Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)

1979-07-09 / 186. szám

NAGYVILÁGBAN Nagy jelentőségű tárgyalások Bra n dt- Kr e isky-Araf a t találkozó Becsben Ingerültség Tel Avivban Vasárnap délután befejező­dött Becsben Willy Brandt és dr. Bruno Kreisky Jasszer Ara­fattal folytatott kétnapos meg­beszélése. A közel-keleti prob­léma megoldásának módoza­tairól folytatott véleménycsere eredményeit a résztvevők a kancellári hivatalban rendezett nemzetközi sajtókonferencián, illetve sajtóközleményben is­mertették. A Szocialista Internacionálé vezetői a sajtóértekezleten ki­tértek az elől a kérdés elől, hogy a szervezet dolgozik-e egy olyan új dokumentumon, amely a közel-keleti kérdéssel és azon belül a PFSZ szerepével foglalkozna. Brandt azonban közölte, hogy a bécsi találko­zóról készítendő jelentésében feltétlenül a PFSZ és a Szocia­lista Internacionálé között lét­rejött kapcsolat fenntartását javasolja majd. Kijelentette, hogy a közel-keleti válság igazságos és tartós rendezése nemcsak a konfliktusban érin­tettek, hanem valamennyi európai ország érdeke is. A Jasszer Arafattal folytatott kö­zel tízórás megbeszélésein, il­letve az általa ismertetett pa­lesztin álláspont alapján az a benyomása — mondotta —, hogy a palesztin nép önrendel­kezési jogának elismerése nem azonos az Izrael állam létezé­sének megkérdőjelezésével. A nyugatnémet politikus ugyanak­kor a bécsi megbeszélésekkel kapcsolatos izraeli kirohaná. sokra utalva leszögezte, hogy a Palesztinái Felszabadítási Szervezettel és annak vezetőjé­vel létrejött kapcsolatfelvétel nem sérti a Szocialista Inter- nacionálénak az Izraeli Mun­kapárt iránti lojalitását. A találkozó három résztvevő­je egyetértett abban, hogy a közel-keleti válság központi problémáját a palesztin kérdés jelenti, s csakis ennek megoldá­sával érhető el a tartós és igaz­ságos béke. Jasszer Arafat a sajtóértekez­leten újólag megerősítette a PFSZ-nek azt az álláspontját, hogy kész tiszteletben tartani az ENSZ alapokmányát, és az ENSZ Biztonsági Tanácsának a közel-keleti válság rendezésére vonatkozó határozatait. Az előkészített sajtóközle­ményben a tárgyaló felek leszö­gezték: igen nagy aggodalom­mal tölti el őket az Izrael által meqszállt arab területeken lé­tesítőit zsidó települések kérdé­se, s úgy vélik, hogy az ilyen tevékenység súlyosan fenyegeti a békét. Tel Aviv vasárnap leplezetlen ingerültséggel reagált Arafat magasszintű bécsi fogadtatásá­ra, s miután Bruno Kreisky osztrák kancellár megbeszélé­sen fogadta a Palesztinái Fel­szabadítási Szervezet legmaga­sabb rangú politikai vezetőjét, az izraeli kormány úgy döntött, hogy hazarendeli konzultációra bécsi nagykövetét. Simon Peresz, az ellenzékben lévő Izraeli Munkapárt elnöke is élénken tiltakozott amiatt, hogy Kreisky kancellár és a Szo­cialista Internacionálé vezetői politikusként fogadták a PFSZ VB elnököt, s egyben jelezte, hogy pártja, amely tagja a Bécsben székelő nemzetközi szervezetnek, az izraeli parla­ment hétfőre összehívott ülésén Begin kormányfő pártjával kö­zös platformról ítéli majd el az osztrák kormányfő és a Szocia­lista Internacionálé magatartá­sát. Külföldi beruházási engedély Kínában Egy nappal azután, hogy az Egyesült Államok szerződésben biztosította Kínának a legked­vezőbb külkereskedelmi feltéte­leket. az Új Kína hírügynökség nyilvánosságra hozta azt a tör­vényt, amely szabályozza a kül­földi beruházásokat és a kínai —külföldi vegyesválllatok mű­ködését. A törvénytervezetet az országos népi gyűlés (parla­ment) ülésén hagyták jóvá. A törvény szerint a külföldi beruházónak az alaptőke leg­alább 25 százalékával kell hoz­zájárulni bármiféle, kínai terü­leten működő közös vállalko­záshoz. Nem szabályozták a külföldi részesedés felső hatá­rát. A törvény csupán arról ren­delkezik, hogy a nyugati cégek és a kínai vállalatok közös vál­lalkozásaiban az igazgatóta­nács elnöki tisztét minden esetben kínainak kell betölte­nie. A nyugati fél képviselője legföljebb elnökhelyettes vagy vezérigazgató lehet. A nyilvánosságra hozatalával azonnal érvénybe lépett törvény lehetővé teszi, hogy a vegyes­vállalatok külföldi hiteleket ve­gyenek föl. * 4- CHERBOURG: Franciaor­szág szombaton Cherbourg- ban vízre bocsátotta első atom- tengeralattjáróját. A La Pro­vence elnevezésű 2700 tonnás nukleáris meghajtású tenger­alattjáró a tervek szerint 1981 elején teszi meg első próba- útját és 1982 kezdetén áll szolgálatba. Franciaország to­vábbi két atomtengeralattjáró megépítését tervezi.-4 VARSÓ: A varsói katonai bíróság július 2-a és 7-e kö­zött tárgyalta a 42 éves Zénón Celegrat ügyét. A vádlottat, aki az egyik NATO-ország fel­derítése számára végzett kém- tevékenységet, s fontos, a Len­gyelország honvédelmét és biztonságát érintő adatokat szolgáltatott ki, a bíróság bű­nösnek találta és 25 évi bör­tönbüntetésre ítélte. Gierek-Zsivkov találkozó Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szom­baton, pihenés céljából — mint már jelentettük — Bulgá­riába érkezett. A Várna melletti Ekszinograd rezidencián Todor Zsivkov ta­lálkozott Edward Gierekkel. A szívélyes, elvtársi légkörben le­zajlott megbeszélésen a két or­szág és a két párt kapcsolatain kívül a nemzetközi helyzet, va­lamint a nemzetközi kommunis­ta és munkásmozgalom egyes kérdéseit is megvitatták. * Somoza még maradni akar A sandinisták újabb győzelmeket érnek el Somoza nicaraguai diktátor szombaton managuai „bunke­rében" találkozott a támaszát jelentő liberális nacionalista pártnak azokkal a parlamenti képviselőivel, akiket sikerült összegyűjtenie a fővárosba. (A szenátus 30 tagja közül 17, a kongresszus 70 tagja közül pe­dig 55 jelent meg a gyűlésen.) Somoza mintegy tízperces be­szédet tartott, amelyben — a kiszivárgott hírek szerint — ki­jelentette: nem mond le, amíg a harcok folynak. A minden oldalról ostromlott Somoza kétségbeesett kísérle­teket tesz, hogy megerősíthesse fegyveres erői hűségét. Szárny­segédje újságíróknak kijelen­tette, hogy az amerikai nagy- követség „éket próbál verni Somoza és a nemzeti gárda tisztjei közé, és más módon is lemondatására „törekszik”. Ha most Somoza távozik, a nem­zeti gárda az adott körülmé­nyek között 48 óra alatt fel­bomlik — jelentette ki a diktá­tor szárnysegéde. A nagykö­vetség válaszul leszögezte, hogy Somoza távozása „kulcs- fontosságú a válság demokra­tikus megoldásához. Más lehe­tőséget nem tudunk elképzelni, mint Somoza lemondását és egy széles körű támogatást él­vező kormány megalakítását” —, mondta a nagykövetség egyik tisztviselője. Súlyos harcok dúlnak az or­szág Costa Ricával határos körzeteiben is. A Managuától északkeletre fekvő nagyváros­ban, Leónban, a sandinisták elfoglalták a nemzeti gárda ál­lásait, és így megsemmisítették az utolsó ellenséges gócpontot ebben a térségben — jelentet­te a Radio Sandino. 4- DAR ES-SALAAM: Jusuf Lule, a hatalmától kéthete megfosztott ugandai elnök va­sárnap a tanzániai fővárosból elutazott Londonba. Lulét, aki a tanzániai fegyveres erők támo­gatta felkelőkkel döntötte meg Idi Amin uralmát, de akit két héttel ezelőtt az új törvényhozás eltávolított az elnöki székből, Nyerere tanzániai elnök kísérte ki a repülőtérre. A Londonba távozó politikus nem volt haj­landó válaszolni az őt ostromló újságírók kérdéseire. Ezek fő­ként arra vonatkoztak, hogy va­jon jószántából volt-e a Dar Es- Salaam-i elnöki palota vendé­ge? Lule környezetének közlése szerint a volt elnök Tanzániában nem élvezett mozgásszabadsá­got, és Nyerere arra kérte őt, hogy írjon alá egy nyilatkozatot, amely szerint lemond ugandai elnöki jogköréről. A UPI által idézett tanzániai hírforrások szerint most már semmi sem volt elérhető azzal, ha Lule továbbra is Dar Es-Salaamban tartózko­dik. 4- BOLOGNA: A bolognai büntetőtörvényszék bűnösnek mondott ki egy osztrák és egy nyugatnémet állampolgárt ab­ban, hogy 35 évvel ezelőtt két alpesi faluban részt vettek 30 ember meggyilkolásában és náci egységek élén 250 házat leromboltak. A bíróság megál­lapította, hogy az osztrák Alois Schintholzer és a nyugatnémet Fritz Erwin volt azoknak a csa­patoknak a parancsnoka, ame­lyek 1944-ben a partizántevé­kenység elleni megtorlásul haj­tották végre a háborús bűntet­tet. 4- KAIRÓ: Tűz ütött ki szom­baton Kairó egyik külvárosá­ban. Tizenegy személy halálát lelte a felcsapó lángokban, heten pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. A tűz a Shubra el-Kheima nevű városnegyed­ben egy festékgyárban keletke­zett. A vegyianyagok lobban­tak lángra és a tűz gyorsan továbbterjedt három másik üzemre. 4- TEHERÁN: Irán Khuesztán tartományában szombaton éjjel felrobbant és kigyulladt az aba- dani finomítóba vezető két olaj­szállító csővezeték - jelentette a PARS iráni hírügynökség. A környéken nagy területet hatal­mukba kerítettek a lángok. 4- RÍJAD: Rijadban közös közleményt adtak ki Kadhafi­nak, a líbiai forradalom veze­tőjének háromnapos, Szaúd- Arábiában tett hivatalos láto­gatásáról. Kadhafi és Khaled király a rijadi rádióban ismer­tetett közlemény szerint elítél­te Izrael és Egyiptom „termé­szetellenes szövetségét" és visz- szputasította a két ország megállapodásait, mert azok „semmibe veszik a palesztinai nép jogait, ellentétesek az Arab Liga alapokmányával és ellentmondanak az arab és iszlám országok törekvésé­nek”. A két vezető megerősítet­te, hogy feltétel nélkül támo­gatják a PFSZ vezette paleszti­nai nép harcát független ál­lama megalapításáért és az arab területek — beleértve Je­ruzsálemet — felszabadítá­sáért. Hz ezeréves cölöpök kitartóak Háromrétegű hullámtörö a nyílt tenger partján. Velence él (2.) A tanácsháza ott áll, a Rial­to mellett. Félfordulat jobbra, és Velence négyszáz éves híd­ja ível át a Canal Grondén. A Ponte di Rialto lábai ti­zenkétezer cölöpön állnak. Ezek a cölöpök a történészek szerint Velence föld alatti, for­dított erdei, és talán ennek az erdőnek a bűne, hogy a ten­gerek királynője pusztulni kez­dett. Az emberi erő és lele­mény csodája, hogy ezeket az óriási fákat kivágták az Iszt- riai-félsziget erdeiből, főbb ágaikat meghagyták a tör­zsön, elhozták ide a lagúnák közé és ággal lefelé gigászi erővel beleverték az iszapos talajba. A természet csodája, hogy közel ezer esztendeje ezeken a cölöpökön áll Ve­lence, ezen a fejre állított erdőn, mely a víz alatt hűsé­gesebben tartotta magán a várost, mint egy mesebeli óriás. Korhadnak a cölöpök? — Ezer esztendő után nem csoda, szép tőlük, hogy eddig hűségesen tartották a tenge­rek királynőjét, Velencét. Csak­hogy a fa víz alatt nem pusz­tul. A cölöpök tehát ártatla­nok? így gondolkodva lépkedtem át a Rialtón, a tanácsháza fe­lé. Alattam a híd, mely to­ronybüszkén ível át a vízen. Minden útikönyv-böngésző tu­rista fújja az adatait: 27,7 mé­ter fesztávolságú, 7,5 méter magas — egyetlen márvány­ív. A szélessége 22 méter, hossza pedig 44. Közepén két árkádsor, üzletutca, mö­götte négy évszázad. Ugyanaz építette, aki a Doge-palotát adta Velencének és a világ­nak. De a turisták tudják-e, mi gond áll a Rialto előtt, ha szép ívű márványtömbjét épen meg akarják tartani. Odalent a túlsó parton előkelőén régi, sötétbarna kapun túl, hűs, nagy folyosó tartja a csendet. Barnafaburkolatú folyosón kísérnek be a polgármesteri irodába. Dr. Mario Ligo és munkatársai közé. Jó szívvel fogadnak mindenkit, aki ma­gyar. Ha valaki unglherese, akkor már nyert egy mosolyt és néhány meleg szót. Aztán halványkék papíron elébem te­szik az újjáépítési program nyolcoldalas tervét: „Intervent! per la salvaguardia di Vene­zia”. Vagyis: „összefogás Ve­lence megmentéséért". Hat év­vel ezelőtt, 1973. május 8-ár> adta ki a Velencei városi Ta­nács. A három kellemes mér­nök sorra magyarázza: — Kiszámítottuk, hogy a vá­ros teljes helyreállítása 300 milliárd lírát igényel. Ebben benne lenne a műemlékek tar­tósítása is. A 300 milliárd líra 600—800 millió USA dollár. Olaszország nem bírta volna el ezt a terhet, ezért az UNESCO- hoz fordultunk és nemzetközi segítséget kértünk. Meglepő és megható volt az a készség, ahogy sok ország a segítsé­günkre sietett. Nemcsak pénz­zel, hanem sok minden mással is. Anglia például építészeti la­boratóriumot állított fel, ahol a műemléképületek pusztulásá­nak okát a legkorszerűbb eljá­rással kutatják. Különleges röntgenkészülékeket terveztek nekünk, ezekkel átvilágítjuk a falakat és megismerjük a ko­pott freskók eredeti vonalveze­tését, sőt, színárnyalatait is. Vízi laboratóriumot állítottunk munkába, hogy kémiailag ele­mezzük a canalokba hullott vakolat-porszemeket. — De süllyed-e Velence? — Az ezeréves cölöpök ki­tartóak. Csak a nyílt tengernél kellett erősítenünk a partot, a hullámtörőket. (Folytatjuk.) Földessy Dénes Carter az energiatakarékosság kidolgozásán munkálkodik Carter népszerűségének lejá­ratásával, az OPEC elleni fenye­getésekkel terhelt légkörben fo­lyik az Egyesült Államokban az elnök múlt hétről bizonytalan időpontig elhalasztott belpoli­tikai és gazdasági nyilatkoza­tának előkészítése. A „nemzet­hez intézendő üzenet" gerincéi az energiapolitikai elképzelések adják majd, de a beszéd idő­pontja továbbra is bizonytalan. A Fehér Ház közlése szerint az elnök legkorábban szerdáig el sem hagyja a Camp David-i nyaralót, ahol az amerikai tár­sadalom és a politikai élet leg­különbözőbb képviselőivel vitat­ja meg terveit. Elképzelhető, hogy 'kidolgoznak valamiféle el­járást az olajtársaságok „foko­4- BELGRAD: Szerbiában szombaton ünnepelték a nem­zeti felkelés napját. Megko­szorúzták az elesett harcosok emlékművét és sírjait, s új léte­sítményeket adtak át rendelte­tésüknek. A központi ünnepség Béla Crkván volt, ahol 38 évvel ezelőtt az első puskalövéssel elkezdődött a partizánharc. A Béla Crkva-i rendezvényen több zottabb elszámoltatására”, a kormány és a közvélemény előtt Ár- és bérbefagyasztást azon­ban az elnök nem tart szüksé­gesnek az energia helyzettel is összefüggő infláció megfékezé­sére. A kormányzók szerint Carter elképzeléseinek fő mozgatóru­gója az, hogy „ki kell szabadí­tani az országot az OPEC háló­jából” csökkenteni kell az Egyesült Államok függését az importált energiahordozóktól — annál is inkább, mivel Carter a június végi tokiói tőkés csúcs- értekezleten vállalta, hogy 1985-ig napi 8,5 millió barrelra csökkentik az amerikai kőolaj- importot. mint húszezer ember jelenlé­tében Dobrivoje Vidics, a Szerb Szocialista Köztársaság elnök­ségének elnöke mondott beszé­det. Jugoszlávia más köztársa­ságaiban és autonóm tartomá­nyaiban is iömeggyülésekkel, kulturális rendezvényekkel em­lékeztek meg a nemzgti felke­lés napjáról. Képünkön: a nicaraguai fegyveresek Masaya város környékén.

Next

/
Thumbnails
Contents