Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)

1979-07-07 / 184. szám

1979. július 7., szombat Dunántúli napló 3 í étm Unokáinknak Fiimfegyx*t Griffin és Phoenix meg a hétfeji sárkány Dzsesszkoncert az Ifjúsági Házban Kovács Gyula együttese A kedvezőtlen időjárás szinte hagyományosan meg­tréfálja Pécsett Kovács Gyula együttesének nyári bemuta­tóit. A Minaret udvarból „te­tő alá szorult” koncertjük in­timitása, széles dinamikai ská­lán mozgó játékuk expo- náltsága így is jól állta a kényszerű helycsere próbá­ját. És az Ifjúsági Ház hálás házigazdának bizonyult, A szabad tér természet adta va­rázsát mifiőteremtő fényef­fektusokkal pótolta. A dzsessz szerteágazó stí­lusirányzatai közt nehéz vala­miféle uniformisba öltöztetni az elhangzott számokat. Az együttes olyan egyéni, ma­gas zenei régiók útjain jár, amelyre kevés példa akad manapság. Korunk zenéje el­mossa azokat a műfaji hatá­rokat, melyekben az átfedé­sek és egymásra hatások szinte törvényszerűek. A kedd esti koncert mű­vészi színvonala a dzsessz és a komoly kamaramuzsika ötvö­zetéből Ikovácsolódott. Az el­ső rész standard számai és a szünet utáni kompozíciók egyaránt új zenei világot tár­tak fel előttünk. A hagyo­mányos harmóniai és formai keretekből kilépő összjáték izgalmas kreációit kiváló imp­rovizációk tarkították. Ezek a sokszínű improvizációk elő­adásmódjukban is lehetősé­get adtak az egyéniség teljes kitárulkozására. Dresch Mihály szakszofon- játéka, tónusának árnyaltsá­gaival, a kemény és lágy frazeálások kontrasztjaival at­moszférát teremtett. Borissza Géza többszólamú fuvolajá­téka önmagában is technikai bravúr. Magabiztos előadás­módja figyelmet parancsolt. Vajda Sándor bőgőjátéka az együttes sikerének fontos zá­loga. Muzikalitása, alkalmaz­kodó képessége hallatlanul inspirativ. Kovács Gyula dina­mikai effektusai egyedülál­lóak. Invenciózus játéka olyan összetartó erő, amely az együttest mindvégig ké­pes volt ezen a koncerten is izzásban tartani. Bornemissza Géza Mostoha időjárás, nehézségek a fölkészülésben Bulgakov Alszentek összeesküvése c. drámáját próbálják a tettyei színpadon. Az előtérben: Bókay Mária és ifj. Kömíves Sándor. Moliére tragikus halála Bulgakov drámáját próbálják a tettyei színpadon Régebben még a hétfejű sárkány veszélyeztette a fiata­lok boldogságát, ám okádha­tott az hét száján is lángokat, az erőegyensúly mindig a leg­kisebb fiú oldalára billent. Le­vágta hát mind a hét fejet, és éltek szerelmével boldogan, míg meg nem haltak. A mesebeli állat azonban nemcsak gonosz, de okos is, napjainkra a maga javára bil­lentette a mérleg nyelvét. Rendkívüli átváltozásokra ké­pes. Van, amikor egy félelme­tes, titokzatos szervezet képé­ben akadályozza a szerelme­sek boldogságát (A Keselyű három napja); vagy az atom­halál képét ölti, s sokakat ten­ne áldozatául (Androméda- törzs). S ha az alkotók fantá­ziája, úgy kívánja, a rákbeteg­ség formájában megintcsak egyének szerelmét veszélyezte­ti. S lévén, hogy a tudomány jelenlegi fejlettségi szintjén a rákbetegségek jó része még nem gyógyítható, a harc kime­netele sem kétséges: a mesék boldog vége helyébe a szomo­rú vég lép. Mint a Gríffin és Phoenixben. A két név termé­szetesen két embert jelöl (s két sztárt, Peter Falkot és Jill Clayburgh-ot), s hogy a törté­net meghatóbb legyen, egyi­kőjük nő, másikójuk férfi. S mindketten gyógyíthatatlanul betegek. Rákban. S ezt tudják is. Nálunk, ahogy a világ leg­több országában csak most kezd szélesedni a vita, milyen legyen a beteg-orvos kap­csolata a gyógyíthatatlan be­tegségek esetében. Fel kell-e világosítani a beteget a kór természetéről, meg kell-e mon­Az új, 1979/80-as iskolaév­től az általános iskolák sok tanszerét is az új nevelési-ok- tqtási terv feladataihoz igazí­tották' Az oktatási reform több területen is módosította a tanszerszükségletet. A PIÉRT Kereskedelmi Válla­latnál az MTI munkatársának elmondották, hogy már az Ok­tatási Minisztériumtól kapott tanszernorma alapján készülnek az új iskolaévre. A legtöbb vál­tozás az iskolafüzeteknél talál­ható. Az áttekinthetőség és a könnyebb ellenőrzés érdekében például ezentúl az írásbeli fel­adatok egy füzetbe kerülnek, így a korábbi 16 lapos füzetek mellett, illetve egy részük he­lyett minden osztályban 32 és 40 lapos füzeteket rendszeresí­tettek. A módosítás nyomán a a korábbi mennyiségen felül dani, mire számíthat, vagy sem? Némely országban, ahogy a filmbői látjuk, az Egyesült Államokban is közlik a beteggel, ha gyógyíthatat­lan, hogy mennyi időre számít­hat. Nálunk ez elképzelhetet­len, mert semmilyen körülmé­nyek között nem szabad azt éreznie, hogy „hivatalosan" lemondtak róla, megtörténhet, új gyógymóddal megfordítható a folyamat, vagy a szervezet képes csodákra. S hát azért sem, mert az egyén kiszámíthatatlan. Mert vajon milyen energiákat szaba­dítana fel az a tudat, hogy még egy évig élhet valaki? Alkotásban vagy rombolásban keres menedéket a félelem elől a hátralévő időszakban. Mert az nemigen biztosítható, hogy szép szerelembe kevered­jenek a halálra ítéltek, mint ebben a filmben. (Minek mon­danivalója Hemingway apró­pénzre váltása, az elpusztítha- tóság és a legyőzhetőség vi­szonylatában.) Valamely bölcs mondása szerint úgy kellene élnünk, hogy bármely percben is hal­junk meg, kereket, egészet hagyjunk magunk után. Mert azt tudjuk, hogy meghalunk, de gondjaink csak akkor lesz­nek a lét nagy kérdéseivel szemben, amikor megtudjuk, hogy mikor és hogyan. * Talán, hogy ezzel szembesít a film, tereli el figyelmünket önmagáról: (korszerű) érzel­gősségéről, (ügyesen leplezett) tartalmatlanságáról, (kiszámí­tott) hatósvadászatáról. De er­ről már nem a rák tehet. (Bodó) 900 tonna többletfüzetre van szükség. Az eddig használt rajzfüzetek helyett 1/'8-os rajz­lapokat vezettek be, ennek megfelelően egységesen bár­melyik osztályban használható 1/8-os rajztáblák kerülnek for­galomba. A hosszú évek óta panaszra, vitára okot adó iskolakék papír gyártását — mert előállítása gazdaságtalan, s erősen szeny- nyezte a Duna vizét — meg­szüntették. Az intézkedés azt jelenti, hogy nem kell a szü­lőknek a füzetek, a könyvek bekötésével bíbelődni, ez ugyanis nem kötelező. A füze­teket mdr olyan színes — a vo­nalas kék, a kockás rózsaszínű, a sima zöld színű — fedő­lapokkal készítik, hogy ezáltal jól megkülönböztethetők egy­mástól. Bulgakov Álszentek összees­küvése című drámája 1932- ben* keletkezett. Középpontjá­ban Moliere figurája és ud­vari színházának társulata áll a Tartuffe-affér időszakában, amikor a barrikád túlsó olda­lán a kifigurázott egyházi és udvari méltóságok sötét csel­szövései révén olyan indulatok szabadultak el, amelyek útjá­ba maga a király, XIV. Lajos sem volt képes gátat emelni: a darabot le kellett venni a műsorról. Bulgakov Moliere- drámájának levegőjét ezek a feszültségek határozzák meg egy másik fontos cselekmény- szállal párhuzamosan: Moli­ere magánéletének egy elhi­bázott és tragikus döntése ki­pattant egy régóta lappangó titkot. Egy sötét ügyet, amiről Moliere nem tudhatott, de épp ez a körülmény indítja el azt a lavinát, amely pontot tesz küzdelmesen tragikus éle­te végére. Moliere „botrányos házassága” miatt elveszti a király kegyeit. Felesége el­hagyja, s körülötte elszabadul a sötét erők minden pokla. Szívrohama csupán megelőzi azt, hogy az emlékezetes elő­adás után párbajban mészá­rolják le... Ez Bulgakov alaphelyzete, amit elejétől végéig átsző a zseniális művész és alkotó ál­landó kiszolgáltatottságának szituációsorozata, tele kény­szerű megalkuvásokkal az ab­szolutizmus erőivel szemben. Bulgakov műve tehát a ha­talom és a művész konfliktu­sával foglalkozik, épp úgy, mint Puskin-drámája vagy szá­mos egyéb műve, szatirája, karcolaté vagy Színházi regé­nye is. Madeleine Bejárt, Moliere élettársa valami szörnyűséges titkot rejteget. Egyedül szí­nésztársa, La Grange, a „Kró­nikás” tud róla. Amikor ki­derül, hogy Moliere feleségül veszi Madeleine húgát, Ar- mande-ot — legalábbis úgy tudja, hogy a húga - Made­leine megválik a színháztól... A tettyei szabadtéri szín­padon ezt a jelenetet próbál­ja éppen Bókay Mária és ifj. Kőmives Sándor. A romok belső terében deszkaépítmé­nyek, keleti oldalán a meg­emelt nézőtér, nyugati sarká­ban hatalmas többszintes emelvény: a színpad, amely részben a moliere-i színházat jelzi „hátul-nézetben”, vagyis a kulisszák felől — részben pedig játékteret ad a drámá­hoz. Az alsó játéktéren folyik a cselekmény egy része; a középső a királyi udvar je­leneteinek ad helyet: felül az érsek és a hatalom egyházi korifeusai jelzik az egyenlőt­len küzdelemben elfoglalt he­lyüket. Mindhárom szintet egyetlen hatalmas teret ala­kító vörös drapéria fogja át, amely redőzeténél fogva, hol színházi függönyre, hol egy gótikus kate'drális íveire vagy éppen egy föld alatti össze­esküvés falaira emlékeztet, a rendező: Bagossy László el­képzelései szerint. Oldalt a színházi öltözők érzetét keltő garderobe-ok, rengeteg föl­aggatott kosztümmel. Ami megragadó ebben a jelenetben, az a két pécsi szí­nész megrendítő átélése, oda. adása a próbaidőszak dere-' kán. Noha igen nehéz dolguk lehet, hiszen - a tettyei szín­pad hagyományai szerint — amatőrökkel játszanak együtt az idei évben is. Sőt, a júliu­si „március” viszontagsá­gai mellett, a bemutató előtt alig három héttel, a címsze­replő (Unka György) vissza­adta a szerepet, felmondta a szerződést, tehát sok mindent újra kellett kezdeniük. Moliere szerepét amatőr vette at: Csutora Ferenc, akinek a te­hetségéről már több alkalom­mal meggyőződhettünk az utóbbi évékben.- Hogyan küzdenek meg ezekkel a problémákkal? • - kérdeztük Bagossy Lászlótól. t- Moliere szerepe óriási próbatétel egy amatőr szín­játszónak — mondotta —, es ezért a délelőtti és esti pró­baidőszakban előre is elné- zést kérünk azoktól a sétálók­tól, akik eddig minden továb­bi nélkül bejöhettek a próbák­ra. A főpróbákig ugyanis le­zárjuk a tettyei romokat, bi­zonyára mindenki megérti, mi­ért. A darabot Elbert János fordításában játsszuk, Erdős János díszleteivel és jelmezei­vel; Kircsi László zenéjével, hivatásos színészek: Bókay Mária, ifj. Kömíves Sándor, Fekete András, Mihályi Győ­ző, valamint a Pécsi Központi Amatőr Színpad tagjainak együttes előadásában. Hivatá­sosnak valóban igen nehéz le­het velünk együtt játszani, s erre a szituációra ki-ki vér- mérséklete szerint reagálj Egy biztos: különösen Bókay és ifj. Kőműves munkája, művészi alázata a legnagyobb tiszte­letet váltja ki belőlünk. W. E. Sajnos, nem valószínű, hogy unokáink is olvasni fogják, amit itt most elbeszélek arról, amit unokáink is látni fognak, s amiről egyébként egyáltalán nem tehetek, mégis mentege­tőzni kívánok, legalább egy köbeszólás erejéig. Hogy nem tehetek róla, ezt pedig akár ne is mondtam volna, már csak azért sem, mert manapság legtöbben ezt ismételgetik, szinte az unalomig, de leg­alábbis addig a pontig, ami­kor a többiekben fölmerül a nagy kérdés: hát akkor ki te­het róla, egyáltalán, tehet-e bárki is bármiről, mert ha senki semmiről nem tehet, hagyjunk is föl minden reménnyel. Vagy ha nem is hagyunk föl minden reménnyel, legalább szavazzuk meg az angyalszárnyakat azok­nak a honfitársainknak, akik másokról oly igen fejcsóválva tudnak nyilatkozni, miközben sajnálkozva széttárják kezüket: nem tehetünk róla. Vagyis mindent összefoglal­va: nem tehetek róla, hogy a győri színház olyan, amilyen, nem én építettem, még csak nem is jártam a környéken, amikor épült, sőt — s ezt most eléggé sajnálom — az­óta sem tudtam sort keríteni rá, hogy megtekintsem, s ilyen­formán felelősen nyilatkozhas- sam róla, miért és hogyan tol­ták el ezt az új létesítményt. De most, hogy a róla készült tévéműsort megnéztem, már vannak fogalmaim arról, hogy mit kellett volna máshogyan csinálni. Sőt, lehet, hogy ez nagyon meglepő, de arról is vannak fogalmaim, hogy ezeket az észrevételeket mikor kellett volna megtennem. Ha pél­dául építész lennék, már a tervezés stádiumában megje­gyeztem volna, hogy ez a szín­ház színház akar lenni, nem síugrósánc, s e kettős funkciót, tartós hóhiány miatt, úgyse fogja tudni teljesíteni. Elmond­tam volna azt is, hogy ne hasz­náljunk annyi márványt, mert a márvány drága is, valamint elvi kifogásaim is vannak vele szem­ben, a flanc ugyanis nem illik egy mai modern színházhoz (mégha az nem is olyan nagyon modern, hiszen fél évszázaddal ezelőtt.. .) De ha pedig szín­házi szakember lettem volna, már menet közben bementem volna az elképzelt nézőtérre és azonnal megmondtam volna, hogy ez a zsinórpadlás nem lesz így jó, és elmagyaráztam volna az építőknek, hogy volta­képpen mi is az a színház. (Persze, nem mint rendező, ha­nem mint függönyhuzogató szakember.) Mindez azonban csak ábrán­dozás, mivelhogy sem építész, sem színházi szakember nem vagyok, a színház meg készen van, ezt már unokáink is látni fogják. Aztán azért is ábrándo­zás, mert lehet, hogy meg se hallgatták volna a véleménye­met, sőt, esetleg kidobtak vol­na az akkor még nem létező ajtón, hogy jelenlétemmel ne akadályozzam a több éven át tartó forgalmat a betonelemek között. Ám mégis csak el kell áb­rándoznom azon, hogy miféle munkamegosztás van minálunk. Van, aki színházat építtet (esetünkben egy megye, illetve egy város), van viszont, aki kritizálja. Különösképpen meg­ragadott ebben a műsorban egy apró részlet (lehet, hogy nem jól figyeltem?), mikoris egy meglehetősen fiatal, hetven évnél mindenesetre fiatalabb szakembert mutattak be, mint a színházi építészet szakembe­rét. Ez a szakember így kezdte nyilatkozatát: Magyarországon hetven éve nem épült új szín­ház ... Hely hiányában meg kell szakítanom az eszmefuttatást. Javaslom azonban a tovább­gondolkodást mindenkinek, akár tehetnek róla, akár nem. H. E. Új tanszerek az új tanévben Nem kell a füzeteket becsomagolni

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents