Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)

1979-04-21 / 108. szám

Dunántúlt napló 1979. április 21., szombat-- 1 HÍREK 1979. ÁPRILIS 21 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából KONRAD nevű kedves olvasóinkat. A Nap kél 4.46 — nyug- szik 18.41 órakor. A Hold kél 2.06 — nyugszik 12.34 órakor. fiiról Szekér Gyula, a Miniszterta­nács elnökhelyettesének, a ma­gyar—iraki gazdasági együtt­működési katmányközi bizott­ság magyar társelnökének^ ve­zetésével pénteken hazaérke­zett az a küldöttség, amely részt vett az Iraki Köztársaság­ban a bizottság 5. ülésszakán. — Takarékszövetkezet. Palotabozsokon már kije­lölték azt a házhelyet, ahol a Mohács és vidéke Takarékszövetkezet és ÁFÉSZ egy új fiókot léte­sít. A palotabozsoki taka­rékszövetkezet építését még ebben az évben el­kezdik. — Képzőművészeti al­kotásokat ajándékozott a Bács-Kiskun megyei szo­ciális otthonoknak a Pécsi Tanárképző Főiskola rajz­tanszéke és KlSZ-szerve- zete. Ezekből a hallgatók és tanáraik által készült munkákból kiállítás nyílik ma a rajz-tanszéken, ame­lyet április 28-ig tekint­hetnek meg az érdeklő­dők. — Közintézmények egy helyen. A bólyi nagyköz­ségi tanácshoz tartozó Kis- budméron egy központi épületbe költöznek a köz­hivatalok, intézmények. Egy régebbi épület mint­egy 300 ezer forintos fel­újításával egy helyre kerül a tanácsi kirendeltség, az egészségügyi tanácsadó, a könyvtár és a községi klub. — Cázcseretelepek. Ki­jelölték Máriakéménden, Monyoródon az egyenként 100—100, illetve a Sze­derkényben létesítendő 200 gázpalack tárolásá­ra, cseréjére alkalmas te­lep helyét. A több mint háromszázezer forintba Jcerütő telepek építését a bólyi Költségvetési üzem dolgozói vállalták. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Tosco (este 7 órakor) Kodály-bérlet. Kamaraszínház: A kívülálló (este 7 órakor) Madách-bér- let. MOZI Petőfi: Kaszkadőrök (2) XX. század III—IV. (f5, f8) Kossuth: XX. század III—IV. (10) Kaszkadőrök (f3, f5. f7, f9) Tanárképző Főiskola: A mesék birodalmában (4) Fekete Gyé­mánt: Duroc, a katona (4, 6) Jószerencsét: Kadkinról min­denki tud (4, 6) Rákóczi: Meghívás egy gyilkos vacso­rára (5, 7) Május 1.: A hét mesterlövész (f6) Harkány: Kockázat (5, 7) Komló, Május 1.: Serpicó _(f5, 7) Komló, Zrí­nyi: 2001—Ürodüsszeia (4, 7) Mohács: Az erőd (6, 8) Sely- lye: Apacsok (7) Siklós: Zsaru (7) Szigetvár: Ragadozó ma­darak (8) Várható időjárás szombat «stig,: eleinte változóan felhős idő, később északnyugat felől megnövekvő felhőzet, a Dunán­túlon esővel. Mérsékelt, változó irányú, majd délire, délnyu­gatira forduló és megélénkülő szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2, plusz 3, legmagasabb nappali hőmérséklet 10—15 fok között. Gödör helyett púp Előadások üzemfenntartása A napokban jelent meg a Mezőgazdasági Kiadó gondozásában dr. Janik József, dr. Remsei Nándor „Mezőgazdasági gépek üzemfenntartása" című kiadványa. A szerzőpáros a könyv lapjain foglalko­zik a legkorszerűbb kar­bantartási rendszerekkel, karbantartási módokkal. Különös hangsúlyt helyez­nek a hibamegelőző javí­tás tervezése alapvető szempontjainak megismer­tetésére. A könyvből a szakember megtanulhatja a gazdaságos alkatrész­tartalékolást, a gépüzem­fenntartás irányítását, és számos értékes és érdekes szerelési technológiát. A termelés és üzemfenntar- ' tás közép-, illetve felső szintű vezetőinek, a mű­szaki irodalom után ér­deklődőknek egyaránt hasznos időtöltést jelent a színvonalas kiadvány ta­nulmányozása. (Kodak István) ♦ — Finn útépítési szak­emberek Baranyában. A kölcsönös szakembercsere keretében több finn útépí­tő és útfenntartó cég kép­viselője látogatott Ma­gyarországra. A vendégek — akiket az Útépítő Tröszt hívott meg — teg­nap Baranyába érkeztek és felkeresték a Pécsi Köz­úti Építő Vállalatot. A finn szakemberek szakmai programokon vesznek részt, így egyebek között megtekintik a KÉV asz­faltkeverő telepeit és a szekszárdi felüljáró építé­sét. Állatorvosi ügyelet Ügyeletes állatorvos 1979. április 21-én du. 13 órától, áp­rilis 23-án reggel 8 óráig Pécs város és környéke számára: Pécs, Megyeri út 24. Telefon: Pécs 15-588. Mohács város és járás részére: Mohács, Szé­chenyi tér 1. Tel.: Mohács 1. Siklós város és járás részére, keleti részen: Siklós, Dózsa u. 19. Telefon: Siklós 32. Siklós város és járás részére: nyu­gati részen: Sellyéi Tanács. Telefon: Sellye 1. Szigetvári járás, nyugati részen (Szent- dénestől): Szigetvári Állatkór­ház, Alapi G. u. 6. Telefon: Szigetvár 75. Szigetvári járás, keleti részen: Szentlőrinc, Er­zsébet u. 4. Telefon: Szentlő­rinc 71-125. Komló város és járás részére: Komló, Lenin tér 3. sz. Tel.: Komló 81-194. Amennyiben a fenti telefon­számok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes nem található, akkor üzenet hagyható Pécs város és környéke .számára a 09-es telefonszámon, Komló vá­ros és járás részére a 009 tele­fonszámon, illetve az illetékes telefonközpontoknál ,.Állator­vosi ügyelet*’ címen. Fel kellett tegnap fél szé­lességben bontani Pécsett, o Hunyadi út elején az asz­faltburkolatot. A Boldogság Háza környékén ugyanis — pincefeltárás során — egy olyan feljáróra bukkantak, amelyik egy eddig ismeretlen pinceághoz vezetett. Ennek bol­tozatát a szakemberek — gyengesége miatt — életveszé­lyesnek minősítették, ezért úgy döntöttek, hogy betömik. — Üzemorvosi rendelőt alakítottak ki Komlón, a Városgazdálkodási Válla­lat központjában. Az iro­daépület egyik helyiségé­nek átalakításával létre­hozott rendelőt hetente háromszor kereshetik fel a vállalat dolgozói. Kissé íurcsa... amikor valaki tudatosan elront valamit, és nem siet azt jóvátenni. A Ferroglóbus pécsi tele­pe hatalmas reklámot fes­tetett a Fürst S. út 27. sz. ház keleti oldalán lévő tűz­falra. Ez még nem lenne baj, hisz voltaképp szebb, mint a csupasz, kopottas vakolat. Ám az már egy­általán nem szép, hogy ugyanakkor bemázolták az egész falmezőt boritó sár­ga festékkel az utca név­tábláját is, amely az első pécsi nyomdász, Engel Já­nos József kétszázéves em­lékét őrzi. Aki a reklámot festette, bizonyára látta a táblát, hisz ,,útban volt”, de va­laki minőségileg is átvette a munkát, hisz nyilván fi­zettek érte — annak sem tűnt fel a mindent fedő mázolás? Károly József — Határőr-eskü. Ma délelőtt 10 órakor tartják Siklóson a várban a nem­rég bevonult határőrök ünnepélyes eskütételét. Az eseményre várhatóan több száz szülő, hozzátartozó és barát látogat el Siklósról, hogy tanúja lehessen fi|a, hozzátartozója, barátja határőr eskütételének. A nagy nyomással a pincébe tömött habarcs azonban fel­nyomta