Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)
1979-09-23 / 261. szám
DN HÉTVÉGE 8. IRODALOM — MŰVÉSZET 1979. SZEPTEMBER 23. A rózsa komplex függvényei Beugrató kérdés: milyen könyvben találkozunk a „komplex függvények, differenciálegyenletek, derivátum, exponenciális egyenletek” szakkifejezésekkel? A választ mindenki kapásból rávágja: egyetemi matematika tankönyvben. A kérdés beugrató volt, mert az idézett kifejezéseket Somlyó György összegyűjtött verseinek Kőkörök c. kötetéből írtuk ki. Somlyó György költészete szinte egyedülálló lehetőséget kínál annak elemzésére, hogyan válnak a modern tudomány felismerései és ezeket leíró szakkifejezései a költő képalkotásának eszközeivé, hasonlatainak lényegre tapintó részeivé. Somlyó Györgynél olvastunk o burkából kibontott női mellről, mely a szerelem Niels Bohr-i atommo- dellje, ő mutatta meg a DNS Jákob-lajtorjáját. A matematikai szakszavakkal is oly otthonoson bánik, mint a biológiai, orvosi, kémiai vagy fizikai kifejezésekkel. A matematika szeretetében és ismeretében talán szerepet játszott, hogy barátja volt Rényi Alfréd, akinek tragikusan korai halálakor verset írt (Mese — barátomról, dis manibus A. Rényi). Ebből idézünk: „Agyában már nullára redukálódtak az exponenciális egyenletek, mint másokéban a legjobb férj és apa vagy a mindent elsöprő szenvedély, vagy a régi harcos, vagy a tisztes munka de- rivátumai.” Az exponenciális egyenletekben exponenciális függvények szerepelnek, e függvények fontos jellemzője, hogy monoton változnak, nincs bennük ugrás, szakadás, egyre csökkennek vagy nőnek. Exponenciális függvény írja le a radioaktív bomlást is, az idő múlásával újra és újra elfeleződik a még változatlan anyagmennyiség. Matematikailag az exponenciális függvény értéke sohasem lehet nulla, tetszés szerint, minden határon túl megközelíti, de sohasem egyenlő vele. A költő matematikus barátjának agyában a halál után ezt a soha el nem érhető értéket vették fel az exponenciális függvények, a halál nem matematikus. A halál nullára redukálta az egyenleteket. Az élő testet bonyolult egyenletek írják le a költő képzeletében, amikor elmeséli azt, amiről nem mesélünk, az emberi testet: Ha egyszer mindazt elmondanám amit a testemről tudok Amit csak én tudok az emberi testről az emésztés ezerinterferenciájú izomhullámzásának a napi szerelem által meghatározott differenciálegyenleteit A költő pontosan akar szólni, ezért hívja segítségül a matematika egzakt differenciálegyenleteit. Mindent le akar írni egyenleteivel. Szeretné a rózsát is pontosan leírni. A rózsát, amely Garai Gábor sorai szerint attól szép és igazi attól, hogy virág, hogy a húsán nem szintétikus harmat pereg, de ott záporoz gyönge rostjaiban az idő, hogy levágottan is egyre nő. hogy most ilyen s egy perc múlva más, hogy szüntelen, lázas virulás hogy elhull és többé nem terem eleven mása már sohasem, hogy nem örök benne semmi, csak az ezer halandó változat A szüntelen, lázas virulást és az elhullást szeretné leírni Somlyó: ,,Ó, régi vágyam: felírni egy rózsa nyílásának és hervadásának összes komplex függvényeit —■ hogy megcsú- foínak!" A komplex számok valós és képzetes (imaginárius) részből állnak, a rózsa is szúrós és illatos valóság, de szimbólum is, titkos értelmű rózsa, imaginárius része is van.Atel- jes leírás képtelenség, a régi vágy nem teljesedhet be, megcsúfolja a költőt. Az elérhetetlen utáni vágynak a leírására Somlyó egyenletet állított fel: W = c — v c a szivárvány és v a vágyaid Egyenletében a W sohasem lehet 0, vágyai nem érik el a szivárványt. A fizikában szokásos jelölések szerint c a fény- sebesség, v pedig bármely test (nem foton vagy neutrino) sebessége. A v-re mindig igaz, hogy sohasem lehet egyenlő c-vel, . a fénysebességgel — éppúgy, ahogy vágyaink nem érik el a szivárványt. Somlyó mesét írt a gyermekről és a szivárványról, Arany Jánost és Einsteint idézve a befejező sorok: „és mióta az eszünket tudjuk, úgy kezdődik, hogy egy ábrándos fiú fut a fénysugár után". Meg kell próbálni felírni a rózsa komplex függvényeit, hogy jobban megismerjük a rózsát. Jéki László Mohácsi Regős Ferenc, Székely Bertalan-díjas festőművész. Mohács város első millenniumi ösztöndíjasa, számos hazai és nemzetközi elismerés birtokosa, képzőművészeti és kulturális életünknek országosan ismert, kimagasló tehetségű képviselője. A művészet-esztétikai nevelés területén, irodalmat kitevő munkásságát világversenyek (Párizs, London, Budapest, Moszkva, Tokió) díjai, elismerései keretezik. Tevékenységének ez a része is külön méltatást érdemel. Számomra, hogy most kizárólag egyéni, senkihez sem - hasonlítható művészetéről kívánok írni, azt a közelmúltban lezárult Fényes Adolf-terembeli nagysikerű kiállítása miatt teszem. A páratlan szakmai és közönségérdeklődést sajátosan bátor, egyéni úton haladó művészetével magyarázhatjuk. Alkotásaiban a nagy egyéniség szuggesztív hangja érvényesül, mindenkor az' értelem-érzelem dualizmusában bemutatva életünk, mind sodróbb erejű dialektikus változásait. Ez a hang, ez a magatartás művészetének meghatározó jellegű vonása. Megalapozója az a gyermek- világ, mely élményeivel a több nemzetiségű Mohács városhoz és környékéhez kö*L Művészetében, egy nagyon leszűrt, őserejű népi műveltség tárgyi és szellemi emlékei tárultak fel. Ezek egész életén végigkísérték, akkor is, amikor Mohács város szülötteként, mint a város és Baranya megye ösztöndíjasaként, a Képzőművészeti Főiskolán Nemes Marcell- clapítvónyt nyert növendékként tanult, és azóta is, művészeti tevékenységének hosszú, izgalmas útjai során. Új művein ismét sajátos módon továbbfejlesztve találkozunk o népi művészet dekoratív elemeivel, a hivatásos művész erőteljes gondolatiságával. Ábrázoló és megjelenítő készsége rendkívül tudatos, és dinamikus. Mintha az ősi néűi látásvilág, valamint a nagyvárosi, modern idegzetű ember érzékeny életüteme közt keresné az összhangot. A mondanivaló, az élmény teljesen mai, rajta van a modern élet friss lehelete, de a formákba, a formák elrendezésébe, vagy úgy is mondhatjuk: a dolgok képi értelmezésébe mindig belevisz valamit az ősi, népi létezési élmények sajátosságaiból. Gyakran szimbolikus értelmű megjelenítési módokat keres és segítségükkel megmutatja az egyes embernek vagy egy-egy közösségnek jellemző vonásait, gondjait, örömeit vagy akár a mindennapi élettel szorosan összefonódó gyakorlati lépéseit. (Metróhoz sietők.) Képépítő erejét mély közösségi emberszeretet, erkölcsiség hatja át, mely szinte már-már a kozmikus messzeségek felé tekint. (.. .És megpihen az Élet.) Egyfajta életderű (Vidéki vásár, Busótánc, Tavaszköszöntő), ézenkívül a festői és rajzi elemekben való dúskálás öröme is sugárzik műveiről. Leginkább a bővérűén színes akvarelljei, gauche vagy temperaképei tanúskodnak erről. Mellettük a kréta és a pasztell szinte reme- gően finom, bársonyosan ható tónusa vall a színekben való látás és látványértelmezés nagyszerű megvalósulásairól. A színek érzelmes áradása mellett fontos szerep jut a lendületesen ívelő vonalnak, a vonalhálónak vagy a vonalrezegte- tésnek. Akár stilizáló, díszítő céllal jelenik meg a vonal és nagyvonalú, síkban tartott formákat határol, akár a térméiység illúzióját kelti fel és teltebb, plasztikusabb formákat ölel körül, mindig a telített vitalitás marad fő jellemzője. (Esős táj, Három táncos, Testvérek, Városkép esti fényben.) Bravúros fekete-fehér tusrajzai, ecsetrajzai olyan vonal- és foltdinamikát támasztanak, hogy szinte feszíteni látszanak a papírfelület határait. (Tavaszköszöntő II., Járókelők, Három lovas, Lovas.) Motívumai megőrzik természeti karakterüket, de mivel szenvedélyes erővel értelmezi őket, megmutatja segítségükkel saját alkotói lelkületének feszültségeit, sőt az esetek nagy részében expresszív irányba fokozva jeleníti meg a motívum nyomón támadt átéléseket. (Mesemotívum, Megújulás, Vénasszonyok nyara, Évszakok.) Temperamentuma, vérmérséklete az eléje táruló élmények azonnali képi értelmezését követeli. Minden alkotásában a pillanat feszült izgalma forr. Ebből a szempontból szinte mindegy, hogy miniatúraszerű rajzokon, vagy az építőművészettel összefüggő monumentális feladaton dolgozik, az átélés feszültsége és a képi megvalósítás izgalma azonos. (Évszakok, Anyaság, Táj napkeltében.) Nagyon mozgalmas és sokrétű az a népi díszítő és megjelenítő emlékanyag, amely képzeletét oly sokszor indította szabad szárnyalásra. Néha úgy tetszik, hogy ez a fajta mozgalmasság tér vissza a művész alkotásain modern szellemű ót- költésben. Ismételjük, hogy a mai élet, mely mindinkább „ősi” motívumforrásaiban, lényeget sugárzó vallomásféleként jut el a képi megvalósulásában hozzánk. Alkotói magatartása ennek megfelelően: szigorú rendet, biztonságot és egyensúlyt teremt. Az élet (a társadalom) rendezettebb, harmonikusabb lehetőségeit akarja megérzékíteni! Ezért is sorakoznak egymás mellé logikai feszességgel, jól átgondolt, zenei harmóniákra emlékeztető módon, találóan érzékelt kölcsönhatásban egy- egy művén a különböző képi elemek. Ezért is vonzódik a közösségi életet jobban megjelenítő és nagy falfelületre szánt monumentális feladatok felé. És mintha ehhez a modern közösségi élményt kifejező harmóniaérzéshez az egykori, ősi, népi harmóniaérzékből is kölcsönözne. Kiállítása a roppant széles körű látogatottságon túl, gazdag élményvilággal is megajándékozott valamennyiünket. Reméljük, hogy hamarosan újra láthatjuk e kiyáló művész mindig megújulni kész, nagy élményt jelentő, újabb tárlatát! Szíj Béla Metróhoz sietők Folyóiratról folyóiratra MIT TEHET AZ ISKOLA? Jól időzítette a Valóság szerkesztősége annak a négy tanulmánynak a közlését, melyek oktatási rendszerünk néhány újkeletű problémáját érintik. Ilyenkor, a tanév beindulása idején a szokottnál is nagyobb figyelem kíséri az iskolák munkáját. Ügy érezzük, a jelzett tanulmányok mind elméleti, mind gyakorlati szempontból hasznos segítséget nyújthatnak az érdekelteknek. Gazsó Ferenc szociológiai megfigyelésekre támaszkodó írásában az oktatási rendszer és a társadalmi struktúra közötti összefüggések megoldatlan kérdéseivel foglalkozik. (Az egyenlőtlen esélyek és az iskola.) A szerző főként arra fekteti a súlyt, hogy az iskola milyen módon, milyen eszközökkel számolhatja fel azokat az egyenlőtlenségeket, melyek a társadalom kü. lönböző rétegeiből érkező gyerekek szellemi felkészültségét jellemzik. Számo? ellentétes vélemény alakult ki, ezen a téren, .Gazsó Ferenc ezekből próbál kialakítani egy egységes, kellően alkalmazható rendszert. Gyakran éri olyan vád oktatásunkat, hogy az egyéni képességek, a tehetség kibontakoztatását nem teszi lehetővé, vagy legalábbis bizonyos merev formulákkal korlátok közé szorítja. Tagadhatatlan, van ebben némi igazság. Ezért is veti fel — meglehetősen kiélezve — a problémát újra Horváth Márton A képesség- fejlesztő iskola és az oktatási rendszer című tanulmányában. Javaslatai sokban elősegítik e bonyolult kérdés gyakorlati megoldását. Az utóbbi években többször szó esett a felsőoktatás továbbfejlesztéséről. A gondokat felvető és választ kereső írások azonban jobbára szűk rétegekhez szóló szakmai folyóiratokban jelentek meg. Ladányi Andor most a Valóságban széles körültekintéssel összegzi mindazokat a problémákat, melyek felső- oktatásunk rendszerét jelenleg érintik, s kiemelésükkel újból felhívja a figyelmet egy átfogó reform szükségességére. Az iskola és a család közötti kapcsolat lényeges, meghatározó tényezője a nevelésnek. Ez a kapcsolat azonban — számos tanulmány, cikk foglalkozott már vele — nem egyszer rendkívül problematikus. Hogy milyen fontos kérdések merülhetnek itt fel, arra Kronstein Gábor írása ad kimerítő választ (Iskola és család — együtt, egymás mellett vagy egymás nélkül?). A címben jelzett alternatívák közül nyilvánvalóan az első lenne az ideális, ennek megvalósulását viszont a másik kettő gyakran keresztezi, akadályozza vagy éppen lehetetlenné teszi. A LEKTŰR ÉS OLVASÓI A lektűr szórakoztató olvasmány — határozza meg röviden a Magyar értelmező kéziszótár. Volt időszak, mikor a nyugati irodalom sajátos termékének tekintették, a szocialista művészettől idegen képződménynek, s legfeljebb csak sommásan foglalkoztak vele. Aztán a magyar irodalomban is születtek olyan művek, melyek a legnagyobb jóindulattal is csupán a lektűr kategóriájába sorolhatók. Szembe kellett hát nézni alaposabban a problémával, annál is inkább, mert ezek az olvasmányok rendkívüli népszerűségre tettek szert. Káros vagy elfogadható a lektűr jelenléte? Olvassuk, ne olvassuk az ilyen műveket? A kérdések mind sarkítottabban vetődtek fel. Ma már ott tartunk, hogy a szociológia egy speciális területe, az irodalomszociológia nagy apparátussal vizsgálja a jelenséget. Ennek a vizsgálatnak néhány érdekes tanulságáról tájékoztat Kamarás István az Alföld szeptemberi számában közzétett tanulmányában (A lektűr hatókörei). A tanulmányból kiderül, hogy a lektűr olvasottsága a közhiedelemmel ellentétben korántsem emelkedik a jó művek olvasottsága fölé, hogy vélt óriási sikere is megkérdőjelezhető, és a fiatalabb olvasók körében népszerűsége, ennél fogva hatása egyre csökken. Probléma azért még szépszámmal akad, különösen olvasásszociológiai szempontból. Deformálja az ízlést, hamis értékrendet alakít ki egyesekben, s igénytelenségre szoktat A szerkő jelzései kétségtelenül figyelemre méltóak, ám egy fontos kérdés továbbra is nyitott marad: mi legyen a lektűr sorsa? 1939 SZEPTEMBERE Szomorú emlékek fűződnek az emberiség történetében 1939, szeptember elsejéhez. Egy minden eddiginél pusztí- tóbb világháború vette kezdetét ezen a napon. Negyven éve történt, s az emlékezések külön aktualitását csak megerősíti a kerek évforduló. Bár írók, történészek mór könyvtárnyit elmondtak az eseményekről, a háború előtörténetéről, egyes kérdésekhez mégis újra és újra visszatérnek. Ezek közé tartoznak a közvetlen előzmények. A Társadalrni S7e~’fn legújabb száma dokumentumokból és jelentésekből egy olyan összeállítást közöl, mely a müncheni egyezménytől a háború kitöréséig terjedő időszakot öleli fel, s az okokra és az ezekből leszűrhető, a mai ember számára is figyelmeztető tanulságokra kíván rávilágítani (A második világháború előtörténetéhez). A német hadigépezet csapása elsőként Lengyelországot sújtotta. Ismerősek a pusztítás ténvei, ennél azonban jóval többet mondc-'^k számunkra az eqves emheri sorsok. A Tiszatáj szeptembe. ri számában Lagzi István dokumentum-összeállításában azok a menekült lengyelek szólalnak meg, akik átélték az első napok, hetek eseményeit, s hazájukból elűzve Magyarországon találtak menedéket. Befogadásuk ellentmondásos tettnek lát'dk oz akkori rendszer részéről, a szerző erre is gondolt az emlékező vallomásokhoz csatolt jegyzeteiben. K. S. Mohácsi Regős Ferenc: Tavaszköszöntő % Mohácsi Regős Ferenc művészetéről...
