Dunántúli Napló, 1979. május (36. évfolyam, 118-147. szám)

1979-05-14 / 130. szám

A „gólgyáros” Amerikában Gerd Müller, a Bayern Mün­chen világhírű labdarúgója, az 1974-ben világbajnokságot nyert NSZK-válogatott egykori „bom­bázója” vándorbotot vett a ke­zébe és június 1-től az Egye­sült Államokban játszik, A 33 éves, többszörös gól­király szerződésének aláírása­kor többek között ezt mondta: .,Nagyon örülök, azért is, mert Floridában mindig meleg van . . De valójában hogyan is áll Müller klubcseréje? A játékos új klubjának a ne­ve Fort Lauderdale Strikes, az Egyesült Államok bajnokságá­nak egyik nagy reményű együt­tese. Új gazdája egy őszülő ha­jú idősebb hölgy, Elizabeth Robbie asszony, aki többször repült át Európába, hogy erő­sítést szerezzen az általa me­nedzselt klubnak. A tárgyalá­sok hónapokon át tartottak, s a döntő szót Müller távozásá­ban végül is az jelentette, hogy a Bayernnek az Eintracht Frank­furt elleni mérkőzésén 10 perc­cel a befejezés előtt lecserél­ték. De hogy valóban emiatt vált-e meg a csatár eddigi klubjától, vagy csak várt egy „üzleti” lehetőségre, arról nem tud senki. — Nálunk március 25-én már megkezdődött a bajnok­ság, de új csillagunkat csak június 6-án játszathatjuk elő­ször, s az Oakland ellen mu­tatkozik be — mondta a fő­nöknő. — Mindenesetre gon­doskodunk arról, hogy megfele­lő körülmények között legyen meg a premierje! Müller azért is volt „kapós”, mert szerződése lejárt a Ba- yernnél, tehát lelépési összeget nem kellett érte fizetni. Az „át­igazolásakor” kikötött 800 ezer márkát egyedül kapja, bár a hírek szerint az adóhivatal igen élénken érdeklődik ... Ezen kí­vül még különböző hirdetések­ből is üti majd „néhány" dol­lár a markát. S hogy hazai kapcsolata se szakadjon meg teljesen, változatlanul fenntart­ja mindkét bajorországi sport- üzletét. Kerékpár lugoszláv és magyar sikerek az Olajos Kupán Szombaton és vasárnap 11. alkalommal rendezte meg az Olajos Kupa nemzetközi or­szágúti kerékpáros versenyt a Horvát Kerékpáros Szövetség, a Nagykanizsai városi Sport­felügyelőség és a Nagykani­zsai Olajbányász. A rangos nemzetközi verse­nyen hat jugoszláv és hat ma­gyar csapat közel félszáz ver­senyzője vett részt, akiket a kétnapos, háromszakaszos küz­delemsorozaton leginkább az erős szél és a magyar szaka­szon a nem megfelelő útvonal­biztosítás zavarta a jobb ered­mények elérésében. A mezőny szombaton a déli órákban Zágrábból rajtolt, majd varasdi befutás után rövid pi­henő következett, és ezután rendezték meg a Varasd— Nagykanizsa második szakaszt. Vasárnap Zala megyei körver­senyen vettek részt a verseny­zők. A kupaversenyen végig nagy küzdelmet folytattak a versenyzők, amelyen egyéniben magyar, míg csapatban jugo­szláv sikerek születtek. Az Olajos Kupa összesített végeredménye, egyéniben: 1. Busi András (Csepel), 2. Rakus (Sava Kranj), 3. Juhász (Nagy- kanizsai Olajbányász). Csapat­ban: 1. Sava Kranj, 2. Csepel, 3. Nagykanizsai Olajbányász, 4. Pécsi MSC, 5. FTC, 6. Ganz- MÁVAG. Az egyes szakaszok első há­rom helyezettje, míg az összesí­tett verseny első hat helyezett­je értékes tiszteletdíjazásban részesült, míg a győztesek el­nyerték az Olajos Kupát. Balogh Antal Hegyem nyerhetett volna a PMSC? Kiss a 46. percben Kardos beadásából a levegőben úszva fejeli a labdát Zsiborás háló­jába. Fotó: Arató Gólerős védelmek 20 ezer néző a Pécs—Ferencváros mérkőzésen A szurkolók szerint emlékezetes, nagy csata volt A Ferencváros pécsi vendég- szereplését mindig nagy érdek­lődés kísérte. így volt ez most is, a két csapat 21. összecsa­pására 20 ezer néző volt kíván­csi. A pécsiek hat alkalommal nyertek eddig a budapesti zöld-fehérek ellen. A szombati találkozó előtt megoszlottak az esélyekről a vélemények. Sokan a PMSC mellett esküdtek, vol­tak, akik a Ferencvárosban bíztak. A vendégek tartottak a pé­csiektől. A mérkőzés előtt ide­ges volt a hangulat, a zöld-fe­hérek öltözőjében. Fridmanszky Zoltán edző az eredetileg hir­detett csapatot küldte pályára. A pécsieknél Katzirz, aki sérü­léssel bajlódott, vállalta a já­tékot, Szőcs János így az előre kiírt összeállításban játszatta csapatát. A pécsieknek azon­ban már az első félidőben ki­kellett használniuk mind a 'két cserelehetőségüket. Katzirz, majd később Lőrincz vált harc- képtelenné. Katzirz kapus ki­sebb fokú agyrázkódást szen­vedett. A Ferencváros is két cserére kényszerült a második félidőben. Nyilasi a nyakát fáj­lalta, és Rab is lecserélését kérte sérülés miatt. Fordulatokban gazdag, válto­zatos mérkőzésen nyolc gólt lát­hattak a nézők. A sok gólban, a kapusok és a védők „benne voltak”. A gólok még hosszú évek múlva is beszédtémái lesz­nek a szurkolóknak, akik nem véletlenül sorolják majd a PMSC—Ferencváros mérkőzést az emlékezetesebb „nagy csa­ták” közé. Először úgy látszott, a hatá­rozottabb, kapura veszélyesebb Ferencvárosé lesz a két pont, később kiderült, a döntetlen mind a két csapatnak jó. A PMSC nagyobb becsvággyal, nagyobb önbizalommal, az egy pont helyett kettőt is szerezhe­tett volna. Ezt a Ferencvárost a pécsiek kétvállra fektethették volna. Az NB l-ben a 28. for­dulóban az élen nem változott a helyzet. Az Újpest Békéscsa­bán hagyta az egyik pontot, így megmaradt a Dózsa négy­pontos előnye a Ferencváros előtt. A kiesési rangadón Cse­pelen a Haladás szerezte meg a két bajnoki pontot, így már csak két ponttal van lemarad­va a 21 pontos Csepel és a Székesfehérvári MÁV Előre mö­gött. A Haladás megpróbálja a lehetetlent... De a Csepel és a Székesfehérvári MÁV sem akar kiesni. Hegyi István így lattant Kncsera István osztályzatai A PMSC—Ferencváros mérkőzésen Kucsera István, a PMSC törzsszurkolója osztályozta a pécsi csapat teljesítményét. Kucsera Ist­ván így látta: Katzirz (0) — Schulteisz (5), Torna (5), Pál (7), Kincses (6), Lutz (5), Morvái (5), Lőrincz (0), Kardos (7), Kiss (6), Nagy (5). A cserék közül: Fiedler (4) és Tapaszti (5). Kezílabcfa­bafnoksäg FÉRFIAK: Ú. Dózsa—PMSC 25:25 (12:14). NŐK: Dunaújvárosi Kohász— Pécsi MSC 23:16 (17:7). monitor Hol Nyári sportprogram a tv-képernyőn Mit látunk a közeli hetek­ben, az előttünk álló nyári hó­napokban a Telesport képer­nyőjén? Mit kínál a nézőknek a tv sportosztálya? A választ Radnai Jánostól, az osztály vezetőjétől kapjuk. „Elég változatos, sokszínű a paletta. Alig, hogy befejező­dött az ökölvívó EB és a női torna EB, jön a KEK-döntő szerda este. Újításnak számít, hogy előtte bemutatjuk a csa­patok útját a döntőbe, majd az esti, előreláthatólag 3 órás adásunkban húzzuk az olim­piai lottó sorszámait, továbbá képernyőre kerül a Szófiából sugárzott szórakoztató olimpiai műsor. E hét sportműsorát újabb két Európa-bajnokság közvetítése fűszerezi: Essen a színhelye a férfi tornászok ver­senyének, s ugyanakkor -» Vár­nában megkezdődik a súly­emelő EB, mely egészen a hó­nap végéig tart. Esténként 35— 40 perces összefoglalót adunk. A szombati programot a szovjet—magyar EB-selejtező koronázza Tbilisziből és egy új sorozat műsor, mellyel május­tól jövő év júliusáig havonta jelentkezik a sportosztály. A műsor címe: Olimpia '80. Friss beszámolókat, interjúkat lát­hatnak a nézők a XXII. nyári játékokra készülő szovjet fővá­rosból. Nemzetközi programún, kát a május 30-i müncheni BEK-döntő zárja. Júniusban Szeged a színhe­lye az akrobatikus torna Euró- pa-bajnokságnak. A tv kamerái ezúttal első ízben lesznek je­len ilyen jellegű, hazánkban ritkán látható sporteseményen. A kosárlabda híveinek még akkor is jó szórakozást nyújt a torinói férfi Európa-bajnokság, ha mi magyarok nem leszünk ott a döntőben. Június 13-tól egy héten keresztül naponta adunk közvetítést Olaszország­ból. Ezzel az eseménnyel pár­huzamosan, szintén mindennap jelen lehetünk a debreceni vá­rosi sportcsarnokban az ifjúsá­gi súlyemelő világ- és Európa- bajnokság versenyein. A pé­csiek bizonyára külön örülnek annak, hogy kedvencüket, Lé- nárt Istvánt rendkívüli adás­napon láthatják rftajd. A pe­helysúly versenyeit ugyanis jú­nius 18-án, hétfőn rendezik, de ezen a héten a remélhető si­kerre való tekintettel, a televí­zió vezetői hozzájárultak a ki­alakult műsorrend megváltoz­tatásához. Bízunk benne, hogy Lénárt is hozzásegíti a szurko­lókat a kellemes hétfői tévézés­hez .. . A nyár elsőszámú sportága az atlétika. Előreláthatólag két nemzetközi versenyt veszünk át Csehszlovákiából és egyet az NSZK-beli Lüdenscheidből, a férfi Európa Kupa középdöntő­jét a legjobb magyar atléták közreműködésével. Július 10-én nagyszabású nemzetközi ver­seny színhelye lesz a Népsta­dion. Az atlétika Budapest Nagydíjra számos meghívott világnagyság érkezése várható, s e verseny keretében tartják a világ legjobb gerelyhajítói­nak összecsapását és adják ki az Arany Gerelyt. Július elején két Angliából felajánlott sportverseny kerül képernyőre. Az egyik a wimb­ledoni nemzetközi teniszver­seny, a másik a ritmikus spont- gimnasztika-vb, mely az egyik leglátványosabb televíziós sportág. Július második felében kezd­jük sorozatközvetítésünket a Szovjetunió népeinek VII. spar- takiádjáról. Terveink szerint es­ténként összefoglalóban szá­molunk be a legérdekesebb versenyekről. Körülbelül így fest az elkövetkező két és fél hónap külföldi átvételeinek tér. ve, mely természetesen módo­sulhat, de alapjaiban nem va­lószínű, hogy jelentősebb vál­tozásokon megy keresztül”. És hogy fest a hazai prog­ram? Elsősorban a labdarú­gásról kérünk tájékoztatást! „Május 30-án Diósgyőrből közvetítjük a Magyarország— Románia olimpiai selejtező visszavágó mérkőzést. Remél­jük, hogy sikerül ledolgozni a pitesti kétgólos hátrányt. A bajnoki mérkőzések sorát má­jus 23-án a Ferencváros— Ü. Dózsa mérkőzéssel folytat­juk majd. Győrből következik június 2-án: Rába ETO—Tata­bánya. Az Ú. Dózsa—Bp. Hon­véd mérkőzésre június 13-án a Népstadionban kerül sor, ugyancsak a tv-kamerák jelen­létében. Szerepel műsorunkban a június 23-i MNK-döntő köz­vetítése is, egyelőre még is­meretlen főszereplőkkel és szín­hellyel. Úgy gondolom, válasz­ték van bőven. A szurkolók nem panaszkodhatnak hogy az előttünk álló két és fél hónap­ban nincs elegendő kínálat. Reméljük jó versenyeknek lehe­tünk szemtanúi!" — fejezte be nyilatkozatát a tv sportosztá­lyának vezetője. Szönyi János Vélemények, nyilatkozatok a kegyiversenyről Mahler József: - A tavalyi bajnokság után ismét sikerült nyernem és azt hiszem feles­leges hangsúlyoznom, hogy na­gyon örülök. Különösképpen azért, mert a szombati edzé­sen a harmadik futamban az utolsó hajtűkanyarban kettőt perdültem, felborultam és a kocsim alaposan összetörött. Egész éjszaka dolgoztunk a ba­rátaimmal, így sikerült rajthoz állnom. Egyébként megfigyel­tem, hogy egyre többen meg­tanulják a pécsi pályát, így nagyon szoros időeredmények alakulnak ki a széria Zsigulik között. Lassan már századmá­sodpercek döntik el a dobogós .helyezéseket. Bódis László: — A verseny előtti héten raktam új motort a kocsimba, szerencsére nem makacsolta meg magát. Én megpróbáltam mindent, sike­rült. Megmondom őszintén, a szombatról vasárnapra virradó éjszakám álmatlan volt, mert a tréningfutamon hárman men­ték jobb időt nálam. Tartot­tam az NDK-söktál, valamint Fodor Jancsitól, aki az én volt motorommal ment. Aztán mint kiderült, nem volt megalapo­zatlan a félelmem. Kardos Lajos: - Megmon­dom őszintén, nekem nem ízlik így a versenyzés, ha nincs ki ellen menni. Ez az autó az NSU ellen készült, elmondha­tom, hogy úgy készítettem föl, hogy e| tudóim vele verni az NSU-t. De sajnos nem indult el a verseny. Fájlalom, mert nekem az NSU-t kellett volna elvernem, ezért dolgozom már évek óta. Az első helyem egyébként nagyon fontos volt a csapat szempontjából, és mi­vel nem akadt komoly ellen­felem a géposztályban, óvato­san, egy kicsit rátartva autóz­tam mindkét futamban. Aztán még egy dolog. Kétszeres he­gyibajnok lehettem volna eb­ben a kategóriában, ha évek­kel ezelőtt meg tudtuk volna szerezni ezeket az új gumikat, amivel most versenyeztem. A pályagumikat az Országos Gu­miipari Vállalat szerezte be. Fodor János: — Egy nagyon kemény autóval versenyeztem, melybe egy rövid áttételű se­bességváltót raktunk. Sokat kell vele járnom ahhoz, hogy iga­zán együtt legyünk. Nagyon sokat segített nékem Kardos Lajos vezetéstechnikában, azt alkalmaztam különösen a má­sodik futamban. Voltak olyan rövid egyenesek, ahol negye­diket is kapcsoltam. Függetle­nül attól, hogy többször álltam már rajthoz, ezen a versenyen is nagyon izgultam, s hiány­zott az edzőfutam közvetlenül a verseny előtt. Herbert Jerich: - Mondha­tom Európa szinte valamennyi versenypólyáját ismerem, de ilyen nehéz vonalvezetésű, sok kanyarral tarkított pólyán rit­kán versenyeztem. Nem aka­rom dicsérni a pécsieket, de elismeréssel szólok a színvona­las rendezésükről, a fegyelme­zett közönségről. A szombati edzőfutam után bíztam abban, hogy a pályacsúcsot sikerül kettő perc alá hoznom, de saj­nos ez nem ment. Talán majd legközelebb... Holbach László néző: — Nem hittem, hogy ilyen színvo­nalas versenynek leszek a szem­tanúja. Csodálatos gépeket láthattunk mi nézők, s azt hi­szem, aki kijött, velem együtt nem csalódott. A Tóth János­ban jobban bíztam, nem tu­dom mi lehetett vele, hogy a Kiss Dezső megelőzte. Neki szurkoltam, talán legközelebb jobban sikerül... A zeltwiegi Forma—l-es autó­versenypálya igazgatója: — Nagyon jó vonalvezetésű a pá­lya, igen technikás autóver­senyzést követel. A hazai és ál­talában a nyugat-európai pá­lyákon több az egyenes, mint ezen a pécsin. A verseny szín­vonalas volt, és külön kiemel­ném a rendezést. Minden ver­senyzőnek szurkoltam, és mara­dandó élményt hagyott bennem a nézők tapsvihara, amivel egyes- sikeres kanyarvétel után jutalmazták a versenyzőket. Nem bántam meg, hogy eljöt­tem Pécsre. Molnár Gyula pályabíró: — Sikerült különösebb baj nélkül megúszni a versenyt, s ez sokat mond nekünk. Sajnos ennek el­lenére akadt jónéhány olyan néző, aki el akarta rontani több tízezer ember szórakozását. A pályák mentén a kötelek előtt ültek le, köveket gurítottak az utakra és az úttesten keresztül szaladgáltak. Kiss Dezső: — örülök, hogy ilyen sok nézőt vonzott a pá­lya köré a versenyünk. Viszont azt nem tudom megérteni, hogy mehettem rosszabb időt, mint az elmúlt esztendőben. Vélemé­nyem szerint az időmérés rossz volt. Ezzel Nyugat-Európában is sok gond szokott lenni, de ezt a pécsi versenyt kár elrontani ilyennel. Hangsúlyozom, hogy ez az én véleményem. Nagyon mérges vagyok! Egy-iksz-ketto A HDN totótippjeit a következő hétre Dalos János nyugdí­jas, volt játékvezető, az Irányi Dániel téri totózó törzstagja állí­totta össze. Idestova 20 éve játszik kétho- sábos szelvényekkel, eddigi legtöbb talála­ta egy 12-es volt, amire akkor 2800 forintot kapott. A 20. HÉT TIPPJEI: 1. Dunakeszi—Szegedi EOL. A SZEOL rutinosabb csapat, még a két pont megszerzésére is képes. Tipp: x, 2. 2. Kecskemét—Balassagyarmat. Tipp: 1, x. 3. Vác-22. Volán. Az otthoni pálya előnye döntő lehet. Tipp: 1, x. 4. Pénzügyőr—Budafok. Tipp: x, 2. 5. Kazincbarcika—Nyíregyháza. Tipp: 1. 6. Szolnoki MÁV—Eger. A jobb Eger­től otthon sem szégyen kikapni. Tipp: 2. 7. Fűzfő-Pécsi VSK. Tipp: 2. 8. Bauxitbányász—Kaposvár. Tipp: 1, x. 9. Cesena—Foggia. Tipp: 1f x. 10. Genoa—Lecce. A Lecce jóval esé­lyesebb. Tipp: 2 11. Nocerina—Udinese. Az Udinese fejhosszal vezet, most is győzhet. Tipp: 2. 12. Spal-Pescara. Tipp: x, 2. 13. Ternana—Cagliari. A szardíniaiak nyerni fognak. Tipp: 2. + 1 14. Pistoiese-Brescia. Tipp: 1. Hétfői □

Next

/
Thumbnails
Contents