Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)
1979-08-23 / 230. szám
6 Dunántúli napló 1979. augusztus 23., csütörtök Takarékosság a közművelődésben Igény és közönségízlés Agymunkával és pénzzel... Megtérülő —, de csak hosszú idő alatt megtérülő beruházás — a sokoldalú általános műveltség elsajátítása vagy elsajátíttatása. S mint ahogyan a népgazdaság termelő ágazataiban, a körművelődésben is bölcs dolog figyelni arra, Hogy hová, mit és mennyig invesztálunk. E bölcsesség pedig kötelességgé válik most, népgazdaságunk egyensúlykeresésének időszakában, amikor c bőkezű nagyvonalúságról a takarékosságra, a kétes kimenetel ű kísérletezgetésről az ésszerűségre, a mennyiségről egyre inkább a minőségre terelődik a figyelem. Lehetséges-e, hogy mindez csak annyibon vonatkoznék a közművelődésre, amennyiben árgus szemmel ügyelünk: az intézményekben ne az utcát fűtsék, a lámpákat távozás előtt gondosan oltsák el, takarékoskodjanak a golyóstollbetéttel meg a WC-papírral, s lehetőleg minél olcsóbb rendezvényeket szervezzenek? A szép iránti érzékenység Azt hiszem, ez túlságosan vulgáris felfogása volna a közművelődési munka ésszerűbbé és hatékonyabbá tételének. Óriási különbségek vonnak ugyanis takarékosság és takarékosság, ésszerűség és ésszerűség, sőt mennyiség és mennyiség, minőség és minőség között. Vannak, akik az újságok drágulása miatt lemondták az előfizetést, kevesebbet járnak színházba, hangversenyre, viszont megveszik a drága luxuscikkeket. A másik emberfajta viszont lemond bizonyos dolgokról, de nem mond le sem az újságról, sem a színházról. Az előbb említett embertípus természetesnek vette: a kultúrát ingyen, vagy csaknem ingyen kapja; hosszas agitálás után hajlandó volt végre jegyet venni, de csak akkor, ha valamely közösség tagjaként húsz-ötven százalékos kedvezményt kapott (eszembe ötlik itt egy groteszk idea: mit szólna hozzá a közvélemény, ha valaki azt javasolná, hogy kisközösségek, brigádok stb. számára adják a boltok húsz- ötven százalékkal olcsóbban a húst, kenyeret, sört, cigarettát, azzal a feltétellel, hogy együttesen fogják elfogyasztani. Nem ostoba viccnek fognák fel ezt, hanem o mentőknek telefonálnának.) Node hát valami oka csak van ennek! S úgy gondolom, az ok elsősorban a közön ség ízlésben rejlik. „Nem értjük”, hangzik sokszor színházi előadásról, hangversenyről egyaránt, a képzőművészeti kiállításokról nem is beszélve. Hát — már bocsánatot kérek — miért nem értik? Ki tehet arról, hogy nem értik? Tehet arról a mesterszakács, ha a vendég ízlelőszervei nem veszik észre a tárkonyt, a szegfűszeget, a bazsalikomot, de még a só- ro-borsra sem érzékeny az ínyük? Mit tehet a szakács, s mit a pincér, ha örökké a silány zene paprikóskrumpli- ját, brettli-színpad tojáshabos és szárazbabból készült gesztenyepüréjét követelik tőlük? Sokan védekeznek azzal, hogy nem ők tehetnek róla, hiszen nem volt módjuk. .. Volt módjuk! Nagyon kevés ötven körüli ember mondhatja azt tiszta szívvel manapság, hogy politikai vagy gazdasági okokból nem volt módja érzékennyé válni a szép iránt. Persze van azért némi igazság óbban, hogy nem tehetnek róla. El kell ugyanis fogadnunk azt — s ez nem mond ellent sem a józan észnek, sem a marxista művelődés és társadalom- szemléletnek —, hogy voltak, varrnak és lesznek emberek, akiknek egy bizonyos bonyolultsági fokon túli, egy bizonyos többlet-agymunkát kívánó alkotás egyszerűen nem kell. Igen jól megvannak nélküle, boldogok néküle. S azt a munkát, amellyel értéket termelnek s pénzt keresnek, el tudják végezni nélküle. Mert, ha nem társadalomellenes dolog kimondani azt a közismert tényt, hogy még közepres sportolóvá sem válhati'k mindenki testi adottságai miatt, akkor nem szégyellhet- jük kimondani azt sem, hogy agyi barázdáltsóg szempontból is nagy különbségek vannak ember és ember között. S ez a tény — mint a sportolásra való alkalmatlanság sem — egyáltalában nem érinti az emberi méltóság kérdését. S már készen is van az ellenvetés: igen ám, csakhogy ebbe nem nyugodhatunk bele, hiszen tudjuk, hogy eljövendő társadalmunknak sokoldalúan művelt, s emellett kitűnő szakemberekre lesz szüksége. Am ezék a gondolatok átvezetnek a takarékosság kérdéséhez. Anyagi javaink mellett takarékoskodnunk kell szellemi javainkkal is. Ha a népgazdaság nem engedheti meg magának, hogy egy gyár drága import-anyagból eladhatatlan árut gyártson, akkor — mutatis mutandis —áll ez a közművelődésre is. Nincs értelme nagy honoráriumokért „import" előadókat hozni egy szakkörbe vagy klubba nyolc-tíz ember kedvéért, nem érdemes mégoly kitűnő portékát vásárolni, ha nincsen mód továbbadására. Tipikusan falra- hónyt borsó az ilyesmi, hatékonysága gyakorlatilag nulla. Hasznosabban felhasználni Ugyanezt a pénzt, s ugyanezt a szellemi értéket a társadalom számára hasznosabban is fel lehet használni. Statisztika-haj hászás helyett valami relatíve jó, közepes megoldást kel! találni, olyat, amibe belefér a tisztes nívójú „közönségsiker" is, s a magas nívójú produkció is. De vacakot adni semmiféle tömeg- vagy rétegigénynek engedve nem szabad, s tékozolni sem. Értékeinkkel • bölcsen kel! gazdálkodni. Meg kell tanulnunk végre — meg kell fizetnünk a szellemi kincsek birtokba vételéért is: agymunkával és pénzzel. Ingyen nem követelhetünk semmit a közművelődéstől, s ingyen nem is kaphatunk semmit Kemény Dezső Japán gyermekkórus Pécsett A Hotel Minaret udvarán ad hangversenyt ma este 7 órakor a japán Asunaroi Gyermekikórus Shimose Noriyoshi és Mo- tegi Setsuko vezényletével. 29 taggal kezdte meg működését a gyermekkar, amely pécsi fellépésén már 80 tagot számlál. A kórustagokat hároméves koruktól kezdik képezni — kezdetben a szülök bevonásával, hétéves koruktól szolfézst is tanulnak, s ezután kerülhetnek a kórus tagjai közé. Koncertjükön japán szerzők dalait, népdalfeldolgozásait hallhatjuk. Az esten fellép a Dobó utcai gimnázium Bartók Kamarakó- rusa is, amely Kertész Attila vezényletével Monteverdi, Ko- dáy- és Bárdos-műveket énekel. A hazához tartozás jelképe Piros csizmák Francoise egy árva szót sem tud magyarul. Miért is tudna, amikor tősgyökeres párizsi, s egy francia néptánccsoportot irányít a Fény Városában. Mégis ott rúgja a port a hosszúhetényi és a zengővárkonyi főutcán a Zen- gő-alján született fiúkkal, s lányokkal együtt. Patricia Adorjánnak — odakint „Ador- zsánnak” ejtik — a férje legalább magyar, de nejét mindmáig nem sikerült e különös nyelvre megtanítania. Patricia mégis árgus szemekkel lesi a karikázó lépéseit. Amikor arról kérdezem, miért szereti a magyar táncokat, gondolkodás nélkül felel: mert vidámak, elegánsak, tüzesek. Nem, ő francia táncokat egyáltalán nem táncol, csók a magyar s egy-két kö- zép-kelet-európai érdekli. Montreálból tízen jöttek, más kanadai városokból, Nyu- gat-Németországból, # Ausztriából jóval több, mint kétszáz résztvevő érkezett a Magyarok Világszövetsége által rendezett néptánctanfolyamra. Második, harmadik generációs „külföldre szakadtak”, némelyikük már csak szótöredékeket beszél ap>ái nyelvéből. Egy lány New Jersey-ből egyedül jött át. Ö még jól beszél magyarul. A gyönyörű szép osztrák kislány csak mutogatásból ért. A legtöbbjük lábán piros csizma. Kicsit operettes, gyöngyösbókrétás, de így, együtt nagyon kedves látvány. Megértem az idős zengővárkon^t bácsit — a falu legöregebb polgárát —, amikor elragadja a pátosz, és a békéről, egyetértésről kiált rövid szónoklatot az egybegyűltekhez. A farmerhoz húzott magyar csizma itt nem csak egyszerű kellék: a hazához tartozás kissé naiv, de annál szívet melengetőbb jelképe. Szimbolizálja azt, hogy a tánc, a zene — a magyar tánc és magyar zene — igenis képes összetartani a nemzetet, és ennek a nemzetnek a barátait.-hjEgy évvel a rendelet után Tuczai József a disco-pultnál Fotó: Havasi J. Külföldi képzőművészek kiállítása Hol tart a disco? Lemezbemutatói vizsga Megtérül a befektetés Tompa sötétség, árnyakat vető színes felvillanások, lüktető, széles muzsika, amit néha hadaró kiáltás szakít meg, hangtalan, hullámzó tömeg: mindez együtt - a DISCO. Szemüveges gimnazista lány támasztja az ajtót. Itt már nem akkora a hangerő, hogy elnyelné a szavakat — Téged érdekel, amit a disc-jockey mond? — Igen, hogyha hallom. Csak némelyiket egyáltalán nem lehet érteni, úgy hadar, vagy rosszul keveri a mikrofont. Azt nem szeretem, ha szám közben beszél, csak megzavarja az embert, de két tánc között kell valami szöveg. Ha jó, nagyon fel tudja dobni a hangulatot ... A disco-pult mögött álló fiú — eddig csak egyetlen vizsgázott női „lemezlovasról” tudok az országban — kulcsfigurája napjaink táncos rendezvényeinek, A sokat kárhoztatott gépzene kicsapott korábban sem szűk medréből, s erőteljes nyugati hatások segítségével már-már parttalanul hömpölyög. Legalábbis látszólag. Mert ha figyelembe vesszük, hogy olyan nagy városban, mint Pécs, négy vagy öt helyen működik csak disco, s állandó helye egyiknek sincs, disco- túltengésről nem beszélhetünk. Tulajdonképpen egyetlen intézménynek és vállalatnak sem érdeke, hogy disco-klubot tartson fenn. A művelődési házaknak legkevésbé, mert — úgymond — csak baj van vele. A vendéglátó vállalatnak sem, hiszen azért a néhány ezer forintos többletforgalomért nem éri meg, hogy az ilyen rendezvényekkel járó „tortúrát" vállalja. Különösen akkor, ha szeszes italt sem szolgálhatnak ki. A kólából pedig tudvalevőleg nincs nagy haszon ... A lemezlovas a „disco-joc- key” mesterségét tavaly nyár óta hivatalosan is elismeri szakmának egy miniszteri szintű rendelet, s ezzel a műfaj hőskora lejárt. Minden „lemez- bemutatónak" — a rendelet hívja így őket — előbb vagy utóbb vizsgáznia kell, ha a felszínen akar maradni, sőt ha egyáltalán dolgozni akar. Az állandó működési engedély megszerzéséért Budapesten áll zsűri elé, ahol a tizenötperces disco-műsoron kívül társadalmi, politikai, történelmi, zenei és technikai ismeretekből kell a rátermettségét bebizonyítania. Eredményétől függően A, B és C kategóriába sorolják, s ez egyben a fizetési besorolását is meghatározza. Diszkóznia azonban csak az Országos Szórakoztatózenei Központ megyei kirendeltségének közvetítésével szabad. Akik nem szereztek állandót, ideiglenes működési en. gedélyt kapnak, amelyet megyei meghallgatáson kell kétévenként megújítaniuk. Bornemissza Gézával, az OSZK Baranya megyei kirendeltségének vezetőjével járjuk a discókat. A helyszín Orfű, Mohács, Pécs: bisztró, eszpresz- szó; az Ifjúsági Park, KPVDSZ, Vasutas Étterem. Mindegyik más, és mindegyik egyforma egy kicsit. A KPVDSZ)-ben vasárnap este a Király-discón 450 ember — szesz nincs! — hétfőn az IP-ben, ugyancsak az övén, negyven. Orfűn és Mohácson telt ház van; a Nosztalgián hétköznap nem tapossák egymást a fiatalok. A „disc- jockey”-k stílusa különböző, de a „luxembourgi" hatnghordo. zást mindegyiküknél fel lehet fedezni. Többnyire a számról, az előadókról mondanak néhány szót, többre nem is igen van lehetőség — de igény sem. A szöveget sajnos általában csak foszlányokban lehet érteni, de a közönségnek úgy látszik, ez is elegendő. A zene a fontos, ennek alapján ítélik meg elsősorban a diszkót. Király László azok közé a lemezlovasok közé tartozik, aki a szívét-lelkét beleadja a szakmába. Baranyában összesen két fiatalembernek van A-ka- tegóriás működési engedélye. Neki, és Tuczai Józsefnek. — Nehéz mesterség ez, a kívülálló nem is látja, mennyire az — mondja. A szereléshez komoly tőke kell: az enyémben