Dunántúli Napló, 1979. június (36. évfolyam, 148-177. szám)
1979-06-13 / 160. szám
6 Dunántúlt napló 1979. június 13., szerda 250 éves iparosdinasztiák a hegyen túli kerületben A kályhacsempétöl a vízimalomig Olvastuk, hallottuk Baranyáról Szakmáry Attila fejlesztési főmérnök azt mondta az Ország Világ riporterének: „Igen, a Zobák-akna fokozottan metánveszélyes. Tudja ezt minden bányász és nem bánjuk azt sem, ha az egész ország értesül róla. De ezzel együtt azt is el akarjuk mondani, hogy az utóbbi időben eredményesen harcolunk a gyilkos gáz ellen.” Hogy is van itt Zobákon? Ha egy tonna szenet kitermelnek, már húsz, negyven köbméter metán szabadul fel. És a bányászok ezt itt még természetesnek veszik; a gázt szellőztető berendezésekkel elűzik. Napi kétezer tonna szénért húszezer köbméter levegőt „vetnek be”. Nagyobb veszély azonban, amikor a kitört metán a szénfallal együtt berobban. Zobákon állandó a gázszivárgás és az ellene való küzdelem is. Újabban itt is bevezették az úgynevezett provokált gázkitörést, Lényege; „szándékos robbantásokkal felszabadítják a szénfalban összepréselődött gázt. Ugyancsak fontos, a most bevezetett „szeizmikus háló”: érzékeny műszerekkel felfogják a robbantások rezgéshullámait. A visszaverődő hullámok elárulják, hogy a szénfalban hol helyezkedik el a veszélyes metánkoncentráció. * Képekkel színesített riportban a ■ Magyar Ifjúság ugyancsak Komlóval foglalkozik, közelebben a komlói zeneiskola növendékeivel, az ott bevezetett tanítási módszerekkel. Idézet az írásból: .... Furcsák ezek a komlói gyerekek. Nem elég, hogy zongoráznak, de még rajzolnak, írnak is. Ha kirándulnak, nem egymást lökdösik. Ök a természetben a leveleket figyelik, az egymásra hajló ágakat, hogyan válik a széltől ritmikussá a mozgásuk. Ha a fiúk várat látnak, soha nem az jut eszükbe először, hogy ostromot játszanak, hanem kiderítik hol a bástya, merre vannak a katakombák, szóval milyen egykori építményrendszere. Arról a szemléleti változásról van szó, amely az új tanítási módszer bevezetésével következett be a tanulóknál. Régebben itt is gondot jelentett a gyerekek érdektelensége, ők is szívesebben rúgták a labdát gyakorlás helyett. Aztán Apagyi Mária zenetanárnő és Lantos Ferenc festőművész, elkezdte rajzoltatni tanítványait. Olyan összefüggéseket kerestek, amelyek a zenében a természetben, az építészetben és egyéb emberi tevékenységi formákban egyaránt megtalálhatók. A zene sokféle kapcsolatban áll a környező világgal. Ezekenek a kapcsolatoknak a megismerése gazdagabbá, nyitottabbá és mélyebbé teszi az ismereteket és így a dolgokban rejlő közös vonások felfedezése által nemcsak a zene általános érvényességét bizonyítják, hanem az embereknek a világhoz való viszonyát is befolyásolják, így változott a gyerekek tanuláshoz való viszoYiya, érdeklődési szemléleti köre, logikája. Ma már szíves, örömest gyakorolnak, nincs külső kényszer, nem másolnak, magolnak, — tanulnak. Lipóczki József H egyen túli kerület" — így nevezték a mindszenti pápai tized- ““ lajstrom szerint már a XII. század elején a Mecsek északi oldalán a Kapos völgye felé elterülő tájegységet, a Hegyhátot, Évszázadokig ez volt a járás neve egészen az 1950-es évek elejéig, amikor sásdi járás lett a hivatalos elnevezés, majd nemrégiben a járási székhelyváltozásával komlói járás. A „Hegyhát” elnevezés lassan már a térképekről is leszorul, vagy tévesen rossz helyre kerül. így még inkább érthető és méltányolható a helytörténészek igyekezete: menteni, összegyűjteni, megőrizni ennek a tájegységnek hagyományait, emlékeit. A sásdi honismereti szakkör oroszlánrészt vállalt ebben a munkában a helyi tanácsokkal, népfront bizottságokkal, iskolákkal együttműködve. Sok érdekes adattal, tanulmánnyal gazdagították már eddig is •Baranya történetét. A honismereti szakkör tevékenységének van egy olyan területe, ahol a kutatómunka sohasem szünetel: ez pedig a Hegyhát ipartörténete. Ez a tájegység nem írta be nevét Országunk történelmébe európai hírű eseményekkel, mint például Mohács, vagy Szigetvár, de ma is van több, •mint 30 olyan községe, amelyeket már az Árpád-kori okiratok is megemitíenek. A „hegyen túli kerületet" 1696-ban, a török hódoltság megszűnte után csatolták át Tolna megyétől Baranyához. Földrajzi adottságai folytán azonban évszázadokig szinte önálló gazdasági egysége volt megyénknek. Például ezen a tájon már a XVIII. században belterjes gazdálkodást folytattak a földművesék, ami egyébként Baranyára nem volt jellemző. Nagy mérvű volt az állattenyésztés és az erdő- gazdálkodás, A korán kialakuló kézműipar szorosan kapcsolódott a mezőgazdasághoz és a környék földrajzi adottságaihoz. A kosárfonás már a XV—XVI. században olyan jelentős és híres volt a Hegyháton, hogy az iparosok messzi tájakra elvitték a termékeiket. Ma mór népművészet, néhány száz évvel ezelőtt azonban mindennapos szükségleteket kiszolgáló ipar volt a fazékasság. Kisvaszaron, Szászváron, Má- gocson, Magyarszéken, Ma- gyarhertelenden apáról fiúra szállt ez a mesterség, különösen ennek egyik érdekes válfaja, a lkályhacsempe készítés. Mágocson szinte minden második család evvel foglalkozott, s vitték a csempéiket az országos vásárokra. Hasonlóképpen híresek voltak a kisvaszari fazékasdinasztiák is. Mágocson a XVIII. század elejétől egészen a felszabadulásig fazekas és kályhás tanonciskola működött. Hetvehelyen, Abaligeten, Megyefán kőbányák voltak, Kárászon pedig már Mátyás király uralkodásának idejétől kezdve tudták, hogy a föld aranyat rejt a község határában. Még a XX. század elején is folytak itt kutatások az arany után, nem is sikertelenül. A felfedezett vékonyka aranytelérek azonban iparszerű kiaknázásra akkor már alkalmatlanok voltak. Igen elterjedt foglalkozás volt a Hegyháton a mészége- tés is. Az egykori kisebb-na- gyobb mészégető huták maradványai ma is megtalálhatók, Itaposszekcsőn híres homokbánya üzemelt. A XVIII. század végétől a téglaégetést is iparszerűen űzték a hegyhátiak. Egy-egy nagyobb üzemben 8—10 család dolgozott. A hagyomány máig nem szakadt meg: Sásdon és Al- sómocsoládon most is van téglagyár. A vízfolyások mentén szinte kilométerenként voltak vízimalmok, amelyek rendkívül jó minőségű lisztet gyártottak. Ma már csak az orfűi maradt meg közülük mutatónak. Egyes molnár-dinasztiák 250 éves múltra tekinthetnek vissza, mint például az egykori sásdi Petz-féle gőzmalom tulajdonosai, akiknek mai leszármazol sem lettek hűtlenek a családi és szakmai hagyományokhoz és a magyar malomipar neves szakembereinek számítanak. Egészen az 1950-es évekig Sásd és környéke a kendertermesztés egyik központja volt és szinte minden házban akadt egy-két rokka. A sokfajta kérműiparos szakma kö- •zül a Hegyháton az asztalos, a bádogos, a kovács, a szíjjá rtó és a kötélverő szakmában jöttek létre iparosdinasztiák, A járás egyetlen Ikötélve- rő mestere Amerza Ferenc is egy ilyen dinasztiának az utolsó tagja, éppúgy rrtint Sümegi János sásdi patkolókovács mester, aki nem is olyan rég még a dédapja által készített szerszámokat használt a műhelyében. Mindez, amit eddig elmeséltünk a Hegyhát iparának történetéről, csak vázlatos összefoglalása ónnak a bőséges, adatokkal és tárgyi emlékekkel illusztrált ismertetőnek, amit Vajda József, a sásdi helytörténeti szakikör vezetője tárt elénk a szakkör ipartörténeti kutatásainak eredményeiből. — Húsz éve folytatja a szakkör az ipartörténeti kutatást — mondja Vajda József. — A szakkörnek 16 tagja van, deo gyűjtők köre ennél sokkal szélesebb, hiszen az iskolák diákjai és pedagógusai is segítenek. Ma már állandó kiállításunk van a művelődési házban, amely a népi élettel kapcsolatos használati tárgyakat mutatja be. Régóta dédelgetett tervünk, hogy ennek a kiállításnak az anyagát bővítsük, s ebben csak a helyiség szűkössége akadályoz minket, hiszen emléktárgy lenne bőven. Sümegi János bácsi például az egész, ritka érdekességéket tartalmazó ko- vócsműhelyét felajánlotta nekünk, de egyelőre nincs lehetőségünk ezeket a százéves kovácsszerszá m óikat kiál I item i. A kutatómunkát mindezek ellenére folytatjuk. Dunai Imre Egymásra utalva C«nun m®9 ° fürdő felé bak- uflliyU tatva is szitkozódott. Az előző percek keserűségét most sem tudta elviselni. Ahogy kikászálódott a tartályból inkább egy kiöntött ürgéhez, mint önmagához hasonlított. Még most is fülébe csengett a harsány röhögés, az „öreg" hasfájdító vinnyogása, Horváth kárörvendő röfög é se. — Menj fürödj ki, aztán a következő busszal haza mehetsz! Ti meg fogjátok be a szátokat! Egyiktek sem vállalta, hogy lemászik a savgőzös tartályba — korholta a többieket Kisjakab, a csoportvezető. A rózsából egyenletes sugárban ömlő víz lemosta a zagy nagyját, mely sárgára festette a cementet. A homok kiült a toposában. Sanyo fejbőrét, testét még mindig csípte a savas lötty. Ötször is beszappanozta magát, bőven öntött a samponból, hogy valamennyire enyhítse a maró hatást, de tovább dohogott magában. Persze Horváth röhögött a legjobban, aki néhány hete jött csak az üzemrészbe. Azt sem tudja mi az, hogy ioncsere, fogalma sincs a kémiai folyamatokról. Akkor lett volna itt, amikor bejátszottuk a technológiát és nap mint nap kiöntötték a tartályok, utána meg lapátoltuk a homokot félműszakon át. Érettségivel! Hol volt akkor az automatika! Azt hiszi császár, mertő az ügyeletes műszerész! Csak azt tudja hajtogatni megvetően: zagytechnológusok. * Műszákra menet nem' történt semmi rendkívüli. Beállt a faros, Sanyo szokott helyére, az ajtóhoz ült. Lecsúszott az ülésen, kabátjának gallérját felhajtotta: „beágyazott", de még hallotta, hogy Szabó Vili elvesztette az első partit. Ahogy a busz fékezett, szemhéja alól kilesett a sötétbe, aztán újra elszenderült... Az utolsó kanyar. Fékezés, rohanás. Igazolvány a portásnak, be a sorba, márkafeivétel. Sanyo nem futott. A munka megvár, meg a váltóm is — gondolta. Ráérősen kanalazta a vacsorát, már senki sem volt az étkezdében. Mire az öltözőbe ért, a többiek kimentek az üzembe. A radiátorra tette munkaruháját, megkeményedett kapcáját, a pad végéhez csapkodta. A délutánosokkal már a lépcsőházban találkozott. Őket már leváltották. Ilyen hülyeség, este hatra műszakra jönni. A lány meg a rosseb tudja, mit csinál. Gondolta. Felrémlett előtte egy jó balhé, amit tanulókorában csinált a haverokkal. A bejárati ajtó mellé leszórt homokkupacból sírhantot formáltak, kórókkal feldíszítették. Körbejárták ki lapáttal, ki meg csákánnyal, aztán vezényletére ordibálták. Temetjük a munkát! Temetjük a munkát! A szertartás végeztével a szerszámokat a nyelüknél fogva a „sírba" szúrták. * — Oké minden? — kérdezte Padost, amikor felért a tizen- ötös szintre. a roskatag asztalra dobta, hátbaütötte váltóját, megnézte a (nanométereket, hogy szállítanak-e a szivaty- tyúk. Pados topogott egy ideig, aztán kibökte: — Megint elkéstél. — Mehetsz pajtás. Ha valami hiba van, úgyis te húzod a rövidebbet. . . Elnézett az oldatkészítő tartályok felé. Matróz majd hogy bele nem bukott az egyikbe. Hányszor kértünk már steck- lámpát — gondolta magában. Aztán, ha valaki beleszédül valamelyikbe, akkor majd ro- hangásznak a főnökök . .. — Sanyo kaptál ma valamit a lánytól? — vetette oda Matróz. — Kritikát... — És te? — Az asszony ismét országolt, mert műszak után összeakadtam a haverokkal . . . — Sanyóóó! — A csoportvezető Kisjakab ordított. — Ennél meg mi hibádzik? Majd feljön, ha akar valamit, — gondolta Sanyo, s úgy tett, mintha nem is hallaná az egyhangú sustorgást megbontó üvöltést. — Ne balhézz már Sanyo! Hátha valami üzemzavar van odalenn — szólt Matróz. — Hogyan vetted át a műszakot? — dühöngött Kisjakab. — Megmondtam! A földszinten is ellenőrizd a tartályokat! Ál- litsd be a betápláló szivattyúkat! Közben a tartályból karvas- tagságnyira ömlött az anyag. Az akna két perc alatt dugig telt. Kisjakab bekapcsolta a szivattyút, mert már bokáig jártak a savas oldatban. A gőztői alig lehetett sejteni az oszlopok oldalára szerelt égők fényeit. — Sanyo! Nyisd meg a tolózárat! Más megoldás nincs: engedjük a földre az anyagot! Ha leürült, az ügyeletesek be- hegesztik a lukat. Rohanj a lakatosért, ne tátsd a szád! — szólt a csoportvezető Weisznek. TÍ7 nprr múlva az ürítőnyí- * 'L |JCIk lásból már alig csurgott az anyag. Az sm-ek lapátot fogtak és megkezdődött a lapáttechnológia ... * A kötéllétra puffanva hullott alá a több mint tíz méteres mélybe. Sanyo nagy unszolásra elindult lefelé. A steklámpa imbolygó fénye a tartály falára tévedt. Köpött egyet, aztán felkiabált. — Eresszétek íe a vizestömlőt! A létrát két lába közé fogta, a slag végét összeszorította és verette a tartály faláról a homokot. Lassan mind lejjebb ereszkedett. A lámpát a létra fokára akasztotta. Már csak egy köpetnyi homok éktelenkedett a fenéken, amikor az első hektónyi anyag elöntötte. Csak zuhogott, zuhogott, úgy érezte, feje beszakad. Levegő után kapkodott. Lába megcsúszott, nehezen kitapogatta a keverőcsövet, átölelte és felordított : — Marhák! Zárjátok el a namut szivattyút! A tartály fedele felerősítve a kiabálást visszaharsogta: zárjátok! jótok, tok... Csizmája ráakadt a kötéllétrára, tapogatva elkapta utolsó fokát, s köpködve, hunyorogva megindult fölfelé . . . Kijutni innen! Csak ez járt a fejében. Lábai gépiesen tapogatták a fokokat, már szinte semmit sem látott. Csak azt érezte, hogy feje valamibe beleütközik, majd egy-két, négy kar megragadja . . . Salamon Gyula Kiskunsági könyvkincsek Csaknem ötszáz év könyvkiadását reprezentálja az a tízezer kötetes antik könyvtár, amelynek rendezését most fejezték be a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban. A régi magyar és európai — bázeli bécsi, lipcsei, augsburgi — nyomdák kiadványai sorakoznak a polcokon. Igen sok a különleges értékű, 1800 előtti kiadású könyv, s néhány ős- nyomtatványt is számba vettek, ezeket 1500 előtt nyomtatták. Philippus Bergomensis „Híres világkróniká"-ja a legrégebbi, 1492-ből származik. „Arany tükör” a címe egy 1494-es .kiadású kötetnek. A 400 éves könyvritkaságok között található a Ca!epinus-féle többnyelvű értelmező szótár és a Haller János fordításában megjelent - „Trója veszedelme”. Nem sokkal fiatalabbak a „Magyar krónika" és a „Magyar várak" című díszes kiadványok sem. Megtalálható itt az 1848— 49-es jogtörténeti könyvsorozat s a magyar újságírás és színjátszás számos emléke. Tanulmányozhatják az érdeklődőik a Népszava és a Pesti Napló 1919-es évfolyamait, s a Kiskunfélegyháza történetével kapcsolatos különféle dokumentumokat is. A kiskunsági könyvkincsek évtiezedekig hozzáférhetetlenek’ voltak az érdeklődők számára. Gumikesztyüiét
