Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)

1979-05-24 / 140. szám

1979. május 24., csütörtök Dunántúli napló 3 Minden állampolgár Nyugdíjasok További munkájuk, tapasztalataik felbecsülhetetlen segítséget jelentenek A statisztika szerint Magyar- országon ma minden ötödik állampolgár — a lakosság 20 százaléka — nyugdíjas korú. Ennek az Európában egyedül­álló aránynak két oka van: az egyik az alacsony nyugdíjkor­határ, a másik a lakosság de­mográfiai helyzete. 1978-ban a nyugdíjasok lét­száma — a 100 ezer (MÁV) nyugdíjast is számítva —meg­haladta a kétmilliót: az egész évre kifizetett nyugdíjösszeg pedig a 39 milliárd forintot! Ez a kétmillió nyugdíjas olyan társadalmi réteget al­kot, amelynek életmódjával, egészségi állapotával, szelle­mi és fizikai energiájának hasznosításával, anyagi vagy más természetű gondjaival foglalkozni — mindannyiunk erkölcsi kötelessége. Nyugdíjban a „vezér úr” Emeleti szomszédom, a Ke­leti pályaudvar fűtőházának nyugdíjas főmozdonyvezetője 26 évet töltött tengelyen. Hu­szonhat évig élte a masinisz- . ták végtelen munkaidejű, ki­számíthatatlan szolgálati 'be­osztású, nehéz életét. A gőz­mozdonyon — amivel az or­szágot járta Záhonytól Sze­gedig — a vezető egyik ol­dala megsül, a másik pedig megfagy. Nyáron a tűzszek- rény közelében megromlik a magával hozott élélem, télen októbertől márciusig nem lá­bal ki o náthából. A vasút­nál nincs karácsony, se szil­veszter, még a saját születés­napját is többnyire a mozdo­nyon ünnepli a dolgozó. A családdal közös programot csinálni — reménytelen. Nos, ilyen nehéz évek után kapta rneg az „obsitot” a szomszédom. Az ember azt hinné, hogy tájékára sem vágyik többé a fűtőháznak; hogyha teheti, végigjárja a gyógyfürdőket, megáztatni reumás csontjait; egyszóval, hogy élvezi a megérdemelt pi­henést. Élvezte is — vagy három hónapig. Aztán előbb az álmatlanság kezdte ’kínoz­ni, ezt követte később az ét­vágytalanság. Mint a megvál­tás, úgy jött neki nyugdíjas társa ajánlata: menjen el ka­zánfűtőnek az egyik fővárosi tsz üvegházi kertészetébe. A munka nem nehéz, csak a szolgálati beosztás olyan, ami­re fiatal nem vállalkozik: he­tente háromszor 12 óra, s mindannyiszor éjszaka! A „ve­zér úr” — ahogy a mozdony- vezetőket régen szólították — 'boldogan vállalta. Elsősorban nem is a pénzért, hanem mert újra hasznos embernek érzi magát. . . Eltartási szerződések Államunk évről évre tete­mes összeget fordít az idős korúak szociális gondozására. Hiszen nem minden idős em­ber él családi környezetben, sokan vannak közöttük, akik így vagy úgy rászorulnak a társadalom segítségére. Ez a segítség sokféle lehet, a jó szótól a házi szociális gondo­zásig, a nyugdíjas tüzelőutal­vány biztosításától a gyógy­fürdői beutalásig, az öregek napközi otthonában kapott meleg ételtől a születésnapi csokor virágig. Egyik alföldi nagyközségünk tanácsának szakigazgatási ve­zetője szerint a legtöbb gon­dot nem azok az idős embe­rek okozzák, akik szerény nyugdíjuk — vagy termelőszö­vetkezeti járadékuk — mellett az állam anyagi támogatásá­ra is rászorulnak, hanem azok, akik gyenge fizikai erejük vagy megromlott egészségi állapotuk miatt nehezen vagy egyáltalán nem bírnak önma­gukról gondoskodni. Az ilyen embereknek volna a legna­gyobb szükségük a szociális otthonbeli elhelyezésre, ám azok befogadó képessége tá­volról sem elégíti ki az igé­nyeket. Az igények és lehető­ségek közötti ellentmondás — vagyis a szükség — szülte az eltartási szerződések társadal­mi gyakorlatát. Nos, miután ez rengeteg visszaélésre adott alkalmat, a Minisztertanács rendeletben kötelezte a helyi tanácsokat a tartási, az élet- járadéki és az öröklési szer­ződések hatósági ellenőrzésé­re. Szükség is van rá, tette hozzá a tanács szakigazgatá­si vezetője, hiszen az egyik fél mindig kiszolgáltatott hely­zetben van, akinek érdekeire nekünk kell vigyáznunk. Nem mind öreg, aki nyugdíjas A közvélemény gyakran sommásan ítél: úgy tartja, hogy oki nyugdíjas, az feltét­lenül öreg. Pedig a geron­tológusok másfél évtizede hi­vatalosan is különbséget tesz­nek a nyugdíjas között: fel­osztják őket középkorúakra, öregedőkre és — 75-ön felül —• öregekre. Okkal-joggal, hi­szen az öregedés hosszantar­tó, s bonyolult folyamat, amelynek elején még a leg­több embernél számottevő ak­tivitással találkozunk, s csak a végefelé jár együtt az élet­működés fokozatos romlásával, a környezethez való alkalmaz­kodási készség rohamos csök­kenésével. Már most: a nyugdíjkorha­tárt elérők legtöbbjének még 10—15 évre futja szellemi-fi­zikai energiájából, amit a kö­zösség 'érdekében hasznosan kamatoztathat. Ha igénylik. Ha módot adnak neki rá. . . 1977-ben az — akkori — 1,8 millió nyugdíjas közül 340 ezren álltak hivatalos munka- viszonyban; további 90 ezren voltak, akik az új rendeletnek megfelelően — bár elérték a korhatárt, mégsem kérték a nyugdíjazásukat. Ez a 430ezer dolgozó felbecsülhetetlen ér­tékű szakmai ismeret, tapasz­talat 'birtokosa. Olyan termelő erő, amelytől — miközben új értéket állít elő — „melles­leg” sokat tanulhatunk. Éljünk a lehetőséggel. Nyíri Éva Másfél millió magyar a nagyvilágban Beszélgetés a Magyarok Világszövetségéről Másfél millió magyar é| ha­tárainkon kívül a nyugati or­szágokban. Az USA-ban mint­egy hat-hétszázezren vannak, Kanadában százhúszezer, Bra­zíliában, valamint Ausztráliá­iban megközelítőleg negyven­ezer a számuk. Az európai országok közül Svédországban és a Német Szövetségi Köz­társaságban élnek a legtöb­ben. A kint élő magyarok java­része becsületes, hasznos dol­gozója a befogadó országnak, ugyanakkor őrzi anyanyelvét Akik a hírekben szerepelnek Istókovics József munkásőr Hetvenhét évesen is számíthatnak rá a munkában, mozgalmi életben Hír a Dunántúli Naplóból: A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany foko­zatával tüntették ki Istókovits Józse­fet, nyugdíjast, tartalék állományú munkásőrt. Istókovics József 77 éves. Ez az első igazi kitüntetése. Ifjúmunkásként a Tanácsköz­társaság futárja, később része­se és szervezője az építők sztrájkjának, bérharcainak. Idős fejjel egyik alapító tagja a me­gyei munkásőrségnek. — Az Ullmann-telepen lak­tunk. Édesapám tetőfedő volt a bányánál. Nyolcán voltunk test­vérek, köztünk én a legidősebb. Édesanyám mellettünk gyakran kénytelen volt napszámba men­ni. A hatodik elemi után mun­kába álltam. Kellett a kenyér. Apám mellé kerültem. Nyaran­ta reggel hattól este hatig me­zítláb dolgoztam a tetőkön. Ti­zenkét éves voltam .... Olvasmányaimból és mások visszaemlékezéseiből is össze­áll a tízes évek tipikus proli­gyerek sorsa, ahogy hallgatom. Aztán ez a bányásztelepi gye­reksors kezd eltérni a nagy át­lagétól, de még így is tipikus.- Elszegődtem kőművesinas­nak a Bischof mesterhez 1916- ban. Az Ágoston téri tanonc­iskolában a munka mellett heti háromszor este hattól kilencig és vasárnaponként reggel nyolc­tól délig tartottak a foglalkozá­sok. Nehéz volt. . . Esténként már majd elaludtunk a pad- ban. Beszerveztek ifjúmunkás­nak 1918-ban. Szervezkedni kezdtünk, hogy legalább a va­sárnap legyen szabad. A vasár­napunk nemsokára felszabadult, örültünk, már csak azért is, mert akkor jóformán csak a bányá­szok, kőművesek és a vasasok alkották a szervezett munkássá­got. A segédlevelet 1919 már­cius elején szereztem meg. Közben gyerekfejjel a kőmű­veskanálon, kalapácson kívül fegyvert is fog. — A pécsi 6-os ezred láza­dásakor, 1918 pünkösd más­napján mi is harcoltunk. A lá­zadást leverték. Ép bőrrel meg­úsztam a csetepatét, de apám úgy mpgvert utána, hogy éle­temben nem felejtem. Szerve­zett munkás volt, így meg kel­lett értenem, hogy hősködé­sünkkel a családra is nagy bajt hozhattunk volna. A Tanácsköz­társaság alatt már nem fegy­verrel harcoltam. Futár voltam. Gyalogszerrel hordtuk a sásdi direktóriumnak a leplombált kis zsákokat, amiket jól elrejtethet- tünk a civilruhánk alatt. Amikor a Tanácsköztársaság elbukott, egy éjjel hozzánk is bezörget­A középiskolai jelentkezések tapasztalatai Hogyan tovább? Szakonként és intézményenként nagy eltérések Az idén megyénkben 4905 tanuló fejezi be az általános iskolát. A túlnyomó többség to­vább tanul, gimnáziumba 908- an, szakközépiskolába 1437-en és szakmunkásképzőbe, illetve szakiskolába 2347-en jelentkez­tek. Népszerűek tehát a szak­mát is adó középiskolák, bár az oktatási szakemberek sze­rint azok gazdálkodtak jól a két helyre jelentkezés lehetősé­gével, akik nem két szakközép- iskolát jelöltek meg, hanem ugyanazon az érdeklődési kö­rön belül más iskolatípust. A szakközépiskolákban ugyanis már az első „fordulóban” be­telt a létszám. A kiválasztott iskolák néha annyira eltérő orientációt tük­röznek, hogy erősen kérdéses a tanuló pályaválasztásra való felkészültsége. De hát, ki tud­ja, hogy egyáltalán kialakul­hat-e az emberben 14 éves ko­rára a pályaválasztáshoz elen­gedhetetlenül szükséges ítélő­képesség? A gimnáziumi fakul­táció, amelyet az 1979/80-as tanévben vezetnek be, ponto­san azt a célt szolgálja, hogy ez a nehéz döntés két évvel ké­sőbbre tolódjon. Ezzel a lehe­tőséggel azonban sokan nem élnek vagy nem kellőképpen értékelik. A tanulók — vagy a szülők — egy része ugyanis már most, a gyakorlati fakultá­ciós tárgyak alapján választja ki az iskolát, holott a fakultá­ció bevezetésének éppen az volt a célja, hogy legyen idő a gondolkodásra, s eltűnjenek a gimnáziumok közötti különbsé­gek. A fakultáció semmiféle szakképesítést nem ad, erre ott vannak a szakközépiskolák. A gimnáziumnak ma már egyes- egyedül az a feladata, hogy a legjobb képességű tanulókat a későbbi továbbtanulásra felké­szítse. Ezért ide csak azok je­lentkezése célszerű, akik feltét­lenül tovább akarnak tanulni. Természetesen az egyetemre sem kerülhet be mindenki, de a kivülrekedtek nem maradnak perspektíva nélkül: legalább két tucat azoknak a szakmák­nak a száma, amelyeket csak érettségizettek tölthetnek be. Jelenleg még száz gyerek nem tudja, hol fog tovább ta­nulni, hiszen mindkét helyről elutasították a felvételi kérel­mét. Mindez nem azt jelenti, hogy abszolút számban nincs elég hely az iskolákban, csak azt, hogy szakonként és intéz­ményenként roppant nagyok az eltérések. Erre elég egyetlen példa: a Pollack Mihály Építő­ipari Szakközépiskola magas­építő szakán kétszeres a túlje­lentkezés, míg a mélyépítő sza­kon a felvételi létszám fele még kitöltetlen. tek: „Menj azonnal Jugoszlá­viába !”- Útra kelt?- Nem mehettem. A család, a megélhetés miatt. Egy da­rabig békén hagytak, aztán sor­ra kerültem. Jól körbevertek. Mutogatták a társaim és más vöröskatonák fényképeit „Isme­red”. Legtöbbjét jól ismertem, mégis „elfelejtettem” emlékez­ni. Hitték, nem hitték? - nem tudom. Hosszú éveken át vasár­naponként raportra rendeltek. Beléptem az építők szocdem. csoportjába és beiratkoztam az egyetemi könyvtárba, hogy a szemináriumokon, előadásokon felkészült legyek. Kezdtünk moz­golódni, amikor a társaim fi­gyelmeztettek "Vigyázz! Figyel­nek!” Tanácsukra a keresztény­szocialista szakszervezetben kö­töttem ki, „pók” lettem, hogy eltereljem a gyanút. Szervez­tük tovább a sztrájkot. Bevá­lasztottak a minimális bérmeg­állapító bizottságba, az OTI választmányban is 13 évig tény­kedtem. Ismerős és idegen nevek, ese­mények tucatjait eleveníti fel. Mindez ma már történelem. A második világháborúhoz kanya­rodunk időben . . .- Máig sem tudom, hogyan úsztam meg, nem hívtak be ka­tonának. A felszabadulás évében tisz­tázódik a taktikai póksága, fel­veszik a kommunista pártba. De bizonyítani, igazolnia kell továbbra is. Két keze munká­ját őrzik a Dráva menti újjá­építések, a kokszmű kemencéi­nek helyreállítása, a vasasi ak­na mélyítése. Ment, ahová kér­ték, hívták vagy küldték. Ne­gyedszázada megelégelte a vándoréletet, távol a családtól. A szénbányákhoz jött, az építési üzemhez. Tizenhét éve onnan ment nyugdíjba.- A munka volt a mozgalmi élete is?- Nem, egyik nélkül sem let­tem volna meg. Pártvezetőségi megbízatások követték egymást, tagja voltam éveken át a szén­bányák pártbizottságának is. Az ellenforradalom alatt itt Me­szesen csoportot szervezve véd- tük a népvagyont. István-aknán 1957 tavaszán alakítottuk meg a munkásőrséget, onnan vezé­nyeltek át a meszesi egységhez. Két éve helyeztek a munkásőr­ségnél tartalék állományba, de így is bármikor számíthatnak rám.- A családról még nem esett szó . ..- Negyvenöt éve nősültem, a feleségem végig háztartásbeli volt. Lányom általános iskolai tanár, lányunokám is pedagó­gusnak készül, másodéves a ta­nárképzőn.- Hetvenhét évesen miért dolgozik még mindig?- Segédfűtő vagyok a me­gyei kórházban, jó helyem van, még bírom a munkát. Murányi László és a magával vitt nemzeti kul­túrát. összekötő kapocs a kint élő és az itthoni magyarok között a Magyarok Világszö­vetsége. A Szövetség munká­járól dr. Vörös Tamás tájékoz­tatott. — Egyik elsőrendű felada­tunknak tekintjük a magyar nyelv őrzését, ápolását, okta­tását. Ennek érdekében a het­venes években indult meg az anyanyelvi konferenciák soro­zata. Legutóbb 1977-ben volt, amelyen a világ minden tá­járól részt vettek a mghívott magyarság képviselői. Jelen­leg állami magyar nyelvű ok­tatás az USA-ban, Ausztrá­liában, Svédországban és Ausztriában folyik. Más helye­ken a magyarságot tömörítő egyesületek, klubok, társasá­gok keretei között oldják meg a tanítást. Jelentős szerepet tölt be a magyar származású papság is, amely sok helyen az istentisztelettel összekap­csolton végzi ezt a tevékeny­séget. A külföldön magyar nyelvet oktatók részére nya­ranként Debrecenben, Sáros­patakon és Budapesten pe­dagógus továbbképző tanfo­lyamokat szervez az Anyanyel­vi Konferencia Védnöksége. A pályázók itt-tartózkodásuk alatt ösztöndíjban részesülnek. Védnöksége gyermeküdültetést rendszeresített a Fonyódlige- ten, Balatonlellén ésZamárdi- Iban levő SZOT-gyermeküdülők- ben, ahol a magyar származású szülők általános iskolás korú gyermekei az itthoni gyerme­kekkel együtt nyaralnak. A nagyobbak részére (14—18 évig) Sárospatakon tartanak nyári kollégiumot, ahol lehe­tőségük van nyelvtudásukat el­mélyíteni és átfogó képet kap­nak Magyarország földrajzá­ról, történelméről, Ikultúrájá- ról. — Mit tesznek a magyar kultúra megőrzése érdekében? — Az egyesületekben jelen­leg is nagyszámú népdalkórus működik. A népművészet el­terjesztését filmekkel, hangle­mezekkel, könyvekkel, folyó­iratokkal segítjük. A kiutazó ■művészek, irodalmárok és tör­ténészek is szép missziót töl­tenek be. Kéthetente jelenik meg a Szövetség lapja, a Magyar Hirek, amely minden fontosabb aktuális hazai és hazánkat érintő eseményről tá­jékoztatja az olvasókat. —• Kezemben tartom Hasz­nos tudnivalók című kiadvá­nyukat ... — Külön munkaterületünk a levelezés. Évente mintegy 4000 levelet kapunk, mindegyikre válaszolunk és a bennük fog­lalt kérések teljesítése érde­kében minden tőlünk telhetőt megteszünk. Segítünk az itt­honi rokonok, családtagok fel­kutatásában, tanáccsal, felvi­lágosítással szolgálunk azok­nak, akik például állampol­gársági vám örökösödési vagy házassági ügyekben keresnek fel bennünket. — Vannak, akik a hazate­lepülésre gondolnak? — Igen, kiadványunkban ez­zel kapcsolatosan is megad­juk a legfontosabb informá­ciókat. Tájékoztatjuk az érdek­lődőket a kérelem benyújtási helyéről, az itthoni lakásbizto­sítás lehetséges módjairól, ami történhet vásárlás vagy rokon, családtag befogadó nyilatko­zata alapján. Ismertetjük az Állami Biztosító kedvezményes életjáradéki szerződését, amelynek lényege az, hogy egyszeri konvertibilis valutá­ban fizetett díj ellenében a hazatérő havi járadékot kap. Közöljük az alapvető vám­szabályokat is. Az 1963-as amnesztia­rendelet óta évről évre nő a hazalátogatók száma. Az utób­bi esztendőkben átlag száz­nyolcvanezren látogattak ha­za. Lippai Erzsébet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents