Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)

1979-03-24 / 82. szám

1979. március 24., szombat Dunántúlt napló 3 Magyarországi bemutató? Svédországi nagylemez után Händel-oratorium Vasárnap délelőtt, hétfőn és kedden este háromszor egy­másután hangzik majd fel Händel Theodora című orató­riuma, a Liszt Teremben. A műben szereplő orgona ugyan­is lehetetlenné tesz egy szín­házi előadást. Ez az oratórium már a nyolcadik mű a Liszt Kórus repertoárján, Händel nagy alkotásai közül. A történet Diocletianus ko. rában játszódik. Tulajdonkép­pen „Aida-téma”: szerelem és hazaszeretet konfliktusa alkot­ja lényegét. A titokban keresz­tény hitre tért főhősök elbuk­nak a keresztényüldözés korá­ban. A XVI—XVII, században oly divatos színpadi mártír-témák egyikét dolgozta fai Händel a kései, nagy oratóriumaiban megszokott drámai erővel. A mű igen ritkán hangzik fel. Ha hihetünk a begyűjtött ada­toknak, ez a koncert lesz ma­gyarországi bemutatója. Meg­szólaltatása nagy előadói ap­parátust igényel. A Liszt Fe­renc Kórust és a Zeneművé­szeti Főiskola pécsi tagozatá­nak zenekarát az eddigiekhez hasonlóan Antal György ve­zényli. Az énekes szólisták: Németh Alice, Németh Zsuzsa, Takács Tamara, Balatinetz Márta, Prevoz János és Nagy Gábor. Közreműködnek Var­ga Márta csembalón, Murá­nyi Zsuzsa orgonán. k. I. Nincs tolongás, idegeskedés Dél-Dunántúl hangszerboltja Törzsvendégek az üzletben Ez az a bolt Pécsen, ahol sohasem tolonganak a vásár­lók, nincsen idegeskedés. Ha csak egy húrért, pengetőért lép is be az ember, nem sür­getik, mit kér még, fizessen már, s aztán menjen dolgára... Példa arra, hogy nem csak ott lehet emberszabásúbb keres­kedést folytatni, ahol közvetle­nül a boltos zsebére megy az üzlet. Persze, jó volna, ha a polcokon azért nagyobb lenne a zsúfoltság. Itt még néha a kirakatban is megritkul az áru. — Kit szidjunk, ha alapvető zenei cikkeket, hangszer-alkat­részeket és tartozékokat időről időre hiába keresünk? Weich László nem lepődik meg a kérdésen. Huszonnyolc éve, az indulás óta vezeti a pécsi hangszerboltot, amely talán az egyetlen olyan üzlet az országban, amely kizárólag hangszereladással foglalkozik. A híres Angster-féle orgona­gyárban tett mestervizsgát, s a gyár megszűnése után pártolt át a kereskedőpulthoz. — Kit szidjanak? A TRIAL nagykereskedelmi vállalatot. Ha valami nálunk hiánycikk, akkor azt máshol sem nagyon tudják beszerezni. Ez a válla­lat játékokkal és sportcikkek­kel is foglalkozik, a hangszer­kereskedés csak egy "része a tevékenységének. De sokszor őket sem lehet hibáztatni, mert a külföldi szállítás meg­lehetősen egyenetlen. Ahogy hallom, néha két hónapig is úton van az áru. Könnyebb lenne a helyzetünk, ha közvet­len kapcsolatban állnánk a gyártó cégekkel, például a Szegedi Hangszergyárral, de hát ez nem megy. A szakmában eltöltött hosszú évek alatt jó kapcsolatot építettem ki a TRIAL raktárosaival, így néhány hét alatt még a pillanatnyi hiánycikkeket is meg tudom szerezni. — Kik a bolt leggyakoribb vásárlói? — A zeneiskolák. Őket úgy tudjuk rendesen kielégíteni, ha egy tételben rendelik meg az árut, s akkor én lekérem a köz­ponti raktárból. Aztán jönnek mások is: Dél-Dunántúl egyet­len hangszerboltja vagyunk. Számlákat, indigós papírokat mutat. — Nézzen ide: nemrégiben zalaiaknak adtunk el hangszert, és itt van egy kalocsai meg­rendelés. A „menő” muzsiku­sok is nálunk vásárolnak, mert rájöttek, hogy itt olcsóbban kapják meg például a márkás hegedűhúrt, mint külföldön. — Miből van a legnagyobb forgalmuk? — Pianinókból. Tavaly 96-ot adtunk el. De jól viszik az or­gonákat, erősítőket is. A fúvós­hangszereknek a bányászzene­karok körében van a legna­gyobb keletje. A múlt évben hét és félmillió forintot forgal­maztunk. Ketten dolgoznak itt Papp Zoltánnal, aki mindenkinek készségesen megmutatja, kezé­be adja a kollekciót, tanácsok­kal látja el a laikusokat. Nem csoda, hogy a törzsvendégek száma napról napra gyarapo­dik, s a pécsi muzsikusok még akkor is be-benyitnak egy-két szóra, ha éppen nem akarnak semmit vásárolni. Havasi J. Jubileum előtt A Pécsi ÁFÉSZ női kórusa Tizenöt év a kórusok életé­ben a serdülő és az ifjúkor ha­tárán van; sem túl hosszú, sem túl rövid idő. Igaz, a zenei együttesek teljesítményének nem az életkor a leghívebb mutatója. Vegetálhat egy ének­kar harminc éven keresztül szürkén és egy helyben álldo­gálva, míg egy tehetséges együttes akár hónapok alatt is berobban az élvonalba. A Pécsi ÁFÉSZ Janus Panno­nius női kara önmagához és a magas színvonalú pécsi kó­ruskultúrához viszonyítva is je­lentős eredményeket ért el az elmúlt tizenöt év alatt. Állandó szereplői a magyarországi fesz­tiváloknak, gyakran halljuk őket a rádióban is. Amikor 1964-ben, az I. pécsi kamara­kórus fesztivál eseményein fel­buzdulva Ivasivka Mátyás meg­alakította a megye első és az­óta is egyedüli — öntevékeny női karát, talán maga sem gon­dolta volna, hogy a hetvenes évek végén, a svédországi tur­néjuk alkalmából kiadott mű­sorfüzetben másfél oldalt vesz majd igénybe azoknak a zene­szerzőknek a felsorolása, akik­nek a műveit ők mutatták be, illetve ők szólaltatták meg elő­ször Magyarországon. Olyan neveket találunk a névsorban, mint Kodály Zoltán, Benjamin Britten, Carl Orff, Birtalan Jó­zsef, Szabó Csaba, Bengt Jo­hansson, vagy a szűkebb ha­zából: Tillai Aurél, Várnai Fe­renc, Heisz Károly, Hegyi Jó­zsef, a karnagy postájában pe­dig Stravinsky, Sosztakovics, Britten és Orff leveleit. 1972- ben elnyerték a „Kiváló együt­tes” címet; a legutóbbi minő­sítésen fesztivá I kórus-fokozatot értek el. Finn és svéd hang- versenykörutat tudnak maguk mögött. Néhány hete adtunk hírt arról, hogy Stockholmban nagylemezük jelent meg, amelynek példányait a magas vám miatt egyesével küldöz­getik Magyarországra a svéd dalostársak. (Talán lehetne va­lami megoldást találni arra, hogy az értékes, huszadik századi műveket tartalmazó le­mez — a szerzők között pécsiek is vannak — idehaza is kap­ható legyen.) A kórus a március 25-i ju­bileumi hangversenyre készül. A karnaggyal az egyik próba előtt beszélgettünk. Ivasivka Mátyásról senki sem állíthatja, hogy valaha is látta őgyelegni, vagy akár csak sétálni. Mindig siet valahová, ami nem csoda, hiszen nyolc énekkart vezet a városban. — Mit tegyünk, megnőtt az éneklési kedv, kevés a karve­zető. Rá vagyunk kényszerítve a sok munkára, de én szíve­sen csinálom. Jó időbeosztás kérdése az egész — mondta a karnagy. — A dobogóról nézve mi­lyen ez az énekkar? — Nagyon sok volt tanítvá­nyomat látom a sorokban. Ré­gi diákjaimat a Janus Panno­nius Gimnáziumból — jó ré­szük maga is tanít már. Aztán vannak itt fiatal munkáslányok és -asszonyok, egyetemisták, adminisztrátorok. Nemcsak pé­csiek: többen utaznak harminc­negyven kilométert a próbára. A legfontosabb kérdésekben a kórus tanácsa dönt, velük tár­gyalom meg a tagfelvételt, ki­zárást, a szerepléseket. Ter­mészetesen a lányok tervezték meg az énekkari egyenruhát is. Szerencsére nem kell szűköl­ködnünk: a Pécsi ÁFÉSZ nagy­lelkű mecénás. A szövetkezet igazgatósági elnöke, Dobor Nándor, a kórusunk elnöke is, Molnár Károly főosztályvezető­re pedig, mint fáradhatatlan menedzserre, mindig számítha­tunk. — A repertoár? — Repertoárunk gerincét re­neszánsz és huszadik századi szerzők művei alkotják, de éne­kelünk népdalfeldolgozásokat és néhány romantikus művet is. Amint a műsorból is