százötvenezer forint van. A lemezekhez nehéz hozzájutni, amit pedig megkapok, azt meg is lehet nézni; az indiai lemezek hullámosak, recsegnek. A magnókazetta hosszú idő óta hiánycikk . . . Szóval nagyon sokat kell azért dolgozni, hogy esténként a fiatalok jó minőségű felvételekről kapják a zenét. Király László főhivatású discos, tegyük hozzá, az egyik legkulturáltabb ebben a műfajban. Tuczai József viszont arról nevezetes, hogy az A-kategóriá- sok közül talán ő az egyedüli az országban, aki a discót höb- byként műveli. Agrármérnök a villányi borkombinátnál, munkaidő után, családjától ellopva az időt szalad egyik helyről a másikra. — Hazudik, aki azt állítja, hogy egy kicsit sem anyagi okokból diszkózik — mondja. — Ez a szakma nagy befektetéssel járó, de végül is jövedelmező foglalkozás. Persze, igazán csalk az tudja jól csinálni, aki nagyon szereti ... Király László ehhez még hozzáteszi : — Abból a gyerekből, aki készen kapja a szerelést, sohasem lesz jó diszkós ... A rendelet megjelenését követő lemezbemutatói vizsgára Baranyából harmincnégyen jelentkeztek, ebből tizenegy elvérzett. Ideiglenes működési engedélye van 1—1 fiúnak, C-kategó- riás nyolcnak, B- és A-kate- góriás 2—2-nek. Ők, és közönségük a megmondhatói annak, mennyire nem lehet megtanulni ezt a műfajt. Érzék, tehetség, rutin és nem utolsó sorban pénz kérdése a siker ezen a pályán. Amíg a discóra igény van — márpedig van — érdemes tovább foglalkozni ennek a szórakoztatóipari ágazatnak népszerű, de egy kicsit magányos szereplőivel, hogy a disco végleg polgárjogot nyerhessen a kulturált szórakozási formák között. Havasi János A Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége Dél-dunántúli Területi Szervezete évek óta kapcsolatot tart több ország hasonló szervezeteivel. A mostani bemutató is ennek a kapcsolatnak az eredménye. Cserekiállításként pécsi művészek alkotásai láthatók e szervezetek városainak galériáiban. Nagyon hasznosak ezek a találkozók a közönségnek és a művészeknek eqyaránt, hiszen szinte első kézből információt kaphatunk egy-egy ország képzőművészeti kultúrájából, sőt egvmás mellett, egy tárlaton belül összehasonlítást is tudunk tenni, a jellemző vonások megismerése révén. A kiállítás egy művésztől 15— 20 alkotást\mutat be, így önálló kamarakiállításnak tekinthető. Ewa Gologorska-Kucia (Krakkó) munkái házak, belső terek lírai hangulatát adják; Barbara Szmuc-Pamula (Krakkó) grafikái különös szerkesztésmódjukkal markáns emberismeretről tanúskodnak; Marian Szczerba (Opole) festészete a naq>/ foltok és vonalak ritmusából táplálkozik; Zdravka Mandic (Zrenjanin) olajképein sejtelmes ködök, fények ölelnek át termésTeti tárqyakat; Günter Richter (Liocse) munkái az úirenlizmusho’ állnak köze!; Helge Riskula (Lahti) linómetszetei az élet nehezebb oldalait mutatják be. A kiállítást 1979. augusztus 24-én, pénteken délután 5 órakor a Pécsi Galéria Színház téri kiállítótermében nyitja meg Erdős lános képzrművész. Megtekinthető szeptember 11-ig. P. S. Filmforgatás A római Cinecitta Stúdióban rögzített belső felvételekkel be- fejeződött a magyar—NSZK— francia-olasz vállalkozásban készülő, hatrészes tv filmsorozat, a Sándor Mátyás forgatása. A télen Magyarországon forgatott „Isztambuli vonat” című magyar—olasz társvállalkozás producere, Claudio Bioni tett ajánlatot a népszerű Verne Gyula regény megfilmesítésére a Magyar Televíziónak; a forgatás április elejétől az elmúlt hét véqéiq tartott. A magyar filmgyártás elismerése, hogy a franciái rendező, Jean Pierre Decourt a regén'/ főhősének megformálására Bujtor Istvánt kérte fel. Az operatőr pedig a Jancsó-filmek révén külföldön is iól ismert Kende János lehetett. Méa eqy ielenlősebb feladatot kaDott maqvarorszáqi színész: a ciaánvlányt a Népszínház művésze. Papadimitriu Athina formálta meg.
