Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)
1979-07-06 / 183. szám
1979. július 6., péntek Dunántúli napló 3 Tízezer lakosra 12,8 rendelési óra Soka javítanivaló a toiászati ellátásban fflÉP Várakozók Pécsett, a Munkácsy utcai SZTK fogászatán A megelőzést a gyermekfogászatnál kell kezdeni Kényszerleszállás a gyárudvaron Nyíregyházától Budapestig repült a Brandenburg C-1 — Debrecen előtt dörgés, villámlás fogadott, a fekete zivatarfelhőktől alig láttam. Megijedtem. Nem éreztem a repülőgépet, mely 100-150 méter magasságban néha százméterenként át nem engedelmeskedett a parancsaimnak. Egyáltalán fent van még? A Brandenburgot elragadták a széllökések. Sima leszállásra már gondolni sem lehetett, Debrecen meg -hiába is kértünk tőle meteorológiai jelentést — hallgatott. „Születünk fog, haj és illúziók nélkül, meghalunk fog, haj és illúziók nélkül”. Már nem tudom kitől származik ez az aforizma, de amikor megrögződött bennem, akkor nagyon frappánsnak hatott. A hajnövesztőszerek korában azonban nem feltétlen velejárója az öregségnek a kopaszság, és láttam már hatvanéves embert, akinek mind a harminckét foga hibátlan volt. Sántít tehát a jól hangzó mondás. Egy ösz- szefüggésben mégis helytálló. Tudniillik, ha fogazatunk viszonylagos épségét a társadalombiztosítás keretei között szeretnénk megőrizni életünk végéig — nos, erre egy darabig még illúziónk sincs. Legfontosabb a megelőzés Egy becslés szerint Magyar- ország lakosságának 80 százaléka szorul fogászati kezelésre. A Baranya megyei tapasztalatok csaknem megegyeznek az országos becsléssel, így több mint 300 000 embernek kell, vagy kellene beülnie évente a fogorvos székébe. Egyszer vagy többször is. Legfontosabb tennivaló a megelőzés Ezzel elvben megkímélhetnénk magunkat a fogfájástól, a fogorvosokat pedig a túlhajszoltságtól. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy az elmúlt években, jelenleg, és még később is az orvosi szaktevékenység túlnyomó része az akut panaszokat okozó fogak eltávolításából és fogpótlásból áll. Magyarul: a leggyakrabban elmegyünk a fájós foggal a körzeti rendelőbe, ott azt készségesen kihúzzák, megkönnyebülünk, és talán eszünkbe sem jut, hogy megint eggyel kevesebb az, amivel rágni lehet. Az orvos sem tehet mást, hiába lázadozik szakmai lelkiismerete, hiába szeretné menteni a menthetőt. Gyökértöméssel, fog- ínykezeléssel, célszerű pótlásokkal, s ők tudják még mivel. Nincs rá idő. Baranya megyében, Pécs városát is beleértve, 74 fogászati munkahely működik. (Ebből 38 vidéki. Közülük kettő nem tanácsi, hanem magánrendelőben: Szentlőrincen és Hidason.) Ami a felszereltséget illeti: a fogászati munkahelyek 25 százaléka kifogásolható állapotú, 33,3 százalékukat közepes állapotúnak minősítették. Nem sokkal jobb a kéziműszer-ellá- tottság sem. 1978-ban tízezer lakosra Baranya megyében (a megyeszékhelyet is beleértve) 12,8 aktív rendelési óra jutott a különféle fogászati rendelőkben. Hárommal kevesebb, mint az országos átlag. Mennyi jut a 300 000 emberre ebből az időből? Akinek a foga fáj, az nem a nyelvét tartja rajta, hanem a megoldásra vár. A Baranya megyei Tanács egészségügyi és szociálpolitikai bizottsága a közelmúltban tartott értekezletén is a megoldás módjait keresték. Néhány szervezési intézkedés talán segít a munkamegosztás ésszerűsítésében. A megye 86 fogorvosának munkáját nemcsak a megyei, városi-járási, hanem idén újabb három sto- matológus főorvos koordinálja és ellenőrzi. Ettől azonban még nem lesz több a fogorvosi szék, a szakképzett orvos és a rendelési órák száma. Elő kell segíteni elsősorban a Baranya megyei községekben a fogorvosi körzetek számának növelését. Ez pedig csak úgy képzelhető el, hogy a község lakást, rendelőt biztosít, s a megyei tanács akkor hozzáadja a szükséges eszközt és műszert. Enélkül semmit sem javul az a helyzet, amely most Pécsre, illetve Baranyára jellemző. Itt, az orvosi egyetemen ebben az évben is 24 fogorvost avattak. Egy kezemen megtudnám számolni, hogy hányán maradtak ebben a megyében. Eszembe jut, hogy néhány évvel ezelőtt Békés megyéből két autóbusz ment Budapestre a fogorvosi egyetemre. Mindenkit, aki a végzősök közül kedvet érzett ehhez, elvitték a megyéjükbe és két napig vendégül látták őket. Közben megmutatták nekik a már kész fogorvosi rendelőket, lakásokat, meglobogtatták előttük a letelepedési segélyt... Csoda, hogy abból az évfolyamból öten Békés megyébe mentek? A rendelőintézeti és körzeti rendelések zsúfoltságán sokat enyhíthetne az üzemi fogászat, de a jelenlegi szervezettséggel ez nem lehetséges. Az üzemi rendelők heti néhány órás rendelése semmit sem old meg. Keresni kell annak módját, hogy a méregdrága műszereket, készülékeket minél jobban kihasználják. Például több üzemi fogászatot nyitottá lehetne tenni, vagyis ne csak az adott vállalat dolgozóit gyógyítsák ott. Persze, ehhez fogorvos is kell. Külön fejezetet érdemel az iskola- illetve gyermekfogászat. Sajnos, 1978-ban Baranya megyében, Pécset is beleértve, a 84 óra rendelési idő alig több, mint a semmi. Különösen akkor elszomorító ez, ha figyelembe vesszük, hogy 1975-höz képest 24 óra csökkenés tapasztalható. Lassú fejlődés Bevallom, ha valaki azt kérdezte eddig tőlem, hogy tudnék-e ajánlani egy jó fogorvost, akkor elsősorban a magánrendelők jutottak eszembe. Nem azért, mert ez az orvosi ellátás színvonalát határozná meg. Sokkal inkább azért, mert ott több idő jut a betegre, a beteg fogak megmentésére. A fogászati ellátás igencsak vázlatosan ismertetett helyzete nem mutat rózsás képet, ezt jól tudom. Az is igaz, ha meglehetősen lassan, de egyenletesen fejlődik a megyében —1 különösen Pécsett — a gyógyító és megelőző munka színvonala, javulnak feltételei. De a továbblépéshez először a hiányosságok őszinte feltárása kell. Kurucz Gyula Sza;icemb^rak>:::ÍlTx:l€iÍl^|^iteii: ■■ Üröm egy probléma megoldása „Hogy milyen ember az Ibolya? Kitartó, lelkiismeretes és nagyon szerény. Én 25 éve dolgozom itt, ő a negyedik laborvezetőm. A szakma a kisujjában van, szereti munkáját. Ennél jobban csak a családját. Nagyon összetartok. Minden reggel együtt jönnek a férjével. Ő vezeti idáig a Skodát, aztán a férje megy visszafelé vele az ércbányához. Szüksége is van erre a kiegyensúlyozottságra, itt bent nem könnyű a helyzete. Elég gyakran cserélődünk a gyes miatt, mindig tanítani, helyettesíteni kell valakit. Kisgyerekes anyukák is vannak köztünk, nem ritkaság a gyermekápolási táppénz . . . Ő nagyon megértő. Néha talán túlzottan is. Persze, ha, nem ilyen lenne, talán nem is keresnék annyian gondjaikkal..." Ez Diskay Józselné véleménye, aki a Pécsi Porcelángyár laboratóriumában dolgozik Bálint Gyuláné laborvezető vegyészmérnök mellett — Diskayné szerint néha lehetne erélyesebb... — Igaza van. — válaszolja Bálintné nagyon határozottan. — Én ezt hibámként ismerem el, s bár már nagyon sokszor