Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1979-08-30 / 237. szám

4 Dunántúlt fígplö 1979. augusztus 30., csütörtök HÍREK 1979. AUGUSZTUS 30 CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából RÓZSA nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.59 — nyug­szik 15.30 órakor. A Hold kél 12.32 — nyugszik 22.26 órakor. A Baranya megyei pártkiildöttség Schwerinben Tudósítónk telex-jelen­tése Heinz Ziegner, a Igé­met Szocialista Egység­párt Központi Bizottságá­nak tagja, a Schwerin megyei Pártbizottság első titkára baráti beszélgeté­sen fogadta a Baranya megyei pártküldöttséget, amelyet dr. Jerszi István, a pártbizottság titkára ve­zet. örömének adott kife­jezést, hogy a két megye közötti kapcsolatok dina­mikusan fejlődnek. Ennek különös jele volt a nem­rég Baranyában megren­dezett barátsági hét. Dr. lerszi István Bara­nya kommunistáinak üd­vözletét tolmácsolta azzal a kívánsággal, érjenek el a schweriniek további si­kereket az NDK megala­kulásának 30. évfordulója alkalmából. A küldöttség egy héten át tanulmányozza a test­vér megye pártszervezetei­nek munkáját az iparban és a mezőgazdaságban. Kurt Holst ♦ — 18-féle fürdőszoba- berendezési cikk gyártá­sát kezdte meg a buda­pesti Általános Gép- és Műanyagipari Szövetkezet, ötféle színben kapható például vizeskancsó, po­hár, ülőke, fogas, pipere­polc immár a pécsi üzle­tekben is. Többek között a Konzumban és a Me­csek Áruházban. Ma esie MOZI Park-kert: Dráma a tenger­parton (f8) Petőfi: Csillagok háborúja (f5, 8) Kossuth: Dráma a tengerpar­ton (10, 12) Apacsok (f3, f5) A leprás nő (f7, f9) Komarov-kert: Mackenna ara­nya (f8) Kertváros-kert: Raga­dozó madarak (f8) Tanárkép­ző Főiskola: Végzetes arany­rögök (5) Zsarutörténet (f8) Fekete Gyémánt: Lángoló si­vatag (6) Jószerencsét: Pokoli torony (5) Rákóczi: Serpico (5, 7) Május 1.: Szépek és bolondok (fő) Boly: Olyan, mint otthon (f8) Harkány: Vö­rös pecsét (10) A dominó elv (6, 8) Komló, Május 1.: A magas, szőke férfi visszatér (f5, f7) Komló, Zrínyi: Vigyá­zat rozmárok! (4) Csúfak és gonoszak (6, n9) Mohács: A vadnyugat hőskora (5, 8) .Pécs- várad: Kentaurok (f8) Sásd: Az utolsó szolgálat (f8) Sellye: Veszélyes zónában (8) Siklós: Keoma (8) Szentlőrinc: Az ártatlan (8) Szigetvár: A friss széna bódító illata (8) Villány: Lányok hídjo (f8) Várható időjárás csütörtök estig: kisebb felhőátvonulások, eső nélkül, hajnalban helyen­ként erős párásság. Napköz­ben élénk északi, északnyugati szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 5—10, legmagasabb nappali hőmér­séklet csütörtökön 19—24 fok között. A Balaton vizének hőmérsék­lete 11 órakor Siófoknál 19 fok volt. A leprás nő Dráma a tengerparton Közlemény A Szakszervezetek Baranya megyei Tanácsa pénzügyi osz­tálya értesíti az érdekelt szülé­ket, hogy szeptember 1-én a mikosdpusztai gyermeküdülőből a gyermekek 10.20-kor, a fo- nyódligeti és zamárdi gyer­meküdülőből a gyermekek 20.10 árakor érkeznek haza. Kérjük a szülőket, hogy a gyerekeket a főpályaudvaron várják. — Siklóson az Ifjúsági Házban a Baranya me­gyei Nevelési Szakfelügye­let és a TTI szervezésé­ben háromnapos tovább­képzésen vettek részt a pécsi és baranyai közép­iskolai tanárok. A tanfo­lyamon, mely augusztus 29-én zárult, az új tan­tervről kaptak tájékozta­tót. ♦ Ideiglenes forgalom­korlátozás A Bányásznapi randevú *79 rendezvényei miatt a forgalom elől ideiglenesen lezárják szeptember 2-án 8.00 órától 20.00 óráig Pécsett, a Janus Pannonius utcát. A Janus Pannonius utca és a Leonardo da Vinci utca ke­reszteződésében a Janus Pan­nonius utcára vonatkozóan nyu­gati irányban „Zsákutca** jel­zőtáblát helyeznek ki (a most leint lévő „Várakozni tilos I'* tábla érvényben marad). A Janus Pannonius utca és a Káptalan utca kereszteződésé­ben, a Technika Háza előtt, valamint a pincegazdaság előtti szakasznál útlezáró desz­kát tesznek ki az úttest teljes szélességében. A gépjárművek a Sallai utca felől az Esze Tamás utca érintésével közle­kedhetnek a Landler Jenő utca irányába. A Geisler Eta utcá­ban a jelenlegi forgalmi rend marad érvényben, de a Szé­kesfehérvár utcától a Széche­nyi köz irányában ebben az utcában tilos lesz járművel vá­rakozni, ugyanitt a Széchenyi köztől 15 méter távolságra nyugati irányban az úttest jobb szélére „Megállni tilosl** táb­lát helyeznek ki az autóbuszok kanyarodásának biztosítása miatt. A Káptalan utca Hu­nyadi út felőli végére is „Zsákutca" jelzőtábla kerül. A HÉT FILMJEI A VAGY TITOKZATOS TARGYA Louis Bunuel Az asszony és a pojáca című Pierre Louys-regény alapján rendezett filmet, amelyben külö­nös jelenet szemtanúi a Madridon át Párizsba tartó sevillai gyors utasai: indulás előtt egy tekintélyes úr vödörnyi hideg vizet zúdít egy vonzó, ifjú hölgy nyaká­ba ... A 19. században játszódó történet főszereplői Fernando Rey, Carole Bouquet és Angela Molina. A LEPRAS Nő Stefánia, az egyszerű nevelőnő és Waldemar gróf tragikus szerelmét mutatja be a Jerzy Hoffmann által rendezett színes lengyel film. DRAMA A TENGERPARTON Felhőtlen nyaralásnak indul a történet, de váratlanul tragédiába torkollik. Az arab vendégmunkásokkal szem­ben érezhető francia előítélet testesül meg Yves Boisset színes francia filmjében, amelynek főszereplői: Jean Carmet, Ginette Garcin, Jacques Chailleux, Jean Bouise és Isabelle Huppert. — Négy üzem és a ka­tonák segítették egy óvo­da teljes felújítását tár­sadalmi munkában Pé­csett, a gyárvárosi Fürst Sándor utcában. A társa­dalmi munka értéke meg­haladja a százezer forin­tot. Nagyon sokat dolgo­zott a Borbás Tamás, a Mikszáth Kálmán, a Kan­dó Kálmán és a Szempe- rit, _Petőfi Sándor szocia­lis ta brigád a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalattól, a Pécsi Gáz­műtől, a Pécsi Hőerőmű­től, valamint a panel­üzemből. Maga a Gázmű 100 0Ö0 forint anyagi tá­mogatást nyújtott. — Befejeződött az új­petrei Petőfi Termelőszö­vetkezet egerági szarvas­marha-telepének a fel­újítása. A munkálatokat' saját építőipari részleggel végezték. A felújítás érté­ke megközelíti a 20 millió forintot. A Volán tájékoztatója SZEPTEMBER 1-TŐL ÚJ DÍJSZABÁSÚ BÉRLETEK A PÉCS— HARKÁNYI VONATPÓTLÓ AUTÓBUSZOKON A Volán 12. sz. Vállalat értesíti a megszüntetett pécs—harkányi vasútvonal helyett közlekedtetett vo­natpótló autóbuszjárato­kon utazókat, hogy a vas­úti díjszabás szerint ki­adott dolgozó és tanuló bérletjegyek 1979. aug. 31-én 24.00 órakor érvé­nyüket vesztik és szeptem­ber elsejétől csak a Volán díjszabású bérletek érvé­nyesek. A dolgozók az Igénylő lap kitöltése után az elő­vételi pénztáraknál — Pécs, Harkány, Siklós — 1 forintért igazoló lapot kapnak, melyet a munkál­tatónak kell bemutatniok, mert a költségtérítés ará­nyai is megváltoznak. Az érvényesített Igazoló la­pok alapján válthatók a megfelelő (havi, félhavi, időszakos) utazási igazol­ványok. A tanulók igazolványa is az elővételi pénztárak­nál váltható 1 forintért. Az igazolványhoz szüksé­ges: egy darab fél évnél nem régibb, 5x5 centimé­teres arckép, melyre rá kell írni az igénylő nevét, a személyazonosságát a fénykép hátoldalán az is­kola igazgatóságával, munkába járó ipari tanu­lóknál a munkaadóval kell igazoltatni. Az igazol­vány megfelelő rovatait is az iskola igazgatósága, munkába járó ipari tanu­lóknál a munkaadó tölti ki, aláírja és lebélyegzi. Az így kiállított Tanulók igazolványát az elővételi pénztárak érvényesítik. A vasúti kedvezménnyel augusztusra váltott havi, illetve augusztus második felében váltott félhavi bérletjegyeket és ezek igazoló lapjait szeptem­ber 5-én 24.00 óráig, a szeptember 1-e előtt ki­adott dolgozók menettérti jegyeket érvénytartamuk lejártáig, de legfeljebb szeptember 15-én 24.00 óráig a Volán utazásra el­fogadja. A több hónapra előre megváltott és az utazásra fel nem használt vasúti kedvezményű bér­letjegyek árát 1979. szep­tember 1-e után a Volán visszatéríti. — Zár a Terasz presszó. Vége a nyári szezonnak, eltűnik egy kedves szín­folt a Kossuth Lajos ut­cából. A Mecsekvidéki Vendéglátóipari Vállalat még megvárja a bányász­napot, aztán hétfőn, szep­tember 3-án lebontják a presszót. — Törpe vízmű Molvány- ban. A Komlói Vízmű fel­újítja és kezelésbe veszi a Molvány község törpe vízmüvét. A felújítás során a község főutcája új ge­rincvezetéket Kap, amely lehetővé teszi, hogy a vi­zet a lakásokba is beve­zethessék. A beruházás költsége 1,2 millió forint, amelyet fele-fele arány­ban a Komlói Vízmű és a Dobszai közös községi Tanács fedez. Esküvő RAUCH ELEONÓRA VARKOVI ISTVÁN szeptember 1-én 16.30 órakor a pécsi központi házasságkötő teremben házasságot kötünk. (Pécs, Hunyadi út 2.). ZENGŐVÁRI PIROSKA KRIZSÁN KAROLY ezúton értesítik kedves isme­rőseiket, hogy 1979. szeptem­ber 1-én 18.00 órakor házas­ságot kötnek a pécsi központi házasságkötő teremben (Hu­nyadi út 2. sz.). SZEITZ TERÉZ és GYURIS BÉLA szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1979. szeptember 1-én 15.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). — Romániában vendég­szerepei a pécsi KISZÖV néptáncegyüttese. Brailá- ban, Tekucban és Galac városában mutatják be magyar és nemzetiségi táncokból álló műsorukat. — A bányásznapi ellá­tás érdekében az Állat­forgalmi és Húsipari Vál­lalat e héten 24 vagon árut szállít a megye üzle­teibe, ebből 14 vagon tőkehús (marha- és ser­téshús), 10 vagon húské­szítmény (szalámik, teper­tő, füstölt és főtt áruk, kolbász és hurkafélék). A bányásznapi ellátás érde­kében a vállalat szomba­ti ügyeletet is szervez. — Nyereményeső (?) a siklósi járásban. A 26. heti félmillió forintos lottó­nyeremény utón ismét nagy összeget fizet ki a siklósi OTP. Ma adják át Kövesdi János drávaszer- dahelyi lottózónak a 33. heti sorsoláskor kihúzott 4-es után járó 198 949 forintot. — Két hét múlva meg­kezdik az új kukorica át­vételét a Gabonafelvásár­ló Vállalat magtáraiban. Az elmúlt évi 16,5 ezer vagon kukorica helyett idén 20 százalékkal több­re számítanak. A nagyobb tétel elhelyezése nem okoz gondot, mivel Sely- lyén a nyár elején átadott új magtárban 600 vagon terményt tudnak tárolni. — Építési rendszer. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat, vala­mint a Pécsi Tervező Vál­lalat a Típustervező Inté­zettel közösen elkészítette egy dél-dunántúli építési rendszer programját, melynek alapja az előre­gyártott, utófeszített IMS rendszerű vázszerkezet. A rendszer tervezését el­kezdték, s ez év végéig mintegy 100 000 négyzet- méter szerkezet épül meg. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek bel betegek ré­szére Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égeti és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyer­mekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs-Vasas II., Beth­len G. u. 8. 10/52. sz. gyógy­szertár, Pécs-Meszes, Szeptem­ber 6. tér 1. 10/3. sz. gyógy­szertár, II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár, Ili. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógy­szertár.------A RÁDIÓ­É S TELEVÍZIÓ Ü S O R a B RÁDIÓ KOSSUTH RADIO 8.25: Nótacsokor. 9.23: Iro­dalmi évfordulónaptár. 9.47: A tizenkét varjú. Mese. 10.05: Hobbi-Dominó. 10.35: Híres előadóművészek felvételeiből. 11.29: Zajos környezetvédelem. 11.44: Juvan Sesztalov versei. 12.35: Találkozás önmagunk­kal. 12.50: Zenemúzeum. 14.15: A vietnami kultúra hete. 14.45: Juhász Frigyes kórusműveiből. 15.10: Operettrészletek. 15.28: Folytatásos mese, amelyben sárkányok nincsenek, és mégi's vannak. 15.42: A halkisasszony. 16.15: Népdalok, néptáncok. 17.07: Olvastam valahol. 17.27: Filmdalok. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 19.15: Verdi: Aida. Négyfelvonásos opera. Közben: 20.39: Mrs istenhez békességért. 20.50: Az opera- közvetítés folytatása. 22.20: Kí­na 30 éve. 22.30: Szabolcsi1 Bence tanít... 23.24: Magyar szerzők műveiből. 0.10: Csik Gusztáv zongorázik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fúvósesztrád. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napköz­ijén. 10.33: Zenedélelőtt. 12.33: A Népművészet mestereinek felvételeiből. 12.55: Kapcsolás a nyíregyházi stúdióba. 13.25: Ifjúsági könyvespolc. 13.30: Ba­lázs Árpád gyermekmuzsikájá­ból. 14.00: Sportvilág, ön kér­dez . . . kb. 15.00: Két arckép a sport világából. 16.00: Köny- nyűzene Európán át. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Zenei Tükör. 18.00: Dis­puta arról, hogy tudunk-e mo­solyogni. 18.33: Külföldről ér­kezett. 18.53: Rodgers zenés játékaiból. 19.35: Mit hirdet a hirdetés. 19.55: Slágerlista. 20.33: Ismeretlen ismerősök. 21.32: Szomszédságban. 22.00: Klasszikus operettekből. 22.45: Báli'nt János cimbalmozrk. 23.15: Tánczene. 23.45: Fehér éjszakák. Operettrészletek. HARMADIK MŰSOR 8.08: Richard Strauss ope­ráiból. 9.00: Katedra. 9.30: Zenekari muzsika. 10.35: Az 1979. évi drezdai dixielandfesz­tivál felvételeiből. 11.05: Né­pek között. 11.40: Maurizio Pollini zongorázik. 13.07: Ze­nekari muzsika. 14.52: Grisel- da. Részletek Bononcini operá­jából. 15.55: A cseh filharmo­nikus énekkar Janácek-kóruso- kat énekel. 16.20: Muzsikáló fiatalok. 16.50: ötórai tea. 18.00: Szimfonikus költemé­nyek. 19.05: Katedra. 19.35: A vietnami kultúra hete. 20.27: A kamarazene kedvelőinek. 21.22: Az 1977. évi montreuxi dzsessz- fesztivál gálaestje. 21.51: Ka­marazene. 22.36: Kilátó. A Rádió irodalmi folyóirata. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Jakab László fúvószenekari műveiből. 17.15: Tanévnyitás előtt. Ripor­ter: Görgényi Zoltán. 17.25: A Dobó István úti' gimnázium leánykórusa énekel. Vezényel: Kertész Attila. 17.30: Hogyan érezte magát? — Müller Ist­ván riportja. 17.35: Népek da­lai. Dr. Kun Tibor sorozato. III. rész. 17.45: Nyárvégi teeiv dők a kiskertekben. — So- mogyvári Valéria riportjo. 17.50: Járóka Sándor népi ze­nekara játszik. 18.00: Dél- dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Hírek. — Szó­rakoztató zene. — Találkozá­sok. A raktáros. Filákovity Bránkó riportja. — Népi rit­musok. — A líra. Nemzetiség» költők versei. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Nyár végén, ősz előtt. Időszerű fel­adatokról a mezőgazdaságban. Riportműsor. — önök kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Iskolatévé. Neveléslélek­tan. 8.50: Környezetismeret­Élőlények és környezetük. 9.30: Fizika ’79. 10.15: Ma­gyar nyelv és irodalom. Szö­vegfeldolgozás. 15.50: Iskola­tévé. Osztályfőnöki óra. 16.30: Lengyel plakátművészet. Rövid- film (sz.). 16.45: Bevettük o várat... (sz.). 17.15: Szegedi nyári egyetem. 17.45: Tévébör­ze. 17.55: Telesport. 18.20: Ipari kaleidoszkóp. 19.00: Rek­lám. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-hír- adó (sz.). 20.00: Jogi esetek. 20.40: Polgár András: Gyerek­játék. Tévéfilm. 22.00: A hol­landiai mindenes. Riportfilm (sz.). 22.20: Tv-híradó 3. (sz.). MÁSODIK MŰSOR 20.00: Állatokról bizalmasan. Igy él a róka (ism.). 20.25: Kertészkor (ism.). 20.40: Var» képünk hozzá! 21.20: Tv-híradó 2. (sz.). 21.40: Szemle. Tár­sadalomtudományi figyelő. JUGOSZLÁV TV 17 40: Magyar nyelvű tv- naplá. 18.15: A kis Mikufa kapitány — gyermekműsor (ism.). 18.45: Vetélkedő. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Külpolitika. 20.50: Fden End — nyugatné­met tv-dráma. 22.20: Program­akciók. 22.40: Ismerjük-e egy­mást eléggé — kulturális mör sor. MÁSODIK MŰSOR 18.00: Dokumentumfilm. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Nap, felhők, szél — tájékoz­tató adás. 20.00: 3—2—1 . . . indulj! — adás filmről és q tv-ről. 23.00: Huszonnégy óro. Pincerendszerre bukkantak a II. sz. belklinika alatt A pécsi II. számú Bel­gyógyászati Klinika épüle­tének Munkácsy Mihály utcai frontja megsüllyedt, valamint a külső és belső fala megrepedt, emiatt egy kórtermet ki kellett üríteni. A városi tanács és az UNIBER szakemberei a helyszíni szemle alapján feltételezték, hogy az épü­let alatt pince vagy üreg húzódik. A laboratóriumi dolgozók elmondták, egy helyen megsüllyedt a linó­leum padló és néhány kí­sérleti patkány nyomtala­nul eltűnt. A szakemberek felszedték a padlót és a linóleum alatt egy acél­lemez-ajtót találtak, amelyről senki nem tudott. Itt, megtalálták az eddig még ismeretlen pince- rendszer elejét és megol­dódott az eltűnt patká­nyok rejtélye is. Az Akna­mélyítő Vállalat kutatja az üreg végét, egyidejűleg tárják fel a klinikától a Kossuth térig húzódó is­mert pincerendszer közép­kori maradványait, vala­mint a távfűtési közmű­alagút mentén húzódó, természetesen képződött üregeket is.^ Jelenleg a geodéziai felmérések foly­nak. Rendőrségi felhívás! A rendőrség korábban már tájékoztatta a lakosságot arról a súlyos bűncselekményről, amelyet Gyulai Károly rendőr- főtorzsőrmester ellen a Buda­pest, XVIII. kerület Vörös Hadsereg úti szolgálati helyén elkövettek. A 45 éves rendőr 1979. jú­lius 9-én búcsúzott el utoljára ceglédi lakásán feleségétől é9 három gyermekétől azzal, hogy szolgálati helyére utazik. öt éve a Budapest, XVIII. kerület Vörös Hadsereg útján — a Ferihegyi repülőtér mellett — a 4-es főútvonal kezdetén, mint őrszem látta el szolgálati fel­adatát. Július 10-én, kedden, éjfél után 2 órakor még látták, de 4.30 órakor már nem találták az őrhelyén. A nyomozás so­rán megállapították, hogy is­meretlen tettesek a szolgálati helye közelében megtámadták és egy 900, vagy 1000 köbcen­timéteres, régi típusú Wart­burg személygépkocsiból kisze­relt _ úgynevezett féltengellyel leütötték. Az eszméletlen rend­őrt gépkocsival a 4-es főútvo­nalról a Vecsést és Ecsert ösz- szekötő úton, majd onnan egy földútra letérve szállították. A kocsiból kiemelték, megölték, majd az út melletti kukoricás­ban elásták. A rendőr szolgálati piszto­lyát a tettesek elrabolták, amit július 16-án 8 és '13.30 óra kö­zötti időben a Budapest, XVIII. kér. Steinmetz u. 3. sz. alatti szakorvosi rendelő félemeleti női mosdójában helyeztek el egy kristálycukros papírzacskó­ban. A nyomozás során a bűn- cselekmény helyszínén találtak egy sötétzöld, kettétépett női pantallódarabot, ami véres lett és a tettesek eldobták. Az eredeti sötétzöld jersey alap­anyagú nadrág hossza 1 méter, a nadrág szárát házilag 5 cm- re behajtva felvarrták. Lehet hazai konfekció-termék is, de nem zárható ki, hogy valame­lyik külföldi országból impor­tálták. Az erősen használt nad­rágot — mielőtt kocsitörlőnek használták — kb. 155 cm ma­gas, telt alakú, kb. 86—88 cm derék- és 115—118 cm-es csí- pőbőségű, 70—75 kg súlyú nő viselhette. A rendőrség kéri a lakossá­got, hogy jelentkezzenek azok, akik — július 9-ről, hétfőről, 10-ére, keddre virradóra a Bu­dapest, XVIII. kér. Vörös Had­sereg úti őrhely közelében jár­tak és látták Gyulai rendőr­főtörzsőrmestert, vagy az őr­hely közelében gyanús, szokat­lan eseményre figyeltek fel. — Vecsés térségében — az Ecsert összekötő úton — annak köze­lében, ahol a meggyilkolt rendőrt elásták július 10-én, kedden hajnalban, vagy a ko­ra reggeli órákban közleked­tek és ezen az úton bárkit, esetleg gépkocsit láttak, illet­ve ebben az időszakban gya­nús körülményeket észleltek. — Az említett, kiszerelt Wartburg féltengelyről, illetve a női pantalló darabbal kap­csolatban tudnak valamilyen felvilágosítást adni. — Július 10. és 16-a közötti időszakban az ellopott rend­őrségi pisztolyt valakinél lát­ták, hallottak róla, illetve a fegyvernek az SZTK-ban törté­nő elhelyezésével kapcsolatban ismeretekkel rendelkeznek. Mindazok, akik e kérésekre valamilyen információt tudnak adni, vagy az üggyel kapcso­latban egyéb érdemleges do­logról tudomással bírnak, je­lentsék be a legközelebbi rendőri szervnél vagy rendőr­nél.

Next

/
Thumbnails
Contents