, 1134-et, 1135-öt, 1136- ot és az 1137-et. A nyolc mes­terséges holdat egy hordozó rakétával juttatták lel. A szput- nyikok fedélzetén a kozmikus térség kutatására szolgáló tu­dományos berendezéseket he­lyezték el. A szputnyikok be­rendezései kifogástalanul mű­ködnek. + RÓMA: Ismeretlen fegyve­resek szerdán reggel — eddig tisztázatlan okból — tüzet nyi­tottak a római Szent Rita templom lépcsőin üldögélő és tereferélő fiatalok egy csoport­jára. Egy 20 év körüli fiatalem­ber akinek személyazonosságát még nem tudták megállapítani, életét vesztette, két másik fiatal pedig megsebesült. + MOSZKVA: Lecnyid Brezs- nyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke szerdán a Kremlben fogadta Kaysone Phomvihane-t, a Laoszi Forra­dalmi Néppárt Központi Bizott­ságának főtitkárát, a Laoszi Népi Demokratikus Köztársa­ság miniszterelnökét. Megbe­szélésük során a laoszi poli­tikus ismertette országa belső helyzetét. Elmondta: a párt és a kormány tevékenysége arra irányul, hogy lerakják a szo­cializmus alapjait és felszámol­ják a gazdasági elmaradottsá­got, a feudális múlt és a gyar­matosítás súlyos következmé­nyeit. ♦ BECS: Szerdán Bécsbe érkezett a Szovjetunió delegá­ciója, hogy részt vegyen a kö­zép-európai fegyverzetek és fegyveres erők kölcsönös csök­kentéséről folyó tárgyalások 19. fordulóján. A küldöttséget N^ikolaj Taraszov nagykövet vezeti.--------------------------f----------------­M erénylet Padovában Újabb, minden jel szerint poli­tikai motivációjú terrorcselek­ményt követtek el szerdán Olasz­országban: egy ismeretlen férfi reggel Padova belvárosában többször lábon lőtte Angelo Ven- turát, a helyi egyetem professzo­rát, majd elmenekült. A véres merénylet hat napon belül a harmadik Olaszország­ban. A szerda reggeli merénylet elkövetését eddig semmiféle szer­vezet sem vállalta magára. Közben a torinói bíróságnak, amelyen november 28-án felieb- viteli eljárás kezdődik a „Vörös brigádok" elnevezésű olasz ter­rorszervezet vezető tagjai ellen, komoly problémákat okoz az es­küdtek összetoborzása. A hét ele­jén az esküdti posztra kiszemelt 43 személy közül csak hárman fo­gadták el a megbízatást. A töb­biek, a terroristák bosszújától tartva, „orvosi igazolásokkal" mentették ki magukat. ♦ NEW YORK: Országa üd­vözli azt a tényt, hogy kedve­zően alakulnak kapcsolatai a Szovjetunióval és a többi euró­pai szocialista országgal, külö­nösen Lengyelországgal — je­lentette ki az ENSZ-közgyűlés ülésszakán elhangzott beszédé­ben Francois-Poncet francia külügyminiszter. Francois-Pon­cet nagyjelentőségűnek, ki­egyensúlyozottnak minősítette a SALT—II. szerződést és remé­nyét fejezte ki. hogy az hama­rosan életbe lép. Eltemették Ludvik Svobodát Ludvik Svoboda hadseregtá­bornokot, g CSKP Központi Bi­zottságának tagját, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság volt elnökét, aki a múlt héten hunyt el életének 84, évében, szerdán Prágában az ország egész né­pének mély gyászától kísérve, katonai pompával eltemették. ♦ ♦ PÁRIZS: Az új közép-afri­kai vezetők beismerései és a francia közvélemény növekvő felháborodása nyomán a fran­cia kormány szerdán nyilatko­zatban indokolta meg közép­afrikai beavatkozását. A kor­mány ülésén elfogadott nyilat­kozat azt hangsúlyozza, hogy — ellentétben például Nicara­guával — Közép-Afrikában egy csepp vér sem folyt a hatalom­változás során és hozzáfűzi, hogy „az újonnan jöttékét", a francia csapatokat „felszabadí­tóként üdvözölték" az afrikai országban. + TEHERÁN: Khomeini aja- tollah a Corriere Della Sera cí­mű olasz lapnak adott szerdai nyilatkozatában cáfolta, hogy valaha is utasítást adott volna a megbuktatott sah meggyilko­lására. „Vissza akarom hozatni a sahot Iránba és bíróság elé akarom állíttatni a nép ellen elkövetett bűneiért: mert el­árulta hazáját és hatalmas menyiségű pénzt csempészett ki az országból. Ha külföldön megölik, ezt a pénzt elveszítjük. Ezért inkább imádkozom az éle­téért, hogy bíróság elé állíthas­suk és visszaszerezhessük tőle a nép jogos tulajdonát". A szovjet külügyminiszter levele Kurt Waldheimhez Gromiko tárgyalásai New Yorkban Kommentár Egy kommunista párt tör­ténelmi életútjában a legje­lentősebb mérföldkövek a kongresszusok. A magyar párt most o soron következő XII. kongresszusára készül, mely már nem egyszerűen a törté­nelemnek fontos, hanem az életnek, a jövőnek és nem­csak a pártnak, de az egész országnak, az ország népé­nek. „Pártunk a munkásosz­tály pártja, de történelmi fe­lelősségünk, hogy immár az egész népért, nemzetünkért vagyunk felelősek, és e sze­rint kell megoldanunk az. előttünk álló feladatokat”: — mondta Kádár János fel­szólalásában azon a pártak­tíván, amelyet Budapest kommunistái a csepeli sport- csarnokban tartotok a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusára való fel­készülés jegyében. Ezen a tanácskozáson Méhes Lajos Védeni, gyarapítani elvtárs, az MSZMP budapes­ti Bizottságának első titkára a főváros kommunistáinak feladatait körvonalazta. Ká­dár János elvtárs pedig a XI. kongresszus által kijelölt fel­adatok teljesítéséről szólt, leszögezve, hogy nyugodtan tekinthetünk a kongresszus elé, mert pártunk a XI. kong­resszus által meghatározott úton halad és minden ere­jével az ott hozott határo­zatok végrehajtására töre­kedett. Természetesen a XII. kong­resszusra készülődve az a cé­lunk, hogy a kongresszus erő­sítse meg pártunk fő politi­kai irányvonalát, mind a kül­politikait, mind a belpoliti­kait. Miközben teljes joggal állapíthatták meg az aktíván, hogy belpolitikai életünk ki­egyensúlyozott, szocialista rendszerünk szilárd, hang­súlyozták annak fontosságát is, hogy politikánk az új fel­adatokra felkészülve rugal­masan követni tudja a kö­rülmények változását. Pártunk élő, eleven szer­vezet, ezért — ez talán a legfigyelemreméltóbb jelzé­se volt Kádár elvtársnak — nem engedhetünk teret sem a dogmatizmusnak, sem a revizionizmusnak. Ha nem is olyan élességgel, mint ami­kor meghirdettük a kétfrontos harcot két évtizeddel ezelőtt, de azért az ma is érvényes még abban a vonatkozásban is, hogy „saját, mondjuk 15 évvel ezelőtti megállapítá­sunk se válhasson dogmá­vá". A magyar párt politikai gyakorlatának megfelelően Kádár_ elvtárs természetesen szólt nehézségeink és fogya­tékosságaink forrásairól is. Elmondta, hogy a világgaz­daságtól nem tudjuk magun­kat függetleníteni, az a gaz­dasági folyamat, amely a ta­karékossággal, az ésszerű gazdálkodással, az árviszo­nyok figyelembevételével most kibontakozik — nem valami kampány, hanem hosszú tá­von a szocialista gazdálko­dás velejárója, annak része. Mert „a szocialista társada­lomban is van pénz, van árutermelés, a piacnak a szocialista társadalomban megvannak a maga törvé­nyei”. Csak mi mindezeket a tényezőket a szocialista társadalom körülményei kö­zött, szocialista módon kezel­jük. Nekünk kötelező jól, ha­tékonyan gazdálkodni, mert a gazdálkodás eredményei az emberek jólétét szolgál­ják. És ezeknek az eredmé­nyeknek a fényében erősöd­tek társadalmunk szocialista vonásai. Kádár elvtárs a köz- tisztviselőktől a fegyveres erők tagjaiig több olyan tár­sadalmi réteget említett, ame­lyek felelősséget éreznek az ország ügyei, a szocialista építés iránt és amelyek óriási feladatokat vállalnak életünk építésében és ezért megfe­lelő módon becsülni és érzé­kelni kell munkájukat. Az egész szocialista társadalom ereje nyilvánult meg abban a bizalomban, megértésben és cselekvőkészségben, amellyel közvéleményünk az áremeléseket, ezeket a kény­szerű és szükséges intézke­déseket fogadta. Erre a bi­zalomra, tenniakarásra min­dig számítani kell a kommu­nistáknak, ez a nép teljes támogatását fejezi ki, azt, hogy az emberek tudják eb­ben az országban, hogy ami törénik, az értük történik, azért, hogy a dolgozó embe­rek élete ne rosszabb, ha­nem jobb legyen, hogy özei­ért vívmányok megvédelme- zését, gyarapítását szolgáló okos és szükséges céljainkat a lehetőségek ismeretében állapíthassuk meg, biztosítva — szorgalmas munkával — azok reális elérését. Szalontay Mi -uy Október 24-tŐI: ENSZ leszerelési hét Az Egyesült Nemzetek Szer­vezete tavaly májusi rendkívüli leszerelési ülésszakának záró- dokumentumában foglalt aján­lás és a Béke-világtanács fel­hívása alapján a következő hetekben világszerte — így ha­zánkban is — újból napirend­re tűzik a leszerelés legfonto­sabb kérdéseit. Az ezúttal má­sodszor megrendezésre kerülő ENSZ-leszerelési világhét alkal­mából — október 24—31. kö­zött — hazánkban országszer­te gyűléseken, konferenciákon, tudományos fórumokon emelik fel szavukat a dolgozók a le­szerelés, az európai biztonság és együttműködés, valamint a SALT—II. ratifikálásának, az egész világ békéjét érintő ügye mellett — jelentették be az OBT elnökségének szerdai ülésén. Az ENSZ leszerelési hét ese­ményeihez kapcsolódva állítot­ták össze az Országos Béke­tanács őszi akcióprogramját. Az eseménysorozat nyitó ren­dezvényeként az OBT leszere­lési bizottsága, a Magyar ENSZ Tgrsaság, az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottsága va­lamint a TIT közös rendezésé­ben október 22-én — a TIT Bocskai úti stúdiójában — tar­tanak országos konferenciát a leszerelés, az európai bizton­ság, valamint a politikai és a katonai enyhülés időszerű kér­déseiről. LAPZÁRTA Meglehetősen pesszimista hangon nyilatkozott Teng Hsziao-ping kinai miniszterel­nök-helyettes a kinai—szovjet tárgyalások kimenetelét illetően a Pierre Trudeau volt kanadai miniszterelnökkel folytatott meg­beszélések során — jelentette Pekingből az AFP francia hír- ügynökség. A tudósítás szerint Teng kijelentette: „a tárgyalá­sok nagyon hosszúra nyúlhat­nak, minden különösebb ered­mény nélkül”. Hágában folytatódott a ju­nior öttusa-világbajnokság. A párbajtőrvívásban 64-en lép­tek pástra, a küzdelem 17 órát tartott. Az elsőséget a nyugat­német Sandow szerezte meg 48 győzelemmel, 1068 ponttal. A magyarok közül Fáth Ferenc és Mizsér Attila a csehszlovák Titzl-lel együtt a 6—8, helyen végzett holtversenyben. A ví­vás csapatversenyét az NSZK nyerte, a magyar csapat har­madik lett. Az összetett egyé­niben két nap után o nyugat­német Sandow áll az élen, a magyarok közül Fáth a negye­dik. összetett csapatban a ma­gyar együttes a harmadik hely­re csúszott vissza. * Győzelem az NSZK ellen. A Hungária körúton szerda délután 500 néző előtt mér­kőzött az 1964. augusztus 1. után született labdarúgókból álló magyar és NSZK-együttes. Magyarország-NSZK 1:0 (0:0). Hungária körút, 500 né­ző, vezette: Bártfai. Góllövő: Katzenbach (60. perc). * Az amerikai képviselőház szerdán elfogadta a Panama- csatorna-szerződés végrehajtá­sáról szóló törvényt, és aláírás­ra megküldte Carter elnöknek. Az 1977-ben kötött és tavaly ra­tifikált szerződés a végrehajtá­si törvény elfogadásával októ­ber 1-én életbe lép, és meg­kezdődik a Panama-csatorna átadásának folyamata. A fon­tos víziút végérvényesen 2000. január elsején kerül Panama fennhatósága alá.

Next

/
Thumbnails
Contents