Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)

1979-04-20 / 107. szám

Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Ismerkedés Pécs és Baranya nevezetességeivel Látogatás az Uitz-múzeumban. Az előtérben balról a második Kurt Hager, mögötte Óvári Miklós, mellette dr. Nagy József. Kurt Hager és Óvári Miklós látogatása Fagyveszély a gyümölcsösökben és a szőlőkben Ködgyertya, vizes szalma, permetezés Melyek a fagyzugos helyek a megyében? illést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Lázár György, a Miniszterta. nács elnöke tájékoztatta a kor­mányt Alekszej Kosziginnel, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökével Moszkvában folyta­tott megbeszéléseiről. A kor­mány a tájékoztatót jóváha­gyólag tudomásul vette. A pénzügy- és az igazság­ügy-miniszter előterjesztése alapján a Minisztertanács megtárgyalta az állami pénz­ügyekről szóló törvény terveze­tét, amelyet az országgyűlés elé terjeszt. A Bács-Kiskun megyei Ta­nács végrehajtó bizottsága be­számolt tevékenységéről, külö­nös tekintettel a mezőgazdasá­gi termelés és az élelmiszeripar helyzetére és fejlesztésének fel­adataira. A kormány a beszá­molót jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. Vietnamban és Laoszban A DÍVSZ delegációjának beszámolója Vietnam északi tartományá­ban, Lang Sonban, s minde­nütt, ahová a kínai csapatok betörtek, olyan pusztítást vé­geztek, amely talán az ame­rikai betolakodók egykori bű­neit is felülmúlja. A visszavo­nulást is arra használták fel, hogy a városokban és a falvak, ban egyetlen vasútvonal, kór­ház, épület se maradjon meg — mondották el a Demokrati­kus Ifjúsági Világszövetség már­cius 24-e, és április 14-e között Vietnamban és Laoszban járt delegációjának tagjai, akik csütörtökön sajtótájékoztatót tartattak a szövetség székházá­ban. Megdöbbentő volt — hang­súlyozták a DÍVSZ képviselői — a kínai hadifoglyokkal való találkozás. Az alig huszonéves kínaiak elmondták, hogy a pe­kingi vezetők azzal áltatták a népet: Kínát vietnami csapatok támadták meg. A beszélgeté­sekből az is kiderült, hogy Kína népe alig tud valamit a világ­ról, jóformán semmit a szoci­alista országok közösségének életéről, törekvéseiről, s még kevesebbet a nemzetközi élet­ben lejátszódó folyamatokról. A Vietnam elleni kínai agresszió nemzetközi visszhangját, a ha­ladó világ mélységes felháboro­dását is gondosan eltitkolták a vezetők a néptömegek előtt. A kínai hadifoglyok szavaiból az is kitűnt, hogy a Vietnam föld­jére küldött csapatokat alig három napra való munícióval látták el, s ezt azzal indokolta a vezetés, hogy a „villámhá­borúban" ennyi idő alatt a kí­nai csapatok Hanoiban lesz­nek. A DÍVSZ delegációjának tag­jai aggodalommal jegyezték meg, hogy még ma is vietnami területeket tartanak megszállva a kínai csapatok, Laosz északi határán pedig nagy erőket von­tak össze. Az NDK szerda este óta Ba­ranyában tartózkodó magas rangú pártdelegációja Kűri Hagernek, az NSZEP Politikai Bizottsága tagjának, a párt Központi Bizottsága titkárának vezetésével Óvári Miklósnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának, valamint Gerhard Reinert, az NDK budapesti nagykövetének kíséretében teg­nap reggel ellátogatott a Ba­ranya megyei Pártbizottságra. A vendégeket fogadta dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja, a Baranya megyei Pártbizottság első titkára, Czégény József, a megyei pártbizottság titkára, valamint Lukács János, az MSZMP Pécs városi Bizottságá­nak első titkára. A kedves vendégeket köszön, tő szavak után dr. Nagy József elvtárs rövid tájékoztatót adott a megye gazdasági, társadal­mi, kulturális és politikai éle­téről, Részletesen szólt Bara­nya és Pécs történelmi múltjá­ról és arról a következetes, marxista—leninista alapokra épülő nemzetiségi politikáról, amelynek eredményeként ma már valamennyi nemzetiség teljes mértékben vesz részt a szocializmus építésében. Gazdasági életünkkel kap­csolatban Kurt Hager elvtárs részletesen érdeklődött a me­zőgazdaság termelési módsze­reiről, valamint a háztáji gaz­daságok tevékenységéről. Nagy figyelemmel hallgat­ták a vendégek a megye és kü­lönösen Pécs kulturális, művé­szeti életéről elhangzott beszá­molót. Később erről közvetlen élményeket is szerezhettek, mert a fogadást követően el­látogattak a Zsolnay, a Vasa­rely, az Uitz és a Csontváry Múzeumba. Különösen az utób­bi jelentett maradandó élményt a vendégeknek, mint ahogy a delegáció vezetője ezt a bú­csúzáskor hangsúlyozta. A múzeumok után a pécsi székesegyházat tekintették meg, hosszasan időzve az építészeti és festészeti remekművek előtt. A mai Pécs arculatának meg­ismerésére a pécsi toronyházat látogatták meg, amelynek te­tejéről elgyönyörködhettek az ősi és az újjászülető város pa­norámájában. A 