Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)

1979-05-29 / 145. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 145. szám 1979. május 29., kedd Ára: 1,20 Ft Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Kádár János levele a Szövetség gázvezeték építőihez Kedves elvtársak! A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága nevében szívből köszöntőm a Szövetség gázvezeték magyar építőit, a vezeték létesítmé­nyeihez berendezéseket gyártó ' és szállító vállalatok, valamint az irányitó, gazdálkodó és szolgáltató szervezetek dolgo­zóit A testvéri szocialista orszá­gok nagyszerű közös vállal­kozása sikerrel járt: a Szö­vetség gázvezeték a Szovjet­unió kezdeményezésére, a KGST-tagállamok közös kivite­lezésében elkészült. A csaknem négy évig tartó munka során az építkezés résztvevői nagyarányú nem­zetközi együttműködéssel, jól szervezetten, kiváló minőség­ben határidőre teljesítették feladataikat. Az Orenburgbál induló, majdnem háromezer kilométer hosszú, 1,4 méter átmérőjű vezeték öt országba ágazik szét, megszámlálhatatlan fo­gyasztó gázellátását szolgálja. A szovjet, a magyar, a bol­gár, a csehszlovák, a lengyel és az NDK-beli munkások, műszakiak, alkalmazottak kö­zös összefogásával, példás együttműködésével megépített gázvezeték-rendszer Európa legnagyobb ilyen létesítménye. A Szövetség gázvezeték épí­tése nagyszerűen példázza a KGST-tagállamok összefogásá­nak erejét, a szocialista or­szágok épitőmunkáját. Előse­gítette a népeink közötti ba­ráti kapcsolatok elmélyülését és egyben jól kifejezi a szo­cialista internacionalizmust. Az építésben részt vevő országok dolgozói, közöttük a magyar dolgozók, elismerésre méltó munkát végeztek. Legyűrték a gyakran mostoha természet embert és technikát egyaránt nehéz próbák elé álló aka­dályait. A hatalmas alkotás az emberi értelem, akaraterő, a becsületes helytállás lelke­sítő példája. Ezt bizonyítják a Huszton, Bogorodcsányiban és Guszjatinyban magyar köz­reműködéssel felépített komp­resszorállomások és más lé­tesítmények is. A Központi Bizottság elis­merését és köszönetét fejezi ki a Szövetség gázvezeték megvalósításában részt vett minden dolgozónak a helyt­állásért, az eredményes mun­káért. Elismerését fejezi ki pártunk tagjainak, akik elkö­telezettségükhöz méltóan vet­ték ki részüket a munkából, vállalták a legnehezebb fel­adatokat is, s ezáltal a párt- szervezet az építkezés éltető motorja volt. Népünk büszke lehet a kiváló munkát végzett fiatalokra, a Magyar Kom­munista Ifjúsági Szövetség tagjaira, akik jó munkájukkal tanúbizonyságot tettek haza­szeretetükről. Az építkezésben részt vevő minden dolgozónak jó egész­séget, további sikereket kívá­nok közös ügyünk szolgála­tában, a szocializmus építé­sében. Szívélyes üdvözlettel: Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Ünnepség az Erkel Színházban Cfrl.t , I : ifi,^<31^ " 11 ** ^ í ‘ T.'l * * 1 vly i'' TTTTn m n i ‘ tm íJTJITTr f i ^ii i Mhi Köszöntötték a Szövetség gázvezeték építőit A Szövetség gőzvezeték építésének befejezése alkalmából a Magyar Népköztársaság Mi­nisztertanácsa hétfőn délután ünnepséget rendezett az Erkel Színházban. A több mint 40 tagú díszelnökségben helyet foglalt Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, az ünnepség elnöke. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese, a gázvezetéképítési kormány- bizottság elnöke, Nagy Mária, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság főtitkára, Gál László, a SZOT főtitkárhelyettese, Simon Pál nehézipari miniszter, Pásztor Gabriella, a KISZ KB titkára, valamint □ földgázvezeték-építésben részt vevő magyar tervező, kivitelező, szerelő, szállító és szolgáltató vállalatok dolgozóinak, szocialista brigádjainak képviselői. A gázvezetéképítő szovjet partnereket képviselte az elnökségben Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió budapesti nagykövete, Alekszej Szo- rokin, kőolaj- és gózipari-vállalatépítési miniszterhelyettes és Sztyepan Gyerezsov gázipari minisz- helyettes. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Borbély Sándor köszöntötte az ün­nepség résztvevőit. Borbély Sándor elnöki megnyitója Ma, ezen az ünnepi gyűlé­sen az építők arról adnak számot, hogy felépült és meg­kezdte munkáját az arenbur- gi gázvezeték, amely hirdetni fogja a szocialista országok összefogásának erejét, a ma­gyar és a szovjet nép meg­bonthatatlan, testvéri barát­ságát. A rajta áramló föld­gázhozzájárul országaink gaz­dasági fejlődéséhez, és ezen keresztül a szocialista közös­ség gazdasági, politikai ere­jének -növekedéséhez. Az építkezésben részt vevő minden magyar dolgozónak — munkásoknak, mérnököknek, szervező és vezető szakembe­reknek — ezúton fejezem ki köszönetünket. Szeretném megköszönni azt a figyelmességet, amelyet a Szovjetunió Kommunista Párt­ja Központi Bizottsága és a szovjet kormány tanúsított az építkezés során. Megköszönöm a szovjet szakemberek, munkások tevé­kenységét, az építkezés ideje alatt a magyar dolgozóknak nyújtott segítséget. Engedjék meg, hogy felol­vassam Kádár János elvtárs, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága első titkárának a Szövetség gáz­vezeték építőihez írt -levelét. A jelenlévők nagy tapssal fo­gadták Kádár János levelét. Ezután Szekér Gyula mondott ünnepi beszédet. Szekér Gyula ünnepi beszéde Három és fél esztendő mun­kájával befejeztük e hatalmas beruházást: hét szocialista or­szág összefogásával elkészült a nevével is szövetségünket jelképező gázvezeték — kezdte ünnepi beszédét Szekér Gyula. Hasonló beruházásra alig ta­lálni példát az ipar történeté­ben. örömmel állapíthatjuk meg, hogy az óriási mű ma­gyar megvalósítói becsülettel helytálltak, sikerrel teljesítették a rájuk bízott feladatokat. A Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsa ez évben 30 éves. E három évtized alatt a szocialista országok gazdasági együttműködésében nagyszerű eredmények születtek. Kiemel­kedő fontosságú az 1973-ban elkészült Testvériség földgázve­zeték, valamint a két évvel ké­sőbb felavatott Leninváros—Ka­tus közötti etilén-vezeték; 1977- ben a kőolajtermékek vezeté­ke, 1978-ban pedig a 750 kilo­voltos vinnyica—albertirsai elektromos távvezeték „lépett be” a világ egyik legnagyobb összekapcsolt energiarendsze- rébe. A Szovjetunió, az energiában egyetlen önálló nagyhatalom, hosszú távra néző, a KGST-or- szágok alapvető érdekeit, igé­nyeit is szem előtt tartó ener­giapolitikával hatalmas csőve­zeték-rendszert hozott létre, amely a cseppfolyós és gázne­mű energiahordozók szállításá­nak egyedüli korszerű eszköze — folytatta beszédét Szekér Gyula. - Jellemzésként egyet­len számot mondok: az 1976— 80 közötti tervidőszakban a szo­cialista országok több mint 500 millió tonna szénhidrogént: kő­olajat, kőolajterméket és föld­gázt szereznek be a Szovjet­unióból. Az energiatakarékosságról szólva hangsúlyozta: a hazai energiahordozók termelése mel­lett az eddiginél sokkal na­gyobb figyelmet kell fordíta­nunk az energia racionális fel- használására és az energiata­karékosságra. Az ötödik ötéves terv időszakában eddig nem sikerült teljesen megvalósítani energiatakarékossági elgondo­lásainkat. Az energiafogyasz­tás a múlt évben jóval meg­haladta a tervezettet. Különö­sen gyorsan nőtt a háztartási villamosenergia-fogyasztás. Mindezek fokozottabb energia­takarékosságra intenek ben­nünket. Az összefogást méltatva Sze­kér Gyula hangsúlyozta: a mű méreteire jellemző, hogy a táv­vezetékbe beépített csövek sú­lya több mint másfél millió ton­na, a 22 kompresszor-óllomá­(Folytatás az 5. oldalon) Gyermeknapi aszfaHrajz-verseny a Tettyén Fotó: Erb János Losonczi Pál Bécsben n kétnapos programban tárgyalások, látogatások szerepelnek Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke hétfőn — dr. Rudolf Kirchschlögernek, az Osztrák Köztársaság szövetségi elnöké­nek meghívására — felesége társaságában, hivatalos láto­gatásra az Osztrák Köztársa­ságba utazott. Az Elnöki Tanács elnökét a látogatásra elkísérte Marjai Jó­zsef, a Minisztertanács elnök- helyettese, Várkonyi Péter államtitkár, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának el­nöke és Nagy János külügymi­niszter-helyettes. A küldöttség tagja dr. Randé Jenő, bécsi magyar nagykövet. Az Elnöki Tanács elnökét, fe­leségét és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes el­nöke, Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára, Púja Frigyes külügyminiszter, Veress Péter külkereskedelmi miniszter, vala. mint az Elnöki Tanács több tag­ja búcsúztatta. + Losonczi Pál, a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és felesége hétfőn dél­előtt kétnapos, hivatalos láto­gatásra az osztrák fővárosba érkezett. Losonczi Pál - aki dr. Ru­dolf Kirchschläger osztrák szö­vetségi elnök meghívásának tesz eleget — különrepülőgé- pén délelőtt 11 órakor érkezett meg a schwechati repülőtérre. A magyar államfőt dr. Rudolf Kirchschläger szövetségi elnök üdvözölte. A repülőtéri fogadtatáson osztrák részről jelen volt dr. Hannes Androsch alkancellár, pénzügyminiszter, dr. Willibald Pahr szövetségi külügyminiszter és több magasrangú állami és kormánytisztviselő. Jelen voltak a bécsi magyar kolónia tagjai. Losonczi Pált az államfőnek kijáró tiszteletadással, 21 ágyú­lövéssel köszöntötték. A kétnapos látogatás során Losonczi Pál hétfőn a bécsi Hofburgban megbeszéléseket folytat az osztrák államfővel, találkozik dr. Hannes Androsch alkancellárral, valamint más hi­vatalos személyiségekkel is és megtekinti az osztrák főváros nevezetességeit. Kedden felke­resi a bécsi nemzetközi szerve­zetek székhelyét és látogatást tesz egy Bécs környéki mező- gazdasági üzemben. + Losonczi Pált és kíséretét hétfőn délután a bécsi Hof­burgban fogadta dr. Rudolf Kirchschläger szövetségi el­nök. A diplomáciai képvisele­tek vezetőinek bemutatása után a két államfő megkezd­te hivatalos tárgyalásait. A tárgyalásokkal párhuza­mosan Losonczi Pál felesé­ge Kirchschläger asszony kí­séretében megtekintette o schönbrunni kastélyt. Este az osztrák államfő a Hofburgban vacsorát adott az Elnöki Tanács elnöke és kí­sérete tiszteletére. A szíriai parlamenti küldöttség programja A Szíriai Arab Köztársaság Népi Tanácsa küldöttségének — amely Mahmud Hadidnak, a tanács elnökének vezetésé­vel hivatalos látogatáson tar­tózkodik Magyarországon — programja hétfőn az Egyesült Izzóban folytatódott. A kül­döttséget elkísérte Antalffy György, az Interparlamentáris Unió magyar—szíriai baráti ta­gozatának elnöke. A vendégeket a gyárban Dienes Béla vezérigazgató fo­gadta, majd tájékoztatást adott a több mint százéves, nagy hagyományú üzem múlt­járól, jelenlegi tevékenységé­ről. A világ hét legnagyobb izzólámpa üzeme között szá­mon tartott gyáróriás egyik fő profilja — a fényforrások mel­lett — az elektronikai és a vákuumtechnikai eszközök gyártása, amely ugyancsak világhírű. A 36 ezer főt fog­lalkoztató Egyesült Izzó 18 gyárának termékei több mint száz országba jutnak el. Ter­melésének 70 százalékát ex­portálja, ennek 40 százalékát a tőkés és a fejlődő orszá­gokba. Az Egyesült Izzó gyá­rakat telepít Ázsia több or­szágában, így Szíriában há­rom évvel ezelőtt kezdték meg annak az üzemnek a létreho­zását, amely várhatóan 1980- ban kezd üzemelni, s amely Szíria egész izzólámpa és fénycsőszükségletét kielégíti majd. Emellett ma még jelen­tős a késztermékek Szíriába irányuló exportja is. A tájékoztató utón a ven­dégek üzemlátogatáson vet­tek részt: a lámpagyárban megtekintették a Par 38-as és a Kékes lámpagyártósoro­kat. Ezután az Egyesült Izzó lakótelepére látogattak, ahol megtekintették a gyermekin­tézményeket: az óvodát és bölcsődét. Hétfőn fogadta a küldöttsé­get Púja Frigyes külügymi­niszter. A találkozón részt vett Antalffy György és Saddik Saddikni, a Szíriai Arab Köz­társaság magyarországi nagy­követe. A szívélyes légkörű eszme­cserén érintették a kétoldalú kapcsolatokat, s külügyminisz­terünk ismertette a magyar kormány álláspontját a fonto­sabb aktuális nemzetközi kér­désekben.

Next

/
Thumbnails
Contents