kiderül, szívesen vállalkozunk mai ma­gyar komponisták műveinek a bemutatására. Papp Ákos— Siptár Ernő Kutyadal és Jan- csovics Antal Énekek éneke cí­mű művét említem példaként, vagy Karai József Töredékek a muzsikáról című női karát, ame­lyet a szerző nekünk írt, és a kíséretét maga fogja zongo­rázni a jubileumi hangverse­nyen. A kórustagok zenei elő­képzettsége lehetővé teszi, hogy nehezebb műveket is viszony­lag hamar megtanuljunk. Ivasivka Mátyás nyugodt és jó kedélyű a próbán; mintha nem is néhány nap választaná el a Liszt-termi hangverseny­től, ahol ünneplő társaik, a szombathelyi Jeunesses Kama­rakórus és a Mecseki Szénbá­nyák Kodály Zoltán férfikará­nak dalosai lesznek. De hát mi­ért is lenne ideges a karnagy egy olyan szépen éneklő kórus élén, mint amilyen a Pécsi ÁFÉSZ Janus Pannonius női kara? H. J. 1^ Ludmilla Leontyeva Kincses Veronika kapta az idei Székely Mihály- emlékplaketlet Az Állami Operaház vörös szalonjában Mihály András, a társulat igazgatója pénteken adta át Kincses Veronikának, a dalszínház Liszt-díjas éne­kesnőjének az idei Székely Mi- hály-em lékplakettet. A Fészek művészklub rangos alapítványával — Csillag Ist­ván szobrászművész Székely Mi­hályt ábrázoló plakettjével - 1964 óta évről évre olyan fia­tal művészeket tüntetnek ki, akik kiemelkedő művészi telje­sítményükkel érdemelték ki a közönség és a szakemberek elismerését. Teljes nevén Ludmilla Vikto­rovna Leontyeva. Áll a terem közepén, kezét csak akkor veszi ki köpenye zsebéből, amikor a lábmozdulatokat mutatja: ba­lettlépéseket kézzel. A táncosok értik. Kétszer, tízszer, százszor megismétlik. Ők már teljes tes­tükkel, és a kéztartásra is ügyel­nek, mert ez volt az első, amire Ludmilla felfigyelt másfél éve; a Pécsi Balett táncosainak kéz­tartása esetleges, nem „oro­szos", értve alatta a klasszikus orosz balett által megkívántat. A próbák délelőtt tízkor kez­dődnek, egy-egy óra a lányok­nak és a fiúknak. Mindig ve­gyes a csoport, mindig vannak, akik hamarabb kezdik, vagy to­vább folytatják, pedig még foly­tatódik a gyakorlás, déltől a koreog ráfu sokkal. — A táncos tudja, érzi, hogy mit kell csiszolnia, mit nem tud eléggé — folytatja Leontyeva. — Nem kell biztatni, noszogatni, csak hagyni kell, hogy csinálja, amíg maga rá nem jön a meg­felelőre. Ha nem, elmondom, másnap biztosan kijön, amit szeretnénk. Ludmilla Viktorovna Leontye­va második éve balettmestere a pécsi táncosoknak. Ők kerestek olyan mestert, aki a klasszikus balett elemeit avatotton gyako­roltatja. Mesterük Leningrád- ban, Vaganova intézetében lett táncosnő. Szerepek sorát tán­colta huszonhárom éven át Ki- rovban, s amikor 1969-ben szü­lővárosában Jakobson új kore­ográfiákkal kísérletezett, meg­hívta asszisztensének Ludmillát. Ott, Leningrádban érte a pé­csiek hívása. — Sokáig gondolkodtam, el­fogadjam, elfogadhatom-e. Vé­gül is igent mondtam, meg kell próbálni, hogyan boldogulok idegen táncosokkal — ez kísér­let magammal is. Megérkezve láttam, könnyebb lesz, mint gondoltam: nagyon jó a kollek­tíva, tehetségesek a táncosok, profik a szó jó értelmében. Könnyű velük szót érteni, hiszen nemcsak a formához értenek, hanem bensőlec) is érzik, ho­gyan kell kifejezni valamit moz­dulatokkal. A rokonszenv kölcsönös, az eredeti egy évet kettőre hosz- szabbították. Alaposabb munká­ra lett lehetősége, hiszen meg­ismerte már a táncosok egyéni­ségét, abból kiindulva segít­hetett kicsiszolni az eltérő te­hetségeket. Talán ezért is sze­rették meg őt a Pécsi Balett tagjai. Amikor tolmácsolom a jó szavakat, amiket hallottam felőle, elhárítja: „A jó táncos a repertoáron nő fel. Ecké, Tóthé az érdem, hogy sikerült ilyen jó együttest összeállítani.” — Ennek a munkának