Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)

1979-07-01 / 178. szám

DN HÉTVÉGE 8.

IRODALOM - MŰVÉSZET

1979. JULIUS I.

' # ü *

ImhiiI

k m * JTJ* k BUM üSfSStf M

safflasi

mem

i I

jutäKagancH mmmmibicikS |h o >nH

I *g|«M

DEÁK ZSUZSA GRAFIKAI

Oláh János

A KERTBEN

o meggyfa és cseresznye lombok mögött a fal az egész kert a forró morgó nyári város hasában lélegzetünknek épp elég sziget kútból fölrémlő álmok ahonnan semmi fény nem jő elő semmi hang neve folyosó kongatásban nemismert hangfutás hullámütőin fönnakadva táncoló zavart jelek sok száz találkozásunk összerémlik ez vagyunk az elcsuklás idilli krétarajza a jóidő roncsolt kényére hagyva

CsanádyJános

HULLDOGÁL ALKONY

A fölásott föld nyugodtan hever, itt-ott fénylik, tiszta már, a gaz boglyáiba a szél néha bever, szétszórja egy kicsit, ami, igaz, nem oly nagy baj, a tűz majd így is elropogtatja kemencénkben hajnalokon, kenyérsütés előtt, amikor a tészta a melencében a kovásztól már jó magasra nőtt; a fölásott föld nyugodtan hever, várja a fehér kenyérruhát, de előbb még elomlasztja a fagy, megdolgozza, mint kéz a kenyeret, csak azután kapja a hósubát, akkor majd alatta melegszik, tavaszig, míg újra felragyog az égen a nap, az arany kenyér, egész addig nyugodtan fekszik, háta a kényes kerítéshez ér, honnan elfogyott már a száraz kóró, az ősz néma jajszava — november van, korai alkony hulldogál, délutáni éjszaka.

Pék Pál

KEZDETBEN VOLT A FÖLD

Kezdetben volt a föld, az ég, s oly mélyről, mint a múlt fakad, kutak buzogtak, s tó-tükör ringatta boldog arcomat.

Zsong még a táj, és részegen naptól, mezítláb mennék ott a vizen át, a vízen át; zörgetve ajtót, ablakot, —

hogy nézd, mama, a szem fakul, de pillekedvű fény sodor, ha úgy érzem, már szökni kell egy világtalan ég alól, —

szökni csak, és mondani, a tiszta hitet mondani, halott apámmal szólani, zsoltárként együtt bongani,

hogy kezdetben, s hogy föld, az ég e Bennem a jövő várja itt, hogy margarétás dal röpit kibontva könnyű szárnyait.

Emlékek Móricz Zsigmondról

Móricz Virág Apám regénye című könyvében nem említi, hogy Móricz Zsigmond és második felesége, Simonyi Mária, 1933 tavaszán Szombathelyen előadást tartottak. Ez a kirándulás Móricz Zsigmondban is mély nyomot hagyott, bennünk — vidéken élő írókban — pedig abban az időben olyan hullámokat vert, amelyről érdemes szólni, hiszen ennek immár irodalomtörténeti és kor- történeti jelentősége van.

Hogyan kerültem vele kapcsolatba? 1932-ben a szombat- helyi Faludi Ferenc irodalmi társaság elnöke lettem. Az első kísérletet Féja Gézával kezdtük, azután Móricz Zsigmond- dal folytattuk. 1933 tavaszán meghívtam Móricz Zsigmondot és feleségét, Simonyi Mária színművésznőt, hogy előadást tartsanak nálunk.

S jött is Móricz Zsigmond szívesen és szeretettel. Hogy tudhattam volna válságairól, „alvó évei”-ről, melyről Móricz Virág írt apja életéről, de maga Móricz is panaszkodott erről az időszakáról, ötvennégy éves volt, egészséges, robosztus vállú „művész" megjelenésű, s híre, csillaga magasan ragyogott. Simonyi Mária a dobogón, de a társaságban is szép és kitűnő partnernak bizonyult. Napokat töltöttünk együtt, pezsgő boldogságban jártuk a várost, kirándultunk Jókra, Kőszegre. Az a friss erő, amelyért Ady első írásában is köszöntötte, jelen való volt benne, érezte az ember romolhatatlan ősemberségét, atyafiságos vonását. Sokat tanultunk tőle, a legdöntőbbet, hogy az írónak nem az „elvágyódás” a feladata. Budapest nem az egyetlen meghódítandó szerelem: mindenkinek ott kell élnie, ahol van. Előtte van a téma a porban, csak látni és felvenni kell. Nincs lap, kiadó? Ki tudhatott volna több inspirációt, gyakorlati tanácsot. Bizony, ébresztő volt az ő szava a mi tétovázásunkban és így született meg később az önálló vidéki folyóirat: az Írott' Kő. Nem a provincializmust szolgálva, de ott és magunk fölé fényt gyújtani, ahogy ő mutatta a maga példájával.

Jellegzetes tiszaháti kiejtéssel beszélt, az e helyett gyakran í-t használt, ahogy a vasiak. Férfias egyéniségéhez (ez írásaiban, fizikai megjelenésében is dominált) a hangja, modora nőies volt. Tartózkodása, feleségével való beszéde (engedélyt kért a sörivásra) meglepett, de talán éppen ezekkel a túlzásaival hatott.

A meghívásra első ízben Móricz Virág válaszolt, apja nevében:

„Igen tisztelt uram! Apám megbízásából válaszolok levelére. Nagyon szívesen megy anyámmal együtt Szombathelyre. Az áprilisi dátum is megfelel. ( - )

Feltételeit a következőkben közli:

Simonyi Mária fellépéséért száz pengőt kér. Apám pedig azt, hogy tízkötetes könyvsorozatára legalább tíz előfizetőt szerezzenek. De kéri, ne részletfizetésre, hanem egy ösz- szegben vállalják a dolgot. Úgy gondolja, iskolák, hivatalok, talán magánemberek is akadnak, akik ezt vállalják. A gyűjtőívet mellékelem. Ezenkívül az útiköltség és az ottani ellátás terheli önöket.

A Nyugot-ta\ most minden összeköttetése megszűnt, úgy hogy ebben a percben csak kettejük kirándulásáról lehet szó ( - ). Ö is szives üdvözletét küldi, igaz üdvözlettel: Móricz Virág (Budapest, 1933. március 3.)”

Ezután már Móricz Zsigmond válaszát olvashatjuk:

„Faludi Ferenc irodalmi társaság tek. Vezetősége, Szombathely.

Mélyen tisztelt uram, márc. 18-án kelt nb. levelét vettem, s köszönettel elfogadom. ( — ) Tehát április 23-án este fél kilenckor ott leszek feleségemmel, s egész estét betöltő műsorral lépünk Szombathely város kultúrközönsége elé.

Azt az ajánlatot, hogy 260 pengő költségmegtérítést

kapunk, szintén köszönettel elfogadom. (Én úgy gondoltam, kedvezőbb -ajánlatot tettem, amikor könyvsorozatom aláírására tettem indítványt, mert azt most kedvező áron lehet megkapni, 96 P helyett 45-ért, s mivel kevés a sorozat ebben a kiadásban, nem soká kaphatók a könyvek."

Ezután a műsort közli, melyben a szombathelyi Dalosegyesület közreműködésével Móricz Zsigmond előadása: „Az idealizmus és realizmus a magyar irodalomban", Móricz Zsigmond: „A koldus Napóleon" című novellája szerepel. Simonyi Mária pedig Babits, Kosztolányi, Erdélyi és Móricz Zsigmond: „A gyermek hazamegy" és „Mint a mezőnek virágai" című verseit adja elő.

A műsorban elhangzott „Az idealizmus és a realizmus a magyar irodalomban" című nagy jelentőségű nyilatkozata később — mint Móricz ars poeticája — Vallomások az Írásról címmel is megjelent. („ ... Az író, ha ír, nem lehet más, csak az . élet feltárója, közlője és újjá teremtője . .,")

A műsor annyiban változott, hogy bevezetőben Móricz Zsigmond írói munkásságáról előadást tartottam. (Megjelent az Élet és irodalom című kötetemben, 1937-ben.)

A vendégszereplésről a Vasvármegye az előadás után több hasábos cikkben számolt be, Hegedűs Ferenc tollából. Ezt követően a lap 1933. április 29-i számában legyzet-et írtam. Érdemesnek és jellemzőnek tartom egyes részeit idézni:

„A vasárnapi Móricz Zsig- mond-est még sokáig emlékezetes marad a közönség körében. Azt a meleg szeretetet, sikert, megbecsülést hozta magával, melyet Móricz Zsigmond félszáz könyve jelent az olvasók számára. De még ezt az értékelést is fokozta a személyes kapcsolat ereje. Sohasem felejtem el azt a képet, ahogy írása fölé hajolt Móricz Zsigmond. ( — ) Szinte a szobrát ülte, arcán a magyar temperamentum kifejező erejével. Kedves, nyugodt előadó. A humora ragyog, mint a tavaszi ég. A tiszta Arany Já- nos-i áhítatom akkor lett teljes róla, amikor megmutatta leányfalui otthonának képét, kertjét, virágait, állatait, azt a független nyugalmat, ahol a dal megfoganhat.”

Vasárnap délután a szombathelyi utcákon a nagytemplom felé igyekeztünk, dicsér- getve a tér barokkos szépségét, tisztaságát, majd megpillantotta Berzsenyi Dániel szobrát.- No, fiúk, gyertek, tisztelegjünk a magyar Horatius előtt! Aztán nagy szeretettel emlegette, hogy be akarja járni Berzsenyi egész életútját, tervbe is vette, hogy hazafele meglátogatja Berzsenyi egyházashetyei szülőházát, továbbá Dömölköt, Sömjént. Berzsenyiről egyebekben regényt akar írni, bevallva, hogy Berzsenyi alakja, sorsa közel áll a szívéhez.

Szívesen ajánlkoztam útitársnak: Berzsenyi nemcsak legkedvesebb költőm, de abban az időben cikkeket, tanulmányokat írtam róla. A robotos hivatali munka akadályozott meg, hogy kötetté nem érett a dolog. Sajnálom, hogy a Móricz Zsigmonddal tervezett út is, sőt regény is elmaradt, pedig Móricz a teljes Berzsenyit ásta volna ki, a béreseivel bajlódó gazdát, a latinokat olvasó-értő költőt, Széchenyi István reformjaitól fölégő embert, aki béreseinek családi bért (családi pótlékot) fizetett.

Vasárnap délután a festői szépségű Kőszeget kerestük föl autóval. A régi történelmi levegőjű városkában megcsodálta a régi templomokat, a vár omló falait, a zegzugos utcákat, vadszőlös udvarokat. Végül Kincs István ódon hajlékában kötöttünk ki. Kincs István egyidős volt Móricz Zsigmonddal és ízes kedve felmelegítette a társaság hangulatát. A házigazda valósággal ostromolt bennünket a zamatos „saját borra", de mi szabódtunk, hiszen az előadás előtt voltunk. Aztán ránkcsör- dített korholó szava: De porhanyó magyarok vagytok! A „bűvös notesz” (Németh László írt erről) előkerült és belekerült a Móricz Zsigmond- kiszólások gyűjteményébe.

(Pár hét múlva egyik tárcájában olvastam az ízes kifejezést.)

Kőszegen az egyik régi templomban látta Móricz Zsigmond Szécsy Mária sírját. Kincs István inspirálta, hogy a Murányi Vénus-ról írjon, izgalmas életút. így született meg később Móricz Zsigmond szép, költői színpadi játéka: A murányi kaland.

A „huzsviti" vasi pirostojás is feltűnt másnap a Múzeumban. Magasztalta a tájbeszédek fontosságát: az a nyelv Hinterlandja, ebből meríti erőforrásait az élő nyelv, amit a folytonos hullámzás, változás eredményez.

Móricz baráti sorokban köszönte meg a meghívást, levelével együtt megküldte Rokonok című kötetét „rokoni üdvözlettel" dedikálva.

Legközelebb az IGE (írók Gazdasági Egyesülete) 1934. évi margitszigeti kongresszusán találkoztam velük, az Astoriapavilonban tartott előadáson. Éppen ő elnökölt, s amikor előadás után meglátott, feleségével olyan szeretettel üdvözölt, hogy valóban éreznem kellett: nála a barátság és a szeretet nem szavak, hanem mély, rokoni kapcsolat.

A Kelet Népe számára később verseket, cikkeket, küldtem, s amikor megköszöntem verseim közlési formáját, saját kezű levélben válaszolt:

„Kedves Barátom, örülök, hogy örülsz, örülj, hogy örülök. Szívesen elmennék Szombathelyre — ez olyan hely, ahol még a Kelet Népét senki se olvassa rajtad kívül.

Ha Pestre jössz, keress föl, szeretettel M. Zs."

(1940. IX. 19.)

Pedig, de sokan olvasták a Kelet Népét! Az ő vetése akkor már aratásra érett és mindenütt: a szlovenszkói fiataloktól Brassóig, Debrecentől Szombathelyig, Pécsig. Csak az a sajátos nyomás, amely a 30-~ as években ránehezedett, a halálos évek árnyékában még fokozódott. Hogy is tudhatta volna számbavenni gazdag termésének betakarítását írók és olvasók között?

A halálhíre igazolta ezt döbbenetesen és fájdalmasan. Csak Ady Endre elvesztése okozott olyan mély gyászt, lelki krízist, mint Móricz Zsigmond halála.

Az első budapesti bombázás éjszakai fényénél: 1942. szeptember 4-én halt meg, agyvérzésben.

A Nyugatban, a 25 éves jubileumon mondott szavaira bukkantam: „Milyen boldog

élet az, amit az író él, a költő, aki emancipálni tudja magát a természet vastörvényei alól: életében halhatatlanná leszés a halálban élő marad.”

Egy ország, több korszak tanúskodik azóta Móricz Zsigmond igazáról.

Bárdosi Németh János