Dunántúli Napló, 1979. március (36. évfolyam, 59-89. szám)

1979-03-18 / 76. szám

1979. MÁRCIUS 18. TÁRSADALOMPOLITIKA DN HÉTVÉGE 5. Hazánkban 250 000 ember van állandóan táppénzen. Egy dolgozó a fizetett évi szabad­ságon felül átlagban 17 napot tölt táppénzen. Tavaly közel hatmilliárd forin­tot fizetett ki államunk a tár­sadalombiztosítás közvetítésé­vel. Vajon hogy látja a táppénz­helyzetet, a táppénzesek vilá­gát az orvos, aki táppénzre vesz? A Pécsi Kesztyűgyár két üzem­orvosa közül dr. Sárdy István a központ 2400—2500 dolgozójá­nak egészségi állapotára ügyel. Betegeinek 80 százaléka nő. — Jogos-e vajon, hogy nap­jainkban ilyen élesen vetődik fel a táppénzkérdés? — Hogyne. Szerintem sem mindegy, hogy hányán dolgoz­nak, s hány embert kell nap mint nap helyettesíteni. Ná­lunk, a kesztyűgyárban sem ál­lunk a legjobban. Elég sokan megfordulnak a rendelőmben. Tavaly tizenötezres volt a for­galom, de ez nem jelenti, hogy a 2500 dolgozó mindegyike hat­szor lett volna nálam. A gyári dolgozók-30—35 százaléka vette az üzemorvosi szolgálatot igény­be. — Ezek szerint lassan-lassan kialakul egy törzsközönség. — Igen. S a rendelésre jövők többsége — beteg. — Ha a többsége, akkor nem mindenki. . . — Akadnak jó néhányon, akik a táppénzben jogos pihenőna­pot keresnek; megpróbáljak különféle panaszokkal előállni. Egy egyenes beszéd, azaz, hogy szőlőt kellene metszenem, ritka. De már ilyen is előfordult... Őszintén mondom: napi 60—70 beteg között egy-kettő elsikkad­hat. De tudni kell azt is, hogy a gyár dolgozóit nemcsak én vehetem táppénzre, hanem a körzeti orvosuk is, a szakorvosok is. Előfordult már, hogy ugyan­azzal az influenzával előbb az üzemorvos — tehát ő —, aztán pedig a körzeti orvos tartotta táppénzen a beteget. (Piros a torok, némi hőemelkedés van. Nehéz rájönni: most kezdődik-e a betegség, avagy éppen kifelé Iából belőle a páciens . . .)- A gyár vezetőit ön felte­hetően informálja a gyanús táppénzes esetekről? — Igen. Különben is igen jó a kapcsolat az üzemorvosi szol­gálat és a gyár vezetői között, önök bizonyára tudják-látják, hogy a kesztyűgyár szinte na­ponta munkásfelvételt hirdet, tehát kell az ember. A minap mégis elbocsátottak egy, ahogy mondják, elég jó munkaerőt. Aki, ha dolgozni kellett, dol­gozott. De megpróbált el-el ma- radozni, „betegeskedett" ... S ezt egy idő után nem szabad elnézni. e Dr. Nagy Katalin siklósi kör­zeti orvos rendelőjében is ki van függesztve a „betegek jo­gait deklaráló rendelkezés". — A BCM-lakótelep, a Béke tér, a Köztársaság tér tartozik hozzám, főleg ipari munkások. Elég nagy a napi forgalom is. —i Egyforma-e a hét minden napja? — Szó sincs róla. Hadd mond­jam el egy jellemző hetemet. Hétfőn 13 embert vettem táp­pénzre, kedden 3-at, szerdán kettőt, a hét többi napján pe­dig összesen egyet. Az embe­rek általában vasárnap bete­gednek meg...- Talál-e különbséget a kü­lönböző korosztályok között?- A fiatalabbak, mintha „gyengébbek” lennének. Ma­gam is fiatalnak érzem magam, így hát nem vagyok a generá­cióval szemben elfogult. De mégis nézek, ha egy 18—19 éves férfi azzal jön, előző nap este 37,2-es „láza" volt, s írjam ki. Hozzáteszi: persze ilyenkor is nehéz a döntés. Ebből beteg­ség is lehet - de magától is elmúlhat a lóz, s másnapra az illetőnek kutya baja. Mutatja az orvosi könyvet: egy lapon tíz rublíka. A tíz be­teg közül öt férfi, s mind az öt 1955-ben vagy 1955 után szüle­tett. Megfáztak .. . — Van, aki úgy jön, hogy nem lát a láztól, de kér: ne írjam ki. Inkább valami erős gyógy­szert adjak, ami hamar gyógyít. S aki ezzel jön, nem a mai kor­osztály .. . Mint érdekességet említi: amióta itt dolgozik s éppen ki­lencedik éve, benzinkutast nem vett táppénzre. (De még a fod­rásznője sem jött ilyen kérés­sel.) — Nem tudom — lehet, hogy butaság, amit gondolok, de job­ban érdekeltté kellene tenni az embereket a munkában, a ke­resetekben. Talán kevesebb len­ne a táppénzes is. — Az orvos mit tehet? — Bíznia kell önmagában, szaktudásában. És határozott­nak kell lennie, ami persze nem könnyű. Minden egyes betegért én felelek, nekem a beteget kell néznem, a termelési érde­kekre a legkevésbé figyelhetek. De már megtörtént, hogy valakit „kidobtam” a rendelőmből. Er­re feljelentett. o Pécsett a 19-es számú or­vosi körzetben rendel dr. Pet- rovics Etelka. Mint mondja: ér­demes a táppénzhelyzetről be­szélni, hiszen több a táppénzes, sőt az egy főre jutó táppén­zesnapok száma is emelkedő­ben. (1977-ben 13,1 nap volt, tavaly 13,5 nap az egy főre jutó átlag a rendelőben.) — Köztudott, hogy egyre több a gyermekápolási napok miatti táppénz, több az úgynevezett terhestáppénz. Mindezt a szak- rendelések intézik. Nálam más­képp jelenik meg a táppénz. Mondja, hogy ebben a kör­zetben a nyugdíjas-táppénze­sek száma is magas. Sok ember vállal munkát a nyugdíjon túl, amolyan keresetkiegészítés­képpen. Ez jó. De a vállalatok­nál valahogy nem nézik az al­kalmasságot vagy nem. veszik komolyan, örülnek, ha kapnak valakit. De ebben a korban, 60 év felett, egyre gyakoribbak a táppénzokok, gyakoribbak az érrendszeri betegségek, a moz­gásszervi betegségek. — Ugyanakkor — említi dr. Petrovics Etelka — az üzemek- nél-vállalatoknál nem megy a rehabilitáció. Úgy érzem, hogy itt a táppénzkérdés második sarkpontja. Az állapotjellegű betegségek hamarabb előjönnek, rosszab­bodnak, és nem tudnak a dol­gozóknak könnyebb munkát biz­tosítani, marad a régi helyén. Ö feltétlenül sűrűbben fog or­voshoz járni .. . — Mi lehet az orvos feladata? — Az orvos mindig az em­bert nézi, tiszta nagybetűvel az embert... Tehetsége, szakértel­me szerint megvizsgálja, meg­állapítja a diagnózist és meg­próbál gyógyítani. Szerintem nem elsősorban az orvos fel­adata a jogtalan táppénzesek elleni harc, még akkor sem, ha az orvos fogja a ceruzát, ő te­szi fel a pontot az i-re! Legfel­jebb része lehet benne. o A vélemények végső soron összecsengenek. Tapasztalataikat a munkahe­lyi közösségek hasznosíthatnák. Ott, ahol tudják, hogy ki mire képes, ott, ahol szinte min­denki előtt nyilvánvaló, hogy ki az, aki éppen akkor megy táppénzre, amikor a legjobban a körömre ég a munka. S meg kell találni a módját, hogyan védhetnék meg magukat az ilyen „táppénzesektől”. Azok­tól, akik egészségesebbek, mint az őket kiíró orvos. Kozma Ferenc A nemzetközi gyermekév jegyében Űttörők és felnőttek a természet védelméért Az első foglalkozáson hat ta­nuló vett részt, a másodikon 18, és a harmadik alkalommal már 27-en voltak. Ilyen növek­vő érdeklődés jellemzi a pécsi Jókai utcai Általános Iskolá­ban nemrég alakult környezet­és természetvédelmi szakkört. Ez a szakkör a legfiatalabb, hiszen a Baranya megyei KÖJÁL levegőtisztaság-védelmi osztálya már négy év óta pat­ronálja több pécsi általános iskola felső tagozatos tanulói­nak szakkörét, illetve az úttörő- csapatok szakfogíalkozásait. Az első kapcsolatot a Köz­társaság téri Általános Iskola felső tagozatosaival alakították ki, majd a Petőfi utcai iskola következett. A környezet- és természetvédelmi szakkörökbe járó gyerekek egyaránt meg­ismerkedtek a levegőt, a vizet, a talajt szennyező anyagokkal és ezek káros hatásaival. A szakemberek és pedagógusok által irányított foglalkozásokat nem nyújtják hosszúra, s min­den alkalommal gyakorlati be­mutatót rendeznek. Megismer­hették a gyerekek a különböző műszereket, mérőeszközöket, többek között a ballonos gáz­mintavevőt, a tapadó-fóliát,'ko­rú métert. Ellátogattak a KÖJÁL- ba, ahol a műszereket, beren­dezéseket is kipróbálhatták. Két szakköri foglalkozás között pe­dig különböző méréseket —ta­lajsavasság, porszennyeződés — végeznek a gyerekek. A Petőfi utcai Általános Is­kola úttörőcsapata szakkörének tagjai a következetes és ered­ményes munkájuk elismerése­ként az elmúlt évben a HNF Országos Tanácsának titkársá­ga Széchenyi István emlékpla­kettet és oklevelet adományo­zott. Az idén a nemzetközi gyer­mekév jegyében bővítik az ed­digi kapcsolatokat. Az Úttörő­szövetség Baranya megyei és a Pécs városi elnökségével, illet­ve a HNF Baranya megyei Bi­zottsága környezetvédelmi mun­kabizottságával együttműköd­ve több iskola felső tagozatos tanulói részére szeretnének kör­nyezet- és természetvédelmi szakkört indítani. A tematikát a megyei KÖJÁL levegőtiszta­ság-védelmi osztályának mun­katársai már kidolgozták. A kü­lönböző programok lebonyolí­tásában a népfront és az út­törőszervezet segít. A rendez­vények, bemutatók sorából ki­emelkedik a júliusban sorra kerülő második országos kör­nyezetvédelmi szaktábor szer­vezése, amelynek a tavalyi, kedvező tapasztalatok alapján ismét Baranya, a sikondai út­törőtábor ad otthont. T. É. Globális problémák, világmodellek Aki csak kicsit is tudato­san figyeli napjaink történé­seit, annak szinte már fel se tűnik a címben szereplő „glo­bális problémák" kifejezés. Találkozhatott vele gyakran: hallhatta a rádióban, szak­értőket láthatott vitatkozni róla a televízióban és gyak­ran olvashatott ilyen témájú cikkeket az újságok hasáb­jain. A fogalom tehát kezd meg­gyökeresedni a köztudatban, s mint az ilyenkor törvény- szerű, pontossága a „nép­szerűség” következtében ha­mar oldódik, s nem egyszer elhangzik e kifejezés olyan­kor is, amikor a jelenség vagy jelenségek megjelölé­sére kötelező volna más ter­minust használni. Megtévesz­tőjelenség pedig akad szám­talan. A gyanútlan tévénéző például, ha a kábítószerfo­gyasztás elleni harc képein borzong vagy gyönyörködik, ki-ki vérmérséklete szerint, önkéntelenül is, mint közeli és érzékileg jól átélhető problémát raktározza el tu­datában a jelenséget, s a másnapi tereferén már köny- nyen kicsúszik száján a pon­tatlan megfogalmazás: a ká­bítószer ma már globális probléma. Sa maga módján a tévénézőnek igaza is van. Abban feltétlenül, hogy a vi­lág számos országában — azaz térbelileg növekvő mó­don — valóban egyre szem­betűnőbb a kábítószerfo­gyasztás terjedése, s ehhez kapcsolódva áz alvilági in­frastruktúra mind rafináltabb kiépülése. Ezek ellenhatása­ként pedig a rendőrségi ak­ciók, intézkedések nemzetkö­zi méretűvé szélesedése is. Hogy mégsem akaszthatjuk rá a tünetcsoportra nyugodt lelkiismerettel a globális jel­zőt, annak sok egyéb között egyik leglényegibb oka az, hogy még a legpesszimis­tább szemlélő vagy a szak­mai ártalomtól leginkább sújtott rendőrtisztviselő sem vé­lekedhet úgy, hogy a kábí­tószerfogyasztás kérdése köz­vetlenül és intenzíven az emberiség egészét érinti, te­hát az egész föld mint egy­ség a hatókörében van. A választóvonalat ugyanis a legegyszerűbben itt húz­hatjuk meg. A huszadik szá­zad második felében a ter­melőerők ugrásszerű fejlődé­sének eredményeként az em­ber kezében az eddigieknél egyre hatalmasabb lehető­ségek összpontosulnak ter­mészeti és társadalmi kör­nyezete formálásához. Az em­ber által létrehozott rend­szerek nagyságrendje, o mozgásba hozható energiák mérete ma már eqybeesik a föld természetes folyamatai­nak kiterjedésével, nagyság­rendjével. Alkalmazásuk ugyanakkor nem mindig ve­zet a kívánt eredményhez. Nem egyszer működésbe lép az úgynevezett mellékhatás törvénye, amely ilyen méretű folyamatok esetében már nem egy kellemetlen, de ki­küszöbölhető körülményt, ha­nem sokszor az emberiség létfeltételeit veszélyeztető visszafordíthatatlan folyama­tot jelentheti. Egyre érezhe­tőbbé válik — legalábbis az arra tudatosan figyelőknek —, hogy környezetátalakító tevékenységünk pusztító mel­lékhatásai számos esetben — felülmúlják magának a ter­mészetnek a regenerálódó képességét. Nem kell külö­nösebb magyarázat annak belátásához, hogy mindez egy globális méretű szabá­lyozás, irányítás, pontosab­ban szólva tervezés szüksé­gességét vonná maga után. Sajnos, mint azt a feltételes mód pontosan jelzi, a glo­bális tervezés igénye ma még — áz alapvetően meg­osztott társadalmiságé embe­riség korszakában — inkább az utópiák birodalmába tar­tozik. Sőt, a dolog úgy is bonyolódik, hogy a társadal­mi megosztottságból fakadó különbségek nemcsak féke­zőleg hatnak az előbb emlí­tett kérdések megoldására, hanem azt meghatványozva maguk is olyan problémák kialakulásához vezetnek, me-, lyek globális intenzitása a fentiekével vetekszik. Ha mármost a két eredőt össze­vetve megpróbálnánk felso­rolni napjaink és jövőnk glo­bális problémáit, a követke­ző öt tényezőt tekintik a leg­súlyosabb, legakutabb meg­oldásra váró feladatnak: A termeléshez szükséges nyers­anyagok és erőforrások ki­merülése; az ökológiai rend­szer stabilitásának megbom­lása (környezetszennyeződés); a technika alkalmazásának veszélyei; az élelmiszerellátás problémája; a „fejlődő” és a „fejlett" országok közötti egyre növekvő különbségek. A felsorolt problémák ma már a világ egész közvéle­ményét foglalkoztatják, nem utolsósorban annak hatásá­ra, hogy a 70-es évek elejé­től kezdve számos — termé­szet- és társadalomtudósok által készített - úgynevezett világmodell igyekezett felhív­ni a figyelmet ezekre a problémákra. Ezek a világ­modellek - melyek csak többé-kevésbé tekinthetők a világ sikerült absztrakcióinak —, többnyire az USA-ban és Nyugat-Európában születtek meg, jelezve, hogy a terme­lésben és a társadalomban uralkodó viszonyok a tőkés világban érték e| az anar­chiának azt a fokát, amely már drasztikusan jelzi vissza saját lényegének képtelensé­gét. Az egyik ilyen világmodel­lek készítésére alakult nyu­gat-európai tudós társaság a Római Klub. Ez a társa­ság, amely a mai napig öt ilyen jelentést tett közzé a világhelyzetről, mondanivaló­jának ideológiai vitathatósá- ga ellenére irigylésre méltó szakmai háttér birtokában és szigorú következetesség­gel végzi munkáját. Első megközelítésben úgy lehetne fogalmazni, hogy még első jelentésük a maga ellentmondásos módján- de egyszersmind nagyon kiéle­zetten - felhívta a figyelmet egy, a világ gazdasági-öko­nómiai rendszerében benne rejlő tendencia lehetséges következményeire és megol­dásként bizonyos fokig tuda­tosan szélsőséges lehetősé­get kínált ti. a zérónöveke­dést, addig a második a vi­lágproblematikát ideológiai­lag ugyancsak vitathatóan, de struktúráját tekintve ár­nyaltabban, az aggregáció- kat finomítva kezelte és ez­által javasolt megoldás reá­lisabbra sikerült. Harmadik jelentésük - s ehhez kifeje­zetten világgazdasági, világ- politikai aktualitások járultak hozzá — már egy konkrét anomáliával, az úgynevezett Észak—Dél ellentéttel foglal­kozott: legutolsó munkájuk pedig az előzőek szintézise­ként a világban uralkodó értékek revízióját próbálta el­végezni. Természetesen a Római Klub jelentései nem minden­ben fedik globális problé­mák marxista analízisét. Mi­vel azonban az általános­ságokon túlmenő marxista elemzés ebben a témakör­ben még nem született, ki nem hagyható lépésnek lát­szik a Klub munkásságának ideológiai bírálata után a szakmai, módszertani vizs­gálódásokat is elvégezni. Ez annál is inkább égető fel­adat, mivel a globális prob­lémák megoldása a 80-as évekbén a két világrendszer harcának egyik legfontosabb területévé válhat. Galló Béla Xappenzesek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents