Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)
1979-09-17 / 255. szám
« Keslit is nekiadtam, templomával s Máttnávul m: Avarok a szomszédban Taszóron, Kaposvártól néhány kilométerre, a 61-es út építésekor „megszólal” a föld. A löszfalból középkori temető maradványai kerültek elő. Noha a régészeket értesítették, a temető egyharmada mégis az útépítés áldozata lett. Az ásatást Bárdos Edit, a Somogy megyei Múzeumok régésze vezeti. Az idei volt a harmadik nyár, amikor a taszári dombtetőn régészek sátrait szikkasztotta a nap, és barnára sült diákok hajoltak kis seprűikkel az eddig feltárt, több mint ezer sír fölé. Már az első évben megalapozódott a gyanú, hogy nem csupán egyszerű középkori településről van szó, amelynek alapítását a honfoglalás idejére tehetjük. A sírokból egymás után kerültek a napvilágra olyan értékes tárgyak, amelyek nagyobb, jelentős település létét bizonyítják. Fülbevalók, gyöngyök, párták, amelyeket kizárólag előkelő asszonyok viseltek. A legértékesebb bizonyítékok azok a nagygömbös, aranyozott hajtűk — szám szerint nyolc darab —, amelyeket a fátyol leszorítására használtak. — Nagy településre, méghozzá bizonyos terület központjára bukkantunk — mondja a régész. — Nem volt nehéz feltételezni, hogy melyikre. A taszári löszdombbal szemben ugyanis a szentjakabi apátság romjai láthatók. Az alapítólevélben ezt említik: „Keszit is nekiadtam, templomával s két malmával." Csakhogy ezt a Keszit, amely a hét törzs egyikének nevét viseli, eddig néhány kilométerrel odébbra, Toponár közelébe helyezte a történetírás-. A régész apró ezüstpénzeket mutat: — Ezen a nyáron egyre többre bukkantunk. Bár keresztény települést tártunk fel, és a vallás tiltotta a pogány temetkezést (a pénz, az étel- ital, a használati tárgyak elhelyezését a sírban), az itt élők megszegték a tilalmat, és pénzt is tettek a halott mellé. Ebből természetesen pontosan megállapíthatjuk a temetkezés korát, és azt is, hogy fontos kereskedelmi központ volt. A középkorban ugyanis — bár használtak pénzt — a mindennapi életben nem volt akkora jelentősége, mint egy kereskedelmi központban. Találtunk vasollót, kerámiaés üvegdarabokat — mind a gazdagság és a kereskedelem bizonyítéka. És tegnap ezt: egy csontból faragott, kecses kis parókavakarót Köztudottan nem a legszegényebb asszonyok használták... Az idei nyár szenzációja, hogy a magyar település mellett avar sírok kerültek elő. Mindkét helyen azonos leletek kerültek elő, bizonyítva az avarok és magyarok együttélésének lehetőségét a honfoglalás előtt. Mindez megerősítheti László Gyula professzor elméletét a kettős honfoglalásról. — A professzor itt járt — mondta Bárdos Edit. A leletek és az összehasonlító tudomány arra engednek következtetni, hogy valóban két hullámban jöttek a magyarok a Kárpátmedencébe. Először a VII. században — az ő nyomaikra bukkantunk itt — majd 896-ban. Simon Márta Külföldön már elfogadott terápia Akupunktúra Hozzáértő orvosokra s a beteg aktiv közreműködésére van szükség Nem mindene egyformán érzékeny az embernek Erb János rajza A helyszín jelen pillanatban mellékes — az akupunktúráról beszélgetünk — s ez mindjárt magyarázcftot is ad arra, hogy az interjú alonya — nevezzük Z. főorvosnak — az olvasó előtt ismeretlen marad. A tűszúrásos kínai gyógymódról szinte mindenki hallott mór, látta akár a televízióban, olvasott róla, mint a Távol-Kelet egyik misztikumáról, esetleg bizonyos viszolygással fogadta. Mindenesetre a lényeg egy: a tűpárnaként kinéző beteg meggyógyul. Hazánkban a hivatalosan elismert gyógymódok körében nem szerepel. A külországokban — a Szovjetuniótól az Egyesült Államokig, Csehszlovákiától Japánig — a jelenlegi pozícióját tekintve, hely- lyel-közzel elismert, alkalmazott terápia. — Főorvos úr, hazánkban hányán alkalmazzák a gyógyító terápiát? — Erről nem tudok, pontos statisztika nem áll rendelkezésemre. De ismerek néhány kollégát Budopesten kórházakban, klinikákon és több vidéki városban is. — Hogyan lehet megtanulnem pszichéje is van, s némely betegségcsoportok esetében — a pszichoszomatikus eredetűekről van szó — sem az antibiotikumok, sem a sebészkés nem használ. Még tovább menve, az orvostudomány mai fejlettsége mellett már nemcsak a betegségek széles skálájára tudunk gyógyírt, hanem azt is tudjuk, hogy hol a határ, mi az, amivel nem tudunk az általunk elfogadott terápiák segítségével megbirkózni. Tehát új terápiák után kell nézni. — Ilyen az akupunktúra is? — Természetesen. Eredményessége a központi idegrendszeri működésre kifejtett hatásával magyarázható, bizonyos ideg-élettani olapon. Tegyük fel, hogy valakinek erős fejfájása van, hosszabb ideje tart, a gyógyszerek nem sokat használnak. Ekkor léphetnek be az apró tűk, amelyek bizonyos szórási pontok segítségével kioltják a fájdalomérzetet. Gátolva az ingerek tovaterjedését, a fájdalomélmény kifejlődését, a fájdalomimpulzusok kellemetlen velejáróit. — Tehát nem valamiféle hó- kusz-pókusz? — Szó sincs erről. Nagy valószínűség szerint a krónikus fájdalmak kifejlődésében nagy szerepe van a központi ideg- rendszernek, ahol, ha úgy tetszik, bizonyos „fájdalomemlékek" rögződnek, s ezek köny- nyen aktiválhatok, előhívhatók. Például: időjárás-változás előhívja az ízületi fájdalmat, a hirtelen stressz a fejfájást. Az akupunktúrás terápia ezeket az emlékképeket oltja ki, s a fájdalom elmarad. Csak érdekességképpen: nyugaton már több úgynevezett fájdalom gyógyítására — kioltására specializálódott „pain-klinika” működik. — Hol, milyen betegségeknél vethető be leghatékonyabban az akupunktúra? — E gyógymód önálló is, de többnyire társterápiaként alkalmazható. Véleményem szerint az egyre szaporodó krónikus mozgásszervi megbetegedések frontján sokat tehetnénk ezekkel az apró tűkkel. Jól befolyásolható a gerincsérv — egyes klinikai eredmények szerint 90 százalék feletti a hatékonysága. Bizonyos fajta fejfájások, a migrén szüntethető meg segítségével, de az emésztőrendszer működészavarai is korrigálhatok . . . Szóval elég színes a paletta. — Ezek szerint mi, betegek egyértelműen nyernénk az akupunktúrával? — Igen. De hát ehhez hozzáértőkre volna szükség, és a beteg aktív közreműködésére. Meg merném kockáztatni: az egyetemen a tárgykör speciál-kollégiumi szintre emelésével értenék egyet. Jó lenne oktatni! — Milyen egyéb hasznunk származna belőle? — Feltétlenül gazdagítaná az élettani és kórélettani szemléletünket is, továbbá egy nagyon lényeges szempont is felerősödne, miszerint: hanem is érhetünk el minden területen, minden betegnél teljes gyógyulást, arra kell törekednünk, hogy a fájdalommentességet biztosítsuk. Kozma Ferenc Talán a Kessler nővérek mintájára... A Jakab ikrek a tánckarból Szekszárdon születtek — mit is találjunk ki, hogy meglegyen a négyes alliteráció, mint Babits esetében —, szóval: Szekszárdon születtek, szerepelni szerettek. „Sokat bohóckodtunk otthon, produkáltuk magunkat" — mondja egyikőjük, még nem tudom, melyik a Jakab ikrek közül, Éva vagy Erzsi. A különbségek lassanként előtűnnek, előbb, hogy Erzsi ujján egy sima aranygyűrű, amely azt hivatott jelképezni, férjezett az illető. Évához fordulok hát, mi a különbség az ikrek között? — Egyszer két hónapig voltunk távol egymástól, nagyon hosszúnak tűnt. Amikor újra találkoztunk, úgy éreztem, mintha én lennék ő. Mondom ezt Erzsinek, ő meg azt válaszolja: ugyanezt akartam mondani én is. Elkezdték a gimnáziumot Tolnában, ahol akkor már évek óta laktak, majd egy újság- hirdetés nyomán jelentkeztek a Pécsi Művészeti Gimnázium táncszakára. Tavaly végeztek, Győrbe szerződtek, most jöttek vissza Pécsre. Hogy miért? — Én a férjem miatt, akivel augusztusban házasodtunk ösz- sze — feleli Erzsi. — Én meg Erzsi miatt, és hát a város, a Pécsi Balett miatt — mondja Éva. — Nem akartok egymástól elválni? — Akinek van testvére, még az sem tudja, mit jelent ikernek lenni. Ezért sem akarunk távol élni egymástól. S azért sem, mert együtt szeretnénk énekelni, táncolni. — A Kessler nővérek mintájára? — Talán — mondja Éva. Ő a szószóló, az energikusabb, határozottabb. Ez a lényegi különbség közöttük, s ezt ők 'is megerősítik. — De ez csak lehetőség, ami felvetődött, a Kessler nővérektől függetlenül. Csak hát erre kevés lehetőség van nálunk, bárokban, vendéglátóhelyeken meg nem akarunk fellépni. — Nehéz a válaszolás, mert a balett erős hatalom, nem egykönnyen engedi el azt, aki egyszer már közelébe érhetett. Az biztos, hogy ugyanannyi munkával a táncos-énekesi, azaz a „könnyebb” műfajban előbb érnénk el sikert, míg a balettben egyáltalán nem biztos, hogy valaha is kilépjünk a karból. — S azt hiszem, nem mi döntjük el, hanem a próbateremben derül majd ki, hogy lehetünk-e balettosok. Sokat kell ahhoz még próbálnunk, gyakorolnunk, hogy egyáltalán eldönthető legyen a kérdés — felel újból Éva. Jakab Erzsébet és Jakab Éva mindeddig csak a karban szerepelt, A gimnáziumi szakmai gyakorlatok keretében pécsi előadásokon, az elmúlt évadban Győrött, a János vitézben, a Holdbéli csónakosban, az Öz, a nagy varázslóban és a Popfesztiválban. A Pécsi Nemzeti Színházban első fellépésük á Csárdáskirálynőben lesz, a tánckar tagjaiként Az egyik esti próbát végignézem, Tóth Sándor ugyancsak megdolgoztatta a fiatalokat. — Mennyit próbáltatok ma? — Délelőtt 11-től délig, aztán 12.10-től kettőig, majd este héttől háromnegyed kilencig. — Mit mondanátok még el? — Hát a kiscicákat! — válaszolják egyszerre. _ 2 — Nagyon szeretjük a kiscicákat . . b. I. Kedvencei a kígyók, gőték, szalamandrák Az ifjú kígyószakértő ni? — Egyelőre csak autodidakta módon: a külföldi szakirodalom igen nagy; sok publikáció jelenik meg a témában. — A gyógyeszköz — speciális tű. — A tűk többsége igen nehezen, külföldről beszerezhető. Aranyból, ezüstből készül. De a tudomány, a technika fejlődése lassan már ezen is túljutott; alkalmaznak elektromos, sőt lézer-tűket is . . . A jövő lehetőségei kiszámíthatatlanok. — Kérem, magyarázza el a gyógyítás mechanizmusát. — Nem könnyű feladat, amire kér. De tételezzük fel: bizonyos betegségek bizonyos terápiát, kezelést igényelnek. A baktériumok ellen antibiotikummal vehetjük fel leghatásosabban a küzdelmet, bizonyos betegségcsoportoknál a sebészkésre van szükség. De nem szabad elfeledkezni; az embernek nemcsak teste, ha□tiétföi Nem kígyóidomár, nem ki- gyóbűvölő, csupán a hüllők kedvelője immár tíz éve a 17 éves Lippenszky Gábor, a pécsi Leőwey Gimnázium harmadik osztályos biológia-tagozatos tanulója, aki a Lyceum utcai otthonában, valamint o pécsi Zooban csaknem félszáz kígyóból, gőtéből, szalamandrából és teknősből álló élő gyűjtemény gazdája. Egy időben a mérgeséket, így a homoki és a keresztes viperát, a Somogy megyei Balá- ta-tó híres és ritka kurtakígyóit otthon tartotta a legnagyobb szakértelemmel, de nagyon féltek a hozzátartozók, hát visszavitte az állatkertbe. Kedvence egyébként a három homoki vipera, név szerint Púpos, Afro- dithé és Judit. Nagyon szerette sivatagi szarvas viperáját, öreg névre hallgatott, de egy véletlen szerencsétlenség folytán elpusztult. Fiatal óriásboáját lehordja a balatoni nyaralóba, vele úszkál a vízben, most egyméteres, de később eléri a négy métert. Napozik is vele, ahogy a varanus-gyíkkal és a görögteknőssel is. Míg kicsik, könnyen szokják meg a kéz melegét és később ölben, kézben lehet hordani. — Megszerettem őket, mert zordak, fenségesek, elegánsak és nagyon zárkózottak. Karcsú, vékony, gyors mozgású állatok, a testüknél jóval súlyosabb élőlényeket tudnak lenyelni. Izgatott. hogy megértsem viselkedésüket. Néha úgy érzem, hogy bizonyos dolgokban rokonlelkek is vagyunk. Saját kígyófarmmal rendelkezik a pécsi állatkertben ahol évek óta besegít a hüllők gondozásába, nevelésébe. Rendszeresen etet: kockás pithont tyúkkal, tigriskígyót tengeri malaccal, boákat patkányokkal. Ha betegek, megtörni őket az eledellel, egyszer egy tigriskígyót a fejénél fogva kellett 'e- fogni, hogy egyen. A homoki és a keresztes viperáktól 10— 20 centire, kb. 30 centi magasan lóbálja az élő egeret addig, míg azok rá nem csapnak. Eddig még mindig az egeret kábították el méreggel, a tenyerébe csak egyszer mart egy, de véletlenül. Gyorsan pengével kimetszette a sebet; kiskést vagy speciális pengét mindig hord magával. Itatja is állatkerti kedvenceit, így a 30 kígyót, egy kajmánt és a 3 gyíkfélét. Mindezt az OKTH pécsi hivatalának engedélyével végezheti, hivatalos papírt ott kapott tartásra és gyűjtésre is, mert alaposan felkészült szakmailag. Egyébként az állatkert fiatalokat tömörítő biológia-- és természetbarát szakkörének tagja. Rendszeresen felkeresi a Ba- láta-tavat, a Kiskunságot, a Fertő-tavat és a Zemplén-hegy- séget kurtakígyóért és viperákért. Sokszor 5—6 napig is lesen van, mire megleli a zsákmányt. De természetvédő is egyben, nem adja ki a lelőhelyeket, sőt a nagyon ritka kígyófajokat csak befogja, aztán ereszti el eredeti helyén. Lippenszky Gábor hérpetoló- gus akar lenni, vagyis hüllő- szakértő. Etetés-itatás közben sose fél, csak akkor, amikor befejezte. Az országban talán ha harmincon gyűjtenek kígyókat, közülük tízen Baranyában laknak. — Csuti J. —
