Dunántúli Napló, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)

1979-07-18 / 195. szám

6 Dunántúli napló 1979. július 18., szerda Egy pohár víz Ritka levél az olyan, amely idézetbe kívánkozik. Ez, ame­lyet idézek, megítélésem sze­rint e ritka kivételek egyike. „Országomat egy lóért... ki mondta, talán Richard? Boros­pincémet egy pohár vízért, só­hajtottam tegnap a szőlőmben permetezővel a hátamon. Jó­val a nyugdíjkorhatáron túl vagyunk, és kis szőlőcskénket magunk dolgozgatjuk a villá­nyi művésztelep közelében. Ki­fejezetten ivóvizet, egy liter vi­zet kértem az őrtől. Nem ad, hangzott a lakonikus válasz a néptelen, csendes reggelen. Nem mosni, főzni, permetez­ni, csak inni szeretnénk kapni néha... Az embernek rossz természe­te van — nekem is. Nem érzem igazságosnak a tiltó rendelke­zést. Ez a telep a nagyharsányi tanácshoz tartozik, mi is oda fizetjük az adót. Szerződést kö­tünk az állammal, és termeljük a mélytüzű, vörös villányi bort. Forró nyári napokon a művész­telepre jövő, távoli turisták, amikor leszállnak a buszról, megisszák a faluból magunkkal hozott ivóvizet, még a buszve­zető is. Nem tudjuk megtagad­ni tőlük. A gyönyörű szobrok alkotói mind személyes, jó ismerőseink voltak. Egytől egyig megkínál­tuk őket egy pohár vörös borral a nyári alkonyotok áhítatos szépségében ... Biztos vagyok benne, hogy távoli hazájukban jó szívvel emlékeznek ránk. Miért nem kapunk vizet? Gondolom, megkapjuk a geológiai, műszaki és a jóég tudja, milyen magyarázatot. Sajnos, kemény, kálomista ko­ponyám van, úgysem fogom megérteni. Ennélfogva még Szent Lászlóhoz sem fohászkod­hatok, hogy fakasszon vizet a sziklából. Tisztelettel: Lajos Tibomé, nyugdíjas, Villány." * A levél először meghökken­tett, majd tépelődni kezdtem. Azután pedig meglátogattam a Siklósi Alkotótelepek központ­ját. Éliás Imre, az alkotótelepek főmunkatársa elolvasta a hoz­zánk írt sorokat, és az aláb­biakban válaszolt: — Nem az első eset, hogy a Siklósi Alkotótelepek vízügyben napirendre kerül. Megértjük a környékbeli tulajdonosok gond­jait, és a magunk részéről igyekszünk ennek megoldásá­ban segíteni. Elmondhatom tö­kéletesen hivatalos állásfogla­lásunkat ez ügyben: mind a környékbeliek, mind az odalá­togató turisták részére az ivó­vizet mindenkor igyekszünk biztosítani. A tisztánlátás ked­véért azonban szükséges el­mondanom, hogy jóllehet ez a terület valóban a nagyharsányi tanácshoz tartozik, vízvezeté­künk létesítésében nem vállalt részt. Ezt teljes egészében a Siklósi Alkotótelepek finanszí­rozta. Mi már korábbi, hasonló panaszok hatására javasoltuk az illetékes tanácsnak, hogy él­jen a lehetőséggel, és létesít­sen ezen a területen egy köz­kutat. Ez a mi kutunk ugyanis jelenlegi formájában és elhe­lyezésében nem alkalmas arra, hogy nagyobb mennyiségben, mezőgazdasági munkákhoz vi­zet vegyenek, és mi tudjuk, hogy ahhoz is nagy szükség lenne. Mi még ezen a nyáron létesítünk egy kerámia ivóku­tat, amely alkalmas lesz a szomjúság eloltására, de kan­naszámra nem tudnak vizet venni belőle. Korábbi nézetel­téréseink ide vezethetők vissza, de azt hiszem, hogy ennek megoldása nem a mi felada­tunk. Kérjük, hogy ezzel a gonddal forduljanak a nagy­harsányi tanácshoz. Ami a levélben írottakat ille­ti — vis major. Hogy ez egészen pontosan hogyan is történt, nem tudjuk. De felhívtuk telep­őreink figyelmét, hogy a je­lenlegi körülmények között is igyekezzenek segíteni. Levél­írójuk tehát nyugodtan fordul­jon továbbra is telepőreinkhez, az ivóvizet nem fogják megta­gadni tőle sem. Az viszont elő­fordulhat, hogy a telep őre va­lami más feladattal foglalko­zik, o vízcsap kulcsa nála van, s mivel nem közkút, rendeleti­leg állandóan zárva kell tar­tani. Ilyenkor egy kevés türel­met kérünk a szomjazótói, vár­ja meg, míg telepőrünk odaér. Egyébként őszintén örülünk a telep részvevői, dolgozói és a környékbeli szőlősgazdák kö­zött évek óta kialakult jó kap­csolatnak, és reméljük, hogy ez a jószomszédi viszony nem is romlik meg. A hivatalos válasz tehát ez. Mi is abban bízunk, hogy az illetékes tanács érdemben fog­lalkozik majd a közkút létesíté­sével, és abban is, hogy az ed­digi jó viszony egyetlen vis ma­jor miatt nem romlik meg. Kampis Péter Július végi növény- védelmi munkák 8—10 naponként meg kell is­mételni a jelenleg lehullott csapadék miatt. Szőlőmoly elhúzódó rajzása miatt július 20—25. és július 30. után is­mételjük meg a védekezést Unifosz-50 EC vagy Unitron 40 EC szerrel. A csemegesző­lőnél aiz élelmezésegészségügyi várakozási idők betartására ügyeljünk. A burgonyabogár második nemzedékének tömeges lárva- kelése július 20. és 30. között várható. Védekezéshez Sevin 85 WP, Ditrifon 50 WP vagy Rovlinka használható. Burgonyát fitoftora ellen Recin Super szerrel permetez­zük a csapadékosabb, párás napok után. Az uborkát lisztharmat el­len Pol-Sulkol szerrel védjük. A házi kertben csak a bolt­hálózaton keresztül vásárolha­tó szerek használhatók. Dr. Frank József A növények védelmét a ko­rán érő gyümölcsféléknél a szüret után is folytatni kell. A levéltetvek jelenleg majdnem minden növényfélén megta­lálhatók. Védekezésihez Piri- mor, Bi 58 és Unifosz 50 EC használható. Az almamoly második nem­zedéke ellen július 25—30. kö­zött kell védekezni. Felhasz­nálható szerek közül az Uni- fosz, Ditrifon a megyében be­szerezhető. Az almafa-liszthar- mat ellen Pol-Sulkol használ­ható. Thiovit csak egyes bol­tokban kapható. Az őszibarack lisztharmat fertőzöttsége az előző éveknél mindenütt nagyobb. Védeke­zéshez Pol-Sulkol és Thiovit használható. A keleti gyü­mölcsmoly ellen Ditrifon 50 WP, Safidon 40 WP és Uni­fosz permetezhető. Szőlőknél a peronoszpóra, lisztharmat és botritisz elleni védekezéseket szerkesztőség postájából E Egy jól sikerült kirándulásról Hol találom meg a lepénybe sütött tízest? A part mentén százéves fák, bozótosok váltják egymást A táj romantikája, a csönd hatalmá. ba keríti az embert Június 30-án nyolc óra körül jókedvű társaság zsivaja törte meg ezt a csendet. A Siklósi Székgyár dolgozói töltötték itt a hétvégét A juniális program­ját mór jóelőre/összeállította a szervező bizottság. A verseny­számok, játékok lebonyolítá­sáért, értékeléséért felelősöket jelöltek ki. Hadd írjam le, ho­gyan telt el a nap, hátha má­sok is kedvet kapnak tőle. A horgászverseny reggel hat­kor kezdődött Mire leértünk, a szerencsésebbeknek a szákok. ban ficánkolt néhány törpehar­csa, dévérkeszeg. A versenyt Kovács Zoltán nyerte 2000 pont­tal. Ezután férfi kispályás foci következett a műhelyek, irodá- sok között, amit jobb gólaróny- nyal a tmk-sok nyertek. Mire a