Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)

1979-06-08 / 155. szám

A Dunántúlt napló 1979. június 8., péntek HÍREK 1979. JÚNIUS PÉNTEK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából MEDÁRD nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 3.48 — nyug­szik 19.39 órakor. A Hold kél 17.13 — nyugszik 2.44 órakor. KÖLNI PROFESSZOR PÉCSETT A Pécsi Tudományegyetem biztosítási jogi kutatócsoportja és az Állami Biztosító együtt­működése keretében tegnap a Tudományegyetemre látoga­tott 25 tagú szemináriumi cso­portjával dr. E. Klingmüller, a kölni egyetem biztosítási jogi intézetének igazgatója, aki ötnapos szemináriumon vesz részt Magyarországon. Pécsett dr. Farkas József egye­temi tanár előadását hallgat­ták meg biztosítással kapcso­latos polgári eljárásjogi kér­désekről. ♦ — Tartalékosok honvé­delmi versenye. Az MHSZ megyei vezetősége szom­baton reggel 8 órai kez­dettel rendezi meg Orfűn a tartalékosok honvédelmi versenye megyei döntőjét, melyen a részt vevő csapa­tok — a korábban meg­rendezett elméleti vetél­kedő és lövészet után — a gyakorlati terepverse­nyen mérik össze tudásu­kat. Met eéie SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Balett 1976. (este 7 órakor) Bakos bérlet. Kamaraszínház: A holdbéli csónakos (este 7 órakor) Ba- bits/B és Déry bérlet. MOZI Park-kert: Ned Kelly (f9) Petőfi: Ned Kelly (f3. f5) Csillagkőudvar — bármi áron (Í7. 9) Kossuth: Ned Kelly (10, 12) Az Ezüst-tó kincse (f3, f5) Gyilkos levegő (f7, f9) Tanárképző Főiskola: Keoma (5, Í8) Komarov-kert: ABBA (f9) Fekete Gyémánt: Koc­kázat (6) Jószerencsét: Az erőd (4, 6) Rákóczi: Szágul­dás gyilkosságokkal (5, 7) Május 1.: Zorro (fó) Boly: Neked nem szól a lélekha­rang (8) Harkány: Valaki a volán mögött (10) A bűn tör­ténete (6) Komló, Május 1.: Száll a kakukk fészkére (f5, 7) Komló, Zrínyi: Sógorok, sógornők (4, 6) Miért lett R. úr ámokfutó? (8) Mohács: Fogjuk meg és vigyétek! (6) Apámuram (8) Pécsvárad: Hulot úr közlekedik (f8) Sásd: 2001—Űrodüsszeia (f8) Sellye: Ragadozó madarak (5, 8) Sik­lós: Októberi vasárnap (6, 8) Szentlörinc: A fekete kard ro­mánca (8) Szigetvár: A re­ménység szele (6) A nő illata (8) Villány: Bankrablás (f8) Várható időjárás péntek es­tig: időnként erős felhősödés, főleg a Dunántúlon többfelé záporral, zivatarral. Megélén­külő, zivatar idején átmeneti­leg viharossá fokozódó, a Dunántúlon északnyugatira forduló szél. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17 fok között. Legmaga­sabb nappali hőmérséklet északnyugaton 25, délkeleten 30 fok körül. Távolabbi kilátások szombat­tól keddig: A nappali felme­legedés mérséklődik. A fel­hőzet időnként erősen megnö­vekszik, záporok, zivatarok or­szágszerte várhatók. Legala­csonyabb hajnali hőmérséklet 11, 16 fok között, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között. Jelentős meny- nyiségű (legalább 5 mm) csa­padék az ország területének 40 százalékán várható. A Ba­laton vizének hőmérséklete Sió­foknál 11 órakor 23 fok volt. „Hold és Éjszaka” a címe e fantázia smink-modellnek, mely az 500. sz. Szakmunkásképző Intézet kozmetikusai­nak vizsgáján készült Fotó: Tóth Ferenc ¥------A RÁDIÓ----­É S TELEVÍZIÓ MÜSORUBO Ülésezett a szigetvári városi pártbizottság Tegnap délelőtt ülést tartott az MSZMP Sziget­vár városi Bizottsága, amelyen