24. emeleti társalgóban aztán kötetlen be­szélgetés keretében a megye és Pécs lakásépítésének hely­zetéről, módszeréről érdeklő­dött részletesen az NSZEP tit­kára. Délután először Harkányban a Bolgár Múzeumot tekintették meg a vendégek, akiket Ková- csevics Márk, a Siklósi városi-, járási Pártbizottság első titká­ra kalauzolt. Ezután megtekin­tették a harkányi fürdőt, a sik­lósi várat, majd a siklósi alko­tóműhelyek szabadtéri szobor­parkját a nagyharsányi hegyen. Baranyai tartózkodásuk utolsó állomásaként a vendégek ellá­togattak a Mecsek-vidéki Bor­kombi nőt villányi üzemébe, majd Óvári Miklós kíséretében visszautaztak Budapestre. Kurucz Gyula Vietnam­Kína Kína érdeke, hogy elfogad­ja a demilitarizált övezet lé­tesítésére vonatkozó vietnami javaslatot — állapította meg a hanoi rádió csütörtök dél­után elhangzott kommentárja a vietnami—kínai tárgyalások első napja után előállt hely­zettel kapcsolatban. Nemcsak Vietnamnak, ha­nem Kínának is szüksége van erre a megoldásra, mert az indítvány elfogadása esetén békés és nyugodt határvonal létesíthető a két ország kö­zött s ez igen fontosa „négy modernizálás" programjának végrehajtásához — érvel a vi­etnami kommentár. Ugyan­csak a vietnami javaslatok el­fogadását diktálják Kína szá­mára azok a korábbi kijelen­tései, amelyek szerint „egy négyzetcentiméternyi vietnami területre sem tart igényt”. Csütörtökön szüneteltek cl vietnami—kínai külügyminisz­ter-helyettesi tárgyalások. A két kormányküldöttség szerdán abban állapodott meg, hogy összekötők útján tűzik ‘ki a második tárgyalási forduló időpontját. A húsvét után betört hideg- hullám Baranyában is megza­varta a mezőgazdasági munká­kat, pontosabban az utolsó nagy tavaszi munkát, a kukori­cavetést. Az utóbbi évek leg­nagyobb területét, 85 000 hek­tárt készítettek elő vetésre a gazdaságok. A vetési kapaci­tás a műszakilag jól felkészült nagyüzemekben 10 nap, a kö­zepesekben 15 nap, a gyengén felkészülteknek 20 nap. Ez a kapacitás megfelelő gépátcso­portosításokkal lehetővé teszi, hogy május 1-ig elvessék a megyében a kukoricát. A vetés nagy erőkkel indult meg, s húsvét utáni napon az egész megyében dolgoztak a vető­brigádok. A szajki Béke Tsz- ben ezen a keddi napon pél­dául 8 vetőgép dolgozott. Szerdán azonban megyénk­be is betört a hidegfront, A ta­laj hőmérséklete plusz 4 Cel­sius fokra esett, s ezért sok helyen leállították a vetőgépe­ket. A legtöbb gazdaságban sűrűn mérik a talaj hőfokát — egyébként a Tanért pécsi, Szalai András utcai boltjában most már kapható 25 centimé­teres talajhőmérő —, figyelve mikor éri el ismét a kívánt 8—12 fokot, hogy a gépek újra in­dulhassanak. Ez gazdaságon­ként és táblánként, talajne­menként is változó. Tegnap néhány helyen — Hímesháza, Botykapeterd, Geresdlak, Szent- lőrinc — a déli órákban vetet­tek kukoricát. A hideghullóm különösen a szőlőket és a virágzó gyümöl­csösöket fenyegeti. A meteoro­lógia éjsza*kai fagyelőrejelzése lázba hozta a baranyai szőlő- és gyümölcstermelőket is. So­kan fordultak tanácsért a Cser­kúti Növényvédelmi és Agroké­miai Állomáshoz. Fagyvédelmi szolgálattal az állomás ugyan nem foglalkozik, de az állomás szakemberei kérésünkre megne­vezték a megye legfagyveszé- lyesebb helyeit. Ezek a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát Gröcz-pusztai gyümölcsöse — itt őszibarack-, kajszi- és szilvaül­tetvények vannak, a Pécsi Ál­lami Gazdaság zengőaljai gyü­mölcsöse, a Bikali Állami Gaz­daság kajszi- és őszibarackül­tetvénye, a mozsgói Zrínyi Tsz Mozsgó—Almamellék között le­vő őszibarackosa, a szigetvári Zrínyi Tsz gyümölcsöse, a Vil- lány-Mecsekaljai Borkombinát Villány és Nagyharsány között levő és göntéri szőlőültetvénye, továbbá a Villány és Palkonya között levő és a Diósviszló alatti szőlőterületek. Ezek azok a mélyfekvésű, vagy kifejezet­ten fagyzugos helyek, ahol már a kisebb talajmenti fagyok esetén is védekezni kell. Hol szerezhetők be a tv-ben bemutatott ködgyertyák, patro­nok? Ezt kérdezték a telefoná­lók. A fagyvédelmi füstölő sze­rek nem kaphatók a boltok­ban, ezeket az AGROKER for­galmazza, de csak mezőgazda­sági nagyüzemek részére. Teg­nap a pécsi AGROKER raktá­rán még 85 darab 2 kilogram­mos M—45 típusú patron volt készleten. Egy ilyen füstgyertya óra darabonként 131 forint. Nagyobb készlettel a vállalat nem rendelkezik. Ezért a szak­emberek a nedves szalmával va­ló füstölést és az éjszakai vi­zes permetezést javasolják a fagy ellen, nagyüzemben és kiskertekben egyaránt. 120 cementsilót gyárt 1979-ben a Mohácsi Épgép Vállalat a nyugatnémet Elba cég részé­re. Képünkön a cementsiló-kúpot hegesztik. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXVI. évfolyam, 107. szám 1979. április 20., péntek Ara: 1,20 Ft

Next

/
Thumbnails
Contents