soha nincs vége — folytatja. - Újra és újra próbálni kell, gyakorolni mindennap, őröm, hogy a tán­cosok megértették, mit akarok elérni velük, és ők is érzik an­nak szükségességét. Ez minden. Az évad végén Ludmilla Vik­torovna Leontyeva megválik a pécsi társulattól. Lehet, hogy Poznanba kerül, hívták, amikor itt jártak Pécsett a Lengyel Táncszínházhoz. Lehet hogy visszamegy Leningrádba. Addig is mutatja a balettmozdulatokat kézzel. Ám a törékeny test még emlékezik, hogy maga is táncolt sok éven át. Ilyenkor kiszabadul a mozgás. Finoman, jelzéssze­rűen emelkedik a láb, fordul a csípő, a váll, s „oroszosán” reb­ben a kéz. Bennük egy élet célja és eredménye fejeződik ki. Ott tük­röződik már a Pécsi Balett tán­cosainak mozdulataiban. Bodó László T udósklub Talán a mérhetetlenül nagyra duzzadt és szét­aprózott információdöm- ping az oka — egyik oka mindenesetre — hogy az emberekben megnőtt az igény a koncentrált, szak­értő tájékoztatások iránt. Más dolog hallani egy je­lenségről, olvasni róla, összerakni az ismeret-mo­zaikokat, s megint más do­log egy szakembernek, tu­dósnak „saját szájából” hallani a jelenség lé­nyegét, jellemzőit. Bármely igazságot, még a viszony­lag jólismertet is - izgal­massá tesz, jóízűen fűsze­rez a személyes jelenlét, a saját vélemény kimon­dása. Minden valamelyest is újságolvasó ember szá­mára köztudott, hogy a világgazdaságban kor­szakváltásnak vagyunk tanúi — részben szenvedő alanyai is -, s sokat tu­dunk e jelenség összete­vőiről is. Mégis egészen más, a szellemi izgalom és az újdonság varázsá­val ható esemény volt er­ről meghallgatni a Tudós­klub részvevőinek vélemé­nyét. Bognár József és Si­mái Mihály közgazdászok, Berend T. Iván gazdaság- történész és Burgert Ró­bert mezőgazdasági mér­nök voltak a Tudósklub vendégei. Valamennyiük neve ismert az ország­ban, tudjuk, hogy kivá­ló elméleti szakemberek, illetőleg Burgert Róbert ezenfelül olyan gyakorla­ti szakember, aki a való­ságban is bebizonyította, hogy a tudomány, a jó el­mélet megfelelő alkalma­zásával, bátor és újszerű irányítási módszerekkel, kockázatvállalással és széles látókörrel konkrét gazdasági eredményeket lehet produkálni. Mind­ezeknek alapján a Tudós­klub összejövetelén hiteles és átfogó képet kaphatott a néző a korszakváltás kül- és belföldi jelensé­geiről. A korszakváltás a ,70-es években tört felszínre, de az elmélet legjobb műve­lői már korábban érzé­kenyen reagáltak az elő­jelekre. összefüggött a szocialista világrendszer kialakulásával, az új, sajá­tos egyensúly létrejöttével, majd a harmadik világ berobbanásával a világ- gazdaságba. Ez az utóbbi sokak által lebecsült ösz- szetevő — mint hallhattuk — a következő évszázadot minden bizonnyal meg­határozza, (a harmadik világban él az emberiség több mint fele) bekapcso­lódásuk a világgazdaság­ba bonyolult, sokszor elő­re nem látható viszonyokat hozott és hoz létre. De nem kevésbé érdekes az embernek és természetnek alapvetően megváltozott viszonya sem. A termé­szet meghódításának kor­látlan lehetősége, mint az ipari forradalom egy­kori jelszava, célja ma re­vízióra szorul; az olcsó nyersanyagra, energiára és az ún. szabad javak (olyan természeti ténye­zők, mint víz, levegő stb.) ingyenes és korlátlan hasz­nálatára épült gazdaság­nak egyszer s mindenkorra vége. A világgazdasági kor­szakváltás időben egybe­esett a hazai, mindenek­előtt az iparosítás befeje­zéséből adódó — korszak- váltással. Hazánknak is ki kell lépnie a gazdasá­gi „provincializmusból”, számos területen vállalnunk kell a tudatos váltást — ennek bizonyítása, vilá­gossá tétele volt ennek a műsornak legfőbb ered­ménye. H. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents