Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)
1979-06-03 / 150. szám
1979. JÚNIUS 3. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. Az 500-as Szakmunkásképző Intézet (archív felvétel) Öt évtized ölelésében S ajnos még ma is él a rossz emlékű beidegződés: ha nem tanulsz fiam, elmész inasnak! És mintha a gyakorlat is ezt igazolná. A szakmunkásképző intézetekbe kerülő általános iskolát végzettek tanulmányi átlaga nem haladja meg a kétegész öttizedet. Nemrég egy szakmunkásképzőben tanító pedagógustól hallottam a következőt; az első félévben az alapoknál kell mindent kezdenem, mert nem tudok mire építkezni, ezzel együtt viszont a tanrendben meghatározottaknak is eleget kell tennem. Más. Az egyik szülő önmagát vádolja azért, mert nem járta ki, hogy fiát mégis felvegyék a szakközépiskolába. Mint kiderült, a szakmunkás- képzőben is szinte ugyanazt a matematikát tanulják az autószerelők, mint a szakközépiskolásók. Egy éven át havi négyszáz forintot fizetett a gyerek korrepetálásáért. Vagy: az egyik pécsi nagy- vállalatná'l, lévén igen jelentős a segéd- és betanított- munkós-hiány, a szakmunkástanulók hat hónap helyett egy éven ót végezték az alkatrészbontást, a raktárrendezést. Ugyanakkor a kettős irányítás ellenére mind nagyobb figyelmet szentelnek a fiatalok képzésére, felismerve az oly régi tételt: a jövő munkás- osztályának nevelése, szakmai felkészültsége az alatt a három esztendő alatt dől el, amit az intézet padjai között, valamint a tanműhelyekben, az üzemékben töltenek el. Nem mindegy tehát, miiképpen is foglalkoznak ezekkel a fiatalokkal, akiknek jelentős része hátrányos helyzetű: némelyek szerint az egyik legnehezebb, de pedagógiai szempontból a legszebb munka, amit egy tanár végezhet a szakmunkástanulók körében. o Pécsett tulajdonképpen 1885 óta folyik szakmunkásképzés. A kezdeti időszakban tizenegy osztállyal és hatszáznyolcvan iparostanonccal indult meg az oktatás a Belvárosi fiúiskolában, illetve a Sörház utcai népiskolában. Az egykori dokumentumokat forgatva kiderült, hogy a századfordulón nem sok energiát fordítottak a tanoncképzésre. Varjas József volt iparostanonc-iSkolai igazgató évtizedekkel ezelőtt keserűen állapította meg a következőket: ,,A tanoncoknak taneszközökkel való felszerelése a lehető leghiányosabb. Egyes osztályokban két-három olvasókönyv állott a tanoncok rendelkezésére. Részletes tanterv, tanmenet nem volt az iskolánkban, ezért egyik-másik osztályban ötletszerűség volt tapasztalható. Az iskola elhelyezése dolgában a megtűrt vendég szerepét játssza, tantestülete a szó igaz értelmében nincs." A korabeli sajtót böngészve a Dunántúl 1916. április ötödikéi számában arról értesíti a város polgárait, hogy Pécs város vezetői elhatározták: a háború befejezése után tanonciskolát nyitnak az Indó- ház utcától (ma Szabadság út) nyugatra. Az iskola végül is 1929 nyarára szinte teljes egészében elkészült és ősszel már az új intézményben kezdődhetett a tanítás . . . o Üjmecsekalja, orvosi rendelőintézet. Késő délután már gyérebb a betegforgalom. Mogyorósi Istvánnal_ az iskola egykori pedellusával a lift melletti padra telepedünk. Előkerülnek a már megsárgult okiratok, melyekből kiderül, a valamikori altiszt vagy féltucatnyi vizsgát tett, többek között elvégezte a kazán-, a gőzgép-, a cséplőgépkezelői tanfolyamot, letette az autogénhegesztői és a gyengeáramú elektrotechnikai vizsgát. — A Városi Vízműtől ezer- kilencszázhuszonkilenc szeptemberében kerültem a tanonciskolához. Emlékszem, még az alagsorban dolgoztak a kőművesék, de az öktatás ennek ellenére október tizenötödikén megkezdődhetett, örültem a lehetőségnek, akkortájt nősültem, és mert elvállaltam a házmesterséget is, lakást kaptam az alagsorban. Én felügyeltem a ruharaktárra, a sportszertárra, én végeztem az iratkezelést, ha kellett filmet vetítettem. Ha jól emlékszem már az első évben több mint ezren végezték az iskolában, a létszám fokozatosan nőtt, néhány év múlva már kétezer diák járt hozzánk. A fémmegmunkáló és az asztalos szakma volt abban az időben a legnépszerűbb, de jártaik hozzánk hentes-, kereskedő-, cipész-, kőműves-, festő-, szabó-, fodrász- és pin- cértanulök is. Minden szakmának külön műhelye vált. Az alagsorban dolgoztak az asztalosok, a cipészék, a műlakatosok, az esrtergályosök és a kőművesek. Az emeletéken alakították ki a borbély-, a fodrász-, a szabó-, a pincér- gyakorló-termeket, a festőműhelyt. Szigorú ember hírében álltam: 1965-ben mentem nyugdíjba. Kérték, hogy még maradjak, de elég volt az a két év, amit ráhúztam. A pedagógusnapon búcsúztattak, a tantestülettől kristály vázát, a gyerekektől pedig fekete tulipánt kaptam. Azóta is rendszeresen bejárok, nem tudok elszakadni az intézettől. Ha végigmegyek a Rét utcán, eszembe jut ötven év előtti önmagam. Mikor kinéztem az alagsori lakásból, bolgárkerteket láttam, nyugatabbra a vasúti bérházat, meg mocsaras ingoványt. Azóta eltűntek a kertészek és szinte a város közepére került az iskola. Q Tenyérnyi cipészműhely a Jókai utcában, A műhelyajtó nyitva, fehérkötényes, szemüveges férfi hajol a Singer fölé. Amíg Arnold mester percek alatt megvarrja az elszakadt cipőpántot, a középkorú hölgy arról áradozik, de jó, hogy még vannak cipészek, mert különben eldobhatta volna lábbelijét. Arnold József cipészmester ötvenegy éve van a szakmában, az új iskola első tanulóinak egyike volt. — Huszonkilenc januárjában kezdtem a szakmát mint tanonc ugyanebben a házban, csak akkor a sarkon volt a Cser József műhelye. Négy év után szabadultam, napi tizenkét órát dolgoztam, a mestertől kosztot és lakást kaptam. Szerencsére a fiatalok ezt nem csinálják már végig. Mi hetente kétszer fél napot jártunk iskolába. És attól függően, hogy délelőtt vagy délután mentünk, előtte vagy utána el kellett végezni a munkát. Mikor meghalt a mesterem, megvettem a műhelyt és azóta is itt dolgozom. A cipész szakma valahogy mindig lenézett mesterség volt, ma viszont oda jutottunk, hogy egyszerűen elfogyunk. Talán ezért sincsen szakosztályi elnökünk a kisiparosok szövetségében. úgy tudom, hogy a szakmabeliek korátlaga ötvenöt év. Négy éve vagyok különben nyugdíjban, azóta csak javítással foglalkozom. Rossz az anyagellátás, új cipőket már nem csinálok. Ezért is ajánlottam fel a rajzaimat, modelljei- met az iskolának arra a felhívásra, amely az újságban jelent meg. Hatan mentünk be az intézetbe az egykori diákok közül, a beadott anyagból kiállítást rendeznek a szombati ünnepségen, hadd lássák a mostani diákok, mit is csináltunk mi annak idején! o Pipic Györgyi, Botos Anikó, Stankovics Csaba és Pataki Márton az énekkari próba alatt szakít időt a beszélgetésre. Épp, hogy túlesünk az ismerkedésen, egy osztály érkezik a tanári szobába. Kevés a terem, mi is összébb húzódunk, s még mellettünk fizika óra folyik, arról beszélgetünk, melyikük hogyan is került a szakmába. PIPIC GYÖRGYI: - Másodéves kesztyűszabósz vagyok. Gyönyörű tanműhelyünk van a kesztyűgyár új gyáregységében, a nyomda mellett. Én tulajdonképpen a nővéreim hatására kerültem a gyárba, mert ők is ott dolgoznak: megtetszett amit csinálnak. A Lasch gépen tizenkét perc alatt kell megcsinálni egy kesztyűt norma szerint, ezt a teljesítményt még nem értem el, de majd belejövök. A harmadik év második felében megyünk föl a csarnokba, akkor már kilencven százalékos darabbérben dolgozunk majd. PATAKI MARTON: - Bony- hádról járok be azért, mert karosszérialakatos-képzés nem indult nálunk. Elég fárasztó a heti háromszori utazás, mert olyankor ötkor indulok hazulról és este hat óránál előbb nem nagyon érek haza, ha énekkari próba van, még később. Egy évem van még visz- sza és ha végzek, ugyanott dolgozom majd mint apám, a Bonyhádi Vasipari Szövetkezef- nél. BOTOS ANIKÓ másodéves női szabó: — Én is divatos szakmát szerettem volna választani, a fodrászságot, de lebeszéltek róla, mert sokat kell állni. A Minőségi Ruházati Szövetkezet kertvárosi divatszalonjában van a tanműhelyünk. A szakoktatónk szerint szépen dolgozunk, minden műveletet elsajátítunk, csak lassabban készülünk el a munkával. STANKOVICS CSABA másodéves forgácsoló: — Nyolcán vagyunk tanulók a Cserkúti MEZÖGÉP-nél, nagy, szovjet gyártmányú esztergapadon dolgozom, jelenleg ékszíjtárcsát csinálunk. Persze még nem önállóan, a gépet a mester állítja be és ha szükséges, utóna- állítunk. Elégedett vagyok, az üzemmel kötött szerződés alapján négyszáz forint társadalmi ösztöndíjat kapok, erre jön ró a tanulmányi eredmény után járó ösztöndíj. o Az 500-as Szakmunkásképző Intézet az öt évtized alatt mintegy harmincezer fiatal szakembert adott az országnak. Az iskolának jelenleg kétezerkétszáz tanulója van, és harmincnyolc szakmában folyik a képzés, amelyet több mint százhúsz főhivatású nevelő — beleértendők o szakoktatók is — valamint negyven óraadó végez, akik a speciális tárgyakat oktatják. Az ötven éve működő intézmény ma már egyre nehezebben birkózik meg a feladatokkal, elsősorban a helyszűke miatt. Nekik, mint ahogy az ország többi szakmunkásképző intézetének is gondot okoz a „többgazda" rendszer: mert szakmai szempontból a Munkaügyi, valamint az Oktatási Minisztériumhoz tartoznak, a felügyeleti szerv a megyei tanács, fenntartást tekintve pedig a városi tanács a gazda. A többszörös áttételből, az irányítási rendszer bonyolultságából fakad, többek között ez is közrejátszik abban, hogy még mindig nincs olyan rangja a szakmunkásképzésnek, mint amit joggal elvárhatnánk. Blesz József az elmúlt év elején lépett Lengvári István utódjaként az igazgatói irodába. Ö a következőképpen látja az intézet helyzetét, a szakmunkás- képzés dolgait. — A kétezerkétszáz diákunknak a fele bejáró, ami önmagában véve is megterhelés a tanulónak. E mellett az általános iskolákból hozzánk kerülő fiatalok felkészültsége elég gyenge, ezt bizonyítják az első felmérő, dolgozatok is: például matematikából az átlag 1,5. Igen nagy felelősség hárul tehát tanárainkra és nagy erőfeszítéseket kell tenniük annak érdekében, hogy a hiányosságokat pótolják. De így is csak ______________________.*.................. S F émipari alapismeretek elsajátítása az intézet tanműhelyében I Tám László felvételei A két évtizedes jubileumát ünneplő kórus hangversenye a Liszt- teremben két egész nyolc tized az intézeti tanulmányi átlag. A nappali képzés mellett különböző céltanfolyamokat vezetünk a vállalatok kérésére, most öt osztály működik mintegy százötven fővel. Mi biztosítjuk a nevelőket, felkészítjük őket a szakmunkásvizsgára. Továbbá intézetünkben működik a szakmunkások szakközépiskolája is, amely az egységes képzés bevezetése óta három év után érettségit ad a tanulónak. A mostani tanévben száznegyvenen járnak a levelező és esti tagozatokra. A bukásokat tekintve a matematika, a fizika és a magyar áll az első helyen, ezért a gyengék segítése érdekében rendszeres korrepetálásokat szervezünk. A szakmai gyakorlat közkedvelt diákjaink körében, az iskolai átlag megközelíti a négyes osztályzatot. Ebben nagy szerepe van a hat évvel ezelőtt létesített központi tanműhelyünknek, továbbá annak, hogy a vállalatok egymás után építik az üzemi tanműhelyeket. Gondjaink ellenére — kevés a tanterem, nincs tornaterem, nem jut pénz a tanműhelyben lévő gépek felújítására és még sorolhatnánk — tanulóink kiemelkedő eredményeket érnek el a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyeken, valamint a tantárgyi versengéseken. Legutóbb kilencen jutottak tőlünk a Szakma Kiváló Tanulója országos döntőbe, egy első, egy második és' két- két negyedik, valamint ötödik helyezést értünk el. Az országos tantárgyi versenyről egy első és egy második helyezéssel tértünk haza. Ha a tárgyi feltételeink jobbak lennének, bizonyosan a sport terén is előrébb léphetnénk. Száznegyven fős nívódíjas kórusunk országos hírű. Végezetül hadd szóljak a pályaválasztásról, pályairányításról! Az általános iskolát végző fiatal nagyrészt nem tudja eldönteni önállóan, mit is szeretne: szakmát általában a szülő választ. Hiányos a pályaorientálás, a gyerekek nem ismerik — s hadd tegyem hozzá, a szülők nagy része sem — a választott szakmát és ez az oka annak, hogy a gyerek néhány hónap múlva megúnja példáui a fődarabok mosását, mert ő másképp képzelte el a szakmát. Számtalanszor felmerült bennem: mi lehet a mögött, hogy egy szakmunkásképző intézetnek olyan összekovácsolt és szakmailag magasszintű kórusa legyen, mint az ötszázasnak. S valahol Pécsi Géza karnagy akkor döbbentett rá a dolgokra, mikor nem szakmai dolgokról, nem az elismerésekről, hanem valami egészen másról beszélt. — A szakmunkásképző intézetekben a humán tárgyak aránya mindössze nyolc százalék. Ugyanez a középiskolákban eléri a hatvan százalékot. Mi következik ebből? A szakmunkás- tanulónak első a munka. Mikor arról beszélünk, hogy a jövő szakmunkására jóval nagyobb követelmények várnak, mint bármikor, mikor a célokban a széles látókörű és magas átlagműveltségű szakmunkás az ideál, mikor a szakközépiskolai és szakmunkásképzés szintje közelít egymáshoz, nem hagyva figyelmen kívül a követelményeket, akkor nem engedhetjük meg magunknak, hogy a mi tanulóinknak kevesebb jusson élményekből, az emberiség kul- túrkincséből I A zenével, az énekléssel harmonikusabbá tehetjük a gyerekek hétköznapjait, szereplési lehetőségekhez jutnak, hangversenyt adhatnak a pódiumon a közönségnek, egyszóval, valami egészen más hatások érik őket, mint a műhelyekben. Az általunk indított hangversenyekkel is ez a célunk. A mi kezdeményezésünkre a zenei nevelés a jövő évtől beépülhet a szakmunkásképző iskolák tantervébe. Ezt óriási jelentőségű dolognak tartom". Olyan zenei anyagot akarunk adni a tanulóinknak, amely megegyezik a gimnáziumi törzsanyaggal. így már könnyebben megérthetik egymást, lesz, ami összekösse őket gondolatilag. De ezt minden területen meg kellene tennünk a jövő felnőtt munkásgenerációjának érdekében. Salamon Gyula
