Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)

1979-04-19 / 106. szám

e Dunántúli napló 1979. április 19., csütörtök Tapasztalatok, javaslatok Az úttörő­vezetők országos konferenciája gyógynövények Honismereti munka és hagyományőrzés Magyaregregyen A„hadak” leszármazottai után E gyre vonzóbbá, érdekeseb­bé válik oz úttörőélet, a kisdiákok mind szíveseb­ben vállalják a felada­tokat, nagyobb tisztelettel kö­tik föl nyakkendőjüket. Az „úttörős” programok jobban közelítenek a gyerekekhez és ők otthonosan érzik magukat az őrsben, a csapatban, a rajban. Életelemük amúgyis a nyüzsgés, a tevékenykedés, amit mindenképpen szeretné­nek kiélni. De nem mindegy, hogy csavargásban, egymás nyúzásában oldódik ez a cse­lekvési vágy, vagy az izgal­mas és értelmes dolgok mű­velésében. Az úttörőszerveze- téknek ezért óriási a lehetősé­gük és a kötelességük a gye­rekek nevelésében. Ezeknek a követelményeknek meg kell felelniük, hiszen sab­lonos, unalmas programokkal a gyereket talán egész életé­re elriasztjuk a közösségi élet­től, az öntevékenységtől. Sok még a rendezvényközpontú összejövetel, a felszínes fog­lalkozás, a félvállról vett tö­rődés. Ki a hibás ebben? Az úttörőszövetség, az úttörőveze­tők, az iskola, a család, a társadalmi szervezetek, az út­törők? A néhol még legyint- getős szemlélet? Egyik okot sem vehetjük ki­zárólagosnak és általánosnak, hiszen vannak igen jól dolgo­zó úttörőcsapatok, amelynek munkájában az említett szer­vezetek, intézmények is bese­gítenek, és a jövőben még na­gyobb szükség lesz a közre­működésükre, mert az úttörő­szövetség /nem- lehet a gyere­kek egyedüli formálója. Részt vállal a közéleti-politikai cse- lekedtetésben, hozzájárul, hogy a tanulás a kisdiák erkölcsi kötelességévé váljon, megszok­ja és megszeresse a munkát, és szórakozva, sportolva tölt­se szabadidejét. Az úttörőszö­vetség segítséget nyújt az in­tézményeknek, szervezeteknek, hogy jobban alakítsák ki sa­játos munkaformájukat, ame­lyikben a gyereknek is jut hely. A szövetség meghirdetett akcióinak egy része sikeres volt, például az Egy üzem — egy iskola, egy osztály - egy brigád mozgalmak. Az üze­mek, vállalatok szocialista bri­gádjai szívesen patronálják a gyermekszervezeteket. Arra tö­rekednek, hogy ez o kapcso­lat ne csak a különben na­gyon hasznos társadalmi mun­kában való részvételt jelentse, hanem barátságot, személyes példamutatást, kölcsönösséget is. Baranyai példák sora is iga­zolja, hogy az apukák, anyu­kák is bevonhatók a mozgal­mi munkába. Saját csemeté­jükkel együtt az egész őrsöt elviszik moziba, kirándulni. De minderre csak akkor lehet megkérni őket, ha az úttörő- vezetők, a nevelők is egyen­rangú félnek tekintik a csalá­dot. A kisdobosok próbái kö­zül néhányat a szülő is iga­zolhat. Segít-e otthon a gye­rek, mennyire szolgáltatja ki magát? És az már a családi nevelés kérdése, hogy a szülő valóban azt írja alá, amit a gyerek elvégez és ne intézzen el felelősség nélkül mindent, mondván, ez a kisdobosság úgysem számít. Társadalmunk változásaival együtt az iskola funkciói is változnak. Az úttö­rőmozgalomnak és az iskolá­nak közösen kell dolgoznia. Jó, ha egyeztetik a munkater­vüket, ha építenek egymás eredményeire. Mondjuk, hogy mindannyiunk közös felelőssé­ge a gyermekek nevelése, de a gyakorlatban ezt nem min­dig vesszük magától értetődő­nek. Jó példát mutatnak eb­ben a fegyveres testületek. Az MHSZ szakkörei pedig a leg­népszerűbbek közé tartoznak a tanulók körében. A legtöbb gondot a két ifjú­sági szövetség közötti átme­net jelenti. Gyakran aktív úttö­rők is „leeresztenek" a KISZ- ben, nem találják a helyüket, feladják a mozgalmi munkát. Hogyan előzhetjük meg ezt a cseppet sem szerencsés for­dulatot? Már hetedikes, nyol­cadikos korban fokozatosan készítsük föl a diákokat a KISZ-életre. Ismerjék meg a feladatokat, lássák milyen ne­hézségek várnak rájuk, ne kelljen csalódniuk. A KISZ- alapszervezetek vegyék figye­lembe a gyerekek játékigényét, az úttörőmozgalom hagyomá­nyait és legalább az első idő­ben foglalkozzanak többet sze­mély szerint is a volt úttörők­kel. Mert megszokták, hogy mellettük állnak az úttörőve­zetők, a tanárok. Azzal kezdtem, hogy még sok a rendezvénycentrikus program a szövetségben. A tanulók és az úttörővezetők gyakran kapkodják a fejüket, mert a meghirdetett mozgal­makban, szemlékben, pályáza­tokban, akciókban bővelked­nek az éves programok. Mind­ezeknek megfelelni lehetetlen­ség, de nem is ez a cél. A csapatok válasszanak ki ma­guknak egyet-egyet és azokat teljesítsék. Az úttörők, kisdo­bosok akkor érzik magukénak a feladatokat, ha saját isko­lájukért, saját csapatukért te­hetnek, valami egyénit produ­kálhatnak. Ismét pécsi példa: a fehérhegyi iskola úttörőcsa­pata a magyar nyelv hetében játékos vetélkedőket, író—ol­vasó találkozókat, könyvkiállí­tásokat rendeznek. Közösségi játékokra, felfedező expedíci­ókra nagy szükség van. A gyere­kek örömmel mennek gyalog­túrákra, kirándulásokra, ván­dortáborokba, ahol romanti­kus programokat is kapnak. Egy-egy közös játékra felké­szülnek, hetekig tanulnak, ha ők is részt vehetnek a rende­zésben. S okszor leírták már, hogy merjünk feladatokat bíz­ni a gyerekekre. De mi­ért nem ügyelünk job­ban az életkorok és a nemek különbözőségre? Ne szervez­zünk az ötödikeseknek klubo­kat, de a nyolcadikosok ma­guk is alakítsanak ilyeneket, ne készítessünk tablót a fiúk­kal, de kérjük meg őket tú­rák szervezésére. A gyerekek mindenbe bevonhatók, de csak akkor, ha látják a lelkesedést az úttörővezetőkben, a felnőt­tekben. B. A. A gyógynövénygyűjtők és a természetszerető, ritka növénye­ket óvó biológusok Baranya megyében úgy tűnik, hogy megegyeznek a védelmet ille­tően is. Ez évtől korlátozták a tavaszi hérics és a kálmos gyűjtését, így elsősorban a Keleti-Me- csekben és a cun—szaporcai országosan is védett területen. A Keleti-Mecsekben és Cun— Szaporcán egyáltalában nem szabad szedni gyógynövénye­ket. Hársfák, sokszor egész hársfasorok mentek tönkre a meggondolatlanul gyűjtők miatt, most ennek is véget ve­tettek. Baranyában idén már csak 50 mázsát vesznek át hársfavirágból a korábbi 100— 200 mázsa helyett és csak azoktól, akik a Herbária Válla­lat és a Megyei Rendőrkapi­tányság pecsétjével ellátott Gyurinek­láncosok a Mohácsi- szigeten Vadas tovább él egy helynév Vada. A Mohácsi-szigetnek azt a részét hívják így, ahol valamikor a so|sacok éltek. Napjainkra erősen megválto­zott a környék, felépült Üjmo- hács, egész utcasorok nőttek ki a földből, de az idősebb sokacok még ma sem mond­ják másképp, ha leszállnak a kompról: ide jöttem, Vadába. Egy jóeszű kislány találta ki, hogy erről a városrészről nevezzék el az újmohácsi dél­szláv táncegyüttest. így él most tovább a kallódófélben levő helynév, mint egy általános iskolásokból álló, tehetséges amatőr csoport „védjegye". Odakint szakad az eső, a kultúrház nagytermét sem fű­tik, ám a gyerekek mégsem fáznak: a színpadon két har- monikás és egy gitáros játsz- sza a tál palával ót, lent a par­ketten egymás után peregnek a számok: délszláv, magyar, német táncok és népszokások. A terem közepén Filákovity István, az együttes vezetője osztogatja az utasításokat, öt évvel ezelőtt alakult meg a csoport, amikor ő képesítés nélküli nevelőként tanítani kezdett az újmohácsi általá­nos iskolában. Korábban a hercegszántói délszláv együt­tes tagja volt, innen hozta a tánc szeretetét, innen a dalo­kat és a lépéseket. Már az első felhívás után selejtezni kellett, annyi volta jelentkező. Most, a legkiseb­gyűjtői engedéllyel rendelkez­nek. A somogyhársógyi védett fasorra egy gyűjtő sem vonul­hat ki. A Dráva mentén a PAB ter­mészetvédelmi bizottsága és a Magyar Gyógyszerészeti Társa­ság gyógynövény-szakosztálya szeretne egy olyan geológiai- lag, vízrajzilag és növénytani- lag is védett területet kijelölni, ahol a kálmos valóban zavar­talanul nőhetne. A Herbária Vállalat helyi kirendeltsége pe­dig ennek ellensúlyozására kálmost fog telepíteni a pel- lérdi halastavak partjára, el­sősorban a mélyen fekvő, par­lagon heverő földek értékesí­tésére. Kamaratánc tornacipőben ... bekkel együtt majdnem hatva­non vannak. Többségük so- kac, de a nyelvet már csak kevesen beszélik. Az elmúlt öt év alatt kétszer nyertek orszá­gos úttörőfesztivált, Kecskemé­ten aranyfokozatot kaptak, a bajai I. délszláv folklórfeszti­válról is elhozták kategóriá­juk első díját. Most Karlo- vácra készülnek: május 25. és 27. között itt rendezik meg a horvátországi úttörő- és ifjúsá­gi folklórszemlét. Nézem a műsort, a kis táncosok fegyelmezett mozgá­sát, és nem tudom elfojtani a csodálkozásomat: az együttes, vezetője autodidakta, annyit tud a táncról, amennyit a lá­bában hozott el Hercegszán­tóról. A szakemberek vélemé­nyét csak a zsüriasztal mögül hallotta, amikor a díjakat — nem is akármilyeneket — át­vette tőlük. Néhány számhoz kapott csak koreográfiái se­gítséget, a többit — ahogy a gyerekek tartják róla —„meg­álmodta". Mégis, a semmiből kovácsolt együttest, huszon­négy évesen, élsportolóként, levelező tanulmányok mellett, aminek eredménye a nyár vé­gén testnevelés—szerb-horvát szakos diploma lesz. Furcsa, de még a kevésbé hiteles, ki- érleletlen számokból is árad valami rusztikus erő és termé­szetesség. Sok mindent elmond, hogy az együttesnek önálló zene­A vizek mentén növő éger­fáról kapta-e nevét Magyar- egregy, vagy másról, nem tud­ni. Annyi azonban bizonyos, hogy ősi falut, régi települést ölelnek körül a Mecsek északi nyúlványai. Azaz nem is egy falut, mert Magyaregregy nincs egyedül az ősi származással. Egész falufüzérrel, Kárásszal, Vékénnyel, Szászvárral és a most Tolnához tartozó Győré­vel együtt alkotja azt a nép­rajzi és kulturális egységet, melynek neve baranyai Völgy­kara — két tamburica, két harmonika, bőgő — és gazdag ruhatára van. Sokac, mace­dón, bunyevác, német és ma­gyar ruháik többségét a szü­lők, a gyerekek varrták és hí­mezték. Még a férfiak is. A kalocsai viselet már megvolt, amikor elhatározták, hogy táncot is tanulnak hozzá. Vannak mecénások is; első helyen a Dunavölgye Tsz-t kell említeni, mint a leggavalléro- sabbat, de juttat bizonyos összeget a Délszláv Szövet­ség is. El kél a gondoskodás, mégsem túlzás, ha azt állít­juk: a „Vada" Táncegyüttest a legtisztább értelemben vett amatőr lelkesedés emelte fel és tartja össze. Ebben szülők és gyerekek, a zenészek és a táncosok egyformák. A vezető is. Amikor elterjedt a horvát­országi fesztivál híre, az egyik nagymama megkereste Filáko- vity Istvánt: — Jaj, tanár úr, nehogy megcsinálja a műsort, amíg nem láttam! Én még tudom, ki mit szokott a lakodalomban csinálni, kinek hol a helye, mikor kell énekelni... Karlovácra ugyanis mohácsi népszokást visznek, s mi sem természetesebb, hogy az anya­got helyben, szülői, nagyszülői segédlettel, maguk gyűjtik össze. Ha az idősebbek már nem táncolnak is, a lépése­ket, formákat szeretnék átadni. Most már csak azt volna jó elérni, hogy az önerőből ilyen magas színvonalra elju­tott együttesre ne csak a szín­padon figyeljenek föl a szak­emberek, hanem tanácsaikkal a kevésbé jelentős alkalmak­kor is támogassák őket. .. H. J. ség. Valamennyi felsorolt tele­pülés Árpád-kori, s nem egy benne lokó család középkori nevet őriz. Egy eltűnt faluét, vagy a régi volt ősökét — egész Árpád apánkig ... Szűk, északias fekvésű völgy­ben érünk Magyaregregyre. 1560 körül települt ide a köz­ség a Márévár környéki tizen­négy vagy még több irtásfalu­ból. Helynevek, dűlőnevek és családnevek őrzik ezek emlé­két is. Az irtásfalvak sorsa ösz- szefüggött a váréval, amely sokszor cserélt gazdát. Amikor a mohácsi csata után széthul­lott ez a birtoktömb, lakói új helyet kerestek, s ők lettek Eg- regy első telepesei. Ilyen for­mában az 1500-as években je­lenik meg a falu neve, amit a múlt században változtatnak át Magyaregregyre . . . Ezeket és a falu életével kapcsolatos sok egyéb adatot a községben működő honisme­reti szakkör gyűjtötte össze. 1969-ben alakult Csernavölgyi Endréné tanítónő vezetésével gyerekek számára. Hamarosan bekapcsolódtak munkájába a felnőttek is, most pedig jófor­mán csak felnőtt tagokból áll. Köztük a régi, középkori ere­detű nagycsaládok, vagy ahogy itt nevezték, a „hadak" leszár­mazottai. Bármely község vagy város megirigyelhetné azt a gyűjtőmunkát, amit az egregyi honismereti szakkör végzett. Egy olyan közösség szellemét sugározza ez a tevékenység, amely ismeri értékeit, tisztában van azzal, mit kell hangszalag­ra, papírra rögzitenie. A nép­dalok gyűjtésével kezdték, az­tán a néprajz más területeit a helyi gazdálkodásmód emlékeit is feltérképezték — adatköz­lőik magas életkora tette szük­ségessé a gyors munkát, ösz- szegyűjtötték a helyi hiedelem- világot, a babonákat, mondá­kat, s a népdalokkal együtt a szokásokat is. Ekkor jutott szerephez a ma- gyaregregyi hagyományőrző együttes, amely megelevení­tette mindezeket. Évekkel ez­előtt azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy az időseb­bektől a gyerekekig a falu ap- raja-nagyja játszotta el az eg­regyi lakodalmast. Az idők fo­lyamán, mint minden amatőr­együttesnek, ennek is változott az összetétele: most a KISZ- korú fiatalság alkotja a cso­port javát. A diszkó mellett rendszeresen eljárnak a hétfői próbákra, hogy falujuk táncait, dalait életben tartsák. Nem fű­ződnek működésükhöz látvá­nyos fellépések, külföldi utak — bár többször álltak a tele­vízió kamerái előtt. A magyar- egregyi hagyományőrző cso­port tagjai elsősorban a gyűj­tést és a megőrzést vállalták. Szólni kell arról is, hogy a község helyet biztosított a hon­ismereti és hagyományőrző te­vékenységhez: 1971-ben léte­sült a faluház, ahová az ösz- szegyűlt régi iratokat, okmá­nyokat és a helyi gazdálkodás eszközeit helyezték el. A falu lakodalmainak és tavasztól őszig a csoport próbáinak pe­dig egy megőrzésre érdemes népi műemlék, az Arnoid-féle ház adott otthont. Ezt tavaly vette meg a tanács. Az épület- csoport a klasszikus falusi kocs­ma-mészárszék együttest fog­lalja magában, a régi beren­dezési tárgyakkal, a régi cég­táblával és a kettős funkció tel­jes kelléktárával. Ha valóban sor kerül a jó állapotban lévő jellegzetes falusi kocsma mű­emléki helyreállítására, egy olyan objektumhoz jut a köz­ség, amelyben helyet kaphat a falugyűjtemény, és az épület múzeumi bemutatása mellett továbbra is használhatná a faluközösség — a lakodalma- zók és a hagyományőrzők. Gállos Orsolya Cs. J. Még a férfiak Is hímeztek Készülődés a horvátországi vendégszereplésre

Next

/
Thumbnails
Contents