Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)
1979-08-08 / 216. szám
6 Dunántúli napló 1979. augusztus 8., szerda H citera „a szegények hangszere”? Beszélgetés Pribojszky Mátyás citera m ű vésszel A Magyar Hanglemezgyártó Vállalatnál — most először — az elmúlt évben két alkalommal is kiadtak magyar citeramuzsi- kát tartalmazó hanglemezeket. Az egyik ilyen lemezen ismert citerazenekarok és szólisták adnak elő egy csokor népdalt, a másodikon pedig beszélgető- partnerem — Pribojszky Mátyás citeraművész — mutat be különböző tájak népdalkincséből válogatást. Citerájóval, ezzel a legközkedveltebb népi hangszerrel megszólaltatja Pribojszky Mátyás az alföldi táncdallamokat, a virágénekeket, a déldunántúli népdalokat,-a katonadalokat, sőt, ha a hanglemezt végighallgatjuk, még Erdély népdalaiból is kapunk egy kis ízelítőt. — Napjainkban a népzene szinte a reneszánszát éli. Mi az oka az iránta megnövekedett érdeklődésnek? — A lelkünk legmélyén nosztalgia él a népi múlt iránt. A közösségi szellem nemcsak hajdanán, de napjainkban — az elgépesiesedő világunkban is — tért hódít. A magyar parasztságra jellemző volt a művészi hajlam: s ez segítette feloldani a korábbi zárkózottságát. Az együttzenélés, az együtténeklés fokozott összetartozást jelent és a sok közös élmény — ma is — elmélyíti, szorosabbra fűzi az emberi kapcsolatokat. A legtöbb ember mivel nem kottaolvasó, hallás utón tanul meg némely hangszeren játszani. A legkönnyebben elsajátítható hangszerek egyike a citera. Egyszerűségénél fogva gyorsan ad sikerélményt és könnyen válik dallamvilágával az emberi érzések hű tolmácsolójává. — Milyen kapcsolatban áll a citera a magyar népzenével? — A citera is — mint minden népi húros hangszer — Ázsióból származik. Mi is onnan jöttünk, és elképzelhető, hogy ismerték az őseink. Citera jellegű hangszer például a csetta, vagy a koto is. Ezeket Ázsiában ma is használják és megtévesz. tésig hasonlítanak a mi hangszerünkre. A citeránk rokonságban áll az északi népek, főleg a finnek által használatos Khantele nevű hangszerrel, de sok rokonvonás fedezhető fel az osztrák „stájer” citeráva! is. Csakhogy a stájer citera több szólamú zenére alkalmas, hisz játszanak rajta polkát, kerin- gőt stb. A mi magyar citeránk egyszerűbb: hisz nép hangszer, és a népi dallamok nem igénylik a többszólamúságot. A mi zenénkre jellemző a feszes, kemény ritmus, pattogó ütem. Gondoljunk csak a csárdásra, vagy a toborzózenére, mely a köztudatban verbunkos néven szerepel. — A citerazenén belül is van némi szóródás. Más például a kiskunsági parasztember mondanivalója és más a somogysági paraszté. A hortobágyi embernek az a dal volt a fontos, idézem: „Kiszáradt a tóbúi mind a sár, mind a víz. A szegény barom is, mind a pásztorra niz!" — Nem is várható el tőle, hogy olyan átéléssel és át- érzéssel énekelje a „Széles a Balaton .. .” kezdetű népdalt, mint ahogy azt a dél-dunántúliak tették. — Az alföldi ember dallamvilága „felhígultabb”. Sokkal több stílushatás, áramlat érte — ami természetesen nem értéktelenebb az ottlévő ősi dallamkincsnél. A somogyi ember érzésvilágának például nem a citera volt az elsődleges kifejező eszköze. A citera csak a duda, a „hosszi furugla” és a furulya után következett. — Dél-Dunántúlnak zeneileg rendkívül gazdag az ősi dallamvilága. Ezen a tájon zeneileg uralkodó irányzat az ötfokúság volt, zenei szaknyelven mondva: a pentatónia. A pentatónia nem igényelt zeneileg magasabb kép. zettséget és nagyobb szakmai tudást a citerástól. Nem véletlenül emlegette Kodály Zoltán „a szegények hangszere”-ként a citerát. Ez így igaz is — volt. A citera hangja ma már nem keresztelőkön, lakodalmakban és házi bálokon csendül fel, hanem tért hódított a koncerttermek pódiumain is. — Hadd említsek ezzel kapcsolatban két példát: Győré Zoltán: Prelúdium és változatok egy somogyi népdalra, valamint Vavrinecz Béla: Dobozi csárdás című alkotásait mindig fergeteges elismerés kíséri a hang- versenykörutak során. — Ázt hiszem, ahogy Rácz Aladár, Kossuth-díjas cimbalomművészünk az addig csak cigányzenekarokban használt cimbalmot a preklasszikus művek előadásával koncertképes hangszerré emelte, ugyanezt tették a citera esetében Vavri- neczék és Győréék is. Pusztai Mihály Öngyilkosok és alkoholisták agyából 0/l//lcókör£lr kétszeres mennyiségben izolálták V/lruaUlVCI Cl\ Megtalálták volna a depressziót okozó gént? Egy amerikai kutató véleménye Nagy érdeklődésre számot tartó eredményekről számolt be a Nature című tekintélyes angol tudományos folyóirat hasábjain egy egyesült államokbeli kutató — ugyanakkor ő maga is nyomatékosan figyelmeztet, hogy ezeket az első, előzetes eredményeit nagy óvatossággal kell kezelni. Nem kevesebbről van szó, mint hogy talán • megtalálták egy nagyon elterjedt elmebaj, a depresszió, azonkívül a szklerózis multiplex, továbbá az alkoholizmusra és az öngyilkosságra irányuló hajlam biokémiai alapjait. Dr. David Cummings, a kali- fornia állambeli Duarte város egyik kórházában dolgozó genetikus a következőkről számolt be: Olyan emberek agyából, akik alkoholisták voltak és ön- gyilkosság következtében haltak meg, kétszer olyan mennyiséget tudott izolálni egy bizonyos génből, mint olyan halottak agyából, akik szívbajok, rák vagy közlekedési baleset következtében haltak meg. Az amerikai genetikus eredetileg skizofréniában elhunyt személyek agysejtjeiben keresett valamiféle anyagot, amelynek ezt az elterjedt elmebetegséget tulajdonítani lehetne, azonban semmi ilyent nem talált. Ugyancsak kudarccal végződött ilyen anyag fölfedezése a Huntington-kórban, egy meglehetősen ritka, de mindig halálos, a központi idegrendszert pusztító betegség okaként. Ekkor azután megállapította, hogy egy bizonyos mutáns gén — vagyis egy, ismeretlen okból átalakult, úgy is mondhatnánk, eltorzult gén — a szívroham és szívbetegségek következtében elhunyt személyek közül 30 százaléknak az agyában található meg, viszont a szklerózis multiplexben elhunytak 50 százalékánál azonosítható. Ekkor — amint dr. Cummings elmondta a Washington Post munkatársának — egy St. Louis-i orvos 28 olyan személy agyát adta át neki vizsgálatra, akik depresszióban szenvedtek és ön- gyilkosságban haltak meg. Ezek 65 százalékának agyában volt kimutatható az említett mutáns gén, amelyet Pc 1 Duarténak neveztek el. Az említett 28 öngyilkos közül minden ötödiknek az agyából kétszer olyan mennyiségű Pc 1 Duarte gént sikerült izolálni, mint a töb- biekébői: ebből dr. Cummings arra következtet, hogy ezek a személyek mindkét szülőjüktől örökölték a mutáns gént. Ezzel szemben szívrohamban és szívbajban elhunytak mindössze két és fél százalékánál volt ilyen kettős mennyiség kimutatható ez agysejtekben. A Pc 1 Duarte gént az agy fehér- és szürkeállományában egyaránt kimutatták, férfiaknál és nőknél, fehér- és színesbőrű embereknél egyformán. Dr. Cummings hangsúlyozta, hogy az általa fölfedezett gén nem bizonyos, hogy oka vagy éppen egyetlen oka a depresz- szió föllépésének. Viszont miután elhunyt alkoholisták agyában csaknem ugyanolyan gyakorisággal lehetett megtalálni ezt a gént, mint elmebetegekében, könnyen elképzelhető, hogy ez a gén a krónikus alkoholizmus egyik oka. Ilyenformán az alkoholizmus és a depresszió közötti összefüggés is föltételezhető. Mivel azonban teljesen normálisként elhunyt emberek 30 százalékának agyában is megtalálható volt ez a mutáns gén, dr. Cummings véleménye szerint kell valamiféle mechanizmusnak lennie, akárcsak a vírusoknál, ami megindítja a gén működését. Végül dr. Cummings nyomatékosan figyelmeztet arra, hogy ezt a gént eddig csak elhunyt emberek agyából sikerült izolálni, élő szervezetből még nem, így tehát nem lehet megállapítani a megbetegedés kockázatát. Ugyanakkor nem szabad túlzott reményeket fűzni a depresszió vagy az alkoholizmus gyógyíthatóságának közeli megtalálásához; ezek csak a kutatás egyik útját talán megnyitó eredmények. A könyufforgatas kényelmes eszköze volt Egy XVIII. századi német lexikám a könyvtárak megszokott berendezési tárgyai közt említi az olvasókereket. De nemcsak Európában ismerték, egy XVII. század elején megjelent, 120 kötetes kínai lexikon még a képét is közli. Legrégibb leírását és rajzát Augustini de Ramelli mérnök 1588-as kiadású Le diverse et artificiose macchine (A különböző és művészi gépezetek) című, gazdagon illusztrált művében találjuk meg: „Ez egy olyan szép műszaki szerkezet, amely mindazoknak nagyon kellemes, akik a tudománynak szentelték életüket, különösen pedig azoknak, akiknek.a lábuk fáj vagy köszvény- ben szenvednek. Ugyanis ezzel a géppel nagy tömeg könyvet lehet felállás és helyváltoztatás nélkül tanulmányozni és forgatni. Lényegében egy kerék, amelyet olyan szerkezettel láttak el, hogy az olvasó a könyveket pultra vagy táblácskára fekteti, s ezeket, ámbátor a kerék forgatható, úgy olvashatja, ahogy minden rögzítés nélkül odatette, mert nem mozdulnak meg . . .” Ezt a szerkezetet a középkor könyvkultúrája hívta életre. A kódexek és az első nyomtatott könyvek többsége nagy, ívrét alakú volt, súlyuk gyakran meghaladta a tíz kilót is. Nem arra készültek, hogy ágyban lapozgassák, de még asztal mellett is nehezen lehetett használni. Különösen az a gyenge fizikumú, beteges vagy öreg olvasó került nehéz helyzetbe, aki valamelyik munkájához egyszerre több könyvben keresett adatokat. A nehéz fóliánsok állandó emelgetése, ide-oda rakása ugyancsak igénybe vette az izmait. Ilyenkor segített az olvasókerék. Elfért rajta hat—nyolc kötet, egy könnyű mozdulattal bármelyiket az olvasó szeme elé lehetett forgatni és már pótolta a tetszés szerinti magasságra beállítható asztalt. Virágzik a törpebanán a Szegedi Vízművek kertészetének párás levegőjű üvegházában. A Dél-Kínában honos fajta terjedelmes lombjai között megjelentek a dús fürtök. Olvasókerék a váci püspöki könyvtárban Az olvasókerék egy nagy forgatható kerékre hintaszerűen felfüggesztett könyvespolcokból áll. Ezek olyan módon forognak, mint a Vidám Parkban az óriáskerék utasfülkéi. A századok folyamán sokféle változata terjedt el, készítették kisebb- nagyobb méretben. A két legnagyobbat a wernigerödei könyvtár részére szállították. Hosszúságuk 3,25 méter, a forgatókerék átmérője 1,75 méter, polcainak mérete 2,9x0,4 méter. Ezeken tartották még egy félszázaddal ezelőtt is a könyvtár nagyalakú, vaskos, nehéz katalógusköteteit, hogy az olvasók a használni kívánt könyvek címét, jelzetét minden nagyobb testi megerőltetés nélkül kereshessék ki. (Ma a lipcsei Deutsche Bücherei őrzi a két kereket.) Tökéletesítésével sokan foglalkoztak. Egy ulmi feltaláló például a nürnbergi Monath könyvkereskedés részére olyan kerekeket szállított, amelyekről — állítása szerint — még a leggyorsabb forgatás közben sem esnek le a könyvek. Ilyen olvasókereket vásárolt többek közt Savoyai Jenő, a híres törökverő hadvezér. Ma már általában kis méretű könyveket nyomnak, olvasásukhoz nem szükséges az olvasókerék. Korunkra aránylag kevés példány maradt belőlük. Hazánkban — tudomásom szerint — csak két könyvtár őriz olvasókereket. Az egyik a váci püspöki könyvtárban található. Nem régi, a múlt század elején készülhetett. Hat 90 centiméter széles polc van rajta. A kerék átmérője 90 cm, magassága az állvánnyal együtt 140 cm. Könnyen forgatható és, ha a kívánt könyvet szemünk élé forgattuk, egy lábnyomással rögzíthető. Hangulatos helyen, művészeti kötésű, ódon könyvekkel teli teremben helyezték el. Akit érdekel régi könyvkub túránknak ez az érdekes emléke, tekintse meg! Vértesy Miklós ÁValio sajtüzemben Miért, miért nem — Finnországban a gyárak valahogyan olyanok, mint a tervezőasztalok kis makettjei. Piros meg kék fémszerkezetek, takaros kis betoncsarnokok, színes tartályok, csövek. Valahol a közelben rendszerint fák állnak, az épületek körül gyep, csinos kerítés. Ilyesféle a Valio tejüzem is Helsinkiben. A tejüzemről aztán a helyszínen kiderül, hogy nem is tejüzem, hanem sajtüzem, sajtérlelő, szövetkezeti sajtértékesítő központ. Évente 56 millió tonna sajtot értékesítenek Finnországban, ennék nagyjából a fele keresztülmegy ezen az üzemen. Tamperében van egy sajtérlelő, amely a hazai piacot látja el, ez itt az exportra kerülő sajtok központja. Irányítását egy 27 tagú igazgatótanács látja el, amelyet a 154 társult szövetkezet — ebben kb. 200 ezer paraszt tömörül — választja. Több gyára is van a szövetkezeti társulásnak, de ez a gyár tehát a sajtexporttal foglalkozik. Ügy mondták, a finnországi tejtermékek 85 százalékát ebben a formában értékesítik. A Valio sajtértékesítő vezetésében mezőgazdasági szakemberék, mérnökök, beruházási, piaci és kutatási szakemberek is részt vesznek. Ennek a szövetkezeti társulásnak éppen jövőre ülik meg a 75. születésnapját, de a szövetkezeti tejértékesítés régebbi, Finnországban már a múlt században meg- honosult. Magának a gyárnak 400 dolgozója van. A sajtraktár vagy érlelő hatalmas kiterjedésű csarnok, amelyben óriási polc- rendszeren sorakoznak a malomkeréknyi ementáli sajtók. A patyolat-tiszta gyárnak bemutató terme is van, mellette egy különös munkaterem: öt-hat fehérköpenyes „áldozat" itt meózza a beérkezett, érlelésre nem, csak osztályozásra és csomagolásra váró sajtokat. Ementáli mellett eidámi, rokfort, trappista típusú sajtok várnak sorukra, de több speciális finn sajtféleség is készül a távoli farmökon. A szigorú zsűri minden fajtából és szállítmányból mintát vesz és könyörtelenül leosztályozza a sajtokat, csak azt engedvén ki „minőségi gyártmányként” exportra, amely valóban öregbíti a finn sajtgyártás jó hírét. A piac persze olyan, mint a szeszélyes dáma, sokszor kiszámíthatatlan. Az üzem piackutatói gyakran megfordulnak hát abban a negyven országban, ahová termékeiket küldik. Sokhelyütt saját üzletkötői tevékenykednek, például Olaszországban is. Egyik legnagyobb partnerük — újabban — az USA. Ki tudja, miért, de azt az egyetlen sajtféleséget, amelyet valóban ebben az üzemben „gyártanak”, az amerikaiak az utóbbi években nagyon megszerették. Eredetileg arra épült a gyártócsarnok, hogy feldarabolja és csomagolja a megérlelt ementáli sajtokat. A hulladékból azután masszát készítettek, a masszából előbb vékony ömlesztett sajtlemezeket, majd ezekből a lemezekből tégla formájú, azaz tortaszelet formájú ömlesztett sajtokat préselték. Mindez a munka egy aránylag nem is nagyon nagy, teljesen automatizált csarnokban folyik. A sajtmassza odafent indul meg a csöveken, s először lemezek alakjában bújik ki a levegőre. A teljesen zárt és praktikusan elrendezett automatakörön — érdekes módon itt is — csupa nő dolgozik. Egy asszony a szalag mellett 2400 márkát keres, ez amolyan országos átlagnak számít. De mint említettem, a Valio üzem ömlesztett sajtja hirtelen nagyon népszerű lett a nyugati országokban és főleg az amerikaiak körében. így aztán azonnal úgy döntöttek, hogy növelik a termelést. Ha eddig az ömlesztett sajt gyártását csak a hulladékra alapozták, most kibővítették — az egész sajtokra is. Mikor van elég megrendelés — bólogat az üzem főmérnöke — bedolgozunk egész sajtokat is. Többszörösen is jól járunk. Egyrészt az ömlesztett sajtnak biztos piaca van, másrészt a valamivel gyengébb minőségű ementálit így jobbárán tudjuk eladni, harmadrészt az ömlesztett fajta a szállítást, tárolást is jobban tűri, sakkal hosszabb ideig megőrzi változatlan minőségét. Az előcsarnokban fényképek és régi szerszámok láthatók. így érlelték, forgatták régen a sajtot, így készítették. Ma mindez gépesített. A gyártócsarnokban olasz gépek is dolgoznak, de lám, a finn sajtok nagy fogyasztói többek között éppen az olaszok is. Akik vég jártuk ezt a tiszta és korszerű kis üzemet, vetettünk egy pillantást a hajdani sajtgyártás rekvi- zitumaira, meghallgattuk az imponáló adatokat, szinte egy emberként azon kezdtünk tűnődni: mi minden kell ahhoz, hogy egy ország egy- egy gyártmánya stabilan megvesse a lábát a piacon. Hagyomány is, hagyományos színvonal is, de jelenkori éber figyelem, ötletesség, s a minőségben szigorúság, könyörtelen szigorúság is ... (h.e.)
