Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)
1979-03-31 / 89. szám
Dunántúli nanio 1979. március 31., szombat HÍREK 1979. MÁRCIUS 31 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából ÁRPÁD nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.26 — nyugszik 18.11 órakor. A Hold kél 7.33 — nyugszik 22.11 órakor. ;í|||Í|ÍÍÍf|| hírei Hazánk felszabadulásának közelgő 34. évfordulójáról ünnepségen emlékeztek meg pénteken a Barátság Házában. Ábel László vezérőrnagy, a BM határőrség országos parancsnokának helyettese, az MSZBT országos elnökségének tagja az évforduló jelentőségét méltatva szólt a hazánkat a Szovjetunióhoz fűző testvéri kapcsolatokról, népeink barátságának erősödéséről. Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az MSZBT elnöke 30 szovjet állampolgárnak nyújtotta át a társaság legmagasabb kitüntetését, az aranykoszorús jelvényt. Ebben a kitüntetésben részesült a magyar—szovjet barátság elmélyítése érdekében kiemelkedően eredményes munkát végző Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete is. Az MSZBT aranykoszorűs plakettjével tüntették ki a szovjet déli hadseregcsoport központi művész- együttesét. Részt vett az ünnepségen Grósz Károly, az MSZMP KB osztályvezetője, a társaság több alelnöke, valamint az állami és társadalmi szervek számos képviselője. — Elutaztak a szliveni MTS vezetői. Négynapos pécsi tartózkodás után tegnap elutazott a baranyai megyeszékhelyről, az MTESZ szliveni testvér szervezetének háromfős delegációja. A Peter Sta- nev elnök vezette küldöttség az 1979. évre szóló munkaprogramot alakított ki az MTESZ Baranya me gyei Szervezetének vezetőivel. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Háry János (este 7 órakor) Somlay-bérlet MOZI Petőfi: Kentaurok (f3) Egy különleges nap (6, 8) Kossuth: Fehér telefonok (12, f7, hn9) A beszélő köntös (f3, f5) Tanárképző Főiskola: Fedőneve: Jégmadár (4) Fekete Gyémánt: A maláji tigris (4, 6) Jószerencsét: Áramütés (4, 6) Rákóczi: Szegények kapitánya (5, 7) Május 1.: Dollárpapa (fó) Harkány: Limonádé Joe (5, 7) Komló, Május 1.: Az utolsó szolgálat (f5, f7) Komló, Zrínyi: Zsaru (4, 6, 8) Mohács: Kadkinról mindenki tud (6) Szabadíts meg a gonosztól (8) Sellye: BUÉK! (7) Siklós: Detektív két tűz között (7) Szigetvár: Férfiak póráz nélkül (8) Várható időjárás szombat estig: jobbára erősen felhős idő, több helyen esővel, záporral, főként északon időnként havas esővel. Megélénkülő,, időnként megerősödő déli, délnyugati, később a Dunántúlon nyugatira, északnyugatira forduló szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 1, plusz 4. Legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton: 7—12 fok között Küzdelem a komiéi kőzetomlásban rekedt bányászok mentéséért Nagy erőkkel, megszakítás nélkül, második napja folyik a küzdelem Komlón, a Mecseki Szénbányák Béta-bányaüzemének 10-es számú széntelepén a szerda késő esti kőzetomlásnál a fejtésben rekedt hat bányász kimentéséért. A mentőosztagok tagjai félóránként váltják egymást, s a kritikus frontfejtéssel párhuzamosan úgynevezett kutatóvágatot hajtanak ki szerencsétlenül járt társaik megközelítésére. Egyben a baleset körülményeinek vizsgálata is folytatódik. — Zengjük a dalt. Ünnepi dalostalálkozót rendez ma, szombaton este 6 órakor Pécs város Tanácsa és művelődési központja a Liszt-teremben, a Tanácsköztársaság 60. évfordulója alkalmából. A régi munkáskórusoknak, a hajdani közös dalolásoknak is emléket szeretnének állítani az esten fellépő pécsi kórusok, az Egyetem és a Jókai utcai általános iskola, a Dobó utcai gimnázium, a Művészeti Szakközépiskola, az Ifjúsági Ház kórusa, a Mecseki Szénbányák és a Volán férfikara, valamint az 500. Ipari Szakmunkás- képző Intézet vegyeskara. Az esten a MÉV fúvósze- zenekara működik közre. — Kinálgató. Ezzel a címmel jelent meg a Móra Ferenc Könyvkiadó gondozásában Pákolitz István gyermekvers-kötete A könyvet Stuiber Zsuzsa illusztrációi teszik még színesebbé. Állatorvosi ügyelet Állatorvosi ügyelet 1979. március 31-én, szombaton du. 13 órától április 2-án reggel 8 óráig Pécs város és környéke számára: Pécs, Megyeri út 24. Tel.: 15-538. Mohács város és járás részére: Mohács, Széchenyi tér 1. Telefon: Mohács^ 1. Siklós város és járás részére, keleti részen: Siklós, Dózsa u. 19. Telefon: Siklós 32. Siklós város és járás részére, nyugati részen: Sellyéi Tanács. Tel.: Sellye 1. Szigetvári járás, nyugati részen (Szentdénestől) : Szigetvári Állatkórház, Alapi G. u. 6. Tel.: Szigetvár 75. Szigetvári járás, keleti részen: Szentlőrinc, Erzsébet u. 4. Tel.: Szentlőrinc 71-125. Komló város és járás részére: Komló, Lenin tér 3. sz. Telefon: Komló 81-194. — Amennyiben a fenti telefonszámok nem jelentkeznek, vagy az ügyeletes nem található, akkor üzenet hagyható Pécs város és környéke számára a 09-es telefonszámon. Komló város és járás részére a 009 telefonszámon, illetve az illetékes telefonközpontnál „Állatorvosi ügyelet” címen. A Kab-hegyi tv-állomáson elkészült és március 27-én megkezdte a sugárzást a tv második műsorát továbbító negyven kilowattos új adó. Átadásával az ország területének negyvenegy százalékán jó minőségű kép vehető a II-es program műsorából. Az adóberendezések üzemeltetését egy személy ellenőrizheti a távvezérlő helyiségből. A képen: Csukás Károly adókezelő. — A Szellőző Művek Máza-Szászváron. Tegnap délután az Egyesült Izzó pécsi Sopiana Vákuumtechnikai Gépgyárának szászvári telepe új gazdára talált. A hosz- szabb ideje tartó tárgyalások eredményeként került sor a tegnapi hivatalos átadásra, az elképzelések szerint ugyanis a Szellőző Művek jobban kihasználhatja a szászvári lehetőségeket. Kiállítás Posztónyuszik és bakák Kilencedik éve kezdődött meg Baranyában — de az egész országban először —. hogy az öregek napközi otthonai és szociális otthonai kiállítást rendeznek tavasszal és bemutatják, mit tudnak az idős emberek. Ezekben az otthonokban ugyanis foglalkoztatás van, de olyan, ami már igen sokszor alkotásnak nevezhető. Számtalan igen szép, sőt, néha művészeti értékű fafaragás, szőttes került már a kilenc esztendő alatt a látogatók szeme elé. Az idei kiállítás abban különbözik a régebbiektől, hogy igen sok játékot mutatnak majd be. Elsősorban posztónyuszikat és babákat. A tárlatot Bajor Nagy Ernő újságíró, a Szabad Föld nyugdíjas rovatának vezetője nyitja majd meg ápr. 5-én 11 órakor a Leöwey Gimnáziumban — Kitüntetés. Nyugalomba vonulása alkalmából bensőséges ünnepség keretében búcsúztak el munkatársai Szűcs Lajostól, a Baranya megyei Tanács egészségügyi osztályának főmérnökétől, aki eredményes munkásságáért „Kiváló munkáért" miniszteri kitüntetésben részesült. A kitüntetést dr. Kóbor József megyei főorvos adta át. A LOTTO nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 13. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 6, 12, 45, 56, 75 A március havi tárgynyere- mény-sorsoláson a 10. játékhét szelvényei vesznek részt. — Kiváló KlSZ-szerve- ret. A Mecseki Ércbánya Vállalat 4-es üzemének „Korvin Ottó” KlSZ-szer- vezete harmadik alkalommal kapta meg a KISZ Központi Bizottság „Kiváló KISZ-szervezet" kitüntetését. A tegnap délutáni üzemi ünnepségen dr. Varga Sabján László, a KISZ Baranya megyei Bizottságának titkára adta át a kitüntetést a „Korvin Ottó” KISZ-szervezet titkárának, Solty Lászlónak. Az ünnepségen ezen kívül még harmincon kaptak KISZ és vállalati kitüntetéseket, amelyeket Mészáros István, a Mecseki Ércbánya Vállalat KISZ-bizottságának titkára adott át. — Hol a hőmérő? A korszerű mezőgazdaság fontos kelléke a talajhőmérő. A kukorica vetését nem a naptár szerint kezdik meg, hanem akkor, amikor a talaj hőmérséklete tartósan eléri a plusz 10—12 Celsius fokot. Baranyában is egyre több mezőgazdasági nagyüzem szerezné be ezt a fontos kelléket, de a talajhőmérő sem a forgalmazásra kijelölt boltokban, sem egyebütt nem kapható. Népfronttanácskozás Tanácskoztak tegnap délelőtt Pécsett, a városi tanács dísztermében a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságának tagjai. Az ülésen — melyen részt vett dr. Nagy József, az MSZMP KB tagja a megyei pártbizottság első titkára, a HNF megyei elnökségének tagja — dr. Adóm Antal, a HNF megyei elnöke mondott emlékbeszédet, a Tanácsköztársaság kikiáltásának 60. évfordulója alkalmából. Ezt követően dr. Nagy József ismertette a megyei elnökség nevében a népfront testületek ez évi gazdaságpolitikai feladatait, melyeket a megyei pártbizottság 1979. évi cselekvési programja alapján határozott meg az elnökség. A feladattervet a megyei bizottság tagjai elfogadták. Ugyancsak a tegnapi tanácskozáson hangzott el tájékoztató — Gergely László városi népfronttitkár előterjesztésében — a HNF Pécs városi Bizottságának a VI. népfront kongresz- szus óta végzett munkájáról. — A Mohács városijárási KBT ülése. Tegnap délután Mohácson, a helyi filmszínház előadótermében ülést tartott a Mohács városi-járási Közlekedésbiztonsági Tanács. A tanácskozó testület Kertész János rendőr alezredesnek, a városi-járási KBT elnökének az 1978. évi munkát értékelő beszámolóját vitatta meg, majd fogadta el. Ezt követően meghatározták az idei feladatokat. Az ülésen részt vett Devecseri József, az MSZMP Mohács járási Bizottságának első titkára. Előadás A Hazafias Népfront Szigeti Bizottsága április 1-én délután 6 órakor orvosi előadást tart a Magánosok Klubjának tagjai részére az Alajos utcai pártházban. Az előadás címe: Az érbetegségek megelőzése. Előadó: dr. Lelkes József klinikai adjunktus. A Zöldért mai árai Tegnaptól néhány terméket új áron kínál a Zöldért. A fejessaláta ára 6,80 és 4,60 között mozog, a csemege zöldhagyma 3,20 és 2,60 között, a jancsihagyma ára 2,60 Ft. Már kapható a hímestojás, darabja 5,60 Ft. A többi zöldség ára változatlan, így a hónapos retek csomója 3,80, illetve 3, a hegyes erős paprika darabja 5 illetve 3,60 Ft. A tojás darabja 1,40, 1,20 illetve 1 forint. Az import paradicsom kilója 72 forint, a kígyóuborka 60 forintba kerül. A takarmányburgonya kilóját továbbra is 1,20 forintért kínálja a Zöldért. A RÁDIÓRADIO KOSSUTH RADIO 8.30: Lányok, asszonyok. 8.55: Tipegő. A Gyermekrádió műsora felnőtteknek. 9.30: Helyettem írták. Dt. Hasznosné Szöllős Ilona grafika-restaurá- to-ral beszélget Gáspár Sarolta. 10.05: örökzöld dallamok. 11.03: Bemutatjuk új felvételeinket. 11.19: Ókori kalandozások. Asszíria. 12.45: Jandó Jenő Grieg zongoraműveiből játszik. 13.00: Nemzetközi gyermekkönyvnap. 14.00: Jóhiszeműség. 14.10: Ravel: Couperin sírja — szvit. 14.30: Miért mostoha növény a kukorica? 15.05: Új Zenei Újság. 16.00: 168 óra. 17.30: Sportkrónika. 18.00: Paolo Barbieri és a Régi hangszerek együttese ismeretlen szerzők madrigáljaiból ad elő. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 18.45: A Rádiószínház bemutatója. 19.25: A Rádió Dalszínháza. A koldusdiák. Millöcker operettjének rádióváltozata. 21.10: Madarász Katalin népdalfelvételeiből. 2.1.31: Mendelssohn: Oktett. 22.15: Rádiószínház. 22.50: Operarészletek. 0.10: Melódiakoktél. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Fúvósátiratok. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.38: Magnósok, figyelem! 9.23: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.40: Szabad szombat az Autóklubban. 11.40: Fiataloknak! 12.33: Jó ebédhez szól a nóta 13.30: Éneklő Ifjúság. 14.00: Harminc perc rock. 14.40: Sylvia Plath, Nelly Sachs és Edith Sitwell versei. 15.00: Csenki Imre: Kalotaszegi dalok és táncok. 15.11 : Nemzetközi rádiójáték- fesztivál gyerekeknek. A kertész boldogsága. Mese. 15.55: Közvetítés bajnoki labdarúgó- mérkőzésekről. 16.55: ötórai tea. 17.50: Közkívánatra! 19.30: Tessék választani. — Gálaest a Fővárosi Operettszínházban. 21.38: Cigánydalok, csárdások. 22.15: Dzsessz. 23.1C: Slágermúzeum. HARMADIK MŰSOR 7.30: A szolnoki stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.08: Arcok, művek, korok. 8.38: Kamarazene 9.36: Händel: Saul — oratórium. 12.41 : Dzsessz- felvételekből. 13.07: Új operalemezeinkből. 13.57: Fejezetek a Tanácsköztársaság irodalmából. 14.17: János vitéz. Petőfi Sándor elbeszélő költeményének rádióváltozata. II. rész. 15.00: Huszonöt perc beat. 15.25: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Délutáni hangverseny. Közben: kb. 16.00: Kritikusok fóruma. 16.55: Kis magyar néprajz. 17.00: Holnap közvetítjük . . . 17.20: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. A magyar humor és szatíra története 18.09: Ko^sár Miklós műveiből. 18.26: Művészlemezek. 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar Sztravin- szkij-hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. Közben: kb. 20.25: Tallózás Lengyelországról a világsajtóban. Kb. 20.45: A hangversenykö^vetítés folytatása. Kb. 21.20: Opera- kettósök. 22.00: Kamarazene. PÉCSI RÁDIÓ 17.™: Hírek. 17.05: Szombat délután. A pécsi stúdió zenés, információs, szolgáltató műsora. Közben: 18.00: Hírek, tudósítások. A műsor során kapcsoljuk a pécsi Liszt Ferenc hangversenytermet, ahol „Zengjük a dalt . . .” címmel rendeznek kórushangversenyt a Tanácsköztársaság 60. évfordulója tiszteletére. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. A nap és a hét krónikája. Aktuális összeállítás. — Zené hallgatóink kérésére. — Beszélgetések zeneszó mellett. III. rész. A műsor vendége Bárác István és zenekara. 19.15: Német nyelvű műsor. A hét eseményeiből. — Szombat esti kívánságok. — A jövő hét műsoraiból. 20.00: MűsorMAGYAR TV 7.59: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Iskolatévé: Kamera. Film- és tévéesztétikai műsor középiskolásoknak. A szovjet filmtörténet korszakai II. (ism.) 9.20: Világnézet. Forradalmi- ság (ism.). 10.05: Nyugalmunk érdekében. A lakástüzekről (ism.). 10.35: Mindenki közlekedik . . (ism.). 10.50: Berkesi András: Küszöbök. Tévéfilmsorozat. VI/5. rész (ism., sz.). 13.17: Műsorismertetés. 13.20: Belgrádi fiúk. XII. rész. 14.00: Belgrádi fiúk. Magyarul beszélő jugoszláv filmsorozat. XI11/13. rész: A hajógyár. 14.50: Idesüss! Ajánlóműsor gyerekeknek. 15.15: Hírek. 15.20: Hogy nálam különb legyen. A válás. 15.55: Illés Árpád. Portréfilm (szO • 16.20: Tájak, városok, emberek. A csatornán innen és túl (sz.). 16.50: Reklám. 16.55: Videoton —MTK-VM. Bajnoki labdarúgó- mérkőzés. Közvetítés Székesfehérvárról (sz.). A szünetben: Reklám. 18.50: Egymillió fontos hangjegy. Az Universal együttes műsora (sz.). 19.05: Esti mese (sz.). 19.20: Tévétorna (sz.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Gusztáv és a talált gyerek. Magyar rajzfilmsorozat (sz.). 20.05: Lenni vaay nem lenni. Magyarul beszélő amerikai film. 21.40: Arany Korong. 1978. év legnépszerűbb dalai, a legnépszerűbb előadókkal (sz.). 22.40: Tv-híradó 3. 22.50: Mai témák — külföldi tévéjáték műhelyekből: Barátom Spot. Magyarul beszélő angol tévéfilm (sz.). MÁSODIK MŰSOR 17.53: Most mutasd meg! Rendhagyó vetélkedő (ism.). 18.25: Bereményi Géza: Imre. Tévéfilm (ism.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Bach: a-moll hegedűverseny (sz.). 20.20: A Loire menti kastélyok. Francia rövidfilm (ism., sz.). 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Beszámoló egy területről. NDK rövidfilm (ism.). 21.40: Hogyan kell egymilliót lopni? Magyarul beszélő amerikai film (ism., sz.). JUGOSZLÁV TV 16.00: A mi érünk — a mi stúdiónk — '■ gyermekműsor. 17.10: Kosárlabda: Cibona— Bosna 18.45: Humor a rádió hullámain. 19.15: Rajzfilm. 20.00: A század legnagyobb rablása — angol játékfilm. 22.00: Hétvégi műsor. MÁSODIK MŰSOR 17.40: Hét tv-nap. 18.15: A kupineci viselet — népszokások. 18.45: Szárnyas gyógyszerészek — művelődési műsor. 19.55: Divat az önök számára 20.00: A zenei ifjúság 25 éves (közv.). 21.00: Huszonnégy óra. 21.10: Szemtől szembe — dokumentumsorozat. 21.40: Történet Kingről — filmsorozat. 23.25: Sportszombat. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyfeletek gyermek belbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros Hidraulikus kotrógép törte szét a főnyomóvezetéket Csőtörés, éjszaka — Éjszaka — így kezdte Krauter Miklós, a Pécsi Vízmű főmérnöke — kisebb üzemzavar volt... Eltörött egy főnyomóvezeték. A régi Malomi út lezárt szakaszán dolgozó hidraulikus kotrógép törte ripityóra. A 4,5 at- moszférás nyomással zúduló víz 50-60 centiméter széles sugárban, több méter magasra fröccsent. A gép kezelője ijedtében elszaladt. A nyomós széttépte a csövet, a levegőbe röpítette a fölötte lévő földet. Mindez éjszaka történt, 10 óra körül. Az eltörött vezeték a Kertvárost látja el vízzel. Rövid idő alatt közel kétezer köbméter folyt el, vastag iszap- és sárréteggel borítva a környéket. A hiba elhárítása — annak ellenére, hogy a Vízmű dolgozói már Ideiglenes URH-láncot kellett kiépíteni tegnap végeztek - egyáltalán nem volt könnyű feladat. — Közel negyven emberünkre volt szükség — mondta Krauter Miklós —. ám a vállalatunk fizikai dolgozói nagyrészt vidéken laknak. Ezért — túl a „vezérkar” felén — riadóztatnunk kellett a gépkocsivezetőket is, hogy szállítsák be őket. 30—40 kilométerről hozták a kubikosokat, szakembereket. A Kertvárost a pellérdi vízműpont látja el. Előző napon azonban — ugyancsak egy „kívülálló” vállalat - elvágta az oda vezető telefonkábelt. így nem volt meg az összeköttetés a pel- lérdiekkel, márpedig a városrész ellátása érdekében különböző átkapcsolásokra volt szükség. Még az éjszaka ideiglenes URH-láncot kellett kiépíteni. A Vízmű dolgozói egész éjszaka dolgoztak. Arra is gondoltak, hogy az útra hordott iszapot, sarat lemossák. Délelőtt 10 órakor a munka így állt: a csőtörés helyét — a „krátert” — feltárták, az új csövet kiszabták. Ügy számolták, ha különösebb esemény nem jön közbe, akkor a kora délutáni órákra végeznek. Különösebb esemény? Például: a cső távolabbi részeken is megrepedt, és akkor kezdhetik elölről kiásni a 2,5—3 méter mély árkot, ismét szabhatják a PVC- csövet. Fenyvesi György, a Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat főépítésvezetője: — Amit eddig tudunk: feltételezhetően a munkát irányítók felelőtlensége — s részben a gépkezelőé is — okozta a csőtörést. Azok, akik mulasztást követtek el, fegyelmileg is felelősek. így tájékoztattam a vállalatunk igazgatóját is. M. A. napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről Felnőtt belgyógyászat: Megyei Kórház (fertőző osztály), sebészet: Pécsbányatelepi kórház; baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK I. kér.: Pécs-Vasas, Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszer- tár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1M 10/3. sz. gyógyszer- tár. II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10 9. sz. gyógyszertár. III. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógyszertár. — Próbaüzem a vidámparkban. Április 1-én, vasárnap 9 órakor kezdi idei évadját a Mecseki Kultúrpark vidámparkja új és felújított játékokkal kedveskedve a gyerekeknek. A kíváncsiak azonban már szombaton délután megismerkedhetnek az új játékokkal, mert a vidámpark nyilvános próbaüzemet tart a nyitás előtti napon.