Dunántúli Napló, 1979. április (36. évfolyam, 90-117. szám)
1979-04-15 / 103. szám
[ DN HÉTVÉGE 10. TUDOMÁNY 1979. ÁPRILIS 15. Politológia a politika szolgálatában Zászlóbontást is jelentett oz a politológiai konferencia, melyen a közelmúltban vett részt többekkel együtt Bihari Ottó akadémikus, az MTA Dunántúli Tudományos Intézetének igazgatója. Zászlóbontást azért mert noha volt már előtörténete Magyarországon a politika tudományának, a felszabadulás utáni időkben a politikával foglalkozók, a politikát kutató szakemberek ilyen módon még nem jöttek össze.- Milyen hazai előzményekre tekinthet vissza a politológia? — kérdeztük Bihari Ottótól. — Hazai egyetemeinken mindig tanítottak államtudományt, tanították a politika tárgyat is mindez — általában a jogi karokon, és tény, hogy inkább elméleti, mint gyakorlati módon. A hatvanas években aztán létrejött a Magyar Államtudományi Társaság, ami az Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetéhez csatlakozott. Többször felvetődött, hogy nagy szükség lenne a politológiának, mint tudományágnak a fejlesztésére. Persze ebben az esetben sem lehet szorosan elhatárolt tudományágról beszélni. Világossá vált, hogy nagyobb multidiszciplinaritást kell biztosítani, hiszen maguk a számbajöhető szakemberek is Beszélgetés Bihari Ötté akadémikussal a politika tudományáról különféle szakterületekről, a jogtudomány, a szociológia, és a tudományos szocializmus kutatói közül kerültek a politológiához. Támogatta az ügyet az MSZMP Központi Bizottsága is, és végül hosszas viták és előkészítés után januárban került sorra az említett politológiai konferencia.- Mi lehet korunkban a politika tudományának szerepe? Segithet-e a politológus a gyakorló politikusnak?- Bizonyos, hogy a politológiának van szolgálati szerepe. A gyakorlati politikát azonban nem a politológus határozza meg. Neki egyrészt olyan kérdéseket kell kutatnia, melyek a tudomány mélyebb szintjeit érintik, tehát alapkutatásokat is kell folytatnia. Másrészt olyan kutatásokra is szükség van, melyeket használni tud a gyakorló politikus. Ez utóbbinak viszont tudnia kell a politológiának kérdéseket feltenni, és tudnia kell az eredményeket felhasználni.- Mennyiben tartanak lépést ezek a kutatások a hirtelen bekövetkező gazdasági-politikai változásokkal?- Nagy frisseséget kíván ez a terület Ha itt hat évig készít valaki bizonyos témáról egy könyvet az lehet érdekes dokumentum, de mire megjelenik, nem biztos, hogy használni lehet.- Milyen nemzetközi múltja van a politológiának?- Az Amerikai Egyesült Államokban nagy divatja volt a háború után és az ötvenes években. Az egyes tudományok iránti érdeklődés vagy éppen érdektelenség ugyanis nagyon sokszor divat kérdése. Számítógépekkel dolgoztak, és például olyan személyek tanították az egyetemeken a politológiát, mint Kissinger vagy Brzezinski, akik aztán gyakorló politikusként is színre léptek. Érdekes e tudomány felfutása az utóbbi években a Szovjetunióban, ahol létrehoztak egy politológiai társaságot is, melynek nagyon sok jogász tagja van. Nyáron egyébként Moszkvában készülnek megrendezni a nemzetközi politológiai kongresz- szust. Hazánkban, mivel kis országról van szó, ezen a téren is káderhiánnyal küzdenek, s ezért akadozik vagy indul lassan a politológiát művelők tevékenysége.- Segithet-e ez a tudományág a politikai válságok kivédésében?- Földrengéseket természetesen feltartóztatni nem lehet, de lehet folyamatokat befolyásolni. Mint ahogy üzemi körülmények között előidézhetek vagy helyes irányba fordíthatok például egy kémiai folyamatot. De az is figyelemre méltó, hogy a Kennedy-gyilkosság és sok más „földrengés” abban az Egyesült Államokban fordult elő, ahol rendkívül jól felkészült politológusok dolgoztak, ahol kiváló kutatóintézetek voltak és vannak.- Hogyan képzelhető el hazánkban a politológia további története?- Bízom benne, hogy kialakul nálunk egy olyan gárda, amely mielőbb nekilát a kevéssé látványos munkának. Nemcsak „szak" politológusokra, hanem különféle tudományágak művelőire is lehet ezen a téren számítani. Gállos Orsolya Kutatás és/vagy oktatás Milyen legyen az egyetemi előadás? Kopasz, alacsony, szemüveges és rendkívül szórakozott: íme egy igazi professzor, legalábbis a könnyen skatulyázok véleménye szerint. Tagadhatatlan, hogy az ilyen felszínes jellemzésnek is van némi alapja, hiszen a régivágású egyetemi tanárokat mind megkülönböztette valami külső vagy belső tulajdonságuk a közönséges halandóktól. Némelyikük bogarairól még ma is legendák keringenek az egykori diákok körében. Egyéniségek voltak, akikre még az is felnézett aki jó néhány utóvizsga jegyet ott hagyott a professzori asztalon. Vannak-e ma ilyen oktatói egyéniségek? Vannak-e még katalógus nélkül is zsúfolt előadótermek, tapssal jutalmazott előadások? Sajnos, egyre gyérebben. A magyarázatért nem kell messzire menni. Néhány évtizeddel ezelőtt a professzor igazi rangját nem publikác'óinak száma, hanem előadásainak színvonala adta meg. Nem véletlen, hogy Freudnak a Pszichoanalízis című könyve tulajdonképpen a híres bécsi professzor előadásainak gyűjteménye. Szakmai cikk vagy könyv megírásához egyetemi oktató csak akkor fogott hozzá, amikor gondolatai megértek, és közlesre kívánkoztak. Ma a minimálisan háromszáz oldalas kandidatúrák korában, nevetségesen hat, hogy volt egy jogtudós, aki harminc oldalon foglalta össze véleményét egy fontos elmé'eti kérdésben. Igaz, hogy abból aztán egy betűt sem lehetne kihagyni. Ugyanezt még erős túlzással sem mondhatnánk e! c mai tudományos művekről, pláne a tankönyvekről. Napjainkban még a zöldfülű gyakornokot is a tudományos fokozatok hajszolására kényszeríti az egyre nyomasztóbb preszt'zs- küzdelem. Menthetetlenül elvérzik, aki „csak” az oktatásba fektet energiákat. Ilyen körülmények között nem csoda, ha »Iszürkülnek, az elviselhetetlenségig unalmassá válnak az előadások. Az oktató - tisztelet a kivételnek — megelégszik a tankönyv kivonatos ismertetésével. Persze, hiba volna a tudományos közvélemény értékrendjének megváltozását, és a mai egyetemi oktatógárdának a neveléssel kapcsolatos igénytelenségéi feltüntetni, mint a bajok egyedüli forrását. Az igazság az, hogy ma — a pedagógusképző intézményeken kívül — sehol sem tanítanak nevelési ismereteket a fiatal egyetemi oktatók számára; sem elméleti, sem gyakorlati felkészültségük nincs még, amikor a padokból alig kikerülvén, a hallgatók elé állnak. Már pedig módszertani. retorikai alapképzés híján csak az őstehetségek tudnak érvényesülni a katedrán; ilyenek pedig kevesen vannak. A Pécsi Orvostudományi Egyetem a kísérletező intézmények közé tartozik, de a hagyományos „ncgyelőadások", a személyes tanár—diák kapcsolat hívei nincsenek defenzívában az egyetemen. A legutóbbi pedagógiai konferencián fejtette ki nézeteit c kitűnő előadó hírében álló Rom- hányi György nyugalmazott professzor. Szavait Szentágo- thai János, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a volt pécsi egyetemi tanár is megtámogatta a maga előadásával, amelyben ő is hitet tett professzori szabad előadások szükségessége mellett. Milyen legyen a jó előadás? Recept nincs, hiszen éppen az a legfontosabb, hogy a tanár önmagát adja, ne akarjon utánozni senkit. Röviden, világosan fejtse ki mondanivalóját, előadása legyen informatív és stimultatív, vagyis az ismeretek közlésén Kívül ösztönözze a diákokat a hallottak továbbgondolására. A jó professzor megtanítja diákjait tanulni és gondolkodni, megtanítja észlelni, következtetni és kételkedni. Romhányi professzor idézett egy mondást: nem azt kell előadni, amit már fölfedeztek, azt már nem lehet még egyszer kitalálni. Azt kell tanítani, hogyan fedezték fel azt a dolgot. Sajnos, a mai előadások még — vagy már — nem töltik be ezt a szerepet. Az egyre újabb és újabb, vitathatatlanul korszerű módszerek ellenére válságban van a felsőoktatás. Európában éppúgy, mint Amerikában. Talán pontosan azért, mert a régi és az új képzési fonnák ütközetében még nem született egészséges kompromisszum. Havasi J. VILATITOL — KAMÁIG. Az egri VILATI 1977 óta gyárt a szovjetunióbeli Kómái Autógyár részére elektromos motorvizsgáló berendezéseket. A komplett berendezés készítésében más KGST- országok is részt vesznek, a VILATI feladata az elektronika készítése. A motordiagnosztikai berendezés nemcsak a fogyasztást, a teljesítményt méri, hanem környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve, a kipufogó gáz összetételét is. 1979-ben száztizenkét számitógépes feldolgozásra alkalmas motorvizsgáló berendezést szállítanak majd a megrendelők számára az egri VILATI gyárból. Találkozás Stanislaw Lemmel Művei eddig a világ huszonöt nyelvén jelentek meg, összesen 7 millió példányban, öt regénye - „Asztronauták”, „Nyomozás”, „Solaris", „A fabrikált ember", „Pirx pilóta története” — filmforgatókönyvek alapjául szolgált. Stanislaw Lem 1946-ban jelentkezett először - alig múlt akkor 25 éves - a „Marslakó" című regénnyel, melynek alapján mint rendkívül téhet- séges irodalmi fikciót létrehozni képes szerzőt ismerhették meg az olvasók, aki egyaránt 'biztos kézzel bánik a tudományos valóság és a tudományos feltevések szolgáltatta anyaggal. Hosszú évek múltán, a feltett kérdésre: segít-e és ha igen, mily módon, a tudományos irodalom a regényírásban, Lem sajátos humorral válaszolt. „Mint ahogy a tehénnek füvet kell legelnie ahhoz, hogy tejet adhasson, nekem is figyelemmel kell kísérnem a tudományos irodalmat ahhoz, hogy írni tudjak. De mint ismeretes, sem a tej, sem a túró — egyáltalán semmiben sem emlékeztetnek a fűre." Következő műveiben Lem az irodalmi fikcióból már olyan helyzetmodelleket alakított ki, melyek lélektani és filozófiai analíziseket is lehetővé tettek. írói munkásságára jellemző, hogy a kalandjelle- gű művekről áttért az erkölcsi és filozófiai mérlegelésekre. Egy interjúban így vall: „Egyáltalán nem gondolok az olvasókra írás közben, mive1 azon kívül, amiről éppen írok, másnak már nem jut hely a fejemben. Tudatosan nem akarom boldoggá tenni az emberiséget, kioktatni, megfelelő irányba terelni vagy akár figyelmeztetni is bármire. Egyszerűen arról írok, ami érdekel. S mivel általában mindig több ötletem volt, mint azoknak a megvalósítási lehetősége, szigorú szelekciót kellett bevezetnem. Természetesen, igyekszem mindig valami olyasmit csinálni, amit még senki sem csinált előttem vagy olyat, amit én nem csináltam még eddig." A lemi alkotómunkásságnak ez a sokfélesége teszi, hogy műveit nemcsak a tudományos-fantasztikus irodalom rajongói olvassák. Az író-olvasó találkozókon a megjelentek nemegyszer arra kérik, hogy olvasson fel valamit fiatalkori verseiből, orvosi tanácsot adjon (a krakkói Jagelló Egyetem Orvosi Tanszékét végezte el), mondja el, mi a véleménye a kozmosz lakóival létesítendő kapcsolat lehetőségéről. „Néhány évvel ezelőtt — mesélte egy alkalommal Lem — Magyarországon keresztül utaztunk a feleségem meg én, autóval. Letértünk a főútvonalról és eltévedtünk. Egy faluban találtuk magunkat, ahol a helybeliek siettek segítségünkre. Mivel nem tudunk magyarul, a homokba rajzolva próbáltuk megértetni velük a helyzetünket. Azonban nem akadt senki, aki megértett volna minket Végre nagy örömünkre, kézzel, lábbal megmagyarázták, hogy mindjárt jön valaki, akivel tudunk beszélni. Meg is jelent egy férfi és így szólt: Zdrasztvujtye Zdrasztvujtye, válaszoltam és elölről kezdtem mesélni a kalandunkat. Figyelmesen hallgatta az elbeszélésemet, majd mikor a végére értem, így szólt, „zdrasztvujtye" és kezet nyújtott. Kiderült, hogy csak ezt az egy szót ismeri. Egyszóval, azt is mondhatnám, hogy bizonyos értelemben valamiféle megértés létrejött közöttünk, mivel üdvözöltük egymást. De a köszöntésen túl már nem tudtunk lépni. Ha az idegen világűrlakókkal, mondjuk meg tudnánk egyezni abban, hogy 2x2 az négy, nem Ipnne éppen rossz, de kevés lenne.” (Ewa Blachij-Lesniewska) A Szombathelyi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei, I. (1978) „Oktatni, nevelni, tudományt művelni: ez a korszerű felsőoktatás hármas feladata" - ezekkel a szavakkal indítja útnak Szalay László főigazgató, Dunántúl második tanárképző főiskolája, a Szombathelyi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményeinek első kötetét Az igényes kiállítású kötet az 1974-ben létesült tanárképző főiskola oktatói tudományos kutatúsaiba enged bepillantani — a „szárnypróbálgatások" szintjétől az akadémiai lapokba illő munkákig. Számunkra, pécsiek számára, ez a kötet több vonatkozásban is érdekes és hasznos. Közismert ugyanis, hogy a Szombathely’ Tanárképző Főiskola egy ideig a Pécsi Tanárképző Főiskola kihelyezett tagozataként működött, s néhány tanszékkel ma is tudományos jellegű kapcsolatunk van. Másrészt, a főiskola jelenlegi oktatóinak egy része Pécsett tanult (pl. Bokor József, Gadányi Károly, Gutt- mann Miklós, Vörös Ottó), mások jó ideig városunkban oktattak és itt kezdték a tudományos munkával való behatóbb foglalkozást (pl. Szabó Géza, Varecza László), s így az indításuk ;öbbé-kevésbé kapcsolatos városunk kulturális és tudományos életével. A kötet 24 tanulmánya, illetve résztanulmánya (26 szerzőtől) lényegében 3 tudományterülethez köthető. A tanárképző főiskolák profiljának megfelelően a legtöbb tanulmány (szúm szerint: 11) o pedagógiához sorolna- tó. A munkák egy része megoldásra váró elvi kérdések irtott szenvedélyes hangú felvetése, merész útkeresés, 'íz általános pedagógiai problémák speciális, néha tantórgypeda- gógiai keretek közötti megoldására való felhívás Eme tanulmányok egyik pozitívuma az, hogy igen sok szerző kutatja a felsőoktatásban meg- kövesült, néha dogmákkal o'á- tómasztott formák „széttörésének" új útjait, a technikai eszközöknek az egyes főiskolai diszciplínák hatékonyabb oktatásába való oevonásának optimális formáit (Szalay László, Guttmann Miklós, Erdei Mihály, Jágerné Kertész Amália—Lakatos Lajos, Horváth Rezső tanulmányai). Külön figyelmet érdemel Orosz Sándor Korszerű oktatás és tudományos kutatás c. tanulmánya, amely vitába szál| a címben jelzett kérdéssel kapcsolatos helytelen nézetek képviselőivel, akik szerint a felsőoktatásoun „a kutatás kinek-kinek egyéni ügye ...” Orosz Sándor kimondja, hogy a felsőoktatásban a kutató jelleget „csak olyan oktatók képesek biztosítani, akik maguk is kutatók”. A tanulmányok más része (8 dolgozat) a filológia tárgykörébe tartozik. E munkák egyik jellegzetessége - a szakmai igényesség mellett — az, hogy egy részük regionális jellegű tematikailag, de aktuális filológiai indíttatású, és szoros kapcsolatban vannak Észak, és Nyugat-Dunántúl kultúrájának jelenével és múltjával (Bokor József, Szabó Géza és Vörös Ottó tanulmányai). örvendetes) hogy 2 tanulmány (Gadányi Károly, ill. Wacha Balázs munkája) foglalkozik szlavisztikai kérdésekkel. A kötet tanulmányainak harmadik csoportja is nagyon érdekes és színes annak ellenére, hogy az 5 dolgozat meglehetősen „tarka” képet mutat tematikai szempontból. Az egyik tanulmány Wimmer Ágoston 1848-as londoni küldetéséről tudósit (Simon Péter munkája). A másik inkább helytörténeti, honismereti jellegű; a Mura menti szlovénség fia, Pável Ágoston (1886 -1946) kulturális tevékenységéről tartól máz igen értékes adatokat a szerző, Kiss Gyula jóvoltából. A neveléstörténet területéről hasonló jellegű tanulmányokkci a kötet elején is találkozunk Németh István („Nevelőmunka az 50 éve alapított Kőszegi Állami Tanítóképző Intézetben"), :i- letve Molnár Károly tollából („H. A. Francke pedagógiai törekvései és hatása Magyar- országon"). Külön érdeklődésre tarthat számot Békefi Antal A kovácskalapócsok munkarit- musai és jelbeszéde c. tanulmánya, amely egy sajátos kommunikációs forma titkaiba enged bepillantást. Ebben a részben kapott helyet a természettudományokhoz sorolható két tanulmánv is: G. N. Povarov egy tételéről (Varecza László), illetve a talajösszeté- telnek a nektárprodukcióban játszott szerepéről szóló írás (Pesti Józseftől). A Szombathelyi Tanárképző Főiskola Tudományos Közleményei első kötete íélreérthe- tetlenül egy gazdag és színes tudományos potenciállal rendelkező főiskola szellemi termékeiből ad ízelítőt. Külön értékelendő, hogy a kutatások tematikája nagyon igényes, aktuális, sokszínű, felöleli az országos problémákat egy-két területen, ugyanakkor itt-ott mesteri módon igyekszik felhasználni az egyes diszciplínák általános elvi és uetodo- lógiai eredményeit a regionális kutatások eredményes realizálásában is. Dr. Hajzer Lajos
