Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)
1979-05-24 / 140. szám
6 Dunontuli napló 1979. május 24., csütörtök Elavult-e a lalu- járás ? M Ot év alatt felére csökkent a koncertlátogatók száma V an határozat, van törvény, vannak bizottságok. Épülnek a művelődési házak, klubszobák, és több, mint tizenöt esztendeje folyik népművelöképzés az egyetemeken. Tantervi anyag lett a népművelési gyakorlat — utána öt példányban jelentés készül —, s a közművelődés zászlaja leng minden társadalmi szervezet programjának élén. Megvalósításán sokan bábáskodnak, csak néha a sok bába közt elvész a gyerek. Miért nem figyelnek rájuk? Jubilál a komlói Spirituálé együttes Hajtóerő a muzsika szeretete Az a szóbeszéd járja, hogy — Miért vannak ilyen kevesen? — kérdezem a szervezőt egy diákrendezvényen. — Sokan fönt maradtak a szobában — válaszolja rezignálton. — A lányok legnagyobb része a délutáni előadások után visszamegy a kollégiumba, melegítőbe bújik, és a nap további részében ücsörög az ágyon. Bocsánat: vannak, akik a körmüket lakkozzák vagy hajat mosnak. Jobb esetben a másnapi órákra készülnek. Sokan még vacsorázni sem mennek le az ebédlőbe. Néha egy- egy mozi, vagy diszkó — ez a program. — És akik itt vannak? Nekik nem kell tanulniuk? — Dehogynem! Ott, az a magas lány, az egyik legjobb diákköri dolgozatot írta az idén. Mellette a fiú az évfolyam legjobb oroszosa, három énekkarban énekel és sportol is. Akik itt vannak, holnap az Ifjúsági Házban lesznek, holnapután koncerten. Csak az a baj, hogy mindig mindenütt ugyanazokat látni, a többség meg elveri valahogy az idejét, és arról panaszkodik, hogy milyen pocsék az egyetemi élet. Pedig tennivaló akadna. Nézzünk egy példát! ♦ Pécs környéki faluban körülbelül két tucat tinédzser szorong a klubszobában. Nézik, a kifeszített vásznat, és időnként hangos beszólásokkal fűszere-' zik a látottakat. A klubvezető nemrégiben járt Csehszlovákiában, tátrai és pozsonyi diókat vetít. — Igen, ilyen meredek az út. A kötélpálya alatt gyalog is föl lehet jutni ... A legjobb tornacipőben, mert a szandál szétmegy . .. Nevetnek és csodálkoznak. Motorizáció ide vagy oda, ők még ilyen magas hegyeket nem láttak, külföldre is csak kevesen jutottak el. Ha felülnek a Jáwára, többnyire Komlóra mennek be táncolni vagy Magyarszékre, ha éppen bál van. A klubvezető elégedetten csomagolja össze a gépet. Egy kicsit úgy érzi magát, mint Magellan a Föld körülhajózása után. Ismerőseimmel a közművelődésről beszélgetünk. — Itt van Pécsen hatezer egyetemista és főiskolás, a felnőtt lakosság jelentős százaléka. Azért ennek jobban meg kellene mutatkoznia a város életében. Én sokszor mégis csak nyáron veszem észre, hogy nincsenek itt, amikor üresek az utcák — mondja volt évfolyam- társam. — Nézd meg az art kinót: szinte csak diákok töltik meg. Sokan járnak az Ifjúsági Házba is. Érdemes volna utánanézni, hány színházbérlet fogy el a felsőoktatási intézményekben, hányán mennek el hangversenyre ... — így a másik. Utánanéztem. Az egyetemi Bérlet közel négyszáz diáknak nyújt olcsón koncertlátogatási lehetőséget. Ennek csak 60 százalékát veszik igénybe egyetemisták és főiskolások, a többit nyugdíjasoknak és kisdiákoknak kénytelen átadni a Filharmónia. öt évvel ezelőtt még annyi volt a jelentkező, hogy a kevésbé szemfülesek lemaradtak. Csupán az Orvosegyetemről 120 bérletes volt, ma jó, ha húsz akad. A színház körülbelül 8000 bérletet adott ki, ebből 600-at vásároltak meg egyetemisták. Nyilván vannak alkalmi koncert- és színházlátogatók, de becslésünk szerint a legjobb esetben is csak minden negyedik-ötödik hallgató érdeklődik ilyen alapvető kulturális rendezvények iránt. — Ez elég szomorú — veti közbe egy fiatal tanár —, de engem még jobban aggaszt, hogy a saját szakmájukkal ösz- szefüggő közművelési és köz- művelődési lehetőségeket sem használják ki. Majd minden felsőoktatási intézményben működik TIT-szervezet, de alig hú- szan-harmincan vesznek részt a programjain. Előadásokat tarthatnának a megyében — erre pénz is volna — mégis, hányán ülnek fel a vonatra? Persze, nincs is, aki megszervezze. Még egyszerűbb volna, ha kirándulásképpen fölkeresnének egy-két falut vagy gyárat, és fölvennék a kapcsolatot a klubvezetővel. Ezek a gyerekek annyi mindent tanulnak, nem igaz, hogy nem tudnának már most átadni valamit a tudásukból. Van rá példa: a Tanárképző Főiskola kollégiuma az újpetrei tsz-hez tartozó 13 községben támogatja műsorokkal a klubokat. Az orvosegyetemi és a Glosszátor színpad is sokszor ment tájolni. A műszaki főiskolások népi műemlékeket fényképeznek, a zeneművé- szetisek rendszeresen koncerteznek vidéken. Miért nem lehet ebbe még több hallgatót bevonni? — Nem hiszem, hogy a köz- művelődési feladatok megoldását át kellene ruházni amatőrökre — hangzik az ellenvélemény. — Minden faluban van művelődési ház, főállású népművelő: működik a megyében TIT-szervezet kétezer előadóval. Rendszeres a könyvtárszolgálat is, aki tehát akar, művelődhet. A diáknak az a dolga, hogy tanuljon, s ha ezt rendszeresen csinálná, nem kellene attól félteni, hogy nem tud mit kezdeni a szabad idejével. Különben is, lejárt már a falujárások ideje. Amikor Erdei Ferenc egyetemista volt, még lehetett létjogosultsága, de ma már nincs . .. ♦ Ezen aztán elvitatkozunk egy darabig. Később sem hagy nyugodni, miért ne vehetnénk igénybe azt a szunnyadó energiát, ami a diákságban rejlik. Miért ne éledhetne fel a falujárások reneszánsza? Havasi János a komlói Spirituálé együttes, amelyet az ország először az 1972-es Ki mit tud-on ismert meg, az utóbbi időben eltűnt, koncertjeiket ritkán hallani. Vajon válságban van az együttes? — Nem volt kihagyásunk, sőt nagyon sokat léptünk fel szerte az országban. De itthon valahogy nem tudják ezeket azt hiszik végünk van. Pedig csak az a probléma, hogy nincs időnk az „adminisztrálásra”, erre már nem futja a tanítás, a kórusok, az együttes és a család mellett — válaszolja Nagy Ernő, az együttes vezetője. És gyorsan hozzáteszi, amit akár az írás végére is illeszthetnék: azért nem vagyunk elkeseredettek, örülünk egymásnak, a zenének, szeretjük a tanítást, a kórusmunkát, elvégre ezért maradtunk itt és együtt. Hogyan is kezdődött? Négy énekszakos fiatalember a Pécsi Tanárképző Főiskolán még 1969-ben együttest alapított és kizárólag spirituálét énekel. Mert szeretik, mert ritmusvilága, rögtönzés adta lehetőségei közéi állnak hozzájuk. Mivel kottákat nemigen kapni, lemezről, magnóról, rádióról gyakorolnak. Ők harmonizálták és állították be a számokat saját hangúkra. Angoltanárral ellenőriztetik a kiejtésüket, mert nem akarnak magyaros spirituálét produkálni. Hét évvel ezelőtt végeztek és bár különböző helyről jöttek. Komlóra mentek, mert ott kínálkozott egyszerre négy állás. Azóta külön-külön hívták őket sokfelé, „közelebb kerülhettek volna a tűzhöz", de sohasem ez volt a lényeges. A meghívásokat saját maguk intézik, gyakran az utazásokért többet fizetnek, mint amit a fellépésért kapnak. „Profik”, van filharmóniai működési engedélyük. így már nem „felkarolásra érdemes amatőrök", ha utaznak, „haknizni mennek” — mondja időnként a közvélemény, amely tudomást vesz róluk, de semmi egyéb. Rádiófelvételük a pesti rádióban nincsen. Egyszer kifogásként hozták fel, miért nem magyarul éneklik az eredeti spirituálékat... Nemrégiben a Muzsikáló városok című sorozatban Komlót keresték fel a műsorszerkesztők, de a „tanító-kvartett” nem került be a műsorba. Bár a komlói illetékesek ajánlották őket. Az a baj, hogy nem tudják, hova is tegyék a spirituálét. Sehova sem illik, és mindenhova befér — sóhajt Nagy Ernő. Volt, hogy éjjel a Pannónia-bárban adtak műsort, reggel egy kitüntetésen énekeltek, délben vásári forgatagban szerepeltek ... Nem a pénzért, hanem, hogy minél többen megismerjék őket. Vajon érdemes-e magyaroknak spirituáléval kísérletezni? Vagy hagyják a Golden Gate-ra és a többi néger együttesre? Nagy Ernő, Ga- lyasi Géza, Kunos István és Szabó Szabolcs kitart mellette. A közönség igényli őket, szerepléseik sikeresek. A szakemberek mindig, mindenütt a folytatásra biztatták őket, soha nem hangzott el, hogy nem jól csinálják, amit választottak. Előadásuk színvonala magas, igényesek a feldolgozásban. Nem akarunk mi semmit, csak jólesne, ha gyakrabban észrevennének minket — sóhajtották, vagy talán csak én olvastam ki a gondolatot a mondókájukból. Jobban odafigyelhetnének rájuk, nemcsak a közönség, hanem a bűvös szakma is. Pécsen, csütörtökön este a Lisztteremben erre adódik is lehetőség: a 10 éves jubileumát ünneplő együttes is fellép a gyermekév alkalmából rendezett esten. Barlahidai Andrea Mitől szocialista a brigád? Tartalmasabban élni Amit a mohácsi esztergályosok felismertek M ?hócs, öntöde. Régi házak, új lakótelep és park közé ékelődött, avultságából korszerűsödő üzem. Talán nincs is olyan jellemzője, amely ne felelne meg ellentmondásos korunknak. Még gyártmányaiban is: tolózárak a paksi atomerőműnek, s alapvízvezetékekhez való közkútak. Jövő és múlt egyszerre. A húsz brigádból egy küzd a szocialista címért, egy a bronz és 18 az arany fokozatért. Van, amelyik már negyedszer pályázza meg az aranyat, abban a reményben, hogy ők lesznek a gyár nyolcadik „Vállalat kiváló brigádja”. Nem a legjobbat, s nem is a legfogyatékosabbat, hanem az „átlagost” választottuk írásunkhoz: a Centenáriumi brigádot. Egyszer érték el az arany fokozatot, most ismét azért versengenek. Esztergályosok, váltott műszakban, a legkényesebb munka is rájuk bízható. Mindannyian szakmunkások, többjük technikusi végzettségű. Van közöttük újító: szakmai verseny helyezettje: a szakma ifjú mestere; a KISZ KB kitüntetettje: kiváló dolgozó, pártvezetőségi tag; véradó és a városi nemzetiségi klub tisztségviselője. A szocialista brigádmozgalom sem kerülhette el „sorsát”, sokan már születésekor számon kérték távlati célját, a szocialista embert. Pedig hát minden valamilyen folyamat eredménye, összefüggésben léteznek a dolgok, a brigádmozgalom sem különleges e tekintetben. Ellentmondásos. S ez csak annak lehet furcsa, zavaró, elvetendő vagy bírálandó, aki leegyszerűsítve látja csak a világot. Mert nem vág e leegyszerűsített képbe, hogy a brigádok egyik fő hajtóereje, a kereset, a pénz, s nemcsak az „öntudat", hogy azért küzdenek a magasabb fokozatért, mert nagyobb a jutalom is. Hogy azért vesznek részt vetélkedőkön, mert nyerni lehet valamit. A Jubileumi brigád is nyert, többször is. A Munka és művelődés akció keretében könyvutalványt ötszáz forint értékben, s legutóbb a városi „60 éve történt” elnevezésű vetélkedőn a három fős csapat a harmadik helyével fejenként ezer-ezer forintot. Az anyagiak hajtják a brigádot? A könyvutalványok az általuk patronált általános iskolai osztály tanulóihoz kerülnek, megjutalmazzák őket. — Úgy gondoljuk — mondja Horvai László brigádvezető —, hogy az öl legjobb tanulót ajándékozzuk meg, s azt az ötöt, aki lehet hogy kettes vagy hármas rendű, de nagyon akarja, hogy jobb legyen. Azokat, akik a legszorgalmasabbak. A nyert díjakat, jutalmakat különben sem viszik haza, hanem o brigádkasszába teszik. Kirándulás, összejövetel a fehér asztalnál, s még egymás segítése is telik belőle. A leegyszerűsítő persze megint érvelhet: megisszák, meg eszik, ettől szocialista a brigád? Valóban, nem ettől. Attól sem, hogy túlteljesítik a normát, hogy selejtmente- sen dolgoznak, hogy újításuk van, hogy többszörös véradók, hogy tagjai az üzemi könyvtárnak. Mindettől gazdagabb, tartalmasabb az életük, de még nem feltétlenül szocialista. Nézem az újítást, az egy fogással menetet vágó esztergát. „örvénylő mozgás . . a kések is forognak, a munkadarab is... ismert a szakmában, de nálunk még nem ...” — hallom a magyarázatát az újnak. Érdekelne is a dolog, de egyre a könyvutalványok járnak a fejemben, „öt a legjobbnak, öt a legtörekvőbbnek, legszorgalmasabbnak." Melyik kiránduláson, melyik versenyen, melyik önértékeléskor, melyik véradáson, melyik brigádösszejövetelen fogalmazódott meg ez a szándék? Még elébb a felismerés? Annak felismerése, hogy nem mindig és nemcsak a legeredményesebb egyben a legkiválóbb is. Hogy az elért jeles bizonyítványnál nem rosszabb a szorgalommal, munkával kiharcolt közepes. Annak felismerése, hogy a szorgalom, az akarat díjazása mindenkire serkentő lehet, a jobb képességűre épp úgy, mint a kevésbé tehetségesre. H ogy mitől és mikor lesz szocialista egy brigád? A folyamatban a pillanatot és a pontot bajos lenne kijelölni. De, hogy egy pillanata és egy pontja a folyamatnak a Jubileumi brigád felismerése — abban bizonyos vagyok. Bodó László Vietnami diákok pályamunkája Egy építészeti szakszótár alapjait vetették meg Vietnami—magyar építészeti szakszótár alapjait vetették meg a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. Rad- ványi György, a Magasépítési Intézet adjunktusa vezetésével négy vietnami diák: Nguyen Van Hien, Pham Minh Dung, Nguyen Van Thang és Leu Manh Hung összeállította a leginkább használatos kifejezések gyűjteményét. Évek óta tanulnak már vietnami fiatalok a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, s az egyes feladatok értelmezésénél derült ki mindig, milyen nehéz megtalálni a szakkifejezések vietnami megfelelőjét. A főiskolán azonban már az otthon sem ismert szakkifejezéseket kellett meg- tanulniok. A diákok azt is elmondták, hogy amolyan házi használatra készült szószedet mindig is közkézen forgott közöttük, s örökölték korábban itt tanult társaik jegyzeteit. Végül az elmúlt évben kezdett hozzá az említett négyes csoport Radványi vezetésével a szükséges szak- kifejezések lefordításához. Még kellett találniuk például az oromfal, a csatornatartó bilincs, a káva, a kavicságy hazai megfelelőit. Ábrás magyarázó szótárt készítettek a legfontosabb épitészeti feladatokhoz, lakóházak, kereskedelmi létesítmények, gyermekintézmények tervezéséhez. Egy egy metszethez, alaprajzhoz mintegy harminc kifejezést kellett lefordítaniuk. Az ábragyűjteményt vietnami—magyar szószedet egészíti ki. A diákköri munkaként benyújtott szószedet szép sikert ért el a házi pályázaton, majd Egerben is dijat nyert az Országos Diákköri Konferencián. Balázs János professzor, a zsűri elnöke nagy örömmel fogadta a pécsi kezdeményezést, annál is inkább, mivel itt műszaki szakemberek fogtak szótáriráshoz. Más egyetemeket, főiskolákat tekintve csak a villamosmérnöki karon készítettek hasonló szótárt a vietnami fiatalok, az építészet területén ez az első ilyen kezdeményezés. A négy fiatal egyébként októberben az államvizsga után tér vissza hazájába. Azt mondják, biztosan nem maradnak munka nélkül, nagy szükség van odahaza az építőkre — szótárukat viszont tovább használhatják az utánuk jövő épitészjelöltek. G. O.