az úttest aszfaltburko­latát. Ezért — egyelőre fél szé­lességben — lezárták az úttes­tet és felbontották a burkola­tot. Ekkor derült ki, hogy az út alapozása nem sérült meg. Ha az aszfaltszőnyeget pótol­ták, az út másik oldalát is megcsinálják. A munkával vár­hatóan kedden, vagy szerdán végeznek. A LOTTO nyerőszámai A Lottó igazgatóság közlése szerint a Vasváron megtartott 16. heti lottósorsolás alkalmá­val a következő számokat húz­ták ki: 7, 20. Sí. 74, 87 ♦ — Marja Leena Koskela lahti rajztanárnő, aki finn képzőművészeti delegáció tagjaként tartózkodik Ba­ranyában, pénteken pécsi rajztanároknak tartott elő­adást a Nevelők Házában a finn oktatási rendszer­ről. Gyermekrajzokat és diaképeket is bemutatott. — Krakkói professzorok Pécsett. Dr. Sylvester Woj- cik, a krakkói Jagelló Egyetem rektorhelyettese és dr. Stanislaw Waltos büntetőjogász professzor öt napig a Pécsi Tudo­mányegyetem vendége. A krakkói professzorok a két egyetem közötti együttműködés következő kétéves feladatait és ter­veit tárgyalják meg pécsi kollegáikkal. — Táncház. Ma délután 17.30-kor a KPVDSZ Mű­velődési Házban ismét táncház lesz. A balkáni és magyarországi délszláv táncokat a házigazda, a Baranya Táncegyüttes mu­tatja és tanítja be. Nyilvános előadások lesznek szombaton és vasárnap a TIT Természettudományi Stúdiójá­nak rendezésében. A pécsi Planetáriumban szombaton délután 16.30 árakor „Helyünk a világegyetemben", vasárnap délután 16.30-kor pedig „Ide­gen égboltok" címmel tarta­nak előadásokat a Planetá­rium munkatársai. — A Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet bérmunkában utcai kesz­tyűket készít az adai ju­goszláv Merkur Szövet­kezetnek. Évente a tervek szerint 40 ezer pár kesz­tyűt exportálnak. Az első szállítmányt még idén el­küldik. A szövetkezet és a TANNIMPEX Külkereske­delmi Vállalat képviselői a napokban írták alá a szer­ződést Adán. — Játékok, könyvek, be­teg gyerekeknek. Tegnap délután kedves ünnepség­re került sor a pécsi Gyermekklinikán. Az ott dolgozó gyógyszerészek szervezésében játékokat, könyveket gyűjtöttek a so­káig bent fekvő gyerekek számára, melyeket tegnap adtak át, hogy ezzel is valamivel kellemesebbé tegyék gyógyulásuk idejét. — Új óvoda lesz Som­berekén. Az elavult, szűk óvoda helyére egy új, szár férőhelyes óvodát épí­tenek, melynek tervét egy magántervező készíti tár­sadalmi munkában. Az építést még ebben az év­ben elkezdik. A három­millió forint értékű beru­házás jövőre készül el, s befejeztével mind a négy óvodai csoportot — a Görcsönydobokáról bejá­rókkal együtt — egy épü­letben tudják majd elhe­lyezni. — Lomtalanitás Vasas ll-n. A területi pártalap- szervezet és HNF bizott­ság, valamint az általá­nos iskola kezdeménye­zésére ma „nagytakarí­tást” rendeznek Vasas ll-n. összegyűjtik, elszál­lítják a házaknál levő lim­lomokat, rendbeteszik a közterületeket, parkokat. Az úttörők az „Egy na­pot Vasasért" akció kere­tében teljesítik korábbi vállalásukat. Orvosi előadás A 39-es és 40-es orvosi kör­zetek vöröskeresztes alapszer­vezete április 23-án, hétfőn délután 6 órakor filmvetítéssel egybekötött orvosi előadást tart a mozgásszervi betegségekről a Rókus utcai rendelő váró­szobájában. Előadó dr. Lomb Dénes. A RÁDIÓ­ÉS TELEVÍZIÓ S O R A B O L RADIO KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Operettrészletek. 