Köszönjük a cikkíró figye­lemfelhívását. A Káptalan ut­ca a Magyar Nemzeti Mú­zeum, az Országos Műemléki Felügyelőség és o helyi szer­vek által elfogadott tervek szerint épül. Funkciója lakó­utca, feladata a környező épü­letek — a múzeumutca léte­sítményei — gyalogos és köz­úti megközelítésének biztosító­sa. Ezen belül elsődleges a gyalogos közlekedés (ezért alakul ki a korábbiaknál na­gyobb gyalogosfelület), má­sodlagos a parkolás (a korlá­tozott terület miatt ez a jelen­legi úton csak részben elé­gíthető ki). Nem feladata az útnak átmenő forgalmat ve­zetni (így a forgalmi rend nem fog megállási tilalmat A Dunántúli Napló május 23-i számában megjelent, harká­nyi hársfákkql kapcsolatos cikk írójának megköszönjük aggo­dalmát, melyet nyilvánosságra hozott. Mi magunk is így ítéljük meg, ezért minden szándékunk és most már elhatározásunk, hogy június 1-től megfelelő szak- képzettségű dolgozó beállításá­val nemcsak a hársfák, ha­nem a 202 ezer négyzetméter park és zöldterület szakszerű fenntartását és rendszeres kar­bantartását is biztosítani tud­juk. mérkőzéseknek vége lett, min­denki alaposan megéhezett. Következett tehát a főzőverseny értékelése. A zsűri tagjai nagy szakértelemmel ízlelgették a sza­kácsmesterek főztjét Volt itt ha­lászlé, a pörkölteknek minden fajtája. A győztes végül is a tmk-sok egyik brigádja lett Ha. talmas fák alatt ebédeltünk, miközben cigányzene szórakoz­tatta a megéhezetteket. Délután horgászverseny a .gyerekeknek, női kispályás foci, zsákban fu­tás felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt Kötélhúzás külön a nőknek és férfiaknak, majd le­pényevő verseny. Végül a díj­kiosztásra került sor. A gyár dolgozói ezt a napot úgy töltötték el, mint egy nagy, jókedvű család. így is lehet... Varga Antal Szék- és Kárpitosipari Vállalat Siklós Az onkológiai vizsgálatok jelentősége Bár szeretnénk elfelejteni, időnkint felmerül tudatunkban c rák. Pedig beszélni kell róla! Vannak, akik azt hiszik, hogy „a rák szinte a halál szinoni­mája", azért nem akarnak be­szélni róla. Nem az! A rák nem a halál szinonimája, hiszen — mint a nemrég látott háromré­szes televíziós film címe is utalt rá — „akik meggyógyultak, azokról nem készül örömjelen­tés”. Sokan vannak ilyenek! A rosszindulatú daganatok kb. 20 százalékban részesednek az összes halálozásból. Sajnos azonban a daganatok keletke­zésének okai — bár hosszú idő óta kutatók ezrei foglalkoznak jól felszerelt laboratóriumok­ban a kérdéssel — még nem teljesen ismertek. Tudunk bizo­nyos anyagokról, amelyek rák­keltő hatásúak, ismerünk rá­kot okozó sugárzásokat, kimu­tattak vírusokat a rákos szöve­tekből — melynek alapján egyes kutatók vírusos eredetű­nek tartják a rákot — ismerünk élősdieket, amelyek rákot okoz­tak. Az összes rákos betegség keletkezésének egységes ma­gyarázata azonban még nincs meg. így egyelőre nincs más lehetőségünk, mint a megelő­zés, a korai felismerés, mielőb­bi gyógykezelés. Tapasztala­taink szerint ugyanis a rákos betegeknek több mint a felét meg lehet menteni, ha beteg­ségüket idejében felismerik és azonnal gyógyítják. Ezt a célt szolgálják az on­kológiai szűrővizsgálatok, köz­ismert nevükön a rákszűrések. Ezek eredményeként a rák el­hanyagolt formái csökkentek. A szűrővizsgálatok azon az elgondoláson alapszanak, hogy a rosszindulatú megbetegedést bizonyos időn keresztül rák­előtti állapot előzi meg; a rá­kok nagy része mint lokalizált megbetegedés kezdődik; a rá­kos megbetegedések többnyire könnyen felismerhetők. A szűrővizsgálatok célja kettős, egyrészt a rákot meg­előző állapotok felismerése és szüntetése, másrészt a daga­natos betegség korai felisme­rése. A szűrővizsgálatnak azonban még néhány feltételnek meg kell felelnie. Ne legyen se fáj­dalmas, a beteg számára meg­terhelő, se költséges, de egy­szerűen keresztülvihető és jó hatásfokú legyen. E feltételek­nek még nem minden terüle­ten tudunk megfelelni. Rend­szeres szűrővizsgálatok a nő­gyógyászat területén, úgyneve­zett nővédelmi szűrések formá­jában folynak; az ernyőfényké­pes tüdőszűrő vizsgálat — amely kötelező évente minden magyar állampolgár számára — a tüdődaganatok korai fel­ismerését is szolgálja; ezenkí­vül van emlő-rákszűrés is. Pécsett a nővédelmi szűrő- vizsgálatokat a területileg ille­tékes nőgyógyászati szakrende­lések végzik. A rendelésen te­hát nem csak panaszokkal, hanem — évente egyszer — rákszűrő vizsgálatra is lehet jelentkezni. Évenkint az első jelentkezés alkalmával elvégzik a vizsgálatot kérés nélkül ak­kor is, ha valaki panaszokkal jelentkezik a szakrendelésen. A nőgyógyász szakorvos ilyen­kor hüvelyváladékot vesz cyto- lógiai vizsgálatra, megtekinti a méhszáját. Ha elváltozást talál, vagy a cytológiai vizsgálat bi­zonyos eredménye alapján a beteget további kezelésre illet­ve megfigyelésre az onkológiai gondozóba küldi. Itt történik a felfedezett elváltozások keze­lése, ellenőrzése. Az emlődaganatok korai fel­ismerésére legjobbnak a ha­vonkénti önvizsgálatot tartjuk. Ily módon saját testén minden­ki hamarabb és kisebb elválto­zást is észlel, amivel időben szakorvoshoz fordulhat. Emlő­szűrővizsgálatot a sebészeti onkológiai szakrendelés végez, valamint a Komplex Szűrőállo­más is a tüdőszűréssel kapcso­latosan. Dr. Dorsics György városi onkológus főorvos Az illetékes válasza „Mi lesz veled, Káptalan utca?” „Pusztuló hársfák” tartalmazni, tehát a rakodás lehetősége mindenütt adott lesz). Az út vonalvezetése, ke­resztmetszeti kialakítása tük­rözi azokat a kompromisszu­mokat, amik a számtalan ér­dek összehangolásából mű­szakilag következnek. Kialakí­tása csak annyiban tér el a •közműépítések előtti formától, amennyiben azt a célszerűség indokolta. Az út a közeljövő­ben elkészülő formájában a funkciók kielégítésére a ko­rábbinál alkalmasabb, közle­kedésbiztonsági szempontból lényegesen kedvezőbb lesz. Vokó János, a Városi Tanács vb építési és közlekedési osztályának vezető főmérnöke Nagy jelentőséget tulajdonítunk annak a társadalmi összefogás­nak is, miszerint Harkányban, a megye más területeihez hason­lóan, a HNF keretén belül kör­nyezetvédelmi bizottságok jöttek létre. Hisszük és valljuk, hogy ezen bizottságok a környezetvé­delemben a Harkányi Nagyköz­ségi Tanácsnak hatékony segít­séget tudnak adni. A levélírót kérjük, hogy ha­sonló hasznos észrevételeivel máskor is segítse munkánkat. Fekete Ferenc tanácselnök Jogi tanácsadó I T. K.-né négyhónapos terhe*. Kérdése: túlmunkára, illetve éjsiakai munkára kötelez­hetne? Nem I A Munka Törvényköny­vének 38. § (3) bekezdése sze­rint a dolgozó nőt terhessége negyedik hónapjának kezdeté­től gyermeke hathónapos ko­ráig egyáltalán nem, ezen túl gyermekének egyéves koráig pedig csak beleegyezésével szabad túlmunkára és készen­létre igénybe venni. Éjszakai munkára gyermekének egyéves koráig nem kötelezhető! Ugyancsak nem kötelezhető beleegyezése nélkül más hely­ségben végzendő munkára sem a fenti időszak alatt (Mt V. 40. § (2) bek. a) pont). I ll K. J. olvasónk azt szeretné tudni, hogy az öröklésről le lehet-e mondani, és mit ir erről II a jogszabály. A Polgári Törvénykönyv 603. §-ának előírása szerint, aki törvényes öröklésre jogosult, az örökhagyóval kötött írásbeli szerződésben egészben vagy részben lemondhat az öröklés­ről. A lemondást a szerződési akarat hiánya vagy fogyaté­kossága miatt ugyanúgy lehet megtámadni, mint a végrende­letet. A továbbiakban a Polgári Törvénykönyv úgy rendelkezik, hogy a lemondás csak akkor hat ki a lemondó leszármazói- ra, ha a megállapodás így szól, vagy ha az a kötelesrészt el­érő kielégítés fejében történt. A meghatározott személy ja­vára való lemondás kétség esetében csak arra az esetre szól, ha e meghatározott sze­mély az örökhagyó után örö­köl. Az örökhagyó leszármazó- jának lemondása kétség ese­tében csak a többi leszármazó javára szolgál. A Polgári Törvénykönyv 605. §-a szerint az öröklésről való lemondás — ellenkező megál­lapodás hiányában — a köte- lesrés#ről való lemondást is jelenti. A kötelesrészről való lemondás azonban nem jelent lemondást arról, ami a lemon- dóra más öröklési jogcímen hárul. A lemondás ellenkező meg­állapodás hiányában kiterjed arra is, amivel a lemondó há­nyada utóbb másnak kiesése következtében növekszik, úgy­szintén arra a vagyonra, ame­lyet az örökhagyó a lemondás után szerzett, kivéve, ha a szerzés az örökhagyó vagyoná­ban olyan rendkívüli növeke­dést idézett elő, amelynek is­meretében a lemondó nyilat­kozatát nem tette volna meg. Lehetőséget biztosít a pol­gári jog arra is, hogy az örö­kös az öröklés megnyílása után az örökséget visszautasítsa. A Polgári Törvénykönyv 674. § (2) bekezdése szerint az örö­kös külön is visszautasíthatja a) az olyan vagyontárgy öröklését, amely meghaladja a személyi, illetőleg magántulaj­donban tartható vagyontárgyak körét vagy mértékét; b) a mezőgazdasági terme­lés célját szolgáló föld, a hozzá tartozó berendezés, felszerelési tárgyak, állatállomány és mun­kaeszközök öröklését, ha nem foglalkozik hivatásszerűen me­zőgazdasági termeléssel. Feltételhez vagy időhöz kö­tött, a megszorítással tett, va­lamint a meg nem engedett részleges visszautasítás érvény­telen. Az államot mint törvényes örököst az örökség visszautasí­tásának joga nem illeti meg. I Kiss T.-né az iránt érdeklődik. Hogy kinek a részére adható rendszeres szociális segély. A rendszeres szociális segély­ben lehet részesíteni azt az állampolgárt, aki 18. élétévét betöltötte; — munkaképtelen, vagy rok­kant; — akinek létfenntartását biz­tosító vagyona nincs; — keresettel, jövedelemmel nem rendelkezik, vagy nem éri el a jogszabályban meghatá­rozott értékhatárt és — akinek nincs tartásra kö­teles hozzátartozója vagy olyan személy, aki polgári jogi szerződés alapján tartására köteles lenne. Természetes, hogy a rend­szeres szociális segély megál­lapításához a most felsorolt feltételek együttes megléte szükséges!

Next

/
Thumbnails
Contents