Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)
1979-06-16 / 163. szám
6 Dunántúli napló 1979. június 16., szombat Igazgatók a „rendhagyó” tanévről Jövőre már Június 13-val véget érhet a tanév „Előbb tanulni, s csak azután szerepelni BB Vegyeskar Mohácson Medórd valószínűleg meghallgatta a pedagógusok kérelmét és a fojtogató kánikula helyett langyos esővel nyugtatgatja a strandra vágyó iskolásokat. Ugyanis a különösen szokatlan májusi, június eleji meleg és az idén ,,debütáló” rövidebb és mégis tovább tartó tanév megkavarta a gyerekeket és tanárokat egyaránt. A szabad szombatos rendszer, a tizenegynapos ciklus új feladatok elé állította az általános iskolákat. Most, év végén megkérdeztünk néhány igazgatót: milyenek a tapasztalataik, milyen gondokat vetett föl a tanév? Válaszaikból is kitűnik, mit találtak egyöntetűen rossznak és minek örülnek. De volt olyan iskola is, ahol az előnyöket egyáltalán nem használták ki és az új rendszernek csak a kevésbé kellemes oldalát tartják számon. A most következő nyilatkozatok tanúsága szerint tervezéssel, előrelátással különösebb nehézségek nélkül „átvészelték” az évet. A gondok egy részét a minisztérium is érzékelte és az 1978/79-es tanévben már bevezetnék néhány módosítást. Néhány probléma továbbra is maradt még, de beszéljenek erről a megkérdezettek. Szikszói Tiborné, a pécsi Építők úti Általános iskola igazgatója:- Nagyon fáradtak a gyerekek is, meg a tanárok is. A tananyagot és az ismétlést már régen befejeztük, de az órákat még kell tartanunk. Ugyanis, míg a 198 napos tanévnél 90 százalékban követelték meg az órák teljesítését, addig most a 192 tanítási napot száz százalékosan meg kell tartani. A szabadszombat nálunk különben nagyon jól bevált, a gyerekek egyáltalán nem tartózkodtak olyankor az iskolában, együtt voltak a szüleikkel. A kollégák is örültek neki. Az elhúzódó tanév miatt gondoltunk arra, hogy télen nem tartunk szabad szombatot, de ez kivé- telezhetetlennek bizonyult, mert teljesen feldúlta volna az órarendi periódusokat. Talán rövidíteni lehetne a téli szünetet, azt hosszúnak éreztük. Komoly gond még, hogy mezőgazdasági munkára csak a tanév „kitolásával” mehetnek a tanulók. Ennek sem a szülők, sem a pedagógusok, sem a gyerekek nem örülnek és büntetésnek érzik. Paulik Mihályné, a pécsi Acsády utcai iskola igazgatója: — A nevelés szempontjából nagyon előnyös az új rendszer. A szülők többsége élt a lehetőséggel és foglalkozott gyermekével, a pedagógusnak is maradt ideje önképzésre és Az autós hajtóvadászatok története az amerikai filmgyártás kezdetének messzi homályába nyúlik vissza, de társadalmi töltéssel jobbára csak a hetvenes évek elejétől űzi a rendőrség az Új vliág többnyire fiatalabb évjáratú polgárait. Antonioni emlékezetes filmje, a Zabriskie Point nyitotta meg a sort — a hajsza itt nem öncélú száguldozás, hanem a mondanivaló lényegét kifejező dráma volt. Aztán jöttek a szelíd motorosok, akiket az amerikai Dél „tisztes" földművelői vettek üldözőbe. Az eddigi utaztatós- hajszolós filmek csúcsát — az üldözés időtartamát tekintve — sajnos, a néger rádiós biztatása ellenére, egy hatalmas bulla családjára. Alaposan csökkentek a szombati hiányzások is, amiket korábban a szabad szombatos szülők igazoltak. Az átállást kicsit megnehezítette az, hogy ez egybeesett az új dokumentumok bevezetésével. Jövőre már biztos könnyebb lesz, annál is inkább, mert a Művelődésügyi Közlöny szerint az órákat újra 90 százalékban kell megtartani és június 13-mal zárhatjuk az évet. Idén mi — és nagyon sok iskola még - csak húszadikán tudjuk befejezni a tanévet a mezőgazdasági munkánk miatt. És bár már többször ismételtünk és ne'héz a gyerekek „széken tartása" — 35 Celsius van a tanteremben - muszáj órákat tartani. És ez jövőre sem változik, hiszen a mezőgazdasági munkát nem kalkulálhatjuk be az óraszámba. Valószínűleg nagyon meggondolják majd az iskolák, hogy vállalkozzanak-e erre egyáltalán, és nem hiszem, hogy ez jót tenne a mezőgazdaságnak. A hosszabb tanévvel sok helyen nem is számoltak, például már június 18-án kezdődik az úttörővezetők továbbképzése. Soós János, az istenkúti nevelési központ igazgatója:- Az első félévben meglepődtek a szülők, de a másodikban már belejöttek, elvitték a gyerekeiket, sőt egész osztályoknak szerveztek kirándulásokat. Az óraszám problémára a tavaszi szünetben fölfigyeltünk, és a tanárokkal, szülőkkel, gyerekekkel egyetértésben reggel 7—8-ig és délután kettőkor is tartottunk órákat. És így, bár mezőgazdasági munkán is voltunk, 16-án zárhatunk. Természetesen ez újabb erőfeszítést jelentett, de most örülünk a nyert napoknak. Az első félévi periódus rövidnek bizonyult, a második meg túl hosszúnak. De jövőre ez a gond megoldódik úgy, hogy a minisztériumban január 31 -et jelölték meg periódusváltásnak. Joó Béla, a pécsi Gyárvárosi iskola igazgatója: — Sok negatív és pozitív tapasztalatunk von. A szabad szombat alapvetően jó, de még szokatlan az óraszámok ilyen kötöttsége. Mi csak öt napot dolgoztunk, de ennek a behozása is nehézségeket okozott. Ezen úgy próbáltunk segíteni, hogy már áprilisban megnéztük, hol adódik lehetőség az óraszámok átcsoportosítására. Egyes tárgyaknál maradtak plusz órák, azokat a szükséges helyre tettük át. így június 15-vel befejezzük a tanítást, de nem ártana, ha erre gndosabban odafigyelnének az illetékesek is . .. dózer lapátján végezi. Előtte azonban keresztül-kasul száguldozza a Nevadai sivatagot. Most újabb üldözéses film kerül ki a tengerentúli alkotók keze alól. A Sugarlandi hajtóvadászat semmiben sem marad alul az előzőekhez képest, már ami a rendőrautók gyorsaságát, a Buíck-ok és Chrysler-ek manőverező képességét, valamint a kaszkadőrök ügyességét illeti. Hiába, Steven Spielberg, a rémítőnek mondott Cápa rendezője érti a dolgát. A látvány már maga imponáló: vagy ötven kivilágított rendőrautó kísér hegyen-völgyön, réten és erdőn át egy eltérített járőrkocsit, amelyben egy egyszerű és jóképű közrendőr végig megőrzi nyuM inden csöndes már-Mohácson, este van, csupán a Török-presszó terasza hangos a diszkón fel- ajzódott fiatalok lármájától. Aztán, ahogy beljebb haladunk a város felé, egészen más hangok ütik meg a fülünket. Egy kristálytiszta, csengő szoprán Erkel-áriát énekel. Tudtuk, hogy valahol a Kossuth- moziban próbál a Bartók Béla Művelődési Hóz vegyeskara, de hogy ilyen könnyen nyomra vezetnek, arra nem számítottunk. Néhány hete mutatkoztak be Pécsett az amatőr együttesek színházi fórumán. Igényes, szép műveket halottunk tőlük, a kórus életkorához képest meglepően érett és kimunkált előadásban. Igaz, az egységes hangzás eléréséért, a szólamok kiegyenlítéséért van még mit tenni, de ezt Krausz György karnagy nálunk bizonyára sokkal jobban tudja. Hiszen, aki két év alatt ilyen magabiztos és muzikális együttest kovácsolt össze, az tisztában van a további feladatokkal is. Lám a próba is hosszú, majdnem egyórás beéneklés- sel kezdődik; a férfikarban kevesebb az iskolázott hang, alaposabb korrepetálást igényelnek. Durkó Zsolt néger spirituálé-feldolgozását kedvelik a kórustagok — látszik, hogy sokat gyakorolták —, de a szép hangzást nem adják ingyen .. . — Már a kezdet kezdetén is igyekeztünk magasra tenni a mércét — jegyzi meg a karnagy. — Lassus Zsoldos szerenádját mi ujjgyakorlatnak szántuk, nem előadási darabnak. A következő lépcső egy Karai- mű volt. . . Hosszú idő után 1977-ben alakult ismét kórus Mohácson, a régi hagyományok remény- teljes folytatója, a városi vegyeskar. Pedagóguskórusnak is lehetne éppen hivni, tekintve, hogy a tagok nagy része az ifjú nemzedék nevelésével keresi a kenyerét: óvónő, általános és középiskolai tanár, ám nem volna jó elfelejtkezni azokról a dalostársakról sem, akik ugyanolyan lelkesedéssel járnak a próbára, mint a pedagógusok, de más a foglalkozásuk. Van köztük burkoló szakmunkás, egészségügyi asszisztens, tanácsi tisztviselő, szerszámkészítő, könyvtáros, villany- szerelő, postás. Ezért aztán nevükben is egy „semleges” intézményhez, a városi művelődési galmát, ellenkezés nélkül tűri, hogy megbilincseljék, feloldozzák etessék, altassák és csókolgassák. A hajtóvadászat meghittebb pillanataiban még a családi fényképek nézegetésére is jut idő. Tehát a látvány érdekes, de ami a lényeget, a sztorit illeti, az már annál szegényesebb. Mondhatnánk azt is, hogy a női butaság megtestesülését láthatjuk a vásznon, de ez ellen a feministák bizonyára tiltakoznának. Az ifjú hölgy — Goldie Hawn alakítja — ráveszi férjét, hogy szökjön meg a börtön- viseltek „utógondozó" táborából, mert kétéves kisfiúkat a bürokratikus ifjúságvédelmi hatóság nevelőszülőkhöz adta, központhoz tartoznak, jóllehet anyagi — és nyilván egyéb — támogatást a megyei KISZÖV- től is kapnak: az első szerepléseik után például dekoratív énekkari egyenruhát. Egy évig sehol sem léptek •föl. Előbb tanulni, s csak azután szerepelni----volt a karnag y jelszava. Lassustól Kodályon át a modern, mai szerzőkig jutottak el, Durkó Zsolt és Udvarhelyi László műveit is vállalják. Közönség előtt a mohácsi csata emlékparkjában szerepeltek először, pécsi együttesekkel és művészekkel együtt. 1978 tavaszán a szombathelyi pedagóguskórus-találkozóra ismerkedni, barátkozni mentek, s közben egy kis rutint is szereztek, így decemberben, a kecskeméti szövetkezet, kórusfesztiválon már alig volt lámpalázas énekes a dobogón. Nagy Olivérnek, a zsűri egyik tagjának a KÓTA című lapban megjelent elismerő sorait gondosan őrzi az énekkari napló, az egyéb élményeket pedig kinek- kinek az emlékezete. Most legfontosabb céljuk a minősítés. Sok függ ettől, értékÚjvári Jenő, a Pécsi Grafikai Műhely vezetője nyitotta meg tegnap délután a krakkói grafikusművészek alkotásaiból megrendezett tárlatot a városi tanács Színház téri kiállítótermében. A tárlatot a lengyel Képzőművészek Szövetségének Krakkói Területi Szervezete, a Magyar Képzőművészek Szövetsége Dél-Dunántúli Területi Szervezete és a Pécsi Galéria rendezte, együttműködési megállapodásuk keretében. Ennek jegyében különben az itt kiállító 36 művész közül hatan már jártak Pécsett a grafikai műhely vendégeiként. A kiállításon a mondván, hogy a feslett életű szülők nem képesek majd embert faragni belőle. Az ifjú pár eltérít egy rendőrautót és konokul Sugarland felé hajt, ahol a kisfiút őrzik. Ekkor kezdődik a hajtóvadószat, aminek a végét csak azért nem írom le, hogy ne legyek poéngyilkos. A női butaság helyett maradjunk annyiban, hogy az anyai ösztön túlburjánzása viszi rossz útra az asszonykát, s ezáltal férjét is, s az egészhez hozzájárul a gyámügyi szervek meg nem értése. Igaz, utóbb jóvá- teszik a hibát: az anya kisebb lopásokkal a háta mögött ugyan méltatlan a szülői szerepre, de — mint az utolsó feliratokból kiderül — a rendőrmérő és bizonyítvány egyben, ami épp úgy szól a szakmai köröknek, mint a fenntartó szerveknek. A lecke nehéz: Monteverdi és Kodály. Két hasonló témájú és hangvételű mu — a Hor ch'el del e la Terra és a gyönyörű Balassi-versre írott Szép könyörgés. Táborozni készülnek augusztusban, hogy minél jobban sikerüljön a felkészülés. Egyelőre csak a szándék biztos, a táborhely kijelölése még nem történt meg, de reméljük, hogy megnyílnak előttük a kapuk. Mi hozta létre, mi tartja ösz- sze ezt az énekkart? Mondhatnánk, az, ami a többit. Mohácson azonban ennél valamivel többet éreztünk: az éneklés szeretetén túl valami olyan ösz- szetartást, ami nagyvárosi együtteseknél legalábbis ritkaság. Ha a lelkesedésük később sem veszít erejéből, s meg tudják őrizni a legnemesebb értelemben vett amatőr tulajdonságaikat, sokat fogunk még hallani róluk. viseletében jelen volt Maria Seralinowicz Molska, Piotr Ko- lodziejczyk és Leopold Kubi- ca. A tárlat nyolcvan-egynéhány alkotása technikailag a legkülönbözőbb grafikai eljárásokat képviseli. Mint megnyitójában Újvári Jenő is utalt rá, a kiállítás alkalom arra, hogy bepillantsunk a lengyel grafika mai helyzetébe. Ez különösképp fontos a két város grafikai műhelyeinek művészeti és közművelődési programjában, különös tekintettel arra a mély érdeklődésre, amely a magyar népben él Lengyel- ország iránt. rablásért kapott öt évet lehúzván újra keblére ölelheti gyermekét, s tán még ma is élnek, ha meg nem haltak. A történet — állítólag — 1969-ben megtörtént Texasban. Lehet. De hogy nem így, az biztos. Nyilván sokkal izgalmasabb, szívszorongatóbb és drámaibb volt annál, mint amit a mozinéző. a Sugarlandi hajtóvadászatban láthat. Ezért tehát csak azt javasolhatom, hogy aki az országúti hajók bravúrjainál és néhány gegnél többet vár egy filmtől, legyen türelmes egy hétig, s vegyen le inkább egy könyvet a polcról ... H. J. Képernyő elfőtt 111 Martyn M a sem tudok mást mondani, mint korábban is sokszor: a televíziónak is, miként a többi tömegközlési eszköznek egyik fontos, senki másra át nem hárítható feladata, hogy közelhozza, s megörökítse mindannyiunk számára a nagy kortársakat, egyéniségüket, életművüket, értékük közelítő titkát. A feladat nagy, mert mindenekelőtt a jelennek szól, de kötelezettségei vannak a jövővel szemben is, s mert csak alapos tájékozottsággal, a mesterségbeli eszközök teljes birtokában, a felelősséget mór a kiválasztásban is vállalva lehet csinálni. Úgy hiszem, mindezek alapján világos, hogy a Martyn. portré már rég esedékes feladata volt a televíziónak, nyol masztó gond lehetett a lelkiismeretnek. Szerencsére a nyolcvanadik évfordulóra mégiscsak elkészült. Valamit ledolgozván így a mulasztásból. Portré volt-e valóban? Mielőtt erre megpróbálnék felelni, nézzünk szembe a nehézségekkel. Mi, akik ha más módon is, a szakma oldaláról is közelíthetünk, tudjuk, hogy mit jelent az: nehéz riportalany. Például olyan ember, aki rendkívül tartózkodó, akinek számára egy portréfilm (riport, interjú stb.) nem jelenti az önmegmutatás lehetőségét, aki nem tárulkozik ki szívesen, akinek egy ilyen szereplés inkább nyűg, teher, legjobb esetben önként vállalt kényszer. Aki teli van aggályokkal és fenntartásokkal. Aki úgy véli, hogy véleményét a világról képekben fejezte s fejezi ki, sokkal hívebben, mint a pillanattól és alkalomtól behatárolt szavakban. Ha mindezt tudjuk, s hozzátesszük, hogy Martyn Ferenc ilyen „riportalany”, máris érthetővé válik, miért nem láthattuk ebben a portréfilmben Martyn Ferencet beszélni, rajzolni, festeni, miért nem láthattuk otthonában vagy műtermében tenni-venni, amit pedig szívesen láttunk volna. H iánylistának így nem sok értelme volna, két dolgot mégis meg kell említenem. Az egyik az, hogy a. nagy Martyn-művek ugyan megjelentek sokszor részleteiben is a képernyőn (sajnos az ország nagy része számára fekete-fehérben, tehát megintcsak megtépázott hatásfokkal), de hiányzott, ha csak villanásokban is, a közismerten fontos másik vonulat, a „realista rajzok", illusztrációk, grafikai albumok és sorozatok anyaga, amely Martyn Ferenc művészi portréjához elengedhetetlenül hozzátartozik. A Madách-, Petőfi-, Berzsenyi-, Cervantes-, Joyce-illusztrációk vagy a pécsi, baranyai képek mindenki számára közérthetően jelezték volna a tanulmányírók és méltatok által mindig kiemelt „középkori mesterember- magatartás” kétségtelen meglétét,’ a portré elmaradhatatlan tartozékát. . A másik dolog pedig, hogy bármennyire hazai „köztulajdon” is Martyn Ferenc művészete, azért mégis csak Pécs adott neki végleges és „türelmes” otthont, ahogy ő szokta mondani. A portréfilm - rendben van - nem törekedett részletes információk nyújtására, de a legelemibb eligazítást mégiscsak megadhatta volna azok számára, akik valahol az ország túlsó végében most ismerkedtek talán először egy jelentős hazai művész munkásságával. Az induló képsorokban látható ház az a ház volt, amelyet a város adott Martyn Ferencnek, s amelyben ő évek óta él és alkot. Az a város, amelyről ő oly szépen beszélt épp abban az írásában is, amelyből, hallhattunk a filmben néhány részletet — ekképpen: .......ez a régi, m a már nagyranőtt új város, melynek kertjeiben gyümölcsöt terem a fügefa, és ahová elér a Földközi-tenger fuvallata, lehetővé tette, hogy folytassam a megszakított munkát". H. E. Barlahidai Andrea JE Sugarlandi hajtóvadászat H. J. Krakkói grafikusok tárlata .