részt vett dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, az MSZMP Ba­ranya megyei Bizottsága első titkára, dr. Látos Ist­ván, az MSZMP KB alosz­tályvezetője és Déríalvi István, az MSZMP KB munkatársa. A bizottság személyi kérdésekben döntött: érdemei elismeré­se mellett, más gazdasági területen adódó feladatok miatt Sántavy Lászlót, az MSZMP Szigetvár városi Bizottságának első titká­rát felmentette pártbizott­sági, végrehajtó bizottsá­gi tagsága, valamint első titkári megbízatása alól. Ezzel egyidőben Tettinger Istvánt, az MSZMP KB munkatársát megválasz­tották az MSZMP Sziget­vár városi Bizottsága tag­jának, a végrehajtó bi­zottság tagjának, vala­mint első titkárnak. ♦ Iskolai felvételik Középiskolába várják a mun­kásfiatalokat. A Széchenyi Ist­ván Szakközépiskola gépjármű- technikai és híradástechnikai esti és levelező tagozatának 1., 2. és 3. osztályába. 1979. szeptemberétől még technikumi modéllű oktatás folyik a 4 év­folyam keretében. A hagyomá­nyos autó és vasas szakmun­kás bizonyítvánnyal rendelke­zők az első osztályba kérhe­tik felvételüket, különbözeti vizsgával a II. osztályba. Szakmunkás bizonyítvány hiányában igazolt 3 évi segéd­munkás,^ illetve gépkocsivezetői munkakörben dolgozók I. osz­tályba jelentkezhetnek. A ,,B" emeltszintű tagozaton végzettek a III. osztályba nyerhetnek felvételt. A levelező tagozatra jelent­kezhetnek a híradásipari mű­szerész szakmunkás bizonyít­vánnyal rendelkezők, illetve a betanított és segédmunkásként dolgozók, akiknek 2 éves üzemi gyakorlatuk van. Esti tagozaton heti 3 alka­lommal, a levelező tagozaton heti 1 alkalommal folyik okta­tás. Technikumi modellű dolgozó tagozaton szerzett műszaki érettségi közvetlen lehetősé­get nyújt szakirányú technikusi diploma megszerzésére. Jelent­kezni az iskola gazdasági hi­vatalában lehet naponta 9-től 16 óráig. A jelentkezés határ­ideje: 1979. július 30-ig. Az iskola címe: Pécs, Kossuth Lajos u. 44. Pf. 149. Telefon: 11-688. * Zeneiskolai felvételi. A Szi­getvári Állami Zeneiskola fel­vételt hirdet az 1979/80-as tan­évre a 7. életévüket betöltött tanulók számára: előképző, vonós, ütős, fúvós és zongora szakokra. A felvételi időpont­ja: június 8-án de. 10—12, du. 13—17-ig, Ságvári u. 4. sz. alatt. A kihelyezett szentlőrin­ci tagozaton is 8-án lesz a fel­vételi az 1. sz. ált. iskolában du. 14—17.30 óráig. Hazaérkezett Lékai László bíboras Csütörtökön hazaérke­zett dr. Lékai László bíbo­ros, esztergomi érsek és dr. Cserháti József pécsi megyés püspök, akik részt vettek II. János Pál pápa czestochowai program­ján. A pápa a pálos ko­lostorban mondott beszé­dében köszöntötte dr. Lékai László bíborost, és kifejezte a magyar egy­háznak és nemzetnek szóló jókívánságait. * A pápát auschwitz— birkenaui látogatására el­kísérte a lengyel külügy­miniszter, a volt fronthar­cosok és ellenállók ügyei­vel foglalkozó miniszté­rium vezetője és az egy­házügyi hivatal vezetője. II. János Pál a pápai mise során mondott be­szédében megemlékezett arról a négymillió ember­ről, akik a koncentrációs tábor falai között vesz­tették életüket, szólt a zsi­dóság és a lengyelek veszteségeiről és a szovjet népről, a népek szabad­sága érdekében hozott áldozatáról. A pópa a „Soha többé háborút" jelszavát idézve szólt a mai világot fenyegető ve­szélyről, hangsúlyozva, hogy mindenkinek, min­den tőle telhetőt meg kell tennie a világégés meg­akadályozása érdekében. Az esti órákban a pápa visszatért Krakkóba. 