Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1979-04-22 / 109. szám
mim I márványtömb még for- málatlan. A szobrász nekiesik o vésővel, kalapáccsal, hogy a „feleslegeset" lefaragja róla. S közben maga a szobor is vésőt, kalapácsot ragad, hogy ő pedig a szobrászt formázza, miközben az rajta dolgozik. Az ember és a munka, az életmű és a halhatatlanság viszonya: ez a filozófiai üzenete az elmúlt évben legtöbb nemzetközi díjjal jutalmazott magyar, Jan- kovics Marcell által készített, pompás kisfilmnek. A háborúban szétrombolt ország még sebeit gyógyítgat- ta, amikor — idén lesz harminc éve — 1949 októberében a vasasszakszervezetek székházában megrendezték az első országos újítókongresszust. Azóta az élet minden területén nagyot léptünk előre. Gyarapodott, izmosodott az újítómozgalom is. Harminc éve még csak mindössze kétmillió forint volt az újítások révén megtakarított összeg, a haszon ma már milliárdokban mérhető. Ám a pénznél — korábban is és napjainkban egyaránt — többet ér az a számokkal kimutathatatlan tény, hogy a mozgalomba bekapcsolódva százezrek tanultak meg gazda módjára gondolkodni, megfontoltan cselekedni. Gazda Géza országos méretűvé vált anyagtakarékossági mozgalma, Pióker Ignác, Horváth Ede - a korabeli legismertebbekből csupán csak néhányat említve - kisebb- nagyobb újítása nélkül egészen biztosan, nehezebben jutottunk volna el napjainkig. A mozgalom ereje mindvégig a tömegességben rejlett. Ilyen szempontból az utóbbi években országos szinten némi visszaesés történt. Öröm mindezek mellett az, hogy az elmúlt ősszel a bányászati iparágban megtartott kutatók és gyakorlati szakemberek tanácskozásán viszont Hidassi István, a Közép-dunántúli Szénbányák igazgatója az újítómozgalom helyzetét elemezve elmondhatta: a legtöbb ágazattól eltérően a szénbányászatban évről évre emelkedik az újítók száma. A 80 ezer dolgozóra átlagosan 8 ezer újítás jut. Ez az arány nem rossz, de a lehetőségeket tekintve még tovább javítható. Úgy vélte, elsődlegesen a szemléleten kell változtatni, hiszen az a tapasztalat, hogy ahol fontosabbnak tartják a vezetők az újítómunkát, ott magasabb annak aránya is. Hiányosságként említette, hogy az újítással foglalkozók szak- képzettsége ma még nem mindenütt megfelelő. Vajon mi a helyzet az elmondottak tükrében a Mecseki Szénbányák- nál?% A kérdés felvetésének aktualitását az adta, hogy március közepén tárgyalta a vállalat a Mecseki Szénbányák iparjogvédelmi osztályának ez irányú munkáját. A közelmúltban történt. Belém hasított a rémület. Az volt az érzésem, én is, mások is talán kezdjük elveszíteni a képességünket arra, hogy a nagy dolgokat meglássuk, meghalljuk, megérezzük. Egy olyan világban, egy olyan társadalomban, amely éppen a nagy dolgok megvalósítására hivatott. Egy beszélgetés indította el bennem a gondolatsort. Felkeresett egy technikus, hallgassam meg a panaszát: személyi okok miatt áthelyezték, hátrányosabb körülmények közé került. Figyelmesen hallgattam a bánatát, megkérdeztem, hogy hívják a személyzetist, ki volt a főnöke. A szokványos történet őszinte érdeklődést váltott ki bennem. Aztán a technikus, mint aki hirtelen mérhetetlenül elunja saját szürkeségét, más témába kezdett bele. Találmányai vannak - mondta —, érdekes, izgalmas újdonságok. Jöjjek el, szívesen megmutatja, elmagyarázza. Riadtan és gyanakodva hárítottam el a meghívást, de megígértem - lényegesen kisebb lelkesedéssel mint korábban —, hogy utánaérdeklődöm az áthelyezésének. Találmányai vannak ... gyanús .. . Töri a fejét, hogy kieszeljen valamit... Mindenesetre izgága ember, s köny- nyen előfordulhat, hogy az áthelyezése érthető volt. .. Mikor elment, azon tűnődtem, miért kezdett el idegesíteni a technikus abban a pillanatban, amikor kiderült: más mint a többi. Lehet, hogy teljesen érdektelen, de az is lehet, hogy nagy tehetség. Esetleg zseniális. És ha mást is csak idegesít, vajon mi lesz az értékes ötleteivel - ha történetesen értékesek az ötletei?- Mi a töretlen újítói aktivitás titka? — kérdeztem Nógrádi Istvántól, a Mecseki Szénbányák egyik legaktívabb újítójától. — A munkavégzés humani- zációja szempontjából három embertípus különböztethető meg: identifikált, motivált és politikai, vagy gazdasági eseményeket is szenvedéllyel vitatnak meg. Ezt bizonyította az elmúlt évben az Élet és Irodalom című hetilapban kezdeményezett és több hónapon át tartott vita az ország szellemi energiájának felhasználásáról, és ez derült ki a Mecseki Szénbányák legaktívabb újítóinak véleményeiből is. Kapuvári László: — Az újító egy pillanatra sem kapcsolhat ki. Hetente többször is előfordul, hogy munkaidő után is több órát töltök szobámban morfondírozással. De ugyanez van otthon a tévé előtt is. Mindig van kezemügyében egy- egy papír és írószerszám, hiszen a képernyő előtt ülve sok olyan dolgot láthatok, ami napközben nem juthat eszembe. Vaskúti László: - Tökéletesen igaza van kollégámnak. .Hogy csak o tévénél maradjunk. Megfigyeltem például, mit csinál egy mai tizenkét- tizenhórom éves tornászlány, és elgondolkodtam, azt mondom, hogy álom, egyszerűen lehetetlen, kamaszlányok nem képesek ilyen hihetetlenül veszélyes és fantasztikus mozkreatív. Az utóbbi típushoz tartoznak az alkotók, az újítók. Ezzel azt szeretném kifejezni, hogy az újító nem tud mást tenni, minthogy tesz valamit. Mindezzel kapcsolatban szeretnék pro és kontra — néhány specifikus példát említeni, a két évtizedes újító múltamból. Volt néhány javaslatom, amelyek elutasítást nyertek. Néhány év múlva visz- szatértem a témára, akkor már többen belátták, hogy javaslatom, tervem kivitelezhetősége, gazdasági eredménye a realitás talaján áll. Azóta megvalósultak és üzemelnek. Volt más esetem is, mikor egy fölöttesemnek több gépelt oldalon 8 javaslatot adtam át, csak úgy kollegálisan — ugyanis nem volt már kapacitásom az újítások bonyolítására, hogy vezesse be. Egy sem valósult meg közülük, de akkor elismerését fejezte ki ... — Hogy a használható újítások elfogadásának és bevezetésének szerintem milyen gátló tényezőit ismerem? Nos, köztudomású, hogy az újítások benyújtásától, a megvalósulásig, átlagban 2-3 év múlik el. Ez az idő véleményem szerint a beruházások tervezését, kivitelezését figyelembe véve nem is hosszú. Hogy miként lehetne mégis meggyorsítani őket? Ahogy más mozgalmakat lehetett: anyagi ösztönzéssel. Ezt azonban két részre bontanám: újítókra és ügyintézőkre. Az igazi, kreatív újító esetében szerintem nincs probléma. Az ügyintézőnél már más, bonyolultabb a helyzet. Az újító ugyanis sokszor melléfog a mozgósítással, motiválással, mert látszatra ugyan aktív, segíteni akaró, de mégsem identifikált, vagyis nem azonosul a témával a segítő ügyintéző társ..*: gáskompozicióra korláton és gerendán. Bebizonyosodott, hogy az ember természetadta lehetőségeit még távolról sem merítette ki. Ugyanez a folyamat megy végbe az emberi értelemben is. Óriási a távolság a XVIII. századi hétköznapi ember és a modern ember tudata között. A mai ember nagy jártassággal rendelkezik, olyan gyorsasággal képes alkalmazkodni a különböző helyzetekhez, ami őseink számára teljességgel elérhetetlen volt. Nógrádi István: — Hévízen üdültünk a Bányász-üdülőben, ahol orvosi felügyelet alatt álltunk. Az egyik alkalommal fölfigyeltem, hogy roppant körülményesen, gazdaságtalanul végzik az egyik kezelést. Azonnal javasoltam egy másik megoldást. Akkor ugyan nem szóltak, de kezelés után megkért az orvos: mondjam csak el, amit az előbb említettem. Megköszönte, és meg is valósították. Sok minden lázba hozza az embereket: elsősorban az, ami saját életkörülményeikkel függ össze. De sokan tekintenek túl magánérdekeiken, s országos Derdák András: — Tudom, elrettentő példaként emlegetik esetemet a kollégák. Én mégis inkább okulásul mondanám el. Még 1975-ben ötlött fel bennünk a gondolat Dankl Rezsővel, hogy a munkahelyünkön a kötélypálya szögállomásain a futóedények ki- és bekapcsolását megszüntessük. A vállalattól visszajött véleményezés szerint: nem kívánnak a kötélpályán változtatást eszközölni, így az újításra sincs szükség. Amennyiben ez nem nyugtat meg bennünket, polgári bírósághoz fordulhatunk — állt a tevéiben. De ki bíráskodik a vállalatával? A dolog el is csitult volna, ha 1977-ben a téma nem szerepel a vállalati újítási javaslatokat tartalmazó füzetben. Csakhogy a megoldást a gépészeti vezető főmérnökhelyettes inspirálására az alig hozzánk került új művezető kezdte el boncolgatni. Persze, hogy nagy lelkesedéssel segítettünk neki, hiszen alig vártuk igazunk bebizonyítására. A tele oldalt négy nap, az üres oldalt — igaz, jóval később — folyamatom kétnapi munkával oldottuk meg. A művezető csupán az anyagbeszerzést intézte. Ekkor robbant a bomba. A művezető szólt, hogy beadja újításként. A honorárium 20 százalékát ajánlotta fel. Mikor ezt visszautasítottuk, azt válaszolta, hogy marad ő maga, engem pedig zsebből fog kifizetni. Természetesen azonnal levelet írtunk a vállalat ipar- jogvédelmi csoportjának, akik 1978 júniusában békülésre szólítottak fel bennünket. Mi nem haragudtunk, csupán igazunkat akartuk bizonyítani. így történt, hogy a megbeszélések ellenére az iparjogvédelmi csoport sem tudott mit tenni, mint a polgári bíróság által a szerzőség arányának megállapítását javasolni. Már egyáltalán nem érdekelt bennünket a pénz, csupán igazunkért küzdöttünk, minek következtében többszöri prémium-megvonásban és fizetésemelés mértékének csökkentésében részesültünk. A téma bonyolításában akkor állt be változás, amikor végül is megunva a hercehurcát, meghallgatást kértem a vállalati pártbizottság titkárától. Hatására az üzemi párt- bizottságon egy beszélgetésre került sor, ahol a művezető a várható díj felét magának követelve, a másik 50 százalékot fölajánlotta kettőnknek. Persze, hogy nem fogadtuk el. Végül a társam javaslatát szentesítették: öt egyenlő arányban osztoztunk a pénzen. Az összeg mindössze 3400 forint volt. Ám az ára: társam az idegösszeroppanás határán volt, jómagam hat kilót fogytam, sőt egyszer 8 hónapra az üzemet is otthagytam, nem is beszélve arról, hogy a hároméves vesszőfutás alatt visszaminősítettek fizikai, majd ismét műszaki, aztán ismét fizikai állományba, hogy most mint csoportvezető dolgozzam ugyanott... Akkor fogadalmat tettem, hogy soha többet nem „vetemedek" újításra . . . Persze, hogy nem tudtam megállni, most is benn van elbírálásra három. Dehát mit tegyek? Lakásom ablakából éppen a kötélpályára látok. Amint megállnak a csillék, már furdal a kíváncsiság: üzemzavar, vagy elfogyott a szén? . . . A találmányok és újítások kimúlása tehát lehet „tetszhalál”. Itt van például — hogy klasszikus esetről szóljunk -a pneumatikus szállítás, amelynek hétköznapibb formája a csőposta. Már kilencven évvel ezelőtt Franciaországban „a légnyomású posta" hossza meghaladta a 200 000 kilométert. Sőt, időközben már az is szóba került, hogy Párizst Londonnal, ilyen postával fogják összekötni. Az elektromosság, elektronika azonban kiszorította a csőpostát. Úgy tűnik azonban, hogy csak ideig- óráig. Hisz napjaink egyre égetőbb gondját, a szemételtakarítást világszerte pneumatikus úton vélik megoldani. Csőpostaszerű szemétfelszippantó pneumatikus „polip” először Disneylandben, a mesevárosban készült. Ma máraz ilyen hálózat nemcsak szemetet, de pénzt, csekk-könyvet is hajlandó elszívni, például a benzinkutaknál, hogy az utasnak ne kelljen kiszállnia. A pneumatikus szállítás óriásait a bányaipar foglalkoztatja, a Szovjetunióban, de a világ más nagy széntermelő országában is több működik belőlük. Az ötletek, újítások, találmányok tehát nem múlnak ki olyan hámor. Ám legalább ilyen fontos a születésük is. Bár a Mecseki /Szénbányáknál 1978-ban a beadott 308 javaslatból mindössze 148-at hasznosítottak, mindez 19 millió 108 ezer forintot eredményezett. Éppen ezért érdemel nagy figyelmet az iparjogvédelmi osztály vezetőjének azon megállapítása, amely szerint a mozgalom 30. évében a legfontosabb feladatok egyike: „A műszakiaké mellett szeretnék a fizikai állományú dolgozók aktivitását is fokozni”. A KÜZDŐK is ezen a véleményen vannak. Csak nem mindegy számukra: hogyan, és milyen körülmények között. Kapu László Eszéki pillanatok Körtvélyesi László képriportja KÜZDŐK DN HÉTVÉGE tO. RIPORT 1979. ÁPRILIS 22.
