Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)
1979-09-02 / 240. szám
DN HÉTVÉGE 10. HAGYOMÁNY 1979. SZEPTEMBER 2. Ismeretlen Csontvárv-grafikák a Semmelweis Múzeum raktárában Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonba, olaj, vászon, 200x205 cm. 1907. (A reprodukciókat Koczor Péter készítette.) A művészetkedvelők ürömiére még mindig kerülnek elő ismeretlen Csontváry-alkotá- sok. Nemrég a Budapesti Semmelweis Múzeumban fedezték fel a nagy cédrusfestő hat rajzát a gyógyszerésztörténeti emlékek között. Közülük csak egy, az „Állattonul- mány" című szerepel a dr. Németh Lajos által összeállított oeuvre-katalógusban,, az is azzal a megjegyzéssel, hogy ismeretlen helyen lappang. A másik öt létezéséről még a szakemberek sem tudtak. A felfedezett képek kalandos úton jutottak el mai megbecsült helyükig. Először Székely Sándor gyógyszerész tulajdonába kerültek, aki 1915- ben megvásárolta Csontváry gácsi patikáját. A grafikákat az épület padlásán találta. A trianoni békeszerződés után Székely Sándor elhagyta a Felvidéket és Kecskeméten vásárolt gyógyszertárat. A magával hozott rajzok közül egyiket 1936-ban o Frankéi Szalon-béli Csontváry-kiállítá- son Budapesten ki is állították, Így került az oeuvre-ka- talógusba. A hat grafikát 1943. november 22-én Székely Sándortól megvásárolta dr. Horváth Lajos gyógyszerész, műgyűjteménye számára. A képeket más rajzokkal és fényképekkel egy olbumban tárolta, melynek borítóján ovális rézlemezre vésve „Magyar művészi-gyógyszerészek művei" cím áll. A gyűjtemény tulajdonosának 1945-ben bekövetkezett halála után a Gyógyszerészi Múzeumba, majd jelenlegi helyére, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba került. Ott aludták a képek három évtizeden át csip- kerózsika-álmukat, míg nemrég felismerték őket. A grafikákat dr. Vida Mária művészettörténész határozta meg és ő tisztázta származásukat is. A művész érett korából, rutinos rajztudással, fölényes absztrakciós készséggel rögtönzött vázlatok ofrikai témakereső útjáról, tervezett festményeihez előtanulnjányul. A képünkön bemutatott „Szaharai vázlat Ili." című grafika szemlélésébe érdemes egy percre elmélyedni, mert indiszkréten árulkodik a művész alkotó módszeréről. Tudomásunk van arról, hogy Csontváry fényképeket is felhasznált tájképeinek komponálásához, de ez volt a ritkább eset, többnyire vázlatfüzetének lapjaira rögtönzött skicceken örökítette meg a helyszín pillanatnyi benyomásait. Szokása volt, hogy a vázlat megfelelő helyeire feljegyezte a helyszínen észlelt színeket is, emlékeztetőül a végleges kivitelezéshez. Ehhez ma talán elég lenne egy színes fényképfelvétel, évszázadunk első éveiben még meg kellett elégedni a vázlatfüzet feljegyzéseivel. Ezen a vázlaton is olvasható a festő kiegyensúlyozott kezeírásával a fontosabb színek emlékeztetője: „a víz violás kékeszöld, sárgás”. Ez- a rajz ónnak is igazolása, hogy Csontváry egész művészi alkotókorában fő műveinek létrehozásán munkálkodott; témakereső útjain készült festményei, rajzai során az életművet megkoronázó, monumentális alkotás tökéletes megoldását kísérletezte. Ezért van szellemi rokonságban a kairói tájképet bemutató rajz a „Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonba" című festményével. Ezért magaslik a nyitott tenyérnél valamivel nagyobb papíríopon a két egymáshoz simuló piramis olyan monumentális kompozícióban, mint az egymást átölelő libanoni cédrusok. A piramisok kettőse is és a cédrusok együttese is széles alapú, eget ostromló háromszögben tör a magasba. Tudat alatt Csontváry már az öt évvel később jelentkezett cédrusokon dolgozott a gúlák rajzolásakor. Mindkét jelentős motívumba saját magát képzelte bele: az égigérő kettős piramisból és a faóriások kettős koronájából is a zseni felfokozott öntudata szemléli a lába előtti, emberi léptékű tájat a keleti lovasokkal. A Semmelweis Múzeumnak nincs helye a grafikák kiállításához, profiljába sem teljesen illik. A Csontváry Múzeum azonban kölcsönkérhetné őket és legalább egy időszakos kiállításon bemutathatná, hogy a műértő közönség megismerhesse őket. Csontváry műveiből csak annyit láthatnak az érdeklődők, ami Pécsett ki van állítva. A hajlottabb korú műkedvelőknek alig van esélyük, hogy még életükben megláthassák a cédrusokat, vagy a sétalovaglást. A Csontváry Múzeum hivatást teljesít, ha név-, adójának minél több alkotását bemutatja. Dr. Tóth András A hervadó uránium A két kultúra vitanapjainkra már lecsendesedett. Nyilvánvalóvá vált, hogyha idővel külön is vált a humán és a természettudományi műveltség, a teljes ember egyiktől sem szakadhat el, a két kultúra egységét kell megteremteni. Mindig öröm számomra, ha a humán kultúra par excellence képviselője, a költő, úgy használ szaktudományi ismereteket, kifejezéseket, hogy azok gondolatainak hordozójává, a vers szerves részévé válnok. Eljön az emlékek felezési ideje, vakít a sugárzás, s halmozódik ólma. Jelet inra cikázik az éjben, vagy hallgat mind, amit éltem. Elemek sírnak bomolva. Rózsa Endre oz emlékezésfelejtés érzékeltetésére a radioaktív bomlás jellemzőit idézi fel. Egy felezési idő elteltével az eredeti anyagmennyiség fele elbomlik, más elemmé alakul át, a maradék fél idővel újra elfeleződik. A nehéz radiooktív .elemek sorozatos bomlásának eredménye stabil, tovább már nem bom- ló anyag, az ólom. Ilyen stabil, sokszoros emlékkép-felező- dés után is megmaradó dolog számomra első találkozásom Rózsa Endrével (akkor még Andrással), a költővel. Sok éve mindketten a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumba jártunk s lelkes tagjai voltunk az iskola önképzőkörének. Rózsa és sokan mások verseket írtak, én kritikákat, akkoriban sok sértődést kiváltó véres kritikákat. Nemrégiben, régi papírjaim között böngészve került kezembe Rózsa verseiről írt bírálatom, amelyet most nem minden büszkeség nélkül idézek: „jegyzőkönyvi dicséretre javasolom azzal a megjegyzéssel, hogy ha volna magasabb elismerés, arra javasolnám, mert versei magasan kiemelkednek az eddig jegyzőkönyvi dicsérettel elfogadott versek átlagából”. Az idő múlásával nemcsok az emlékek halványulnak, feleződnek, n megélt évek számának gyarapodásával fogy az ember, csökkennek, fogynak vágyai is. Csendben csökken a vágy, de közben sugároz is, mint a radioaktív uránium atom. Váci Mihály írta: Úgy fogyok el, mint a lolyamkanyarban nyárfák alól a vizbeomló hantok, A vágy bennem, mint az uránium, csendesen és fénytelenül sugárzik, és észrevétlen a semmibe szórja a sóvárgástól bomló test molekuláit. A versben teljesen természetesen kap helyet a modern fizikából vett hasonlat. Ugyanúgy megértjük az urán sugárzását, mint ahogy elképzeljük a folyókanyarban vízbe omló hantokat. Váci Mihály másutt is felhasználta gondolatainak közvetítésére a radioaktív bomlás törvényét. „Ősz" című versében a hervadást, az elmúlást, a bomlást érzékelteti a szomorúan ragyogó urániumtömbbel. (Egy századdal korábbon a hervadást a liliomhullással érzékeltette Vörösmarty.) a fák csúcsán át körbevitt sugárzás áramköreit, a hervadás uránium tömbjét ragyogni szomorún, Az őszi hervadás szomorúságát a fogyó, bomló testet, a felejtést-feledést a radioaktív bomláshoz hasonlítják a költők. De a radioaktív bomlás nemcsak „szomorú bomlás”, hanem, mint minden atomi folyamat: billióm mozgás-iorgás- atomtánc ( sugárzás-vonzás-taszítás) mint azt Tamkó Sirató Károly írja iéki László Egy vers margójára Szirmai Endre világhírű orvos-tudós (évtizedek óta Stuttgartban él), fia Szirmai Ká- rolynak, a két világháború közti vajdasági irodalom nagy alakjának. Szenteleky Kornél, lal és Csuka Zoltánnal ők teremtették meg — nehéz viszonyok közt — a jugoszláviai magyar irodalmi életet. Kalangya című folyóiratuk országos hírű volt. Szenteleky halála után Szirmai Károly szerkesztői, szervezői ereje kapcsolta ösz- sze az anyaországi irodalommal és olvasóközönséggel. Érdekes megfigyelni, hogy ezek a jelentős délvidéki írók és irodalomszervezők, pécsiek, vagy erős kötődésük van hozzánk. Szenteleky Kornél itt született — szülőházát emléktábla is díszíti —, Csuka Zoltán Pécsett érettségizett, innen emigrált Jugoszláviába, és mint irodalomszervező, főleg műfordító, nagy szolgálatot tett a magyar irodalomnak. Szirmai Károly pedig a 40-es években — Várkonyi Nándor leveleiből tudjuk — majdnem Pécsre került a jogtudományi egyetem tanáraként De ő ott maradt a posztján, a délvidéki magyar szó szolgálatában. Sokat írt a Sorsunkba, sőt a Jelenkor is több ízben tanulmányban méltatta Szirmai Károly munkásságát. Halála után (1972-ben) munkái, ritkaságszámba menő levelezése (Thomas Mann, Rilke, Babits, Kosztolányi stb.) fia áldozatos munkájával sorra megjelentek, és az értékes anyag jó része a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonába került, a magyar és délszláv kapcsolatok fontos dokumentumaival együtt. A tudós Szirmai Endre, az önzetlen adományozó is foglalkozik irodalommal. Az orvosi hivatásával összefüggő, mély humánummal átszőtt versével mutatjuk be a pécsi és baranyai olvasó- közönségnek. Bárdosi Németh János Szirmai Endre: Az én barátaim az én barátaim hol koldusok, hol meg királyok, de szenvedésükben egyre megy, csak betegek, csak emberek; s elviselni a kínokat a szegények néha oly nagyok, amilyen gyarlók s kicsinyek néha a hatalmasok. Az én barátaim mind azok, akik emberek tudtak maradni, amikor a tébolyult világot rázták a zivatarok ... vannak szárnyas, ékes barátok, barátaim, kik nem nagyok: csak énekesek, kis szárnyasok, s arany torkukban a dalok.-------------És vannak még, kik társaim, őzek az erdei úton, virágok, lepkék szép színesek, s ködben borongó hegycsúcsok; borúban nyugvó alkonyok, s felém ballagó holnapok. Társam, barátom, százszínű világot látott bőröndöm; ékes képeim a falon, néma könyveim polcokon. Mesékre váró éjszakák, emlékek, vágyak (nem nagyok). Csak akkorák amit a szív elbir, hogyha már itthagyott az ifjúság, s a kertek alján osonó emlékes régi hajnalok. Szaharai vázlat III., papír, ceruza, 21,7x15,1 cm. 1903—1904.
