Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)
1979-07-20 / 197. szám
1979. július 20., péntek Dunántúli napló 3 Gazdasági életünk néhány időszerű kérdése Nem értik még a bányászzsargont Balog János, Kökény Sándor, Ballér István Kezdő vájárok A gyakorlatot meg kell szerezni — Gazdasági életünk a széles közvélemény érdeklődésének középpontjában áll. Helyzetünk megítélésével kapcsolatban a legkülönbözőbb — olykor igen végletes — véleményekkel lehet találkozni. Miképpen jellemezhetjük népgazdaságunk helyzetét? — Népgazdaságunk mai helyzetét a fejlődés megváltozott feltételei alapján, a fokozódó követelményekkel ösz- szevetve lehet tárgyilagosan megítélni. 1973 őszén a világpiaci árak emelkedése olyan hirtelen következett be, és az árveszteség olyan nagy mértékű volt, hogy azt sem gazdasági, sem politikai okok miatt nem lehetett rövid idő alatt a termelőkre és a fogyasztókra áthárítani, tudatosan vállalni kellett az eladósodást. Ezzel csaknem egyidejűleg az elmúlt három évtized fejlődésének eredményeként a magyar gazdaság is elérkezett egy olyan új szakaszhoz, ahol az intenzív fejlődésre, a fejlett gazdaságokra jellemző vonások, követelmények dominálnak. A XI. kongresszus határozata, a Központi Bizottság 1977. október 20-i, valamint 1978 áprilisi határozata egyértelműen és világosan tárta fel a gazdasági helyzetet és eligazítást adott a tennivalókra. Ennék ellenére — több éves folyamat következtében — az éves tervekhez közelálló termelésnövekedés nem járt együtt a gazdasági fejlődés minőségi követelményeinek a megvalósulásával; a hatékonyság előirányzott emelkedésével, a termelési és exportszerkezet szükséges ütemű és irányú változtatásával, a nemzetközi piacokon a versenyképesség kielégítő növekedésével, a külgazdasági egyensúly javulásával. A népgazdaság egyensúlyi helyzete romlott, a külföldi adósság nőtt. A belföldi felhasználós — elsősorban a beruházások és a készletfelhalmozás —• a nemzeti jövedelem nyújtotta lehetőségeket meghaladó ütemben bővült. Mivel ezeknek a kedvezőtlen jelenségeknek, tendenciáknak a folytatódása komolyan veszélyztetné gazdaságunk zavartalan fejlődését, megszüntetésük elodázhatatlan feladattá vált. A Központi Bizottság ezért kidolgozta a gazdasági növekedés pálya- korrekcióját: alapvető követelményként szabta meg a külgazdasági egyensúly fokozódó romlásának megállítását, illetőleg a javulást szolgáló folyamatok kibontakoztatását. A termelés, az értékesítés, a fejlesztés és az elosztás főbb előirányzatait, arányait az egyensúlyi követelménynek rendelte alá. Ennek megfelelően szerény növekedési ütemet irányzott elő és szükségesnék tartotta a gazdaságirányítási gyakorlat érdemi továbbfejlesztését. Az év közepén az első öt hónap tényei alapján összefoglalóan megállapítható, hogy a párt-, az állami és társadalmi szervek, a gazdálkodó szervezetek, a dolgozók általában megértették a tervcélokat és támogatták a magasabb követelményekből adódó feladatok megvalósítását. Mindezek eredményéként a termelés növekedése a népgazdasági tervvel összhangban mérséklődött, és általában az értékesítési lehetőségek függvényében differenciált. A fogyasztás és a beruházási tevékenység a termelésnél lassabban , bővült, a készletek év eleji csökkenése a szokásosnál nagyobb mértékű. A kivitel dinamikus növekedése jelentősen meghaladta a behozatalét. Számos gazdálkodó szervezetnél érdemi kezdeményezéseket tettek a munkaerőgazdálkodás javítására. Továbbra is jelen vannak azonban egyes korábbi, negatív tendenciák. Ezért az eddigi előrehaladásunk még nem elégséges a tervcélok, mindenekelőtt a külső egyensúlyi követelmények megvalósításához. — Országunk felelős vezetői rendszeresen foglalkoznak a kialakult gazdasági helyzettel és olyan feltételek kialakítására törekszenek, amelyek kedvező irányba befolyásolják a fejlődést. Ezek közül mit tart a legfontosabbnak? — A Központi Bizottságnak 1978. december 6-i, az 1979. évi népgazdasági tervről hozott határozata a gazdaság- irányítás feladatává tette a terv biztonságos teljesítésének megalapozását, a végrehajtás feltételeinek megteremtését a szükséges irányítási, szabályozási, szervezési és egyéb intézkedések megtételével, illetőleg megvalósításuk ellenőrzésével is. A hozott politikai és gazdasági döntések, intézkedések végrehajtása elkezdődött, amely jelentős segítséget nyújt a vállalati tevékenység javításához is. Az intézkedések és a teendők közül kiemelek három kérdés- csoportot, amelyek hatásai rö- vidtávúak ugyan, de a feladatok megoldása mégis stratégiai jelentőségű. A gazdasági struktúra átalakításának elősegítése a gazdaságpolitika e döntő fontosságú kérdésének a megoldása érdekében elkezdődött, a jól és eredményesen gazdálkodó szervezetek fejlődésének erőteljesebb támogatása, a gazdaságtalan tevékenységet folytató, a korábbi gazdálkodási hiányosságok, erejüket meghaladó túlzott fejlesztések miatt veszteséges és alaphiányos szervezetek átfogó, kritikus értékelése, az ebből adódó feladatok meghatározása. Ennek a tevékenységnek a kibontakozása nagyobb szelektivitást biztosít a termelés és az exportstruktúra területén, a vállalatokat és szövetkezeteket olyan gazdálkodási és fejlesztési politikára kényszeríti, amely összhangban van a népgazdaság lehetőségeivel és egyben saját hatékonysági és fejlesztési lehetőségeivel is. A másik: a nemzeti jövedelem belföldi felhasználásának mértékei, arányai jobban igazodnak az adott egyensúlyi körülményekhez, erőteljesebben segítik az egyensúly javítását szolgáló folyamatok kibontakozását. A harmadik: előrehaladásunk nagymértékben függ a gazdaságirányítási gyakorlat, a gazdaságszervező munka érdemi javulásától. Az 1979. évi népgazdasági terv végrehajtásának megalapozása keretében következetesebbé vált a gazdaságirányítás felzárkózása az intenzív fejlődés követelményeihez. A felhalmozódott feszültségek feloldásához még sok a tennivaló. A magasabb követelményekhez igazodva kell tovább formálni a gazdasági szabályozást, a termelői és fogyasztói árrendszert olyan irányba, hogy az árak jobban tükrözzék a világpiaci ráfordításokat, a „reális" költségeket. — A szelektív iparfejlesztési politika, a korszerűség és hatékonyság követelménye, a kedvezőbb termékszerkezet kialakítása, a vállalati tevékenység megítélésének viszonylag új rendje hogyan érinti az emberi viszonyokat, különös tekintettel a munkaerő-gazdálkodásra, bér- és jövedelempolitikára? — A munkaerőnek a társadalom számára hatékony területeken való foglalkoztatása népgazdasági érdek. A mérsékeltebb gazdasági növekedés lehetőséget teremt arra is, hogy jelentősen előrelépjünk az olyan régóta meglévő probléma megoldásában, mint a túlzott munkaerőigény, hogy az egyes tevékenységek ellátásához annyi embert kössenek le, amennyi feltétlenül szükséges. A szelektív fejlesztési politikából következően a munkaerőt a gazdaságtalan termelésből felszabadítjuk és átirányítjuk a hatékonyan működő területekre. Ezzel az átcsoportosítással is járó munkaerő-gazdálkodás javítása különösen azokon a területeken — Budapesten és nagyobb ipari körzetekben —• a legjelentősebb, ahol nagyobb a munkaerőhiány. 1979-ben számos gazdálkodó szervezetnél érdemi kezdeményezéseket tettek a munkaerő-gazdálkodás javítására. Ezek hatása kedvező: mérséklődött a munkaerőigény és a nem kívánatos létszámmozgás, javult a munkafegyelem, a teljesítménykövetelmények növelése köny- nyebbé vált. A munkaerőgazdálkodásnak a munkaerő- mozgással is járó javítása elsősorban ott hozott egyértelműen pozitív eredményeket, ahol a dolgozókkal szembeni követelmények növelése, az ésszerű munkaerő-gazdálkodás a fizikai és nem fizikai dolgozókra, a beosztottakra és a vezetőkre egyaránt kiterjedt, ahol ez a munka az állami, politikai és a társadalmi szervek részéről összehangolt támogatást, bátorítást kapott és a munkaerő-mozgásban érintett dolgozókkal körültekintően, humánusan jártak el. A dolgozók többsége rövid időn belül megtalálta új munkahelyét. A jövőben a gazdálkodás hatékonysági követelményei és a dolgozók indokolt érdekei figyelembevételével a termelő és nem termelő területeken egyaránt fel kell gyorsítani a munkaerő- átcsoportosítást. A termelői árak átfogó rendezése, az áraknak a népgazdaság tényleges ráfordításaihoz való igazítása lehetőséget teremt a vállalatok gazdálkodásának egyértelműbb megítéléséhez. Ennek alapján a kollektívák személyi jövedelmeit biztosabban lehet a vállalatok jövedelmezőségéhez és más minőségi követelmények teljesítéséhez kötni. A szabályozásban a vállalati bér. és keresetnövekedést a gazdálkodás eredményétől kell függővé tenni, bérpreferenciával elsősorban az átlagosnál hatékonyabban dolgozó és gyorsan fejlődő vállalatokat indokolt támogatni. A bértarifákat úgy kell módosítani, hogy azok ne korlátozzák a keresetek teljesítményekhez igazodó alakulását. Fokozottabb gondot szükséges fordítani az ösztönzőbb egyéni bérformák arányának növelésére, a csoportos b^fezés, az egyösszegű utalványozás elterjesztésére. El kell érni, hogy a kereset minden forintjához kapcsolódjon teljesítmény, ne csak a kereset növekedéséhez. A hatékonyabb munkára ösztönző kereset-differen- ciálássol, a teljesítmény-követelmények növekedésével érthető módon együttjáró helyi feszültségeket a gazdasági és politikai, társadalmi vezetőknek egyaránt vállalniuk kell. — A hatékony gazdálkodásnak természetes előfeltétele a ráfordításokat reálisan tükröző árviszonyok kialakítása, mind a termelői, mind pedig a fogyasztói áraknál. Ezzel kapcsolatban mi jellemzi ma nálunk a helyzetet és milyen elképzelések vannak az eseteges módosításra? — A világpiaci árak robbanásszerű emelkedésének a magyar gazdaságra begyűrűző hatását az állam a múltban központi eszközökkel erőteljesen korlátozta. Emiatt az állami támogatások és elvonások bonyolult rendszere jött létre. Ennek következtében a jelenlegi termelői és fogyasztói árak nem tükrözik a valóságnak megfelelően a ráfordításokat. Ez nehezíti a tisztánlátást, a hatékony gazdálkodás kibontakozó, sót, a termékszerkezet átalakítását, előrelépést az energia- és anyaggazdálkodás racionálisabbá tételében, a külgazdasági egyensúly javításában, egyszóval: legfőbb gazdaságpolitikai céljaink megvalósítását népgazdasági méretekben és a gazdálkodó szervezeteknél egy. aránt. Ezért az árrendszerben olyan módosítások kimunkálása van folyamatban, amelyek jobban biztosítják árainknak a valóságos ráfordításokhoz, a világpiaci árarányokhoz közelítését. A jövedelemszabályozásnak, az adórendszernek pedig olyannak kell lennie, amely nem közömbösíti az árrendszernek a hatékonyságra, a struktúrára gyakorolt hatását — A reálisabb árviszonyok kialakítására irányuló törekvéseink mennyiben érintik a lakosság fogyasztási struktúráját és életszinvonal-politi- kánk alapelveit? — A reálisabb árviszonyok az eddiginél jobban összekapcsolják a termelési, külgazdasági feltételeket a lakosság fogyasztási szerkezetével. Az objektív adottságok közvetítésével ésszerű takarékosságra ösztönöznek azzal, hogy ami a népgazdaságnak ténylegesen többe kerül, abból mértéktartó fogyasztást tesznek lehetővé. Ezen átrendeződés hatására javul, az adottságokhoz jobban igazodik a lakosság fogyasztásának szerkezete. Nő az ár szerepe az életszínvonal és a fogyasztási struktúra alakításában. Ugyan, akkor az árnövekedést mindig összhangba hozzuk a személyi jövedelmek alakulásával, ily módon biztosítjuk az életszínvonal növekedésének tervszerűségét. — A gazdasági élet mai fő jelenségei, általános feltételei tartós tendenciának tűnnek, ez a tény milyen követelményeket támaszt a legalapvetőbb gazdasági tevékenységgel, a termelő munkával szemben? — Feladatunk, hogy jobban beilleszkedjünk a világgazdaságba. Ez sok tekintetben újszerű, nehéz. Ennek a követelménynek csak úgy tudunk megfelelni, ha minden vonatkozásban, a termeléstől és értékesítésig, a piaci munkáig felvesz- szük azt a tempót, amit a világ diktál. Nagy termelékenységű, a minőségi követelményeknek megfelelő, fegyelmezett munkára, ugyanakkor a kezdeményezőkészség kibontakoztatására, anyagi és szellemi értékeink maximális kihasználására van szükség. Csak ez a felfogás lehet helyes, hogy problémáink a fejlődés gondjai, és ezeket a feladatokat képesek vagyunk megoldani. Ehhez az összes feltétel rendelkezésünkre áll. Gazdaságunk megfelelő, szilárd alapokkal rendelkezik. A munkában szerzett politikai, irányi, tósi tapasztalataink, az abban részt vevők alkotó, cselekvő magatartása, egysége jelentik a legfőbb biztosítékot arra, hogy gazdaságunk megfelel a magasabb követelményeknek is. R. I. Kora reggel az üzemvezető irodájában egy kanapén ültek egymás mellett egy éjszakai műszak után, a kifürdés nyomaival és szemmel látható fáradtsággal az arcukon. Tudtam, hogy álmosak, hogy legszívesebben mennének már reggelizni, aztán aludni. Lelkiismeretfurdalásom volt, hogy feltartottam őket. Kökény Sándornak, Ballér Istvánnak és Balog Jánosnak hívják őket. Fiatalok, kezdők. A vájár és föld alatti nehézgépkezelői szakmunkás bizonyítványukon még jóformán meg sem száradt a tinta. Június 21-én a sikeres szóbeli vizsga után szabadultak. Most nyolc napja, hogy elkezdődött számukra Kos- suth-bányán az, amit a szépen csengő iskolai búcsúztatókban a nagybetűs Életnek szoktak nevezni, vagyis a mindennapos munka, ami már nemcsak tanulás, hanem komoly termelés, és ami most már végérvényesen felnőtté avatja őket. Kökény Sándor Bács megyéből, Borotáról jött bányászatot tanulni. Szülei ugyan le akarták beszélni, de a bátyja is ezt tanulta, eljött hát ő is. Ballér István kaposvári. Mielőtt erre adta volna a fejét, egy évig ácstanuló volt. Nem tetszett ez a mesterség. Akkor határozta el, vájár lesz. Vonzotta a pénz, a lehetőségek. Balog János Somogy megyéből, Segesdről került a szakmunkásképzőbe és onnan a Kossuth-bányába. Beszélgettünk, s a kérdésekre egymás szavát folytatva — ki tudja már, melyikre ki válaszolt. — Említették, hogy a pálya- választás egyik ösztönzője a kereseti lehetőség volt. Gondolom, ezen kívül a bányászoknak ígért lakás is csábító? — Mikor mi jelentkeztünk az iskolára, még nem tudtunk erről. Mindenesetre nagyon kedvező ez a lehetőség. — Mit éreztek, mikor életükben először lementek a bányába, s arra gondoltak, hogy majd hosszú ideig, talán egész életükben már ez lesz a munkahelyük? — Kellemesen csalódtam. Sokkal rosszabbra számítottam, mint ami végül is rám várt. — Mikor bányásznak jelentkeztem, engem is sokan ijesztgettek, hogy milyen szörnyű lesz ott. Mikor láttam, hogy nem így van, nagyon örültem. — Kinőttek a tanbányából. Most már leinőtt kollégákkal együtt kell részt venni a napi munkában. Milyenek voltak az első napok? — Tulajdonképpen már meg. szoktuk ezt a munkát, hiszen három évig ezt tanultuk. A másféle munkatempó a furcsa, folyamatosan, erőteljesebben történik itt minden. — Előkészítő brigádban dolgozunk, egyelőre csak anyagot hordunk, vagy felváltva osztanak be bennünket a különböző munkaterületekre ún. tartalékjátékosként, így aztán lassan mindent megismerünk. — Tulajdonképpen ismerjük az egyes munkafolyamatokat, mégis elkél a segítség, hiszen nincs még gyakorlatunk. — A múltkor egy csillés magyarázta nekem, hogyan kell összefűzni azt az anyagot, amit éppen vinnem kellett. Tanácsokkal látott el, ám mikor meghallotta, hogy' mi vájár szakmunkások vagyunk, azóta nem segít. Azt hiszi tán, hogy nekünk akkor mindent tudni kellene? Pedig egy tapasztalt időr sebb csillés többet tud, mint három fiatal vájár. — Hogyan sikerül beilleszkedni a kollégák közé? — Nem panaszkodhatunk, bár most a nyolc nap után még igencsak kívülállóknak érezzük magunkat. — Nem ismerjük még az ál. taluk használt, ki tudja hányadik apáról-fiúra öröklődött német szakkifejezéseket, a bányász-zsargont. Ezt nem tanították az iskolában. — Ők már félszavakból is értik egymást, mi még nem. Az egyik alkalommal azt mondja nekem az egyikük: vidd ezt a húszashoz! Néztem, vajon hol lehet az a húszas és egyáltalán, mi az? Mikor már összevissza ténferegtem, derült ki, hogy az egyik csillést nevezték el Húszasnak. — Szabadidő, szórakozás? — Olvasás, mozi, tv, a klubban rexezés. — Én sportolok (ezt Ballér István mondja) súlyemelni járok. Úgy vagyok ezzel is, mint az éjszakai műszakkal, elkezdeni nehéz, aztán, mikor belejövök, megy minden szinte magától. — Komló nem sok szórakozási lehetőséget nyújt. Vagy kocsma, vagy mozi, egyéb választás nemigen van. Vannak ugyan klubok, de ezek zártak, belépő kell hozzá. így aztán legtöbbször maradunk otthon a munkásszállóban vagy a Kossuth- klubban. — Tervek? — Szeretném megszerezni a hivatásos gépkocsivezetői jogosítványt. (Kökény Sándor). — Aláírtam ugyan öt évet, de később szeretnék olyan üzembe menni, ahol megtanulhatom a hegesztést. Lehet, hogy bányaüzemben, de lehet, hogy később itthagyom a bányát. Bár ki tudja? Most sokan mondják, ha megszedik magukat, lelépnek, aztán mégis legalább 80 százalékuk azért marad. Nem könnyű lemondani a havi 6—7 ezerről. Nyolcórás munkaidő, ha túlórázik az ember, azt szépen megfizetik. (Ballér István). — Én először szeretnék leérettségizni. Aztán majd meglátom. Azt hiszem maradok, a pénz, a lakás... Máshol nincs ilyen kedvezmény . . . Igen, én maradok! (Balog János). Bányászok, fiatalok, kezdők. Beszélgetésünk napjáig letöltött munkaidő 8 nap, ebből 5 éjszakás műszak. Sarok Zsuzsa Interjú Hoós Jánossal, a Központi Bizuttság osztályvezetőjével
