Dunántúli Napló, 1979. augusztus (36. évfolyam, 209-238. szám)

1979-08-23 / 230. szám

A Dunántúlt Rgplö 1979. augusztus 23., csütörtök HÍREK 1979. AUGUSZTUS CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából FOLOP nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.50 — nyugszik 18.43 órakor. A Hold kél 5.22 — nyugszik 19.04 óra­kor. A közélet hitei Kovács Bélának, az Országos Béketanács főtitkárának vezeté­sével szerdán magyar békemoz­galmi küldöttség utazott Kabul- ka, a Béke-vi lógtanács által kezdeményezett — Afganisztán­nal vállalt — nemzetközi szoli­daritási konferenciára. Szerdán hazaérkezett a Szov­jetunióból a Kun Béla ifjúsági építőbrigád, amelynek tagjai a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és az Ossz-szövetségi lenini Komszomol megállapo­dása alapján a szibériai Uszty- llimszkben dolgoztak. A ma­gyar fiatalok az Angara-parti városban részt vettek a KGST Közös beruházásában létesülő ceflulózkombinát építési munká­lataiban. Az építöbrigád tagjait a Ferihegyi repülőtéren a KISZ Központi Bizottságának képvi­selői, valamint családtagjaik várták. Az ifjú építők a követ­kező napokban családjaik kö­rében pihennek, üdülnek. A Kun Béla ifjúsági építöbrigád hivatalos fogadására, a három esztendős munka értékelésére szeptember 14-én kerül sor. — Népzenei találkozó. Kecskeméten a nyolcadik alkalommal rendezik meg augusztus 23—26. között az ország jelentős népmű­vészeit felsorakoztató nép- művészeti találkozót, amelynek során érdekes elméleti előadások, folk­lórbemutatók és tánchá­zak lesznek. A találkozón baranyai népművészek is részt vesznek: Gyurka Mi- hályné, Jankó Mátyásné, Nyisztor Mártonné, Csobán György és Gusa Pál egy- házaskozári moldvai ma­gyar énekesek, illetve fu- rulyások. MOZI Park-Kert: Buffalo Bill és az in­diánok (f8). Petőfi: Csillagok háborúja (f5, 8). Kossuth: Folytassa, Kleó! (10, 12. f3, f5), üldözés (F7, f9). Komarov-Kert: Transzszibériai expressz (f8). Kertváros-Kert: Ned Kelly (f8). Tanárképző Fő­iskola: Az inspektor küldetése (5) , A rendőrnő (f8). Fekete Gyémánt: Sógorok, sógornők (6) . Jószerencsét: Banditasirató (4, 6). Rákóczi: Rafferty és a lányok (5,- 7). Május 1.: Kasz­kadőrök (fő). Boly: A delfin napja (f8). Harkány: Beköszönt a szeptember (10), Mackenna aranya (6, 8). Komló, Május 1.: Szívvel, szerelemmel (f5, f7). Komló, Zrínyi: Félénk va­gyok, de hódítani akarok (4, 6, 8). Mohács: A tenger ked­ves szörnyei (6, 8). Pécsvárad: Vigyázat, rozmárok! (f8). Sásd: Piedone Afrikában (f8). Sely- lye: És az eső elmos minden nyomot (8). Siklós: Apámuram (8). Villány: A halott i'skola- társak esete fffi). Szentlőrinc: Premier (8). Sziqetvár: Sugar- landi hajtóvadászat (8). Várható időjárás csütörtök es­tig: általában kevés felhő, legfeljebb egy-két helyen futó záporral. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet: 11—16, legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 24—28 fok között. A Balaton vizének hőmérsék­lete Siófoknál szerdán 11 óra­kor 20 fok volt. Buffalo Bill és oz indiánok Folytassa, Kleó! Mecseki szénbányászok utaztak Cservonográdba A mecseki és a cservo- nográdi bányászok között lévő testvéri kapcsolat ke­retében mecseki bányász- küldöttség utazott a Szov­jetunióba. A delegáció ve­zetője: Füzesiné Mara Pi­roska gazdasági igazgató­helyettes, Hámori Ervin, a kutatási osztály vezetőhe­lyettese, Jauch Jakab csa­patvezető vájár és Ginál András csoportvezető. Bá­nyászküldöttségünk részt vesz az augusztus 26-i cservonográdi bányászün­nepségen, később egy szovjet delegáció érkezik a pécsi bányászok de­monstrációjára. — Életmentő kitüntetés. Életmentő emlékéremmel tüntették ki szerdán Tata­bányán Mikola József ta­tabányai lakost. A 35 éves technikus ez év áprilisá­ban, húsvét hétfőjén fele­ségével sétált a városban. Két új lakónegyed, az Új­város és Sárberek között folyó Altalér patak mentén gyerekek segélykiáltására lett figyelmes. Azonnal odaszaladt és kimentette a vízből a két és fél éves Rehák Ferencet. A bátor cselekedetéért kapott ki­tüntetést dr. Kiss István, a megyei tanács elnöke ad­ta át. — A 17. kőolaj-vándor­gyűlést rendezik meg Pé­csett augusztus 23-ón. A kétévenként sorrakerülő gyűlést a Bányászati és Kohászati Egyesület kő- olaj-víz-gáz-szakosztálya rendezi. Céljuk az új tech­nikai eszközök ismertetése, kiállítása és a nemzetközi kapcsolatok kialakítása. Számos külföldi részvevő megjelenésére számítanak. A HÉT FILMJEI BUFFALO BILL ÉS AZ INDIÁNOK Buffalo Bill, c Vadnyugat Hőse pályafutását Ned Buntline indította el, nem sejtve, hogy mítoszt teremt a figurával, s ugyanakkor egy mesés üzletet is megalapoz. Paul Newman és Burt Lancaster alakítja Robert Altman filmjében Buffalo Bilit, és megteremtőjét. Altman megkísérli az amerikai ízlés gyöke­reinek ábrázolását, s emellett rendkívül dinamikus, szóra­koztató filmet tár a közönség elé. FOLYTASSA, ICL Eöl Két brit barlanglakó, a négyszögletű kerék feltalálója és szomszédja, a római hódítók fogságába esik. Az ismert angol filmfelújítás Julius Caesar korában, Kleopatra udvarába vi­szi el a nézőt, mintegy paródiáját adva a Kleopátra című, amerikai szuperprodukciónak. ÜLDÖZÉS Cserbenhagyásos gázolás, majd tiltott határátlépés, gyil­kossági kísérlet és sok sok üldözés, hajsza adja a színes, szinkronizált román bűnügyi film témáját. — A Magyar Biokémiai Társaság 1979. évi vándor- gyűlése szerdán kezdődött meg az MTA szegedi bio­lógiai központjában. A négynapos tanácskozáson az ország különféle kutató- intézeteiben és a vállalati kutató laboratóriumokban dolgozó mintegy kétszáz­ötven biokémikus vesz részt. Gépkocsik előjegyzési sorszámai Trabant Hycomat Lim. (Bu­dapest) 8461, Trabant Lim. (Bu­dapest) 19 294, Trabant Lim. (Győr) 8328, Trabant Lim. Spe- ciál (Budapest) 30 815, Trabant Lim. Speciál (Győr) 17 176, Tra­bant Combi (Budapest) 4597, Trabant Combi (Győr) 1638, Wartburg Lim. (Budapest) 15 370, Wartburg de Luxe (Bu­dapest) 17 660, Wartburg de Luxe tolótetős (Budapest) 5116, Wartburg Lim. tolótetős (Buda­pest) 3151, Wartburg Tourist (Budapest) 6282, Skoda 105 (Győr) 2535, Skoda 105 (Buda­pest) 6428, Skoda 105 (Debre­cen) 3154, Skoda 120 (Buda­pest) 5282, Skoda 120 (Győr) 3221, Skoda 120 (Debrecen) 2262, Lada 1200 (Budapest) 101 923, Lada 1200 (Debrecen) 54 478, Lada Combi (Budapest) 13 522, Lada 1300 (Budapest) 14 735, Lada 1300 (Debrecen) 9035, Lada 1500 (Budapest) 22 967, Lada 1600 (Budapest) 3536, Lada 1600 (Debrecen) 1437, Moszkvics (Budapest) 4848, Zaporozsec (Budapest) 29 1 00- Dácia (Budapest) ’3 854, Polski FIAT 126 (Buda­pest 18 369, Polski FIAT 1500 (Budapest) 14 882. Gyorslista az 1979. augusztus 21-én meg­tartott nemzetközi olimpiai sportlottó jutalomsorsolásáról. A gyorslistában az alábbi rö­vidítéseket használtuk: a Harkov borotva (495 Ft) b Moszkvics 1500 tip. sze­mélygépkocsira utalvány c Lada 1200 tip. személygép­kocsira utalvány d kétszemélyes utazás a Szov­jetunióba, az 1980. évi olimpiá­ra (pozíciószám: 9201/1) e egyszemélyes utazás a Szov­jetunióba, az 1980. évi olimpiá­ra (pozíciószám: 9207/1) f Minszk—10 hűtőgép (5300 Ft) g Junoszty—402 tv (4350 Ft) h Vásárlási utalv. (2000 Ft) i Vásárlási utalv. (1000 Ft) A nyertes szelvényeket 1979. szeptember 17-ig kell a totó­lottó kirendeltségek, az OTP- fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottóigazga­tóság címére (1875 Budapest, V., Münnich Ferenc u. 15.) el­juttatni. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az eset­leges nyomdai hibákért fele­lősséget nem vállalunk. 2 526 168 2 529 545 2 532 922 2 546 430 2 559 938 2 576 823 2 583 577 2 593 708 2 597 085 2 603 839 2 607 216 2 617 347 2 624 101 2 627 478 2 640 986 2 647 740 2 651 117 2 654 494 2 668 002 2 671 379 2 681 510 2 684 887 2 691 641 2 695 018 2 701 772 2 711 903 2 715 280 2 749 050 2 752 427 2 789 574 2 833 475 2 846 983 2 860 491 2 867 245 2 884 130 2 948 293 2 961 801 Száz éve született dr. Berze Nagy János Dr. Berze Nagy János néprajztudós és mesekuta­tó születésének 1979. au­gusztus 23-án van a 100. évfordulója. A Postaügyi Minisztérium Postaföosztá- lya, a Posta vezérigazgató­sága megemlékezve dr. Berze Nagy János néprajz- tudós és népmesekutató nemzetközileg is elismert munkásságáról, születésé­nek 100. évfordulóján, 1979. augusztus 23-án „al­kalmi postai levelezőla­pot” ad ki. A levelezőlap jobb sarkában lévő bélyeg­képen dr. Berze Nagy Já­nos arcképe és neve lát­ható á születésének 100. évfordulójára utaló évszá­mokkal együtt. A levelező lap bal sarkában a „Sár­kányölő Sebestyén" címen kiadott magyar népmesé­ből színes művészi rajz­ban megörökített meseje­lenet található. — Tizenhat magyar vál­lalat vesz részt a szeptem­ber 12—20-a között meg­rendezésre kerülő XXI. brnój nemzetközi gépipari vásáron. Ajmagyar válla­latok 1200 négyzetméter fedett és 400 négyzetméter nyitott területen mutatják be termékeiket. A nagyhí­rű vásár hat szakcsarnoká­ban lesz magyar bemuta­tó-anyag, amely igen vál­tozatos. Egyebek között stúdió-magnetofonokat és lemezjátszókat, híradás- technikai felszereléseket és magas műszaki színvo­nalú elektrotechnikai al­katrészeket, továbbá szá­mítógép-rendszereket nép­szerűsítenek a magyar vál­lalatok. Ezenkívül mező- gazdasági gépújdonságo­kat, és különböző műsze­reket mutatnak be. Mind­ezekről Ludovit Priecel ta­nácsos, a csehszlovák nagykövetség kereskedel­mi osztályán megrendezett sajtótájékoztatón számolt be. 04-05-07 Tüzet okozott a dohányzás. Szebényben, a Felszabadulás út 41. számú házban Mátics Im­re portáján kigyulladt az alom­szalma- és lucernaszéna-kazal. A tüzet a mohácsi állami és a véméndi önkéntes tűzoltók ol­tották el. A tüzet dohányzás okozta, a keletkezett kár hat­ezer forint. Koszorúzás Budapesten Rompnia felszabadulá­sának 35. évfordulója al­kalmából Victor Bolojan, a Román Szocialista Köztár­saság budapesti nagykö­vete szerdán megkoszo­rúzta a román hősök sír­ját a rákosligeti temető­ben. A koszorúzásnál jelen voltak a Külügyminiszté­rium, a Honvédelmi Mi­nisztérium, a Fővárosi Ta­nács és a XVII. kerületi ta­nács képviselői. * Donojn Purev, a Mon­gol Népköztársaság bu­dapesti nagykövete és a nagykövetség munkatársai a Helhin-goli győzelem 40. évfordulója alkalmából szerdán megkoszorúzták a Szabadság téri szovjet hő­si emlékművet. A koszorúzásnál megje­lent V. J. Pavlov, a Szov­jetunió budapesti nagykö­vete, s ott voltak a ma­gyar fegyveres testületek, valcmint a Külügyminisz­térium képviselői. Donojn Purev nagykö­vet, ugyancsak szerdán, filmkoktélt adott az évfor­duló alkalmából. — Busák. Nyolc évvel ezelőtt több ezer fehér bu­sát telepítettek a Balaton­ba. A növényevő halak fej­lődése — a halászok sze­rint — rendkívül gyors. A 30 dekás súllyal betelepí­tett busák többsége már 5—6 kilós, s feltehető, hogy a vízben lebegő pa­rányi algákkal táplálkozó hal jó életfeltételeket ta­lált a Balatonban. Esküvő FINANCSEK KORNÉLIA és SULYOK LÁSZLÓ szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1979. augusztus 25-én 16.30 órakor házasságot kötünk a pé­csi központi háazsságkötő te­remben (Hunyadi út 2. sz.). BOKA JUDIT és HORVATH SÁNDOR szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1979. augusztus 25-én 13.00 órakor házasságot kötünk a pé­csi központi házasságkötő te­remben (Hunyadi út 2. sz.). A RÁDIÓ­I ■■ M ----------------------1 Ié^e levIzi^I ■QZZZ2IZ3B RADIO KOSSUTH RÁDIÓ 8.25: Mendelssohn- és Schu- bert-kórusok. 8.48: Szerpentin. 9.47: A vitéz szőcs. Mese. 10.05: Hobbi. — Dominó. 10.35: Operettkettősök. 11.27: Adók, adófizetők. 11.42: Magányos utazás. XI. rész. 12.35: Könyv­szemle. 14.04: Nótacsokor. 15.10: A pajkos diákok. Ope­rettrészletek. 15.36: Folytatásos mese, amelyben eltörik Kala- mona kalamajkája. VII. rész. 15.51: Tanár úr, kérem! 16.05: A Román Szocialista Köztársa­ság nemzeti ünnepén. 16.45: Operaegyüttesek. 17.07: Kör­mikrofon. 17.32: Bernstein: West Side-i történet — Valahol-ba- lett. 17.41: Lemezfelvételekből. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 19.15: Tipegő. 19.35: Népzenei Hangos Újság. 20.15: Adottsá­gok — lehetőségek. 20.39: Brú­nó Walter öröksége. 22.30: A kamarazene kedvelőinek. 23.18: Operaáriák. 0.10: Jáger Ba­lázs János gordonkázik. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fúvósindulók. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Népdal­csokor. 9.07: örökzöld dalla­mok. 10.00: Zenedélelőtt. 12.33: Mezők, falvak éneke. 12.55: Miskolci stúdiónk jelentkezik. 13.25: Gyermekek könyvespol­ca. 13.30: Bartók kórusművei- ből. 14.00: Válogatott perceink. 16.35: Idősebbek hullámhosz'- szán. 17.30: Segíthetünk? 18.33: Duna menti városok muzsikája — Pozsony. 19.18: Válogatott embermesék — Két arc a ku­lisszák mögül. 19.48: Régi ma­gyar táncok. 19.55: Slágerlista. 20.33: A 04, 05, 07 jelenti. 21.05: Két arckép a sport vilá­gából. 21.49: Kurt Weill zenés játékaiból. 22.30: Dzsesszfelvé- telekből. 23.15: Római sláger­koktél. HARMADIK MŰSOR 8.08: Barokk kamarazene. 9.00: Katedra. 9.30: Történel­mi operákból. 10.30: Szabad­polc. 11.05: Új lemezeinkből. 12.15: Haydn-szonáták. 12.47: Sakk-matt. Elbeszélés. 13.07: A fegyverkovács. Háromfelvonásos opera. 14.57: Zenekari muzsi­ka. 16.00: Zenei lexikon. 16.20: Zánkat zenés percek. 16.50: öt­órai tea. 17.45: Piac. 18.25: Beethoven-zongoraest. 19.05: Katedra. 19.35: A zongoraest közvetítésének folytatása. 20.25: Román művészek operafelvéte­leiből. 21.00: Dzsesszfelvételek- ből. 21.28: Az esszéírás meste­rei. 21.58: Bach-művek. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Muzsiká­val faluról-falura. A riporter: Tiszay László. 17.25: Az új pé­csi nevelési központban. Mül­ler István riportja. 17.40: Rozs Tamás énektriójának felvételei­ből. 17.45: öt perc közgazda­ság. Dr. Zeller Gyula előadá­sa. 17.50: Kedvelt filmek zené­jéből. 18.00: Dél-dunántúli hír­adó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű mű­sor: Hírek. — Az eszéki zenei fesztivál műsorából. — Tűzol­tók. Filákovity Branko riportja. — Nóták és anekdoták. 19.00: Német nyelvű műsor: Mikrofon­közeiben a mecsekpölöske-iek.. Riporter: Reil József. — önök. kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 16.25: Hírek. 16.30: Tv-mozaik. 16.40: Bulgária gyermekei (sz.). 17.05: Közművelődés közelről. 17.45: Reklám. 17.50: Telesport. 18.15: A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. 18.55: Reklám. 19.05: Esti me­se. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból. A vö­dön világa (sz.). 20.55: A sod­ródó jégszigeten. Riportfilm (sz.). 20.45: Szokatlan szoká­sok. Francia ismeretterjesztő filmsorozat. Esküvő indiai mód­ra (sz.). 21.15: A gyilkos mé­hek (sz.). 21.30: Reklámújság. 21.40: Színészosztály. Dokumen- tumfilm. 22.50: Tv-híradó 3. <*!.)• MÁSODIK MŰSOR 20.00: Szóládi János: Talál­kozás. Tévéjáték (sz.). 20.50: Az üveg mindig visszatér. Svéd rajzfilm (sz.). 21.00: Tv-híradó 2. (sz.). 21.20: Az értelmiség vidéken. Riportfilm. 21.55: Irv- terbolett, ’79. Riportfilm. JUGOSZLÁV TV 17.40: Magyar nyelvű tv-nap- ló. 18.15: A kis Mikula kapi­tány — gyermekműsor. 18.45: Vetélkedő. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Párhuzamosok — külpo­litika. 20.50: May Károly — dráma. 21.40: Programakciók. 22.00: Spliti nyár, ’79: Hang­verseny. MÁSODIK MŰSOR 18.00: DokumentumfMm. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Idegen­forgalmi szemle. 20.00: Ez én vagyok: Ólja Ivanjicki. 21.00: Huszonnégy óra. 21.05: Szóra­koztató zene. 22.30: ö — do­kumentumadás. — Véradónap Siklóson. Augusztus 21-én a siklósi Ifjúsági Házban a megyei Vöröskereszt véradónapot szervezett. A véradáson 181 résztvevő 72 liter vért adott. — Autóverseny mozgás- sérülteknek. Hetven in­dulóra számítanak az ed­digi jelentkezések alapján azon az autóversenyen, amelyet az Autóklub helyi szervezete és a Mozgás- sérültek Baranya megyei Sportegyesülete rendez va­sárnap, 26-ón délelőtt 10 órakor Pécsett, a vásárté­ren. A baranyai indulókon kívül a fővárosból és Győr- bői érkező mozgássérültek is összemérik ügyességü­ket. — „Szorgalmasak” a méhek. Az elmúlt hét hó- ncp alatt 52 vagon mézet vett át a Baranya megyei ÁFÉSZ a méhészektől, tíz százalékkal többet, mint a tavalyi év kilenc hónapja alatt. Ez év végéig 62 va­gon mézre számítanak. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égeti és forrázott gyermekek részé­re páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napo­kon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész terü­letéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Fel­nőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS—ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390 — este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK I. kér.: Pécs-Vasas II., Beth­len G. u. 8. 10/52. sz. gyógy­szertár. Pécs-Meszes, Szeptem­ber 6. tér 1. 10/3. sz. gyógy­szertár. II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszer- tár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár. III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sx. gyógyszertár. If Cl It 02 Heti időjárás előrejelzés Az elmúlt hét második felé­ben a Dunántúlon száraz, nap­sütéses, meleg idő volt, a nap­pali maximum hőmérsékletek 27, 30 fok között alakultak. A hét végén egy mediterrán cik­lon érte el hazánk térségét, s két nap alatt keresztül vonult az ország területén, mindenütt esőket, záporesőket, éles hö- mérsékletcsökkenést okozott. A Dunántúlon igen jelentős meny- nyiségű csapadékot mértek a Győr—Szentgotthárd vonaltól északra, itt egyes helységekben a 60 mm-t is meghaladta a le­hullott csapadék. A Dunántúli Középhegységben, valamint Za­la és Somogy vidékén 30 mm feletti csapadék hullott. :ekony idő DUNÁNTÚL 30 25 20 6 n 5 o I rawatffl max. min. Bar sz cs sz ____, ZIVATAR p HltiOÖS PÁRÁS Ezen a héten a csapadékhaj­lam gyengül, de egy-egy na­pon újabb esők kialakulása várható. A jövő hét elején job­bára napos lesz az idő. A töbB órás napsütés hatására a hő­mérséklet csúcsértéke 24, 28 fok között alakul. A hajnali mini­mumok 12, 17 fok között lesz­nek.

Next

/
Thumbnails
Contents