megfogadtam, hogy változtatok rajta, ezideáig nem sikerült. Az én életemben is adódtak olyan helyzetek, melyekben szükségem volt mások megértésére és segítségére, s mindig ezek az esetek jutnak eszembe, ha valakinek a munkáján, magatartásán azt veszem észre, hogy problémája van. Gondom, nem mindig tudom jól megítélni, hogy egy-egy kolléga meddig érdemel megértést és segítséget, és hol az a határ, ahonnét már keményebben kellene vele szemben viselkednem. — A munkatársnője azt is említette, hogy talán nem keresnék meg annyian a gondjaikkal, ha nem lenne ilyen segítőkész. — Én viszonylag korán megtanulhattam, az emberek segítőkészsége határtalan. Kétéves koromban elvesztettem édesanyám és az ő testvérei vettek magukhoz. Ök neveltek fel és ők is taníttattak. Ezt nekik nem tudtam és nem lehet visszafizetni. Legfeljebb törleszthetek azzal, hogy másoknak segítek. Épp tegnap délután keresett meg egy fiatalember, aki egyedül neveli két gyermekét. Egészségügyi okokból egy ideig könnyebb munkára van szüksége. Mivel minden forint számít neki, úgy kell megoldanunk, hogy az eddigi keresete ne csökkenjen. Épp ma délután beszélek a munkaügyi osztály- vezetővel. A közelmúltban egyik gyesen lévő dolgozónk szomszédai kerestek meg azzal, hogy az illető gyermekeinek helyzete jnem éppen megnyugtató, nézzünk utána ennek a családnak. — Csak olyan példákat említett, melyek családokkal kapcsolatosak. — Nem véletlenül. A vállalati szakszervezeti bizottságban mint nőfelelős dolgozóm. Tagja vagyok a Szakszervezetek megyei Tanácsa Nőbizottságának és az Építők Megyei Bizottsága nőbizottságának. így többnyire a nőkkel, a családokkal összefüggő kérdésekkel foglalkozom. Számos vállalati, illetve a gyár kapuin túl terjedő olyan vizsgálatban vettem részt, melyek a nők munkakörülményeit, erkölcsi, anyagi elismerését, továbbképzését, illetve a gyesen lévők helyzetét elemezte. Amíg egy-egy kérdésről összeáll a jelentés, addig meglehetősen sok emberrel beszélünk, és jó néhány helyen gyűjtünk személyes tapasztalatokat. — Van-e valami különleges oka annak, hogy munkakörén túli, azaz közéleti feladatokat vállal, s milyen céllal dolgozik? — Ezen még nem gondolkodtam, pontosabban számomra ez természetes. Szerintem ezt nem is lehet máról holnapra elhatározni és csinálni. Persze, ez nem jelenti azt, hogy a közéleti munkára születni kell. Mégis sokat jelent az, hogy az ember mit tapasztal maga körül egész gyermekkorától. Akiknek nincs meg ez a helyzeti előnyük, talán nehezebben kezdenek hozzá, ám ha igaz érzelemmel startolnak, nagyon hamar belelendülnek. És ezzel részben a másik kérdésre is válaszoltam, mert véleményem szerint, ezt a munkát nem lehetett egy konkrét cél — teszem azt a munkahelyi eíőbb- relépésért, dicséretért, jutalomért végezni. Nekem például öröm egy-egy probléma megoldása. S ki az, aki nem szeret örülni? — Sok minden munkakörén kívüli feladatot családjára való hivatkozással hárít el. Mi erről a véleménye? — A család nagyon fontos. Azzal semmiképp sem tudnák egyetérteni, hogy ese leg a család rovására végezzen valaki társadalmi, közéleti munkát. De ezt nem is kívánják senkitől. Az egy másik kérdés, hogy otthon, a férj, a szülők, vagy épp a közvetlen rokonok, barátok milyen véleménnyel vannak erről a tevékenységről. Mert kétségtelenül sokat nyom a latban a szavuk. Ez viszont szemlélet kérdése, és én úgy látom, hogy a mi családunkhoz hasonlóan egyre több azoknak a száma, ahol egészséges hozzáállással, segítőkészséggel még bátorítják is a feleségeket. Csöng a telefon. Bálintné felveszi, bemutatkozik, aztán pillanatokig hallgat, majd megkérdezi „És hol a gubanc? . .. Igen ez elő szokott fordulni, ismerem a problémát. Ma már hoztunk fel mintát, de kérem, hogy tegyenek félre még egy kis masszát, mindjárt lemegyünk érte. Megnézzük." Ez már a szakma. Munkaköri feladata is meglehetősen sokrétű. Egyrészt itt a laborban ellenőrzik a beérkező nyersanyag minőségét, itt végzik a selejtes termékek utóvizsgálatát, keresve az okot, ami a selejtre magyarázatot ad, másrészt új nyersanyagok előállításán is fáradoznak. A felkészültség, lelkiismeretesség, igyekezet itt is nélkülözhetetlen . . . Török Éva Csak ne zuhanjon le a kétfedelű, épségben földre kell hozni! - villant át bennem. Akkor megláttam a cikázó villámok között. Mozdulataimra kényszerleszállást hajtott végre egy erdőben. Megúsztuk. Mohai István 30 éves modellező — pályafutásának talán legnehezebb pillanatait élte át. Ezeken a perceken állt vagy bukott a Szamuely Tibor repülőmodellező emléktúra sikere. Hiszen vállalták, hogy Pintér Józseffel együtt megépítik a 60 éve Szamuely Tibort Kíjevbe szállító Brandenburg C—1 típusú kétfedeles repülőgép élethű, rádióirányí- tásos modellváltozatát és azzal megteszik a történelmi út egy szakaszát, de visszafelé, Nyíregyházától Budapestig. Pintér József, a Győr városi és Mohai István, az Ércbányász modellező klub titkára több ezer munkaórát ölt bele a modellkészítésbe és a felkészülésbe. — Az indulásnál természetesnek vették, hogy sikerül? — Mi mindent megtettünk, és bíztunk magunkban, a gépben. Az tény, akartuk, hogy sikerüljön. Amikor 3-án délelőtt 10 óra 5 perckor'Budapesten, a Hősök terén lehoztam a gépet, csak akkor nyugodtam meg: sikerült! — Vállalna még egy ilyen utat? — Ezt kérdezték mások is, nekik is azt mondtam, rádió- irónyításos hidroplánt akár Mohácstól hajlandó lennék Budapestre röptetni, mert a vízen legalább nincs terepakadály. Nincsenek tízemeletes házak, nincsenek magas- feszültségű oszlopok és vezetékek, fasorok, felüljárók, egyszóval semmi olyan, ami miatt stresszben kellene végigirányítani a modellt. A Hősök terén, amikor lehoztam a Brandenburgot, nagy kő esett le a szívemről, az ötórás röptetés alatt vagy 3 kilót leadtam, elfogyasztottam több tucat üdítőt és teljesen lemerevedett a nyakam. Pintér Józsi volta másodpilóta, sima részen ő állt az UAZ-on a kis gépet irányítva, mely előttünk szelte a levegőt. A fel- és leszállások végrehajtása, a lakott területeken való ótnavigálás rám várt. Nyíregyházán 15 méteres szélben sikerült széllel szemben elszakítani a gépet a földtől, majd 30 kilométeren át a hátszél miatt a tervezett 70 helyett 100 kilométeres sebességgel száguldott a Brandenburg. Aztán bedöglött a repülésirányítókat szállító nyitott UAZ, emiatt kényszerleszállás a géppel. Füzesabonyban - mivel elfogyott a gép 37 percre elegendő üzemanyaga - műsoron kívül egy gyár udvarát nevezték ki sebtiben „repülőtérnek”. Mohai István a Szamuely- túra óta a román válogatottat készítette fel a Balkán-játékokra, június 9—10-én Miskolcon, az új műrepülő-progra- mot Magyarországon első ízben számonkérők országos vidék-bajnokságon és meghívásos bajnokságon indult. Mindkettőt megnyerte. Aztán a magyar válogatott tagjaként 19- én Harkovba repült, ahol a szovjet válogatottal vesznek részt edzőtáborozáson. Murányi László
