Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)

1979-03-29 / 87. szám

Dunántúli napló 1979. március 29., csütörtök HÍREK 1979. MÁRCIUS CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából AUGUSZTA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.31 — nyug­szik 18.09 órakor. A Hold kél 6.24 — nyugszik 19.53 órakor. A közélet hitei Az Indonéz Köztársaság kép­viselőházának az országgyűlés meghívására hazánkban tartóz­kodó küldöttsége — szerdán az Egyesült Izzóba látogatott. A vendégeket Demeter Károly vezérigazgató-helyettes fogad­ta és tájékoztatta a 36 ezer dolgozót foglalkozható gyár történetéről, tevékenységéről, nemzetközi kapcsolatairól. Az Egyesült Izzó és Indonézia kapcsolatai régi keletűek: az ottani elektronikai ipar fejlesz­tésében évek óta jelentős sze­repet vállal a magyar válla­lat. Jelenleg fényforrás gyá­rat telepítenek az izzó szak­emberei a szigetországban. A küldöttség programjában részi vett Imrad Indris, az Indonéz Köztársaság magyarországi nagykövete. íV Pécs város Tanácsa Művelő­désügyi Bizottsága tegnap délelőtt tartotta első negyed­évi ülését dr. Márk Bertalan, a bizottság elnökhelyettese ve­zetésével. Elsőként Csorba Ti­vadar, a városi művelődésügyi osztály vezetője ismertette azo­kat a feladatokat, melyek az ötéves terv végéig időszerűek az oktatásügy és a közműve­lődés területén. Ezt követően a bizottság elfogadta az idei munkatervet, majd megvitatta Ujváriné Füzy Ágnes közműve­lődési csoportvezető előterjesz­tését az amatőr kórusok hely­zetéről. A Szovjet Képzőművészek Szövetségének delegációja Tair Szalahov első titkár veze­tésével szerdán Budapestre ér­kezett. A vendégek tárgyalá­sokat folytatnak a Magyar Képző- és Iparművészek Szö­vetségének vezetőivel, a többi között a jövő évi moszkvai ma­gyar, illetve a budapesti szov­jet kulturális napok megszer­vezésével kapcsolatos felada­tokról. Aláírják a két szövet­ség idei együttműködési mun­katervéről szóló megállapo­dást is. M oesfe SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Háry János (este 7 órakor) Nyilvános fő­próba. Kamaraszínház: A kívülálló (este fél 8 órakor) Rátkay/B bérlet. HANGVERSENY Liszt-terem: Középiskolai bér­let IV. hangversenye: 3. soro­zat 11 órakor, 4. sorozat 12.30 órakor. MOZI Petőfi: Kentaurok (f3) Egy kü­lönleges nap (6, 8) Kossuth: Egy különleges nap (10, 12) A beszélő köntös (f3, f5) Fehér telefonok (f7, hn9) Tanárképző Főiskola: Ritkasá­gok boltja (5) PTE filmklub (8) Fekete Gyémánt: Szegé­nyek kapitánya (6) Jószeren­csét: Huszadik század (5) Rá­kóczi: A maláji tigris (5, 7) Május 1.: Két dioptriás távol­balátás (fő) Boly: Nem élhe­tek muzsikaszó nélkül (7) Har­kány: Bocsánat, itt vernek? (7) Komló, Május 1.: Emberi sors (f5, f7) Komló, Zrínyi: Zsaru (4, 6, 8) Mohács: Áramütés (6, 8) Pécsvárad: Csínom Pal­kó (7) Sásd: Sebzett madarak (7) Sellye: Szenvedély (7) Siklós: Detektív két tűz között (7) Szigetvár: Férfiak póráz nélkül (8) Várható időjárás csütörtök estig: délnyugat felől újabb erős felhősödés, sok helyen esővel, záporesővel, hajnalban keleten helyenként köd. Több­ször élénk, időnként erős déli szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3—8, a legmagasabb nappali hőmér­séklet csütörtökön 11—16 fok között. A HÉT FILMJEI WT*» J3ÉÉ KENTAUROK I—II. Egy dél-amerikai ország reakciós erői a CIA támogatásával összeesküvést szőnek Kentaur fedőnév alatt a népi kormány el­len ... A szovjet—magyar—csehszlovák koprodukcióban készült film a chilei népi egység kormányának utolsó napjait, a Mone- da-palota ostromát mutatja be dokumentumszerű hitelességgel, ugyanakkor egy kalandfilm izgalmával. EGY KÜLÖNLEGES NAP Sophia Loren és Marcello Mastroanni a főszereplője annak a színei olasz—kanadai filmnek, mely a fasizálódó Olaszország­ban játszódik, és két magányos ember egymásra találását, rö­vid boldogságát mutatja be. FEHÉR TELEFONOK Fényes jövőről, filmkarrierről ábrándozik a velencei Lido egyik elegáns szállodájának szobalánya, Marcella. Egyetlen eszköze van a felemelkedéshez: vonzó külseje. A színes, magyarul be­szélő olasz filmben Vittorio Gassmant és Ugo Tognazzit lát­hatjuk a főszereplő Agostina Belli mellett. Jogi tanácsadó A Dunántúli Napló szerkesztősége március 29-én, csütörtökön dél­után 5-től 6 óráig jogi tanácsadást tart székhá­zában (Pécs, Hunyadi út 11.). A tanácsadás díjta­lan. ♦ — Gépbemutató. Már­cius 30-án, pénteken gép­bemutatót rendez a Bajai Kukoricatermelési Rend­szer a szentlőrinci Úttörő Termelőszövetkezetben partnergazdaságainak. A körzet bázisgazdaságában a BKR legújabb típusú talajelőkészítő és vetőgé­peit, idei gépújonságait mutatja be. —- Óvónők klubja. A legutóbbi ifjúsági parla­menten a pécsi III. óvo­dai körzet fiatal óvónői javasolták, hogy hozzák létre az óvónők klubját. A javaslat megvalósult; az első klubnapot hétfőn tartották, mintegy 40 óvó­nő részvételével. Az össze­jöveteleket rendszeressé kívánják tenni és a klub­napoknak minden alka­lommal más más óvoda ad majd otthont. — Késik a szállítás. Az ipar 400 vagon nitrogén műtrágya szállításával adós a megyének. Míg a szállítmány beérkezik, a mezőgazdasági nagyüze­mek, a megyei AGROKER raktárból .és az agroké­miai központok tárházai­ból szerezhetik be a tava­szi fejtrágyázáshoz szük­séges mennyiséget. Nem a név a fontos Minden jel arra mutat, hogy a rövidesen kezdődő kedvezményes tüzelőakció­ban kevesebb panasz lesz a szállításra. A Belkeres­kedelmi Szállítási Vállalat ,,legnehezebbnek" tartott dolgozói, a tüzelőszállítók névszerint vállalnak fele­lősséget munkájukért. A tüzelőísök gépkocsijukra táblát tesznek, amelyen feltüntetik a brigád és a brigádtagok nevét — adta hírül az MTI. Eddig a hír, amelynek feltétlenül örülnünk kell. Egy kezdeményezés, amely egy fontos szolgáltatás színvonalának javítására hivatott. Én azonban pusz­tán ettől nem várom a panaszok megszűnését. Hi­szen a gépkocsiknak ed­dig is volt rendszámuk, tehát az adott esetben az azonosítás nem okozhatott nehézséget. Ügy hiszem, hogy elsősorban a vállalat belső, információs, jutal­mazási, fegyelmezési, bé­rezési rendszerén — mód­szerén múlik, hogy vár­ható-e javulás a tüzelő­szállításban. Mert a megrendelőt nem az érdekli, hogy ki hozta a szenet, hanem az, hogy az ígért időben, minőség­ben, súlyban megkapta-e. S ezt ugye még névtelenül is meg lehet tenni? E. — Mecsek-útikalauz. Húsz év után jelent meg ismét útikalauz Mecsek és környéke címmel. A pécsi és baranyai szerzők által összeállított könyvecske tájékoztat közvetlen kör­nyezetünk természeti vi­szonyairól, megismerhet­jük belőle a terület törté­nelmét. Igen gyakorlatia­sak a könyv túrajavasla­tai, térképei és befejezé­sül a közlekedéssel, szál­láshelyekkel, vendéglátás­sal kapcsolatos tudniva­lók. ♦ Talált tárgyak Az alábbi talált tárgyak át­vehetők Pécs m. város Taná­csa V. B. hivatala 2. számú ügyfélszolgálati irodáján Pécs, Kossuth tér 1. Készpénz, pénz­tárca pénzzel, ernyő, szatyor, szatyor ruhaneművel, kesztyű, karóra, gyermeksapka, kerékpár, segédmotoros kerékpár, kézi­munka, fejkendő, karikagyűrű, női retikül, berlinerkendő, gyermekjáték, ágynemű, gyer­mek lábbeli. — Az új harkányi mű­velődési ház helyét kije­lölték a Bolgár Néphad­sereg útja mögött. A ter­veket a Mecseki Szénbá­nyák építő részlege készí­ti. A több, mint 15 millió forint összköltségű műve­lődési ház építését a kö­vetkező ötéves tervciklus elején kezdik el. — Ybl-dijas. A magyar- országi népi építészet ku­tatása, rekonstrukciós munkájában és publiká­lásában kifejtett tevé­kenységéért Ybl Miklós- díjjal tüntették ki Sziget­vári Jánost, a Pécsi Ter­vező Vállalat építészét. A díj átadására ma délután Budapesten kerül sor. — Tombola. A bara­nyai totózókban az elmúlt hetekben azok, akik 25 forintért vagy nagyobb értékben vásároltak totó- és lottószelvényeket, in­gyenes tombolajegyet kaptak. A nyilvános tom­bolasorsolást ma délután három órakor tartják Pé­csett, a Színház téri totó- zóban. A tudományos tietek mai programja Még két nap, s befejeződ­nek a hagyományos baranyai műszaki és közgazdasági tu­dományos hetek. Az utolsó előtti nap is gazdag esemény­sort ígér. A pécsi Technika Házában délután 2 órakor két előadás hangzik el. Az Ener­giagazdálkodási Tudományos Egyesület rendezvényén Kovács Gyula, a DDGÁZ műszaki ve­zetője a biztonságos és taka­rékos energiafelhasználás idő­szerű kérdéseiről beszél. A Magyar Közgazdasági Társa­ság rendezvényének előadója dr. Zsuffa Ervin, az MSZMP KB osztályvezetője, aki az élelmiszertermelés fejlesztésé­nek lehetőségeit vázolja fel. A mai napon két üzemi ren­dezvényre is sor kerül. A Pé­csi Dohánygyárban Molnár Ádám gépészmérnök bemutat­ja a MULFI kombinált filter- rúdgyártó gépet. A Magyar Geofizikusok Egyesülete már­cius 29—30-án rendezi meg a karotázs napokat, melyre az ország minden részéből fél­száz szakember érkezik. Az előadások a Mecseki Ércbá­nyászati Vállalat munkásszál­lójának zsebszínpad helyiségé­ben délután 2 órakor kezdőd­nek. A karotázs napok köz­ponti témája: geofizikai mód­szerek a hidrológia és a kút- kiképzés körében. ♦ — Hangverseny. A Pé­csi Ifjúsági Ház zenekara és kamarakórusa ma este 19 órakor koncertet ad a Liszt-teremben. — Olajkút, gázcserete­lep. Palotabozsokon új olajkút épül mintegy 250 000 forint költséggel. Gerdén 100 palack befo­gadására alkalmas gáz­cseretelepet adnak át a jövő hónapban. — Vetik és szedik a gyógynövényeket. Főként Siklós, Sellye és Pécs ha­tárában vetik már már­cius közepe óta a sáfrá- nyos szeklicét, a festő­mályvát, a körömvirágot, a majoránnát és az idei újdonságnak számító mór­mályvát. Míg Szigetvár körül még szedik a fákról a fehér fagyöngyöt, Komló környékén pedig az ör­vény gyökereket ásózzák ki. — Kempinghir. Április 15-én nyitnak a pécs-ba- ranyai kempingek. A hé­ten befejeződik a karban­tartás és a nagytakarítás. Húsvétra már a megye valamennyi kempingjében telt ház lesz. ♦ Esküvő RAFA-GYOVAI ZSUZSANNA és HORGAS TAMAS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1979. március 31-én 18.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.). HAJAS TERÉZIA és SMANIOITA FERENC szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy 1979. március 31-én 14.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2. sz.).------A RÁDIÓ-----­É S TELEVÍZIÓ műsorából RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.27: * Közkívánatra. 9.44: Zenevár. 10.05: Dominó. 10.35: Falusi mulatságok min­den évszakban — XVII. szá­zadi olasz szerzők művei. 10.49: Takács Béla, Kemenes Sarolta, Lovass Lajos és Ger­gely Anna énekel, Németh János cimbalmozik. 11.39: En­gedjétek hozzám jönni a sza­vakat. XX. rész. 12.35: Orvos az iskolában . Riport. 12.50: Zenemúzeum. 14.18: Szabad­polc. Világirodalmi könyv­szemle. 14.48: A Budapesti Leánykar énekel. 15.10: Nép­dalkórusok, népi hangszerszó­lók. 15.31: A titkolózó kisfiú és az ő kardja. Magyar nép­mese. 16.05: őszirózsa — pi­ros rózsa. Dokumentumműsor. 17.07:* írott malaszt? Stefka István műsora. 17.32: Első csengetés. A Rádiószínház híradója. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 19.15: Magyar operaénekesek. Lehoczky Éva 20.05.: Lemezmúzeum. 20.50: A zene nem ismer határokat. 21.40: A Dunánál. Történelmi figyelő. 22.20: Tíz perc kül­politika. 22.30: A Rotterdami Filharmonikus Zenekar hang­versenye. 0.10: Filmzene. PETŐFI RÁDIÓ 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Napközben. 10.33: Zene- délelőtt. 11.30: Csak fiatalok­nak. 12.33: Nemzetiségeink ze­néjéből. 12.50: Kapcsolás a győri stúdióban. 13.25: Gyer­mekek könyvespolca. 13.30: Zenekari muzsika gyermekek­nek. 14.00: Színe — java. 16.00: Népi zene. 16.35: Idő­sebbek hullámhosszán. 17.30: Zenei Tükör. 18.00: Disputa. 18.33: Hétvégi Panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Szo­ciológiai figyelő. 21.03: Kaba­récsütörtök. 22.03: Népdalok, néptáncok. 23.15: Operettrész­letek. HARMADIK MŰSOR 8.08: Titus. Részletek Mozart operájából. 9.00: Iskolarádió. 9.30: Zenekari muzsika. 11.05: Nagy mesterek kamarazenéjé­ből. 13.07: Bigbandfelvételek- ből. 13.55: Versek. 14.18: Vo­kális zene. 16.00: Zenei Lexi­kon. 16.50: ötórai tea. 17.55: A kamarazene kedvelőinek. 19.05: Disputa. 19.35: Versek. 19.45: Zenekari muzsika. 21.32: Új operalemezeinkből. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Hírek. 17.05: Zenélő Dél-Dunántúl. Dr. Nádor Ta­más összeállítása. 17.30: Fo­gyasztók ötperce. Laky Rudolf riportja. 17.35: Dörömböző Géza és népi zenekara ját­szik. 17.45: Dr. Vereczkei La­jos jegyzete. 17.50: Szűcs Judit és a Baccara együttes leme­zei. 18.00: Dél-dunántúli hír­— A paraván mögé. Felsőfokú bábszínészkép­ző tanfolyamot szervez az Állami Bábszínház igaz­gatósága. A szeptember­ben kezdődő tanfolyam hallgatóit a színészi ké­pességgel, bábmozgatási készséggel, énektudással rendelkező 18—30 éves, érettségizett fiatalok kö­zül választják ki. Az ér­deklődők április 30-ig je­lentkezhetnek az Állami Bábszínház tanfolyam-tit­kárságán (1400, Budapest, VI. Jókai tér 10.). adó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű mű­sor. Hírek, tudósítások. — Az eszéki rádió tamburazenekaro játszik. — Bács-Kiskun megyei mozaik. — Hanglemezről, hangszalagról. Slágerek. 19.00: Német nyelvű műsor. Hírek. — Kaposvári pillanatok. Heté- nyi Árpád műsora. — önök kérték. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 7.59: Tévétorna (ism., sz.). 8.05: Iskolatévé: Földrajz (áft. isk. 8. oszt.). 8.35: Stop! (sz.) 9.05: Élővilág (5. osztály). 9.20: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás: 1. Az el­veszett csodafurulya. Lengyel bábfilmsorozat (sz.). 2. Reg­geli torna. Csehszlovák báb­filmsorozat (sz.). 9.40: Kuckó, (ism.). 10.10: Fizika (ált. isk. 8. oszt.). A transzformátor al­kalmazása. 11.05: Honvédelmi ismeretek (ált. isk. 7—8. oszt.) 14.20: Iskolatévé: Földrajz (ism.). 14.55: Stop! (ism., sz.) 15.05: Élővilág (ism.). 15.25: Fizika (ism.). 16.00: Honvé­delmi ismeretek (ism.). 16.38: Hírek. 16.45: Irány a sziget. Ausztrál rövidfilm (sz.). 17.15: Tizen Túliak Társasága. 17.55: Tévébörze. 18.05: Telesport. 18.30: Szépen, jól, magyarul. 18.40: összeköttetés — 750 kv feszültségen. Riportfilm (sz.). 19.00: Reklám. 19.10: Esti me­se (sz.). 19.20: Tévétorna (sz.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: Fórum — világpolitikai témákról. 21.30: BSE—Crvena Zvezda Beograd. Női kosárlabda BEK döntő mérkőzés. Közvetítés La- Corunából (sz.). A szünetben: Reklámműsor (sz.). 22.50: Tv- híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 18.38: Élővilág (ált. isk. 7. oszt. — sz.). 19.00: Francia nyelvtanfolyam. 19.15: Orosz nyelv (sz.). 19.30: Tv-híradó. 20.00: Kisfilmek a nagyvilág­ból: Szafari léggömbbel. An­gol ismeretterjesztő rövidfilm (sz.). 20.50: Újfundlandtól — Vancouverig. Művészeti körkép Kanadából (sz.). 21.35: Tv­híradó 2. 21.55: Szemle. Tár­sadalomtudományi Körkép. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv­napló. 17.45: Mérleg a pontos méréshez. 18.15: Tudomány. 18.45: Homokóra — vetélkedő. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Külpoli­tika. 20.50: Több, mint játék. 21.45: Akciók. 22.05: Kulturális adás. MÁSODIK MŰSOR 17.30: Dokumentumfilm. 18.45: Kosárlabda bajnokok kupájának döntője (nők) : BFE —Crvena Zvezda. 19.15: Nap, felhők, szél — tájékoztató adás. 20.15: Közeli találkozá­sok: Peru. 22.15: Huszonnégy óra. Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermek belbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és- járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek­kórház. Gyermeksebészeti, gyer­mekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyer­mekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, baleseti sebészet: I. sz. klinikai tömb. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Felnőtt fül-, orr-, gégészet: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. Jerzy Edigey ^Mi^erMa^r^^üz^ei 72. — Marysia — folytatta a ba­rátom, kérte, hogy vegye le a képet. Megnézte, én is, és lát­juk az aláírást. — Andrea del Sarto. — És a múzeum pecsét­jét. Megértettem, hogy felbe­csülhetetlen értékű kincs van a kezemben. — És megvetted? Mennyit fizettél érte? — Várj. Nem ment az olyan gyorsan. A gazda hallani sem akart róla, hogy ő nem júdás, nem adja el Krisztus képét és így tovább. Ezret ígértem ne­ki. Nem kellett. Megpróbáltam az asszonyt rábeszélni. Hallani sem akart róla. Közben emel­tem az árat. Végül tízezernél elérzékenyülten megváltak tő­le. — Zlotyival, vagy dollárral fizettél? — Természetesen csak dol­lárról volt szó. De így is meg­érte. Tudod, mennyi ennek az értéke? Egy vagyon! — Marysia beszélt rá, hogy vedd meg? — Ellenkezőleg. Amikor hat­ezernél tartottam, kihívott az udvarra, és kért, hogy ne ve­gyem meg. Küldjük be Szcze­cinbe a képet a szakértőkhöz. Én persze tudtam, hogy akkor a múzeum ráteszi a kezét és sohasem látom viszont, Mary­sia ekkor azt mondta, hogy ve­gyem, ha akarom, de ő nem akar tudni erről, és sajnálja, hogy betértünk oda vizet inni. Az öreg gazda meg csak azt hajtogatta az alku után, hogy annyi pénzt adtam érte, hát csak meg ne bánjam, és őt meg ne büntesse az isten, hogy a jó cselekedetéért kapott Krisztus-képet annyi dollárért adta el. — És volt nálad annyi pénz? — Nézd, Európában mindig kell az embernél lenni néhány dollárnak, apró kiadásra, mert itt csekkel nem lehet fizetni. És most éppen jól jött. — Különösen annak a pa­rasztnak. — Neki is, nekem is. Ha nincs nálam annyi pénz, elsza- lasztom ezt a kitűnő alkalmat. Felálltam, még egyszer meg­néztem a képet. Valamit nem értettem. Andrea del Sarto Mi­chelangelo és Raffaelo tanít­ványa volt Hogy lehetséges az, hogy a mesterek nem szignál­ták képeiket, a tanítványa pe­dig aláírta, s az máig is ol­vasható? — Nos? — kérdezte vidáman Henio. — Nagyszerű alkotás, mi ? Levettem a szemüvegemet, hogy még közelebbről megte­kintsem az aláírást. Füstszagot éreztem. Mintha füstölőből akasztották volna le. — Hol tartottad ezt a ké­pet? — Irhába csomagolva, a cso­magtartóban, Szczecinben be­pakoltam a bőröndömbe, és azóta nem vettem elő. Miért kérdezed? — Füstszagú. Olyan érzésem van, hogy ez a kép füstölőben volt. — Ez rendben is van, hi­szen a berlini múzeum az ost­rom alatt leégett. Volt ott épp elég füst. Ez a logikus magyarázat ne­kem nem felelt meg. Tizen­nyolc év telt el azóta, és a füst még mindig érződne? Hi­hetetlen. Hirtelen egy ötlet 'ju­tott eszembe. Az ajtó felé in­dultam. — Balra a negyedik ajtó a WC — nevetett Henio. — Biz­toson a füsttől .. (Folytatjuk) SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK: í. kér.: Pécs-Vasas, Bethlen G. u. 8. 10/52. sz. gyógyszer* tár, Pécs-Meszes, Szeptember 6. tér 1. 10/3. sz. gyógyszertár, II. kér.: Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Munkácsy M. u. 4. 10/9. sz. gyógyszertár, |||. kér.: Pécs, Veress E. u. 2. 10/7. sz. gyógy­szertár. ♦ — Külkapcsolataink. Finnország külpolitikájá­nak főbb jellemzőiről és a magyar—finn kapcso­latok helyzetéről tart elő­adást holnap délután fél hatkor, a Nevelők Háza nagytermében dr. Kala- novics János, a Magyar Külügyi Intézet Osztályve­zetője, aki hosszabb ideig helsinki nagykövetségünk tanácsosaként tevékeny­kedett.

Next

/
Thumbnails
Contents