Dunántúli Napló, 1979. szeptember (36. évfolyam, 239-268. szám)
1979-09-11 / 249. szám
6 Dunántúli napló 1979. szeptember 11., kedd Ismerjük meg a jogszabályokat! Á tanulmányi szabadság az uTaKoni Tegnap, ma és holnap az autótechnikában A Peugeot 604 D turbófeltöltője. A turbót eltöltés lényege: a motor kipufogógázai nem munkavégzés nélkül távoznak, hanem egy turbinát hajtanak meg. Ez pedig egy sűrítőt. amely a motort 0,5— 1,1 bar túlnyomással tölti fel. Elméletileg kétszeres túltöltéssel kétszeres teljesítmény nyerhető. A turbótöltést már az autózás „kamaszkorában” is alkalmazták, de elterjedését technikai, technológiai nehézségek gátolták. Ezekről képet alkothatunk, ha tudjuk, hogy a turbina lapátkoszorúja 1000 C fokos hőmérsékleten 100—130 ezer (I) percenkénti fordulaton dolgozik. Újra szeptember van. Megtelnek az iskolapadok, kicsik, nagyok tanulnak. Ezzel egyidő- ben ismét megszaporodtak a tanuló dolgozók kérdései a kedvezményekkel kapcsolatban. A Munka Törvénykönyvének 43. §-a édtelmében a továbbtanuló dolgozót tanulmányi szabadság illeti meg. A tanuláshoz szükséges a megfelelő munkaidőbeosztás. A 23/1974. (IX. 4.) Mü. M. sz. rendelet 1. §-ában írtak szerint az alsó-, közép- vagy felsőfokú oktatási intézmény esti vagy levelező tagozatán tanulmányokat folytató dolgozó nem foglalkoztatható olyan munkaidő-beosztásban, illetőleg nem kötelezhető olyan mértékű éjszakai és túlmunkára, amely őt a kötelező foglalkozásokra és vizsgákra történő felkészülésben, illetőleg az azokon való aktiv részvételben akadályozza. A most említett dolgozó csak beleegyezésével kötelezhető más helységben végzendő munkára a tanítási napokon és az esedékes vizsgát megelőző egy havi időtartam alatt, a tanulmányokat befejező vizsgaidő- szak (érettségi, államvizsga) esetén pedig az azt megelőző három hónap alatt. Az általános iskola esti és levelező tagozatán, valamint általános iskolai tanfolyamokon tanuló dolgozónak — ha nem biztosítható számára olyan munkaidő-beosztás, hogy a kötelező iskolai foglalkozás- kezdetére odaérhessen — engedélyezni kell, hogy a napi munkaidő befejezése előtt abbahagyhassa a munkát: ez a munkaidő-kedvezmény tanítási naponként legfeljebb egy óra lehet. Az általános iskola esti és levelező tagozatán, illetve általános iskolai tanfolyamon, valamint a gimnázium esti tagozatán tanulókat hat, a gimnázium levelező tagozatán és a szakközépiskola esti tagozatán tanulókat fiz, a szakközépiskola levelező tagozatán tanulókat tizenöt munkanap tanulmányi szabadság illeti meg minden tanévben. Az érettségi vizsgára való felkészüléshez hat munkanap külön tanulmányi szabadság jár. A most ismertetettek szerint a levelező tagozaton tanulókat megillető és az érettségi vizsgára való felkészüléshez biztosított tanulmányi szabadságra jogosult az alsó- és középfokú oktatásban vizsgákra egyéni tanulással felkészülő dolgozó, ha a vizsgára való jelentkezését elfogadták. A szakmunkásbizonyítványt szakmunkásképző tanfolyamon vogy egyéni tanulás útján megszerző dolgozót a szakmunkásvizsgára történő felkészüléshez hat munkanap tanulmányi szabadság illeti meg. A tanulmányi szabadság a Szeptemberben folyamatosan megkezdődik az oktatás az ország csaknem 700 dolgozók általános iskolájában és togozatán, s néhány intézményben már hétfőn elfoglalták helyüket az iskolapadban a továbbtanulók. Az általános iskolai felnőtt- oktatásban évente mintegy félszázezren tanulnak, közülük 7—8 ezren az üzemekbe kihelyezett osztályokban. A továbbtanulók száma az utóbbiévekben némileg csökken. Az esti tagozatokon a tanulók mintegy harmada sajátítja el az ismereteket, s évente 4—5 ezdolgozónak az őt megillető rendes szabadságon felül jár! Nem adható ki utólag a tanulmányi szabadságnak az a része, amelyet a dolgozó a tanévre vonatkozó vizsgái sikeres letételéhez nem vett igénybe. Abban az esetben, ha a dolgozó a tanév vizsgáit előzetes engedély alapján egy tanévnél rövidebb idő alatt teszi le, a rövidített tanulmányi időre is a teljes tanévre járó tanulmányi szabadság illeti meg. A tanulmányi szabadság tanévismétlés esetén nem jár! Ha azonban a dolgozó az előző tanévre járó teljes tanulmányi szabadságot nem vette igénybe — kérésére — a fennmaradó részt ki kell adni. Ha a dolgozó huzamosabb betegség, katonai szolgálat vagy más hasonló fontos ok miatt ismétel tanévet, a vállalat az ismételt tanévre is biztosíthat tanulmányi szabadságot. Abban az esetben, ha a dolgozót egy évnél rövidebb, határozott időre alkalmaztak, nem adható ki részére több tanulmányi szabadság, mint amennyi a vállalatnál munka- viszonyban töltött idővel arányos. Kevésbé ismert, ezért el kell mondanunk: a dolgozó a tanévben igénybe vett tanulmányi kedvezmények idejére kifizetett átlagkereset, illetőleg költség- térítés összegét köteles megtéríteni a vállalatnak, ha a) a tanulmányi kötelezettségeinek igazolatlanul nem tett eleget (például a vizsgán igazolatlanul nem jelent meg, vagy a tanév közben a kötelező foglalkozásokról igazolatlanul távolmaradt, és ezért nem bocsátották vizsgára) és emiatt tanulmányait nem folytathatja, vagy b) tanulmányait saját hibájából abbahagyja anélkül, hogy az oktatási intézménytől évkihagyásra, illetőleg a vállalattól a tanulmányok abbahagyására engedélyt kapott volna. A vállalat a visszatérítéstől egészben vagy részben eltekinthet. Abban az esetben, ha a dolgozó munkaviszonya a tanévre előírt összes vizsga sikeres letétele előtt szűnik meg, akkor a ki nem adott tanulmányi szabadságot a dolgozó munkavállalói igazolási lapjára fel kell jegyezni. Ugyanitt kell feltüntetni, hogy a dolgozó e címen hány munkanapra kapta meg átlagkeresetét. Munkahely-változtatás esetén a dolgozót a korábbi vállalatnál ki nem adott tanulmányi szabadság új munkahelyén illeti meg. A 23/1974. (IX. 4.) MüM sz. rendeletben és annak módosításaiban meghatározott tanulmányi kedvezményeken kívül rendkívüli szabadság csak kivételes esetben és feltételekhez kötötten adható. ren élnek a magántanulás lehetőségével. Ök csak a vizsgán jelennek meg az iskolákban. Bevezetése, 1973 óta a legtöbb továbbtanuló — számuk évente 20—30 ezer között van — az úgynevezett munkás-továbbképzési tagozatot, azaz a 160 órás tanfolyamot választja. Különösen időszerű a figyelemfelhívás ezekben a napokban: a dolgozók általános iskoláiba ugyanis a jelentkezések még nem fejeződtek be. Az iskolák várják az érdeklődőket, még elfogadják a jelentkezést. Pécsbaranyai utakon A baranyai utakon 1979, szeptember 11-től szeptember 18-ig terjedő időszakban az alábbi útszakaszokon végeznek építési és útfenntartási munkákat: A 6. számú budapest-pécs— barcsi főközlekedési úton Pécs átkelési szakaszán az Abaligeti út és Páfrány utca csatlakozásánál útkorszerűsítés keretein belül egy új közúti csomópont kialakítása van folyamatban közmű-áthelyezésekkel, ezért a forgalom terelőúton sebesség- korlátozással bonyolódik le. Ugyanitt az elektromos forgalomirányító berendezés építése kezdetét vette. Pécsvárad és a martonfai elágazás között faritkítási munkák folytatódnak időszakonként, ezért útszűkületre és sebességkorlátozásra kell számítani az arra közlekedőknek. Az 57. számú mohács—pécsi főközlekedési úton Pécs átkelési szakaszán, a közút bal oldalán a Dél-dunántúli Gázszolgáltató Vállalat burkolatbontással járó g á z vezeté k- f el ú j ítá s i m u n ká I a tokát végez. A munkálatok időtartama alatt útszűkületre és sebességkorlátozásra kell számítani. Ugyanezen az úton a szajki téglagyárnál hídépítés miatt a forgalom terelőúton bonyolódik sebességkorlátozással. Ezenkívül a babarci és lánycsóki elágazások közötti útszakaszon útszélesítési munkálatok miatt forgalomkorlátozásra kerül sor. A 66. számú pécs—kaposvári főközlekedési úton a Hősök tere és Árpádtető közötti útszakaszon útszélesítési és aszfaltsző- nyeg-hengerlési munkálatok fofynak. Az építés ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani. A hird—mázaszászvári összekötő úton, Magyaregregy község előtt a hídépítési munka folytatódik, a forgalom terelőúton történik. A község belterületén ugyancsak hídépítés folyik, itt a forgalom félpályás le. zárással, sebességkorlátozással kerül átvezetésre. A pécs—abaligeti összekötő úton az Úttörő utca kereszteződésénél ivóvíz- és szennyvízcsatorna-építés miatt a forgalom terelőúton bonyolódik. A mólom—kökényi, siklósbodonyi és a vásárosbéci bekötő úton útbur. kolat-szélesítési és profilhenger- lési munkák folynak. Ezen útszakaszokon bizonyosmérvű forgalomkorlátozásra kerül sor, ami a forgalom lassulását vonja maga után. Az alsóbbrendű utakon az útburkolati jelek felújítása folytatódik. A festési munkálatok ideje alatt a kihelyezett KRESZ-jel- zéseknek megfelelően kell közlekedni. Kovács úr annyit hallott, olvasott az utóbbi időben az energiaválságról, hogy hovatovább válságba sodródott közérzete is. Ráadásul ott voltak a „jól értesültek”, akik horribilis benzinárakat és az autók luxusadóztatását emlegették. Amikor erről beszélgetett mindig optimista kollégájával, az így nyugtatta meg: — Mit izgulsz? Nehézségek mindig is voltak, csak most többet beszélünk róla .., Nagyobb baj nem érhet, mint Móricka papáját. Amikor rosszul ment neki, így merengett kamasz fia előtt: „Tudod régen, azok voltak ám a szép idők. Pezsgő, autó ... színésznők". — Miért, most mi van? - kérdi Móricka, „Mi van?.., Hát szódavíz, bicikli... meg anyád.” — Te, a bicikli egyébként nem is rossz — folytatta kollegája. - Tegnapelőtt a szervizben volta kocsim és dolgom akadt a város másik végében. Meleg volt, nem volt kedvem buHárom évtizeddel ezelőtt forradalmi előnyöket ígért a gőzhűtés. A kísérleti motorok, amelyeket nem 80—85 fokos víz hűtött, hanem 100 C fok körüli vízgőz, 250 ezer km-t futottak számottevő kopás nélkül. A találmány — különböző technikai nehézségek miatt — nem nyert polgárjogot az autók hűtőrendszerében. De: a ma autóinak motorját sem pusztán víz hűti, hanem egy vízzel kevert speciális folyadék, amely fagyálló, korróziógátló, és hővezető tulajdonsága is kedvezőbb a víznél. A hűtőrendszer is zárt konstrukció, ahol nincsenek párolgási veszteségek, és a túlnyomás miatt o folyadék forrpontja meghaladja a 110 C fokot. Mindezek mellett a hűtőfolyadék áramlásta- nilag gondosan meghatározott úton örvénylik a hengerfejben és a motorblokkban, hogy maradéktalanul elszállítsa a felesleges hőt. Az egyenletes üzemi hőmérséklet biztosítását sem bízzák már hűtőtakaróra, a vezető beavatkozására. A hőmérsékletstabilizálást automatikusan szabályozzák. Egy hőérzészozni. Elindultam hát a fiam biciklijével. Aztán egész úton röhögtem... az autósokon. Ott vánszorogtak mellettem izzadva, mérgelődve. Néha még én haladtam gyorsabban. Persze, a kocsi azért mégis más... Se vele, se nélküle. Jó. Drága az olaj. Olcsóbb az nem lesz, ez biztos, de ezért az autógyárak nem fogják becsukni a kapuikat. Világszerte sokmillió ember él az autóból közvetlenül, vagy közvetve: gyártás, fenntartás, úthálózat, idegenforgalom és így tovább. És ezek a masinák nemcsak benzint zabálhatkelő vezérli az elektromoto.r hajtotta szélkerék működését vagy a_ ventillátor elektromágneses kuplungját. Minthogy a ventillá- ció működésére többnyire csak nyári melegben és inkább a városi forgalomban kerül sor, nemcsak a motor zajszintje alacsonyabb, hanem teljesítményét sem csökkenti a hűtőlapátok meghajtása. Ez predig nagy fordulaton mintegy 10 százalék erőtartalékot jelent. Egyébként: a mai motorok is lefutnak nagyjavítás nélkül negyedmillió km-t. Persze csak akkor, ha gondos, jó kezekben vannak. És a holnap? Nos, ha marad a robbanómotor, marad a hűtési szisztéma is. Ám mivel több meleg és energia szökik meg a kipufogógázokkal, mint a hűtéssel, ennek hasznosítása a ma technikájába is bevonult. A turbótöltés — az elégett gázok hajtotta elősűrítő — reneszánszát éli. Segítségével több teljesítmény nyerhető, kevesebb energia felhasználásával. Várható, hogy a nagyteljesítményű kocsikon kívül megjelenik az olcsóbb „polgári" autók motorháza alatt is. nak. Ott van például az alkohol. Vagy 20 százaléknyit máris minden lényeges műszaki átalakítás nélkül hozzá lehet keverni a benzinhez. Aztán, ha megoldják a tárolás kérdését, korlátlan mennyiségben rendelkezésre áll a hidrogén. Ráadásul a levegőt sem szennyezi, mert vízzé ég el. És a technikusok se ülnek tétlenül a fenekükön. Eddig főként azon mesterkedtek, hogy minél több lóerőt préseljenek ki a motorokból. Most azon bűvészkednek, hogy leszoktassák a motorokat az iszá- kosságról... Benzin-elvonóVezess kiválóan! országos verseny A hétvégén az MHSZ, a Volán, a Magyar Néphadsereg, valamint szovjet alakulatok bizonyították felkészültségüket Cegléden. A Vezess kiválóan verseny országos döntőjén a fiatalok tanúbizonyságot tettek arról, hogy menynyire ismerik a KRESZ-szabá- lyokot, hogyan tudják a menet közben keletkező műszaki hibákat elhárítani, kellő-e a politikai tájékozottságuk, majd mindezek után egy nehéz terepen személy- és tehergépkocsikkal, motorkerékpárokkal bizonyították vezetési készségüket, rátermettségüket. Az összesített eredmények alapján Fejér megye csapata végzett az első helyen. A Baranya megyei MHSZ csapata a megyék között a hetedik helyezést érte el. Hibaelhárításban szép baranyai siker született. A mohácsi Heimrich József hibaelhárításban országos első helyezést szerzett. B. Gy. Kevesebb gyermekbaleset A Baranya megyei Közlekedésbiztonsági Tanács tájékoztatása szerint 1979 első hét hónapjában harminc 14 év alatti gyerek okozott közlekedési balesetet Baranya megyében. A legtöbb baleset úgy kerékpáron, mint gyalogoson júliusban történt. Az elmúlt év hasonló időszakát vizsgálva kiderül, hogy idén az első hét hónapban kilenccel kevesebb a gyerekek által okozott közúti baleset. Idén a legkevesebb baleset február* ban volt. Elgondolkoztató azonban, hogy ebben az évben hét hónap alatt már nyolc halálos kimenetelű közúti gyermekbaleset történt. STOP A kaliforniai Landia laboratóriumban változtatható löketű gépkocsimotor fejlesztésével kísérleteznek. A lökettérfogatot a gépkocsivezető állítja be a gázpedállal, amely egy kiegészítő szerkezet segítségével változtatja meg a dugattyú és a for- gattyustengely közötti viszonyt. A prototípus egy 5 hengeres motor 700-tól 3100 cm3-ig változtatható lökettérfogattal. A lökethossz 24,4 mm-től 108 mnv- ig változtatható. A motor maximális teljesítménye 100 LE. A kísérletek szerint az üzemanyagfogyasztás ily módon 40 százalékig terjedő mértékben csökkenthető. Üj tömítőanyagot kísérleteztek ki a gépkocsik hűtőradiátoraihoz a Szovjetunióban. A NIISZSZ—1 elnevezésű anyag nagy rosttartalmú stabil védőréteget alkot és ezzel megszünteti a szivárgásokat. Egyszerű összetétele és alacsony előállítási költsége miatt világszerte - nagy az érdeklődés az új anyag iránt. kúra — jó, mi? — nevetett. — Ez se boszorkányság. A recept ismert: alacsonyabb súly, kisebb légellenállást biztosító forma. Máris vagy 10—15 százalékkal kell kevesebb e drága nedűből. Na és o motor: egy kis elektronika, egy kis bütykölés a hengerfejen, a szelepekkel... Egy svájci May nevű ürge motorja ilyen változtatásokkal 20-24 százalékkal fogyaszt kevesebbet azonos teljesítmény mellett. És a gázturbinát sem lehet kizárni a lehetőségek közül, vagy a hibrid motorokat, amelyek a városban villanymotorral közlekednék, országúton meg hagyományos üzemben. . Én mondom neked öregem: még néhány év és az olajsejkek futnak majd a vevők után . . . Búsbarna László Oktatás a dolgozók általános iskoláiban RRmiitficiö « azemanyagokräl Kovács úr autózik