9.30: Fejezetek a szocialista iroda­lom történetéből. 10.05: Brahms: g-moll zongoranégyes. 10.49: Versek Leninről. 10.59: Anday Piioska művészi pályá­ja. 11.29: Rádiószínház. Há­nyás vagy? Szilágyi György rádiómonológja. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magya­rán szólva . . . 12.45: Hat kó­rusdal Arany János verseire. 13.00: önarckép, befejezetlen. Keveházi Gábor. 13.54: Meg­győző érvek. Dosztányi Imre írása. 14.04: Régi híres éne­kesek műsorából. 14.30: üze­mi kár „veszteség nélkül”. Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. 15.05: Új Zenei Újság. 16.00: 168 óra. 17.30: A hegedű virtuózai. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.40: Világ­színház. Faust I—II. rész. 20.57: Sokféle. Szórakoztató irodalmi magazin. 22.20': XX. századi szerzők műveiből. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Dalok Leninről. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.38: Nép­dalok. 9.00: Válaszolunk hall­gatóinknak. 9.15: örökzöld, dal­lamok. 10.00: Szombat dél­előtt. . . 12.00: Magyar fúvós­zene. 12.33: Jó ebédhez szól a nóta. 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Harminc perc rock. 14.35: Orvosi tanácsok. 14.40: A kerítésre rajzolt törpe, avagy a mese születése. Csukás Ist­ván rádiójátéka. 15.15: Három a kislány. Részletek Schubert— Berté daljátékából. 16.00: Slá­gerrandevú. 17.00: Körkapcso­lás bajnoki labdarúgó-mérkőzé­sekről és a szabadfogású bir­kózó EB-ről. 18.05: Afrikai köz­helyek. Bolgár György műsora. 18.33: Népi zene. 19.00: Lelá­tó. Zenés sportmagazin. 20.00: Flíres előadók albuma. 20.38: Nagykanizsai dzsesszhétvége. 21.35: Népdalok, néptáncok. 22.20: Világhírű karmesterek Johann Strauss felvételeiből. 23.10: Slágermúzeum. HARMADIK MŰSOR 7.30: A szolnoki stúdió szlo­vák nyelvű műsora. 8.08: Ar­cok, művek, korok. 8.38: Új le­mezeinkből. 9.35: Operarészle­tek. 10.25: Slágerlista. 11.05: Bemutatjuk új felvételeinket. 12.07: Szimfonikus zene. 13.56: 800 négyszögöl. Tóth Tibor hangjátéka. 14.30: Bancheri: Az öregkor bohóságai. 15.00: Huszonöt perc beat. 15.25: Délutáni hangverseny. Közben: kb. . 15.55: Kritikusok fóruma. Kb. 16.05: A Délutáni hang­verseny folytatása. 16.40: Kis magyar néprajz. 16.45: A ze­neirodalom remekműveiből. 17.47: Dzsesszfelvételekből. 18.07: Agyagangyal. Nádor Ta­más hangiátéka. 19.00: Kap­csoljuk a Magyar Állami Ope­raházat. Mozart: Cosi fan tut- te. Kétfelvonásos opera. Köz­ben: kb. 20.30: Kettős hang­zót. Kb. 20.50: Az operaközve­títés folytatása. Kb. 22.10: Da­lok, hangszerszólók. 22.43: Ko­vács Endrje orgonaestje a Ze­neakadémia nagytermében. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: 5+1. Hangképek a vidéki stúdiók között rendezett szórakoztató műsorból. 18.00: Hírek, tudósí­tások. 18.10: Egy hét Dombó­váron. Tiszay László sorozata. (Dombóvár új művelődési ott­honában ... Az épületet be­mutatja Balipap Ferenc igaz­gató. Próbál az énekkar. Né­hány perc a képzőművészeti szakkör tagjai között. A Ka­pos Együttesről.) 18.20: Tánc­zene. 18.30: Szerb-horvót nyel­vű műsor. A nap és a hét kró­nikája. Aktuális összeállítás. — Zene hallgatóink kérésére. — Líra. Délszláv költők versei. — Hazai zenekarok és énekesek szórakoztatják önöket. 19.15: Német nyelvű műsor. A hét eseményeiből. — Szombati kí­vánságok. — A jövő hét mű­soraiból. — Jódlidalok. 20.00: Műsorzárás. MAGYAR TV 7.59: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Iskolatévé: Kamera. III. (középiskolásoknak). 9.20: Vi­lágnézet. 10.00: Mese, mese, mátka. Kisfilm-összeállítás: 1. A házikó. Szovjet rajzfilm. 2. Zsűri és a fékevesztett maj­mok (sz.). 3. Pingvinék és a televízió (sz.). 10.30: Kék fény. Riportműsor (ism.). 12.00: Já­ték a betűkkel (ism.). 15.07: Klasszikusok a képernyőn. Mik­száth Kálmán: Prakovszky, a siket kovács. Tévéjáték (ism.). 16.00: Hírek. 16.05: Csata fe­kete-fehérben. 16.25: Csavar­húzó. Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek. 16.55: Reklám. 17.00: Emberek a tanyákon. Dokumentumfilm-sorozat. IX/3. rész: Orvosok és betegek. 17.25: Hétvégén a hétközna­pokról. GyereksYemmel . . . 18.15: Parabola. 18.45: Reklám. 18.55: Egymillió fontos hang­jegy. Kovács Kati műsora (sz.) 19.10: Esti mese (sz.). 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-hír- adó (sz.). 20.00: Gusztáv macs­kát farag (sz.). 20.05: Illés Endre: Spanyol Izabella. Dráma két részben. A Ma­dách Színház előadása, felvé­telről. (14 éven felülieknek!) 22.20: Tv-híradó 3. (sz.). 22.30: Adalen 31. Magyarul beszélő svéd film (sz.). (18 éven felü­lieknek!) MÁSODIK MŰSOR 15.53: Telesport: — Elektro­mos—Debreceni Dózsa bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés. Köz­vetítés a Fáy utcai sportcsar­nokból. — Jégkorong világbaj­nokság (sz.). — Szabadfogású birkózó EB. A döntők közvetí­tése. 20.20: Zenei arcképcsar­nok. David Ojsztrah Buda­pesten. 21.05: Tv-híradó 2. (sz.) 21.25: Beltrafio szerzője. Ma­gyarul beszélő angol tévéfilm (sz.). JUGOSZLÁV TV 15.55: Labdarúgás: Dinamo— Buduénost. 17.55: A mi évünk, a mi stúdiónk — gyermekmű­sor. 18.45: Jelenetek a családi életből — tv-iáték. 19.15: Rajz­film. 20.00: Próbafelvételek — lengyel film. 22.00: Hétvégi műsor. MÁSODIK MŰSOR 16.55: Népi muzsika. 17.25: Moszkva: Jégkorong vb. 20.00: Iraviáta — opera. 21.00: Hu­szonnégy óra. 21.10: Szemtől szembe. 21.40: Életrajzok: Jo­seph Perry — filmsorozat. 22.35: Sportszombat. 22.55: Színházfesztiváli krónika. Kórházi felvételes ügyeletek mtm 10. Kemény, kétnapos munka volt; a szenespincékből kipa­kolták a tüzelőt, átrendezték a szertárakat, a tornacsarnokból négy tantermet alakítottak ki, a raktárak anyagát a padlásra hurcolták, hogy legyen elég hely. Akkor éjszaka minden eddi­ginél súlyosabb bombázás érte a várost. Az állomás és környé­ke volt a fő célpont, egyetlen ép sínpár sem maradt. A reg­geli vonatok jóval a város előtt vesztegeltek, a nyílt pályán. A távolra utazók kiszálltak a sze­relvényből, és ültek a töltésol­dalon, a környékbeliek begya­logoltak a városba, vagy visz- szamentek oda, ahonnan jöt­tek. Rengeteg ház romba dőlt, és sok halott volt. Másnap reggel még tanítás előtt — a pincében elhelyezett irodában — megjelent egy né­met hadnagy, bemutatkozott, és jól érthető magyarsággal közölte Béla bácsival, hogy dr. Biezerbach alezredes kór­házparancsnok kéreti a pa­rancsnoki irodájába. Béla bácsi felállt, kihúzta magát, és azt mondta:- kérem, ennek az intéz­ménynek az igazgatója én va­gyok! És, hogy úgy mindjam, itt mindennek a gazdája is. El­várom, ha a parancsnok úrnak bárminemű közölnivalója van velem, keressen fel az irodám­ban. A hadnagy elnézést kért, és távozott... Béla bácsi sápadt volt, a tanári kar szótlan. Visszajött a segédtiszt, és szó nélkül letett Béla bácsi asztalára fél ív papírt, rajta két mondat — megszólítás nélkül: „Megparancsolom, hogy ta­nulóit a legrövidebb időn be­lül távolítsa el az iskola terü­letéről. Mindennemű parancsmegta­gadást és szabotázscselekményt az érvényben lévő német hadi­törvények szerint büntetek, dr. Biezerbach alezredes” Béla bácsi sápadt lett, és ahogy a levél elolvasása után összehajtotta a papírt, reme­gett a keze. Bejelentette, hogy azonnali hatállyal tantestületi értekezle­tet tart, és megkért néhány ta­nárt, hogy menjenek be az osz­tályokba, igazítsák el a gyere­keket; csendben és fegyelme­zetten maradjanak a helyükön a további utasításig, ők pedig azonnal jöjjenek vissza az igaz­gatói irodába, hogy haladékta­lanul megkezdhessék az érte­kezletet! A városban helyreállt a rend. A kivezényelt katonai alakula­tok és munkaszolgálatos csa­patok az állomást és környékét rövid idő alatt megtisztították a romoktól, kijavították a meg­rongálódott síneket, és újra közlekedtek a vonatok. Bálintnak fontos volt, hogy Szamosháza felől beérkezzen a vonat. Úgy beszélték meg, hogy most szombaton Zsuzska bejön Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek bel betegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­■■■■■■■ Szatmárra. Szombat este jön, de nem megy haza, a papának azt fogja mondani, hogy a reg­geli vonattal érkezett, és ak­kor . .. — És akkor én hol fogok aludni? — Nálam! Az én szobámban! Bálint egész nap Zsuzska fogadására készült. Remegő iz­galommal telt el a nap. „Csakugyan ennyire szere­tem?" Bálint délután olvasni se tu­dott, számolta a perceket, mi­kor lesz már este. Elment a vi­rágboltba, vett hét szál piros rózsát, hazavitte, nézegette a rózsákat, este beletette papír­ba és kiment, az állomáshoz. Egy téglarakás mögött húzó­dott meg, nem akart ismerősök­kel találkozni. „Lehetetlen, hogy ne jöjjön! Mindennél biztosabb, hogy jön!" Egymás után érkeztek be az esti vonatok, hosszú katonai szerelvények is; özönlött a ren­geteg sebesült. Végre bemond­ta a mikrofon a szamoshózi vonatot. Óráknak tűnt, amíg a mozdony kibontakozott a sö­tétből, és becsoszogott az állo­másra. (Folytatjuk) mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkór­ház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, baleseti sebészet: Me­gyei Kórház. Koponya- és agy­sérülések: Idegsebészet. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. kér.: Pécs-Vasas II., Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszer- tár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1., 10/3. sz. gyógyszer- tár. II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár. Ili kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógy­szertár. A Zöldért mai arai Néhány primőr ára mától megváltozik. így a retek cso­mója — mérettől függően négy­féle áron, 2,60-ért, 2-ért, 1,50- ért és 1 forintért kapható. Az új karalábé darabja 5,20 és 4 Ft, a kossszarvú zöldpapriko darabját 6,80-ért kínálja a Zöldért. Az első osztályú vörös­káposzta ára 5,60, a másod- osztályú 4,60-ba kerül. A többi zöldségféle ára előző közlé­sünk óta nem változott.

Next

/
Thumbnails
Contents