04-05-07 Szolnokon a Tiszába fulladt Téringer Tibor 27 éves laka- tos, gyömörei lakos. A körül­mények kivizsgálását a rend­őrség megkezdte. * Lőrincz Ferenc 60 éves nyug­díjas, makói lakos Makó bel­területén segédmotoros kerék­párjával egy útkereszteződés­ben összeütközött egy nyerges­vontatóval és a helyszínen meghalt. A rendőrség eddigi megállapítása szerint a bal­eset oka az volt, hogy Lőrincz Ferenc nem biztosított áthala­dási elsőbbséget a vontató­nak. A rendőrség szakértők bevonásával tovább folytatja a vizsgálatot. — Hulladékgyűjtés. Az Alkotmány utcai I. sz. Gyakorló Általános Iskola pajtásai tegnap kezdték meg az őrsi- és raj­szintű hulladékgyűjtési versenyüket, melyeket ma fejeznek be. Az iskola ud­varán ócskavas és papír- halmok jelzik: a szorgos úttörők begyűjtik a kör­nyék elfekvő hasznos- anyag-készleteit. Az ünnepi könyvhét mai eseményei IRO—OLVASÓ TALÁLKOZÓK Boldizsár Iván: Pécs, Megyei Könyvtár 15, Komló, BDSZ József Attila könyv­tára 17.30 óra. Horgas Béla: Szigetvári városi-járási Könyvtár 9, Szentlőrinci Általános Isko­la 11, Komlói Úttörő- és Ifjúsági Ház 16 és Baksai községi Könyvtár 19.30 óra. Kende Sándor: Szent- lászlói községi Könyvtár 19 óra. László Lajos: Pécs, Pe­tőfi fiókkönyvtár, 17 óra. MŰSOROK Sólyom Kati Csodák és furcsaságok című műsorát 9-kor a Szigetvári városi­járási Könyvtárban, 16 órakor a komlói Úttörő- és Ifjúsági Házban mu­tatja be. N. Szabó Sándor és Unger Pálma Tündérkert című műsorát 10-kor a Dunaszekcsői községi Könyvtárban, 15-kor a Pel- lérdi Általános Iskolában mutatja be. Aszfaltrajzverseny lesz 10 órától a szentlőrinci tanács előtt, utána Horgas Béla dedikál. Ugyancsak Horgas Bé­la dedikál 13 órától a pécsi Móricz Zsigmond Könyvesboltban. Közlemény A MÁV Pályafenntartási Fő­nöksége értesíti a lakosságot, hogy 1979. június 9-én 9.30— 12.25 óra között a szentlörinc —nagycsányi összekötő út 1. és 2. km szelvénye között a vas­úti átjárót vágánycsere miatt teljes szélességben lezárja. A terelőútra táblák hívják fel a járművezetők figyelmét. * A Pécsi városi Könyvtár ér­tesíti olvasóit, hogy a peda­gógiai könyvtárban (Pécs, Széchenyi tér 11.) a kölcsönzés 1979. június 11-től szünetel. Kérjük olvasóinkat, hogy a kint lévő könyveket folyó év június 20-ig szíveskedjenek visszavinni a pedagógiai könyv­tárba. Lahti kórusvezetők fogadása A Pécsett vendégszerep­lő Lahti Kuoro vezetőit, Terhi Juvonen karnagyot, Leo Jokalainen-1, a kórus elnökét és Pirkko Lang-ot, a kórus egyik tagját teg­nap délelőtt Pécs város Tanácsa elnöki hivatalá­ban fogadta dr. Németh Lajos, a Városi Tanács általános elnökhelyettese. A két együttes — a finn kórus és vendéglátója, a pécsi Építők madrigálkó­rusa — valamint a két város, a kétezer éves Pécs és a jövőre 75 esztendős Lahti testvéri kapcsolatai­ról cserélték ki gondola­taikat. Leo Jokalainen köszöne­tét mondott azért a lehe­tőségért, hogy Pécsett koncertezhettek, emlékez­tetve erra, hogy ez a ba­rátság már régebben el­kezdődött, s most mindkét oldalon elmélyült, illetve újak szövődtek. Testvérné­pek vagyunk — hangsú­lyozta — ezt a barátsá­got nem kell bizonygat­nunk. Szimbólumaként a lahti Ittala üveggyár mécs- tartó formájú kristályvázá­ját nyújtotta át, benne apró gyertyácskával. Vi­szonzásul dr. Németh La­jos Pécs fő motívumait ábrázoló emlékplakettet és egy albumot nyújtott át, Martyn Ferenc Bara­nyai képek címmel most megjelent rajzait. A Lahti Kuoro ma uta­zik el Pécsről. Budapes­ten vasárnap délelőtt a Budai Várpalotában ad- na.k koncertet, majd ha­zatérnek Lahtiba. ♦ Esküvő HEINCZ MARTA és SCHMIDT TIBOR szeretettel értesítjük minden kedves ismerősünket, barátun­kat, hogy 1979. június 9-én há­zasságot kötünk a pécsi köz­ponti házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). BALÁZS MÁRIA és KELEMEN GYÖRGY szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1979. június 9-én 10.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). SULE ÁGNES és SZILVESZTER JÓZSEF szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1979. június 9-én 13.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). ÁCS MÁRIA és MÉSZÁROS SÁNDOR szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1979. június 9-én, szom­baton 16 órakor házasságot kötünk a Szigetvári városi Ta­nács dísztermében. RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.37: A titkos házasság. Operarészletek. 9.33: Óvodá­sok filmműsora. 10.05: Vissza­pillantó. 10.35: Szép Ernő ver­sei. 10.40: Madrigálok. 11.00: Szemelvények a finnugor köl­tészetből és a régi magyar irodalomból. 12.35: Hétvégi panoráma. 13.57: Boros Lajos énekel. 14.05: Lakatos György népii zenekara játszik, Lente Lajos nótákat énekel. 14.44: Magyarán szólva. 15.10: Mo- zart-hangversenyária. 15.28: Hobby-Dominó. 16.05: Húszas stúdió. 17.10: ünnepi könyv­hét 1979. 18.15: Hol volt, hol nem volt..-. 19.15: Szimfoni­kus zene. 20.07: Láttuk, hal­lottuk. 20.32: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 21.25: Nathan Milstein hegedül. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Rádiószínház. 23.23: Operaáriák. 0.10: Operettfel­vételekből. PETŐFI RÁDIÓ 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Örökzöld dallamok. 9.31: Irattár mikrofilmen. Riport. 10.00: Zeneidélelőtt. 11.45: Tánczenei koktél. 12.38: Népi muzsika. 13.15: Nőkről nőknek. 14.00: Kettőtől ötig... 17.00: Nóták. 17.30: ötödik sebesség. Különkiadás. 18.33: Négy or­szág, négy énekes. 19.27: Har­minc perc alatt a Föld körül. 20.00: Régi nóta, híres nóta. 20.33: A csinovnyiik halála. Csehov jelenetei. 21.24: A Rá­dió Dalszínháza. Daljáték. 23.20: Az Osibisa együttes fel­vételeiből. HARMADIK MŰSOR 8.08: Nagy mesterek kama­razenéjéből. 10.00: Hídfők a végtelenben. 11.05: XIX. szá­zadi operákból. 12.00: Szimfo­nikus zene. 14.00: Móricz Zsigmond a szerkesztőségek­ben. 14.20: Barokk szonáták. 15.10: Könyvszemle. 15.20: Par­sifal. Részletek Wagner zene­drámájából. 16.09: Tallózás. 16.29: Tip-top parádé. 16.59: Beethoven felvételekből. 17.58: Ébresztő! Riport. 18.23: Hege­dűverseny. 18.45: Fekete Afrika zenéjéből. 19.05: Operarészle­tek. 20.05: Dvorzsák: Stabat Mater. 21.31 : A dzsessz törté­netéből. 22.11: A Kodály vo­nósnégyes felvételeiből. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Muzsi­káló fiatalok ... A pécsi Liszt — Elkészült az orfűi tavon létesítendő ideigle­nes vízkivételi mű engedé­lyezési terve a Dél-dunán­túli Regionális Vízmű Vál­lalatnál. — Martyn Ferenc írá­sai. Töredékek címmel je­lentette meg a Baranya megyei Tanács V. B. mű­velődésügyi osztálya Mar­tyn Ferenc Kossuth-díjas festőművész 1927 és 1977 között megjelent művé­szeti írásait; különböző folyóiratokban közölt visz- szaemlékezéseit, illetve elhangzott kiállítás meg­nyitóit, gyűjtemény formá­jában. A kötés, a záróraj­zok és a védőborító ugyancsak Martyn Ferenc munkája. Ferenc állami zeneiskola nö­vendékeinek stúdióhangverse­nye. 17.15: Művészeti magazin. 17.45: Ritmus és dallam. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. Bács-Kiskun megyei' mozaik, összeállítás. — A garai népi zenekar műsorából. — Hírek, tudósítások, lapszemle. — Vera Svoboda énekel. 19.00: Német nyelvű műsor. 30 perc nyaralóknak, nyaralókkal: hí­rek, tudósítások, riportok, rö­vid útikalauzok, zenés kíván­ságok. — Bemutatjuk a sop­roni Storno házat. — Medárd napján. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 16.25: Hírek. 16.30: Jó han­gulat zenével (sz). 16.55: Mindenki közlekedik . . . 17.10: öt perc meteorológia. 17.15: Reklám. 17.20: Dél-alföldi) kró­nika. 17.50: Forgácsok — 3. rész. A csapda. 18.20: Koc­kázat. 18.50: Könyvsátor. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-híradó (sz.). 20.00: Jókai Mór: Mire megvénülünk. VI/5. rész (sz.). 20.50: Delta. Tu­dományos híradó. 21.10: Impro­vizáció (sz.). 22.10: Tv-híradó 3. (sz.). 22.20: Reklámműsor. MÁSODIK MŰSOR 17.58: Műsorismertetés. 18.00: Carnica együttes műso­ra. (Csehszlovák folklór film — színes.) 18.25: Nemzetközi atlétikai verseny. 20.20: öt perc meteorológia. 20.25: Dél­sarki tél. Ausztrál rövidfilm (ism., sz.). 21.00: Tv-híradó 2. (sz.). 21.20: Reklámműsor. 21.25: Lidércfény. VI/6. rész: Chrisminsterben (sz.). 22.10: „Buta Auguszt". Jobba Gabi műsora (ism.). JUGOSZLÁV TV 17.40: Magyar nyelvű tv- napló. 18.15: Kicsiny világ. 18.45: Szórakoztató időköz. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Szóra­koztató zene. 21.00: Golgota — filmsorozat. 22.15: Korunk dossziéja: 1973. 23.30: Lilith — amerikai1 film. második műsor 18.00: Dokumentumfilm. 19.00: Telesport. 20.00: Térkö­zeiben. 21.00: Huszonnégy óra. 21.20: Emlékezések. 22.05: Kül­földi show. 22.55: G. Lighet- ti: Kalandok — komolyzene. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szere. Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratian napokon: POTE Gyer­mekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé- 5zet, baleseti sebészet: II. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: pOTE Fül-, Orr, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. kér.: Pécs-Vasas II., Beth­len G. u. 8. 10/52. sz. gyógy­szertár, Pécs-Meszes, Szeptem­ber 6. tér 1. 10/3. sz. gyógy­szertár, II. kér.: Pécs, Kos­suth L. u. 81. 10/8. sz. gyógy­szertár, Pécs, Munkácsy M. u. 10/9. sz. gyógyszertár, III. kér.: Pécs, Veress Endre u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. ♦ — Védőital — kisdiá­koknak. A hét eleje óta védőitalként hideg citro­mos teával enyhítik dél­utánonként a pécsi Bánki Donát úti általános iskola több mint kétszáz kisdiák­jának kánikulai szomjúsá­gát A kondérszámra fo­gyó, ingyenes védőitalt addig osztják a gyerekek­nek, ameddig a kánikula tart. Kezdeményezésük kö­vetésre méltó. — Az alföldi tanyáktól Amerikáig. E címmel le­hetne összefoglalni annak a fotókiállításnak témáját, amelyet tegnap nyitottak meg a Megyei Kórház Rendelőintézet ebédlőjé­ben, s amely két hétig te­kinthető meg. Tóth Károly fotóművész — a kórház röntgentechnikusa — ké­peinek bemutatóját a kór­ház közművelődésügyi bi­zottsága rendezte. I. Szeptember 14-e volt, napfé­nyes ősz elejei délelőtt. A ve­rebek önfeledten csiviteltek a bérházak közé beékelődött te­nyérnyi téren, Krámerné, mint minden délelőtt, ma is ott ült a megszokott padján a bokrok között. Ijesztő, csúf öregasz- szony volt, hatalmas orrán fém­keretes szemüveg lógott. El­nyűtt santung ruhát hordott, de a fülében aranyfüggők lógtak, nyakában vastag aranylánc, ölt a pádon, mint egy jóllakott karvaly, visszataszítóan, de bé­késen. >v A parkban kék tréningruhá­ban kövér, lompos nő tevékeny­kedett. Fodor Rózsi, a parkőr. Az iskolás srácok csak „Lüty- tyentett Rózsinak" -nevezték és mindent felhasználtak a bosz- szantására, apró papírfecniket szórtak szét, keresztül galop­potok a gyepen és szamár­fület mutattak neki. Rózsi va­lóban kicsit ütődött volt, de a parkot azt gondosan rendben- tartotta. A víz kibuggyant a kis me­dence szélén és tócsákban gyülekezett a gyepen. Szaladt, hogy elzárja a csapot, felte­kerje a slaugot, és vissza, hogy a vizet elseperje onnét, ahová az nem való. Nagyon sok dol­ga lett egyszeriben, megérkez­tek a kismamák, az iskolások is; csupán annyi ideje maradt, hogy egy fehér villanásra ol-*- dalra kapja a fejét. Ugyan mi lehetett az? Talán egy női kesz- tvű; .de ki hord ma már nyá­ron kesztyűt? Bezzeg régen! Egy férfi közeledett a park­ban, lezöttyent a medence mel­letti padra és rágyújtott; az üres cigarettásdobozt, utána a gyufásskatulyát is, belepöccin­tette a vízbe. Rózsiban a léleg­zet is megállt; Seprűjét fel­emelve rátámadt a férfira, és pillanatok alatt hangos szóvál­tás kerekedett közöttük. Ki tudja, hova fajult volna a do­log, de a férfi elúnta, a csik­ket is bedobta a vízbe, lom­hán felállt és csatlakozott a meggyülekezett bámészkodók­hoz. Ebben a pillanatban egy fia­talember bukkant elő a bokrok közül, kockás zakóban, piros pullóverben. Ahogy meglátta a kis csoportot, sarkonfordult, és öles léptekkel elszaladt. Rózsi­nak nem volt ideje figyelmez­tetni; hogy fűre lépni tilos. Új ellenség jelent meg; a kutyás nő kutyája. Gazda nélkül, a pórázt maga után vonszolva tűnt el a bokrok között; majd visítva, égnek meredő szőrrel ismét megjelent, két rohanó kör után újra belevetette ma­gát a bozótba, éppen Krámer­né padjának irányában, Rózsi kirángatta a vonyító kutyát on­nét, egy pillantást vetett a padra és átszaladt az agyán, minek ül még mindig ott a vénasszony, máskor ilyenkor már rég hazament. Valami fur­csa, szokatlan volt abban, ahogy ott ült. . . Úgy döntött, megnézi még egyszer, ott van-e még; nem látta átcsoszogni a parkon. Igen, Krámerné még mindig ott volt. ölhetett kezekkel, egyenes háttal; a botja, amit a pad karfájának támasztott mikor leült, most a földön fe­küdt. Rózsi hátán végigfutott a hideg, ez a földön fekvő bot olyan volt, mint egy hulla. Ez a bot... és Krámerné mozdu­latlan teste . . . mindenszen­tek...! Hideglelősen nézett körül, de senkisem volt a közel­ben; előrébb lépett és megérin­tette az öregasszony vállát. (Folytatás következik)

Next

/
Thumbnails
Contents