Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)
1979-07-19 / 196. szám
1979. július 19., csütörtök Dunántúlt napló 3 Ahol minden esztendő gyermekévnek számit Gyermekzsivaj összesúgtak a háta mögött, amikor a komlói Zrínyi utcában lepakolták az autóról a kicsi, modern heverőket, csinos szekrénykéket: „Talán bizony bolond ez a Bézsenyiné, hogy gyerékbútort vesz a cigánygyerekeknek ...” Ha szemébe mondják, talán csúnyán összeszólalkoznak. Egyrészt azért, mert felháborította a rosszindulatú megjegyzés: hiszen a cigánygyerek is ugyanolyan emberígéret, mint a másik, azonkívül Bézsenyi Istvánná nem is „akármilyen” cigánygyerekeknek vett gyermékszobabútort, hanem az övéinek. Hiszen itt élnek ezek az aprócska-nagyobbacska gyerekek márévek óta, a család egyenrangú tagjai, Anyukának szólítjuk őt, szeretettel, rajongással csüngnek rajta. Pedig saját lánya is van. Hogyan jutott akkor eszébe, hogy állami gondozottakat vegyen magához? — Á kislányom egyszem gyerek volt, férjem sokszor mondogatta, vegyünk ki ^pnelléegy kis árvát vagy eldobottat, de valahogy nem került rá sor. Akkoriban sokat dolgoztam, nehéz munkám volt, segédmunkás voltam a kőművesek mellett. Ott voltam Komló építésénél, az első emeletes háztól kezdve. Később betegeskedni kezdtem, könnyebb munkám lett a bányánál a lámpakamrában, onnan mentem rokkantsági nyugdíjba. Egyedül maradt otthon. Férje még dolgozott, Marika meg Pécsre járt már kereskedelmibe. Bézsenyiné így mondja: „Hirtelen rám szakadt a magány..." Tény, hogy 1966-ban elment a tanácsra, s pár nap múlva már két háromévesforma cigánygyerek ismerkedett Bézsenyiék otthonával. Jóllehet, eleinte csak egyet akartak magukhoz venni, de amikor meglátták a gyermek- otthonban ggyütt ezt a kettőt, már nem lett volna szívük bármelyiket is otthagyni. Telt, múlt az idő, s az eleinte „tervezett” egy gyerekből egyszeriben négy lett. Az történt ugyanis, hogy 1969-ben a telepfelügyelő szólt, volna itt két testvér kislány, ikrek, kérte, hogy csak átmenetileg vegyék magukhoz őket, amíg helyet nem tudnak biztosítani nekik valamelyik otthonban. Nem mondtak nemet... Az „édes" szülőktől Bézse- nyiékhez került kislányok bizony hároméves koruk ellenére se voltak szobatiszták, beszélni nem tudtak, úgyszólván csecsemőkhöz illő bánásmódot igényeltek. Múltak az évek, de valahogy csak nem akadt hely a kislányoknak. Új anyukájuk pedig egyre kevésbé sürgette az illetékeseket, hiszen a szívéhez nőttek erősen. Rövidesen szobatiszták lettek, amit pedig nem tanultak meg „Anyukától”, azt a logopédus tanította meg nekik, 'mert Bézsenyiné nem sajnálta a fáradságot az utazgatásra. — Aztán egyszercsak hetvenötben jöttek, hogy viszik őket iskolába, Pécsváradra -mondja. — Dehogy, adtam már őket, annyi vesződség meg öröm után, amikor már hozzám nőtték, anyjukként szerettek! Állandó családtagok négyen maradtak. A nagyfiú, Elemér hetedikes, az ikerlányok, Irma és Erzsiké harmadikba, illetve másodikba járnák, s két hónapja megjött a legkisebb, a hétéves Marika, aki kis testsúlya miatt még ovis, de Bé- zsenyiéknél már szépen fejlődik ... Bézsenyiék az átlagosnál is •nagyobb szeretettel foglalkoznak a gondjaikra bízott apróságokkal. Lányuk külföldön járva szép iskolatáskát, tolltartót hozott a gyerekeknek. „Anyuka” nem elégszik meg az államtól járó ruhákkal, a kis gyermekszoba székrényeiben csinos, 's bizony nem kis pénzbe került ruhák sorakoznak. Tele a szoba játékkal, s aki karácsonykor téved Bézse- nyiékhez, igazán bensőséges, családias ünnep szemtanúja lehet. Akadnak, akik összesúgnak 'Bézsenyiné háta mögött, különösen itt, a Zrínyi utcában, ahová nemrég költöztek la- if káscsere folytán. Rosszallóan ’ csóválják a fejüket, tán még bosszankodnak is. Hogy micsodán? Azon, hogy ahány gyerek nevelődik ebben a szeretetteljes környezetben, any- nyival több hasznos tagja lesz ennek a társadalomnak? Nem hiszem, hogy ezért bosszankodni kellene. Sokkal inkább tiszteletet érdemel. 5—6 decibelleI sikerült csökkenteni Zaj agyár környékén Amit a szabvány előír Este fél tíz van. A pécsi Ifjúság útjai és Rókus utcai házak között monoton dübörgés. Szünet nélkül és egyforma hangerővel. Ez a zaj nem túl erős, de egyhangúsága zavaró. Néhány ablakból o televízió hangja szűrődik ki az éjszakába, egy-egy hangosabb szónál ez kissé elnyomja a dübörgést, de miután elhalkul, ismét tisztán hallani a sörgyár zaját. A gyár udvarában néhányon kószálnak, az egyes kapuval szemben két tankautó és teherautó ácsorog. A tető felől jövő zaj itt erősebb, mint kint a lakótelepén, de ez még mindig elviselhető. Az alsó udvaron, a Pepsi üzem mögött két fiatalember egy fémkerekű kézikocsit tol, a bádogedények ide-oda billegnek rajta, az üvegcserepek éktelen csörömpöléssel vágódnak egymáshoz s az edény falához, A szeméttárolóhoz érve egyenként leszedik az edényeket, majd nagy zajt csapva beöntik az összetört üvegeket a szemétgyűjtőbe. Miután végeztek, a kocsit maguk mögött húzva igyekeznek vissza az üzembe. A kocsi szinte pattog az aszfalton. Elindulok a monoton dübörgés irányába. Az alsó szintnél az erőmű mellett világosság szűrődik ki az ablakon. A villogó műszerfal előtt kerten állnak, majd az egyik férfi hátat fordítva a műszereknek az íróasztal felé indul. Bemegyek a kompresszorok vezérlőtermébe. Veiszhardt József gépész egy vaskos füzetbe ír be valamit. A gyári zajról kezdünk beszélgetni. — Ez a gyár már 120 éve ezen a helyen van. Harminchét éve dolgozom itt, de addig, míg ezt a lakótelepet nem építették ide, nem volt semmi probléma. Senki nem reklamált a zaj miatt. Pedig akkoriban jóval hangosabb volt a sörgyár, mint most. — Honnan jön ez a zaj? — A kondenzátorok tetején a ventillátorok dübörögnek így. Ha látni akarja', menjünk fel. Végtelennek tűnő lépcsősoron haladunk, ajtón be, ajtón ki. Kiérünk a szabadba. Még néhány méter, s máris a kondenzátorok tetején vagyunk. Ahogy közeledünk a ventillátorokhoz, úgy erősödik a dübörgés. Hogy halljuk egymást, kiabálnunk kell. — öt kondenzátorunk van, egynek a tetején négy ventillátor üzemel. Most összesen nyolc ventillátor működik. Hála a hűvös időjárásnak. Harminc Celsius fokos melegben valamennyinek működnie kell. A 120 fokos ammóniát kell lehűtenünk 27 fokra. Ha a hőmérséklet nulla Celsius fok alá süllyed, akkor általában csak egy-két órára kapcsoljuk be a ventillátorokat. Itt közvetlenül a ventillátorok mellett 85 decibeles zajszintet mértek. A fémrészek súrlódásának és a levegő keverésének zaját a kondenzátorban sűrűn lecsepegő víz suhogása is kiegészíti. — Azért a lakóknak is igazuk lehet, hogy nem kellemes ez a zaj éjjel-nappal. — Nem is mondom, hogy ez kellemes, de a sörgyárat biztosan nem fogják lebontani. Amit lehetett, azt a gyár már megtette a zaj csökkentésére. A városrendezőknek kellett volna előre gondolkodniuk, mielőtt ezt a lakótelepet ide tervezték. Vető Károly műszakvezetővel a portán találkozom. Fél tizenegy van. Lezajlott a váltás, elkezdődött a harmadik műszak. — A tetőn kívül ilyenkor éjszaka még a kazánházból szűrődik ki zaj, de ez elhal az udvarban. Teherautó-közlekedés ritkán van, úgyhogy azok sem csapnak zajt. Én is itt lakom a sörgyár mellett, de engem nem zavar a ventillátorok berregése sem. Meg lehet szokni — mondja Vető Károly. Már indulni készülök, mikor az egyik tankautót beindítja vezetője. Húsz perc múlva Szekszárdra megy. Vajon a motorzajból mennyit hallanak az Ifjúság útjai első tízemeletes épület lakói? Másnap délelőtt kilenc óra. Az YE 37—97 forgalmi rendszámú Volán teherautó vezetője mintha igazolni akarná az egyik lakó hozzánk érkezett telefonközlését, benyomja a dudát a sörgyár személyportája előtt, s rajta is tartja kezét a kanyarig. Hogy minek, nem tudtam kitalálni, mert az egyes kapu tárva-nyitva volt. A KÖJÁL 1976-ban mérte a zajszintet a pécsi sörgyár környékén. Akadt olyan lakás, ahol 53 decibelt is mutattak a műszerek, de például a Budai Nagy Antal utcában 58 decibelre is kiugrott a mutató. Ekkor kötelezték a sörgyárat a zaj megszüntetésére, mire a sörgyár fellebbezett: a zajt a rendelkezésre álló anyagi és technikai eszközökkel nem lehet megszüntetni, csak csökkenteni. — Azóta felszereltünk a kondenzátorokra zajcsökkentő SIL- PLAT védőlemezéket, így sikerült a zajszintet 5-6 decibeljei visszaszorítani a környékünkön — mondja Halász Miklós gépészmérnök. — A ventillátorokban 1000 óránként cseréljük a csapágyakat az előírt 2000 óra helyett, azért, hogy ne csapjanak akkora zajt. A kompresszoroknál is nagy a dobogás; ezt is meg akarjuk szüntetni. Zaj- és rengéselnyelő alátéteket teszünk a kompresz- szorok alá, így talán csendesebbek lesznek. Megpróbáljuk a kondenzátorokat is „lehalkítani” ezzel a megoldással. A gyár belső életét úgy szerveztük meg, hogy minden fölösleges zajkeltő dolgot kiküszöböltünk. Amit emberileg lehetséges, azt megtettük és megtesz - szük ezután is. De azért ez gyár... A szabvány a gyár környékén nappal 55, éjszaka 45 decibeles zajszintet engedélyez. A pécsi sörgyár körül ezt most elérték. S ha ez még mindig zavar néhány lakót, azon nem lehet csodálkozni. De hát az elmondottakon túl, lehet-e valamit tenni? Roszprim Nándor Otthonra leltek a nevelőszülőknél Szövetkező szövetkezetek Sok vagy kevés? A mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom az egyesülésben rejlő erőket lényegében már kimerítette. Sőt, a területi összeolvadás nem egy helyen keserű szájízt hagyott maga után. Ugyanakkor viszont rengeteg olyan probléma van, és szüntelenül újabbak születnek, amellyel egy üzem egyedül nem képes megbirkózni. Kézenfekvő tehát, hogy a szövetkezetek az erők egyesítésének egyéb útjait keressék. Olyanokat, amelyek régen ismertek, és olyanokat, amelyek újak. Azt hiszem, a „szövetkezetek közötti szövetkezés”, vagyis az összefogás leglátványosabb formájának az agráripari egyesülés ígérkezett. Á testvéri országokban sok erre a példa, lényege, hogy egy csokornyi szövetkezet nagy területen, 50—100 ezer hektáron egyesíti erőit. Az önállóság megmarad, de összehangolják tevékenységüket, eqyüttesen lépnek föl, és bizonyos beruházásokat közösen valósítanak meg. Néhány helyen (Hajdúságban, Békésben, a Kisalföldön és a Dunai Hátságon) mi is megpróbáltuk. De nagyon óvatosan, különleges engedélyhez kötve. A tapasztalatok vegyesek. Sok a jó, de akad elgondolkodtató is. Az agráripari egyesülésekről tehát csak annyit, hogy a tömeges szervezésnek még nincs itt az ideje, a különleges engedély továbbra is indokolt, megszerezni nagyon nehéz. A legkézenfekvőbb és legismertebb forma a közös vállalkozás. Nagy múltja van, jogilag rendezett, ma már annak sincs akadálya, hogy szövetkezetek és állami vállalatok fogjanak össze. A formák rendkívül változatosak. Léteznek önálló jogi személyként működő országos közös vállalatok, de olyan egyszerű gazdasági egyesülések is, amelyeknek formájuk .úgyszólván nincs, csak tartalmuk. Még többfélék lehetnek a célok. Szinte minden olyan tevékenység, amely egy szövetkezet erejét meghaladja. Ilyen az építkezés, a takarmánykeverés, a kereskedés, a repülőgépes növényvédelem, a talajt és a mezőgazdaságban használatos vegyszereket vizsgáló laboratórium, a nagy állattenyésztő telep, a borkezelés, a termékfeldolgozás, az ipari tevékenység, satöbbi. A tapasztalatok szinte egyértelműen kedvezőek. Egy veszély fenyeget, a közös vállalat „elidegenedése" az alapítóktól, ami például a MÉK-ek esetében be is következett. A tanulságokat levontuk. Egyébként figyelmeztető tény, hogy elsősorban a leggyengébb szövetkezetek között találunk olyanokat, amelyek nem tagjai egyetlen társulásnak sem. Viszont a legjobbak — tehát önállóan is a legerősebbek — nemegyszer két-három társulást alapítottak már, miközben tagjai még vagy négy-öt szövetkezetközi összefogásnak. Nagyon nehéz lenne tehát azt bizonyítani, hogy a társulási tagság gyengíti a szövetkezet önállóságát, vagy fékezi gazdasági fejlődését. A „sok vagy kevés” kérdésre itt egyértelmű a válasz: a közös vállalkozások száma, de méginkább szerepe pillanatnyilag kevés. Több kellene. Nem okvetlenül közös nagyvállalat, mert éppen az utóbbi évek-hónapok példája bizonyítja, hogy egyszerű feladatokat nagyon sikeresen meg lehet oldani „külön titkárnő és kávéfőző gép” nélkül is. A szövetkezetek, illetve állami gazdaságok közötti ösz- szefogás szép példái a termelési rendszerek voltak. Lényegük, hogy egy gazdaság vállalja el egy növényfajta termesztésével kapcsolatban a szellemi munkát, a kutatást, a fajtaválogatást, az agrotechnika kidolgozását, de egyúttal a gépek kiválasztását és beszerzését, valamint a szaktanácsadást is. És mindezt némi térítés ellenében a rendszerben társult gazdaságok rendelkezésére bocsátja. Ez a módszer — legelőször a baromfitenyésztésben, majd a kukoricatermesztésben — szabályos forradalmat hozott a magyar mezőgazdaságban. A rendszerben társult gazdaságokban rohamosan javultak a hozamok, a termésátlagok. Hogy ma a magyar mezőgazdaság az ismert színvonalon van, abban igen jelentős a termelési rendszerek szerepe. A hőskor azonban elmúlt. Kimerültek a nagy tartalékok, a mai szintről már csak igen aprólékos munkával lehet továbblépni. Ugyanakkor a rendszerhez nem csatlakozott gazdaságok is megtanulták (vagy eltanulták?) a legjobb módszereket, a belsők és külsők eredményei között tehár elsöprő különbségek már nincsenek. Ugyanakkor pedig divatba jött a rendszeralapítás. Divatba, a szó legrosszabb értelmében. Ennek következtében a rendszerek száma most éppen sok, túlságosan is sok. A sok tucatnyi között nagy számban található olyan is, amely alig tesz többet, mint hogy bizonyos papírokra ráüti a bélyegzőjét. Egyáltalán X színű azonban, hogy egyúttal a termelési rendszerekben rejlő lehetőségeket is már mind kiaknáztuk. Van itt még keresnivaló, csak a rendszer- szervező apparátusokban aprólékosabb munkára, körültekintőbb elemzésre, gondolkodásra, kutatásra van szükség, a taggazdaságokban pedig sokkal nagyobb fegyelemre. Elmondhatjuk, hogy a szövetkezetek szövetkezése, a téeszek, illetve téeszek és állami gazdaságok közötti ösz- szefogás még nagyon sok jót. hozhat a magyar mezőgazdaság számára. Ennek kiaknázása közben nem szabad elégedetten megállnunk, de meggondolatlanul előre szaladnunk sem. Földeáki Béla lfasüt-uíllamosítas nemzetközi Hitellel Harmadszor kért és kapott kölcsönt a MÁV a Nemzetközi Beruházási Banktól, amellyel a közelmúltban újabb 1,4 millió transzferábilis rubeles hitelszerződést írt alá Moszkvában. Az összeget, amely július 20-tól áll a magyar vasutak rendelkezésére, a Cegléd—Kiskunhalas közötti vasútvonal villamosításával összefüggő kábelezési munkák finanszírozására használják fel. A hitelt igen kedvező feltételekkel, hatévi törlesztésre, előnyös kamatra kapta a vasút Ennek fejében kötelezettséget vállalt arra, hogy 1980 végéig üzembe helyezi a villamosított vonalat, amelyen a személyvonatok átlagos sebességét óránként 90, a tehervonatokét 60 kilométerre emeli. A munkálatokat 1981-ben fejezik be teljesen. A hite! törlesztését évi egyenlő részletekben 1981 nyarán kezdik meg.
