Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)

1979-04-02 / 91. szám

Jöiu a naHSOL Voltak, akik meg merték égetni magukat Sínen az ügy, a szer elindult gyógyító útjára Bár szűkebb hazájában, s azok, akiket meggyógyított, már tizenhárom éve ismerik, az ország egy éve tud róla és szurkol neki. A Tolna megyei Nalc község­ben lakó Széles Józsefnek — aki 13 év óta gyógyít égési sérü­léseket nyom nélkül és fájda­lommentesen, és aki 13 év óta hiába kilincsel gyógyszerével illetékeseknél - az egy évvel ezelőtti, róla szóló tv-műsor szerencsére változást hozott. Igyoloré állatokon Az INTERÁG és o Nemzeti Bank karolták fel az ügyet. Az INTERÁG megvásárolta és Naksolnak nevezte el. A Hu­mán Oltóanyagtermelő és Ku­tató Intézet vállalta a kísérle­tek folytatását, egyelőre álla­tokon. E kísérletek eredménye egyértelműen jó. A Naksollal kezelt, mély égési sebekkel rendelkező állatok bőre gyor­san gyógyult, a varrat lelökő- dése után ép, egészséges bőr maradt, sőt a szőrzet is kinőtt, amit az eddig alkalmazott ke­zelési módszernél nem tapasz­taltak. S mivel még ezután sem kapták meg az engedélyt klinikai kipróbálásra, a Humán Intézet dolgozói vállalták a kísérleti alanyok szerepét. „Vé­letlenül” leforrázták, vasalóval megégették magukat, s a se­bek gyógyulása minden eset­ben igazolta őket, illetve a szer készítőjét. Ennek eredmé­nyeként végre engedélyezték három fővárosi és két vidéki kórházban a Naksol kísérlet­szerű felhasználását. Az ügy tehát sínen van, a Naksol elindul gyógyító útjára. S készítője. Széles Lajos? Vál­tozott-e élete? Milyen fordula­tot hozott a Naksolért kapott csaknem hárommillió forint? A Dombóvári városi Tanács lakónyilvántartó irodájában tudtam meg az új címét. Két hete ugyanis Dombóvárra köl­tözött.- Az új lakótelepi modern bérházban sem a postaszek­rénykén, sem az ajtón nem olvasható a neve. Hosszas és többszöri csengetés után a fe­leség nyitotta ki az ajtót. S kurta elutasítás után mindjárt be is csapta. A véletlen szerencse hozott össze aztán Széles Lajossal, aki éppen bútornézőben járta a vá rost. — Ne csodálkozzon a felesé­gemen - mondja. — Mióta ezt a pénzt megkaptuk, állandóan zaklatnak bennünket. Vadide­genek, soha nem látott roko­nok jönnek pénzt kérni. Azt sem értik meg sokan, hogy én most már nem gyógyítok, nem gyógyíthatok! — A pénz? Az nekem nem jelent semmit. Persze örülök, hogy vehettem ezt a lakást, már régóta szerettünk volna Dombóvárra költözni. Felesé­gem itt született, s mielőtt ki­mentünk volna Amerikába, itt volt borbélyüzletem. Most még szeretném bebútorozni, aztán nekem más kívánságom már nincs is. örülök, hogy végre gyártják majd a gyógyszere­met, s sok ember gyógyulhat meg tőle. ÍÍÍ|||fÍ|: kilátások Igen! Végre akadtak embe­rek, az „illetékes helyeken”, akik hittek Széles Lajosnak, il­✓ letve a saját szemüknek. Ti­zenhárom év után! Még sze­rencse, hogy a Humán rugal­mas volt, s nem ragaszkodott az újítások elfogadását övező hivatali eljárásokhoz, útvesztők­höz, mert akkor még ma sem lenne egy lépéssel sem előbbre az ügy, mint egy évvel ezelőtt. „Ha a szer legális eljárások során is igazolja létjogosult­ságát, a gyógyítási eredmé­nyek mellett figyelemre méltó devizabevételt jelenthet" - nyi­latkozták a Nemzeti Bankban. Sarok Zsuzsa A személygépkocsik védelmében Inául a DINITROL­program Ellenőrzés speciális vizsgáló­szondákkal „A rozsda elleni harcban meghosszabbítja kocsija éle­tét!” Így szól az a figyelmet felkeltő felhívás, melyet a Shell Interservice szolgálat tett az autósok körében közismertté, és amely a ma legmodernebb Paneles transzlormátorházak Egy öllel gazdái keres Az építkezésekhez, az elké­szült lakásokhoz elektromos energia szükséges, áramot pe­dig csak a transzformátorházak­ból lehet kivezetni. A pécsi Lvov-Kertváros déli részén gyors ütemben épülnek a panelhá­zak, szomszédságukban három hétig is eltart egy hagyomá­nyos, téglából felhúzott trafó­ház megépítése. Az idő pedig pénz. Gyorsítsuk a lakásépítkezések ütemét — ezt a jelszót a DÉ- DÁSZ adta ki, egyben tett is az ügyért. Paneles trafóházat terveztetett a PTV-vel, az elké­szült kiviteli terveket ót is ad­ta az építkezéseket lebonyolító UNIBER-nek. A bárhol 3—6 nap alatt ösz- szeállítható, dobókockához ha­sonló, mindössze egyfajta elem­ből készített transzformátorház jól beleillik a paneles környe­zetbe. Mégis van egy „szép­séghibája”: ezeket a panelele­meket nem akarja senki se gyártani. Egy ötletes, országosan és más célra is felhasználható (!) paneles dobókocka-ház tehát gyártót keres ... ! M. L. Milliós károk — egy szál gyufával Leégett fenyőerdő Martonfán Fekete törzsű fenyők, feketé­re égett törzzsel, üszkös ágak­kal kiáltanak, figyelmeztetnek: Emberek, mit tettetek?! A két­méteres sudár fácskák felső részén itt-ott még látható né­mi zöld ... Martonfán öt hek­tárnyi, 7—8 éve telepített feny­vest pusztított el a tűz. Február közepétől sorra je­lennek meg híradások az avar- és erdőtüzekről, melyek során az emberi előrelátás, tervezés és munka milliós értékeit jelen­tő erdők, fák ezrei pusztulnak. Március 25-ig Somogyiban 39 esetben pusztítottak a lángok, mintegy 400 ezer forintos érték veszett kárba, a buzsáki tsz erdejében 160 ezer forintos volt a kár. Tolna megyében 33 er­dő- és avartüzet vettek nyil­vántartásba. Az adott idő­szakban Baranya vezet a tűz- listán: 54 esetben dühöngtek a lángok és 1,5 milliós értéket fogyasztottak el. A magyarszé­ki tsz orfűi erdejében 700 fo­rint értékű facsemete hamvadt el, a pécsváradi tsz martonfai üzemegységében 200 ezres a kár, a Bikali ÁG területén két tűzeset ossz-kárértéke 165 ezer forint. Sorolhatnám még... A tűzvédelmi hatóságok eddig 20 személy ellen tettek szabály­sértési feljelentést A tettesek több mint felét az ismeretlen­ség „jótékony” homálya fedi. Pusztába kiáltott szó az az országos rendelkezés, mely március 22-től az erdőkben és azok 200 méteres sávjában is megtilt minden tűzgyújtást, még a kijelölt tűzrakó-helyeken is. A példák alapján úgy tű­nik. Az erdő értünk van, hogy szemünknek megnyugvást, tü­dőnknek friss levegőt, lábaink­nak enyhe izomlázat adjon, ha kedvünk támad erdei sétára. Mire jó még a fa, az erdő? Ezt már a kisiskolások is tudják: a fából készül a gyúj­tás, a bútor, a szerszámnyél, a házak tetőszerkezete, egy sor gyerekjáték — de a gyufa­szál is. Egy skatulya gyufa ára 40 fillér, a benne lévő szálak mindegyikével akár többszáz­millió gyufaszálnak való erdő éghet. Hát bánjunk csínján ve­le, meg az égő cigarettával, ha erdőben, erdő környékén járunk! — Murányi — és leghatásosabb gépkocsi alváz- és üvegvédelmi eljárás eredményességét is összegezi Ez pedig az úgynevezett DINIT ROL-rendszer. A szövetkezeti ipar autó javító bázisának, a VILLGÉP Szövetkezetnek a vezetői ha mar felismerték az új techno légióban rejlő adottságokat, és cselekedtek. Tavaly nyáron ültek le elő szőr tárgyalóasztalhoz az IN TERAG RT Külkereskedelmi Vállalat vezetőivel azzal a ja vaslattal, hogy a szövetkezet Dél-Dunántúlon elsőként' és profilgazdaként vállalná autó javító szervizében a technoló gia bevezetését és alkalmazó sát. E héten a szövetkezet Diósi úti szervizében már meg ii kezdik a gépkocsik új alváz védő eljárását. Az eljárás lé­nyege, hogy a korrózió védel­met az eddig használt bitu men vagy kaucsuk bázisú anyagokkal szemben egy ú típusú anyag, a bronzszínű DINITROL METALLIC korrózió­gátló anyag biztosítja. Ennek elsődleges előnye, hogy vi­szonylag vékony rétegben jó kopásállóságú és hosszú idő­re szóló védelmet biztosít. A szövetkezet az INTERÁG RT-től megvásárolta a technológia licencét. A külkereskedelmi vállalat ezért biztosította az el­járás leírását, a szakemberek betanítását. A megállapodás értelmében jogot ad a sző vetkezetnek a DINITROL név használatára is. A nyugatnémet ADAC minősítő vizsgálata sze­rint ez az alvázvédő anyag minősült a legjobbnak az is mert hasonló védőanyagok kö­zül, ezért az INTERÁG a hír­név megtartásának garanciá ját is kéri. A megállapodás szerint a külföldön képzett szakemberek rendszeres műsza­ki ellenőrzést is végeznek speciális vizsgáló szondák se­gítségével. A közel ötmillió forint értékű új szövetkezeti létesítményben üzemeltetett technológiát komoly érdeklő­dés előzi meg. Előzetes beje­lentések alapján a próba- üzemelés idejére már a kapa citást le is kötötték. A nagy hidegben is alkal mazható és a téli sózott utak ellen is kiválóan védő DINIT­ROL technológiával műsz konként három-négy gépkocsi kezelését tudják biztosítani. K ét táborra szakadtak az egyik nyugat-euró­pai államban élő nők, amikor arról kellett dönteniük, hogy törvényesít­sék-e az abortusz lehetősé­gét, vagy mindenki szülje meg magzatát, tekintet nél­kül korára és már meglevő gyermekeinek számára. A két tábor képviselői — egymás­tól függetlenül — formailag azonos üzenetet küldtek a törvényhozókhoz. Szívhango­kat vettek magnóra. Csak­hogy az egyikről egy kéthó­napos magzat, a másikról egy kilencgyermekes, a szü­lőágyon haldokló asszony szívhangjai hallatszottak ... Az élet akarása mindkét eset­ben jogosult. Kinek van iga­za? — kérdezi a Képes Új­ság 12. számában olvasható lírai telítettségű, egyben mellbevágó írásának utolsó mondata, s e kérdést aligha lehet válasz nélkül hagyni... Ám nem hiszem, hogy nem más nemzetek asszonyai­nak portáján kell nekünk házalnunk, ha az abortusz körüli véleményeket akarjuk csatáztatni, holott nálunk már régóta nem a törvény léte vagy nemléte a tét. Sóikkal inkább a felelősség, ami egy megfogant magzat születésében vagy erőszakos megsemmisítésében nyilvánul meg, és kérdés, hogy képes-e a törvény a nőktől átvállalni azt a lelkiismereti terhet, ami az élet megadatásának, vagy megszakításának fele­lősségét rója rájuk?! A napokban két asszony­nyal beszélgettem. Az egyik ötgyermekes családanya, aki mindössze hat hónapja szed fogamzásgátló tablettákat. Ám nem azért, mert eddig nem tudott a létezésükről. Az ötödik gyermekük meg­születését követően döntöt­tek úgy a férjével, hogy több gyermeket nem akar­nak, tehát megakadályozzák az esetleges újabb, de már nem kívánt terhességet. A másik asszony gyermektelen. Az első abortusza miatt még az esküvőjüket is elhalasz­tották a vőlegényével. Tisz­tában voltak azzal, hogy a lányok terhességének meg­szakítását nem utasítják el a kérelmet elbíráló bizottságok. Az abortusz után egy hó­nappal megesküdtek... A második terhességét az ak­kor már folyamatban levő válásuk miatt szintén meg- szakíttatta... Azóta ismét férjhez ment, ám a követke­ző, már nagyon is óhajtott terhességét csak három és fél hónapig tudta viselni . .. Azóta öt év telt el. Most or­vostól orvosig jár és re­ménykedik ... De az eredeti — kinek van igaza? — kérdés helyett próbáljunk most egy másik­ra is válaszolni. Kik a ki­szolgáltatottabbak?! A nők,- akiknek lehetőségük van ar­ra, hogy a nemkívánt ter­hesség ellen védekezzenek? A leendő anyák, akiknek egészségére, életére, a Vá­randósság teljes időtartama és a szülés alatt is szakem­berek vigyáznak?! Vagy ne­tán azok a magzatok, akik­nek nem adatott meg a dön­tés joga, s akiket a nők egy része még ma is meg akar fosztani az élet lehetőségé­től? Tavaly 82 000 terhesség­megszakítást végeztek Ma­gyarországon. Vagyis na­ponta több mint kettőszá­zat... Török Éva Elégtelen Fás torma, törmelékéi tea- sütemény, sötétszínű porcukor, fanyar illatú kávé és más ki­fogások szerepelnek a két — a pécsi és a kaposvári szék­helyű — Megyei Élelmiszer­ellenőrző és Vegyvizsgáló In­tézet szokásos havi gyorsjelen­téseiben. Ismételten barnás színű, fás, durva aprítottságú a debrece­ni tsz-ek társulása által gyár­tott műanyag-poharas, eceteit, reszelt torma, állapították meg a pécsi intézet ellenőrei. Fe­gyelmi felelősségrevonásra tet­tek javaslatot. Törött, törmelé­kes a Zamat Keksz, és Ostya- gyár 500 grammos vaníliás te- re-feréje, a törmelékes rész aránya a megengedett 10 szá­zalék helyett 40 százalék volt. A termék doboza gyenge, a linzer nagyon könnyen törik, a többszöri átrakást, szállítást nem bírja. A gyárat figyelmez­tették. Az intézet a társ hatóságok­kal komplex ellenőrzést tartott a baranyai szövetkezeti és me­zőgazdasági hús- és baromfi- ipari üzemekben. A tapaszta­latok lesújtóak. A feldolgozó helyek és felszerelések korsze­rűtlenek, zsúfoltak, a higiéniai és műszaki követelményeknek nem felelnek meg, az üzemvezetők a szabványok és az élelmiszer- törvény előírásait nem ismerik. A csatahelyi tojásüzemben a termelőktől átvett, gondatlanul kezelt, mintegy százezernyi to­jás 20—30 százaléka trágyával szennyezett volt. Ugyancsak közös ellenőrzést tartottak a konzerviparban. Az üzemek hi­giéniai állapotát illetően itt súlyosabb hiányosság nem me­rült fel. A kaposvári minőségellenőrök havi gyorsjelentésükben min­denekelőtt a Kaposvári Cukor­gyárat marasztalták el, amiért sötét színű, magas hamutar­talmú porcukrot gyártott. Fi­gyelmeztetés ment. Ugyanezért, tehát sötét színe és magas ha­mutartalma miatt kifogásolták a marcali és a siófoki malmok­ban gyártott BL—80-as lisztet. A kaposmérői és a kaposfői sütőüzemekben a 3 kilós fehér kenyér kisebb súlyúnak talál­tatott, következményeként a gondatlan munkavégzésnek, az akadozó, hibás mérlegeknek. Az előállítókat figyelmeztették. A minőség kaposvári őrei fi­gyelemre méltó véleményt mondanak a kávéról. Arról van szó, hogy a jelenleg érvényes eltérési engedély a pörköltká­véból készített kávéital élvezeti értékszámára nézve túl ala­csony előírást tartalmaz. A fo­gyasztók gyakran elégedetle­nek a kávé minőségével, vi­szont az intézetbe bevitt min­ták nagy részét — az alacsony szintű előírások miatt — meg­felelőnek kellett minősíteni. A 100 grammos Omnia különle­ges pörköltkávé-keverék még ennek az alacsonyabb kívána­lomnak sem tett eleget, kelle­metlen, fanyar illatú és ízű volt. A vállalatot figyelmez*"' ték.

Next

/
Thumbnails
Contents