Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)

1979-04-03 / 92. szám

1979. április 3., kedd Dunántúlt napló 5 Ünnepség Moszkvában felszabadulásunk évfordulóián — A szovjet—magyar barát­ság ma a szocializmust, a kommunizmust építő milliók ügye, akiket a szocialista in­ternacionalizmus eszméi fűz­nek össze egymással — jelen, tette ki Jevgenyij Ivanov, a Szovjet Baráti és Kulturális Társaságok Szövetsége elnöké, nek első helyettese azon a dísz­ünnepségen, amelyet hazánk felszabadulásának 34. évfordu­lója alkalmából, hétfőn tartot­tak Moszkvában. Az ünnepség elnökségében helyet foglalt Andrej Kirilenko, az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, Mihail Zimjbnyin, a Központi Bizottság titkárai, Pjotr Sztrautmanyisz, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa El­nöksége elnökének helyettese, Konsztantyin Katusev, a Szov­jetunió Minisztertanácsának el­nökhelyettese, Viktor Kulikov marsall, a Szovjetunió honvé­delmi miniszterének első he­lyettese, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka, Viktor Malcev, a Szovjetunió külügy­miniszterének első helyettese, valamint a szovjet társadalmi, politikai és közélet több veze­tő személyisége. Az elnökség­ben foglalt helyet továbbá dr. Szűrös Mátyás, hazánk moszk­vai nagykövete, valamint a Magyar—Szovjet Baráti Tár­saság küldöttsége, amely Veres Józsefnek, az MSZBT alelnöké- nek vezetésével a felszabadulá­si évforduló ünnepségeire ér­kezett a szovjet fővárosba. Jevgenyij Ivanov ünnepi be­szédében emlékezett arra, hogy alig néhány nappal ezelőtt em­lékezett meg a magyar és a szovjet közvélemény a Magyar Tanácsköztársaság létrejötté­nek 60. évfordulójáról. Április 4-e Magyarország felszaba­dulásának ünnepe hasonlókép­pen dicsőséges évforduló, hi­szen a felszabadulás olyan fordulópont volt Magyarország sorsában, amely megnyitotta előtte a szabad, független élet, a szocializmus építése felé ve­zető utat. Az ünnepség szónoka mél­tatta a magyar népnek a szo­cialista építésben elért ered­ményeit. Hangsúlyozva ezekben a Magyar Szocialista Munkás­párt vezetésének döntő szere­pét. Magyarország a fejlett szo­cializmus építésében mindig támaszkodhat a szocialista or­szágok, mindenekelőtt a Szov­jetunió együttműködésére. A Szovjetunió és Magyarország között a kölcsönös bizalom, az eszmék és célok azonosságán alapuló, széles körű együttmű­ködés alakult ki, amelyben a vezető szerep a pártok együtt­működésén«* jutott. Utalt ezzel kapcsolatban Kádár János és Leonyid Brezsnyev legutóbbi ta­lálkozójára, hangsúlyozva: a két párt és a két ország nézetei azonosak korunk nagy nemzet­közi kérdéseiről, a nemzetközi munkásmozgalom feladatairól, a szocializmus és a kommuniz­mus építéséről. Dr. Szűrös Mátyás, hazánk moszkvai nagykövete az MSZMP Központi Bizottsága és a kormány üdvözletét tolmá­csolta az ünnepi gyűlés részt­vevőinek. Hangsúlyozta: a fel­szabadító szovjet katonák 34 évvel ezelőtt a békét, a sza­badságot hozták el a magyar népnek. Az azóta eltelt évek során népünk pártja vezetésé­vel nagy utat tett meg, s min­denekelőtt a munkásosztály, a dolgozó nép érdeme az, hogy ma az ország már a fejlett szo­cialista társadalom építésén munkálkodik. Szűrös Mátyás hangsúlyozta: a magyar dolgozók mindig szá­míthattak a Szovjetunió igaz, internacionalista, testvéri segít­ségére. A nagykövet méltatta azt, hogy a sokoldalú magyar— szovjet együttműködés az élet minden területén évről évre fejlődik, mélyül a baráti kap­csolat az MSZMP és az SZKP között. Ennek fontos állomása volt Kádár János és Leonyid Brezsnyev legutóbbi találkozó­ja — mondotta többek között. + NAIROBI: Egy nappal a tanzániai légierő Entebbe el­len végrehajtott támadása utón, hétfőn az ugandai fő­város, Kampala egyik iparne­gyedét érte támadás —egye­lőre nem világos, hogy az Amin-ellenes erők vagy az őket támogató tanzániai csa­patok részéről. Az akció kö­vetkeztében felrobbant egy ha­talmas olajtartály, sűrű fekete füstbe borítva a környéket. Tanzániai katonai források egyébként arról adtak tájé­koztatást, hogy Mpigiben ko­moly előkészületek folynak egy nagyarányú Kampala elleni támadásra. + VALLETTA: ,,A máltai nép többé nem engedi, hogy az ország területén külföldi ka­tonai támaszpontokat létesít­senek” — jelentette ki Anton Buttigieg, máltai államfő va­sárnap a szigetország teljes függetlensége elnyerése al­kalmából rendezett ünnepsé­gen. A nemzeti zászló felvo­násával vasárnap Valletto ki­kötőjében hivatalosan is lezá­rult Máltán a brit katonai je­lenlét 180 évig tartó idősza­ka. Angol katonákkal a fe­délzetén vasárnap elhagyta Valletta kikötőjét a London nevű romboló. Begin Kairóban Begin izraeli miniszterelnök hétfőn délben megérkezett el­ső, hivatalos egyiptomi láto­gatására. Kairóban maximális bizton­sági intézkedéseket tettek az izraeli kormányfő fogadására. A tárgyalások továbbvitelével az izraeli küldöttséget és a héten Kairóba érkező Weiz­man hadügyminisztert bízták meg. Bejelentették hogy két bizottságot alakítanak: az egyik az izraeli csapatoknak a Sínai-félszigetről történő visszavonásával, annak üte­mezésével foglalkozik, a má­sik a megszállt területek köz- igazgatási autonómiájáról kez­di meg a vitát. A bagdadi értekezlet döntései Múlt hétfőtől, az egyiptomi­izraeli különbéke aláírásának napjától életbe léptették az Egyiptom elleni, az arab kül- ügy- és gazdasági miniszterek szombaton véget ért konferen­ciáján elhatározott, gazdasági szankciókat — jelentette ki saj­tóértekezletén Szadun Hamma- di iraki külügyminiszter. Hammadi közölte, hogy min­den pénzügyi és gazdasági se­gélyt leállítanak, tekintet nél­kül felhasználásuk céljaira. Ez­zel közvetve válaszolt arra is, hogy Szaúd-Arábia nem fogja finanszírozni az Egyiptomnak a tavaly jóváhagyott csomagterv­ben szereplő amerikai F—5 E tí­pusú harcigépének a vásárlá­sát. Az arab országok beszüntetik az olajszállítást is Egyiptomnak, mivel a különbéke-szerződésben Kairó vállalta, hogy olajat ad el Izraelnek, Az egyiptomi rendszerrel va­ló politikai kapcsolatok meg­szakításáról viszont az értekez­leten csak ajánlást fogadtak el és lényegében az egyes orszá­gokra bízták, hogy ezeket egy hónapon belül hogyan teljesí­tik. Az egyiptomi hivatalos körö­ket szemmel láthatóan meglep­hülgbzdosAg A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága március elején tartott ülésén határo­zatot hozott a mezőgazdasági irányítás új formájáról. A leg­főbb okok: megnövekedtek a mezőgazdasági termelés mé­retei, fokozódott intenzifikáló- dása, meggyorsult a műszaki­tudományos haladás ered­ményeinek bevezetése, előre­haladt a szakosodás és bo­nyolultabbá vált az agrár-ipa­ri komplexumok kapcsolata a népgazdaság többi ágaza­tával. Ismert, hogy Bulgáriában rövid idő alatt megtörtént a mezőgazdaság szocialista át­szervezése és a nagyüzemi gazdaságok folyamatosan nagy segítséget kaptak a kor­szerű gazdálkodás megterem­téséhez. A Bolgár Kommu­nista Pártot mindig az a fel­fogás vezette, hogy a magas fejlettségű szocialista mező- gazdaság nélkülözhetetlen előfeltétele az egész gazda­ság mindenirónyú felemelke­désének, az életszínvonal fo­lyamatos emelésének. A fej­(ff irányítási forma a bolgár mezőgazdaságban lődés során fokozatosan ala­kultak ki az agrár-ipari komp­lexumok, amelyeknek gazda­sági megerősödésére jellem­ző hogy állóeszköz-állomá­nyuk az 1960. évi 1940 millió leváról 7425 millió levára nö­vekedett 1978-ra. Az agrár-ipari komplexu­moknak irányítása most töké­letesítésre szorul, hogy fejlő­désüket ne akadályozza kö­töttség és bürokrácia. Szerve­zetileg létrehozzák az Orszá­gos Agrár-Ipa rí Szövetséget, amelynek keretében az egyes gazdaságok megőrzik jogi önállóságukat, de a szövet­ség látja el a tudományos ki­szolgálásukat, műszaki fejlesz­tési céljaik teljesítését, elvég­zi beszerzési, felvásárlási, ér­tékesítési-kereskedelmi és az egyéb kiszolgáló, kisegítő te­vékenységét, illetve azt ősz- szehangolja. Gazdasági feladatként cé­lul tűzték a mezőgazdasági termelés gyorsütemű növelé­sét, a minőség, a hatékony­ság javítását. A szántóföldek hatékony kihasználása érde­kében két és három termés betakarítása a feladat, a kor­szerű fajták és hibridek el­terjesztése és maximális hasz­nosításuk. Az egész mezőgaz­daságban átállnak a két és három műszakos munkarend­re, az utóbbi főként az állat- tenyésztés és hizlalás érdekeit szolgálja. A határozat hang­súlyozza, hogy a termelésben biztosítani kell a szigorú tech­nológiai fegyelmet és küzdeni kell a hanyagság, a pazarlás ellen és biztosítani kell az új beruházások időtartamának jelentős csökkentését. Ezek az intézkedések lehe­tőséget adnak arra, hogy a következő két év alatt meg­szüntessék a mezőgazdaság számára nyújtott állami tá­mogatást és a gazdaságok önerejéből történjen a bőví­tett újratermelés. A határozat állást foglalt abban is, hogy a gazdasá­gokban messzemenően érvé­nyesíteni kell a dolgozók anyagi érdekeltségét. Belső gazdasági önelszámoló brigá­dokat alakítanak, amelyeknek tagjai szakképzettségüknek, szakmai-műszaki felkészültsé­güknek és természetesen gaz­dasági eredményeiknek meg. felelően részesülnek anyagi juttatásokban. A mezőgazdasági termelés gyors fellendülésén túl a ha­tározat kitér arra is, hogy a mezőgazdasági-ipari komple­xumok az eddiginél jobb gaz­dái lesznek körzetüknek mind gazdasági, mind politikai té­ren és ennek segítségével számos olyan feladat megold­ható lesz a tanácsokkal való együttműködés során, ame­lyekre eddig nem kerülhetett sor. Az együttműködés kiter­jed az általános feladatokon túl különféle szociális és el­látási tennivalókra is. K. J. Szekér Gyula Irán-iszlám Nigériában köztársaság ték a Bagdadban elfogadott súlyos határozatok, s egyelőre nem fűzték ahhoz kommentárt. A vasárnap megjelent kairói la­pok nem ismertették a bagdadi döntéseket, ám éles kirohaná­sokat intéztek ellenük azt állít­va, hogy az értekezlet rosszul szolgálta a palesztin ügyet. Jordánia teljesen megszakít­ja diplomáciai kapcsolatait Egyiptommal és hazahívta kai­rói nagykövetségének teljes személyzetét — jelentette be va­sárnap az ammani kormány. Emlékezetes, hogy Jordánia a múlt héten, az azonos értelmű bagdadi határozatot megelőzve jelentette be kairói nagyköve­tének hazarendelését. A tunéziai és a kuvaiti kor­mány is bejelentette, hogy a bagdadi határozatoknak meg­felelően visszarendelik egyipto­mi nagyköveteiket. ♦ SZÓFIA: Fodor Zsivkov, a bolgár államtanács elnöke hétfőn hivatalos látogatásra Mexikóba utazott. A bolgár államfő Jose Lopez Portillo mexikói elnök tavalyi bulgáriai látogatását viszonozza. Dr. Szekér Gyula, a Minisz­tertanács elnökhelyettese a Ni­gériai Szövetségi Köztársaság kormányának meghívására hiva­talos látogatásra Lagosba ér­kezett. A nigériai kormány ne­vében — dr. Omoniye Adewoye gazdaságfejlesztésügyi biztos (miniszter), a külügyminiszté­rium és más minisztériumok ve­zető munkatársai fogadták, va­lamint a nigériai magyar koló­nia vezető munkatársai, élükön Vadász Frigyes nagykövettel. Feloszlatták az olasz parlamentet Pertini olasz köztársasági el­nök hétfőn úgy döntött, hogy az alkotmány biztosította lehető­séggel élve idő előtt feloszlatja a parlamentet és rendkívüli vá­lasztást ír ki. Az erről szóló el­nöki rendeletet Andreotti meg­bízott kormányfő is aláírta. Még nem közölték hivatalo­san, hogy a rendkívüli válasz­tást mikor tartják meg, de ró­mai megfigyelők véleménye sze­rint valószínűleg összekapcsol­ják majd a közös piaci „euró­pai parlament” június 10-én esedékes közvetlen megválasz­tásával. Római megfigyelők már rég­óta valószínűnek tartatták, hogy az olasz ötpárti parlamenti többség felbomlása rendkívüli választások kiírásához vezet majd. Emlékeztetnek rá, hogy az OKP január végén azért for­dított hátat a tavaly március­ban kialakított parlamenti több­ségnek, mert a keresztényde­mokraták és a többi kisebb pol­gári párt nem voltak hajlan­dóak végrehajtani a közösen el ható rozotta kát. A kereszténydemokrata veze­tőség elkanyárodott Moro vo­nalától, és a meggyilkolt párt­elnök törekvésétől elrugasz­kodva jobbra tolta a kormányt. Az olasz parlamentet 1972 óta harmadszor oszlatják fel idő előtt. ♦ MOSZKVA: Április 26-28. között tesz hivatalos munkalá­togatást a Szovjetunióban Va­lery Giscard d'Estaing, a Francia Köztársaság elnöke. A látogatás új időpontját hétfőn jelentették be Moszkvában. Mint ismeretes, a francia ál­lamfő eredetileg március 29- én kezdte volna meg szov­jetunióbeli látogatását, ame­lyet azonban kölcsönös meg­állapodás alapján elhalasztot­tak. ♦ BANGKOK: Hétfőn hiva­talos tárgyalások kezdődtek Kriangszak Csamanand thai­földi miniszterelnök és Kayso- ne Phomvihane laoszi kor­mányfő között. Bár a két or­szág Indokínára vonatkozó né­zeteiben eltérések vannak, ezek ellenére Bangkokban változatlanul arra számítanak, hogy a hivatalos tárgyalások közelebb hozzák a két fél ál­láspontját a térség helyzetét illetően. ♦ BRÜSSZEL: Baudouin bel­ga király hétfőn megbízta Vilfrid Martens-t, a Flamand Keresztényszocialista Párt el­nökét a kormány megalakítá­sával. Martens a megbízatást elfogadta. + BERLIN: A Vietnam, Kam­bodzsa és Laosz iránti szoli­daritásnak szentelt rendkívüli nyilvános üléssel kezdte meg hétfőn Berlinben háromnapos tanácskozását a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség iro­dája, a szervezet legfelső végrehajtó testületé. Az ülés­szak munkájában részt vesz Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának el­nöke, az iroda magyar tagja is. Ruhollah Khomeini ajatol- lah, az iráni polgári demok­ratikus forradalom vezetője vasárnapi rádióüzenetében Isz­lám Köztársaságnak nyilvání­totta Iránt. A jövőben ezentúl április 1. a „köztársaság napja" lesz az országban. Khomeini üzenetében azt is bejelentette, hogy az új ál­lamforma kialakításának kö­vetkező állomásaként alkotmá- nyozó nemzetgyűlési választá­sokat fognak tartani: az ezen megválasztott képviselők fel­adata lesz az ország új al­kotmányának kidolgozása. Katonai konferencia Kambodzsában Országos katonai értekezle­tet rendeztek Phnom Penh- ben — jelentette az SPK hír- ügynökség. A tanácskozás felhívást in­tézett a fegyveres erőkhöz. A felhívás méltatja a Pol Pót rezsim feletti győzelem törté­nelmi és stratégiai jelentősé­gét, hangoztatja, hogy a győ­zelem meghiúsította a kínai terveket, új korszakot nyitott Kambodzsa életében. A fel­hívásban sürgetik a forradal­mi fegyveres erőket, védjék meg a forradalmi hatalmat. LAPZÁRTA A kialakult munkarendnek megfelelően a hatodik hetet is orvosi vizsgálattal kezdték a jelenlegi szovjet űrexpedició tagjai a Szaljut űrállomáson. Az űrhajósoknak bőven akadt feladatuk hétfőn: előkészítet­ték az űrállomás pályájának újabb módosítását, ismét a Progressz teherűrhajó hajtó­művének segítségével. A mun­ka elsősorban a Föld, ezen belül a világtengerek megfi­gyelését, az adatok rendezé­sét jelentette számukra, de befejeztek egy újabb kísérle­tet is a Krisztall olvasztóke­mencében. Ehhez az anyagot francia tudósok szállították a szovjet—francia űrkutatási együttműködés keretében. ♦ Tűzszünetí megállapodás jött létre hétfőn a szembenálló felek között az Irán északke­leti részén levő gonbadi Kalvus türkmének lakta vá­rosban. A négypontos egyez­mény értelmében a sebesül­teket azonnal kórházba szál­lítják, és a szembenálló felek beszüntetik a harcokat, le­bontják a barikádokat, meg­kezdik a foglyok szabadon bo­csátásáról a tárgyalásokat és a városban a kormánycsapa­tok veszik ót a rendfenntartó szerepet. + Khomeini ajatollah hétfőn Gumban fogadta Hilarion Ca- pucci görögkatolikus érseket, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vb-tagját és Hani al-Hasszant, a PFSZ teheráni képviseletének vezetőjét. Kho­meini a vendégekkel folyta­tott megbeszélés után Izraelt „bitorlónak" nevezte és kö- követelte, hogy „az arab or­szágok kormányai közös erőfe­szítéssel űzzék ki az izraelie­ket Jeruzsálemből",- „Az Iráni Iszlám Köztársaság sokoldalú kapcsolatokat kíván ápolni a szocialista országokkal, job­bakat, mint a múltban" — mondotta Abbasz Amir Ente- zam miniszterelnök-helyettes, az iráni kormány szóvivője az ADN hírügynökség különtudó- sítójának, és hozzáfűzte: „Irán a - világ minden államával jó kapcsolatokat kíván fenntar­tani, de nem fogja tűrni, hogy bárki beavatkozzék bel- ügyeibe.

Next

/
Thumbnails
Contents