Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1979-08-09 / 217. szám

Az MSZMP Baranya rnejgyei Bizottságának lapja ni érdek vagy a csoportérdek, a mi döntéseinkben a társa­dalmi érdek elsődlegességét kell figyelembe vermi. Csak a közérdekből kiindulva lehet az egyén vagy egy-egy csoport érdekeit helyesen megítélni és képviselni. A szakszervezeteket is ez az elv vezérli, amikor gondjaink enyhítésének útját, módját keresik és sajátos esz. közeikkel részt kérnek a ten­nivalókból. Tudjuk azt, hogy az intézke­dések különböző mértékben érintik az embereket. Nekünk, a szakszervezeteknek is például jobban oda kell figyelnünk a lakás nélküli fiatalok, a pálya­kezdők, az albérlők, a nyugdí­jasok életének alakulására. Gondjaink, problémáink azon­ban nem kérdőjelezhetik meg pártunk politikáját. — Feladataink tekintélyes része nem újkeletű — folytat­Cáspár Sándor látogatása Újpesten Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára szerdán a főváros IV. kerületébe látoga­tott. Részt vett a látogatáson Molnár Endre, az MSZMP bu­dapesti Bizottságának titkára. A vendégeket a kerületi párt- bizottság székházában Káder Gyula, a pártbizottság titkára, Kovács Ferenc, a kerületi ta­nács elnöke és Hegyi Ferenc, a KISZ-bizottság. titkára fo­gadta. Gáspár Sándor a ke­rület vezetőivel folytatott be­szélgetésen tájékozódott Új­pest életéről, fejlődéséről, imajd az Egyesült Izzóba lá­togatott. A SZOT főtitkára délután munkásgyűlésen találkozott az Egyesült Izzó és más újpesti vállalatok dolgozóinak képvi­selőivel. Vadas Sándorné köszöntötte az újpesti üzemek küldötteit, a szocialista brigádok vezetőit, tagjait, köztük az Egyesült Izzó 35 ezer dolgozójának képvise­lőit, a munkásgyűlés résztvevő­it, majd Gáspár Sándor emel­kedett szólásra. — Tennivalóink meghatáro­zásának elsőrendű követelmé­nye a kialakult helyzet pon­tos, reális megítélése. Nincs helye túlzott optimizmusnak, de annak sem, hogy fekete szem­üvegen át nézzük a dolgokat — hangsúlyozta a bevezetőben, majd így folytatta: — Ha számot vetünk eddigi munkánk eredményeivel, hatá­rozottan és egyértelműen ki­mondhatjuk: népgazdaságunk egészséges, van dinamikája, a jelenlegi nehéz világgazdasági viszonyok közepette is képes a fejlődésre. Eddig sem kellett nagyobb megrázkódtatással já­ró intézkedéseket hozni, s min­den valószínűség szerint — ha mindenki komolyan veszi a maga munkáját, s ha vala­mennyien együtt erőnk, tudá­sunk legjavával nekilátunk fel­adataink megoldásának —ez­után sem kell. — Minden hazáját szerető, becsületes magyar állampol­gár és a közösséggel együtt­érző, a közösségért felelőssé­get vállaló magyar ember büszke lehet az utóbbi több mint három évtizedben elért vívmányainkra. Olyan életszín­vonalat teremtettünk, amellyel határainkon kívül is tekintélyt szereztünk magunknak. Mai tennivalóink azt a célt szol­gálják, hogy megóvjuk, amit már elértünk és megalapozzuk életünk további gazdagítását — Ehhez a jövőben is meg kell őrizni gazdaságunk képes­ségét a folyamatos megújulás­ra, hiszen a fejlődés termé­szetes kísérője, hogy ami teg­nap korszerű volt, az holnapra elavul és idejét múlja. Legyen tehát állandó törekvésünk a gazdaságosan előállítható és eladható termékek arányának növelése. Gáspár Sándor a továbbiak­ban elmondta, hogy a kor­mány — mint minden alapvető 'kérdés eldöntése előtt — a legutóbbi árintézkedések előtt is kikérte a szakszervezetek vé­leményét. A — Az állásfoglalás ezúttal sem volt könnyű — folytatta. Vitatkoztunk is, meg kompro­misszumra is törekedtünk, de végső soron a szakszervezetek-' nek Is az volt a véleményük, hogy ezekre az Intézkedésekre szükség volt és van. Bármeny­nyire sokat számít is azegyé­ta ezután a SZOT főtitkára. A kormány már eddig is számos intézkedést hozott további fej­lődésünk feltételeinek megte­remtésére. Módosította a sza­bályozórendszert, lépéseket tett az importgazdálkodás haté­konyságának javítására, a gaz­daságtalan termelés csökkenté­sére, és az anyag-, energia- és munkaerő-takarékosság széle­sebb körű kibontakoztatására. Ennek hatása már nem egy he­lyen érződik, de szembe kell néznünk azzal, hogy még na­gyon sok a teendőnk. (Folytatás az 5. oldalon) Már beköltöztek a lakók az új épületbe Fotó: Cseri Lászlc Munkaverseny a BÁÉV-nál II határidők betartását vállalják az építők Pontosabb, jobb minőségű munka a pártkongresszus és felszabadulásunk évfordulójára Az átadási határidők szi­gorú tartását vállalták a Ba­ranya megyei Állalmi Építőipa­ri Vállalat szocialista brigád­jainak a vezetői a tegnap megtartott tanácskozásukon: 210 brigád nevében tettek ígéretet a XII. pártkongresszus és hozónk felszabadulásának 35. évfordulója tiszteletére. Másfél éves munkaversenyt hir­dettek meg, melynek egyik eredménye lesz, hogy 1980- bon Pécsett 1431 lakást épí­tenek, és ezzel teljesítik az ötö­dik ötéves terv lakásépítési feladatait. Idén, december 15-ig a Ne­velési Központban, a siklósi városrészben egy óvodát és bölcsődét, uavancsak ebben a városrészben november 7-ig egy élelmiszer- és tejboltot, Lvov-Kertvárosban, a Sarohin tábornok útján november 1-ig egy új ÁBC-áruházat adnak át. Ebben az esztendőben el­készül a pécsi fedett piac is. Jövőre augusztus 20-ig a Ne­velési Központban a 24 tantermes általános Iskola, ugyanitt november 30-ig egy újabb óvoda és bölcsőde, december 20-ig a siklósi városrészben ÁBC-áruház át­adását vállalták. A pécsi új söteményes üzem teljes átadásával 1980. december 28- ig végeznek. Az ötezer fős vállalatnál ja­vítják az árbevételt, ami a mostani első félévben gyenge volt, 20 millió forinttal keve­sebb a tervezettnél. Mindazok ellenére, hogy a termelési ér­ték, sőt o termelékenység is meghaladta a tervezettet, sőt 120-an kiléptek a vállalattól. A második félévben mintegy nyolcvan olyan lakást is fel­építenek, amivel elmaradtok az első félévben. Mindez csak az összes építésvezetőség, üzem, részleg teljes összefo­gásával lehetséges, csak így tudják a határidőket tartani, és csak így tudnak valóban javí­tani a minőségen is. Az ab­szolút takarékosságra töreked­nek, főleg az áram és a víz felhasználásában. E téren csak egy százaléknyi megtakarítás 15 millió forintos hasznot ered­ményezhet. A takarékosság vonatkozik a munkaerőre és a munkaidőre is, és csak oda csoportosítanak át munkáso­kat, ahol zavartalan az a nyug­ellátás. Tovább szigorítják a munkafegyelmet, hogy átmene­tileg se kerüljön sor ismét la­zításra. Pósa József (panelüzem) a munkafegyelem és a kitűnő minőség fontosságát hangsú­lyozta. Vanczei Benedek (3-os számú főépítésvezetőség) a fé- ligkész épületek még jobb vé­delmét, a zavartalan anyag­ellátás biztosítását, a liftek időben való érkezését kérte. Mindenképpen a jobb munka- feltételek biztosítására van szükség. Kellényi Elemér (szál­lítási üzem) szerint a beton minőségén javítani kell. Gru­ber János (lakatosüzem) szin­tén a megfelelő, vagyis folya­matos anyagellátás fontossá­gát emelte ki. Szkrajcsics Fü- löp (tetőfedő-szigetelő szak­ipari részleg) úgy véli, hogy a munkafegyelem jelentősen ja­vult, mióta a munka közben italozók ellen erélyesen lépnek fel Cs. J. Kádár János és Alvaro Cunhal találkozója Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának el­ső titkára szerdán Tihany­ban találkozott Alvaro Cunhallal, a Portugál Kom­munista Párt főtitkárával, aki az MSZMP Központi Bizottságának meghívására pihenés céljából hazánk­ban tartózkodik. A szívélyes, elvtársi lég­körű megbeszélésen köl­csönösen tájékoztatták egymást pártjuk helyzeté­ről, tevékenységéről és időszerű feladatairól. Vé­leményt cseréltek a nem­zetközi helyzet, valamint a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom idő­szerű kérdéseiről. A meg­beszélésen kifejezésre ju­tott a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Portugál Kommunista Párt nézet- azonossága valamennyi érintett kérdésben. Átte­kintették a két párt ha­gyományosan jó kapcsola­tait és megerősítették azt a kölcsönös szándékot, hogy az MSZMP és a PKP kapcsolatai a marxizmus— Jeninizmus és a proletár internacionalizmus szelle­mében tovább fejlődjenek. Ój épülettel bővült az erőmű lakótelepe Hetvenöt dolgozó jutott otthonhoz Harminc lakást építtetett a Pécsi Hőerőmű Vállalat, de ez­zel 75 dolgozójának a lakás­gondjait oldotta meg. A har­minclakásos épület Pécsett, a Fürst Sándor utcai készenléti lakótelep ötödik házaként épült, közvetlen szomszédságában a már meglevő négy épületnek. A régebbi házak az erőmű építé­sével egyidőben nőttek ki a földből és itt kaptak otthont azok a dolgozók, akik szakmá­juk, munkakörük — műszaki ve­zetők, lakatosok, műszerészek, turbinaszerelők — miatt elsődle­gesen fontos szerepet töltenek be az üzemvitelben, illetve a karbantartásban. Egy-, kettő- és háromszobás, összesen 80 össz­komfortos lakás van a régi négy épületben. Akik annak idején fiatal házasként, gyer­mek nélkül költöztek be az egy- és kétszobás lakásokba, most gyermekeikkel együtt nagyobb lakáshoz juthattak. Bár az erőmű különböző uta­kon — bérlő- és vevőkijelölési jog, családi ház építésének tá­mogatása, munkáslakás-okció — évről évre igyekezett kielégíte­1540 m3 bútorlécet, parkettát, talpfát és bánya deszkát gyárt ez évben az árpádtetői erdészet fű­részüzeme. A késztermékekből 120 m3-t exportál nak nyugat-európai országokba, mintegy 400 ezer Ft értékben. ni dolgozói lakásigénylési kérel­mét, mégis emelkedett a jogos igénylők száma. Ezért határoz­tak úgy, hogy még egy épület­tel bővítik a készenléti lakótele­pet. Tavaly ősszel kezdték az építést a Baranya megyei Épí­tőipari Vállalat dolgozói és az év végére már álltak a falak. Idén a belső szakipari munkák­nál már az erőmű dolgozói is segítettek. A Veres Péter ifjúsá­gi szocialista brigád tagjai vé­gezték a villamosítási munkákat. A költözés júliusban kezdő­dött, az új épület kivétel nél­kül két és fél szobás, tapétás, műanyagpadlós lakásaiba, illet­ve a régi épületekbe. Az ötödik épület átadásával — 24 fizikai dolgozót, illetve közvetlen ter­melésirányítót és 6 műszaki dol­gozót juttattak lakáshoz. A mi­nőségi cseréket is figyelembe véve összesen 75 dolgozó lakás- helyzetét oldották meg. Több­ségük harminc éven aluli. Köz­tük négy olyan fiatal is van. akik jelenleg katonák. Győri Gáborék a hat éven ót tartó albérletet cserélték fel a két és fél szobás lakással. Mindketten az erőműben dol­goznak. A férj esztergályos, a feleség bérelszámoló. Egy kis­fiúk van, a testvérét januárra várják. A fiatalasszonnyal talál­koztunk, aki boldogan újsá­golta, hogy nagyjából sikerült berendezni is a lakást. A kony­ha-, szoba- és gyermekbútor mellett hűtőt és tv-t is vettek. Egyedül a nagyszobo maradt üresen. Szauer Béláék a „D” jelű épület egyszobás lakását cse­rélték fel az új házbani két és fél szobásra. Á férj autószere­lőként dolgozik az erőműnél 1970 óta. A felesége a Szikra Nyomdában könyvkötő. Két gyermekük van. Az új lakást részben a meglevő bútoraikkal, részben a 30 000 forintos lak- berendezési kölcsön felhaszná­lósával rendezték be. A héten befejeződött az erő­műi dolgozók költözködése. Az épület környékén az utak, jár­dák építése mellett már kijelöl­ték a cserjék, dísznövények he­lyét. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló 1979. augusztus^., csütörtök XXXVI. évfolyam, 217. szám Ára: 1,20 Ft Munkásgyűlés az Egyesült Izzóban Befejeződött a költözködés

Next

/
Thumbnails
Contents