Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)

1979-07-22 / 199. szám

DN HÉTVÉGE 10. HAGYOMÁNY 1979. JÚLIUS 22.

Pillanatképek a kubai—magyar barátság történetéből

Jósé Marti és a magyarok

Előttünk havannai képeslapok, kubai zászló, jelvények, könyvek, szálloda-címkék, dia- filmek. A társcságban a pécsi Kovács Imre, Tóth Valéria, Csizmadia Sándor, a komlói Kincses Lívia, akik a tavalyi havannai VIT résztvevőiként emlékeznek a felejthetetlen találkozásokra a kubai emberekkel, a csodálatos karneválra, Fidel gyújtóhatású beszédére a Mon- cada-évfordulón. Egy kis palack „Havannci libre” már be- hűtve várakozik

Az előttünk heverő kubai könyvek közül egy kötet hívja fel magára a figyelmet, rajta Jósé Marti képe.

— A VIT forgatagában nemcsak a barátkozásra, szórakozásra jutott időink, hanem érdekes előadások meghallgatására is — fűzi hozzá Kovács Imre, aki már többször járt Kubában, utoljára 1978 nyarán, a VIT-en, mint építési szakértő a BÉV megbízásából.

— A Jósé f^artí könyvtárban hallottunk egy érdekes előadást arról, hegy Jósé Marti, a nagy kubai szabadsághős igen szerette és ti ;ztelte a magyar forradalmárokat, a haladó magyar kultúrát. Ott kaptam ezt az évkönyvet.

Belelapozunk. „Magyar témák Jósé Martinál" — az izgalmas tanulmány szerzője a neves Salvador Bueno professzor: „Jósé Marti (1853-1895), a nagy kubai író és forradalmár kitűnő újságíró is volt. Jól ismerték az Egyesült Államokban is: 1880 és 1890 között innen írta cikkeit, krónikáit a forrásban levő amerikai életről. Egy sor észak-amerikai újságnak dolgozott, de sűrűn küldte cikkeit Caracasba, Mexikóba, Uruguay- ba „New York-i levelek" címmel. 1886. december 2-án Munkácsy Mihály itteni látogatásáról így tudósít: Ahol a nagy magyar festő megjelenik, a közönség kalaplevéve éljen- zi.”

Marti leveleiben többször szól a gyönyörű Magyarországról, a magyar szabadságharcról, Liszt Ferencről, Petőfiről, Kossuthról; Munkácsy Mihály művészetéről: Az isaszegi csatatér, a Fogolyszállítás, a Regélő honvéd, a Siralomház, Petőfi búcsúja a szülői háztól című

festményekről, ezek történelmi hátteréről.

Egy helyen kimerítően elemzi Munkácsy: Krisztus Pilátus előtt című vásznát, ennek művészi értékeit. „Számomra nem mint vallásos téma jelenik meg ez a kép, hanem mint az eszme legyőzhetetlen erejének kifejezése. Krisztus arca nem istené, hanem egy ember arca és ezt az embert a meggyőződés ereje fűti... A meggyőződés teszi az embert hőssé, istenné ..." — s itt már a forradalom jövendő vezetője szól Jósé Martiból, aki Kuba jövőjébe vetett hitével, meggyőződésével kubaiak ezreit vezette harcra.

Barátjának, Manuel Merca- dónak Mexikóba Munkácsy Mihály műveiről készült fényképeket küld 1887-ben, a La Náción című újságnak pedig Munká- csy-reprodukciókat, szinte népszerűsítve Munkácsyt és festészetét, a magyar forradalom ügyét.

Salvador Bueno professzor, a tanulmány szerzője több

adattal bizonyítja, hogy Jósé Marti ismerte és szerette Petőfi költészetét. Két kubai forradalmár, álnéven Francisco és Antonio 1900 és 1902 között megjelentetett Petőfi-fordítá- sait Jósé Marti már jóval előbb megismerte kéziratos formában. Ugyancsak angolból, németből és franciából fordított a neves Tejera Petőfi-költeményeket, még 1893-ban. Ezekkel kapcsolatban jegyzi meg Marti: „Igen, ez lehetett Pétőfi, büszke, bátor, meg nem alkuvó forradalmár, akit fűtött a meggyőződése ...”

Az említett Tejera-fordítósnak nagy sikere volt New Yorkban is. Jós? Wartí társasági leveleinek egyikében meg is jegyzi: „A hölgyek a szalonokban most Csajkovszkij' zenéjéről és Petőfi verseiről beszélnek..."

Jósé Marti, az 1895-ös kubai függetlenségi háború szervezője több írásában elemzi a magyar forradalom eseményeit, tanulságait, Kossuth, Deák szerepét, az 1867-es kiegyezés hatását, majd megjegyzi: „Magyarországon elnyomják a nemzetiségeket, s ez gyengíti majd a magyar haladás ügyét...” E szavak szinte a marxi megállapítást idézik: „Nem lehet szabad az a nép, mely más népeket elnyom ...” Jósé Marti ír a Magyarországon dúló elnyomásról, a feudális elmaradottságról, a nyomorról : „Ez kergeti ki a derék magyarok ezreit az amerikai kohók poklába . ..” Beszámol egy találkozásáról magyar bevándorlókkal Philadelphia kikötőjében, akiktől a magyarországi viszonyok felől érdeklődött. Jósé Marti említi 1894- ben, hogy nem akar úgy meghalni, hogy ne lássa a „csodálatos Budát és a szép, gazdag Pestet”.

Jósé Marti tisztelte a magyar nép művészetét: többször tesz említést Zichy rajzairól, Bihari János zenéjéről, a pásztorok faragásairól, a magyar föld szépségéről, mely „nem csoda, hogy a festők ecsetjére kívánkozik ..."

Még hosszasan lapozgatnánk Salvador Bueno izgalmas tanulmányában, az érdekes kubai könyvekben, de már felhangzik a lemezről Joseito Fernandez, a népszerű kubai énekes hangja, aki Guantánamó- ról, a kubai föld egy darabkájáról énekel, melyet még amerikai katonacsizmák taposnak, s Jósé Marti sírjában még ezért nem tud nyugodtan pihenni...

A tálcán már kitöltve a jéghideg „Havanna libre"-koktél. Koccintunk a kubai—magyar barátságra, kubai barátainkra, Fidelre, a kubai nép nagy nemzeti ünnepére, július 26-ra.

Tóth Lajos Gyula

Erneüt Hemingway:

Öregember a Hídnál*

Drótkeretes pápaszemű öregember ült az út szélén, a ruhája csupa por. A folyón pontonhíd vezetett át, szekerek, teherautók, asszonyok, gyerekek vonultak rajta. fez öszvér vontatta szekerek fölnyikorogtak a hídról a meredel: partra, katonák segítették tolri őket a küllőknél fokva. A teherautók nekilódultak és siettek el, s a parasztok bokáig ttappogtak a porban. De az öregember mozdulatlanul ült. Nagyon fáradt volt, nem bírt tovább men. ni.

Nekem az volt a feladatom, hogy átkeljek a hídon, vizsgáljam meg a hídfőt, és kémleljem ki, meddig jutott előre az ellenség. Megtettem, azután visszatértem a hídon. Most már nem ment rajta olyan sok szekér, s nagyon kevés volt a gyalogos, de az öregember még mindig ott ült.

—• Honnan jön? — kérdeztem.

— San Carlosból — felelte és mosolygott

Ez volt a szülővárosa, öröme telt benne, ha megemlíthette, azért mosolygott,

— Állatokat gondoztam — magyarázta.

— Ó — mondtam, mert nem értettem egészen.

— Igen — felelte —, tudja, ott maradtam és állatokat gondoztam. Én hagytam el utolsónak San Carlos városát.

Nem olyan volt, mint egy juhász vagy pásztor, s én megnéztem poros, fekete ruháját, poros szürke arcát, drótkeretes szemüvegét és megkérdeztem:

— Milyen állatokat?

— Különféléket — mondta és megrázta a fejét. — Ott kellett hagynom őket

Néztem a hidat és az Ebro- delta afrikai jellegű vidékét, s azon tűnődtem, mennyi idő múlva látjuk meg az ellenséget, s egész idő alatt füleltem az első neszeket, amelyek az érintkezésnek nevezett, mindig titokzatos eseményt jelzik, s az öregember még mindig ott ült.

— Milyen állatok voltak? — kérdeztem.

— összesen háromféle — magyarázta —, két kecske, egy macska, aztán meg négy galambpár,

— És ott kellett hagynia őket? — kérdeztem.

— Igen A tüzérség miatt. A

Nyolcvan éve született Hemingway, Nóbel-díjas amerikai író, akinek szinte minden műve magyarul is megjelent. Ez alka ómmal közüljük fenti novelláját, omely a spanyol polgárháború idejűben játszódik.

biek. Mit gondol, mi lesz a többiekkel?

— Valószínűleg rendben átvészelik.

— Gondolja?

— Miért ne — mondtam, s a túlsó partot figyeltem, ahol most már nem mozgott szekér.

— De mit csinálnak az ágyú- tűzben, ha egyszer nekem azt mondták, hogy menjek el az ógyútűz miatt.

— Nyitva hagyta a galambdúcot? — kérdeztem.

— Természetesen.

— Akkor elrepülnek.

— Igen, biztosan elrepülnek. A többire jobb nem gondolni.

kapitány azt mondta, jöjjek el a tüzérség miatt.

— Családja nincs? — kérdeztem, s a híd túlsó végét figyeltem, ahol az utolsó néhány szekér siklott le a part lejtőjén.

— Nincs. — mondta. — Csak az állatok, amiket elsoroltam. A macskával persze nem lesz hiba. A macska tud gondoskodni magáról, de nem tudom elgondolni, mi lesz majd a többivel.

— Mi a politikai meggyőződése? — kérdeztem.

— Nem politizálok. — mondta. — Hetvenhat éves vagyok. Tizenkét íkilómétert jöttem, s azt hiszem, nem birok tovább menni.

— Nem jó helyen állt meg — mondtam. — Ha eljut odáig, ahol az út elágazik Tortosa felé, ott találhat teherautót.

— Várok egy darabig — felelte —, aztán elindulok. Hová mennek a teherautók?

— Barcelona felé — mondtam neki.

— Arra felé senkit sem ismerek — mondta, de nagyon szépen köszönöm. Még egyszer nagyon szépen köszönöm.

Nagyon kifejezéstelenül és fáradtan nézett rám.

— A macskával nem lesz hiba, abban biztos vagyok — mondta azután, mert meg kel

Elírásszilánkok, avagy a gesztától Fanniig

Amíg az irodalomtörténészek azon törik a fejüket, hogy a Gesta Hungarorum-nak szerzője továbbra is az ismeretlen, azaz Anonymus marad-e, avagy személyre azonosítható lesz a Széchy családból származó Pál mesterrel, aki egyidőben pécsi püspök is volt — addig a magyar szakra jelentkezett felvételizők a főiskolák padjaiban izzadva azon törik a fejüket, mi is lehet az a geszta. Ezt a kérdést adta fel ugyanis a magas minisztérium az írásbeli feladatlap egyik kérdéseként.

A nem történelem—magyar szakra jelentkezetteknek bizony nehéz volt ez a kérdés. Sokan „fehér folt”-ként, üresen hagyták ezt a rubrikát, de egy bátor felvételiző nem teketóriázott, hanem — mint aki holtbiztos a dolgában — beírta: a geszta egy népfajta.

— Sajnálatos, hogy az OM nincs tekintettel az évfordulókra, illetőleg megelőzi az évfordulókat. Tavaly Móricz, Radnóti

szerepelt a feladatlapon, az idén Arany János. Szegény Arany! Azt még a legtöbb felvételiző kitalálta, hogy Nagyszalontán született de arra már nem futotta, hogy mi is az a munka, amely Az elveszett alkotmány címet viseli. Sokan akként bölcselkedtek, hogy erről Arany csak az 1849-es idők után írhatott, holott a valóság: a Kisfaludy Társaság pályázatára, 1846-ban írta.

Nagy gondot okozott az 1877- es évszám is. Tudni illett volna, hogy ekkor vált meg Arany főtitkári hivatalától, s ekkor kezdett az Űszikék megírásához. Igen sok felvételiző agyában ez az évszám Arany elhalálozási éveként rekedt meg. Akadt persze olyan jelölt is, aki a helyes válaszra tapintott rá. Ezek közül a legeredetibb az volt, aki tömören ezt írta: 1877: Őszi kék.

Eddig is gondot okozott az Űszikék cím megfejtése. Egyesek az ősz kedves kikerics vilett velem osztania aggodalmát. — A macska miatt nem kell nyugtalankodni. De a töb— Ha kipihente magát, mehetnénk — sürgettem. — Álljon fel és próbáljon elindulni,

— Köszönöm — mondta és talpra állt, jobbról balra im- bolygott, aztán leült a porba.

— Állatokat gondoztam — mondta tompán, de már nem nekem. — Mindig csak állatokat gondoztam.

Semmit sem lehetett vele kezdeni. Húsvét vasárnapja volt, és a fasiszták előrenyomultak az Ebro felé. Szürke, borús nap volt, alacsonyan úsztak a felhők, így a repülőik nem szálltak fel. Ennyiből állt az öregember szerencséje, meg abból talán, hogy a macskák tudnak gondoskodni magukról.

Magyar Századok

A Magyar Századok című sorozat a Szépirodalmi Kiadó vállalkozásaként 1955-ben indult, s évente egy-két kötettel jelentkezett, olyanokkal, melyeknek megjelenése esemény volt a történelmi emlékiratok, emlékezéseket szerető olvasó- közönség, s nem utolsósorban az ifjú történész nemzedék számára. Az emlékirat-irodalom .......a szellemi élet, a gondolati haladás szükségszerű igényeire, vagy éppenséggel egy búcsúzó nemzedék belső gyónáskényszerére épül” — írja Balogh Edgár, s hangsúlyozza, hogy „az emlékiratok garmadájának mély értelme van, történelmileg és bölcseletileg is felmérhető és megokolható igazsága.” Aztán jó pár évre elsorvadt, szinte megszűnt ez az értékes könyvsorozat sokak sajnálatára. Nagyon örvendetes, hogy a sorozat megújult, s ez évben már másodszor jelentkezik: Az aradi vértanúk című kötet után, ismét egy kétrészes válogatással „Küzdelem, bukás, megtorlás" címen. A Tóth Gyula által válogatott és szerkesztett két bő terjedelmű kötet az 1848/49-es szabadságharc

v

égnapjairól közöl emlékiratokat, naplókat. Attól az időtől kezdve, amikor Haynau táborszernagy főparancsnoksága alatt 83 ezer katona vonult fel, s időközben I. Miklós cár seregei is megindultak Magyarország felé. 1849. június végén a mintegy 170 ezer főnyi magyar erővel szemben közel 400 ezer főnyi ellenséges haderő állt szemben. Görgey az osztrákok ellen harcolni, az oroszokkal kiegyezni kívánt. Kossuth más véleményén volt. fi hadvezetésben s a kormánybar is ellentétek robbantak ki, vé- gülis persze nem ez döntötte el a forradalom ügyét, hanem c túlerő, a számok törvénye, fi bukás, a világosi fegyverletéte körülményei ismeretesek, c megtorlás is, melyet egy névvé szoktuk jelezni: Haynau. Aki nem végeztek ki, nem vetettel börtönbe, nem soroztak be ide gén hadseregbe, az menekült Törökországba, Itáliába, Fran ciaországba, Amerikába, Ang Mába. A toliforgatók közül so kan, az ebbéli mesterségber kevésbé járatosak közül serr kevesen, megírták emlékeiket közrebocsátották naplóikat. Jó részük külföldön jelent mec könyvalakban, jószerint idegei nyelven, melyek aztán csak né hány évtizeddel később kerül hettek a magyar olvasóközön ség elé. Volt néhány, melyek nek eredeti magyar kézirata el veszett, és úgy fordították visz sza magyarra. Ezek, valamint < kiegyezés után itthon megje lent emlékiratok legnagyobl része ma már csak nagy könyvtárakban hozzáférhető. ! kiadványokból, kéziratokból ké szített válogatást Tóth Gyula, ji érzékkel kiválasztva a legtöb bet mondó, forrásértékű szőve geket.

Csak örömmel üdvözölhetjük Szépirodalmi Kiadó e vállalko zását, remélve a beígért, hason lóan értékes és érdekes folyta tást.

rágát, mások a nyárutón muzsikáló tücsköt értik az őszike szón. Jelenthetne még ősszel kikelt csibét is, de hogy a kék színnek őszi változata is lehet, eddig — legalábbis nekem — eszembe sem jutott.

A leendő magyar szakos hallgatóknak erős fejtörést jelentett a Boncza Berta név és a Fanny hagyományai szerzőjének kiléte. Az előbbihez a Léda nevet kapcsolták, az utóbbihoz Radnótit. Hogy Kármántól elrabolták a szerzőséget, oka lehet az is, hogy Radnóti feleségét Fanninak hívják.

Egy izgatott tanárjelölt ezt írta Fanniról: „Fanni rőten

várta vissza Radnótit a szőke sövény előtt." Radnóti egyébként „ .. - úgy szerette Flórát, mint a falusi kőház a kutakat." Léda viszont azért kapta meg az elbocsátást Adytól, mert „a szerelemben nem tudott vele lépést tartani." József Attilában is az volt a hiba, hogy „életében nem volt igazi szerelmi élménye." Ezért a költ Szegedre ment, és beiratkozó a József Attila Tudományegye tem Bölcsészeti Karára.

De hogy a szerelemnél mc radjunk, valamelyik érdemdi író az egyik pontra ezt az öl letes választ adta: „Balzac ke rában a nagy üzleteket a he lószobákban kötötték." Milye más Petőfi szerelme! A költi miután „a szatmári jószágiga; goto lányánál tovább mc nem tágított", és mivel „sz vében is alig fért meg a gór dolat", előbb megírta híre balladáját, Az apostol-t, majd Talpra magyartóI feltüzelv Leányfalun feleségül vette Hu: káját. E női név Petőfi versébe is szerepel. A János vitézbe ugyanis olvasható, hogy Kukc rica Jancsi a kertek aljába befurulyázott lluskának.

És még mondják, hogy nine humorérzéke a mai fiatalsác nak!

(-thisz)