Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)
1979-03-18 / 76. szám
1979. március 18., vasárnap Dunántúli napló 13 A Magyar Népköztársaság kormányának nyilatkozata A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmazták az alábbiak közlésére: A Magyar Népköztársaság kormánya növekvő aggodalommal és felháborodással tapasztalja, hogy a pekingi vezetés' az egyre szélesedő nemzetközi tiltakozást semmibe véve, nem hagyott fél agressziós háborújával a Vietnami Szocialista Köztársaság ellen. A tények arra mutatnak, hogy a kínai vezetés hegemonista céljait követve, újabb nyílt támadást indítva, fokozza diverzáns tevékenységét a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság ellen, amely békés szocialista építőmunkára, valamennyi szomszédjával baráti kapcsolatokra és együttműkö- désre törekszik. A Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság fenyegetése és egyes területeinek megszállása ismételten bizonyítja, hogy a kínai hegemonista, expanzív törekvések súlyos veszélyt jelentenek a délkelet-ázsiai államok függetlenségére, szuverenitására, az egész világ békéjére és biztonságára. A Magyar Népköztársaság kormánya a Vietnami Szocialista Köztársasáq ellen irányuló kínai agresszió határozott elítélésével egyidejűleg megbélyeg- zi a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság függetlenségének, területi sérthetetlenségének súlyos veszélyeztetését, és kifejezi szolidaritását Laosz kormányával és népével. Követeli a nemzetközi jog, az államok közötti kapcsolatok alapvető normáit lábbal tipró kínai cselekmények azonnali, beszüntetését, a kínai csapatok haladéktalan és teljes kivonását Vietnam és Laosz területéről, továbbá a Laosz elleni agressziós készülődés azonnali beszüntetését. Budapest, 1979. március 17. Viktor Kulikov elutazott hazánkból V. G. Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka befejezte magyarországi látogatását. Programja során ismerkedett a Magyar Néphadsereg csapatainak kiképzésével, katonáinak életével, munkájával, a tisztképzésben szerzett tapasztalatokkal. Magyar—szovjet katonagyűlésen találkozott a néphadsereg és az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport katonáival. Meglátogatta a Magyar Optikai Műveket, ismerkedett termékeivel, dolgozóinak munkakörülményeivel. Viktor Kulikov szombaton elutazott hazánkból. A Ferihegyi repülőtéren Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, valamint a H. M. katonai tanácsának tagjai búcsúztatták. Ott volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, Jurij Naumenko vezérezredes, a Varsói Szerződés egyesített fegyveres erői fő- parancsnokának magyarországi képviselője, valamint a hazánkban ideiglenesen állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnokságának több képviselője, élükön Fedot Krivda vezérezredes, parancsnok. Szovjet-amerikai tárgyalások Hol írják alá az új S A LT-egyezményt ? Washington Heltai András, az MTI tudósítója jelenti: Cyrus Vance amerikai külügyminiszter beható tárgyalásokat tartott Anatolij Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövettel. A megbeszéléseken az új SALT-egyezmény kérdései állottak előtérben — értesült megbízható forrásból az MTI tudósítója. Vance és Dobrinyin az elmúlt hetekben is mind gyakrabban tanácskozott. Ebből megfigyelők arra következtetnek, hogy meggyorsult az új hadászati fegyverzetkorlátozási egyezmény végleges kidolgozása. Amerikai részről változatlanul azt az álláspontot képviselik, hogy a tervezett csúcstalálkozó, az egyezmény aláírásának színhelye az Egyesült Államok legyen - de nem utasítják el a lehetőséget, hogy Leonyid Brezsnyev és Jimmy Carter másutt találkozzék. NAGYVILÁGBAN Kuvait A délibáb realitásai Vagy öt éve, hogy az Arab (Perzsa)-öböl északi végén 17 ezer négyzetkilométeren elterülő s alig több, mint egymillió lakosú ország azóta elhunyt uralkodója, Sejk Szabah Al-Sza- lem Al-Szabah emir e sorok írójának a kuvaiti életszínvonalra vonatkozó kérdésére így válaszolt: „Fia akarnánk, minden állampolgárunkat születése pillanatától kezdve — lemondva bármi ellenszolgáltatásról — tisz^ tességes életjáradékban részesíthetnénk, a munkát pedig a külföldiekkel végeztethetnénk el. De hát, nem ez a célunk, hanem állampolgáraink aktív részvétele a hazánk felvirágoztatásáért folyó munkában . . .” Nem olyan régi keletű ez a jólét, mert a jórészt sivatagos területű Kuvait évszázadokon keresztül a világ szegényei közé tartozott. A fordulat 1938-ban kezdődött, amikor kőolajra bukkantak a homok alatt. Az először lassan, majd egyre erőteljesebben áramló „folyékony arany" juttatta be Kuvaitot a „gazdagok klubjába". A kis ország kőolaj-nagyhatalommá, a világ negyedik exportőrjévé vált + LUANDA: Dél-afrikai csapatok betörtek Angolába, három embert megöltek és tizennégyet megsebesítettek — jelentette az angolai hírügynökség. Agostinho Neto elnök felszólította az ország lakosságát, hogy készüljenek fel nagyobb erejű dél-afrikai támadásra. ♦ NEW YORK: „Hogyan utazzunk a földalattin?" — ezzel a címmel adott „használati utasítást" a New York-i The Daily News című újság azon olvasóinak, akik naponta vállalják a metrón való utazás nem kis kockázatát. 1979 első hónapjaiban megszaporodott a gyilkosságok, a rablások és más erőszakos bűncselekmények száma a New York-i metrón. + LUANDA: Az Angolai Népi Felszabadító Fegyveres Erők (FAPLA) főparancsnoksága határozottan cáfolta azokat a délafrikai rágalmakat, amelyek szerint a FAPLA egységei támadást intéztek a Dél-afrikai Köztársaság csapatai ellen, amelyek a Ruacana folyó körzetében á SAEC dél-afrikai társa- sáq tulajdonát védelmezték. A Dél-afrikai Köztársaság hadserege ismételten bombázta a Cunene tartományban fekvő Cahama települést és légitámadást intézett a Benguela tartományban fekvő Catenge település ellen. A támadásoknak számos áldozatuk volt a polgári lakosság körében. évi csaknem 100 millió tonnás termelésével. Az alapvetően konzervatív és nyugatbarát orientációjú Kuvait az el nem kötelezettek mozgalmának tagja, szolidáris az arab népek igazságos harcával és síkraszáll a közel-keleti válság átfogó rendezése mellett. Ez utóbbi a politikai alapja a szocialista országokhoz - köztük hazánkhoz — fűződő korrekt kapcsolatainak. Elmondhatjuk, hogy ezek magyar viszonylatban jók, és folyamatosan fejlődnek. Különösen gazdasági téren látványosan, mert 1974 óta a magyar-kuvaiti kereskedelem ötszörösére növekedett s megközelítette az évi 50 millió dollárt. Ennek 98 százaléka a magyar export, amelyet felerészben élelmiszeripari cikkek alkotnak. Gépiparunknak is jelentős piaca van Kuvaitban, ahol jó hírük van a magyar termékeknek, külkereskedelmünk pedig megbecsüli benne a nem hitel- igényes s minden szempontból megbízható partnert. így hát az együttműködés bővítése, amely Lázár György miniszterelnök kuvaiti látogatásának célja — kölcsönös érdek.---------------------«--------------------M enten kiadatását követeli a Szovjetunió Hollandiától A Szovjet Külügyminisztérium Hollandia moszkvai nagykövetségéhez eljuttatott jegyzékébe/i követelte a Hollandiában élő Pieter Menten milliomos, náci háborús bűnös kiadatását. A jegyzék rámutat, hogy a szovjet nyomozó hatóságok lefolytatták a bizonyítási eljárást Menten ügyében. Az eljárás során bizonyítást nyert, hogy Menten 1941-ben részt vett tömeges kivégzésekben a németek által megszállt szovjet területeken. A kivégzések áldozatai békés lakosok, javarészt nők, öregek és gyermekek voltak. A bizonyító dokumentumokat átadták a holland igazságügyi szerveknek. ♦ + PÁRIZS: Vasárnap tartják meg - meglehetősen lanyha kampány után - a francia járási választások első fordulóját. Háromévenként a járások felében újítják meg a mandátumokat. Ezúttal 1848 járásban, 18,6 millió választó jogosult a szavazásra. A főváros, Kuvait utcaképe, háttérben a telekommunikációs központ + JERUZSÁLEM: Jeruzsálemi hírek szerint Begin izraeli kormányfő hétfőre halasztotta az izraeli kabinet szokásos vasárnapi ülését, amelynek fő napirendi pontja a szerződés vitája lenne. Az indokolás szerint Begin „enyhébb influenzában" szenved, de megfigyelők tudni vélik, hogy a kormányfő inkább időt szeretne nyerni a kormányon belüli politikai lázadás elfojtásához. ♦ DAMASZKUSZ: SzaúdArábia, amelynek kiemelkedő szerepe van az egyiptomi gazdaság anyagi támogatásában, gazdasági szankciókat léptet életbe, amint Kairó aláírja a különbékét Izraellel. A szaúdi figyelmeztetést — amint erről a damaszkuszi rádió beszámolt - Hoszni Mubarak egyiptomi elnöknek nyújtották át Rijadban folytatott tárgyalása alkalmá-' val. Mubarak egyébként Rijad- ból Párizsba érkezvén nem volt hajlandó nyilatkozni szaúd-ará- biai tárgyalásairól. + TRIPOLI: Mint a líbiai hír- ügynökség jelenti, folytatódnak az egyiptomi csapatösszevonások az ország Líbiával határos területein. A Sínai-félszigetről az utóbbi napokban további két repülőszázadot irányítottak az ott állomásozó páncélos és gyalogos csapatokhoz. A csapatoknál ezzel egyidejűleg harckészültséget rendeltek el. Elutazott a török parlamenti küldöttség A török parlamenti küldöttség — az országgyűlés meghívására hazánkban tett hivatalos látogatását befejezve — szombaton elutazott Budapestről. A delegációt, amelyet dr. Cahit Kőrakás, a nagy nemzetgyűlés elnöke vezetett, a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal, az országgyűlés elnöke búcsúztatta. Jelen volt Tálát Benler, a Török Köztársaság budapesti nagykövete. LAPZÁRTA Lázár György, a Minisztertanács elnöke hivatalos látogatásra Kuvaitba érkezett. Kuvait Állam azonos nevű fővárosának magyar és kuvaiti zászlókkal fellobogózott repülőterén a magyar kormányfőt először Szaad Al-Abdullah Al-Szalem Al-Szabch trónörökös, Kuvait miniszterelnöke, Szabah Al-Ah- mad Al-Dzsabir Al-Szabah miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter, valamint Abdel- Vahab Jusszef Al-Nifiszi kereskedelmi és iparügyi miniszter üdvözölte. Lázár György ezután a trónörökös-miniszterelnök társaságában szállására, a Szálam palotába hajtatott, majd este küldöttségünk díszvacsorán vett részt. A hivatalos magyar— kuvaiti tárgyalások ma, vasárnap délelőtt kezdődnek. A hadászati támadófegyverzetek korlátozásáról szóló szovjet—amerikai tárgyalások befejezéséért és az egyezmény ratifikálásáért szállt síkra Helmut Schmidt nyugatnémet szövetségi kancellár Hamburgban elhangzott beszédében. A Pakisztáni Legfelsőbb Bíróság szombaton bejelentette, hogy elhalasztotta a döntést o Zulfikar Ali Bhutto, volt miniszterelnök ellen hozott halálos ítélet felülvizsgálását kérő beadványról, mivel még legkevesebb három—négy napra van szüksége a kérelem elbírálásához. * A Tanácsköztársaság kikiáltása 60. évfordulójának ünnepségeire — a magyar zeneművészek szövetségének meghívására — a napokban nyolc szocialista ország: Bulgária, Csehszlovákia, Kuba, Mongólia, az NDK, a Szovjetunió, Románia és Vietnam zeneművész szövetségeinek képviseletében delegációk érkeznek Budapestre. fi Hét 3 kérdésé hét első szenzációját a Közel-Keleten Carter amerikai elnök ingázásának eredménye szolgáltatta: miután már úgy látszott, hogy Carter személyes tekintélyének a bevetése sem vezet el az Izrael és Egyiptom közti ellentétek kiküszöböléséhez, a Jeruzsálemből távozó és Kairóban megálló elnök a végén azt adta hírül nagy-dia- dalmasan a világnak: „sikerült!” Mivel érte el Carter ezt az „eredményt”, s az tartósnak ígérkezik-e? — Mindenki ezt kérdi ma keleten és nyugaton egyaránt. Természetesen a Távol-Kelet korántsem került le a napirendről, bár Pekingben szorgalmasan közük egyre-másra, hogy máris kivonták a csapatokat Vietnamból. A kínai fenyegetés alább hagyott-e? Európa nyugati felén a Közös Piac újabb csúcstalálkozója szolgáltatta az alkalmat a közös valutarendszer bevezetésének meghirdetésére. Mit is jelent ez az új pénzügyi rendszer? Ml külpolitikai összefoglaló o Mivel érte el Carter elnök a közel-keleti „eredményt", s at tartósnak ígérkezik-e? Az amerikai és a nyugat-európai sajtó egybehangzóan azt állítja, hogy az Egyesült Államok elnökének mélyen bele kellett nyúlnia a zsebébe, helyesebben az amerikai államkaszszába, de az Egyiptomnak és Izraelnek kilátásba helyezett dollármilliárdokon kívül még további elkötelezettségeket is kellett vállalnia. Ezek főleg Izrael érdekeinek védelmét célozzák. Olyan értesülések láttak napvilágot, hogy Egyiptom négy- milliórd dollárt Izrael pedig hat- milliárdot kap a következő években. Ez úgy hangzik, mint valami amerikai áldozathozatal .. . Pedig legfeljebb arról van szó, hogy az USA nemcsak Kairónak és Jeruzsálemnek ad „ajándékot”, hanem az amerikai hadiiparnak is! »Tudniillik a segély legnagyobb részét harci repülőgépek és egyéb hadfelszerelések teszik ki. Hozzálátnak például az egyiptomi hadseregnek (amely eddig szovjet fegyverekkel volt ellátva) amerikai fegyverekre való átfegyver- zéséhez . .. Látnivaló, hogy az iráni katonai megrendelések kiesése után Washington új piacokat keresett hadiipara számára. A különmegállapodás híre természetesen heves ellenzést váltott ki az arab világ túlnyomó részében, az elutasítás frontja államaiban. Arafat, a PFSZ vezetője arra szólította fel az olajtermelőket, ne szállítsanak olajat Egyiptomnak, Szaúd- Arábiát pedig arra, hogy ne támogassa anyagiakkal (dollár százmilliókkal) Szadat elnököt. Béke helyett bizonytalanság — ezt nem mi mondjuk, hanem a nyugati polgári sajtó visszhangozza a találó megállapítást. © Alább hagyott-e a kínai fenyegetés? Nem lehet igennel felelni a kérdésre, hiszen a Laoszi Külügyminisztérium pénteken jelentette be, hogy két kínai zászlóalj hatolt be laoszi területre és meg is szállt bizonyos területet, a laoszi határ kínai oldalán pedig folytatódnak a csapatösszevonások. Ami a Vietnam elleni agresz- sziót illeti, a betört kínai csapatok visszavonultak vagy visszavonulnak: nyomukban szétdúlt városok, fölperzselt falvak. A Hanoiban tett tárgyalási javaslatok érvényesek, Peking láthatóan nem ezekre válaszol, hanem a maga feltételei szerint akar tárgyalni. A sanghaji katonai pártértekezlet, amely a hét közepén zajlott le, azt mutatta, hogy a hadseregnek Vietnamban nyújtott „gyönge teljesítménye” láttán meg akarják gyorsítani a hadsereg korszerűsítését és a fegyverkezés ütemét. Nincs jele, hogy a pekingi vezetés okult volna a Vietnam elleni agresszió negatív hatásából, amely diplomáciai téren például a kínai—japán viszony hűvössé valósát is eredményezte. © Mit jelent a nyugat-európai valutarendszer bevezetése? E sorok írója a szemtanú jogán állíthatja, hogy a Közös Piac kilenc országának állam- és kormányfőiből álló, úgynevezett Európai Tanács párizsi ülésén épp elég ellentétes érdek csapott össze ahhoz, hogy a vélemények kemény megütközése közepette már a közös pénzügyi rendszer, az EMS bevezetésének ünnepélyes meghirdetését is eredménynek tüntessék fel. Pedig a közös valutarendszert sem fogadtak el mindannyian, Nagy-Britannia teljesen ki is maradt belőle, az olaszok és írek pedig sok fenntartással éltek. Az is igaz, hogy egyelőre a kilenc ország fővárosában, így Párizsban sem' tud mit kezdeni az utca embere az „európai pénzegységgel" (még egy új rövidítés: ECU), hiába próbáljo például a francia sajtó régmúlt századok híres francia ezüstpénzének, az ÉCU-nek az értékállóságát emlegetni. A lényeg éppen az lenne, hogy ennek a mai mesterséges pénznek, amely elsősorban a kilenc ország egymás közti pénzforgalmában és árucseréjében lenné használatos, az árfolyamingadozásait minimálisra szorítsák. Ellentmondásos a helyzet o mezőgazdasági Közös Piacon is: az angolok szeretnék „befagyasztani” a mezőgazdasági termékek árait, de ezt sem o franciák, sem a nyugatnémetek nem engedik, viszont Bonn és. Párizs között is vita dúl a saját mezőgazdaságuknak nyújtandó előnyök miatt. Tálán éppen a mezőgazdasági árak körüli háborúságban torpedózzák meg az új mesterséges pénzt is. Pálfy József